Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-23 / 94. szám

VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR 9 Spanyolország egyik különlegesen szép települése, a kaktuszokkal körül­vett Casares, azaz a „Fehér falu”. Nő a japán bűnözés Az elmúlt öt évben a külföldi­ek által Japánban elkövetett erő­szakos bűnözési esetek, fegyve­res rablások, gyilkosságok szá­ma az ötszörösére emelkedett — közölte a hét végén nyilvános­ságra hozott jelentésében a japán rendőrség. A nyolcvanas évek végén elenyésző erőszakos csele­kedetet követtek el a Japánban élő külföldiek, tavaly már 185- öt. A kisebb bűnesetekkel együtt a rendőrség közel hatezer esetben járt el —, legfőképpen a tartóz­kodási engedélyek hamisításá­nak száma szaporodott meg. Összességében az 1991. évi re­kordszintet is 24 százalékkal ha­ladta meg a külföldiek bűnözése. Gyakorta fordul elő, hogy a bű­nözők a kiszemelt áldozat ruhá­jának letörlését színlelve szaba­dítják meg az illetőt pénztárcájá­tól. A külföldi bűnözők a zseb­tolvajlásra általában nem külföl­dieket, hanem a japánokat sze­melik ki—olvasható a rendőrsé­gijelentésben. Átadás csak jövőre? Senki sem tudja megmondani, mikor nyílik meg az európai konti­nens és Nagy-Britannia között épült alagút—holott az gyakorla­tilag már készen áll. Az alagutat építtető Eurotunnel társaság csak a jövő év tavaszára ígéri a forgalom megindítását, s az avató ünnepség — II. Erzsébet és Francois Mitter­rand jelenlétében—a jövő év má­jusának elején, valószínűleg 6-án lesz. A megnyitást eredetileg már i ez év tavaszára, május 15-ére Ígér­ték. Az átadást a beruházók szerint j az hátráltatja, hogy a külön tröszt- ?, ben tömörült építő vállalatok nem hajtják végre a még szükséges munkálatokat. Az építők szerint viszont a beruházó nem fizeti ki : többletköltségeiket, amelyek a me- ■ net közben végrehajtott módosító- | sok következményei. Kokain homokba ásva A kolumbiai Guajira-félszi­­get egyik strandján, a homokba ásva, nyolcszáz kilogramm ko­kaint talált a rendőrség — je­lentette az AFP a kolumbiai rendőrség közleményére hivat­kozva. A kábítószert elrejtői j gondosan műanyag zsákokba csomagolták és feltehetően kül­földre továbbították volna. A kábítószert a hatóságok a tengerparton elégették. Lelocsolt riporterek Hideg zuhany érte a „leg­szemtelenebb” német televíziós magazin, a „ZAK” munkatár­sait, amikor meg akarták inter­júvolni a lányánál, Santiago de Chilében élő Erich Honeckert. A napokban sugárzott filmbe­tét tanúsága szerint Honecker éppen a kerti virágágyásokat locsolta, amikor a környékbeli fákon napok óta lesben ülő ri­porterek az első kérdést feltet­ték. A meglepett Honecker fele­sége, Margót segítségével a víz­sugarat se szó, se beszéd a tele­víziósokra irányította. Az ország legszebb és legnagyobb böngészdéje! A LORD ruházati diszkont továbbra is szeretettel várja kedves vásárlóit. Széchenyi tér 1—3. sz. alatt, az udvarban (Lordok alja). Nyitva: hétfőtől péntekig 7—19-ig, szombaton: 8—13-ig. Vállfás és kilós áruk széles választéka. Jöjjön be hozzánk, velünk bármikor jól jár! Würsching Nemzetközi Kereskedelmi Kft. Jöjjenek, lássanak és csodálkozzanak! Újonnan megnyílt, 2000 m2-en Mo. egyik legnagyobb melegburkoló-anyagokat forgalmazó német—magyar áruháza! Rendkívül kedvező ajánlatok megnyitásra! 15 000 m2 szőnyegpadló várja Önöket rengeteg színben és minőségben. Német, többszínű, csíkos szőnyegpadló (4 m) 450 Ft/m2, Holland szőnyegpadló (2 m és 4 m széles) 295 Ft/m2, Német bükié szőnyegpadló (4 m) 490 Ft/m2-töl, Német velúr szőnyegpadló (4 m) 480 Ft/m2-től, Német strukturált szőnyegpadló (4 m és 5 m) 890 Ft/m2-től, Német tapéták 175 Ft/tekercs, CV-padló (2 m széles) 450 Ft/m2. (A CV-padló a PVC utódja. Környezetkímélő hatása miatt Németországban leállították a PVC gyártását.) Függönyök és tartozékok akcióárakkal. Vizsgálják meg a minőséget, hasonlítsa össze^az árakat! Würsching — egy fogalom Németországban — nemsokára Mo.-n is! Cim: 6000 Kecskemét, Izsáki út 3. (bejárat a Sport u. felöl, a SAUNA HOTELLAL szemben). Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—18-ig, szombaton 9—13-ig. JÁTÉK HATÁROK NÉLKÜL Megvan a csapat! A Játék határok nélkül nemzet­közi vetélkedő magyarországi for­dulóját Kecskeméten, a szabad­időközpontban rendezik július­ban. A világon 800 millió embert tévéképernyők elé vonzó showmű­­sorra két selejtezőn kiválasztották a hírős város színeit képviselő csa­patot. A nőknél Huszár Ildikó, Huszár Mónika, Czagány Beatrix, Magyarné Magó Andrea, Szabó Rita és Vidovicsné Faragó Boglár­ka került a csapatba. A felkészülés során dől el, közülük ki kerül a négyfős csapatba, s ki lesz a két tartalék. A férfiaknál a keret: Beó­­ka Róbert, Hegedűs Zsolt, Kis Ba­lázs, Körmöczi Bulcsú és Varga Attila. Nem dőlt még el, hogy Sáró Drágán vagy Szabolcs János kerül be hatodiknak. A polgármesteri hivatal részéről Bállá József sportfőelőadó felü­gyeli a felkészülést, akitől megtud­tuk: a csapat vezetőedzője Adamik Zoltán, lett aki 4-5 trénert még be­von a munkába. A felkészülés megkezdése előtt a versenyzőket a Rovkiban terheléses orvosi vizsgá­latnak vetik alá. Az edzések május­ban kezdődnek heti három edzés­sel, ami júniusban heti négy július­ban pedig ötre emelkedik. Ennek keretében lesz úszás, futás, súlye­melés, vízisí, lovaglás, valamint görkorcsolya és gördeszkagyakor­lás. A csapat főkoordinátori tevé­kenységét Körmöczi Béla, a neves rögbiszakember látja el. M. Gy. Elsőáldozók Bácsalmáson Vasárnap 65 gyermek járul elő­ször áldozáshoz a bácsalmási ró­mai katolikus templomban a reg­geli, 8 órai misén. A 9 és 10 éves gyerekek két éve tanulnak hittant, két éve készülnek az elsőáldozásra. Az ezt megelőző délután 5 órakor a misén 10 fiatalt keresztelnek meg, akiket nem a szüleik, nagy­­szüleik beszéltek rá, vagy vitték el megkeresztelni, hanem önként vál­lalták a keresztséget. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól csütörtökön reggel ka­pott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 32 személyt ért baleset. Heten meg­haltak, tizenketten súlyos, tizen­hármán pedig könnyű sérülést szenvedtek. Bács-Kiskun megyében — kö­zölte tegnap a rendőrség szóvivője — az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó baleset történt. ALFÖLDI LAPOK A miséző kelyhet és a szentségtar­tót vitte el a gátéri templomból a betörő — olvasható az Alföldi La­pok mai számában. A Felső- Kiskunság és a Duna-mellék maga­zinjában szó esik Kecel várossá ava­tásáról, a Bács szépe címet elnyert félegyházi széplányt pedig — koro­názása pillanatában készült — fotón mutatja be a lap. Egy vállalkozó el­mondja a Svarcban gazdaságosabb Kiskőrösön című rovatban, hogyan lehet ma nálunk alkalmazotthoz (nem) jutni. Pünkösdi előkészületek­ről is beszámol az Alföldi Lapok: Bösztörpusztán tartanak majd ün­nepi rendezvénysorozatot. A Nagy­kőrösi Lapok témáiból. Senki se hal­jon éhen, Szeretetre szeretet a válasz, Óvodások keresztelője, Maratoni­­táncverseny, Vitatott pótlékok, La­kótelep és teherautók. Kiskőrösi múzeum — fantomigazgatóval, A barátság nem ismer határokat, A kunszentmiklósi nyolcvannyolcak egyike — még néhány cím az Alföldi Lapok friss számából. ajánlata: Kecskemét, Nagykőrösi u. 22. kispárna, nagypáma, pap­lan, — ágynemühuzatok és lepe­dők. MÉG TART A RUHÁZATI VÁSÁR, 20—507.-OS ENGEDMÉNNYEL. 1(V4 Népzenei hangverseny • A Rüssdshcinibol érkezett diákok műsorát vastapssal jutalmazták a nézők, akik egy ráadásszámmal köszönték ezt meg. (Fotó: Gaál Béla) A kecskeméti Kocsis Pál Mezőgaz­dasági Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet népzenei napot ren­dezett. A házigazdák mellett a kiskő­rösi Petőfi Sándor Gimnázium és Ker­tészeti Szakközépiskola, a kecskeméti Bolyai-gimnázium és a Széchenyi Ist­ván Vendéglátóipari Szakközépisko­la diákjainak is tapsolhattak a nézők. A legnagyobb sikert a rüsselsheimi zeneiskola kórusa aratta. A vendégek több nép zenei kultúrájából adtak íze­lítőt, így műsorukon szerepelt mexi­kói kalaptánc is. A hangversenyen valamennyi fellé­pő emléklapot és egy gyönyörű csokor virágot kapott emlékbe. N. Á. Egyesület a környezetvédelemért Első közgyűlését tartotta meg a napokban egy még igen-igen rövid előéletű egyesület, a Zöld Híd. Megalakítói regionális energia­­szolgáltatók, készülékgyártók és az energiában érdekelt vállalkozá­sok, magánszemélyek. A szervezet létrehozása abból a közös felisme­résből és élenjáró alföldi gyakor­latból indult ki, amely szerint az energiaszolgáltatók, a készülék­­gyártók, a kereskedelem, az ön­­kormányzatok és a kapcsolódó in­tézmények érdekei egybeesnek: az energia hatékony felhasználása, a korszerű, energiatakarékos gyárt­mányok elterjesztése közös érdek. A Zöld Híd Egyesület ez évi prog­ramjai: kiállítások, tanácsadó ok­tatások szervezése, valamint szep­temberben, Pécsett egy villamos készülékek alkalmazásáról és a környezetvédelemről szóló konfe­rencia megtartása. Mindazok, akik önmaguk számára elfogadha­tónak tartják a Zöld Híd céljait, csatlakozhatnak, részt vehetnek a pillérek építésében, erősítésében. Bűnügyek Bács-Kiskun megyében nyolc személyt vettek őrizetbe szerdán a rendőrök. A főkapitányság teg­nap kiadott közleménye szerint mind a nyolcat vagyon elleni bűncselekmény gyanújával. Hamis kulcs. Feltehtően hamis kulcsot használt az a betörő, aki vasárnap este és kedd dél között járt egy kecskeméti lakásban. A feljelentés szerint arany éksze­reket és készpénzt vitt el: a kár 160 ezer forint. Leszerelt kerítés. A vízmű kecskeméti szennyvíztelepének kerítéselemeiből szerelt le tízet valaki a napokban. A jellegzetes kerítéselemek nyilván nem hasz­nálhatók fel bárhol, de ez nem zavarta a tolvajt. A cég kára 50 ezer forint, ám egy másik 50 ezres tételről is hírt adott tegnap a rendőrség. Eszerint tolvaj járt a vízmű kecskeméti központi mű­helyében is, ahonnét egy menet­metsző készülék tűnt el. Tévét az óvodából. Kunszent­­miklóson a Petőfi-lakótelepi óvo­dában április 19-ére virradó éjjel betörték az ablakot. A bűnözők egy tévét vittek el, aminek az ér­téke 40 ezer forint. Tanyából. Egy budapesti pol­gár kunszentmiklósi tanyáját hétfőre virradó éjjel törték fel, a tulajdonos kára 190 ezer forint. Szombaton 15 órakor lesz a Kecske­méti Görög Kulturális Központ ünne­pélyes megnyitása a Széchenyi tér 9. számú görög udvarban. Az érdeklődő közönség láthatja a „Görögök Ma­gyarországon” című ortodox egyház­­művészeti és helytörténeti állandó kiál-LIMLOMAKCIO A kecskeméti polgármesteri hivatal szervezte limlomakció folytatódik. Április 24-én és 25-én a következő he­lyekre kitett felesleges holmikat elszál­lítják: Rákóczi út, Nagykőrösi u., Szé­chenyi, Szabadság tér, Arany János u. szemétgyűjtő tartályai mellé a város­központiak pakolhatnak, az Árpád­város, Rávágy tér térségében a Rá­­vágy téri trafó mellé, a Mátis K. u.— Önismereti tréning A Kecskeméti Ifjúsági Otthon 1988 óta szervez személyiségfejlesztő, önis­mereti tanfolyamot szinte valamennyi korosztály részére. Az elmúlt évek ha­gyományait megőrizve április 23—25. között diákvezetők önismereti tré­­ningjére várják a fiatalokat. Önmene­dzselés, testbeszéd, tárgyalástechnika — a fő címszavak, amelyekkel megis­merkedhetnek a résztvevők. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 482-192 1993 IV. 23-án, megrendelés sorszáma: 330 004 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A. Telefon: 481-391. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft. fél évre: 1914,-— Ft, egy évre: 3388,— Ft. f ISSN 0133-236 x ^ >i 'Tv Megnyitó a görög udvarban lítást, valamint Nikosz Pilatisz thessza­­loniki festőművész tárlatát. Minden kedves vendéget szeretettel vára Nemzetiés Etnikai KrsebbségiHi­­vatal, Bács-Kiskun Megye Közgyűlé­se, Kecskemét Megyei Jogú Város és a Szent Miklós Alapítvány. Zalka M. u. parkolónál a II. Rákóczi Ferenc iskola melletti szabad terület­re. A bethlenvárosiak — ugyancsak a fenti napokon — a következő helyre rakhatják ki, s díjtalanul elszállítják a limlomokat: Galamb u.—Kenderes­­sy u„ Táncsics M. u.—Kaszap u., a Semmelweis u.—Kerkápolyu. sarok­nál, illetve a Madách térnél, a Farkas­villa előtti rendezetlen területre. Alkoholmérgezés Kiskunhalason a Kuruc vité­zek téri lakásában holtan találta élettársa a 32 éves F.-nét. Az el­ső orvosi vizsgálat szerint nagy valószínűséggel alkoholmérgezés okozta az asszony halálát. A rendőrség bűncselekményre utaló nyomokat nem talált, az ügyben folyik a nyomozás. NAPTÁR 1993. április 23., péntek Névnap: Béla Napkelte: 5 óra 41 perc Napnyugta: 19 óra 45 perc Holdkelte: 6 óra 5 perc Holdnyugta: 21 óra 38 perc IDŐJÁRÁS A több órás napsütés mellett időn­ként megnövekszik a felhőzet, de csak néhány helyen várható zápor, zivatar. A délnyugati szél napközben megélén­kül, folytatódik az évszakhoz képest meleg idő. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 19, 24 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 21-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 10,6 (az 50 éves átlag 11,1), a legmaga­sabb hőmérséklet 17,4 Celsius-fok volt. Csa­padék nem hullott, a nap 12 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 9,4 fokot, délután 13 órakor 21,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,2 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1015,7 millibar — mérsékelten süllyedő — volt. Április 21-én Baján a középhőmérséklet 11,2 (az 50 éves átlag 11,7), a legmagasabb hőmérséklet 12,9 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 12,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 10,4, délután 13 órakor 21,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,7 millibar — erősen süllyedő — volt. Agrometeorológiai tudnivalók: a 320-468- as telefonon. — MA a kecskeméti Nagytemp­lomban, 11 órakor a Philips cég idelátogató csoportja részére kon­certet ad Szekszárdi Imre orgonis­ta. Énekel: Endrényi Orsolya. — NAIVOK TÁRLATA. A Magyar Naiv Művészek Múzeu­mában Homonai Pál festő és Ambrus József szoborfaragó alko­tásaiból rendeztek időszaki tárla­tot. A kiállítás megnyitója április 24-én, szombaton 11 órakor lesz, amikor közreműködik Maczkó Mária népdalénekes. A bemutató június 23-áig, keddenként 12 órá­tól, a többi napokon — hétfő kivé­telével — 10—17 óráig nézhető meg. — BETÖRÉS A RESTIBE. Ez a hét is jól kezdődött a bácsalmási vasútállomáson. Hétfőn reggel vették észre, hogy az éjszaka folya­mán ablakbetöréssel, ismeretlen tettes behatolt az állomás restijébe, és onnan az ilyenkor szokásos dol­gokat: cigarettát, édességet és mintegy 15 ezer forint értékű vál­tópénzt tulajdonított el. — A CSÁTALJAI életmódklub programjából. A természetgyó­gyászat szerepe az egészség megőr­zésében címmel dr. Tamasi József, a kecskeméti Sauna-Med Termé­szetgyógyászati Intézet főorvosa tart előadást a csátaljai művelődési házban, hétfőn 19 órától. — NÖVENDÉKHANGVER­SENY. A tompái zeneoktató mun­kaközösség a hagyományos évi növendékhangversenyét április 23- án — ma, 19 órai kezdettel tartja a művelődési házban. — HELYESBÍTÉS. Tegnapi lapszámunkban a Kecskeméti Ta­nítóképző Főiskola Hallgatói Iro­dájának szervezésében sorra kerü­lő főiskolák tavaszi gálájának idő­pontja az informátorok hibájából tévesen jelent meg. A rendezvény ma este lesz az árpádvárosi sport­­csarnokban. — RENDKÍVÜLI rózsaburgo­­nyavetőmag-akció! 25 Ft/kg he­lyett 0 Ft, illetve a termésből ké­rünk vissza 1 kg helyett, 2 kg-ot. Erdősi Áruház, Kecskemét, Izsáki út 80. T.: 76/481-878, 494-704. A KONYHA A bíróság válóperes ügyet tár­gyal. A bíró felszólítja a felperes feleséget, hogy adja elő indoka­it: — Tisztelt bíróság! A férjem eladta a konyha teljes felszerelé­sét és elitta az árát. A férj felugrik a helyéről és közbekiált: — Én is kérem a válás kimon­dását! A feleségem csak három hét múlva vette észre, hogy hi­ányzik. wf A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: — Gyógytorna — Faludoktor: benne a legelőre hajtás — Új edzettség­vizsgálat a lovaknál — Agrárfó­rum Győrben — Arc és Más: ben­ne a KITE vezérigazgatója - György-napi köszöntő. T7? c 1

Next

/
Thumbnails
Contents