Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-05 / 3. szám

8. oldal, 1993. december 5.

PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC

HOGYAN VÁLTOZUNK, MIT TERVEZNEK A MEGÚJULÓ ÁFÉSZEK?

Űj típusú vidéki bolthálózatot

Lépésváltásra készülnek az áfé- szek. Erre utaltak a hónapok óta tartó szervezeti megbeszélések, amelyek a váltás hogyanját érintették. A lehetséges változásokról a mozgalom decemberi kongresszusa előtt beszélgettünk Zs. Szőke Zoltánnal, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének (Áfeosz) titkárával.

— A mostani kongresszus lezár egy időszakot, vagy megnyit egy újat?

— Azt hiszem, mindkettőt megteszi. Igaz, hogy az 1990. évi kongresszusunk már lezárta a korábbi időt, mégis át kell tekinteni az átmeneti hónapokat, nagyon nehéz szakaszát az életünknek, hiszen erős szándékok voltak arra, hogy a magyarországi szövetkezeti mozgalmat fölszámolják. Nem sikerült. Az áfész él és dolgozik. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez a kongresszus lesz a megnyitója a valóságos piacgazdasági korszaknak. Tisztában vagyunk vele, hogy az utolsó pillanathoz érkeztünk, amikor is meg kell tennünk a gazdasági stabilitáshoz nélkülözhetetlen lépést. Ha ezt elhibázzuk, nem valószinű, hogy újabb esélyt ad az élet.

— A szervezetek helyzete nyilván meghatározza a kongresszust?

— Az előkészítés során meggyőződhettünk arról, hogy az átmeneti törvény végrehajtása nem okozott komoly problémát. Az úgynevezett legitimációs folyamat június 30-áig simán lezajlott. A tagság egyértelmű ragaszkodását jelenti hogy 280 áfész közül 35 helyen választottak csak új elnököt. Egymillió 200 ezer tagot tartunk nyilván, ezek 70-80 százaléka jelen volt a részközgyűléseken, illetve a júniusi küldöttgyűléseken.

A lényeg: június 30. óta az áfé- szek már az új, 1992. évi 1-es törvény szerint működnek, elfogadták az új alapszabályt. És ez nyomasztó tehertől mentesítette a tagságot, a szövetkezetek vezetőit.

— Hogyan érintette az áfészeket a gazdasági átalakulás, a korábbiaknál nehezebb működési feltételek?

y M !*»•«■> t /'»'»I UT ' -iff "if) A H V i } s.

Saját, nagybani beszerzőhálózat

— Sajnos, a gond nagyon időszerű, fél évkor az áfészeknek mintegy a fele veszteséges volt, 10-15 nem is kerülhette el a csődeljárást, fizetés- képtelenné vált. Néhány ellen a fel- számolási eljárás is megindult.

— Nyilván önök elemezték az okokat is ahhoz, hogy a továbblépést körültekintően . határozzák meg. .,.

— Úgy látjuk, hogy az előzmények összetettek. Élső helyen azonban a külső körülményeket kell említeni, ezek többségét nem voltak képesek hárítani. A forgalom visszaesésének oka is többágú. Meghatározó például, hogy az áfé- szek főleg a kisjövedelmű területeken működnek. Utalhatok a KGST-, vagy lengyelpiac néven jegyzett konkurenciára; ezek nem adózott, kétes eredetű portékáival a kisboltok nem versenyezhetnek. Megjegyzem, ez az a terület, ahol az államnak a maga eszközeivel be kellene avatkoznia. Tény viszont, hogy a hivatalos működésű magánkereskedők komoly versenytársat jelentenek. Mindezek tudatában úgy határoztak az áfészek, hogy fölveszik a versenyt. Már a kongresszus előkészítése során eljutottak arra az álláspontra, hogy meg kell teremteni a saját, nagybani beszerzőrendszert és ennek hálózatban kell működnie. A kongAz Univer kecskeméti ABC-áruházában már régen bevezették az áruk előre csomagolását. (PN-archív)

resszus, vélhetően meg fogja erősíteni ezt a célt.

— A novemberi Országos Tanács nyomán, amely végső formába öntötte a kongresszus programját, ön milyen súlyponti kérdésekre hívná fel a figyelmet?

Menekülés a veszteséges tevékenységtől

• O -íOl jJiÍO«^Ü»>zi • Á/\ > \ i j\e

— Kiemelem, hogy teljesen új alapszabályt készítettünk. Ekörül voltak ugyan viták, de elfogadták a kongresszus elé kerülő változatot. Fontos cél, hogy az áfészek továbbra is az élelmiszer-napicikk kereskedelemben kívánnak dolgozni. Ezért hozzáfognak a profiltisztításhoz, lemondanak a nyereséggel nem végezhető tevékenységről.

Nem azonnal és főleg nem pánikszerűen teszik, hanem abban az ütemben, ahogy az üzleti lehetőségek ezt biztosítják. A vendéglátás területéről például bizonyosan kivonulnak. Ám a kistelepülések, tanyaközpontok élelmiszer-ellátásában — ezek jövedelmező működtetése komoly gondot okoz — úgy látják, hogy új formát kell találni. Ajánlásként fölmerült, hogy az ilyen üzletet magánkereskedőknek bérbe adják, az árukészlettel, felszereléssel, épületekkel együtt. Alkalmazható módszer a családi vállalkozás is.

— Milyen mértékben hat és főleg milyen következtetések levonására készteti az áfészeket az átalakuló mezőgazdasági, a kialakulatlan falusi gazdálkodóréteg, amelyet a korábbinál jobban sújt a felvásárlás bizonytalansága?

■— Sajnos, komoly zavarok vannak a zöldség-, gyümölcs- és élőállat-felvásárlásban, ezt jól tudjuk. Minthogy az áfészek e téren már tapasztalatokat szereztek, úgy látják, hogy a tagok szívesen folytatnák, ám beleütköznek az értékesítés

áthághatatlannak tűnő akadályaiba. Hozzáteszem: padlón van a feldolgozóipar is, a piac nem működik. Mindezek ismeretében arra az elhatározásra jutottunk, hogy az áfészek maguk hozzák létre a, nagybani árubeszerző hálózatot. És ez a kongresszus határozati javaslatainak következő súlypontja. Szemléltető példával: nem lehet közömbös, hogy a cukorgyárban egy áfész jelenik meg v^vQkgiit, #v^gy az ország 280 szövetkezete. A tárgyalási pozíció nyilván, meghatározza .az árat, hiszen nincs közbülső kereskedelem. Ma ugyanis a nagykereskedő viszi el az élelmiszerek árának nagyobb hányadát. A rendszerrel a versenyképességet akarjuk erősíteni. De ez már nem is csak elhatározás kérdése, minthogy néhány megyében már működik a rendszer. Azt tapasztaltuk, hogy 10-15 százalékkal alacsonyabb árakkal dolgoznak azok a boltjaink amelyek e rendszerhez tartoznak.

Az Univer a legjobbak közt

— Mit gondol, az a mezőny, amely az új elvek, a megváltozott körülmények között teszi a dolgát, tisztában van azzal, hogy a korábbi privilégizált helyzet után mire vállalkozik ?

— Úgy látom, egyre több vezető rádöbbent már, hogy az élet változott és neki is változnia kell. Szerencsére számos jó példát ismer az országos szövetség es ezek továbbadhatók.

— Említene néhányat?

— Az egyik legjobban dolgozó

áfész a kecskeméti Univer. Kitűnő a szegedi, a jászberényi, a debreceni is. A Dunántúlon a baranyai áfészek szinte veszteség nélküliek. Általában is jó körülmények között vannak a dunántúli szövetkezetek. Pest megyéből a gödöllői lehet a példa. — mondta Zs. Szőke Zoltán. K. E.

HARC A PIAC FELOSZTÁSÁÉRA

A biztosítás kérdőjelei

Létezik egy területe gazdaságunknak, amelyik mindamellett, hogy az utóbbi pénzügyi időszakban nem a legjobb mutatókkal rendelkezik, mégis vonzza a külföldi tőkét, és nagy számú befektető várja a beruházási lehetőséget. A most még bizonytalan biztosítási piac felosztásáért ádáz harc folyik — állítja a Tőzsde Kurír szakírója.

Azok, akik már itt vannak, és azok, akik a későbbiekben vetik meg a lábukat a magyarországi biztosítási üzletben, nincsenek könnyű helyzetben, és néhány évig még jövőre vonatkozó kalkulációjuk labilitásával is kénytelenek számolni.

Mondhatjuk, hogy a bizonytalanság az alakulóban lévő piac nehézségeiből fakad. A két egykori monopólium, az ÁB és a Hungária Biztosító még mindig jelentős piaci részesedése folyamatosan csökken, ezáltal fokozódik a verseny. Itt is fennáll a hazai piacra jellemző, ma már közhely: a jogszabályok csak utólag, késve alkalmazkodnak a gazdasági gyakorlathoz. Ma sem lehet tudni (tudniillik nincs sehol leírva), kell-e hatósági engedély ahhoz, hogy egy kizárólag belföldi tulajdonban lévő biztosítóintézet többségé külföldi tulajdonba kerüljön. (Bár ez már nem élő probléma: nincs egyetlen kifejezetten magyar tulajdonú biztosító, utoljára az Állami Biztosító privatizációjánál vetődött fel ez a kérdés.)

A polgári törvénykönyv 1959 óta nevesít néhány biztosítási formát, de a betegbiztosítás természetszerűleg nincs közöttük, hiszen ezt akkor teljes egészében az állam, vagyis a társadalombiztosítás vállalta magára.

Óvatos

betegbiztosítók

Ma azonban égető gond a beteg- biztosítások kérdése. A biztosítók -— d pem (télhető módon — arra törekszenek, hogy a biztosítási piacnak e hatalmas szeletéből minél nagyobbat ragadjanak magukhoz,

konkurenciát teremtve jegyben társadalombiztosításnak. \ A fogyasztók, a leendő biztosítottak érdeke is a szolgáltatások diverzifikálását diktálja ezen a területen. Ahhoz azonban, hogy a magyar állampolgár kifejezetten betegbiztosítást köthessen, ma még nem áll rendelkezésére biztosítási kötvény, aminek egyrészt az infrastrukturális háttér az oka (például nagyon kevés az egyágyas szoba a kórházakban), másrészt a társadalom- biztosítás rendezetlen pénzügyi, s ezen belül vagyoni körülményei.

Amíg nem látható tisztán a tb. helyzete, a biztosítóintézetek is óvatosak. (E példa egyúttal rámutat a gyors átalakulásból fakadó, ezért átláthatatlan külső körülmények következményére — a piac bizonytalanságára is.) A kormányzati szándékok kiszámitha- tatlansága szintén jelentősen hátráltatja a kalkulálhatóbb piac kialakulását.

A pénzügypolitikai vezetők korábbi koncepcióiban a „három lábon állás” politikáját hangsúlyozták a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Ezt a biztosítók úgy értelmezték, hogy a nyugdíjbiztosítás szekere a tb.-n a magánbiztosítókon „gördül keresztül”, néhány cég pedig ennek segítségével kötheti majd magához dolgozóit.

A konkurenciát támogatni?

Ehhez képest a koncepció értelmezésében 1992 elején változás következett be, legalábbis a kormányzat részéről, mivel a „magán- nyugdíjbiztositást” egyáltalán nem a már meglévő biztosítókra támaszkodva, hanem félig biztosító, félig egyesület formában működő úgynevezett nyugdíjpénztárakon keresztül képzeli el ma is.

Egy másik jelentős üzletág az életbiztosítás. Énnek a nemzetközi tapasztalatok szerint a későbbiekben még jelentősebbé kellene yál’r.’ r ‘ ri™-v . 1/y

ma, nálunk azonban agonizál. Ez sajnos, a gyermekkorát élő biztosítási érdekképviselet gyengeségét is

mutatja: erő hiányában ugyanis tétlenül kellett szemlélnie az élet- biztosítást megillető adókedvezmények megszüntetését, illetve bizonyos esetekben megadóztatását. Biztosítási szakemberek hívták fel a figyelmet arra, hogy a magyar életbiztosítási piacon a biztosítóknak saját konkurensüket -— a társadalombiztosítást — kell támogatniuk. Ha például egy cég élet- biztosítást köt dolgozója javára, ez után az összeg után tb.-járulékot fizet. E példa alapján jól láthatók a biztosítók érdekérvényesítésének mostani lehetőségei.

A későbbiekben persze változhat ez az állapot. A biztosítási piacon az érdekek ütközése több di- menziójú, különösen annak a tényezőnek függvényében, hogy ma Magyarországon a külföldi tőke részesedése 70 százalékos a biztosítási piacon, és a fennmaradó 30 százalékból is csak 5 százalék a magyar állam tulajdona. S ez bizony döntően behatárolja érdekeink érvényesítését. Mindemellett, hogy a külföldi tőke jótékony hatásáról nem szabad elfeledkezni, nemrégiben olyan kérdés vetődött fel, amely több, mint elgondolkodtató.

Elhagyják a piacot

Vagyis: helyes volt-e ilyen jelentékeny arányban kivonulnia az államnak a gazdaság szóban forgó szférájában? A kötelező gépjárműfelelősségbiztosításhoz kért megközelítőleg 50 százalékos új emelés ellenében a PM csak 19 százalékos átlagos emeléshez járult hozzá. Miután a biztosítók kalkulációi szerint ez továbbra sem elegendő a veszteség megszüntetéséhez, természetesen előbb-utóbb több cégnél is felvetődik a piacról való kivonulásuk lehetősége.

Miután az állami részesedés elenyésző, nyilvánvaló, hogy két megoldás kínálkozik: az egyik a díjtétel további emelése (ez a valószínűbb), a másik, hogy a veszteségeket vállalni tovább nem kívánó biztosítók megszüntetik ilyen irányú tevékenységüket. Ez utóbbinak bizony kellemetlen következményei lennének az utazni vágyó magyar állampolgárokra, nézve. (MTI-Press)

ELLENTMONDO-E A LIBERALIZÁCIÓ ES AZ IPARVEDELEM?

Kölcsönkenyér visszajár(na)

A Magyar Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnökével, Kreszán Albert építészmérnökkel, a Középületépítő Részvény- társaság elnök igazgatójával beszélgetünk arról, hogy miként kapcsolható össze a liberalizáció és a hazai építőipar védelme.

— Akadnak, akik úgy gondolják, hogy a liberalizáció és a hazai ipar védelme egymással ellentétes tényezők — állítja Kreszán Albert.

— Nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy ország a saját jól felfogott érdekében védi a saját iparát, ezt teszik a fejlett nyugati államok is.

Nem véletlen, hogy Németország szigorúan limitálta (14 ezer főben) a magyar munkavállalók számát.

A „mundér becsülete” érdekében jegyzem meg, hogy e kvóta 74 százaléka építőmunkásra vonatkozik.

Akárhogyan nézzük, ez egyfajta védelme a hazai iparnak és a munkanélküliség elleni küzdelemnek is része. Vagy példaként említhetem meg, hogy jó tíz évvel ezelőtt az osztrák kormány 4 milliárd schilling kölcsönnel mentette meg az osztrák építőipart, emlékezhetünk rá, hogy ekkor épültek nálunk, az osztrák cégek közreműködésével a nagy szállodák, a Ferihegy II. re• Az Opera felújítása hazai munka. (PN-archív)

LENGYELORSZÁG:

Hajtóvadászat milliárdosokra?

Rossz napok járnak a leggazdagabb lengyelekre—legalább ötmilliárdos vállalkozó ellen folyt eljárás 1992 végén, s a névsor szinte hétről hétre bővül. A különböző munkaadói szervezetek több nyilatkozatban is elítélték ezt a jelenséget, arra hivatkozva, hogy az tovább erősíti a lengyelek ellenszenvét a gazdag magánvállalkozókkal szemben, fékezve ezzel a szükséges átalakulás folyamatát.

Bár kétségtelen, hogy voltak és vannak ügyek, amelyeknél úgy tűnik: puszta gyanú alapján indítottak például szabályos kommandóakciót az ország egyik leggazdagabb polgá- • rának elfogására, a legutóbbi esetben enyhén szólva jogosnak tűnik a gyanakvás.

Eltűnt Krzysztof Duda nemzetközi hírű speditőr, akinek több tucat

kamionja járja a világot, s mellesleg kilenc újság tulajdonosa. A dollárban is multimilliomos férfi 177 milliárd (!) zloty adósságot hagyott hátra, ennek zöme vállalkozásai fejlesztésére felvett bankhitel volt.

Duda 1991 decemberében kettéosztotta cégét — az egyik fele vette át a nemzetközi szállítási profilt, ami az alaptevékenységük volt, s mindössze 4,5 milliárd zloty adósságot vállalt át — élére a tulajdonos testvére került. Az akkor még „csak” 100 milliárdos többi adósságot Krzysztof úr egyszemélyes vállalkozása vette át — amely 1992. október 31-ével megszüntette működését. Elképzelhető, hogy e vállalkozás egyetlen célja az volt, hogy magával vigye a „sírba” a 100 milliárdot. A milliárdos ellen országos körözést indítottak. Barabás T. János

Szövetség a kelet-európai falusi turizmusért

A „közép-kelet-európai zöldfalusi vendégfogadás ki építéséért” szövetséget hoztak létre a térség országainak képviselői. Az egyezményt a falusi turizmusban érdekelt magyar, szlovák, román és bolgár szakemberek írták alá.

A szövetség célja: a nemzeti hagyományok alapján — a nyugat-európai tapasztalatokra építve — fejleszteni a térség falusi, tanyai, továbbá zöldturizmusát. Ennek érdekében a szervezet elő kívánja mozdítani a kölcsönös információcserét, a konkrét gazdasági segítség különböző formáit, illetve a kapcsolatteremtést mindazokkal a

kormányzati, regionális és helyi szervezetekkel, amelyek érdekeltek a falusi turizmus fejlesztésében.

Csáky Csaba, a Magyar Falusi Vendégfogadók Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: a megalakult szervezet elsősorban a közös marketingtevékenységet, valamint a határok átjárhatóságának megkönnyítését, továbbá az ifjúság megnyerését tekinti legfontosabb céljának a falusi turizmus számára. Norbert Lemb német szakértő, azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a közép-kelet-európai falusi turizmus őrizze meg tájjellegét és speciális vonásait.

pülőtéri beruházások. Mindezt tehát nem zárja ki, sőt feltételezi a liberalizáció, ami köztudott, hogy nagy lendületet ad a versenyeknek, a műszaki fejlesztésnek, a jó minőségű munkának. A magyar építőipar jó tíz éve, voltaképpen ennek köszönhetően, versenyhelyzetben van és ennek következtében óriási átalakuláson ment keresztül. Mondhatnók új építőipar született az egykori elmaradott, üggyel- bajjal dolgozó iparág helyett.

— Ön hangsúlyozta a beszélgetés legelején, hogy a liberalizáció és a magyar ipar védelme nem egyntást kizáró,'j hanem feltételező folyamatok. Am nem tudom, miként egyeztethető ez a gyakorlatban ?

— Nos, oly módon, hogy a középítkezéseknél, vagyis az állami költségvetésből, illetve a magyar adózók pénzéből finanszírozott munkáknál ne írjanak ki nemzetközi pályázatot. Ugyanis nemzetközi pályázatnak csak akkor volna létjogosultsága, ha az adott országban, kölcsönösségi alapon, mi is pályázhatnánk és építhetnénk. Mind ez ideig ilyen kölcsönösségi megállapodásaink nincsenek.

Létjogosultsága lehetne a nemzetközi pályázatnak abban az esetben is, ha a magyar építőipari vállalkozók nem tudnák megoldani a feladatot. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy ma már a hazai építőipar európai színvonalon teljesít. Nekünk már akkor versenyeznünk kellett a külföldi vállalatokkal, amikor az ipar többi ágában tartotta magát a vállalatok monopolhelyzete. Ez a magyarázata, hogy európai nívójú munkára vagyunk képesek és olyan referenciáink vannak, amikre joggal vagyunk büszkék. Ne vegye szerénytelenségnek, hogy a saját cégem példájával élek, de úgy hiszem, a Budavári Palota újjáépítése vagy az Operaház, a Pesti Vigadó elégséges bizonyítékot szolgáltatnak állításomhoz.

De térjünk vissza a kérdéshez. Mindazon építkezéseknél, ahol a költségeket nem állami, közpénzekből fedezik, vagy ahol külföldi tőkebefektető építtet, természetszerű, hogy annak adják a munkát, akinek akarják, tehát külföldi vállalkozónak is. Ez utóbbiaknál csupán azt a feltételt kell szabni, hogy a vállalkozás költségeinek 40 százaléka a hazai ipart — alvállalkozási formában — illesse meg. Valahogy ilyenformán kapcsolódik össze a liberalizáció és a honi iparvédelem.