Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-26 / 96. szám

PETŐFI NÉPE

1993. április 26., 5. oldal

Antall-interjú a Figaróban

Antall József miniszterelnök interjúja április 16-án jelent meg a Figaro című francia napilapban. Az Új Magyarország teljes terjedelemben közű a cikk alapját képező beszélgetést, amelyből részleteket adunk közre.

— Miniszterelnök úr, mindannyiunkat aggaszt a jugoszláviai helyzet. Önök egyfelől földrajzilag közel, másfelől történelmileg kompetens helyzetben vannak. Hogyan ítélik meg a jelenlegi helyzetet?

— Nagyon nehéz jósolni, és legkevésbé sem az aktív miniszterelnök fennkölt feladata a jóslás. A történelmi és a földrajzi adottságok azok valóban Magyarországot nagyon érdekeltté teszi a probléma megoldásában. Azt is hozzátehetem, hogy nagyon érzékenyen reagáltunk az első pillanatoktól kezdve az egész jugoszláviai krízisre. Ténylegesen 1991 óta folyamatosan hívtuk fel a nyugati kormány- és államfők figyelmét arra, hogy micsoda veszélyek bontakoznak ki.

— Miniszterelnök úr történész, tehát tudja, hogy a történelem menete nem áll meg. Egy szép napon az európai határokat és Magyarország határait nem fogják-e természetszerűleg újra megkérdőjelezni? A jaltai osztozkodást és Németország kettéosztását újra megkérdőjelezték természetszerűleg egy adott pillanatban.

— Magyarország jelenlegi határait két békeszerződés határozza meg. Továbbá a Helsinki és a Párizsi Charta. Ehhez nincs mit hozzátenném.

— Románia Magyarország iránt tanúsított magatartása vajon nem fog-e egy ilyen újra megkérdőjelezéshez vezetni?

Ezt én nem tudom, ezt a románoktól kell megkérdezni.

— Mi nyugtalanítja Önöket a leginkább a kisebbségek ügyében? A szlovák kérdés vagy a román kérdés?

— Mi mindig az ottani magyar kisebbségi szervezetek politikáját támogatjuk. Mi nem diktálunk Budapestről politikát, hanem támogatjuk nemzetközi fórumokon és minden vonatkozásban az emberi és kisebbségi jogok érvényesítését. Természetesen cgy-egy kisebbség helyzetét mindig befolyásolja az, hogy az adott országban milyenek az általános \ iszonyok. Nyilvánvaló, hogy a vajdasági, a romániai vagy a szlovákiai magyar kisebbség helyzetében vannak különbségek. Mindenesetre azt egyenesen abszurdnak és komikusnak tartjuk, hogy Magyarországtól csatolták el a területeket. Magyarország veszítette el a lakosságának jelentékeny részét, benne ezt a többmilliós magyarságot, mi aláírtuk ezeket a békeszerződéseket és nemzetközi szerződéseket, mégis állandóan bennünket gyanúsítgatnak, használnak ellenségképként, és még tőlünk kívánnak szinte hetente bizonyítékokat.

— Most térnénk át az Európai Közösségre. Az a benyomásom, mint hogyha ön, önök több alkalommal csalódásuknak adtak volna hangot — a nemzetközi sajtóban is olvasható volt ez —, hogy a nyugatiak korábban mindig bátorították önöket, hogy tegyenek a szabadságukért, és amikor a szabadság bekövetkezett, akkor mintha bizonyos csalódást éltek volna át önök, hogy a nyugatiak féltékenyen és egoista módon ráültek a jogaikra, szabadságukra, gazdagságukra, és nem fogadták olyan támogatással az önök országait, mint ami esetleg önöket megillette volna.

— Ez vonatkozik az egész térségre nyilván, és különösen Magyarországra, amely úttörő szerepet töltött be. Sokszor az a benyomása ezeknek az országoknak, hogy többet szánt rájuk a Nyugat akkor, amikor még kommunista és szovjet uralom alatt voltak, mintegy gyengítendő a Szovjetuniót és a kommunista rendszert, mint akkor, amikor már lerázták magukról a kommunista és szovjet uralmat. Persze, ez összefügg a világgazdaság helyzetével, a recesszióval is, és a szovjet veszély elmúlása vagy csökkenése nemcsak ezt a politikát befolyásolta, hanem gyakran a nyugati országok egymáshoz való viszonyát is. Nemegyszer látjuk, hogy a szovjet veszély elmúlása vagy vélt elmúlása után olyan ellenérzések is felszínre kerülnek, amelyekről korábban nem beszéltek. Pedig nagy szükség van az európai szolidaritásra, az európai integrációra, és nagyobb szükség a NATO-ra, mint valaha. Ami ezeknek az országoknak a helyzetét illeti, mi úgy véljük, hogy a szabad világ egyáltalán nem volt felkészülve a kommunizmus összeomlására és a Szovjetunió felbomlására. Semmiféle gazdasági, politikai modell vagy recept nem állt ren• Antall József

delkezésre. Az első időben a Nyugat nem hitte, hogy ez ilyen gyorsan bekövetkezik. Sokáig támogatták a reformkommunistákat. Hosszabb időt jósoltak az átmenetnek és a reformkommunistáknak hosszabb szerepet. Számos nem kommunista vagy nem baloldali párt, sőt, a nyugati tőke is sokáig ezekre a pragmatikus kommunista erőkre támaszkodott és velük építették ki üzleti kapcsolataikat. A gyors változás meglepte a nyugat-európai pártokat is és az észak-amerikaiakat is. Ugyanígy nálunk a lakosság, a magyar lakosság sem hitte, hogy ez ilyen gyorsan bekövetkezik. Az sem volt rá felkészülve. Hitetlenség uralkodott 1989—90-ben a világban, utána az illúziók időszaka következett, amikor nyugaton azt hitték, hogy itt egyszerre megszülettek a demokráciák és a piacgazdaságok, és hogy ez simán fog menni. Az emberek nálunk is azt hitték, hogy máról holnapra úgy élhetnek, mint Nyugat-Európában. Erre viszont jött az illúzióvesztés és a csalódás időszaka. A világnak rá kell döbbennie a jugoszláv problémára, az oroszországi, ukrajnai problémákra, és a Baltikumtól egész a Balkánig súlyos bajok vannak. Az emberek úgy érzik, hogy az új politikai rendszerek számukra nem hozták meg azt, amit vártak. A szovjet csapatok kivonultak, ennek örülnek, de ez önmagában kevés. Az egész átalakulásnak a nehézségei, mellékhatásai foglalkoztatják az embereket. Ez nagyon nehézzé teszi a demokratikus kormányok helyzetét. Komoly veszélyt is jelent, és erre is időben, most kell felfigyelnie a nyugati világnak, nem pedig akkor, amikor már elbuknak a demokratikus kísérletek ebben a térségben.

— Mit vár ma Magyarország az Európai Közösségtől, és hogyan gondolja, hogy egy hosszú időszak során a társult tagból valódi taggá válik?

— A társulási szerződést, az Európa Parlament már ratifikálta, még néhány országban ratifikálásra vár. A társult tagságot mi alapnak tekintjük. Már jelenleg is külkereskedelmi forgalmunk ötven százalékát az Európai Közösség országaival bonyolítjuk. Ez jelzi, hogy a magyar gazdaság milyen szervesen épül be az Európai Közösségbe. Ha az elkövetkező években Ausztria csatlakozik, akkor ez még fokozódik, mert fontos szerepet játszik a magyar gazdaságban is. Emellett természetesen a felkészülés időszakában figyelemmel kell legyünk az egész jogrendszerünk, a gazdaság, az oktatás reformjánál, és minden más vonatkozásban erre az egyesült európai rendszerre. Mi úgy gondoljuk, hogy két-három éven belül bekövetkezik az említett EFTA- országok csatlakozása, és az évezred végére várjuk a magunkét. Világosan meg kell határoznia az Európai Közösségnek, hogy mik az igényei, mi az a normarendszer, amivel rendelkezik, és nekünk pedig fel kell készülnünk.

— Úgy gondolja, miniszterelnök úr, hogy az Európai Közösség túl óvatosan reagál Magyarországra?

— Általában látszik a Maastrichti Egyezmény körüli vitánál is, hogy ezekben az országokban is vannak belső feszültségek e téren. És előttünk vannak még az EFTA-országok. Tehát mi mindenképpen a harmadik lépcsőt jelentjük a problémák megoldásában. Ilyen szempontból persze, hogy lassúnak találjuk. Jacques Delors, a végrehajtó bizottság elnöke annak idején azt mondta, hogy a társulási szerződés az egytől kilencvenkilenc százalékig magában foglalhatja azokat az előnyöket, amit a teljes jogú tagság jelent. De hát tulajdonképpen a gyakorlatban nagyon sok minden megvalósítható ebben a stádiumban is. Van amiben egy hirtelen teljes jogú tagság károsan érintené a magyar gazdaságot. Mi az átgondolt, normális csatlakozás hívei vagyunk.

— Gondolja-e a miniszterelnök úr, hogy Magyarországon is beüthet a litván szindróma, tehát a volt kommunisták visszatérése?

— A „litván szindróma” mindenütt bekövetkezhet, ha ezekben az országokban a gazdasági átalakulással együtt nem tudják csökkenteni a szociális problémákat. A csalódottság azt is jelenti, hogy nagyon sokan nem mennek el szavazni. Az időszaki választások egyik tapasztalata, hogy ahol szocialista párti jelölt bejött — például az egyik budapesti kerületben —, ugyanannyi szavazatot kapott, mint amivel az általános választáson, 1990-ben ötödik lett.

— Ezen az időközi választáson mennyi volt a távol maradás?

— Ezekre a választásokra a lakosság 25-30 százaléka ment el a második fordulóra. Második menetben a részvételnek a 25 százalékot meg kell haladnia, és nyilvánvaló, hogy a baloldali erők a legöntudatosabbak.

— Tehát 75 százalék volt a távol mardás?

— Nem egészen 75, inkább 70 százalék. Persze, egy országos választásnál azért ez nemigen fordulhat elő. De mindenesetre ez figyelmeztetés és jó előkészületre sarkall.

— Azzal magyarázza-e ön ezt a — bizonyos értelemben — vonzódást a volt kommunistákhoz, hogy ők azt mondják, hogy mi kompetensek vagyunk?

— Cáfolom, hogy vonzódás, mert lényegében nem növekedik a számuk, csak egyszerűen távol maradnak azok a tömegek, akik az átalakulásban csalódtak, hogy nincsenek szovjet csapatok, nincs varsói paktum, nincs KGST, de azt viszont, hogy az átalakulással a munkanélküliség megnövekedett, vagy pedig egyéb gond, ami az életszínvonalat jelentős rétegeknél csökkenti vagy stagnálja, mind hozzájárul a közönyhöz. Áz az igazi veszély, hogy a nagy tömeg csalódott és közönyös, és a tudatos posztkommunista vagy baloldali erők kisebbséggel, ezzel a bizonyos 25 százalékos részvételi lehetőséggel nagyobb helyet foglalnak el, mint amennyi megilletné őket. Ennek ellenére nem hiszem, hogy 1994-ben Magyarországon litván arányú sikert érhetnének el. Nagyon nagy hátránya a kormánypártoknak, és a saját pártomnak is, hogy terhel bennünket az átalakulásnak a teljes felelőssége, az előző rendszer hagyatéka az adósságoktól kezdve, rossz struktúráig, továbbá a piacgazdaságra való áttérés buktatói. Sokan erről megfeledkeznek, a sikereket pedig természetesnek veszik. Bizonyos rétegek nagyon nehezen viselik el az igazságtétel elmaradását. Nehezen fogadják el azt, hogy egy békés átalakulásnál „kollaboránsok” és az előző rezsimnek a képviselői nemcsak, hogy nem kapnak büntetést hanem régi privilégiumaik gazdasági előnyeit most a piacgazdaságban érvényesíthetik. Akik Marx Kommunista Kiáltványát hirdették, most megtarthatják Marx „Tőkéjét” a gyakorlatban. Ők alkotják az első csoportját a vállalkozóknak. A volt funkcionáriusok menedzserek lettek, nagyon gyakran éppen nyugati vegyes vállalatokban. Az átalakulás a legjobban azokat az alkalmazotti rétegeket sújtja, akiknek jövedelme ellenőrizhető, a padagógustól a különböző alkalmazotti rétegig, vagy a kistulajdonosokat, akik a mi szavazóink voltak. Tehát mindez igen nehézzé teszi a helyzetünket.

Mindenesetre ez a kormány, magára vállalta az elkerülhetetlen népszerűtlen intézkedéseket. Az első minisztertanácson megkérdeztem a miniszterelnöktől, tisztában vannak-e azzal, hogy egy „kamikáze kormány” tagjai; ez a kormány az utolsó évben sem fog felelőtlen politikát folytatni. Mindezt el fogjuk követni persze, azért, hogy megnyerjük a választásokat, mert nem szeretnénk, hogy a második periódusban az általunk elvégzett nehéz átalakítási munka eredményét és gyümölcsét más párti kormány arassa le. De nem azon az áron, hogy most választási taktikából olcsó fogásokkal éljünk. Mi csak arra építhetünk, hogy a magyar lakosság megérti, ez volt a helyes politika, és felismeri azt, hogy egyetlen párt vagy politikai erő sem tud alternatívát felmutatni, sem a velünk együtt korábban ellenzékben lévő erők, sem a volt kommunisták, akik persze, azt a propagandát folytatják, mintha ők lennének a szakemberek. De hát volt rá egy pár évtizedük, hogy ezt a szakemberséget kamatoztassák, és pontosan ők vezették ebbe a csődbe az országot.

A LEGKISEBB EMELES: 250 FORINT

Előzetes a szeptemberi nyugdíjemelésekről

Szeptembertől egységesen 4 százalékkal emelik a nyugdijakat. Az Országgyűlés határozata értelmében azonban az öregségi, a rokkantsági, a baleseti rokkantsági ellátás, illetve az átmeneti járadék emelésére csak azok számíthatnak, akik 1992. december 31-én már nyugdíjasok voltak. Az emelés alsó és felső határa 300, illetve 1000 forint lesz. Az öregségi rész-, illetve az özvegyi és a szülői, továbbá a baleseti özvegyi és szülői nyugdijakat ugyancsak 4 százalékkal, de legalább 250 és legfeljebb 700 forinttal emelik.

Az özvegyek, akik saját és özvegyi jogon összevonva részesülnek ellátásban, szeptembertől nem százalékos emelést kapnak, hanem egységesen

400 forintot. A 4 százalékos emelés vonatkozik az árva- és a baleseti árvaellátásra (felső határa: 400 forint), illetve a a baleseti járadékra (felső határa: 250 forint).

A nyugdíjfolyósító igazgatóság a százalékos emelés kiszámításánál csak az úgynevezett alapjáradékot veszi figyelembe. A házastárs után járó jövedelem-, ületve családi pótlék, valamint az egyéb, nem társadalombiztosítási ellátások (pl. a kártérítési járadék, a cukorbetegek anyagi támogatása) tehát ilyen szempontból nem jelentenek számítási alapot. Hasonlóképpen nem számolják be a személyes szabadság korlátozásáért megállapított és folyósított kárpótlást, valamint

az 1991. évi XII. törvény alapján a nyugdíj-kiegészítés helyett folyósított pótlékot. Ez utóbbiakra — tehát a kárpótlásra és a pótlékra — az egyéb címen járó emeléstől függetlenül önállóan is jár a 4 százalékos emelés.

Havonta 200 forinttal kapnak többet szeptembertől a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi, valamint a szakszövetkezeti tagot megillető növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékosok, továbbá azok, akik nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülnek. A házastársi pótlékot és a házastárs utáni jövedelempótlékot 150 forinttal egészítik ki.

sz. m.

AZ ELSZEGENYEDES FOLYTATÓDIK

Hogyan élnek nálunk a családok?

Különösen gyors az elszegényedés a munkanélküliek körében, s közülük is tragikus azok helyzete, akik hosszabb munkanélküliség után lesznek nyugdíjasok — állapítja meg a Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutató Intézetének most elkészülő tanulmánya. A kényszerűségből nyugállományba vonulók „átlagkeresetét” ugyanis jelentősen csökkenti a munkanélküli-segély, így kevesebb járadékot kapnak majd, mint amennyire rendes fizetésük alapján számíthattak volna.

Hatezer család bevételeiről és kiadásairól érdeklődtek a kutatók először 1990-ben, közvetlenül a választások után, majd 1991 végén, és végül a múlt esztendőben. A válaszadó családok 70 százalékának anyagi helyzete tovább romlott, 27 százalékuk tartja változatlannak megélhetési lehetőségeit, míg a maradék 3 százalék életszínvonala javult.

Legnagyobb az elszegényedés a borsodi térségben, ahol a megkérdezettek 76 százalékának romlott a helyzete, a legkisebb mértékű Komárom-Esztergom megyében, ahol a válaszadók fele nem panaszkodik. Évről évre többet fordít egyregy família a közvetlen megélhetésre, a háztartások többségében a költségnövekedés nem a fogyasztás bővüléséből, hanem az árak emelkedéséből adódott. Az öt legjelentősebb kiadásra — élelmiszerre, energiára, lakbérre, illetve lakáshitel-törlesztésre, a közlekedésre és a gyermekintézmények díjaira —fogy el a családok jövedelmének több mint a fele. A létminimum körül élők bevételeik kétharmadát fordítják ezekre a kiadásokra. Ruhavásárlásra 100 megkérdezett család közül 17-ben egyáltalán nem jutottpénz, hasonlóan nem telt egyetlen újság előfizetésére sem.

• Egyedül nehezebb.-r t- '■

Az életszínvonal jelentős csökkenésére -kétféleképpen reagálnak acsaládok: vagy csökkentik a kiadásokat vagy növelik jövedelmüket. A megkérdezettek fele mindennel takarékoskodik: diszkontban, kedvezményes akcióban vásárol, nem fűtik a lakás minden helyiségét. Az adottságok miatt a fővárosban csak a családok 10 százaléka, ezzel szemben Borsod megyében több mint a fele maga termeszti a zöldséget, gyümölcsöt. A legmagasabb az „önfogyasztásra termelő” famíliák száma Szabolcsban (72 százalék), és legalacsonyabb Komárom- Esztergom térségében, ahol mindössze 25 százalék.

Életmentő ötlet

A futás csodája

Kosztka Emil szobafestő minél idősebb lett, annál többet nyomta az ágyat. Alig túl a hatvanon már bottal járt. Ma, 85 évesen viszont a legidősebb magyar amatőr maratoni futó.

A betegágy rabságából Monspart Sarolta tájfutó világbajnoknőnk szabadította ki. A rádióban beszélt a futás szépségeiről, öröméről és egészséges voltáról, amin Emil bácsi hoszszan elgondolkodott. Már csak azért is, mert ő, aki egész életében porbankoszban dolgozott, nagyon kívánkozott, a szabadba, erdőbe. Személyesen is' találkozott Sacival, aki biztatta : próbálkozzék a kocogással, a gyógyító futással.

— Összeszedtem magam, kimentem a Margitszigetre és futottam pár métert, aztán le kellett ülnöm, úgy eljár adtam. Másnap megint próbálkoztam. Mit mondjak, napról napra sikerült az adagot növelnem. Hosszú hónapok, évek kellettek ahhoz, hogy ne csak szeressem, hanem bírjam isafustáist — mondja a veterán atléta.

Az orvosok váltig csóválták a fejüket, de most már nem aggódva, hanem csodálkozva. Igaz, az öreg maratonista leleteinek megjavulásában az is szerepet játszik, hogy régen letette a cigarettát és búcsút mondott az alkoholnak is.

Még a természetem, a hangulatom is más, mint volt tejfölös szájú 50-60-asként. Mindig jókedvű vagyok. A környékbeli srácok, ha futás közben mellémszegödnek, úgy szoktak csúfolódva kérni: Vicces bácsi, tessék már valami jópofát mondani.- Szinte minden versenyen elindulok, amiről értesülök. Persze, nem sápadnak el a gyerekek ijedtükben, ha megjelenek a startnál... Volt rá eset, hogy mire célba értem, már a nézők, a versenyzők mindegy szálig hazamentek.

Nem a stopperóra a fő ellenfél, hanem a saját akaraterőm.

A HÁZIMUNKA NEM TORNA — CSAK FÁRASZTÓ

Az egész napi lótás-futás nem elég!

Egyre több nő érti a mozgás szón nemcsak a házimunka fogalmát, hanem a frissítő testmozgást, s elsősorban a nők körében a testkultúra talán legnépszerűbb formáit: a tornát, az aerobikot, a turisztikát, az úszást. Másrészt viszont sokkal több nő, háziasszony a „végez-e rendszeresen testmozgást, sportol-e kedvtelésből” kérdésre kapásból azt feleli: mozgok én éppen eleget egész nap, hiszen meg sem állok, hajnaltól talpon vagyok, rohanás a munkába, délután az otthoni, majd esti műszak.

Ez talán nem elég mozgás?

Kétségtelen, ez is mozgás.

Csakhogy mozgás és mozgás között óriási különbség van. Munkavégzés közben csökken az izom vér- és oxigénellátása: ugyanis amikor az izom dolgozik, munkát végez, összehúzódik, ezáltal a táplálékot szállító erek összehúzódnak.

Hogy jobban megértsük az izommozgás lényegét, fontos tudni, -hogy egy bizonyos mozgást együtt végző izmokat „együttműködőnek” (szinergistáknak); az ellentétes mozgást végzőket pedig „antagonistáknak” nevezzük. Például ha behajlítjuk a könyökünket, a könyökízület hajlítói a feszítőkkel ellentétes mozgásokat végeznek, ezek antagonisták. Az élettani jelentőségük igen nagy, mivel ellentétes a beidegződésük is: amikor a feszítők összehúzódnak, a hajlítok elernyednek. Említettük, hogy az izomban lévő erek munkavégzés közben összehúzódnak. Az úgynevezett dinamikus munka közben — futás, úszás,

• Hiába mozog a háziasszony egész nap, az csak munka marad, nem testmozgás. Viszont az erdélyi kürtőskalácssütö asszonyok „tornájának” eredményé minden képzeletet felülmúló élmény ...

megfelelő tornagyakorlatok — ez nem is baj, mivel egyszer az egyik, másszor a másik izomcsoport húzódik össze. Ezalatt az úgynevezett antagonista izmok elernyednek, így vér- és tápanyagellátásuk felfrissül. Azért fontos a testmozgás a házimunka mellett, mert a házimunkák nagy része (például a főzés, mosogatás, vasalás) lényegében sematikus izommunka, amit többnyire állva, előrehajolva végzünk, és főleg a hátgerincet veszi igénybe. A hosszan tartó tevékenység egyoldalú megterhelés, mivel bizonyos izmok — elsősorban a nyak, a váll és a hát izmai, de a lábszáré is — tartósan feszült állapotban vannak.

Mozog tehát a házimunkát végző nő eleget, de ez a szervezet egyoldalú megterhelése következtében nem jelent felfrissülést. Ez az egyik oka, hogy időt kell szakítani az egészséges, frissítő testmozgásnak. A másik oka az, hogy a mozgás akkor lesz élettanilag kedvező hatású, ha közben a pulzusszám eléri a percenkénti 120- at, és nem haladja meg a 150-et.

A házimunka végzése közben ez az érték nem érhető el. Az egészség, a jó közérzet, a betegségekkel szembeni ellenálló-képesség érdekében hetenként legalább 3 x 30 perces, rendszeres, megfelelő testmozgásra szánjuk el magunkat. Megéri!