Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

mw/mmwMM.

Kell-e nekünk Petőfi?

A Megmondom őszintén, nagyon 1V1 meglepett, hogy a közelmúltban Budapesten megtartott, Petőfi-évről szoló sajtótájékoztatón csak egy-két újságíró jelent meg. Vidékről a Petőfi Népe képviseletében érdeklődtünk.

Elhangzottak információk arról, hogy határainkon túl a német Göttingen egyetemén és az ottani finnugor intézetben foglalkoznak a legaktívabban Peto- fi-kutatással, talán szerénytelenség nélkül állítható, hogy a világ egyik legjelentősebb műhelymunkája ott történik. A költő műveit számtalanszor fordították már német nyelvre, megannyi apró momentummal foglalkoztak. így például a Szeptember végén című vers Elhull a virág, eliramlik az élet.. . sorát huszonháromféle változatban ismerik. Először 1858-ban fordították le. Petőfi németül legtöbbször megjelent verse az Egy gondolat bánt en- gemet (57 fordítás), második helyen a Reszket a bokor, mert... (55), harmadikon pedig a Szeptember végén (48) található.

A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a világ más tájékán is jól ismerik Petőfit. Igaz, a hetvenes években, amikor még a Kulturális Kapcsolatok Intézete ré- " vén sűrűbben eljutottak hozzánk a külföldi kutatók eredményei, többet tudtunk mindezekről. Ma sokkal elszigeteltebbek vagyunk — állította Fekete Sándor, ismert Petőfi-kutató, aki restelli azt is, hogy Magyarországon nincs igazán olyan intézmény, ahol kifejezetten csak Petőfivel foglalkozhatnának a munkatársak. Kihaltak már az idősebb irodalomtörténészek, az utánpótlás pedig hiányzik. így fordulhat

elő, hogy Japánban vagy Szicíliában többet tudnak egy-egy érdekes szakterületről, mint nálunk. Az a cél, hogy a holtpontról elmozduljon a kutatómunka idehaza, habár nagy a lemaradás technikában, a kísérleti módszerekben.

Nagyon kár, hogy egyfajta Pe- tőfi-csömör ütötte fel fejét nálunk. Talán a szibériai közjáték okozta volna? Azt el kell ismerni, az utóbbi években ezerszer szerepelt a 1apokJ"dftilápjáin Pe- ’ tőfi, sok esetben a barguzini expedíciót kicsúfőló szalagcímekkel. Úgy tűnik, most már nehezen hozható helyre a dolog, még az elismert Petőfi-kutatók is úgy látják, nem kell idehaza az 1848 —49-es forradalom és szabadságharc hőse. Pedig nagy tévedésben élünk! Éppen most kellene az egykori mártír, aki így- úgy, de életével fizetett a jobb sorsért. Nem azt mondom, hogy mitikus hősöket teremtsünk, de

legalább azt érjük el: reálisan értékeljünk bizonyos történelmi tényeket. És bíráljuk felül a régen lezajlott eseményeket, játsszunk végig minden lehetséges partit. Akkor talán nem kell szégyenkeznünk azért, mert kis hazánkban nincs igazán méltó Petőfi-kultusz, vagy nem kell lesütnünk a szemünket, ha a kutatási eredményeinkre kíváncsiak külföldön.

A Petőfi Társaság azt tervezi, hogy az 1848—49-es forradalom 150. évfordulóján' európai szinten ünnepeljünk! Remélik, az Európa Tanács segíti elképzeléseik megvalósulását. Sikert kívánunk nekik, abban a reményben, hogy addigra a Petőfi-kutatást illetően sem kell szégyenkeznünk. Meglehet, a siker érdekében össze kellene végre fogniuk az amatőr és a „hivatásos” kutatóknak, irodalombúvároknak is. A cél csak egy lehet!

Borzák Tibor

1848/49-ben írta a Duna—Tisza közéről Jókai

M

inden felől örvendetes hírek jönnek. Kecskemétről, Szarvasról, Vácról, Esztergomból, Komáromból, Ceglédről, az egész Kun-Jászságból, Fehérvárról s honunk minden egyéb részeiről érkeznek a forradalmi választmányhoz küldöttségek vagy staffeták, akik által 12 pontjaink elfogadtatnak, A nemzeti lobogó mindenütt kitüfetett.

(Életképek, 1848. március 26.)

*

Az ingerültség folyton növekszik. Bennünket csalnak. A minis- terium még mindig nincs megerősítve. A király 12 nap alatt nem írta alá amit megígért. [...] Az egész ország talpon van, az egész nemzet fegyverben áll. Debrecen, Kecskemét, Vác, Esztergom, Szarvas, az egész Jász-Kunság ...

(Életképek, 1848. április 2.)

*

Atyámfia, földjeim, magyarok! Ti Kecskemét, Cegléd, Körös és Debrecen lakói!

[:..] Halljátok, most a német azt mondja: hogy titeket kikerget az országból!

Reszkessetek!

A német irgalmatlan kegyetlen vadállat. i

Ha a Duna, Tisza sör volna, rég megette volna, s ha a magyar sültcsirke volna, rég megette volna.

(Életképek, 1848. május 14.)

*

Kecskeméten a nemzeti őrsereg összeírásánál egy harmincbaj áró tenyeres, talpas, de különben alamuszi legény azzal mentegette magát: hogy ő anyai hatalom alatt van. Szegényke.

A kecskeméti vitéz fiatalság megizente aztán neki: hogy varrasson magának szoknyát az anyjával, s férfiruhában járni ne próbáljon.

(Életképek, 1848. május 28.)

Honunkban általános lelkesedéssel gyakorolja magát a nemzetőrség mindenütt.

Az orgoványi sivatag pusztáinak lelkes vadon fiai és bőszájú ingben, gatyában, mezítláb, juhászbotokkal fegyverkezve, olly ügyesen csinálják már a ka-nya-rodj-ot, hogy az illír pártütőket alkalmasint le- kanyarítanák.

(Életképek, 1848. június 18.)

*

Kecskeméten azon hírre, hogy az ellenség jő, még a nők is fegyverre kaptak, s férjeik távollétében ők őrizték a várost.

Mondhatom pedig: hogy ahol a kecskeméti asszonyságok állanak

őrt, ott nem könnyű dolog bevenni 3. varat

(Életképek, 1848. október 2.)

*

Jellasics valamellyik nap Kecskeméten volt ötezer emberrel rabolni. A császári katonaság most széliére pusztít és rabol, és gyújtogat — felsőbb parancs következtében és vesztének előre érzetében.

Dunavecsét fölégették a császári rablók, s hajókra rakták a rablott holmikat. A melly helység ellenáll, azt felégetik, a mellyik nem áll ellen, azt csak kirabolják.

(Esti Lapok, 1849. március 19.) *

Baján nincsenek többé rácok, mint hírlik, oda is magyar hadsereg vonul be.

(Esti Lapok, 1849. márc. 21.)

*

Épen a napokban értünk Kecskemétre. Lóggott a szörnyű sárga zászló valamennyi toronyból. Előtte való nap a népség lehajigál- ta onnan s este a nemes tanács újat fábrikáltatott s azt Fejes János uram, windischgräczi comissarius úr, saját becses körmöcskéivel menten ki is tüzé. Mi pedig menten leszaggattuk. Fejes János uram menten megszökött.

(Esti Lapok, Debrecen, 1849. március 31.)

*

A solti járás újólag föltámadt a németek ellen.

(Esti Lapok, 1849. április 23.)

*

Pest megye solti járásában új követválasztás fog tartatni.

Eddigelé Ács Károly főszolgabírót hallottuk, mint egyetlen com- petens említeni.

(Esti Lapok, Pest, 1849. jón. 16.)

Válogatta: Heltai Nándor

Mit jelent számomra a forradalom szellemisége?

E kérdésre válaszol az alábbiakban néhány neves egyházi személyiség

kesedésével, gondolatkörével. Olyan valami indult el ott, aminek azóta is a varázsa alatt vagyunk.

Gyermekkoromban, amikor az események légkörét a történelemtanárom elemezte, átéltem, mit jelent az, ha máról holnapra Petőfi megíija „itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk vagy szabadok...” Ha gyermekkorban nem éli át ezt valaki, nem tudom, később tudja-e ezt úgy a sajátjának tekinteni, mint a mi nemzedékünk, akikkel ezt megéreztették. 1948-ban teológus voltam Kalocsán. A város, az egyház, a teológia együtt ünnepeltünk és énekeltük, hogy „éljen a magyar szabadság, éljen a haza. ”

Valahogy ez a márciusi eseményeknek egy igazi, sajátos légkörét adta. Én azt kívánom, legyen ez a mostani ünnep is minden magyarnak, idősnek, fiatalnak igazán szép, hazafias ünnepe.

DR. DANKO LÁSZLÓ KALOCSAI ÉRSEK:

Minden magyar ember, de elsősorban az ifjúság ünnepe ez. Igazi nemzeti ünnep. Ismerjük azelmúlt idők hozzáállását. Én nagyon örülnék, ha újra ez a magyar ifjúság ünnepe lenne. Alkalom lehetne arra, hogy mindenki a hazaszeretet erényét gyakorolná és megértené, hogy Isten magyarnak teremtette, pontosan azért, mert így volt terve vele. Isten népeket és nemzeteket akart, akart minket is köztük. Ezsemmiféleképpen nem nacionalizmus, egyszerűen egy 10 milliós nép- hezvaló tartozástjelentcsak. Gondolok még arra a másik 5 millióra is, aki szintén magyar. Hála Istennek, a magyar- —magyár párbeszéd már folyik, és egyre inkább egymásra találunk. Természetesen az egyházak közötti kapcsolatban is ez megmutatkozik. Eddig nem sokat tudtunk egymásról, egyházi kapcsolataink felügyeltek, korlátozottak voltak.

Szeretnék abban is bizakodni, hogy a családokon belül a generációs párbeszéd is megindul. Sokszor úgy látszik, a fiatal generációt nem érdekli az idősek tapasztalata, az idősebbek nem érdeklődnek az új kérdések iránt. A dialógust gyermekkorban kell elkezdeni, és nem szabad később sem abbahagyni. Ez a magyar valóság annyira összetett és sokrétű, hogy a családtól kell, hogy kiinduljon, a munkahelyen a közösségeken, az iskolákon át az egyházakban, egyház- községekben mint magyarok, megbeszéljük dolgainkat. Á Szentatya szavaival fejezem be, amit a magyaroknak mondott a Hősök terén és most megismételte a püspököknek Rómában, az ad limina látogatáson: „Adjatok hálát Istennek mindazért, amit most elnyertetek, éljetek felelősen ezzel a szabadsággal és függetlenséggel. Jól vigyázzatok arra, hogy senki a szolgaság igájába ne hajtson benneteket, és legyetek felelős építői a jelennek és jövőnek. Mutassatok sze- retetet egymás és minden ember iránt”.

SZÉLE JÁNOS,

AZ ÉRSEKI IRODA IGAZGATÓJA KALOCSÁN:

Szívesen szólok ebben a témában. Illyés Gyulának a Petőfi-kötetében olvastam, hogy a költő a maga hazaszeretetével, lángoló lelkesedésével, zsenialitásával úgy fölé emelkedett és föléemelte a szabadsággondolatát. az ország népének, hogy azóta ahány szellemi áramlat szóhozjutott, mindegyik óvatosan arra vigyázott, hogy kisajátítsa, vagy mögé álljon, vagy Petőfit maga előtt érezze, de mindenképpen ott legyen. Valahogy így van március 15. amaga mozgalmával, lelSZ A BŐ GÁBOR, REFORMÁTUS ESPERES KECSKEMÉTEN:

Természetesen én csak megrendültén tudok gondolni arra az erőfeszítésre, amit a szabadságáért

függetlenségéért a mi népünk vívott 1848-ban. Mindig áldozatból, vérből, odaszánt életekből születik az új. Mégis egy nagy kritikával figyelem a ma történelemszemléletét, a könyveket, a televízió-, a rádióműsorokat, a történelmi tanulmányokat, a tankönyveket. Olyanok, mintha csak 1848-ban kezdődött volna valami. Mintha elvesztették volna az igazságot. Ennek olyan vetülete is van és bocsánat ezért a gorombának tűnő megjegyzésért —, hogy 1848. március 15-ét a három tavasz színvonalára juttatták. Éppen csak annyi kellett belőle, ami az előre meggyártott .ideológiai képletbe beleillett. Ezért döbbenetesen rosszak a tankönyvek és szűk körű az a történelmi mozgás, amit látunk. Március 15. alkalom arra, és ám legyen alkalom arra, hogy gondoljuk át és po-* róbáljuk egységben tekinteni az egész magyar létet. Ezt a hősi, heroikus 1000 esztendőt ezen a földön, ahol valóban együvé ölelö- dött oly sok nép. nemzet fia és munkáltak egyet Hadd legyen időseknek, fiataloknak, hadd legyen politikai állásfoglalásuktól függetlenül minden embernek, egyházhoz tartozóknak és egyházhoz nem tartozóknak szép és felemelő, nagy elhatározásokat adó ünnep a március 15. Szolgálja ez a jót, a szépet, a kibontakozó magyar életet. Ha így gondolkodunk és így akarunk lépni együtt, akkor vagyunk igazán hűek 1848. március 15-ének életet és vért áldozó eszméihez. Ezt kívánom mindany- nyiunknak.

KÁPOSZTA LAJOS, EVANGÉLIKUS ESPERES SOLTVADKERTEN:

Csodálatos állapot fiatalnak lenni és még csodálatosabb megkapni a lehetőséget egy nemzet sorsának jobb- rafordításához. A márciusi ifjak tettei ezt testesítik meg. Ezért is jó lenne, ha az ő lelkesedésüket, lendületüket megéreznénk újra. Kétféle történelmi tudatot ismerek. Az egyik; amit most tanítanak, a másik pedig az, amit az ember átél. Ahhoz, hogy újra át lehessen élni március 15. tényét, el kellene zarándokolni Kossuth Lajos szülőházába, Monokra és Petőfi szülőházába, Kiskőrösre. Az én bölcsőm is a monokihoz közel ringott. Mi földiek vagyunk Kossuth Lajossal, noha eltelt több mint 150 esztendő. Számomra a legmegrázóbb élmény a Kossuth - ház volt. Ezt a történelmet hitelesen kellene továbbadni. Az ifjúság történelemtudatát, szemléletét újra élménnyé kellene tenni, hogy ebből mindig meríteni lehessen. És most Soltvadkerten is ezen a szinten szeretnék ünnepelni. Azért is, mert a 100 éves évfordulón, 1948-ban 1.0 éves voltam. Mondhatnám, akkor volt számom ra az utolsó igazi ünnep, meri 1 évvel később a kokárdánkat letépte ugyanaz a tanár, aki korábban íeitüz- te. Ez a kellemetlen emlék minden évfordulón eszembe jut. Azt szeretném, hogy aki ma kiteszi a kokárdát, ne legyen ugyanaz, aki majd letépi újra, pedig ő is magyar ember.

SZAPLONCZAY MIKLÓS, GÖRÖG KATOLIKUS PARÓKUS KECSKEMÉTEN:

Legtöbbet jelentenek nekem Széchenyi nagy gondolatai, melyekkel a magyar gazdaságot és függetlenségét ácsolta valósággá. A féltése, hogy a forradalom tüze felégeti a nehezen elért eredményeket is, a magyar szabadság békés megvalósításának lehetőségét

Ä márciusi ifjak nagy vehemenciával történt megmozdulását sok szempontból negatívnak tartom. Ezek a fiatalok nem is voltak any- nyira népszerűek, mint ahogy azt a mai közvélemény állítja. Forró- fejűek voltak, és gyorsan akarták , megvalósítani mindazt, amit Széchenyi türelemmel próbált elérni. Ezeknek a fiataloknak a megmozdulása a maga nemében mégis egyedülálló volt. Nagyon jól megmutatja a fiatalságban rejlő erőket és a jó ügyhöz való rendkívül erős ragaszkodást. Ez az, ami nagyon komoly példaként szolgálna a mai fiataloknak is. Az egész március 15. szellemiségében ez rendkívül jelentős, hiszen amikor egy fiatal rádöbben arra, mint jelent a hazája, a közössége, a családja, akkor mindent meg tud tenni érte. És ők tudták a szélsőségeikkel együtt.

A mai fiatalságból szemmel láthatóan hiányzik a hazatudat, a magyarsághoz való ragaszkodás, őket tanítva egyáltalán nem lenne lényegtelen feladat március 15-ét reálisan és nem ideologizáltan és utánozhatatlanul megjeleníteni. Nehéz egy olyan eszményképet vagy személyiséget követni, aki tökéletesnek van beállítva. A márciusi ifjak jót akartak. A hazát, a szabadságot. Ezt kellene nekünk, mai fiataloknak is semmivel sem kisebb lelkesedéssel, de az idősebbek bölcsességével és toleranciájával tenni.