Petőfi Népe, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-11 / 35. szám
SPORT 1993. február 1111. oldal ÖKÖLJOG A FOCIÖLTÖZŐBEN Megütötték a Petőfi Népe tudósítóját Még csak ez kellett, az amúgy is meglehetősen rossz hírű magyar focinak! Egy edző úgy fejezze ki az újságíróéval nem egyező véleményét, hogy egyszerűen orrba vágja! Kérdezhetnénk: van ilyen, létezhet ilyen mostanság? Sajnos, igen. Mégpedig Győrött, ahol Tornyi Barnabás edző az ököl jogán próbálta igazáról meggyőzni Vajda György újságirót, aki a „mester” véleménye szerint állandóan bírálta edzői tevékenységét. Még azt is meg merte írni, hogy a kieses ellen küszködő, gyatra őszi teljesítményt produkáló NB I-es gárda trénere 2,6 millió forintot vett föl eredménytelen munkájáért... Vajda György a Petőfi Népe fővárosi tudósítójaként kezdte újságírói pályafutását, jelenleg is segíti munkánkat. Megbízható tudósítónk, akire mindig számíthatunk. Egy ideje a győri Nyugati Hírlap munkatársa. Egy nappal a történtek után kérdeztük meg arról, hogy élte át az eseményeket? — Tornyit régóta ismerem, ellentéteink csak távaly kezdődtek, amikor többször if megbíráltuk a Rába gyenge szereplése miatt. Amikor kedden az irodaépületben találkoztunk, igen éles hangnemben támadt nekem, szó szót követett. Egészen szorosan álltunk egymással szemben, amikor ,bal ököllel orron^ vágott, rögtön vérezni kezdtem. Óriási zűrzavar keletkezett, kollégám kórházba vitt, ahol orrgyökzúzó- dást állapítottak meg. Bár a klub vezetői igyekeztek megnyugtatni, s kérték, hogy vessünk véget az ügynek, úgy döntöttem: a bírósághoz fordulok. Ezt szerdán testi sértés vétsége miátt meg is tettem. Meggyőződésért, hogy Tornyi hasonló esetben más újságírót is megütött volna! A szakma lejáratása lenne, ha szó nélkül elmennék a cselekedete mellett. A Nyugati Hírlap mun- katársaivdl elhatároztuk, hogy alapítványt hozunk létre. Az Újságírók az Erőszak Ellen Alapítványhoz várjuk a szakma segítségét is! Az ügyhöz szorosan hozzátartozik, hogy az edzőt este fegyelmivel elküldték a Rábától. — Tény, hogy Vajdával nem túl jó a viszonyom, olyan modorban írt az edzői tevékenységemről, ami joggal háborított föl. Am ismétlem, mindenféle, a Vajda által beszerzett orvosi látlelet ellenére sem ütöttem meg öt! Egy jól megszervezett provokáció áll az ügy hátterében. Tervezem, hogy jogi úton fogok ezért elégtételt követelni! — mondta az erős kezű Tornyi Barnabás. * * * Nem tartozik szorosan az ügyhöz, de tény: a Rába ETO szerdán tárgyalt a fővárosban Verebes Józseffel, akit szeretnének a tavasztól ismét a győri kispadon látni. Amennyiben sikerül megállapodniuk, úgy pénteken már Verebes vezeti a csapat edzéseit. — rajtmár — KOSÁRLABDA Továbbjutás látványos játékkal BAJAI BÁCSKA—NAGYKŐRÖS 117—89 (67-42) Magyar Kupa férfi visszavágómérkőzés a legjobb 16 közé jutásért: Baja, 700 néző. Vezette: Mis- sura, Szilvássy. Bácska: Rétháti (11/3), Tamás (27/6), Vujadinovics (23/9), Ágh (2), Grebnyev (12). Csere: Mihalo- vics (28/18), Vétek (2), Kovács (4), Korcsok (8). Edző: Kancsár Zoltán. A hazai együttesből sérülés miatt Palás, az ellenfélből Maleras hiányzott. Az első három percben felváltva estek a kosarak, ám innentől kezdve fokozatosan elhúzott a Bácska. Tamás remekül játszott, Yujadinovicsnak volt néhány kitűnő átadása. All. percben a nemrég beállt Mihalovics zsinórban négy triplát szórt, így már húsz pont lett a hazaiak előnye. A második félidőben is látványos akciók egész sorát mutatták be a bajai kosarasok. Ekkor a hazaiaknál már többnyire csak a cserék játszottak, derigy sem volt egy „súlycsoportban” a két csapat. Végül a Bácska 200—158-as összesítéssel jutott a legjobb 16 közé. Kitűnt: Tamás, Rétháti, Mihalovics, Vujadinovics, illetve Pásztor (20). ■ Már a nyolc között a Kecskemét, KÖZGÁZ-M ATÁ V—UNIVER- KSC 49—71 (23—36) Magyar Kupa női visszavágómérkőzés a legjobb 8 közé jutásért: Budapest, 100 néző. Vezette: Szamos, dr. Smied. Univer KSC: Gilyene (14), Pasek (7), Fück (10), Farkas (33), Iványi (3/ 3). Csere: Kosa (2), Kosjár (2), Puski, Domokos. Edző: Ádamik Ferenc. Bár a kecskeméti csapatban sj4 influenzás megbetegedések miatt mindössze három felnőttjátékos lépett pályára, a vendégek mégis magabiztosan győztek, és jutottak tovább a kupában. Az összesített eredmény 154—116 az Univer javára. Kitűnt: Füzessyné (10), illetve Farkas, Fück. Szépen csillogó bronzérem Az L niver KSC kadctt-kosárlabdacsapata iíj. Tóth Viktor edzővel. Az elmúlt hét végén Budapesten került sor az országos leány kadett- kosárlabdabaj nokság döntőire. A versenynek két dolog adott különösjelentőséget. Először, mert nem-; zetközi szinten az utóbbi két évben a kadett korosztály érte el a legjobb eredményt. Másodszor az, hogy korosztályváltás miatt a kadett-EB után az év második felében nagyjából ugyanez a gárda léphet pályára az ifjúságiak között. A nyolcas döntő résztvevője volt az Univer-KSC csapata is, amely a nagy esélyes Tungsram SC és a BEAC-Mol együttese mögött a rendkívül értékes harmadik helyet szerezte meg. A körmérkőzés során az A csoportból a Tungsram erőfeszítés nélkül sétált be az elődöntőbe. A kecskemétiek viszont késő esti játék után másnap reggel 8 órakor álltak ki a lámpagyáriak ellen. A bronzéremért vívott mérkőzésen az Univer másodszorjátszott a BSE-Merci együttesével, és remek játékkal megismételte a csoportmérkőzésen aratott győzelmet. Az Univer-KSC eredményei, a csoportmérkőzéseken: BEAC-Mol —Univer-KSC 65—44, Univer- KSC—Sabária-MÖRK KC 64—45, Univer-KSC—BSE-Merci 67—51. A keresztjátszás eredménye: Univer KSC—DKSE-SeM 63-46. Ld.: Iványi (19), Püski (16), Nyúl (10). Az elődöntő: Tungsram SC—Univer- KSC 75—57 (36—25). Ld.: Iványi (12), Püski (10). Á 3. helyért lejátszott mérkőzés: Univer-KSC—BSE-Merci 64—43 (31—18). Ld.: Iványi (21), Kósa(15), Püski (12). A nagydöntőt a Tungsram SC nyerte a BEAC-Mol Rt. ellen, 70—53-ra. Az országos kadett- leánybajnokság végeredménye: 1. Tungsram SC, 2. BEAC-Mol Rt., 3. Univer-KSC (edző: ifj. Tóth Viktor). Az értékes különdíjak közül háromjutott a kecskemétieknek. A legjobb irányítójátékos Iványi Dalma lett, a bronzcsata legjobbjának járó díjat Kosa Nóra kapta. A mérkőzések során készített statisztikai felmérések alapján a döntő legjobb játékosának különdíját Iványi Dalmának adták, aki tagja lett a torna legjobb öt játékosából összeállított csapatnak is. Sz. Z. Jövedelmi toplista — Nyilasi kommentárjával • Nyilasi Tibor (balról) valós/ínülvj; nőm tartozik a rosszul fizetett magyar edzők közé, mégis úgy fogalmaz: kis fociért csakis kis pénz járhat... A Sport Bild kimutatása szerint Udo Lattek a német labdarúgó-edzői karnak nemcsak a legnevesebb, hanem a legjobban kereső tagja is. A Bundesliga első osztályában dolgozó tizennyolc szakember mindegyikének éves összjövedelme meghaladja a 200 000 márkát. Ezzel a „szerény” összeggel azonban csak a legfiatalabb, kezdő edzőknek kell beérniük, rangosabb kollégáik mind jóval félmillió fölött keresnek. Ä jövedelmek alapfizetést, pontpénzt, extra prémiumokat és a futballhoz közvetlenül kötődő egyéb bevételeket, például szponzori pénzeket tartalmaznak. A listavezető a már említett Lattek, a Schalke 04 mestere, ő az egyetlen, aki az egymilliós határt (1 millió 134 000 márka) is átlépheti. Lattek után Erich Ribbeck (Bayern München, 952000 márka), a nemrégiben Budapesten járt Christoph Daum (VfB Stuttgart, 830 000) és Otto Rehhagel (Werder Bremen, 822 000) következik. A legmagasabb havi alapfizetés, 60 000 márka Ribbecké, a legnagyobb bajnoki pontpénz, 8000 márka pedig Latteké. Utóbbi jövedelme egyébként úgy áll ösz- sze, hogy az alapfizetésen és a pontpénzeken túl, a téli holtidényre 100 000 márkát kap klubjától, a szponzoroktól—a Müllermilch tői és a Pumától—pedig további 300 ezret. Extra prémium jár a bajnoki címért, kupagyőzelemért, nemzetközi kupaindulásra jogosító helyezésért, sőt, azért is, ha a Schalke a tabellán megelőzi a Dortmundot. Latteknak a klubja bérel egy apartmant, ingyen furikázhat egy Mercedes 300 SE-n, s Charly Neumann étteremláncának vendéglőiben bármikor ingyen étkezhet :|: * * Nyilasi Eibor a I erencváros szakvezetője némi kételkedéssel fogadja a Sport Bild értesüléseit. — Szerintem Németországban is — akárcsak idehaza—szigorú üzleti titok az edzők fizetése. Ettől persze a közölt összegek nagyságrendileg helytállók lehetnek. Annyit azért hadd fűzzek hozzá, hogy a német edzők nyilván nemcsak annyival keresnek többet a honi kollégáknál, amennyivel a német átlagpolgár is többet keres a magyarnál. Hanem annyival is, amennyivel a német foci jobb a magyarnál. Saját jövedelméről „Nyíl” csak annyit hajlandó elárulni, hogy három tételből áll össze. Alapfizetésén és a megszerzett pontokért járó prémiumon kívül csak kétévente, az új szerződés aláírásakor kap egy nagyobb összeget. Ezeken kívül nem jár semmi. Egyéni szponzori szerződés kötésére — amely a klub érdekeit nem sértheti — joga van, ám ezzel a lehetőséggel eddig nem tudott ^n‘ Ferenczy Europress ARCOK A PÁLYÁKRÓL r Úszással kezdte, de kenusválogatott lett Ha valaki egy sikersportág legjobbjai között tud helyet szerezni magának, olyan teljesítményt sejtet, amelyhez tehetség, akaratérő és szorgalom egyaránt szükséges. A múlt héten a bajai Hegedűs Norbertét érte az a megtiszteltetés, hogy 15 évesen bekerült a magyar serdülő-kenuválogatottba. Ártól, hogy ez mit jelent neki, valamint a jövőbeli céljairól kérdeztem, j — Korán elkezdtem sportolni; igaz, 6 éves koromban még1 az úszással próbálkoztam. Azonban a kenuzás később egyre érdekesebbnek tűnt, és nagyobb jövőt láttam benne. Ezért, mintegy 5 évvel ezelőtt át is pártoltam a Po- lenszky Géza által vezetett kajakkenusokhoz. Úgy érzem, már az elején jól ment a kenuzás, így másfél évvel később már indulhattam versenyen a négyesben. Aztán, ahogy kinőttem az úttörő korcsoportból, a serdülőknél már egyesben is elindulhattam. Tavaly a velencei vidéki válogatón második lettem, ami, tekintve, hogy az első ilyen versenyem volt, nem mondható rossz eredménynek. Az országos bajnokságban az ötödik helyet szereztem meg, amit tulajdonképpen vártak is tőlem. — A válogatottba az összesített pontok alapján kerülhettem be, miután ötödik lettem. Ez természetesen óriási sikerélmény, s azért nagyon jó, mert így több verse• Hegedűs Norbert nyen vehetek részt. Persze, a napi programom így is éppen elég szoros, mivel a két edzés mellett a III. Béla Gimnáziumban is helyt kell állnom. Közben a kenuban sem maradhatok le, a minimális cél a tavalyi szint. Hogy ez mire lesz elég a válogatottban és az országos bajnokságon, az majd-a nyáron derül ki. G. Zs. Sebességet váltottak a teniszezők Napjaink pénzszűkös világában minden olyan hír üdítőleg hat, amely a sport területén új támogatók megjelenésével kapcsolatos. Ilyen mecénás lett a Nissan cég kecskeméti képviselete is, melynek vezetőjével, Ho- vány Mártonnal a napokban kötött szponzori szerződést a Kecskeméti Tenisz Club női szakosztálya. — Még tavaly történt — mondja Hovány úr —, hogy Vörös István, a KTC szakosztály- vezetője kihozta a kocsiját a szervizünkbe javíttatni. Beszélgetés közben a szó a teniszre terelődött. Mindig érdekelt a sport, annak idején bokszoltam a Bp. Építőkben, majd Cegléden birkóztam és fociztam, de szeretem a vízi és a technikai sportokat is. Mivel a cégünk nagy beruházás előtt áll, Vörös úrral abban maradtunk, hogy idén januárban visszatérünk a témára. Nos, megtörtént a „házasságkötés”, a teniszező hölgyek ezután a Nissan-KTC színeiben lépnek pályára. — Megéri támogatni a sportot? — A sport a világ minden területén jó üzlet, bár minket most mégsem ez, hanem inkább a segíteni akarás, a jószándék vezérelt. Természetesen a reklám is fontos szempont. — Mit vár cserébe? — Eredményt! Azt, hogy a csapat jól szerepeljen, és jusson fel az NB I-be. — Kér-e helyet a szakosztály vezetőségében ? — A vezetőségi ülésekre előzetesen meghívtak, de én nem szeretek olyan dolgokba avatkozni, amikhez nem értek. A gazdasági élet útvesztőiben eligazodom, de a teniszt intézzék csak a szakemberek. Ezzel együtt remélem, hogy a csapat sikeres lesz, és akkor a szerződés meghosszabbításáról is beszélhetünk. — sz — Judit térdre kényszeríti Szpasszkijt? — A teremtés koronái már a múltban is kénytelenek voltak elviselni, hogy hölgyek léptek az ököl- vívóringbe, a birkózószőnyegre, a futballpályákra. A közvetlen erőfelmérés során elszenvedted vereség azonban egyenesen csapás a férfivilágra — írta a kölni Express azzal kapcsolatban, hogy Polgár Judit vezet Szpasszkij ellen. „Kicsi Judit térdre kényszeríti Szpasszkijt”, miután már a legendás Bobby Fischer- től is ellopta a „minden idők legfiatalabb nagymestere” címet. A sakkban elszenvedett vereségek különösen bosszantják az urakat. A világbajnok Garri Kaszparov szívesen hangoztatja, hogy „a sakk rendkívül igénybe veszi a pszichét, s ez problémát okoz a nők számára”. Borisz Szpasszkij azt állítja, hogy „a nők sakkban nem nyerhetnek, mert nincs bennük meg a gyilkos ösztön (killer-instinkt)”. A lap sorra veszi, hogy a nők mely sportágakban állítanak komoly akadályt a férfiak elé. Ilyen például a díjlovaglás. Inge Theodorescu, az olimpiai bajnok Monika Theodorescu édesanyja maga is híres lovas, ezt úgy „ideologizálja meg”, hogy „érzéssel lovagolni tipikus női tulajdonság”, a „nők érzéssel lovagolnak, ha egy női lovas a lovával ügyesen és elegánsan mutatkozik be, máris előnyre tesz szert”. A kölni lap szerint a női szikla- mászásban vagy ennek teremben rendezett változatában is felveszik a versenyt a férfiakkal. A nőügyeit nem titkoló teniszezőnő, a világ- ranglista harmadik helyezettje, az amerikai Martina Navratilova szintén nem vesztette volna el a „nemek párharcát”, tavaly szeptemberi mérkőzését Jimmy Con- norsszal szemben, de mint mondta: „Jimmyt többet néztem, mint a labdát”. Visszatérve a páros mérkőzésre, a keddi, hatodik játszmában Polgár Judit vezette a világos bábokat, és négyórai játék után döntetlenben egyezett meg ellenfelével. A sakkozólány 3,5:2,5 arányban vezet. A következő partit ma délután játsszák. Két gól a Dunaferrnek A Kiskőrös NB Il-es labdarúgó- csapata kedden, a jól előkészített, hómentes laktanyai pályán fogadta előkészületi mérkőzésen a Duna- ferr együttesét. Holczimmer játékvezető sípjelére a hazaiak Kvasz- nyikov — Mazupa (Márity), Mak- rickij, Tóth, Kincses, Bécs (Ágócs), Pecznyik (Szlovák), Hleba, Kanál, Kecskarik, Csányi (Csintalan) ösz- szeállításban játszottak, és 2—0 (1 —0) arányban legyőzték a dunaújvárosiakat. A gólokat Kecsmarik és Csintalan szerezték. Köbal Kupa A Kecskeméten megrendezett Köbal Kupa tekeversenyen a Kecskemétvin csapata győzött, 1409 fával. Második a KBSZ SE lett, 1392, harmadik a Köbál II. együttese, 1355 fával. Egyéniben a győztes csapat versenyzője, Halász végzett az élen, 380 fával, megelőzve Törököt és Vichát (mindkettő KBSZ SE). NB Il-es tekemérkőzések eredményei: Dunaújvárosi Építők—KTE 7 : 1 (3099—2742), Tiszakécskei VSE—Salgótarjáni Üveggyár 5 : 3 (2909—2870). Dzsúdóbronzok A Budapesti Honvéd országos cselgáncs-rangsorversenyén elindultak a Kecskeméti Judo Club sportolói is. A 65 kg-ban László Sándor, míg a 78 kg-osok közt Hajdú László végzett a harmadik helyen. Orosz 71 kg-ban lett az ötödik. Bajban a hatvani foci Könnyen lehet, hogy a labdarúgó NB II. tavaszi folytatásában már nem találkoznak a sportág kedvelői az FC Hatvan csapatával. A város önkormányzata részéről remélt hatmilliós támogatás helyett mindössze 500 ezer forintra számíthatnak a hevesi futballisták. Ez pedig kevés, hiszen az éves költség 14 millióra rúg. A klub 8 millió „kitermelését” oly módon tervezi előteremteni, hogy az FC Hatvan munkatársai, sportolói fuvarozást vállalnak, kereskednek, s újabban targoncázással is gyűjtögetik a forintot. Ha az 500 ezer valóban marad 500 ezer, akkor jogos a S. O. S.-jel leadása. MA: KOSÁRLABDA NB I-es női rájátszás a 9—16. helyért: TFSE—Univer KSC. Budapest, 18.15-kor. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Nagykőrös—Lajosmizse, 15 órakor. Bajai FC—Kalocsa, 14 órakor. Kiskőrös—Dorog, 14 órakor. KSC—Szeged SC, 14.30-kor. Kunszentmiklós—Solt, 16 órakor. Nemesnádudvar—Kiskörös-ifjúsági, 15 órakor. Totótanácsadó A Petőfi Népe totó tanácsad ója a 7. hétre, zárójelben a csapatok helyezése. Tippjeink: Olasz A osztály: 1. Ancona (17.)—Fiorentina (12.) X, 2 2. Atalanta (4.)—Milan (1.) X, 1, 2 3. Foggia (14.)—Roma (9.) X, 1 4. Internazionale (2.)—Napoli (13.) 1, X 5. Juventus (5.)—Genoa (16.) 1 6. Lazio (3.)—Cagliari (8.) X, 1 7. Parma (10.)—Torino (6.) X, 1 8. Pescara (18.)—Brescia (15.) 1 9. Sampdoria (7.)—Udinese (11.) 1 Bundesliga II. 10. Düsseldorf (24.—Mannheim (5.) 2 11. Braunschweig (17.)—Hertha BSC (12.) 1, X 12. Leipzig (3.)—St. Pauli (18.) 1 13. Wuppertal (7.)—FC Homburg (16.) X, 1 + 1 mérkőzés: 14. Osnabrück (15.)—CZ Jena (10.) X, 1 D. I.