Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
6. oldal, 1993. március 16. PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Menedzserképzés a GAMF-on • A jövő szakemberei megtanulják az önmenedzselést is. A hogy a hazai felsőoktatásban zV mindenki, úgy a GAMF is keresi a megújulás lehetséges útjait. Azokat az új szakokat, szakirányokat, amelyekkel elébe mehet a gazdaság várható igényeinek. Dr. Da- nyi József főigazgató úrral a változás irányairól beszélgettünk. — Az átalakítás szándéka azt jelenti-e, hogy az eddigi profilok, az automatizálás és a gépipari technológia eltűnnek? — Ha a nevük megváltozik is, eltűnni semmiképp sem fognak. Már az ősztől megváltozik viszont a tantervűk. A változás lényege, hogy a képzés mind a 6 félévében lesz valamiféle menedzserismeretanyag. Az első évben ön- menedzselés, a másodikban vállalkozási, a harmadikban vezetési ismeretek. A kapun belépéstől a diploma megszerzéséig átszövi majd a képzést a marketing- és a közgazdasági ismeretek. — Ez a hagyományos képzés változása. Lesznek-e új szakok? — 1994-től önálló szakot indítunk. Várható, hogy az iparban a 13 nagyvállalat mellett sok kis- és középvállalat lesz, amelyek nem igényelnek sem külön technológust, sem külön automatizőrt. Az olyan műszaki szakember iránt viszont várhatóan nagy lesz a kereslet, aki meg van fertőzve piackutatási, vállalkozási, szervezési, vezetési ismeretekkel. — El tudnak helyezkedni a végzett hallgatóik, amikor az ipar szép lassan kikopik a lábuk alól? —Sok a már működő családi vállalkozás, ahová a végzőseink visz- szatérhetnek. Arra is számítunk, hogy többen megteremtik saját vállalkozásaikat. Ezek a vállalkozások előbb-utóbb levetik a múzeumi berendezéseket, muszály lesz fejleszteniük, mert elveszítik versenyképességüket. Ehhez pedig kellenek a nálunk kiképzett, gyakorlatias szakemberek. — Nyilván a többi műszaki főiskola sem ül a babérjain. Milyenek a GAMF esélyei, pozíciói ebben a versenyfutásban? —Valóban rendkívül nagy a verseny a hallgatókért. Az esélyünk: tartani a szintet néhány olyan területen, ahol, hírek szerint, a mi hallgatóink a legnaprakészebbek. Jó pozíciót jelent, ha hamarabb képesek teljesértékűen ellátni a rájuk bízott feladatot, ha menedzsrismere- tekben lépéselőnyük van. A beiskolázási körünk várhatóan szűkül majd, jobban a régió főiskolája leszünk, de akkor is fel kell mutatnunk néhány vonzó, csak itt megszerezhető sajátosságot. Kriskó MIT TERMELJEN, KINEK ADJA EL? Frissen és feldolgozott an Bács-Kiskunban is igen sok zöldség- és gyümölcstermelő töri ma a fejét azon, ugyan mit termeljen, hová értékesítsen. Még az is sokaknak megfordult a fejében, lesz-e az egyre szűkülő magyar piacon kívül külhonon esély arra, hogy a termést eladják. A helyzetet csak még bonyolultabbá, bizonytalanabbá teszi az is, hogy a feldolgozó-, hűtőipar és a zöldség-gyümölcs kereskedelem privatizációja most tart és okoz ez is nem kis zökkenőket. A Bácsfruct Kft. ügyvezető igazgatója, Gedai László szerint éppen ez utóbbi, ami hosszabb távon is komoly gondot okozhat. A termelő, a feldolgozó és a kereskedő—a jelenlegi átalakulás során—még inkább elkülönül egymástól, nem alakulnak ki a termelői érdekeltségű végtermék-értékesítő hálózatok. Ez a mellett, hogy költségesebbé teszi a világpiaci, de a belföldi piaci jelenlétet is, kedvezőtlen hatást gyakorol a termékpálya valamennyi szereplőjére. Arról nem is beszélve, hogy a megyében megtermelt friss zöldség és gyümölcs igen kis részét lehet—a fizetőképes kereslet nagymértékű csökkenése miatt—belföldön elhelyezni. Ugyanakkor a külföldi piacok beszűkülése is tapasztalható, olyannyira, hogy ennek bővülésével nem is lehet számolni. A friss zöldség-gyümölcs természetszerűen csak bizonyos ideig tárolható, hozható forgalomba minőségromlás nélkül. Ezért fontos, hogy a termelés, kereskedelem szoros kapcsolatban legyen a feldolgozókkal. A Bácsfruct Kft. éppen e meggondolások alapján lett tulajdonostársa konzervüzemnek és folytat tárgyalásokat a fogyasztóiparral hasonló konstrukciók létrehozására. Ugyanakkor a feldolgozókapacitás visszahat a termelésre és a felvásárlásra is. A friss és feldolgozott áruk piaca már nem lehet spontán, a kötöttebb, biztonságosabb formát a többségében magyar tulajdonú közös vállalatok adják Ausztriában, Németországban, Romániában, Ukrajnában. A megfelelő árualapot nem könnyű a tulajdonos- váltás után előteremteni, ebben lehet segítség a meglévő áfész-hálózat. Az idei szerződések kötésében már számolnak ezzel a szervezettséggel a kereskedelmi cég szakemberei. Az idén kiemelten foglalkoznak a spárga, a paradicsom a fehér- és a pritaminpaprika és — pontosabban a feldolgozóipar kihasználása miatt —valamennyi gyümölcs- féle felvásárlásával. G. E. • Egyelőre fólia alatt gyarapodnak a saláták. PRIVATIZÁCIÓ ELŐTT Jó kondícióban a Kaloplasztik Tavaly november óta kft.-ként működik a nagy múltú Kalocsai Müanyagfeldolgozó Vállalat, a Kaloplasztik. Mindeddig sikerült elkerülnie a fizetési gondokat — s ezzel az állami tulajdonú cégek között a kevés kivételek egyike. Pedig lett volna oka a tönkremenésre, hiszen korábbi piacainak egy részét elveszítette. A legkülönfélébb feldolgozóipari cégeknek — ajtó-, ablak-, kéziszerszám-, szerszámgép- és jármükészítőknek, a textiliparnak stb. — gyártott ugyanis műanyag alkatrészeket, kellékeket, kiegészítőket. Olyan cégeknek, amelyeknek termelése csökkent vagy megszűnt az utóbbi két- három évben. Kezdetben a megrendeléseknek megfelelően a Kaloplasztik termelése is nagymértékben visszaesett, ezért dolgozóik egy részétől is meg kellett válniuk: 1990-ben 400 felett volt a számuk, jelenleg háromszázan vannak. Időközben azonban a cég összeszedte magát: elveszített megrendeléseit részben sikerült pótolnia, így a termelése végül is csak 25-30 százalékkal kevesebb a két-három évvel korábbinál, s ismét van az üzemben munkásfelvétel. (Különösen szívesen várják vissza régi dolgozóikat, akik számára nem ismeretlen ez a munkaterület.) Bár az elmúlt évet minimális veszteséggel zárták, a tartalékaikból egyensúlyba hozták pénzügyi mérlegüket. Nincsenek fizetési gondjaik, sem tartozásaik, a csődnek még csak a közelébe sem kerültek. Felkészültek viszont az európai közösségi normákra, két és fél éves szigorú munkával kiépítették komplett minőségbiztosítási rendszerüket. Nyugati vagy nyugati érdekeltségű cégnek csak az a termelőszervezet dolgozhat, amelynél működik ilyen (a fejlett gazdaságok normáira épülő) rendszer: a Kaloplasztik a magyar Suzukinak gyárt gumi és műanyag alkatrészeket. A tavaly novemberi átalakulás már a privatizáció felé megtett lépések egyike volt, hamarosan megjelenik a pályázati felhívás is a cég megvételére. Úgy hírlik, a jó kondícióban levő kft.-nek kül- és belföldi kérője egyaránt akad. a. m. Hegyközségi törvény készül Külön etimológiai elemzést igényelne, miként került a hegyközség fogalmába a hegy, holott éppúgy vonatkozhat az alföldi síkságra, miként Tokaj-Hegyaljára. Miként az már köztudomásúvá lett az érintett szőlősgazdák körében, most ismét föl kívánják támasztani ezt a valaha jól bevált, minőségre és fegyelemre ösztönző szerződési formát, amit 1949-ben szüntettek meg Rákosiék. Vajon miért? A kérdésre dr. Tóth Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium agrárstruktúra-poli- tikai főosztályának vezetője elmondta, azért, mert túlságosan sokan voltak a hegyközségekben: hozzávetőleg 300 ezer szőlészborász, ami ugyebár nagy szám, kiváltképpen akkor, ha nagygazdák, kulákok is voltak köztük, s nem is kevesen. — Nagyon vissza kell mennünk történelmünkben, hiszen V. István korában, tehát a 13. század második felében már föllelhetők voltak az elődök — így a főosztályvezető. — Az első származásvédelmi szabályzat az 1413-as keltezésű Budai Jogikönyvben található, még latinul, promontorium néven, ami már hegyközségként forditandó magyarra. S ami kiváltképpen különös, mondhatnánk, demokratikus: szőlőművelés dolgában azonos jogállású volt a nemek, a vitézlő, vagyis a katona, a polgár, s a jobbágy. A földesúr elismerte a választott hegyközségi tisztviselőt! Az első országos rendelet 1840-ből való, a mezőrendőri törvényben olvasható. Önálló törvényként pedig 1894-ben ismerték el a hegyközségek jogállását. Most újat kell alkotnia az Országgyűlésnek, s remélhető, hogy az első fél évben ez meg is történik — mondotta Tóth Sándor. — Már 1928-ban azt írta gróf Teleki Pál, akkori legtekintélyesebb gazda- ságföldrajz-tudósunk, hogy Magyarországon nem a mennyiségi, hanem a minőségi termelésre kell törekednünk a mezőgazdaságban. Ezt szolgálja majd az új hegyközségi törvény. Titokzatos vásárlók A SZAKMÁT NEM CSAK AZ ISKOLÁKBAN TANÍTJÁK Farmer könyvtár — kezdő gazdáknak Szinte bestsellernek minősülnek a Mezőgazda Kiadó nemrég megjelent szakkönyvei. Az új kiadványok lépést tartanak a korszerű piaci igényekkel, naprakész információt, praktikus tanácsot adnak az agrárszakembereknek a növénytermesztésre vagy állattenyésztésre vállalkozóknak, a leendő gazdáknak. A Farmgazdálkodás című új kézikönyv a mezőgazdasági vállalkozók szakkönyvének is tekinthető, elsősorban a családi gazdaságok „agronómusaihoz” szól. Használatához nem szükségesek közgazdasági alapismeretek, szövege könnyen érthető, bővelkedik olyan praktikus gyakorlati tanácsokban, mint például, mit érdemes termelni, milyen beruházásokba érdemes belefogni. Eligazítást ad a könyv a gazdálkodási eredmények elemzéséhez, a pénzügyi hitelkonstrukciók igénybevételéhez, az infláció hatásainak kezeléséhez. Külön fejezet foglalkozik a kockázatvállalással, a földhasználattal, a földhaszonbérlettel és a földvásárlással. Hasonló népszerűségre tarthat számot a naprakész információkat MOGORVA MONOLOG Fizetni, fizetni, fizetni... tartalmazó Takarmányozástan és a Magyar Takarmánykódex is. E két kiadvány tartalmának ismerete nélkül — tartják a szerzők — elképzelhetetlen, hogy termékeink megfeleljenek a Közös Piac országaiban elfogadott követelményeknek. A Dendrolögia (Erdészeti növénytan) szakkönyv a felső- és középfokú erdészképzés, az erdőgazdálkodásra vállalkozók nélkülözhetetlen „tankönyve” lehet. És már kapható a Lótenyésztők kézikönyve is, amely felöleli mindazokat a tudnivalókat, amelyek ma szükségesek ahhoz, hogy valaki ló- tenyésztésbe fogjon. Mint azt dr.< Lelkes Lajos, a kiadó vezetője elmondta, hamarosan indul a Gazda könyvtársorozat, amelynek kötetei kifejezetten a gazdaképzéssel foglalkoznak. Alapvető ismereteket nyújtanak majd a sertéstenyésztőknek, a méhészeknek, a szarvasmarhatenyésztőknek, a paprika- és a paradicsomtermelőknek — összesen mintegy 30-féle állat és növény termesztésére vállalkozóknak. FEB Nem egyszerű az élete manapság a juhtartóknak sem. Korántsem lehetnek ugyanis biztosak abban, munkájuk kézzelfogható eredményéhez — árához — hozzájutnak-e egyáltalán. Történt nem oly rég és nem oly messze — végül is történhetett volna bárhol és bármikor —, hogy sok-sok telefonérdeklődés után végre jó hírt kaptak a juhtartók: átvétel lesz. Föl is vonult a sok állattartó vagy ezer jószággal, hiszen úgy szólt a hír, valamennyi birkának lesz vevője ez alkalommal. Megérkezett az átvevő is, úgy tűnt, valamennyi, minőségi követelménynek megfelelő állatot elviszik. Tartott is a juhosok jó érzése majd’ két órán keresztül, amikor az átvevő közölte, tele a kocsi. Igen ám, de a szemfüles gazdák gyorsan kiszámolták, hogy az ígért ezer helyett csak 570 jószágot raktak a kocsira*. A felháborodott emberek szidtak mindenkit, azt, akitől megtudták az átvétel idejét, meg azt az ismeretlent, aki — szerintük — a nagyobb mennyiségű átvétel reményében lefizette az átvevőt. És persze elhangzott az is, mi lesz a bennragadt juhokkal, mennyibe kerül a túltartás, mennyivel csökken a jövedelem. Merthogy a következő átvétel — talán — két hét múlva esedékes. A hopponmaradottak rossz érzésekkel vihették haza az állatóAkkoriban, amikor úgy döntöttem, hogy fodrásznak tanulok, nem voltak ilyen problémák a szakmában, mint mostanában vannak. A felszabadult tanulók többsége valamelyik szövetkezetnél kezdte pályafutását, igaz, minimális volt az alapbére, de idővel bedolgozta magát, kialakult a vendégköre, növekedett a jövedelme. Azért választottam ezt a szakmát, mert tetszett, s mert volt hozzá tehetségem. Csakhogy mire befejeztem az iskolát, gyökeresen megváltoztak a körülmények. Beköszöntött a maszekvilág, egyszerre mindenkinek vállalkoznia kellett, ha akart, ha nem, s mindennek csillagászati ára lett hirtelen. A munkaerőnek is, például. A maszeknak annyi pénzt kell fizetnie az alkalmazott után — adó, plusz 54 százalékos tb.kat, de egy cseppet sem volt jobb kedvük azoknak sem, akiktől „vásároltak”. Míg az állatokat minősítették, felhajtották, az eladók neve bekerült egy kockás füzetbe, címmel, leadott állatsúllyal egyetemben. És ez az összes adminisztráció! Minek lehetne nevezni ugyanis azt a papírdarabot, amelyet a „szerencsés” gazdák kaptak? A fecnin néhány szám van mindössze. Az egyik láthatóan dátum, az a várható időpont, amikor a pénzüket átvehetik. A másik szám vélhetően a juhok darabszáma, a harmadik talán a súlyukra vonatkozik. És a papíron nincs semmi más. Sem az átvevő neve, sem azé a cégé, amelyiket képviselt, sem cégbélyegző, sem bármilyen jelzés a titokzatos vásárlókról. Forgatva ezt a papírdarabot, azért elgondolkodhat a naiv szemlélő. A gazdák bizalmán például. Mint elmondták, e papír birtokában legalább a reményük megvan arra, hogy hozzájutnak a pénzükhöz. Mármint, ha a jelzett időpontban egyáltalán megjelenik valaki. Ha nem, akkor viszont baj van. Se állatuk, se pénzük nem lesz. És még azt sem tudhatják, ki az, aki miatt kár érte őket. Egyáltalán, ki az, akit alkalomadtán felelősségre vonhatnak? G. E. járulék —, amennyit a munkabérén felül a dolgozó ki sem tud termelni. Az engem pártfogolt fodrász sem vállalkozhatott arra, hogy alkalmazottként foglalkoztasson, dolgozhattam viszont mellette, az üzletében. Ötezer forint bérleti díjat fizettem — amiben a víz-, az áram- fogyasztás, a fűtés is benne volt —, de csak azért nem többet, mert a maszek jó ismerősünk volt. Abban az időben a szövetkezeti üzletben — ahol lett volna helyem — hétezer forint bérleti díjat fizettek a kolléganők. Közben megjelent egy jogszabály, ami szerint a kezdő fodrászt fél évig bérletidíj-kedvez- mény illeti. Ezért mentem át a szövetkezeti üzletbe, mert ott így csak három és fél ezret kértek. Igen ám, de a szövetkezettel csak vállalkozóként köthettem szerződést, a vállalkozónak pedig tb.-járulékot is fizetnie kell. Először 964 forintot adtam postára havonta a társadalom- biztosításnak, később ezerkétszázat. De csak azért nem a dupláját, mert kérvényeztem. Szociális helyzetemre való tekintettel bizonyos ideig kedvezményben részesültem. Később is ugyanezért nem négy és fél, hanem csak kétezer-négyszáz forint tb.-járulékot fizettem. Ugyanakkor az üzlet közös költségeihez is hozzá kellett járulnom — ez magától értetődik — havi háromezer forinttal (az újságokért, a takarításért stb.). Az adón kívül valamennyi fizetési kötelezettségem független volt a jövedelmemtől. Bár — mint említettem, a szociális helyzetemre való tekintettel én különböző kedvezményekben részesültem, ezért talán nem szép dolog tőlem, hogy éppen én kritizálom a rendszert, de szerintem a társadalombiztosításnak tekintettel kellene lennie arra, kinek mennyi a jövedelme: ennek megfelelően megállapítania a díjat. Nekem mindennel együtt legkevesebb hatezer forint volt a fizetnivalóm, mielőtt otthagytam volna a pályát, akkor már közel kilencezer. A bevételem pedig csupán háromezerre jött ki átlagban. Ilyen körülmények között a régi fodrászoknak is nehéz megmaradni a szakmában, a kezdők viszont egykettőre elvéreznek. Hacsak nincs olyan anyagi hátterük, hogy finanszírozni tudják munkájuk veszteségét, addig a másfél évig, amíg kialakul a vendégkörük. Ha kialakul, egyáltalán, mivelhogy mostanában sok a fodrász, kevés a vendég. Nekem nincs ilyen hátterem, kénytelen voltam búcsút mondani a szakmámnak. Most élelmiszerboltban dolgozom, elárusítóként. Lejegyezte: Almási Márta
