Petőfi Népe, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-12 / 36. szám
\ Leértékelték a forintot A Magyar Nemzeti Bank február 12-ei hatállyal saját hatáskörben 1,9 százalékkal leértékeli a forintot a valutakosárral szemben — tájékoztatta az MTI-t csütörtökön délután az MNB sajtóosztálya. AzMNBközlé- se szerint ez a lépés összhangban van az eddig is követett árfolyam-politikával. A mostani korrekciót a külső és a belső áralakulás eltérő mértéke és a valutapiaci keresztárfolyamok utóbbi időben bekövetkezett változásai indokolják. ENSZ-katonák búcsúztatása Ünnepélyesen elbúcsúztatták azt a tíz magyar honvédtisztet, akik az ENSZ égisze alatt a közeljövőben kezdenek megfigyelői szolgálatot Mozambikban. A Magyar Honvédség Művelődési Házában csütörtökön rendezett ünnepségen Bíró Béla vezérőrnagy köszönt el a kiutazóktól, és egyúttal üdvözölte az Angolából nemrég hazatért két magyar ENSZ-katonát. Huszonhárom halott januárban Bármennyire is meglepő, az idén januárban kevesebb baleset történt Bács-Kiskun megyében, mint tavaly ilyenkor. Ugyanígy lett volna a halálos közúti balesetekben elhunytak számával is, ha az emlékezetesen tragikus „diszkós hétvége” nem követel két nap alatt 11 áldozatot. Míg 1992 januárjában 14 halálos karambolban 18 személy vesztette életét, addig az idén 13 ütközés során 23. A balesetek száma egy éve kereken száz volt (134 sérült), míg most 92 közlekedési eseményben 123 személy sérült meg. Kórházlátogatási tilalom A bajai tisztiorvosi szolgálat, valamint a bajai kórház igazgatósága a nagy számú influenzamegbetegedésre, a járványügyi adatokra tekintettel — a megelőzés érdekében február 15-étől kórházlátogatási tilalmat rendel ez a bajai kórház minden osztályán. Támogatás haltenyésztőknek A haltermelők részére adandó — vízkészlet-használati díjhoz kötött rf támogatásról döntött az agrárpiaci rendtartást koordináló bizottság. A testület 50 beérkezett pályázat elbírálása után úgy határozott, hogy az előirányzott 100 millió forintos támogatás teljes összegét kiosztja a pályázók között. A rendelkezésre álló keretből 47 pályázónak ítéltek oda mintegy 200 ezer forint, illetve 11 millió forint közötti összeget. Rablók a Zsetonban Baján, a Zseton játékterem mellékhelyiségében, egy 16 éves bajai fiút támadt meg másik kettő. Lefogták a sértettet majd letépték a nyakából a láncát. A rendőrség a nyomozás során eljutott a tettesekhez: K. Sándort és H. Istvánt, mindketten bajai lakosok, őrizetbe vették. Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt folytatnak nyomozást ellenük. Halálos baleset Garán Garánszerdán 16 óra 5 perckor, R. János helyi lakos személygépkocsival ütötte el az glőtte kerékpározó 65 esztendős B. Józsefet. A szerencsétlen ember a helyszínen életét vesztette. Átalakult az Almavirág A Felsőlajosi Almavirág Szakszövetkezetből tavaly decemberben 111 -en váltak ki, majd az idén került sor az átalakulási közgyűlésre. Ezen, a szövetkezetben tagként maradó 620 ember abban egyezett meg, hogy ezentúl a cég neve Felsőlajosi Almavirág Ipari és Mezőgazdasági Szövetkezet lesz. A közgyűlésen elfogadták az új típusú szövetkezet alapszabályát és megválasztották az öttagú igazgatóságot, illetve annak elnökét, az addigi első számú vezetőt, Csordás Lászlót. A felügyelőbizottságba három tagot választott a szövetkezet tagsága, ennek elnöke Mu-« hari Miklósné létt. V-_____ ________J 1 # L 1PETŐFt NÉPE MA | Á r r r A radio es a televízió • •• rr f j • jovo heti BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf., 36. szám Ára: 13,80 Ft 1993. február 12., péntek műsora 5—6—7—8. oldal átalakul a kormány Hat minisztert felmentettek A miniszterelnöki sajtóiroda csütörtökön az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: „Antall József miniszterelnök — a már korábban bejelentett kormányátalakítási szándékának megfelelően — elfogadta Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, valamint Horváth Balázs tárca nélküli miniszter felmentés iránti kérelmét. A két említett miniszteren kívül előterjesztést tesz a köztársasági elnöknek Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, Gergátz Elemér földművelés- ügyi miniszter, valamint Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter február 22-ei hatállyal történő felmentésére. Kupa Mihály pénzügyminiszter nem fogadta el a kormány átalakítása során számára felajánlott más tárca vezetését, ezért a miniszterelnök tudomásul vette a február 10-én bejelentett lemondási szándékát. Felmentésére az előterjesztést megteszi. Egyidejűleg a miniszterelnök a közeli napokban kezdeményezni fogja a tárcák új vezetőinek parlamenti bizottsági meghallgatását. A miniszterelnök valamennyi, a kormányból kiváló miniszternek megköszönte munkáját és jelezte, hogy a továbbiakban is számít közreműködésükre az Országgyűlésben, illetőleg a közélet más területén”. (A kormányülésről és Kupa Mihály sajtótájékoztatójáról a 2. oldalon tudósítunk.) Katolicizmus és hagyományok II. János Pál pápa csütörtökre virradó éjszaka visszatért tizedik afrikai körútjáról, amelynek nyolc napja alatt Benint, Ugandát és Szudánt kereste fel. Előző nap Kartúmban hatalmas tömeggyűlést és misét tartott a szu- dáni keresztényeknek, akik először gyülekezhettek össze a fővárosban. — Ahol hátrányos megkülönböztetés ér állampolgárokat hitük, vallási meggyőződésük miatt, alapvető és mélységes igazságtalanság történik az ember ellen, és a társadalmi béke veszélybe kerül — hangoztatta a pápa. Másik fontosi témáját a kereszténység és az ősi afrikai törzsi vallások közötti viszony alkotta: sokak szemében á földrészen a katolicizmus „importált”. A pápa arról igyekezett meggyőzni hallgatóit, hogy a katolikus hit összeegyeztethető a hagyományokkal. Húszórás blokád a tompái határon Leszerelő katonák • Árva Zsolt, Hegedűs Csaba és Nyúl Mihály átveszik a személyi igazolványaikat Oláh János főhadnagytól, a kecskeméti reptéren. Tegnap 22 ezer sorkatona, illetve határőr szerelt le az országban, közülük mintegy 1500 fő megyénkben. Fegyelmi vétség miatt a parancsnokok néhányukat visszatartották. Ugyancsak most vetették le a mundért azok a hadkötelesek, akiket rövidített, hat hónapos szolgálatra hívtak be, mert kétgyermekesek. Maratoni vita Félegyházán A jugoszláv oldalon, a piros határvonaltól három méterre vártak a kamionok. Szerdán 20 óra 50 perckor kamionok zárták el a tompái határátkelőt a Kis-Jugoszláviai oldalról. Az EKA missziójának vezetője tárgyalást kezdeményzett a kamionosok képviselőivel és ennek eredményeképpen csütörtökön 16 óra 55 perckor ismét szabaddá vált a határ. A határt jelző piros vonaltól néhány méterre mintegy hatvan kamion fordult keresztbe, nem törődve az ott átkelésre várakozó személykocsikkal. Sok autós a gépóriások között rekedt. 23 órakor a jugoszláviai határátkelő illetékesei és a tompái határőr tisztek asztalhoz ültek a kamionosok képviselőivel. Megállapodtak abban, hogy a kamionok között rekedt gépkocsikat Kis-Jugoszlávia felé kiengedik, így más határátkelőn hazajöhetnek. Miután kiaraszoltak a gépjárművek, a blokádot teljesen lezárták. Megállapodtak viszont abban, hogy a gyalogosforgalmat, valamint a kismotorokat a kamionok között folyamatosan átengedik. Csütörtökön egész nap a tárgyaló- asztalnál ültek a határőrizeti szervek képviselői, az ENSZ-embargót ellenőrző misszió vezetője, valamint a kamionosok képviselői. A tárgyalások először nem sok sikerrel kecsegtettek, hiszen a sofőrök képviselői tudomására hozták az illetékeseknek, addig nem lesz feloldás, míg az ENSZ nem szünteti be a Kis-Jugoszlávia ellen elrendelt embargóját. A kiskunhalasi határőr igazgatóságról érdeklődésünkre Kenéz Sándor alezredes úr elmondta, hogy a tompái vámszervek az azonnali vizsgálat eredményeként — minden esetben a szabályok szerint jártak el. Tudósítónk a helyszínen járt, az erről szóló riportot a 2. oldalon olvashatják. Tőkehiány a biztosítóknál A Hungária Biztosítónak átutalandó 700 millió forint még nem rendezi véglegesen a társaság helyzetét, de része egy erre irányuló általános programnak. Szerdán az AVÜ igazgatótanácsa döntött az összeg átutalásáról. A jelenlegi rendkívüli nehéz pénzügyi helyzet azért alakult ki, mert e biztosítók nem képeztek tőketartalékot. Ha a gazdálkodásuk során többlet keletkezett, azt a költség- vetés elvonta, ha hiány mutatkozott, kiegészítette. Az Egyesült Államok rendezési terve Warren Christopher amerikai külügyminiszter csütörtökön hat pontban ismertette — az AP amerikai hirügynökség szerint — a Bosznia-Hercegovinára vonatkozó amerikai Clinton-tervet: Reginaid Batholomew-t, az Egyesült Államok eddigi NATO- képviselőjét nevezték ki a tűzszü- neti tárgyalások amerikai megbízottjává. Megkísérlik meggyőzni a bosnyákokat, szerbeket és horvá- tokat, hogy a konfliktus befejezésének egyedüli módja a tárgyalásos rendezés. A Szerbia elleni gazdasági szankciókat szigorítják. Minden felet felszólítanak az erőszak beszüntetésére. Az Egyesült Államok hajlandó segédkezni a konfliktusban részt vevő felek által elért bármely rendezés végrehajtásában, beleértve az amerikai katonai akció lehetőségét is. Az Egyesült Államok konzultálni fog szövetségeseivel. Szenvedélyes, esetenként a személyeskedésig fajuló, több mint 4 órás vita végén, tegnap este módosították a korábbi álláspontjukat a félegyházi képviselők: név szerinti szavazással, 20 igennel és 4 nemmel elfogadták a hitel felvételének lehetőségét. A költségvetés megteremtésére 88 millió forintra lenne szükség a városnak, amit az előteijesztés szerint kölcsönökből lehetne csak finanszirozni. A tegnapi szavazás eredménye azonban nem jelenti automatikusan a hitelek felvételét, mert azokról minden egyes tétel esetén külön-külön fognak majd dönteni a képviselők. A felszólalok hangsúlyozták, hogy a jövőben mindent meg fognak majd tenni annak érdekében, ho^y a felvett kölcsön összege a lehető legalacsonyabb legyen. Az első akadály tehát elhárult, s az esti órákban a képviselők elfogadták a város költségvetését. — g — Elfogadták Majsa költségvetését Második fordulóban tárgyalta a napokban Majsa képviselő-testülete a város költségvetését. A legutóbb elnapolt döntés most megszületett, igaz, 14 milliós hiánnyal. Ä korábbi előterjesztés során több intézmény kifogásolta drasztikusan leszűkített költségvetését, amely némelyiküknek a működését fenyegette. Most kaptak is pénzt, meg nem is, hiszen a kéréseik meghallgatásra kerültek, de attól a büdzsé nem lett gazdagabb. Igaz, a majsai 14 milliós hiány eltörpül a szomszéd városéhoz képest, s valószínű, hitelhez is hamarabb jut — hogy pótolja azt, ha szükséges,— mint Halas a közel tízszereséhez. Április 15-éig egyébként a határozat értelmében visszatérnek még a szenátorok a megoldás módozataira. Autópályadíj Ausztriában? A német autópályadíj bevezetéséről született bonni döntés vitát vált ki Ausztriában arról, vajon nem lenne-e időszerű követni a szomszéd példáját. Ausztriában csak néhány hegyi szakaszon kell az út, illetve az alagút használatáért díjat fizetni. Az átmenőforgalomtól különösen sújtott tartományok illetékes kormánykörei most úgy vélik, nem ártana a túlzsúfolt osztrák utak karbantartásához valamilyen hozzájárulást fizetBilincsben három betörőbanda A kunszentmiklósi rendőrök az elmúlt másfél hét során bravúros sorozatot értek el: egymástól függetlenül dolgozó három betörőbandát is lefüleltek a környéken. Valamennyi csoport a hétvégi házakra, elhagyatott tanyákra specializálta magát, de, szerencsére, most megbuktak. Február 2-án a rendőrök figyelőszolgálata négy kerékpárost talált Tass határában. A kreol bőrű férfiak tolták maguk mellett a kétkerekűeket, mégpedig azért, mert az ülésen, a vázon nehéz portékák foglalták a helyet. Volt ezek között minden: festmény, mosógép, kisasztal, de még csillár is. A rendőrök láttán azután négyfelé szaladtak, de Sz. Róbertét és F. Attilát megcsípték. Őrizetbe kerültek, beismerték, hogy több víkendházba törtek be, és megnevezték a másik kettőt is. Sz. János és R. Zoltán így szintén a rendőrségre került. De ugyanígy járt Sz. Zsolt, K. József, M. László, G. Zoltán, valamint G. Tamás tassi lakos is. Az ő rovásukon mintegy 25 betörés van, valamennyi az idén történt. Egy másik csoport, három testvér, H. Imre, Gábor és István ugyan csak egy szabadszállási tanyába tört be, ott viszont 370 ezer forintos kárt okoztak. Elfogásuk után az értékek nagy része megkerült, ám ez a büntetés alól nem mentesíti a triót. Noszlopy Kártyapénzből szolgálati autó Az országos figyelem középpontjába került Bács-Kiskun megye háziorvosi egyesülete. Hét hónapja egy menedzserekből álló csoport az egyesületen belül azt kutatja, az orvosokkal és ügyvédekkel együtt, hogy a kártyapénz okos felhasználását miképpen lehetne szolA gépkocsi a/, orvosnak munkaeszköz, a betegnek életmentő lehet. (Fotó: PN-archív) gálati gépkocsik lízingelésére fordítani. A dologról dr. Kellermann Pétert, az egyesület elnökét kérdeztük. A törvény szerint az önkormányzatnak kötelessége biztosítani az egészségügyi alapellátás működőképességét, amiben benne van az a tény is, hogy valamilyen módon az orvosnak minél előbb el kell jutni a beteghez. Az orvosok körében már korábban is volt példa lízingelésre, de az a formáció, amit mi dolgoztunk ki, sokkal jobb és gazdaságosabb. Ennek ellenére nem értem az önkormányzatok némelyikét, mert nem hajlandók részt venni a programban, vagy nem foglalkoznak vele kellő súllyal. Például Baján az alapellátó, Izsákon pedig az ön- kormányzat aláírta a szerződést, Kecskeméten a mai napig nem. Ha minden önkormányzat segít saját orvosainak, akkor a háziorvosok 80-90 százaléka juthat korszerű autókhoz. Ha pedig tovább tologatják a szerződés aláírását, akadályozzák a betegellátás gyors végrehajtását. Papp Zoltán tetni azokkal, akik azokat koptatják. Az autóklub véleménye szerint az úthasználati díj bevezetésével egy időben megszüntetnék az osztrákok gépkocsiadóját — így az osztrák autósok kiadásai nem növekednének. Az autópályahasználati díj révén viszont a németországi és kelet-európai átutazók kellő hozzájárulást fizetnének az osztrák úthálózat fejlesztéséhez — hangzik az autóklub érvelése.