Petőfi Népe, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-06 / 31. szám
Bank a vidékért A londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 50 és 75 millió ECU érték ben készül hitelkeretet nyitni az OTP új leánybankjának, a helyha tósági fejlesztések támogatására alakuló magyar Községi Banknak. Az új bank egyedülálló lesz mind Magyarországon, mind egész Kelet-Európábán, ahol a községfejlesztés kereskedelmi finanszírozására nincs sem elegendő töke, sem hagyomány és tapasztalat. Az EBRD hitelkeretének futamideje várhatóan 10-13 év lesz, 2-3 éves türelmi idővel. Nem lesz beavatkozás A Clinton-kormány most nem tervez katonai lépéseket a boszniai válság megoldására, hanem diplomáciai erőfeszítésekkel próbálja majd valamennyi fél számára elfogadhatóvá tenni a genfi béketervet. Erről számolt be pénteken a The New York Times. A kormányforrásokra hivatkozó értesülések szerint az elnök, aki választási kampányában szerb katonai célpontok bombázását ígérte, már nem lát erre lehetőséget: az amerikai vezérkar ellenzi a katonai lépéseket, Oroszország jelezte, hogy nem fogad el Szerbia elleni hadműveleteket, az EK pedig felsorakozott a genfi béketerv mögött. Tömegbaleset Tegnap délelőtt tizenegy sérültet szállítottak kórházba Kiskunfélegyháza határából, amikor egy német rendszámú mikrobusz tömeges balesetet okozott. A nyolc román állapolgárt szállító kisbusz ködös időben szabálytalan előzésbe kezdett, de a kocsikonvoj mellett haladva nem tudta befejezni a manővert. A ködből ugyanis egy személygépkocsi bukkant fel, és nagy sebességgel frontálisan ütközött a kisbusszal. A tizenegy sérültből heten súlyosan, négyen könnyebben sebesültek meg: — szerencsére ez alkalommal nem volt halálos áldozat. Az elmúlt héten egyébként hárman vesztették életüket a megye útjain, összesen tizennégy közúti baleset történt. Közgyűlés A földkiadó bizottságot megválasztó közgyűlést február 5-én 9 órakor tartották Sükösdön az ifjúsági házban, ahol az 1280 részarány-földtulajdonosból csak 140 fő jelent meg. így a 17 fős bizottságból a törvények szerint csak 9 főt lehetett megválasztani. A következő részközgyűlésre február 12-én, 9 órakor a moziban kerül sor, ahol még a 8 főt kell megválasztani. A gyűlölet ellen A gyűlölet a gondolat nélküliek gyáva reflexe, melynek nincs jövője. A jövő a béke emberéé — mondta a minap Iványi Gábor lelkész, amikor a „Tégy a gyűlölet ellen” mozgalom munkájáról számolt be a parlamentben. A mozgalmat egészségügyi dolgozók és pedagógusok indították tavaly novemberben, hogy aláírásukkal tiltakozzanak a közéletben és a magánéletben is egyre gyakrabban jelentkező durva hangok, acsarkodás ellen. Egyházzenei kongresszus A tavaly augusztusban gyakorló egyházzenészekből létrejött Magyar Egyházzenei Társaság március 14-étől 16-áig Budapesten, a régi zeneakadémián, rendezi meg az első magyar egyházzenei kongresz- szust. A kongresszust a tervek szerint kétévente fogják megtartani. Előadás hangzik el többek között a kórusrepertoárok felfrissítéséről, az egyházzenei oktatásról, az egyházzenészek mai helyzetéről. A szakemberek az új evangélikus, katolikus, református énekeskönyvek összehasonlító elemzését is elvégzik. Tábori lelkészek Budapesten Befejeződött pénteken az európai és észak-amerikai vezető tábori lelkészek február 1—5. között Budapesten tartott IV. konferenciája. A tanácskozásra 25 országból több mint 70 delegátus érkezett; jelen volt több közép-kelet-európai ország katonák lelki gondozásának előkészítésével, szervezésével foglalkozó egyházi és katonai szakembere is. ___ y M A PNrejtvénymagazin 5—6—7. oldal Veszélyben százezrek ivóvize Kormányszóvivői tájékoztató A kormány csütörtöki ülésén megtárgyalta és elfogadta Kupa Mihály pénzügyminiszter előterjesztését az államháztartás 1994 —1996 közötti konszolidációjáról — mondta Juhász Judit kormányszóvivő szokásos pénteki sajtótájékoztatóján. A kabinet döntése szerint az államháztartási reform konkrét kérdéseinek kidolgozására államháztartási racionalizálási bizottságot kell létrehozni. A kabinet áttékintette a Szigetköz vízközmű ellátásának, fejlesztésének helyzetét. A bősi vízlépcső üzembe helyezése során végrehajtott Duna-elterelés — az úgynevezett C variáns — miatt bekövetkezett talajvízszint- süllyedés és az áramlási viszonyok megváltoztatása veszélyezteti a térség vízbázisainak állapotát, és ezzel csaknem 250 ezer ember egészséges ivóvízzel való ellátását. Ezért a kormány kötelezte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, a pénzügyminisztert, a belügyminisztert, valamint a környezet- védelmi és területfejlesztési minisztert, hogy készítsenek előterjesztést a Szigetköz vízközműfejlesztéséről, ez év június 30- áig pedig tervezetet a teljes csatornahálózat megépítésere. A bősi vízi erőmű üzembe helyezésével kialakult veszélyhelyzet elsősorban a még vízközművel nem rendelkező települések vízellátását veszélyezteti, de károsan hat a teljes szigetközi ivóvízbázisra, illetve a potenciális ivóvízkészletekre is. Felkészülés az EK-tagságra Nem lehet elé^ korán felkészülni az agrárágazat gazdálkodóinak azokra az igen jelentős hatásokra, amelyek Magyarország európai közösségi taggá válása után jelentkeznek. Ehhez a hazai EK-szakértők- nek reálisan meg kellene tervezniük a taggá válás lehetséges időpontját, továbbá ismerniük kellene azt is, hogy milyen lesz az az Európai Közösség. amihez hazánk csatlakozik majd — mondta el Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára, Magyarország csatlakozása csak számos más ország taggá válása után képzelhető el. A megváltozott tagi összetétel pedig hazánk számára is megváltozott helyzetet teremt. Az is valószínű, hogy akkorra jelentősen módosul a közösség működése és intézményrendszere is. KETEZER BETEG GYEREK BÁJÁN Nagy erővel tombol a B vírus A Bajai Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat február elsejétől a figyelőszolgálatból átlépett az influenzajelentő szolgálatba. Ez azt jelenti, hogy hétfőnként, korcsoportok szerint, összegyűjtik a háziorvosoktól az ellátásra jelentkező betegek számát. Ványa Katalin doktornő kérdésünkre elmondta, hogy az e heti légúti megbetegedések száma településenként nem jelentős, elsősorban a gyerekek azok, akik hamarabb megbetegednek. Hercegszántón, ahol a két iskolát a hét elején be kellett zárni, csak 48 felnőtt beteget tartanak nyilván. Nagyba- racskán 43 gyermeket, és 25 felnőttet jelentett az ottani orvosi szolgálat. Baján már kritikusabb a helyzet, mert a 2488 betegből 2001 a gyermek. A doktornő azt is elmondta, hogy egyelőre nincs szó a bajai kórház látogatási tilalmának bevezetéséről. A hét elején a sükösdi általános iskola 393 tanulója közül 193 jelöbb mint kétezer gyermek betegedett meg Baján az influenzában. (Fotó: PN-archív) lentett beteget. Kedden reggel volt olyan osztály, ahol csak háromnégy tanuló jelent meg becsönge- tésre. Az iskola vezetése úgy határozott, hogy négy nap igazgatói szünetet rendel el, így amennyiben hétfőn reggel elegendő lesz a tanulói létszám, újra indul a tanítás a nagyközségben. (Folytatás a 2. oldalon) VAN ELÉG ŰRLAP ÉS OKMÁNYBÉLYEG Sorban állás az útlevelek megújításáért Sok ezer polgár adta be útlevélkérelmét az utóbbi napokban a polgármesteri hivatalok ügyfél- szolgálati irodáin, vagy állt sorba a postákon. A roham következtében jóval több fogyott űrlapokból és oícmánybélyegekből. Van-e elegendő illetékbélyeg s útlevéligénylő űrlap? Ennek néztek utána lapunk munkatársai a megye több településén. Baján is megrohamozták az állampolgárok a postát és a polgár- mesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáját. Csütörtökön az említett helyeken már délelőtt elfogyott a megfelelő címletű bélyeg. Péntekre azonban már 7000 db útlevélre elegendő ezer forintos illetékbélyeget rendelt a posta. így jelenleg az ellátás hosszabb távra biztosított. Jánoshalmán van okmánybé- lyeg. Hollós Dénes, a postahivatal vezetője nem tudott olyan tapasztalatokról beszámolni, mintha az utóbbi napokban megnőtt volna az okmánybélyegek iránti igény. Kunszentmiklóson is megnövekedett az útlevél-kérelmezők száma. A polgármesteri hivatalban és a postán még lehet illetékbélyeget kapni, bár a várható rohamra való tekintettel igyekeznek a készleteket feltölteni. (Folytatás a 2. oldalon) Ezreket fenyeget az éhhalál Szomáliában A Szomáliában állomásozó nemzetközi haderő-parancsnoksága tegnap felszólította a helyi fegyveres csoportok vezetőit, hogy a leszerelés előkészítéseképpen február 15- éig jelezzék: mennyi fegyverrel és hány fős milíciával rendelkeznek. Az erről szóló levelet Robert Johnson tábornok, amerikai főparancsnok küldte el tizennégy Szomáliái frakció vezetőjének—jelentette ki az újságíróknak Farouk Mawlawi szóvivő. Kifizetetlen villanyszámlák Legalább hárommillió forinttal tartoznak Kecskeméten, és Kecskemét környékén lakó polgárok a Démász vállalatnak. Ez január végi adat, tehát a legfrissebb összesítések alapján készült. Egy-egy mérési időszakban körülbelül 2800 számlát kézbesítenek, melyek kiegyenlítésénél a fogyasztók legalább öt-tíz százaléka késlekedik, ki hosszabb, ki rövidebb ideig marad fizetésképtelen. Igen sok pénzzel tartoznak azok, akik csak egykét hónappal maradtak el a fizetéssel — hátralékuk jelenleg eléri az egymillió hétszázezer forintot. (Részletek a 3. oldalon) Csökkenteni kell az állami tulajdont Magyarország teljes EK-tagsá- gának idejére el kell érni, hogy a magyar tőke ugyanolyan arányban fektessen be külföldön, mint amilyen arányban a külföldi tőke jelen van hazánkban. Erről Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter beszélt azon a konferencián, amelyet a Gépipari Tudományos Egyesület tartott pénteken az ipar- politikai koncepcióról. Az ipari és kereskedglmi tárca vezetője elmondta: jelenleg a külföldi tőke részesedése a magyar iparban nem haladja meg a 8 százalékot. Az egészséges arány 30 —35 százalék lenne. Szabó Iván hangsúlyozta: tekintettel a még mindig jelentős — és 1994-ig a tervek szerint 50 százalék alá szorított — állami tulajdonra, az állam tulajdonosi kötelezettsége folytán nem mondhat le a gazdasági szerepvállalásról. Pénzváltási gondok Csehszlovákiában Csehországban és Szlovákiában egyaránt február 5 —7. között esedékes a bankjegyek általános cseréje új nemzeti valutára. Semmi garancia sincs arra, hogy a pénzcsere időszakában e két ország beváltóhelyei, ugyanúgy szállodai, benzinkútjai, vasút-, buszpénztárai elfogadnak keményvalutát is. A pénzváltó helyeken óriási sorokra kell felkészülni, miközben rendkívül megszigorodik, és így lelassul a határel• Minden évben több tízezren keresik fel Magvaror- szágról a szlovákiai síparadicsomokat. Vajon hogyan boldogulnak? Fotó: PN-archív) lenőrzés, a vámvizsgálat. A szóvivő tájékoztatása szerint sem a prágai, sem a pozsonyi magyar nagy- követségen nem lehet pénzt váltani, illetve cserélni, s a hét végén problémás a turistakölcsön folyó- sithatósága is. A Külügyminisztérium ezért javasolja, hogy a hazatérők, illetve tranzitálók — ha csak tehetik február 5—7. között kerüljék el a cseh—szlovák közös határszakaszt, illetve magát a csehországi vagy szlovákiai belépést is, válasszanak más útvonalat vagy hazatérésüket, illetve beutazásukat halasszák el. AZ ÜGYÉSZ SÚLYOSBÍTÁSÉRT FELLEBBEZETT ítélet a bajai brutális erőszaktevők ügyében A múlt év augusztusában, szinte fényes nappal — hiszen délután hat óra körül történt az eset — három bajai fiatalember, illetve inkább gyerek az utcán szabályszerűen elrabolt, majd egy garázsba cipelve megerőszakolt egy tizenhat éves lányt. Mindhárom tettes iskolahagyott, munkanélküli, de akiknek azért arra volt pénze, hogy a napot italozással töltse. Elgondolkoztató az is, hogy a környéken nem akadt senki, aki felfigyelt volna arra, hogy hárman elrabolnak egy lányt. Az ügyben a közelmúltban született ítélet a Kecskeméti Városi Bíróságon. P. B. három év hat hónap, G. G. két év tíz hónap, F. Gy. két év négy hónap börtön- büntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész szigorításért, a védők pedig enyhítésért fellebbeztek. Az elképesztő bűnügy részletei a 4. oldalon. Vízzel az egész Bácskát átalakíthatjuk Beszélgetés a Bácsalmási Á. G. igazgatójával A gyógyító munka megkezdésének első feltétele, hogy felismerjük a bajt. Ami a Duna—Tisza közi homokhátság talajvízszintjének katasztrofális mértékű csökkenését illeti, ez nemcsak megtörtént, de a jelenséget és az előidéző okokat alaposan kielemezték, illetve feltárták. A homokhátság vizpótlásának megoldására a terveket máris kidolgozták az Aduvízig mérnökei. A létkérdésnek számító témát a Petőfi Népe is szeretné megismertetni az olvasókkal, mégpedig oly módon is, hogy a vizet felhasználó helységek, gazdaságok vezetői nyilatkoznak. Elsőként Sendula Tibornak, a Bácsalmási Állami Gazdaság igazgatójának véleményét kérdezte munkatársunk, melyet a 3. oldalon olvashatnak. Ütközés a ködben • Műszaki hiba miatt a/ út szélén állt tegnap reggel az 52-cs út 12-cs kilométerszelvényében egy sószsákokat szállító pótkocsis IFA. Bár ki volt világítva, mégis későn vette észre a Kecskemét irányából érkező Rába kamion. Az ütközés során a Rába fülkéje olyannyira összegyűrődött, hogy a sofőrt csak a kecskeméti tűzoltók tudták kiemelni speciális vágószerkezetük segítségével. A kamion vezetőjét a mentők súlyos comb-, és fejsérüléssel kórházba szállították. (Fotó: Gaál Béla)