Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-16 / 88. szám

2. oldal, 1993. április 16. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK Mit ígért Koppenhága? Ha a házigazdák előre tudták vol­na, milyen heves kereskedelmi csatá­rozás robban ki hús- és tejexport­­ügyben kontinensünkön, aligha je­lölték volna ki a koppenhágai ta­nácskozás időpontjául épp a húsvétot követő napokat. Piacnyitás? Szabadkereskedelem — európai dimenzióban? Az elvek szintjén persze, a dán fővárosban is ezek szolgáltak vezérszólamként, csak épp a résztvevők felszólalásai (köztük a magyar külügyminiszter, Jeszenszky Géza szavai) emlékez­tettek arra, hogy a szavak és a tettek közt ezúttal sem mutatkozik valami tökéletes összhang. Persze, Koppen­hágában messzebb akartak, s mesz­­szebb is kellett nézni a mostani — remélhetőleg átmeneti — kereske­delmi korlátozások ügyénél. Elvégre földrészünk hosszabb távú jövője is függ attól, miként alakul a Kelet és Nyugat együttműködése, milyen tempóban megy végbe a felzárkózás, nem ereszkednek-e újabb sorompók az egykori vasfüggöny helyére. Miiyen diplomáciai zsákmánnyal térhettek haza Koppenhágából a résztvevők? Mit ígért végül ilyen helyzetben a tanácskozás? Megle­het, keserű a tanulság, de jobb szem­benézni vele: az EK-nak egyelőre nem érdeke, hogy viszonylag ponto­san meghatározandó időn belül elér­hető, közös célként ismerje el a kele­ti jelentkezők, köztük Magyaror­szág tagsági igényeit. Persze, ha meggondoljuk, milyen nehézségek­kel néz szembe manapság az EK (májusban épp Dániában rendeznek újabb népszavazást a maastrichti szerződésről), a visszafogottság vé­gül is érthető. Lehet, hogy nyáron — amikor is összeül majd a Tizen­­kettek újabb csúcsértekezlete — már kiderül: reménykedhetünk-e ha­tározottabb előrelépésben az integ­ráció területén? Nem bátorításban, hanem tettekben .. . Szegő Gábor Magyar filmsiker Magyar siker született a belgi­umi Monsban megrendezett Nem­zetközi Rövidfilm Fesztiválon: Szabó Gábor „Siratófalak” című alkotása nyerte a fődíjat. A Markó Iván főszereplésével és koreográfiája alapján készült tánc­meditáció — amelyben a jeruzsále­­mi Rubin Academy táncosai is sze­repelnek — bibliai témát elevenít fel: a főhős Krisztus jeruzsálemi útját járja végig, ám nem a Golgo­tára, hanem a Siratófalhoz érke­zik. Biztonságban a pisztolyok Ismét a fegyverraktárban őrzik azt a hat darab szolgálati pisztolyt, amely szerda éjszaka tűnt el a tót­­vázsonyi volt szovjet laktanyában állomásozó őrszázad fegyverrak­tárából. A tettes az ajtóról leverte a lakatot, felfeszítette a fegyvert őrző ládát. Több mint 20 órás ki­hallgatás során egyre szűkült a kör a gyanúsított körül, és végül az egyik Tótvázsonyban szolgálatot teljesítő sorkatona beismerte tet­tét. A laktanya területén elrejtve megtalálták mind a hat pisztolyt. A gyanúsított — eddigi vallomása szerint — a fegyverek eladásával akart pénzhez jutni. KFT KISKŐRÖS SZEZONVÉGI SZÉNAKCIÓ! EP—1 diószén 515 Ft/q, EP—2 daraszén 580 Ft/q, Haldex A-dara 680 Ft/q, EP—3 diószén 750 Ft/q, Lengyel lángborsó 780 Ft/q. AMÍG A KÉSZLET TART! CEMENTAKCIÚI Gyár] árnál olcsóbban! MŰVI befizetéssel! Beremendi cement: 350/10 475 Ft/q + áfa, 350/20 445 Ft/q + áfa. Váci cement: * 350/20 495 Ft/q + áfa 350/40 475 Ft/q + áfa, 250/60 385 Ft/q + áfa. Cím: GENERAL-MARKET Kft. Kiskőrös, Dózsa Gy. u. 67. Tel.: 78/11-977 A határőrség helyzetéről Az utóbbi hetekben több katonai szakértő és politikus bírálta a határőr­ség és a honvédség viszonyát, az akció­századok létét és szerepét. A Belügymi­nisztérium éppen ennek okán tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit a határ­őrségnél tervezett változásokról. Nagy Károly belügyminisztériumi főosztályvezető elmondta: a határőrség szerepének újragondolása már a nyolc­vanas évek második felében megkezdő­dött, mert a testületre vonatkozó sza­bályok ellentmondtak egymásnak. A honvédelmi törvény ugyanis fegyve­res erőnek tekintette a testületet, amelynek elsődleges feladata a haza védelme. Egy minisztertanácsi rendelet viszont rendészeti feladatokkal: a -ha­tárforgalom ellenőrzésével, a határ­rend fenntartásával és a határ őrizeté­vel — vagyis a határőrség mindenna­pos tevékenységével — bízta meg a szervezetet. A Németh-kormány 1989- ben hozott határozatot arról, hogy a határőrséget rendészeti szervvé kell átalakítani, a sorállományú katonák helyét pedig hivatásosoknak kell át­venniük. A jelenlegi kormány azonban a migrációs hullám, a menekültek és határsértők megnövekedett száma, va­lamint a déli határainknál folyó hábo­rú miatt rákényszerült, hogy létrehozza a határőrség akciószázadait és tovább­ra is fenntartsa a sorállományúak ma­gas arányát a testületnél. Az akciószá­zadok az országot ért fegyveres táma­dás esetén a honvédség irányítása alá kerülnének, és védelmi, harcászati te­vékenységet végeznének. Nagy Károly rámutatott: a legtöbb vita az akciószázadok miatt bontako­zott ki, mert az ellenzéki erők attól tartottak, hogy kellő garanciák híján a kormányzat saját céljaira használhatja fel a határőrség alakulatait. A főosz­tályvezető szerint ez a feltevés sértő, mert Magyarországon a rendőröket, katonákat és határőröket nem lehet az alkotmányos rend ellenében felhasz­nálni. A határőrség az akciószázado­kat nem tudja nélkülözni, így azokat — több javaslat ellenére — nem lehet a honvédség szervezetébe beépíteni. Ezek az alakulatok ugyanis békeidő­ben rendészeti feladatokat látnak el, • Őrtorony a déli határon. amelyeket a honvédség — az alkotmá­nyos korlátok miatt — nem folytathat. A sorállományúak hivatásosokkal való „kiváltása” — amely pedig szakmailag a legjobb megoldás — rendkívül magas költségekkel járna. A kormányzat kész arra, hogy megfelelő garanciákat nyújtson az aggodalmaskodóknak — hangzott el a sajtótájékoztatón. CSAK EGY AZ ELÉGEDETLEN Szlovák—román egyetértés A nemzeti kisebbségek kérdése volt az egyik központi téma azokon a megbeszéléseken, amelyeket a szlo­vák parlament Jozef Prokes alelnök vezette küldöttsége folytatott Buka­restben szerdán a roman szenátus és képviselőház külügyi bizottságának és parlamenti csoportjainak tagjai­val. A Rompres beszámolója szerint mindkét fél aláhúzta, hogy a 14 ro­mániai és a hat szlovákiai kisebbség­ből „csak egy hangoztatja állandóan elégedetlenségét — a magyar”. Eb­ben az összefüggésben megerősitést nyert — olvasható a beszámolóban — „hogy összefoghatunk a magyar kisebbség problémájának megoldá­sa érdekében a koncepciók, az elvek terén, országainak alkotmánya alap­ján”. „A szlovák vendég, a román par­lament tagjaival egybehangzóan, aláhúzta, hogy a panaszok nem a magyar etnikumúaktól erednek, ha­nem egyes politikai vezetőktől, akik állandóan reklamálnak az európai szervezeteknél, politikai játékaikkal kihatva az európai struktúrákba va­ló integrálódásra, arra törekedve. hogy nemzetközivé tegyék a szóban forgó problémát. Másfelől Prokes rámutatott, hogy miközben állandó­an emlékeztetnek bennünket a nyu­gat-európaiak a kisebbségek problé­máira (valójában csak egyetlen ki­sebbség, a magyar kisebbség pana­szaira), ezek egyes helyeken náluk sincsenek megoldva, lásd a francia­­országi baszkokat, az észak-írországi helyzetet stb. A szlovák vendég hozzáfűzte, hogy Magyarország már hosszú ide­je asszimilációs politikát folytat, amit a statisztika bizonyít: 1950-ben 250 ezer szlovák volt Magyarorszá­gon, ma pedig Budapestről csak 10 ezret jeleznek. Úgy gondolom ma is. hogy Magyarország visszaél a szom­széd országoknak a magyar kisebb­ség iránt tanúsított türelmével” hangoztatta Jozef Prokes kijelentése. (Folytatás az 1. oldalról) Az is szóba került, hogy a tantestü­letnek nem kell a vallást gyakorolni­uk, a pedagógus akár más világnéze­tű is lehet, ám az iskolára jellemző szellemben kell oktatnia. Ez egyben kényszerpálya is, mert az egyház je­lenleg nem rendelkezik olyan képzett tanárokkal, hogy egy iskola teljes szakembergárdáját ki tudná állítani, s zökkenőmentesen átvenné a felada­tot. A tantestület előtt elhangzottakat még kiegészítette azzal: aki nem tud ezen elvekkel azonosulni, azzal min­den bizonnyal a jövőben nem tudnak együtt dolgozni. Az iskola jelenlegi finanszírozási rendszere semmiben nem különbözik a város másik négy általános iskolá­jától, hiszen az egyházi osztályokra biztosított központi fejkvótát a hely­hatóság saját költségvetése terhére kiegészíti. Kérdéses azonban, hogy a váratlan bejelentést követően, ami alapjában gyorsítaná fel a folyama­tot, az önkormányzat — amelyben szép számmal vannak keresztényde­mokrata képviselők — milyen állás­pontot képvisel. Még az is elképzelhe­tő, hogy a megállapodás egyoldalú megváltoztatásának javaslata nem marad válaszlépés nélkül. Már csak azért sem, mert a szülők közül sokan nemtetszésüket fejezték ki a bejelen­tést követő szülői értekezlet után, amelyet már az iskola egyházi igazga­tóhelyettese, Olga nővér tartott. A nővér megnyugtatta a szülőket, hogy „nem kell félni, hogy jönnek az apácák", hiszen nincsenek is annyi­an. Csupán arról van szó, hogy az épület tulajdonjoga mellett az egyház fokozatosan, a jelenlegi felmenő rendszerben terjeszti ki a képzést. Mindezt humánusan, a gyerekek ér­dekeinek messzemenő figyelembevé­telével. Az iskola világi igazgatója el­mondta, hogy az egyház a tantestület egyetértő nyilatkozatát kérte ahhoz, hogy kezdeményezésével az önkor­mányzathoz forduljon. Álláspontjuk szerint ez alapfeltétele lehet a döntés­nek . A pedagógusok egyelőre semmi­lyen nyilatkozatot nem tettek, azt a nézetet képviselik: először dolgozzák ki azokat az elképzeléseket, amelyek alapján dolgozniuk kell, s azt követő­en döntenek, vállalkoznak az írásbeli nyilatkozattételre. Konkrét kérdésként vetődött fel: amennyiben az egyház a tulajdonjo­got megszerzi, vajon a jelenlegi világi osztályokba bevezetik-e a tanítás előtti imátkozást? Erre határozott választ nem tudtak adni, az egyház természetesen szeretné, ám mások szerint ez a tantestület, vagy az érin­tett szülői közösség döntésén múlhat. Az önkormányzat csak nemrégi­ben értesült az elképzelésről. A tantestület tagjainak aláírása hi­ányzik a kezdeményezéshez. Amennyiben ez a többség számára elfogadható lesz, remény van arra. hogy a kalocsai Ének-Zenei Álta­lános Iskola 1996. helyett már ez év júliusától az egyház tulajdoná­ba kerüljön. Gazdasági növekedés 1995-től A közgazdasági prognózisa szerint 1995-től évi 3-3,5 százalékos gazdasá­gi növekedésre lehet számítani, az ez­redfordulóra a magántulajdon ará­nya elérheti a 65-70 százalékot, az inf­láció egyszámjegyű lesz, a munkanél­küliség pedig 12-13 százalékos — mondta Bognár József akadémikus, az MTA Gazdasági és Jogtudományi osztályának elnöke tegnap Veszprém­ben, rendszerváltás folyamataival foglalkozó tudományos tanácskozá­son. Napjaink érzékeny pontja az egész­ségügy és gondokkal terhelt a mező­­gazdaság. Ez utóbbiról a plenáris ülés • másik előadója, Sipos Aladár akadé­mikus, az MTÁ Ágrárközgazdasági Bizottságának elnöke részletesen is szólt. Az utóbbi három évben 30 szá­zalékkal visszaesett a mezőgazdasági termelés, ezen belül az állattenyésztés zuhanása már katasztrofális. Ma Ma­gyarországon csaknem százezerrel ke­vesebb a tehén, mint az 1945-ös hábo­rú pusztításai után. A mezőgazdaság technikai és biológiai állapota is egyre rosszabb. Tavaly például egy hektár­nyi földre csupán 35 kiló műtrágya ha­tóanyag jutott, míg a nyolcvanas években 250. A termelőszövetkezetek ellen újabb és újabb támadást indít a politika, most éppen a folyamatos ki­lépés lehetőségének törvénybe iktatá­sára készülnek. Ez elbizonytalanítja majd ellehetetleníti a gazdaságokat. A drasztikus átalakítás óriási vesztesé­gekkel jár, a jól működő kis- és ma­gángazdaságok kialakítása pedig rendkívül tőkeigényes, ahhoz több száz milliárd forintos befektetésre vol­na szükség. Miközben fokozódik a mezőgaz­dasági üzemek vagyonvesztése, a fal­vakban rohamosan nő a munkanél­küliség, a mezőgazdaságban dolgo­zók többségének jövedelme nem éri el a létminimumot. Sipos Aladár akadé­mikus megítélése szerint a problémák megoldására széles körű konszenzu­son alapuló nemzeti agrárpolitikát kellene kialakítani. Eddig ugyanis a napi politika határozta meg a mező­­gazdasági folyamatokat nem pedig az ország szükséglete és a racionalitás. .(MID........................................... EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Srebrenica ismét tűz alatt A Srebrenicát támadó szerb erők könnyűfegyverek lőtávolságán be­lül tartózkodnak a város körül — közölte csütörtökön Szarajevóban John MacMillan, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője. Mint mondotta, hétfőn a Srebrenicában jelen lévő kis létszámú kanadai békefenntartó egység katonáit is tűz alá vet­ték, mikor azok a szerb tüzérségi támadásban megsebesült polgári sze­mélyek segítségére akartak sietni. MacMillan igenlően válaszolt arra a kérdésre, hogy mindez azt jelenti-e, hogy a szerbek, bár parancsnokaik ígéretet tettek arra, hogy nem tesznek kísérletet a város elfoglalására, tovább nyomultak előre. Sikertelen üldözési akció A „Deny Flight” fedőnevű művelet kezdete óta az amerikai, francia és holland harci gépek összesen 102 berepülést hajtottak végre a bosz­niai légtérbe. Szerdán a NATO radarrepülőgépei egy, a boszniai légte­ret megsértő, feltehetően helikoptert észleltek. A lassan mozgó és ala­csonyan repülő légi jármű nyomába két holland F—16-os eredt, de a térségben uralkodó vihar miatt nem tudták megközelítem és feltartóz­tatni. A többség egyetért a döntéssel A spanyolok több mint fele egyetért a törvényhozási választások időpontjának előrehozatalával. Ezt mutatja az a közvélemény-kutatás, amelyet azután végeztek el, hogy Felipe González miniszterelnök javas­latára János Károly király feloszlatta a törvényhozást, és a parlamenti választásokat októberről június 6-ára hozták előre. A helyeslő vélemé­nyek száma elsősorban az ellenzéki pártok hiveinél magas. A választók változatlanul a Spanyol Szocialista Párt esélyeit látják a legjobbnak, de a megkérdezettek szerint nem lesz abszolút többsége. Ratifikált FÁK-alapokmány Az orosz Legfelsőbb Tanács tegnap ratifikálta a Független Államok Közösségének (FÁK) alapokmányát. A képviselők nagy többsége a két ház együttes ülésén megszavazta a január 22-én Minszkben elfoga­dott dokumentumot. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Anatolij Adamisin, az orosz külügyminiszter első helyettese a parlamentben el­mondta: az okmány fontos alap a FÁK-tagállamok közötti egyenjogú együttműködéshez. Azt is kijelentette: az alapokmány arra irányul, hogy a központosító tendenciák megerősödjenek és a FÁK helyzete megszilárduljon. Föderáció helyett köztársaság Valerij Zorkin, az orosz alkotmánybíróság elnöke támogatta Borisz Jelcin azon javaslatát, hogy az Oroszországi Föderáció elnöki rendsze­rű köztársasággá alakuljon át. A szerdán este újságírókkal tartott talál­kozóján Zorkin azt hangsúlyozta, hogy a mostani bizonytalan helyzet­ben az országnak erős végrehajtó hatalomra van szüksége. Véleménye szerint a parlamenti köztársaság bevezetése jelenleg elfogadhatatlan, mivel a képviselőknek a pártokhoz fűződő viszonya mindig más és más, s ez azt eredményezi majd, hogy a parlamentben is mindig változik a helyzet. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Zorkin bírálta Jelcinnek a „jelenlegi alkotmány alkotmányellenességét” hangoztató kijelentéseit. EGY BIZTONSÁGOS BEFEKTETÉS: ERŐS TÁMASZ AZ ÉLET, A CSALÁD IGAZI ÉRTÉKEINEK MEGÓVÁSÁBAN © Ön a legfontosabb! E kijelentés mögött ott feszülnek a család érdekei és a mindennapjaink kihívásai közötti ellentétek, a sikerek között is oly hajszolt hétköznapok ezernyi veszélye, a döbbenetes egészségügyi statisztikák sora. Ön a legfontosabb! Legyen bátorsága szembenézni ezzel a ténnyel, éppen mert Ön az, aki teljes szívéből érzi a felelősséget szerettei iránt. Az életbiztosítás — a felelős szeretet eltéphetetlen aranyfonala — továbbszövi a család életét. Kettős kötés! Ma divatosabb az üzleti érdeket vállalni, mint kimu­tatni a szeretetet. Az Aranyfonal életbiztosítás össze­kapcsolja ezt a kettőt. Olyan biztos befektetési for­mát kínál, amely bátran állja a versenyt bármely más hosszútávú megtakarítással. A biztosító a biztosítási díj meghatározott részét befekteti, garantált kamatot fizet, és a befektetési nyereségnek a kamatot meg­haladó részét is 85%-ban visszajuttatja Önnek! Az életbiztosítás hozamára biztosan számíthat, hiszen az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt., nem­csak a legnagyobb hazai életbiztosító intézet, ha­nem az ország talán legjelentősebb befektetője is. Ami pedig a nemzetközi hátteret illeti: az ÁB-vel együtt az Egyesült Államok egyik legna­gyobb külföldi életbiztosító társasága is az AEGON csoport tagja. Az Aranyfonal utat mutat! Önnek szüksége van egy nemzetközi színvonalú életbiztosításra. Sokat dolgozik családjáért, de közben talán rájuk jut a legkevesebb idő és törő­dés. Alapozza meg családja, gyermekei jövőjét! Ehhez az AB-AEGON Általános Biztosító Rt. az Aranyfonal életbiztosítást kínálja Önnek! A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG Zsiga Ferenc Az apácáktól nem kell félni

Next

/
Thumbnails
Contents