Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
HÚSVÉT ÜNNEPÉN A húsvét Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának emlékünnepe, változó időpontú vallási ünnep. A karácsonnyal ellentétben, amelyet mindig dec. 25-én ünnepelünk, a húsvét márc. 22. és ápr. 25. között évente változtatja helyét a naptárban. Hozzá igazodik a többi változó időpontú ünnep is, pl. a pünkösd, a Szentháromság vasárnapja és az Úr napja. A húsvét időpontjának ingadozása azzal függ össze, hogy az ünnep zsidó eredetű, a zsidók pedig holdévben számolták az időt. A római katolikus húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap van. A magyar húsvét szó kiválóan utal az ünnep egyik nagyon lényeges mozzanatára, a 40 napos böjt végére. A szó elemzésének tanúsága szerint a húsvét az a nap, amikor a nagyböjt lezárul és az emberek húst ehetnek, régiesen szólva: húst vehetnek magukhoz. A húsvéti ünnepkör szélesebb a húsvétvasárnap és a húsvéthétfő kettős ünnepénél. Magába foglalja a húsvét előtti és utáni hetet. A nagyböjt virág vasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hetét évszázadok óta nagyhétnek nevezi a magyar nép. Nevezetes napjai: a nagycsütörtök, a nagypéntek és nagyszombat. Jellemző nagyheti munka a nagy krumplik reményében végzett krumplivetés. A nagyhét a természet újjászületésének időszaka, következésképp az emberi környezet megújulására és tisztítására is ragyogó alkalom. A parasztgazdák a nagyhéten igyekeztek rendbe tenni portájukat. A faluközösségek szintén a nagyhéten végezték a közmunkák jelentős részét, például a határbeli utak javítását, a közkutak tisztítását, az árkok újraásását. Általános szokás volt a nagyheti megkövetés. A gyónni indulók megkövették haragosaikat és családtagjaikat. Bocsánatukat kérték esetleges vétkeikért. A különböző jámbor, vallásos társulatok tagjai igyekeztek átélni Jézus szenvedéseit. Többször jártak stációt és rengeteget imádkoztak ezekben a húsvét előtti napokban. A nagycsütörtöki, régiesebben a zöldcsütörtöki nagymise glóriájára szólaltak meg utoljára a templomok harangjai és csengői. Utána elhallgattak nagyszombat estéjéig. A harangok némaságának idején kereplőkkel jelezték az időt és a szertartások kezdetét. A kereplést gyerekek végezték a harangozó irányításával. A gonoszűzésben is szerepet játszó nagyheti kereplés inkább játékot jelentett a gyerekek számára, akik kisebb csoportokba szerveződve, felosztották egymás között a falut, és a harangozó jeladására kerepelve végigszaladtak a kiválasztott utcán. Közben kiabáltak, hogy miért kerepelnek. Szolgálatukért a gazdasszonyoktól tojást kaptak. Evangéliumi indíttatású, liturgiVirágvasárnapi barkaszentelésre menet. kus eredetű szokás a nagycsütörtöki lábmosás. A középkorban magas rangú egyházi méltóságok, sőt, királyok mosták meg ilyenkor tizenkét szegény sorsú ember lábát. A 20. század első felében is általánosnak tekinthető a kultikus hátterű nagycsütörtöki családi lábmosás. Liturgikus eredetű, de mágikus gonoszűzéssel is összefonódó szokás a pilátusverés, pilátuségetés. Sokféle változata fordult elő a Kárpát-medencében. Sükösdön nagycsütörtök délutánján, amikor a Jeremiás siralmait végző pap Jézus halálára emlékezve könyvével megütötte az oltár lépcsőjét, a hívek rövid ideig botokkal ütötték a templompadokat, mintha Pilátust vernék. A magyarok és a magyarsággal együtt élő délszlávok körében egyaránt elterjedt az a szokás, hogy nagycsütörtök este vagy nagypéntek hajnalán a falvak és mezővárosok népe a közeli folyóban mosakodott. Ez a rituális mosakodás mindig teljes csöndben, szó nélkül történt. Az otthon maradottaknak vittek haza vizet. Néhol a lovakat is levezették ekkor a vízpartra. A nagypéntek hajnali rituális mosakodás szokása különösen sokáig élt a dusnoki délszlávok körében. Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legszigorúbb böjt ideje. A 18. század elején még előfordultak Magyarországon nagypénteki töviskoronás, önostorozó, kereszthordozó körmenetek. Az egyházi hatóságok azonban e flagelláns körmeneteket a 18. század közepére általában betiltották. Az iskolák évszázadokon át rendszeresen mutattak be nagypénteki misztériumjátékokat, amelyeket a környék összesereglett népe is megtekintett. A csonkamise után a legtöbb templomban rendeztek passiójátékokat. A szerepek egyes családokban nemzedékről nemzedékre öröklődtek. Nagypéntek éjjelén jámbor asszonyok virrasztóitok a templomban felállított szent sír körül. Hajdan a szent sír őrzése a céhtagok, illetve a jámbor társulatok tagjainak kötelessége volt. A nagyszombat leglátványosabb vallásos szertartása a feltámadási körmenet. A középkorban húsvét hajnalán tartották, és ősi soron kapcsolatba hozható a húsvéti határjárás szokásával. Az újkorban az egyház előrehozta nagyszombat estéjére. A feltámadási körmenet jellegzetesen középeurópai: magyar, osztrák, német katolikus szertartás. Mindig hatalmas élményforrást jelentett a hagyományos életformában élő falusi és mezővárosi közösségek tagjai szamára. Útvonala, belső rendje, formája, a résztvevők eivárt öltözködése és viselkedése tájilag sokféle változatot mutat. Sokféle dallamvariáns jellemzi a „Feltámadt Krisztus e napon” kezdetű régi . Etelszentelésre érkező asszonyok a keserűtelki templom előtt. (1985 — A szerző felvétele) éneket is, amelyet a körmenet résztvevői énekeltek. A körmenetben legtöbbször a falu legtekintélyesebb embere, például a bíró vitte a Feltámadt Krisztus szobrát. Másutt az kapta ezt a megtisztelő feladatot, aki a passióban a Jézust énekelte. Megtisztelő feladatnak számított a húsvéti gyertya hordozása is. A körmenet útvonalán az ablakokban gyertyák égtek, emelve a szertartás fényét. Nagyszombat estéjén véget ért a negyvennapos böjt. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok, legalábbis az utóbbi évszázadban, ünnepélyesen elfogyasztották a húsvéti vacsorát, amely főtt sonkából, főtt tojásból és kenyér helyett sütött, fonott kalácsból állt. Á húsvéti ételszentelés országszerte elterjedt szokás volt, de nincs egységesen rögzült időpontja. Egyes helyeken húsvét vasárnapján, a reggeli mise után, másutt szombaton délután történt a szentelés. A megszentelendő ételeket általában tojást, sonkát, kalácsot, tormát, sót — az asszonyok, lányok kosárba rakták, és szőtt vagy hímzett terítővei takarták le. A kosarakat a templomban a padok mellé, vagy az oltár elé tették. A megszentelt ételeket tartalmazó kosárral a lányok és asszonyok siettek, sőt legtöbbször szaladtak hazafelé. Úgy vélték, hogy aki gyorsan ér haza, a munkában is ügyes lesz. Sokféle képzet kapcsolódott a megszentelt ételek fogyasztásához és maradékaihoz is. A néphit szerint például a szentelt sonka megőrzött csontja az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól, a szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket, a szentelt kalács maradéka pedig tűzvész idején hasznos. A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi áj tatossága volt a jézuskeresés, isten keresés. Sokféle változata és formája alakult ki. Palóc falvakban nagyszombat éjszakáján, éjfél előtt, a templom bejáratánál gyülekezett a falu apraja-nagyja. Előimádkozó vezetésével, körmenetben énekelve, végigjárták a falubeli és a határbeli kereszteket. A legtávolabbi keresztnél előzőleg valaki elrejtette a Feltámadt Krisztus szobrát. Az éjszakai körmenet résztvevői megtalálták, és valóságos diadalmenetben vitték vissza a templomba. Korábbi évszázadokban városi céhtagok indultak Jézust keresni hús vét hajnalán. A szokás középkori liturgikus hagyományban gyökerezik. A középkorban és a 18. században egész Magyarországon elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás Legtöbbször férfiak végezték. Járí;attak gyalog és lovon egyaránt. N;tgy irmával haladtak. Közben azonban énekeltek és imádkoztak is. A határkerülés történhetett nagyszombat estéjén, de húsvét vasárnapján is. A katolikus határkerülésnek, miként minden körmenetnek, ősi soron a megszentelt bekerítés, a mágikus körbefoglalás, a veszedelmek és a gonosz távol tartása volt a célja. A húsvéthétfő régies neve vízbevető hétfő. Ez az elnevezés a húsvéti locsolkodásra utal, amely közismert máig élő, általánosan elterjedt szokás a Kárpát-medencében. Húsvét másnapján a templomokban az emmausi tanítványokról szóló evangéliumi történetet olvasták. Ezzel függ össze, hogy magyarországi német falvakban emmausjárásnak nevezték azokat a vidám, majálisszerű mulatságokat, összejöveteleket, amelyeket húsvét hétfőjén rendeztek a pinceszereken, szőlőhegyeken vagy a falvak melletti legelőkön és ligetes erdőkben. A húsvét utáni szerdát szára: szerdának, a pénteket ebijesztö pénteknek nevezték. Szárazszerdán sok faluban még nem végeztek mezei munkát. Ez a tény őrzi a hajdani húsvét utáni megszentelt nyolcad emlékét. A húsvét utáni hetet fehérhétnek hívták, amely a fehérvasárnappal zárult. Bárth János Keresztre feszítették, de feltámadt • Ünnepi öltözékben a szentsír a kecskeméti nagytemplomban. ,,. . . én meg ha madj fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (János 12:32) Isten az ószövetségben, majd az újszövetségben Jézus által tárta föl önmagát előttünk. Ennek az örifeltárulkozásnak csúcsa földi életünkben, Jézus halála és feltámadása. A keresztény hit ezt a titkot öleli át és reménységünket erre építjük. Jézus megtanított bennünket arra, hogy az emberiség egy nagy család, de mások is megtapasztalják, hogy összetartozunk. Az emberiség két tehertétellel járja úfját. Ez a bűn és a halál. Mit tehetünk? Az egyik kínálkozó út az önmegváltás gondolata. Amikor arra gondolunk, hogy Isten nincs, vagy nincs rá szükségünk, mert elég okosnak és erősnek érezzük magunkat feladataink és gondjaink megoldásában, olyan mintha a bűnt és a halált egy lapos területhez hasonlítjuk és valamennyien süllyedünk. 1993. húsvétja a béke útját kereső, igazságra éhező és az életet igenlő embereknek újra felkínálja Jézust, aki mindenkit magához akar vonzani, hogy egy család legyünk. Isten húsvét titkában feltárta előttünk, hogy ő a megbocsátó szeretet és a halált legyőző élet. Ez a másik út a felülről jövő, a megváltás. A mennyei Atya vágya, hogy emberré lett örök Fiát megismerjük és belőle éljünk. Hív a nagycsütörtöki közös asztalhoz, ahol fia szeretetének csodás jelét adta, amikor a kenyér és a bor színe alatt közöttünk maradt. Életünket leírhatjuk a találkozások sorozatával. Szüléink találkozásából földi életünk indult el. eszünk és iszunk testi életünk fenntartására, tanulunk, hogy szellemi életünk legyen, szüléink és barátaink szeretete érzelmi életünket gazdagítja. Aztán jön a halál és mindent megkérdőjelez, tönkre tesz. Valakivel még találkozhatunk, találkoznunk kell. Jézussal még akkor is, ha nem voltunk kortársai. Ezért adta Önmagát az utolsó vacsorán, hogy benne a Feltámadottban értelmet nyerjen életünk: születésünk, testi és szellemi életünk, szeretetünk és szenvedéseink. Nagypénteken a keresztfán felemelt Jézus Krisztusra tekintünk. Mivel Isten az emberiség életét a szeretetre alapozta, Jézusban egy hiteles képet adott és egy bőven áradó szeretetforrást nyitott számunkra. Tanít a kereszt két fája: az ég felé nyúló, hogy szeressük Istent, a széttárt karja pedig, hogy szeressük egymást. A kettő össze van ácsolva, mert. aki szereti Istent szeresse embertársát is. A kereszt két szárának metszőpontjában van Jézus szíve, aki hitelesen mutatja meg nekünk, hogyan kell Istent és egymást szeretnünk és ehhez erőt is ad. Húsvét éjszakáján pedig Fia feltámasztásával igazolja a menynyei Atya Jézus kijelentését. „En vagyok az Út, az igazság és az élet”. Nem akarunk zsákutcába tévedni? Szegődjünk Jézus nyomába! Nem akarunk tévelygések között élni? Hallgassunk Jézusra! Vágyódunk a teljes élet után? Jézusban ezt találjuk meg! Minden kedves olvasónknak ennek a krisztusi szeretetnek és örömnek a megtapasztalását kívánom. Szabó József jászszentlászlói plébános • Húsvéti körmenet. Virágvasárnaptól fehérvasámapig Részletek a húsvéti ünnepkör katolikus hagyományvilágából
