Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-16 / 88. szám

4. oldal, 1993. április 16. ■ PETŐFI NÉPE 110 éves a bajai szakmunkásképzés Magyarok Nagy­asszonya Az egykori Mária-tisztele­­tet idézi, a félegyházi Ótemp­lom előtt, a tér piac felőli ré­szén felállított, a város közté­ri szobrainak talán legszebbi­­ke. A szobor a Szent Szüzet, a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, ölében a kis Jézus­sal. Érdekes módon, a nyugal­mat árasztó kompozíció sér­tetlenül átvészelte a világhá­borút, ráadásul az elmúlt rendszer internacionalista esz­méi ellenére épen maradt a talapzatán elhelyezett már­ványtábla is, melyen a: Ma­gyarok Nagyasszonya könyö­rögj érettünk! — fohász alatt, a következő szöveg olvasha­tó: „A te megcsonkított Nagy­­magyarországod feltámadásá­ba vetett töretlen hittel állít­tatta Szabó Flórián római katholikus tanító az 1929. év­­ben­­szász • A csodával határos a félegyhá­zi szobor megmenekülése. • Az árpádvárosi bölcsőde nagycsoportosai közül többen a szomszédos ovodaba jelentkeznek. (Fotó: Gaál Béla) Zenetanári hangverseny A megye zenetanárainak hang­versenyét rendezték meg nemrégi­ben Kiskunfélegyházán. Régi ha­gyomány, hogy a zeneiskolák taná­rai évente más-más városban közös hangversenyt adnak. A megye tizen­egy zeneiskolája 12 műsorszámot válogatott. Kalocsáról két tanár, Jensen Gabriella és Betlenné Dajkó Ágnes lépett színpadra. A hangver­seny helyszíne, a volt pártház nagy­terme — rossz akusztikája miatt — igazából nem kedvezett a valóban művészi produkcióknak. Ám a sike­res rendezvény elérte célját, a megye zenepedagógusai, különösen a fiata­labbak, megismerték egymást, mű­értő közönség előtt szerepelhettek. • Az új iskola felépítése sokat javított a tárgvi feltételeken. Több mint ezer gyereket várnak Hétfőtől óvodai beiratkozás Kecskeméten • Bagi László SZOLGÁLATOM A SZERETETBOL FAKAD Lelkész az önkormányzatban kebb értelemben pedig a választó­­kerületem lelki, szellemi és erkölcsi felemelkedése érdekében. Meggyő­ződésem szerint ugyanis csak ezek­ből következhet a gazdasági gon­dok enyhítése, a szociális feszültsé­gek orvoslása. így tehát konkrét ígéretet — utat, járdát, új beruhá­zásokat — nem tettem a választó­imnak, nem is tehettem. Azt azon­ban elmondtam, s most is hangsú­lyozom, hogy képességeimmel, szavazataimmal, döntéseimmel azon leszek, hogy felülemelkedve a pártérdekeken, az itt élő emberek javát, boldogulását szolgáljam. — Mintha nem minden keresz­tény ember jutott volna el a helyes gondolat felismerésétől a cselekvé­sig. Mi erről az Ön véleménye? — Bizony, nagyon kívánatos, hogy a csupán kritizáló, bíráló ma­gatartástól eljutnánk a bölcs tenni­­akarásig. Itt elsősorban a szegé­nyekkel kapcsolatos tennivalókra gondolok. Én lelkipásztorként ed­dig is ezen munkálkodtam, most, választóim bizalmából, új lehető­séget kaptam. Szeretném folytatni a köz szolgálatát az eddiginél haté­konyabban, természetesen sok­irányú lelkészi feladataimat sem el­hanyagolva. — Hallhatnánk bővebben erről a lelkészi szolgálatról? — Az egyházmegye szeretetszol­­gálati és patronálási előadója va­gyok, azon túl az egyház kerületi bizottságának tagja, a Dunamellé­­ki Református Lelkészegyesület jegyzője, az egyházmegyei válasz­tási bizottság, s lapunk az Emmaus Újság szerkesztőbizottsági tagja. De ide sorolom — ha nem is egy­házi, de mindenképpen egyfajta szeretetszolgálati feladatot hogy az önkormányzat szociálpo­litikai és egészségügyi bizottságá­nak is tagja vagyok. A januári időközi válasz­táson, a polgá­rok bizalmá­ból, a 6. számú egyéni válasz­tókerületben Bagi László re­formátus lel­kész kapta a legtöbb szava­zatot, s így be­került a Kiskőrösi Városi Önkor­mányzatba. A rendszerváltozást követően természetesen már nem ritka, hogy lelkészeket is találunk ott, ahol az emberek ügyes-bajos dolgait intézik, ahol felelősséggel döntenek a helyi ügyekről. Bagi László példája azonban mégis fi­gyelemre méltó. — Harmincöt éves vagyok, Kecskeméten születtem, édesapám is református lelkész, így tehát egy­fajta családi hagyományt követek. Gyermekkoromban Agasegyhá­­zán élterfi, majd Debrecenben, a református gimnáziumba jártam, később elvégeztem a Budapesti Református Teológiát. Tizenegy éve élek Kiskőrösön a feleségem­mel és a két fiammal — mondja a fiatal lelkész. Későbbi beszélgetésünk során azt is megtudtuk, hogy az időközi önkormányzati választáson a Ke­reszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezeteinek felkérésére indult, e két párt arculata áll legközelebb hozzá, bár, mint hangsúlyozta, egyiknek sem tagja. — Mi volt a választási program­ja, s ígért-e valamit a szavazópol­gároknak? — Az én programom az embe­rek iránti szeretet, s ez arra kötelez, hogy képviselőként is próbáljak mindent megtenni a város, szű-S. J. A Posta Sán­­dor-sportcsar­­nokban tartott tegnapi megnyi­tóval kezdőd­tek, ma egész napos sportver­senyekkel, illet­ve táncházzal folytatódnak, majd a holnapi termékbemuta­tóval és -vásár­ral fejeződnek be a Jelky And­rás Szakmun­kásképző Inté­zet jubileumi ünnepségei. A nagyszabású rendez­vénysorozaton keresztmetszetet kapnak az érdeklődők a város leg­nagyobb oktatási intézményében folyó munkáról, melynek mottója: 110 év az iparosképzés szolgálatá­ban. Egy kis oktatástörténelem A múlt század derekán Baja vi­rágzó iparos és kereskedőváros volt, ahol a céhen kívüli tanoncoktatás igénye — legalábbis innen szárma­zik az első adat—már 1852-ben fel­merült, amikor Bándl János tanár felajánlotta a magisztrátusnak a ta­­noncok vasárnapi, egyébként ingye­nes oktatását. Az intézményes okta­tás azonban csak 1883-ban kezdő­dött meg, a megnyitáskor 341 tanu­lóval. Megdöbbentő, de igaz: az első növendékek közül száznegyvenen nem tudtak írni-olvasni. Az inasidő hosszát, egészen az 1922-es ipartörvény kiadásáig, aja­­nonc gondviselői és a mester közötti megállapodás határozta meg. Ezt követően a tanulás két évnél rövi­­debb, de négy évnél hosszabb ideig nem tarthatott. Ami a II. világhábo­rú befejezéséig oktatott 71 szakmát illeti, a legnépesebb a szabó-, a kő­műves-, az asztalos-, a cipész- és a szobafestő-mesterség volt. Hadd"" említsek néhány szakmát) melyet a hat évtized folyamán csak egy-két tanuló sajátított el: aranyműves, au­tószerelő, fésűs, fogtechnikus, gipsz­szobrász, hajóács, hangszerkészítő, harangöntő, látszerész, mézesbá­­bős, molnár, nyomdász, puskamü­­ves, szitakészitő, takács, vízvezeték­szerelő. Leá­nyokat 1904-től vettek fel, álta­lában a fiúta­­noncok egyötö­dét kitevő szám­ban, és csak mindössze 14 szakma közül választhattak. Az inasévek alatt általában a mester élelmezte és ruházta a ta­­noncot, a vidéki­nek szállást is adott. Tandíj fe­jében természet­beni fizetséget, például egy-két akó bort, néhány mázsa búzát kapott. Gyakran előfordult, hogy a mesterek cselédmunkát végeztettek a tanon­­cokkal. Az ipartestület békéltető bi­zottsága elé csak a kirívó esetek ke­rültek, de a jegyzőkönyvek bizony al­kalmanként verésről, éheztetésről, embertelen munka- és lakáskörülmé­nyekről tanúskodnak. Volt, hogy a tanoncok egymástól kapták el a ra­gályos bőrbetegséget, mert egy ágy­ban ketten aludtak. Egy látogatás után — ez 1923-ban történt — az ipartestületi elnök szóvá tette, hogy az inasok a műhelyekből piszkosan és mosdatlanul mennek iskolába. Több mint hetven osztály Az utolsó évtizedben az osztályok száma éppen a kétszeresére növeke­dett. A faipari technikusi, a ruhaipari szakközépiskolai és az egészségügyi szakiskolai képzéssel együtt az 1992/ 93-as tanévben óriási létszám, 2140 tanuló kezdte meg tanulmányait. Megnőtt az érdeklődés az autószere­lő-, karosszérialakatos-, bútor-, épü­letasztalos-, fodrász-, kárpitos- és nőiruhakészítő-szakma iránt. Éppen ellenkezőleg, szinte elnéptelenedtek a következők: gázvezeték- és készülék­szerelő, vas- és fémszerkezet-lakatos vagy a villamosgép-szerelő. Ä mai képzésben a magasabb kva­lifikált tantestület mellett—harminc vállalat szakemberei is részt vesznek a nevelőtestület munkájában — he­lyet kapnak a legkorszerűbb beren­dezésekkel felszerelt tanműhelyek vagy a számítógépek is. Gál Zoltán • A jubileumra kibocsátott emlékérem. (Gál Zoltán felvételei) Április 19-étől két héten át a megyeszékhely 30 óvodája várja azokat a gyerekeket, akik 1990. május 3 Léig születtek. Vajainé Hamza Agnes, a kecskeméti ön­­kormányzat oktatási irodájának óvodai főelőadója elmondta, a szülők az általuk választott óvodá­ban kapnak bővebb felvilágosítást arról, hogy milyen időpontokban lehet jelentkezni. Ehhez csupán a szülők személyi igazolványára van szükség. A jelentkezési határidő után intézményi hatáskörben dön­tik el, hogy kit vesznek fel, erről május 10-éig értesítik a szülőket. Fellebbezéssel lehet majd élni, ezt Kecskemét jegyzőjének címezve az adott óvodában kell benyújtani. Vajainé Hamza Ágnes hozzátet­te: — Kérjük a szülők megértését, vannak ugyanis túlzsúfolt belváro­si és lakótelepi intézményeink, ahová nem tudunk mindenkit el­helyezni. Azok a gyerekek, akik 1990. május 31. és augusztus 31. között születtek, valószínű, hogy csak bölcsődébe nyernek felvételt. ott azonban mindenkinek biztosí­tunk helyet. Két speciális oviba is lehet jelentkezni, az egyik a Csong­rádi úti, ahol szomatopedagógus foglalkozik a mozgássérült gyere­kekkel. A másik az Izsáki úti, ahol lehetőség van arra, hogy a diétás étkezést igénylő kicsiket ellássák. Az ősztől új közösségbe kerülő apróságok napi 55 forintért kap­nak háromszori étkezést a pilla­natnyi árak szerint, ám a három, vagy több gyerekes családok auto­matikusan a felét fizetik — tudtuk meg a főelőadótól, aki szerint min­denképpen ajánlatos, ha a közös­séghez nem szokott gyerek elkíséri a mamát, papát a jelentkezésre, barátkozva a számára új életfor­mával. A kisebb testvérrel otthon mara­dó szülőknek sem kell erőltetni az ovit, a szakemberek szerint csak 4-5 éves kortól van igazán társigé­nye a gyerekeknek, addig nyugod­tan élvezhetik a családi otthon me­legét. Nagy Ágnes A NAPFÉNYES FLORIDÁBAN (4.) Aligátorok a mocsárban • A bátor idomár óvatosan helyezi a kezét a/ aligátor tálott szájába. L gye. senki nem csinálná utána? Florida déli része egy hatal­mas nemzeti park. Az egy­millió holdon, elmocsaraso­­dott vidéken igen sok az ér­dekesség. A vi­lágon egyedüli, Everglades név­re keresztelt re­zervátumban nem veszélyte­len a túrázás. Így aztán leg­jobb befizetni egy utazási iro­da szervezte ki­rándulásra. A Miamitól mintegy száz kilométerre lé­vő trópusi ős­mocsár így is feltárja látniva­lóit. Mindjárt a bejáratnál, ahol egy kisebbfajta aligátor sütké­rezik a vízben, körülötte béké­sen úszkálnak a halak. Gyönyörű zöld minden, a fák, a bozótok, a fű. Elsőként egy motoros csónakba ülhet az érdeklődő, aki legjobban azt várja, mikor érkezik a vízi jármű az aligátorok közelébe. Felbőg a motor — füldugót elő! — és nagy sebesség­gel szelik a vízi növényektől sűrűn be­nőtt mocsarat. Persze, megvannak már a „kitaposott” útvonalak. A ve­zető is tudja, merre leledzenek azok a fránya hüllők. Azután egyszercsak lassít, kurjongat, de az aligátor alig akar előjönni, sőt, mi több meggon­dolja magát és visszafordul. Újabb motorozás következik, végre sikerrel járunk. Csak úgy úsznak felénk a kü­lönleges állatok, akikkel legjobb len­ne nem találkozni. Kiderül, olyanok, mint a kezes bárány. A csónak szélé­től visszaúsznak a bozótosba. Sze­rencsénkre! Aligátorból azonban nem elég. Egy bátor férfi rövid „műsort” tart a kikötés után. Előbb bemutatja „ba­rátait”, az apró, nemrég született ali­gátorbébiket, a tisztaságról gondos­kodó mosómedvét. A kedves kis állat a szétszórt szemetet, a műanyag po­harakat gondosan összeszedi maga körül, bedobja a kukába és felmutat egy táblácskát, rajta a felirattal: „Környezetbarát poharakat szólja­nak szét!” Azután a bátor idomár az aligátor (felnőtt méretű jószág) tulaj­donságait ecseteli, mit sem félve, még a szájába is benyúl. Persze, kicentiz­­ve, hiszen ha az éles fogaihoz hozzáér, azonnal összeroppantja a felkínált • Az indián falu, jobban mondva skanzen egyik nádtetős házikójának szegletében a népviselet néhány darabja is ott „lóg”. (A szerző fotói) „eledelt”. Nincs baj. Láthatjuk azt is, amint egy pálcikával ingerli a fogsort és valóban egy szempillantás alatt összecsattan. Milyen jó, hogy a csó­nakázáskor visszafordultak a „ked­ves” aligátorok... AzJEverglades az Amerikai Egye­sült Államok második legnagyobb nemzeti parkja. Nemcsak aligátorok, hanem krokodilok, színpompás ma­darak, gémek, kócsagok, vidrák, kü­lönféle halak is megélnek a mocsárvi­lágban. Máshol kígyók, pelikánok, flamingók állomásoznak. Nem ritka apapagáj sem errefelé. Aszínes-tarka madaraknak egyébként Miamiban külön rezidenciájuk van, a belváros­tól nem messze nyitotta meg kapuját a Parrot Jungle, vagyis a Papagáj dzsungel. Ott aztán nem szégyenlő­sek a madarak, egyhamar az ember fejére, karjára telepszenek. Miami közelében sokakat vonz a Seaquari­­um, ahol idomított delfinek, külön­böző csodálnivaló halak adnak „mű­sort”. Ugyancsak Miami nevezetes­sége a Monkey Jungle. A trópusi kör­nyezetben a majmok élnek szabadon, s a látogatók sétálnak ketrecben. Az Everglades területén indiánfa­lut is „berendeztek”. A skanzenben az egykor arrafelé lakók életkörül­­ményeivelismerkedhetünk meg. Má­ra eltűntek a mocsár tájékáról. Ma­radtak viszont az aligátorok ... Borzák Tibor (Folytatjuk) SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉT, KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: este 7 óra: CSODÁS VAGY, JÚLIA! Né­metit László-bérlet. A mozik műsora. Városi: fél 4, háromne­gyed 6 és 8 órakor: TÖBB, MINT TESTŐR. Színes, ame­rikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Árpád: háromne­gyed 6 és 8 órakor: TINIKRI­­MI. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi: 5 és 7 órakor: AZ UTOLSÓ MOHIKÁN. Színes, amerikai film. 14 éven aluliak­nak nem ajánlott! Stúdió: 6 órakor: VÉGSŐ MEGOL­DÁS: HALÁL 3. Színes, ameri­kai film. Csak 16 éven felüliek­nek! KTV: 06.00—10.00: KÉP­ÚJSÁG. 14.00—15.00: KÉP­ÚJSÁG. 20.00—24.00: TV 4 (II.) produkció. IKTV: 9.30— 10.30: KÉPÚJSÁG — Reklám. 20.00: KÉPÚJSÁG — Reklám. 20.30: Nyomozás Krisztus holt­teste után. Olasz dráma 105' (ism.). 22.00—22.30: KÉPÚJ­SÁG — Reklám. Kiskun TV: 05-20: KÉPÚJSÁG. 20—24: TV 4 műsora. HETI SOROZATUNK

Next

/
Thumbnails
Contents