Petőfi Népe, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-06 / 31. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1993. február 6., 3. oldal VÍZZEL AZ EGÉSZ BÁCSKÁT ÁTALAKÍTHATJUK Első lépésként minta ontozolurt Hétezer hektáros területével a közepes méretű mezőgazdasági egységek közé tartozik a Bácsal­mási Állami Gazdaság. Jelentősé­ge azonban lényegesen nagyobb, mint ahogy az méreteiből következ­ne. Nyolcszáz embernek, ugyan­ennyi családnak ad kenyeret ezen a vidéken, ahol az ipar alig-alig tudott gyökeret verni. És tudni kell még a gazdaságról: az egyetlen e nemben a környéken, mely eddig is, és minden remény megvan, hogy ezután is talpon marad. Eh­hez azonban — mármint az ered­ményes mezőgazdasági termelés­hez — nem elegendő az itteni nép szorgalma, a szakemberek hozzá­értése, vízre, öntözéses növénykul­túrára is szükség van — mondja Sendula Tibor igazgató. — Amikor 18 esztendővel ezelőtt a gazdaság élére kerültem, még az volt a gond, hogy hova vezessük el a vizet — emlékezik vissza az igaz­gató. — Azóta a tavak, tocsogók kiszáradtak, a termesztés legna­gyobb kockázati tényezője lett a vízhiány. íme, egy példa: 1982-ben, az utolsó normális csapadékú esz­tendőben a 3 ezer hektáron ter­• A Duna—Tisza közi hátság víz­pótlása nem tűr halasztást — mond­ja Sendula Tibor. melt kukoricánk 100 mázsás átla­got hozott hektáronként. Tavaly — az aszály miatt — ennek nem egészen a felét, 45 mázsát takarí­tottunk be. Csak sertésből 51 ezer darabot adtunk el, az állatállo­mány etetésére azonban 800 vagon kukoricát kellett vásárolnunk. A bácsalmásiak adják az ország napraforgóvetőmag-szükségleté- nek négyötödét. Most 8 mázsát termelnek egy hektáron. Kiváló minőséget takarítanak be, így jó áron, mázsánként 7-8 ezer forint­ért értékesíthetik a napraforgóju­kat. Az ám! Csakhogy az igazgató Spanyolországban kétszeres mennyiségű hozamot látott inten­zív öntözéses gazdálkodás mellett. Nyilvánvaló, hogy a spanyolok ol­csóbban adhatják a nemzetközi pi­acon a termésüket. — Itt kell az embereknek mun­kát adni — vallja Sendula Tibor —, az értékes, jó termőföldű bács­kai tájon. Az átalakulás után a kis­gazdák — természetesen csak ön­tözéses gazdálkodás mellett — igen jó eredményeket érhetnek el a háztáji méretű területeiken, példá­ul a zöldségtermesztésben. Vízzel az egész vidéket át lehet alakítani! Óriási az elszikesedés veszélye, az ellenintézkedéseket nem szabad halogatni. A belterjesebb mező- gazdasági műveléshez legalább az első lépést meg kell tenni. Legyen az akár egy kisebb minta öntöző- fürt, de minél hamarabb! Gál Zoltán NEGYVENMILLIÓ SZENNYVÍZTISZTÍTÓRA Mire futja Soltvadkerten? A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte a soltvadkerti képviselő- testület legutóbbi ülését, ahol a ti­zenöt napirend egyike a költségve­tésről szóló rendeletalkotás volt. Az elöljárók előtt olyan számso­rok szerepeltek, amire kevés példa van még Bács-Kiskun megyében. Ugyanis a több mint hétezer lako­sú nagyközség kasszájában mint­egy 280 millió forint van, amiből az elmúlt évi pénzmaradvány 90 millió. Mégis, a három órán át tar­tó vitában, úgy tűnt, ez a viszony­lag sok pénz is kevés. De az biztos, ha a kiadások oldalán feltüntetett beruházások megvalósulnak, ak­kor elül az a kritika, amivel eddig illették a testületet, nevezetesen: nincs fejlesztési koncepciójuk. A tervek szerint negyvenmillió forintot szánnak a szennyvíztiszti- tó telep megépítésére. Négy tante­remmel bővíteni fogják az általá­nos iskolát, ahol jelzőlámparend­szer kiépítése is szükséges volna a több mint nyolcszáz diák biztonsá­gos közlekedése miatt. A gázprog­ramra tízmillió forintot különíte­nek el, hiszen jól tpdják, hogy az önkormányzat támogatása nélkül aligha valósulhatna meg e korsze­rű fűtőanyag bekötése. Jelentős összeget szánnak a “Vadkerti-tó hí- nártalanitására is. Folytatni sze­retnék a járda- és az útépítést. A szociális célra tervezett kiadások 23,5 milliót tesznek ki, a tartalék összege pedig 47 millió forint. Nem feledkeztek meg a közalkal­mazotti és köztisztviselői törvény alapján az intézményeknél jelent­kező bérigényekről sem, ami a tb.- járulékkal együtt 31 millió forint többletkiadást jelent. Erre az első hozzászóló felháborítónak nevez­te, miszerint az állam forrásbizto­sítás nélkül beleavatkozik az ön- kormányzatok költségvetésébe. A hallgatóság soraiból kért szót az idősek napközi otthonának vezetője, aki a megemelkedett ét­kezési költségek miatt kért volna több támogatást. Az iskolaigazga­tó, bár megköszönte az oktatásra szánt összeget, de aggodalmát fe­jezte ki a további, s főleg élelmezési költségek emelkedése miatt. A művelődési ház vezetője, a sportcsarnok igazgatója szintén azokat a dolgokat sorolta, amire több pénz kellene. Üres konyhában bolond a sza­kács. Meíyik szakosztálynak mondjam, hogy szűnjön meg? — keseredett el a sportegyesületek ve­zetője, amikor megtudta, mennyit kaphatnak a költségvetésből. Szin­tén több pénzt kértek az önkéntes tűzoltók, akik megpróbálták meg­cáfolni, igényük nem irreális. Érvek, ellenérvek, nadrágszíjhú- zási ötletek sora hangzott el, szem­léltetve azt, hogy a köz pénzét a lehető legjobban szeretnék a köz javára fordítani, de azért úgy tűnt, a sok is lehet kevés. Pulai Sára Rendőrségi sajtótájékoztató Félegyházán Az Aranyhegyi csárdánál lévő boltba, valamint a pálmonostori Aranyhegyi dűlőben törtek fel bol­tot a napokban — tudtuk meg a félegyházi rendőrkapitányság heti sajtótájékoztatóján. Az utóbbi be­törés elkövetőjét gyorsan elfogták. A fiatalkorú tettes a rendőröknek elmondta: cigarettából akart úgy­mond bespájzolni, mivel kprábbi bűncselekményeiért megkapta a börtönbéhívójáL' Egy szolnoki au­tós Ladáját Kiskunfélegyházán, a Dreher söröző előtt törték fel, 50 ezer forintos kárt okozva. A Móra térről pedig egy német állampolgár 28 ezer márkát érő Volkswagen Gollját lopták el. A színesfém tolvaj ok a Kiskun­félegyháza—Tiszaalpár közötti vasúti szakaszon négy alkalom­mal, összesen 100 ezer forint érték­ben vittek el bronz telefonkábelt. Budapesti rendőrök nyomoznak a 200 ezer forintnyi kukoricaszállít­mány ügyében, amit Félegyházán próbáltak piacra dobni. Meg nem erősített információ szerint a fővá­rosi telephelyről több vagon kuko­rica hiányzik. A legősibb mestersé­get űző, út szélén stopoló hölggyel is foglalkozik a városi kapitány­ság, prostitúciós bűncselekmény gyanúja miatt. b. F öldkiadóbizottság- választás Nagybaracskán Veszélyben a gázprogram Szeremlén Pontosan 1290 személynek pos­tázta to tt meghívót Nagybaracska jegyzője a tagi részarány-földtulaj­donosok hétfői közgyűlésére. Eb­ből a számból 880-an nem rendel­keznek szövetkezeti tagsággal, és közülük is 254-en vidéken élnek. Nem tartják nagyon valószínű­nek, hogy a Budapesten, Székesfe­hérvárott, Szombathelyen, Gyulán és egyéb távoli helyeken lakók el­jönnek a 17 tagú földkiadó bizott­ság megválasztására, hiszen a tör­vény szavai szerint úgyis Írásban kell nyilatkozniuk majd, hogy mit kívánnak kezdeni tulajdonukkal. AKCIÓ! Bállá és Társai BT.-nél (Kecskemét. Szentgyorgyi F. u. 19.) február 2-ától 13-áig kedvezményes áron kapható: 25 * 50 x 1,5 zártszelvény 37,SO Ft/kg, 32 x 32 szögvas 37,50 Ft'kg, 36 x 36 szögvas 37,50 Ft/kg. Az áraink az áfái tartalmazzák. 215484 Ám, ha mégis valamennyien meg­érkeznének, akkor állna elő az a probléma, hogy a helyi művelődési ház ennyi ember befogadására még csupa állóhelyekkel sem alkal­mas. A leendő bizottság feladata lesz a tulajdonba adás előkészítése a földhivatal felé. Mindentől függet­lenül vigyázni kell azonban a 60 napos jelentkezési határidő betar­tására a jogvesztés miatt, és az sem lehet közömbös, hogy mi lesz a sorsa a 43 788 aranykoronányi földterületnek? S. G. r^BALLA és TÁRSAI BT.S (Kecskemét, Szentgyorgyi F. u. 19.), volt téglagyár; telefon: 76/327-520. FINN FÉNYSTABIL FÓLIA 8,5-es 12 500 Ft, 12-es 17 500 Ft; AMMÓNIUMNITRÁT 1166 Ft/mázsa; DRÓTFONATOK, KISGÉPEK ALKATRÉSZEI, FITINGÁRUK. \ 215465 r Csütörtökön délután immár másodszor ült össze a Duna menti kistelepülés önkormányzata, hogy megvitassa a 35 milliós költségve­tés egyes tételeit, mert a bevételek nagyságrendje nem fedezi a várha­tó idei kiadásokat. Eddig hat vál­tozat készült a probléma megoldá­sára, amellyel megpróbálták kezel­ni a korábbi iskolaépítésre felvett hitelek törlesztését, és a falu előtt álló gázprogram megvalósítását. Azonban hiába szavazott a sze- remleiek fele a gázbekötésre, egye­lőre hiányzik a leágazóvezeték megépítésére fordítható 12 millió forintos összeg. Felmerült az is, hogy intézmé­nyeknél, de a polgármesteri hiva­talban is feladatcsökkentésre és létszámcsökkentésre volna szük­ség. A problémát nehezíti, hogy az állami támogatások nagy részéből kimaradtak a szeremleiek. A csü­törtöki ülésen későn éjszakáig folyt a parázs vita, és csupán addig jutottak el a testület tagjai, hogy megállapították a bevételi tételeket és a jövő héten újra folytatják az egyeztetést. K. D. Kifizetetlen villanyszámlák (Folytatás az 1. oldalról) A Démász kereskedelmi vezető­je, Kovács Andrásáé elmondta, hogy a vállalat mindent megtesz azért, hogy mindenki számára megnyugtató módon kezeljék az adósok ügyét. A többi szolgáltató­nál elfogadott „menetrend” szerint itt is a nyolc napon belüli fizetésre felszólító levél, valamint a dij be­szedő személyes megkeresése előzi meg a nyomatékos figyelmezteté­seket. A legvégső megoldásra — a villany kikapcsolására — csak ak­kor kerül sor, ha valaki már három egymás után érkező számlára sem reagál. Ez egyébként senkinek sem jó megoldás, ha lehet a Démász is igyekszik ezt elkerülni. A tartozá­sok behajtásához egyébként jelen­tős apparátus kellene, amivel a vál­lalat nem rendelkezik; egy díjbe­szedőre így is 2200-2 500 fogyasztó jut. A sokat emlegetett mentőövek közül — a HÉRA Alapítvány — bár elvileg működik — a Démász emberei még nem találkoztak olyan fogyasztóval, aki igénybe vette volna ennek segítségét. Az önkormányzatok által szorgalma­zott lakhatási tá.mogatással is csak elvétve élt néhány nehéz helyzet­ben lévő fogya.sztó. Nehéz megjósolni, hogy ebben az évben mennyivel nő az adósok száma, de a Démász érdekei is azt diktálják, hogy minél többen él­hessenek az adott, bár igen szűkös támogatáso kkal. Bán János Regionális cigányszervezet alakult # A/ alakuló ülés résztvevői. Alakuló ülést tartott a Phrali- pe Pest és Bács-Kiskun megyei regionális szervezete szerdán Kecskeméten, a Katona József téri pártok házában. Az össze­jövetelre két megye öt települése Kecskemét, Örkény, Inács, Kakucs és Dabas — független cigányszervezetének képviselői ültek össze, hogy vezetőséget válasszanak, s ugyanakkor el­döntsék, hol legyen a regionális iroda székhelye. A szerdai szavazás eredmé­nyeképpen a regionális szervezet elnöke az Örkényi Lala István lett. Mellé két ügyvivőt is vá­lasztottak a kakucsi Radios Je­nő és a kecskeméti Suki Dezső személyében. A regionális iroda Örkényben fog működni. Árverés Hercegszántón Jövő héten másodjára rendeznek licitálást Hercegszánton. Februárij­án és 14-én délelőtt 11-től á helynríü- velődési házbán kerül sor a nagyob­bik mezőgazdasági szövetkezet fiíld- területeinek az árverésére. A szán.tói- ak az ingatlanok adatait az elr fiúit hetekben —január 13. és február 2. között — tekinthették meg a polgár­mesteri hivatalban a térképeken. A héttagú földrendező bizottságban Kisszabó János képviseli az önkor­mányzatot, aki a licitálásról a hét ele­jén tájékoztatta az érdeklődőket. Az első árvepésj. napoft a Rét /és a Kiágya területen mintegy ,Í81 hek­tár (4728 árártykőrona értékű) szántóra, másnap a Cirkó és a Me­ző elnevezésű szántóföldön (4264 AK-értékű) területre emelhetik fel a tárcsáikat az igénylők. Az árve­rés napján 9 órai kezdettel a hely­színen kell a jogosultságot igazolni a kárrendezési hivatal munkatár­sai előtt. Tölgyesi Gábor Fodor Gábor Bácsalmáson A Fidesz bácsalmási csoportjának meghívására csütörtökön este dr. Fo­dor Gábor, a Fidesz parlamenti képvi­selője, az Országgyűlés embe ri jogi, ki­sebbségi és vallásügyi bizottságának el­nöke tartott lakossági fórumot a bács­almási művelődési házban. A rendez­vényre másfél százan gyűltek össze. Fodor Gábor először a Fidesz elmúlt 5 éves tevékenységéről beszélt, hiszen a párt az áprilisra tervezett debreceni, országos kongresszuson ünnepli meg­alakulásának 5 éves évfordulóját. El­mondta, hogy a Fidesz döntő változás előtt áll, sokkal nyitotta bb lesz, a felső korhatár kitolódik, így gyakorlatilag 16 éves kortól bárki csa tlakozhat a fia­tal demokratákhoz. A Fidesz továbbra is megtartja liberális elveit, sajátossá­gait, szókimondó, de a szélsőségektől mentes lesz. A fórumon az egyik bács­almási polgár az orszáig közbiztonságá­ért aggódott. A vendég válaszában; el­mondta. hogy a korábbi időszakban is volt ilyen mértékű bűnözés, azonban az emberek úgynevezett kozmetikázott statisztikát kaptak, így a mostani valós adatok sokkoló hatásúak. Természete­sen az országnak erős rendőrségre van szüksége. A rendőrségnek pedig szem­léletváltozásokon kellene átesnie. A politikus szerint a médiaügyben a kormánykoalíciónak kell megtenni az első lépést, és be kellene végre látni, hogy az országnak, az embereknek közszolgálati televízióra és rádióra van szüksége, nem pedig kormány által kontrollált médiákra. A legnagyobb problémának azonban azt az ellentétet tartja, amely a köztársasági elnök és a miniszterelnök között van. Fodor Gábor az est folyamán a leg­több kérdést a privatizációról, kárpót­lásról, oktatásügyről, antiszemitizmus­ról, cigánykérdésről és a munkanélkü­liségről kapta. Notholf Ingrid A Bács-Kiskun Megyei AIDS-elleni Alapítvány tisztelettel meghívja Önt az Erdei Ferenc Művelődési Központban (Kecskemét, Május 1 tér 1.) 1993. február 20-án 19 órakor rendezendő hagyományteremtő JÓTÉKONYSÁGI BÁLJÁRA. Meghívók igényelhetők az alapítvány irodájában: Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. (MHSZ székház) Tel.: 76/320-939/12. mellélc Jó évet zárt Géderlak A mindössze 1200 lakosú Géderla- kon rekordnak számító fejlesztési programot valósított meg az önkor­mányzat 1992-ben közölte szerkesz­tőségünkkel Sill László polgármester. A céltámogatással együtt 13,5 millió forintot költöttek a tornacsarnok épí­tésére, a gyógyszertár kialakítására, út­építésekre és egyebekre. Szennyvíztáro­lót létesítettek, szociális támogatásra 2,5 millió forint jutott, s decemberben valamennyi dolgozó megkapta a 13. havi fizetést is. Gcderlak pénzügyileg zökkenőmentesen, hitel nélkül kezd­hette az 1993-as esztendőt. Rablófogások Halason A kiskunhalasi rendőrkapitányság illetékességi területén az utóbbi időben csökkent az erőszakos, garázda bűn- cselekmények száma. Élet elleni bűn- cselekmény tavaly kettő történt, isme­retlen tetteses emberölési ügye a kapi­tányságnak, elévülési időn belül, nincs. A rablások felderítési eredményessége 90 százalék fölötti. Az elmúlt év egyik legnagyobb bűnügyében a halasi pos­tarablásban, a megyei kapitányság rendőreivel közösen, napok alatt felde­rítették a tettest. A közvéleményt fog­lalkoztató Kiskunhalas, Linchardt An­tal utcai rablás ügyében még folyik a nyomozás. Növekvő , munkanélküliség . i Az elmúlt esztendő végére 47 ezerre nőtt a Bács-Kiskun Megyei Munka­ügyi Központ nyilvántartásában sze­replő munkanélküliek száma. Ezzel a megye országos viszonylatban a negye­dik legkedvezőtlenebb helyre ugrott, szemben a tavalyi év lényegesen jobb pozíciójával. A munkanélküliségi ráta ’92 végén 15,6 százalékosra emelkedett és várható, hogy ez a tendencia idén folyamatosan tovább növekszik majd. Á munkanélküliség növekedésének lassítására, illetve az ebből adódó gon­dok, problémák orvoslására a Bács- Kiskun Megyei Munkaügyi Központ tanácskozást szervez március 5-én, Kiskunfélegyházán. A tanácskozásra meghívást kaptak a körzet országgyű­lési képviselői, a Köztársasági Megbí­zott megyei hivatalának, valamint a megyei önkormányzat munkatársai, a megyei munkaügyi tanács önkormány­zati, munkaadói és munkavállalói ol­dalának tagjai, továbbá a körzét pol­gármesterei és munkáltatói. Szintén a meghívottak között szerepelnek a me­gye területén működő politikai pártok, valamint a munkaadói és munkaválla­lói oldal érdekképviseleti szervezetei. Falugyűlés Ladánybenén Február 8-án, hétfőn délután fél öt­kor a művelődési házban tartják a falu­gyűlést Ladánybenén. A polgármester, Visontai István, tájékoztatja az egybe­gyűlteket az előző évben történtekről es válaszol a jelenlévők kérdéseire is. Népfőiskola Hercegszántón Folytatódik a hercegszántói önkor­mányzat által támogatott vállalkozói és gazdálkodói népfőiskolán az elő­adás-sorozat. Február 8-án, hétfőn, 18 órától a helyi művelődési ház klubter­mében Az egyéni vállalkozók társada­lombiztosítása címmel dr. Németh Fe­renc, a bajai Társadalombiztosítási Ki- rendeltség vezetője tart előadást. KÖZÉLETI HÍR • Dr. Debreczeni Józseffel, az MDF országgyűlési képviselőjével találkoz­hatnak az érdeklődők hétfőn este, 18 órától a Laki teleki Baráti Kör és a Laki Lap szerkesztőségének összejövetelén, melyet a helyi művelődési ház klubter­mében rendeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents