Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-10 / 84. szám

Most senki sem spórol A nehéz gazdasági körülmények j ellenére az emberek szeretnék mél­­: tó módon megünnepelni a húsvé­­tot, és ez a tiszteletre méltó hagyo­mányok miatt elképzelhetetlen sonka és halászlé nélkül. Baján a Bácshús Rt. nyolc vagon füstölt áruval készült az ünnepekre a meg­rendelések alapján, és valamennyi áru el is fogyott. A Béke téri hal­bolt péntek—szombatra várja a nagy rohamot, és úgy számolnak, hogy 10-15 mázsa — elsősorban ponty — fog elkelni. Vasarely köszöntése Göncz Árpád köztársasági el­nök táviratban köszöntötte pénte­ken Victor Vasarelyt, a Franciaor­szágban élő, magyar származású képzőművészt 85. születésnapja al­kalmából. Az államfő a magyar nép jókívánságait és köszönetét tolmácsolta Vasarely művészeté­ért, amellyel a világot és Magyar­­országot gazdagította. Az idős mű­vész kompozíciója díszíti a hama­rosan várossá váló Kecel művelő­dési központját. Vasúti nyuszi A bajai családsegítő központ munkatársai múlt hét csütörtökén mérték fel, hogy hányán laknak a vasútállomáson. Az ott talált 10-15 „állandó lakost” április 8-án keres­ték fel újra, hogy átnyújtsák a ne­kik összeállított húsvéti csomagot. Az ajándék élelmiszerekből, gyü­mölcsökből és cigarettából állt, és nyolcán vették át az állomáson, míg azok, akik éppen nem voltak ott, péntek reggel mehettek be a CSSK-ba a csomagjukért. Devizaintézkedés Jugoszláviában Külföldieket érintő devizaintéz­kedést hozott a jugoszláv kor­mány. Eszerint a jövőben külföldi ! állampolgárok csak olyan értékű ' devizát vihetnek ki a Jugoszláv i Szövetségi Köztársaságból, ame- I j lyet az országba való belépéskor a jugoszláv vámszervekkel igazoltat­tak. Várhatóan a Magyar Nemzeti Bank hivatalos értesítést is kap az ' intézkedésről, de az valószínűleg i csak néhány hét múlva érkezik ! meg. j A lányok készültek! • A húsvéti tojások festése kis- és nagylányok foglalatossága volt ezen a héten. Reméljük, hogy min­den locsolkodónak jut belőle, de egyetlen felesleges sem marad ... A költészet napja Idén ünnepeljük huszonkilence­­dik alkalommal —■ április 11-én, József Attila születésnapján — a költészet napját. Ebben az évben — a korábbi esztendőkhöz képest — igen szerény az ünnepi könyvkí­nálat. A Széphalom, és a Magvető Kiadó jelentkezett néhány kötettel, de a kortárs magyar költészetet csak hárman képviselik a kínálat­ban. Legalábbis a sajtóhoz más ki­adók nem juttatták el ajánlatukat. Új szövetségi kapitány Pénteken az MLSZ rendkívüli ülésén bejelentették, hogy az MLSZ elfogadta Jenei Imre lemondását, s a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányává Puskás Fe­rencet nevezték ki. Jenei leköszönő beszédében elmondta, hogy nagy reményekkel érkezett magyar föld­re, de egyre inkább rá kellett döb­bennie arra, hogy nem tud segíteni a magyar labdarúgáson. Puskás Fe­­rcnc megbízatása négy válogatott mérkőzés erejéig szól, ám csodákat ő sem Ígért, ennek ellenére optimis­^ BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf., 84. szám Ára: 13,80 Ft 1993. április 10., szombat Kellemes húsvéti ünnepet minden olvasónknak! Munkácsy Mihály: Golgota című monumentális festményét száza­dunkban először tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Nemzeti Mú­zeumban pénteken nyílt kiállításon. A kalandos sorsú festményt - ame­lyen a Megváltó keresztre feszítésé­nek utolsó pillanatait, az őt gúnyoló tömeget és a kereszt lábánál síró szent asszonyokat örökítette meg az alkotó 1988-ban vásárolta meg a magyar származású .Bereczki Csa­ba, aki tízéves időtartamra letétbe helyezte el Magyarországon. (A festmény történetéről lapunk 10. ol­dalán írunk.) Vállalkozói találkozó Baján # Szükség a/, ember Fiának átadni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és a harmadik napon feltámadni. (Idézet Lukács evangéliumából.) A keresztény világ ma Jézus feltámadását ünnepli. A liturgia fontos része a körmenet, amellyel a hívők kifejezik örömüket a halálon diadalmaskodó Krisztus feltámadásán. Felvételünk az egy évvel ezelőtti, kecskeméti húsvéti körmeneten készült. Ünnepi összeállításunk a lap 9—12. oldalán olvasható. Megvalósulóban a gázprogram A magánfogyasztóknak tízezret kell fizetniük A Dégáz immár évek óta készül ar­ra, hogy megoldja Kalocsa és Kiskő­rös térségében a földgázszolgáltatást. Csakhogy ezen a vidéken eddig hi­ányzott a nagy nyomású szállítócső­rendszer, ahova bekapcsolhatták volna a gázelosztó vezetéket. A Mól Magyar Olaj- és Gázipari Részvény­­társaság az idén év végére kiépíti Szánk és Kalocsa között a nagy nyo­mású szállítórendszert, így a Dégáz régen dédelgetett tervei is valóra vál­hatnak. Mindezt Galambosi István vezér­­igazgató mondta el tegnap délelőtt Szegeden, a Dégáz központjában megrendezett tanácskozáson, ahová Kalocsa és 18 környékbeli település önkormányzati vezetőjét hívták meg. A vezérigazgató tájékoztatójá­ból kiderült, hogy a Dégáz saját beru­házásban három éven belül mind a 18 településen, összesen 15 ezer háztar­táshoz tervezi eljuttatni a vezetékes gázt. A megközelítőleg egymilliárd forintos programot a cég saját beru­házásban legkésőbb 1996-ig, három ütemben akarja megvalósítani. A vezérigazgató bejelentette még, az eddigi gyakorlattól eltérően egy­­egy magánfogyasztónak a korábbi 30-60 ezer forint helyett csupán tíz­ezer forintot kell fizetnie. A nagyfo­gyasztók külön megegyezések alap­ján fizetnek majd hozzájárulást. A Dégáz és az önkormányzatok a tanácskozáson elhangzottak alapján a közeljövőben megkötik a program­ra a szerződést, és a Kiskőrös környé­ki települések polgármestereit is ha­marosan tárgyalásra hívják. G. B. IMPORTTILALOM Magyar tiltakozás Brüsszelben A magyar kormány tiltakozó jegyzéket juttatott el Brüsszelbe a közösség által bevezetett beviteli tilalom miatt. A jegyzék megala­pozatlannak minősíti a közösségi intézkedéseket és kéri mielőbbi megszüntetésüket. Egyben a ma­gyar kormány javasolja, hogy áp­rilis 16-án vagy április 19-én rend­kívüli ülést tartson a magyar — EK vegyes bizottság. Az ülésen a közösség hazánkat súlyosan érintő élőállat- és húsbeviteli tilalmáról lenne szó. Főként a marhahúst érinti a kormány által csütörtökön elren­delt behozatali tilalom, amely az Ausztriából és az EK-országokból származó hasított körmű élő álla­tokra, azok húsára és nem hőke­zelt tejtermékekre vonatkozik. Ha­zánk ebben az évben 5250 tonna marhahús importjára adott ki en­gedélyt az EK-országokból. Emel­lett 1050 tonna élő sertés behoza­talára is lehetőség van még ebben az évben. Ezenkívül 500 tonna nyesedékhús és 350 tonna száraz­­kolbász importját is tervezték a magyar vállalatok az EK és Ma­gyarország közötti társulási szer­ződés alapján. Ugyanakkor az ag­rárrendtartási bizottság egy nem­régiben hozott döntése szerint amennyiben behozatali igény mu: tatkozik, lehetőség van további 7000 tonna marhahús, illetve a hús egyenértékének megfelelő élő mar­ha behozatalára is a közös piaci országokból. Pénteken a déli órákig két kül­földi kamion visszafordításáról kapott jelentést a vámhivataloktól a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. Ugyanakkor ed­dig az időpontig nem értesültek visszafordított magyar szállítmá­nyokról. A VPOP illetékese megerősítet­te, hogy a tilalom a tranzitforga­lomra is vonatkozik. Arra nem tu­dott válaszolni, hogy mekkora az a várható forgalom, amelyik így most kénytelen lesz elkerülni or­szágunk területét. A tranzitforga­lomra vonatkozó adatokat ugyan gyűjti a vámigazgatás, de azokat általában nem összesíti. A szak­ember véleménye szerint azonban, mivel egész Európában ünnepek következnek, valószínűleg csak ke­vés szállítót érinthet közvetlenül a tilalom. Valószínűleg az ünnepek előtt értékesíteni kívánt élelmisze­rek már az adott országokban van­nak. Békemenetek Németországban Müncheni és dortmundi demonst­rációkkal kezdődtek meg pénteken a hagyományos húsvéti békemenetek Németországban, amelyek idei jel­szava: „Elszánt pacifizmus a katonai opcióval szemben”. A résztvevők a szervezők szándéka szerint tiltakozni kívánnak az ellen, hogy az egykori Jugoszláviában külső katonai be­avatkozásra kerüljön sor, ellenzik a Bundeswehr bevetését a világ külön­böző tájain, s a német menekültbefo­gadási gyakorlat megváltoztatását. Meghibásodott a Discovery Meghibásodott a csütörtökön fel­­bocsátott Discovery űrrepülőgép két mérőműszere. Az ózonréteg vizsgá­latára szolgáló négy berendezés kö­zül kettő nem a terveknek megfelelő­en továbbította a mérési eredménye­ket. Kétnapos termékbemutató a Petőfi-szigeten Lapunk volt az első, aki szpon­zorként csatlakozott a Sziporka BT. kezdeményezéséhez egy évvel ez­előtt, melynek kapcsán a bácskai vállalkozók értékes szakmai infor­mációkhoz juthattak, és bemutat­hatták termékeiket a kereskedők­nek és a nagyközönségnek. Ebben az évben már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a vállalkozói találkozó, melybe a Petőfi Népe is bekapcsolódott, mert a lap foltos­nak tartja, hogy megerősödjön az egyes régiókban a piacgazdaság, a vállalkozások felélénkülése. A rendezvényre április 16-án és 18-án kerül sor, melynek első prog­ramja, hogy a Petőfi Lap- és Könyv­kiadó Kft. és a térség önálló szer­kesztőségei találkoznak a részt vevő vállalkozókkal a Sugovica Szálló­ban. Tíz órától a Pártok Háza nagy­termében, a nagyközönség számára is nyitott szakelőadások hangzanak eL.Többek között szó lesz a hitel-és bankműveletekről, a vámkérdések­ről, bemutatkozik a megyei vállal­kozói alapítvány, csődhelyzetekről és azok kezeléséről, és a vállalkozói érdekvédelemről. Délután ötletbörzét tartanak, és ugyanekkor lehetőség nvilik cgy­­egy vállalkozás bemutatkozására is. Szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig 52 cég részvételével, több száz terméket mutatnak be a Petőfi­­szigeti Ifjúsági Házban, és az előtte lévő parkolóban. A sok stand kö­zött ott lesz a Petőfi Népe bajai, bácsalmási és kiskunhalasi szer­kesztősége is. Kérjük, hogy keressék meg munkatársainkat, s mondják el lapunkkal kapcsolatos észrevételei­ket a helyszínen. P. Z. LOCSOLKODOK FIGYELMÉBE! Szigorú ellenőrzés az utakon Bács-Kiskunban nem rendeltek el az ország több megyéjéhez ha­sonlóan fokozott közúti ellenőr­zést a húsvéti ünnepekre tudtuk meg dr. Pálvölgyi István rendőrfő­tanácsostól, a megyei főkapitány közbiztonsági helyettesétől a teg­napi sajtótájékoztatón. Az alezre­des ettől függetlenül hangsúlyozta, csakúgy, mint az elmúlt három hó­napban, szigorúan büntetik az it­tas vezetést, nem számít úgymond enyhítő körülménynek az ünnep. A napokban egyébként két bal­esetnek is feltehetően köze volt az italhoz: Kecel belterületén sze­mélyautóval való szabálytalan bal oldali haladás miatt történt egy könnyű sérüléssel járó baleset/ Dunapatajon pedig az 51-es úton mezőgazdasági vontatóval próbált egy vélhetően ittas veze­tő megfordulni, s tolatás közben a védgát oldalán lecsúszott a jár­mű. A fülkében tartózkodó utas súlyosan megsérült. (Folytatás a 2. oldalon) Másfél ezren futottak • A kecskeméti szabadidőparkban rendezték meg az első alkalommal kiírt niezeifutó-diákolmipia országos döntőjét, ahol több értékes megyebeli siker is született. W alter Péter felvétele a fiúk 3000 méteres rajtjánál készüli. Az eseményről lapunk 15. oldalán találnak tudósítást. Húsvétot ünnepel a világ Hazatért Munkácsy Golgotája MAGYAR—SZLOVÁK KAPCSOLATOK Enyhül a feszültség Ivan Gasparovic, a pozsonyi par­lament elnöke a szlovák parlamenti küldöttség háromnapos magyaror­szági látogatását értékelve a szlovák televízióban kifejtette: minden buda­pesti tárgyaláson érződött tíz aláveté­si nyilatkozatnak köszönhetően fel­lazult a hősi vitát övező feszültség. Igaz - mondotta —, az eddigi eredményt egyik fél sem könyvelheti el győzelemként, mert az igazi győ­zelem a megegyezés lenne. Sikerült azonban konkrét eredményt is elér­ni, mert az eddigi elzárkózástól elté­rően a magyar országgyűlés környe­zetvédelmi bizottsága hajlandó a helyszínen is megtekinteni a hősi erőmüvet.

Next

/
Thumbnails
Contents