Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-13 / 110. szám
PETŐFI NÉPE 8. oldal. 1993. május 13. • • Mit tett velem az Öcsiké Takács Csaba tragikus halála A múlt év augusztus húszadikán, a kiskunhalasi kórház intenzív osztályán meghalt egy húszéves fiatalember. Takács Csaba. Tizennyolc napig feküdt eszméletlenül, szervezetét gépek tartották életben, csak a szíve működött. 1992. augusztus 2-án este barátai a Tavasz presszó elől egy személyautóval vitték kórházba, s akkor az orvos még úgy gondolta, nincs nagyobb baj, de jobb lesz, ha reggelig megfigyelésre bent marad. A fiú időközben magához tért, mondott néhány szót, majd kómába esett és onnan az orvosok már nem bírták visszahozni. Meghalt. Mi történt a Tavasz presszóban? Erre keresett és talált is — választ a megyei bíróság dr. Szenáky János vezette büntetőtanácsa. Mert bizony a Tavasz presszóban bűncselekmény történt, s ennek vált áldozatává a húszéves fiú. Az esetnek természetesen előzményei is voltak, s csak ezek ismeretében válik érthetővé de egyáltalán nem elfogadhatóvá a tragédia. Takács Csaba gyakorlatilag a nagymamájánál lakott a kiskunhalasi Járó- szék utca 7. szám alatt. Velük szemben, a túloldalon, pontosan a 8-as számú házban élnek Molnárék és a Csabánál két évvel idősebb Molnár Bálint. A két fiú 1991 elején összebarátkozott. — Sűrűn járt hozzánk a Molnár eye- rek, úgy láttam jó barátok lettek. Öcsiké mindenki így becézte a Bálintot — szinte napos vendég volt. Csaba azt mondta nekem egyszer, hogy Öcsike kijelentette: őt mindentől megvédi — sorolja a tárgyaláson Novák Károlyné, Csaba nagymamája, aki elmondja azt is, hogy a két fiú útja hamarosan különvált. Molnár Bálint megismerkedett, majd hamarosan élettársi kapcsolatra lépett D. Mónikával, s így ritkábban találkoztak. Csaba Sz. Andreával költözött össze, s a lány hamarosan terhes lett, de terhességét megszakította. Ez Csabának nem tetszett, megromlott közöttük a kapcsolat, a lány el is költözött. Erről Sz. Andrea a következőket mondta a tárgyalóteremben: 1992. május elején szakadt meg közöttünk az együttélés, de azután is előfordult, hogy én Takács Csaba nagymamájánál vagy az anyukájánál aludtam. Kiskunhalas nem nagy város. Molnár Bálint és Sz Andrea régen ismerték egymást. Elmondásuk szerint 8 éve a legjobb barátok, de nem úgy, mint nő és férfi, mert ez föl sem merült közöttük. — Amikor Andrea és Csaba élettársi kapcsolatot létesített, azt én tudomásul vettem, harag nem volt miatta. Utána cgy-két alkalommal, amikor Andreával összefutottunk, ő panaszkodott, hogy a Csaba bántalmazni szokta. Ekkortól haragudtam a Csabára — mondta a rendőrségen, majd a bíróságon tett vallomásában Molnár Bá9 Csaba nagymamája. Itt még jó barátok voltak. lint, aki egyébként 186 centiméter magas és körülbelül 20-30 kilóval nehezebb, mint a 170 centiméteres Csaba volt. Megkerestük Kiskunhalason Novák Károlynét. Csaba édesanyját nem találtuk, mert a múlt év végén Szegedre költözött. így a nagymamától kértünk engedélyt, hogy lefényképezhessük Csaba sírját az új református temetőben. A nagymama ma is könnyeivel küszködve tud csak emlékezni szeretett unokájára, akinek dízelmozdony-vezetői képesítése és magasfeszültségű villanyszerelői bizonyítványa volt, dolgozott. —- Csabát nagyon bántotta, hogy Andrea elköltözött tőle. 1992. július 9-én este el is ment a lányhoz, mert beszélni akart vele. De éppen ott találta az Öcsikét. Lent az utcán megvárta és azt mondta neki, hogy nézd, tiéd a Mónika, az enyém pedig az Andrea. És tudja mit válaszok“ neki a'Molnár gye-* rek? Hogy vigyázz Csaba, mert ezért még megöllek. Be is váltotta a fenyege-i tését. Én mindig mondtam a Csabiká- nak, hogy ne barátkozzál te ezzel, hiszen rovott múltú. Mert a Molnár gyerek már büntetve is volt. Vérző homlokkal Augusztus 2-án este hét óra körül Takács Csaba elment a Tavasz presszóba. Nagy meglepetésére ott találta Sz. Andreát Molnár Bálint társaságában. Pedig Molnártól ekkor már D. Mónika hat hónapos terhes volt. Csaba négy- szemközt akart beszélni Andreával és ezért kihívta a presszó elé. A lány vonakodva ugyan, de végül is kiment. Nem sok idő múlva vérző homlokkal jött vissza, mondván, hogy a Csaba „lefejelte”. Molnár kereste Csabát, de a többiek mondták, hogy elment. Öcsike azonnal a Trabantjába ült és utána eredt. Utói is érte, megmarkolta a haját és kétszer megütötte, kijelentve, hogy hagyja békén az Andreát, mert már nincs köze hozzá. Aznap este kilenc óra körül jött haza a Csabika, nálam vacsorázott, de akkor már össze volt verve. Mutatta is nekem a kék foltokat, zúzódásokat, hogy nézd mama, mit tett velem az Öcsike — sorolja a nagymama. Csaba azonban vissza akart menni. Hiába ri- mánkodott neki a nagymamája, hogy ne menjen, mert ha a Bálint megüti meghal vagy egész életében nyomorék lesz. De ő hajthatatlan volt. Visszament. A presszóban Csaba leült egy székre és a biliárdozókat nézte. Sz. Andrea azonban észrevette és szólt Molnárnak, hogy nézd, visszajött a Csaba. Öcsike odament és felelősségre vonta, hogy miért tért vissza, amikor ő ezt megtiltotta neki. Választ nem is várt, hanem bal kezével belemarkolt Csaba hajába, hátra rántotta és jobb kezével, ököllel torkon ütötte. Takács Csaba a rántástól és az ütéstől székestől hanyatt esett, fejét a betonba vágta. Hátha felébred Idézet a vádiratból: Ezt követően a vádlott a védekezésre képtelen sértettet bántalmazta, utána felhúzta a földről és kidobta a helyiségből. A sértett rövid ideig gyalogolt, majd összeesett. P. Adrien vallomásából: Egy csattanásra lettem figyelmes, ami a Csaba asztalától jött. Odamentem és láttam, hogy a fiú székkel együtt hanyatt esett. Fel akart állni, de Molnár Bálint a nyakára vagy a mellkasára rakta a lábát, közben ököllel ütötte a fejét. Molnár Bálint vallomásából: az általános iskolát Halason végeztem el, majd asztalostanulónak mentem, de az iskolát otthagytam, mert lopás miatt eljárás indult ellenem. Két éve munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezem, szüleim lakásán lakom, apám tart el... Amikor Csaba a földön feküdt, lehet, hogy én többször megütöttem, de erre rendkívül zaklatott állapotom miatt nem emlékszem. Arra sem emlékszem, hogy leszakítottam a trikóját, bár ezt többen mondják. Amikór Csaba a presszó előtti részen összeesett, többen köréje gyűltek, látták, hogy itt komoly baj van. Betették egy autóba, hogy kórházba viszik. Molnár Bálint azonban egy társával kivette, lefektette a fűre. A presszóból kért egy vödör vizet és azzal leöntötte az eszméletlen fiút, „hátha felébred tőle”. Később kiderült, hogy a vizet a padló felmosásához készítették elő, valami vegyszer is volt benne. A leöntés után Csaba állapota nem változott, sőt, olyan hangot hallatott, mintha gargali- zálna, mert a víz az orrába, a torkába folyt. Ezután mégis autóba tették és bevitték a kórházba. Molnár Bálint az eljárás során azt vallotta, hogy nem volt szándékában megölni Csabát, csak ugyanolyan sérülést akart neki okozni, mint amilyet ő csinált Sz. Andreának. Azt is elmondta, hogy amikor megmarkolta Csaba haját a presszóban, a széken és megütötte, akkor nem engedte el, hanem szépen lassan hátraeresztve a földre levezette. Hogy mégis mitől halt meg, arra nem tudott válaszolni. Az orvosok viszont tudtak: Takács Bálint halálát nyakszirti, koponyaalapi töréshez társuló kisagyi zúzódás és lágyburki vérzés okozta. A megyei bíróság tanúk, szakértők, a vádlott, az ügyész, a védő meghallgatása, a helyszín szemrevételezése után bűnösnek találta Molnár Bálintot halált okozó testi sértés bűntettében és ezért 3 év és hat hónapi börtönre ítélte, s további négy évre eltiltotta a közügyekben való részvételtől. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és vádóje enyhítésért, a börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztéséért fellebbezett. Kiskunhalason, a Járószék utcában néma döbbenettel néz egymásnak farkasszemet a két család háza. A Tavasz presz- szóban fiatal fiúk, lányok múlatják az időt a délelőtti órákban. A temetőben Takács Csaba a nagyapja melletti sírban fekszik. Fölötte friss, tavaszi virágokat borzol a langyos szél. A húszéves áldozat sírja az új református temetőben. (Hajós Terézia felvételei) Gál Sándor EXPO ELŐTTI FŐPRÓBA Pünkösdi napok a Felső-Kiskunságban A Kunszentmiklós melletti Bösz- törpuszta, Nagyszállás, a Nyakvágó csárda — valamennyi a Kiskunsági Nemzeti Park területén található. Ők jelentik a helyszínét annak a gazdag programnak, amelyet Kiskunsági pünkösdi napok elnevezéssel hirdetnek meg a szervezők május 29 —31. között. Tizenegy település: Kunszentmiklós, Szabadszállás, Fülöpszállás, Izsák, Tass, Kuna- dacs, Solt, Szalkszentmárton, Solt- szentimre, Dunavecse és Fülöphá- za, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a KNP fogott össze, hogy megrendezzék a programsorozatot. Amint dr. Bak István, Szabad- szállás polgármestere elmondta, céljuk volt egyebek között a pünkösdi hagyományok felelevenítése, az egyházi szertartások számára új színtér létesítése, s egy olyan látványos idegenforgalmi program kialakítása, amely újólag felhívja a figyelmet Bács-Kiskun megyére itthon és külföldön is. Mert ezzel a rendezvénnyel 1996- ban a világkiállításhoz szeretnének kapcsolódni, s addigra kiderül, mi az, ami ebből igazán érdekli, vonzza a közönséget, s mi az, ami kevésbé. A kínálat, persze, bőséges — a pünkösdi szokások bemutatása, lóvásár és országos csikósverseny, pásztorkutya-bemutató és -vásár, területi borverseny és gasztronómiai különlegességek, pusztabejárás a nemzeti parkban, népi építészeti kiállítás, népi mesterségek bemutatója, népművészeti vásár, erő- és ügyességi játékok várják az érkezőket. A három nap tehát gazdag választékot nyújt, mutatva, hogy a házigazdák időben megkezdték az Expóra való felkészülést. V. T. Közvélemény-kutatás tb.-választás előtt Hogyan kell adózni a növény- termesztési támogatás után? Megoszlanak a vélemények a mezőgazdasági kistermelőknek nyújtott növénytermesztési hitelek, illetve támogatások sze- mélyijövedelemadó-vonzatá- ról. Egyes vélemények szerint az ilyen címen juttatott hitelek és támogatások a kistermelők úgynevezett egyéb jövedelmének számítanak és azt teljes egészében az összjövedelemhez kell számítani, míg mások úgy vélekednek — a MOSZ is ezt az álláspontot képviseli —, hogy ezek a hitelek, illetve támogatások mezőgazdasági kistermelésből származó árbevételnek tekintendők. Valójában melyik nézetet támogatja az APEH? — kérdeztük Lepsényi Máriától, az adóhivatal munkatársától. — Az adószabályok meglehetősen egyértelműek, különbséget tesznek a hitelek és a visz- sza nem térítendő támogatások között. A mezőgazdasági kistermelők gyakorlatilag mindkettőre jogosultak. A személyi- jövedelemadó-törvény kimondja, hogy a vissza nem térítendő támogatások árbevételnek minősülnek, tehát adózni kell utánuk. És ebből következik a válasz másik fele is: a hitel nem véglegesen juttatott támogatás, nem számít árbevételnek, ezért a kistermelőknek adózniuk sem kell utána. — Mi a helyzet az úgynevezett kamattámogatott ideiekkel? — A hitelkamat-támogatás esetében az állam átvállalja a kamat 70 százalékát, de a kistermelő „költségvetésében” ez a tétel semmiképpen sem minősülhet árbevételnek, hiszen az összeg a kölcsönt folyósító bankot illeti meg. A fennmaradó 30 százalék sem árbevétel, az a hitel után fizetendő tényleges kamat, ami viszont költségként jelentkezik a könyvelésben. De költségként csak az a magán- személy veheti figyelembe, aki, mint kistermelő, adózáskor a tételes költségelszámolást alkalmazza. S ebből következik: nem számolhatják el költségként azok, akik igénybe veszik a 750 ezer forintos általános adómentességet és az azon felüli jövedelmeiknél az úgynevezett diktált jövedelemszámitási módot alkalmazzák. Megemlítem, de biztosan minden érdekelt tudja, hogy csak az állattartók esetében számit a 750 ezer forint feletti árbevétel 10 százaléka tényleges jövedelemnek, minden más gazdálkodási ágazatban 30 százalékot kell figyelembe venni. — Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a „nagygazdákra” is? — Nem egészen. Azok az egyéni vállalkozók, akiknek az éves árbevétele meghaladja a 2 millió forintot, minden esetben költségként számolhatják el a hitel törlesztésére kifizetett kamatot. És itt is emlékeztetni kfl# egy másik törvényi szabályozásra: minden magánszemély automatikusan egyéni vállalkozónak „minősül” — anélkül is, hogy kiváltaná a vállalkozói igazolványát — ha az éves árbevétele meghaladja a 2 millió forintot. (újvári) Ferenczy Europress Ismerik-e azokat a szervezeteket és személyeket, amelyek, illetve akik szavazataikért versengenek, s kiknek milyen esélyt adnak? Ilyen és hasonló kérdésekkel keresték meg a lakosság egyes képviselőit a MODUS Kft. közvélemény-kutatói a társadalombiztosítási önkormányzatok közelgő választása előtt. A megkérdezettek mintegy fele nyilatkozott úgy, hogy hallott a májusban tartandó társadalombiztosítási önkormányzati képviselő- választásról, s jelenleg egynegyedük tervezi azt, hogy elmegy a választásra. Érdekes tapasztalat, hogy a lakosság, függetlenül a konkrét részvétek szándékától, helyesli, hogy megtarják a társadalombiztosítási választásokat. A többség úgy véli, hogy mind a munkavallaloknak, mind az egész társadalomnak érdeke az érvényes, eredményes szavazás. Ugyanakkor a legtöbben saját bevallásuk szerint alig ismerik a szak- szervezetek tevékenységét, s a tagság zöme is tájékozatlannak tekinti magát szakszervezeti ügyekben. A szakszervezetek érdekképviseleti munkájának minőségét a lakosság nagyjából ugyanolyannak ítéli meg, mint két évvel ezelőtt. A lakosAz orosz fővárost nukleáris katasztrófa fenyegeti? Az atomfej- ügyelőség leváltott vezetője, Vlagyimir Kuznyecov szerint a moszkvai negyven reaktor többsége annyira elavult, hogy a tragédia veszélye fennáll. A szakember egy angol lapnak adott nyilatkozatában elmondta: a világon egyedülálló, hogy az ország legnépesebb településén, a fővárosban helyezzenek el atomreaktoro- kat. A Mengyelejev-intézetben működő rádióaktív-berendezés alig két kilométerre fekszik a Kreml falától, s Jelcin főhadiszállását csupán tíz kilométer választja el egy hatalmas nukleáris üzemanyagraktártól és a kutatási célokra épült 25 reaktortól. A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány kuratóriuma — legutóbbi ülésén — a beérkezett 317 pályázatból— 241-et támogatott. A testület — amelynek Andrásfalvy Bertalan volt kultuszminiszter az elnöke — több mint 27 millió forintot osztott szét — tájékoztatta a sajtó képviselőit Báthory János, a kuratórium titkára szerdán. A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány három éve működik, az idén 100 millió forinttal gazdálkodhat. Célja: a magyarországi kisebbsé! ;ek nyelvének és kultúrájának énntartása, identitásának és hagyományainak megőrzése, az ság több mint egynegyede most is, két évvel ezelőtt is azt vallotta, hogy a szakszervezetek képviselik leginkább Magyarországon a munka- vállalók erdekeit. Ezzel szemben minden harmadik megkérdezett úgy érzi, hogy „magára maradt” a gondjaival, s nincs jelenleg olyan társadalmi, politikai szervezet, amely intézményesen képviselné a munkavállalók érdekeit. Arra a kérdésre, hogy mely szak- szervezetekről hallott már, a válaszadók elsősorban a MSZOSZ-t, a Ligát, a Munkástanácsokat említették. Rajtuk kívül azokat az ágazati szakszervezeteket tudták „segítség nélkül” megnevezni, amelyek az elmúlt időszakban igyekeztek szervezetten fellépni a munkavállalók érdekeiért (vasutasok, vasasok, pedagógusok). Az adatok szerint a voksolni szándékozók több mint egyharma- da a MSZOSZ-t fogja támogatni, s hasonló arányban vannak azok is, akik még nem döntötték el azt, hogy melyik tömörülésre szavazzanak. Viszonylag támogatott tömörülésnek tekintik a szakértők még a Ligát, a Munkástanácsokat és az ÉSZT-et. Moszkvával közvetlenül határos területen további tíz hasonló létesítmény található. Az atomreaktorokat az ötvenes években részben katonai célokra hozták létre, de jórészüket nem látták el kellő biztonsági berendezéssel, a személyzet felkészítése sem megfelelő; a riasztókészülékeket könnyelműen üzemen kívül helyezik, nem végeznek rendszeres méréseket. Vlagyimir Kuznyecov 1979 és 1983 között Csemobilban dolgozott, majd az atomfelügyelőség vezetőjeként amellett kardoskodott, hogy tíz atomreaktort azonnal állítsanak le. Sikerült is a létesítményt bezárattatnia, ám nyilvános fellépéséért tavaly decemberben menesztették állásából. anyanemzettel való kapcsolattartás segítése, hitéletének támogatása. Az alapítvány csaknem 2 ezer pályázatot díjaz évente. Idei tervei között szerepel három — a kisebbségek tömegkommunikációjával, a pozitív megkülönböztetéssel, valamint a diszkriminációmentesség jogi és politikai feltételeivel foglalkozó — konferencia megrendezése is. A kuratórium idén célpályázatokat is hirdetett. Az alapítvány a nívódíjpályázattal erkölcsi és anyagi támogatásban kívánja részesíteni azokat, akik a nemzetiségi kultúra, oktatás, tudományos elet, népművelés, hitélet területén többéves tevékenységükkel kimagasló eredményt értek el. Szerinte kinek az érdeke, hogy érvényes legyen a társadalombiztosítási önkormányzat képviselőinek választása? MODUS-OMNIBUS *99 ~333r ár & ELAVULT REAKTOROK Atomkatasztrófa fenyegeti Moszkvát? A nemzeti kisebbségek támogatása