Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-26 / 21. szám

r : ^ Göncz Árpád Portugáliában A déli órákban szállt le a lissza­boni repülőtéren az a különgép, amellyel Göncz Árpád köztársasági elnök és kísérete érkezett négyna­pos, hivatalos portugáliai látoga­tásra. A magyar államfőt — akit útjára elkísért felesége is Mário Soares portugál köztársasági elnök hívta meg. Mário Soares a Szabad­ság Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Göncz Árpádot. A ma­gyar államfő a Magyar Köztársasá­gi Érdemrend Nagykeresztjét ado­mányozta a portugál köztársasági elnöknek a magyarországi változá­sok nemzetközi elismerését támo­gató tevékenységéért. A kitüntetési és ajándékozási ceremónia befejez­tével a két államfő elkezdte megbe­széléseit. Magyar püspökök a Vatikánban Teljes létszámban Rómában tar­tózkodik a magyar katolikus püs­pöki kar, Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek és Sere­gély István egri érsek, a püspöki kar elnöke vezetésével az ötévenként szokásos beszámoló és tájékozódó (ad limina) látogatáson. A 12 me­gyés püspök, 6 segédpüspök, Vár­szegi Asztrik pannonhalmi főapát és Temyák Csaba, a püspöki kar titkára végiglátogatja á vatikáni kongregációkat („minisztériumo­kat”), az államtitkárság („minisz­terelnökség”) hivatalait, felkeresi a római egyházi intézményeket, s egyenként, majd együtt is fogadja őket II. János Pál pápa. Javítják a fajszi kompot Immár egy hete nem üzemel a fajszi komp, s további két hétre van szükség ahhoz, hogy a komphajó; kötelező hajtómű-felújítását elvé­gezzék. A nagy teljesítményű vizi, szállítójármű sajnos nem korszerű konstrukció, így jó, ha kilenc hóna­pig működik folyamatosan — tud­tuk meg Illés József polgármester­től, aki a szezon beálltával folyama­tos üzemelést ígér. Márciusban nagyválasztmány A Független Kisgazdapárt orszá­gos vezetősége létrehozta a „Ke­resztény Nemzeti Összefogás”-t. Az összefogás nem kirekesztő jellegű, bárki csatlakozhat ahhoz, a zsidók­tól a mohamedánokig. Eddig mint­egy 40 szervezet jelezte együttmű­ködési szándékát. Minderről Tor- gyán József pártelnök beszélt hét­főn, a kisgazdapárt székházában tartott sajtótájékoztatón. A politi­kus bejelentette, hogy március 27- én lesz az országos nagyválaszt- mány, amely személyi kérdésekben dönt, megbízást adhat, a jövő évi választási sikerek reményében, a kormányzati felkészülésre. 28-án lesz az országos nagygyűlés, ez a fórum jogosult a pártprogram elfo­gadására. A főrabbi Kunszentmiklóson Raj Tamás főrabbi, országgyűlé­si képviselő január 27-én, 17 órától a kunszentmiklósi általános műve­lődési központban a zsidó egyház történetéről tart előadást, ahol köz­reműködik Hirschfeld György kán­tor. A találkozó része az Egyház- történet, egyházismeret című elő­adás-sorozatnak. VOSZ—Kisosz együttműködés Bővíti együttműködését a Vállal­kozók Országos Szövetsége és a Kiskereskedők Országos Szövetsé­ge. Erről folytatott egyeztető tár­gyalást a két gazdasági érdekképvi­seleti szervezet vezetője, a találko­zóról tegnap tájékoztatta az MTI-t a VOSZ titkársága. A két szervezet vezetői úgy ítélték meg, hogy a gaz­dasági szféra mindennapjaiban mód van szorosabb együttműkö­désre. Ilyen például az illegális ke­reskedelem elleni harc, amellyel kapcsolatban közös nyilatkozat megfogalmazását tervezik. Emlékérem Habsburg Ottónak Pro Agri Cultura Hungária em­lékéremmel tüntették ki Habsburg Ottót, a Pán-Európai Unió elnökét, az 1991-ben alakult Pro Agri Cul­tura Hungária Alapítvány kurató­riumának elnökét tegnap, Gödöl­lőn, az agráregyetemen rendezett ünnepségen. Habsburg Ottó a ki­tüntetést az alapítványban eddig végzett munkásságáért kapta. V­__________J f uü'i £/ I PtrÖFt NtPB | FIGYELEM« Január 28-án ismét TERMŐFÖLD­ÁRVERÉSI hirdetmény! BKM Kárrendezési BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf., 21. szám Ára: 13,80 Ft 1993. január 26., kedd Hivatal, Kecskemét 4 Városi rangra pályázik Lajosmizse — Nem a mi érdemünk, ha vá­ros lesz Lajosmizse, politikai tőkét tehát ebből senki ne kovácsoljon. Több mint százéves fejlődés ered­ménye ez, s a várossá fejlődés tő­lünk függetlenül, előbb vagy utóbb úgyis bekövetkezik — mondta Zsi- gó Viktor polgármester a nagyköz­ség legutóbbi képviselő-testületi ülésén. A 12 ezres lélekszámú, száz esztendeje alapított telepesközség jelenlegi önkormányzata egyhan­gú szavazással határozott a város­sá nyilvánítási pályázat benyújtása mellett! A közvetlen anyagi előnye a városi rang elnyerésének ugyan minimális, bár egy nyugati befek­tetőnek például nem biztos, hogy mindegy: nagyközségben vagy vá­rosban ruház be. A polgármester elmondta, többször járt az ügyben Budapesten, a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályán, ahol úgy érezte, van esélyük,. ígéret per­sze semmire nincs. Érdekesség, hogy egy befolyásos gazdasági lap nyilvánosságra hozta információ­ját a négy esélyes településről, amelyek idén városok lesznek. Nos, értesüléseik szerint Lajosmi­zse köztük van . . . M. Gy. Hiányt mutat Kiskőrös költségvetése Kiskőrös város képviselő-testü- lete holnap ülést tart. A legfőbb napirendi pont az ez évi költségve­tés megtárgyalása lesz. Az biztos, mint az az írásos előterjesztésből kiderül, alaposan átgondolt mun­kára lesz szükség, hiszen a tervezet mínuszt mutat. Azaz, bárhogyan is oszt, szoroz a testület, a hiány je­lentős: például a második változat szerint 31,3 millió forint. Ám bár­melyik variációt fogadják cl. az a kötelező feladatot ellátó intézmé­nyek működését csak szigorú, ta­karékos gazdálkodás mellett tudja biztosítani. ISMÉT TÁMOGATJÁK A TEJTERMELŐKET? Hercegszántó: két fejőstehén A tehenesgazdák élénken emlé­keznek az 1991-es tejtúltermelési válságra. A termelők demonstráci­ókkal igyekeztek érdekeiknek ér­vényt szerezni, volt, ahol a csator­nába öntötték —jelképes mennyi­ségben — a fontos táplálékot. Gazdaságtalanná vált, az állattar­tás más ágazataival együtt, a tej­termelés is, olyannyira, hogy a nagy- és a kisüzemekben hozzálát­tak az állomány gyors csökkenté­séhez, illetőleg felszámolásához. A „fölösleges” fejőstehenek kivá­gását darabonként tízezer forinttal dotálta a mezőgazdasági kor­mányzat. Családok sokaságának a megélhetése került veszélybe, pár hónap múlva pedig már ellátási za­varok keletkeztek. Máig sincs min­den rendben abban a folyamatban, amely azzal kezdődik, hogy a tehén megeszi a takarmányt, a végén pe­dig a fogyasztó megveszi a zacskós árut. No és a tejelő tehénállomány körül is gondok vannak, s arról hal­lani, hogy az illetékes minisztérium­ban a tehéntartás dotálásáról gon­dolkodnak. • \ ga/da. Kani/sai Mihály megitatja a jós/agokal. t I ölyu'si Gábor lehetek') Hercegszántón — ahol korábban százával legeltek a tehenek—jelen­leg az egész faluban két fejőstehén található. Az új év első napjaiban el­terjedt a jó hír a községben: néhány család már ismét házi tejet ihat. Ka­nizsai Mihályék két tehene jóvoltá ból. Hogyan alakult ki a mai hely­zet? — holnapi lapszámunkban ri­portban számolunk be róla. Jobb ivóvízellátás Császártöltésen Császártöltés ivóvízellátása egy­re nagyobb gondot jelentett már a helyi önkormányzatnak. Ezért az utóbbi időben, azaz két esztendő alatt, tizennyolcmillió forintot for­dítottak a vízprobléma megoldásá­ra. Négy új kutat fúrtak, s elké­szült a négyszáz köbméteres glo­bus is. A hatalmas szerkezetet Szé­kesfehérvárról hozták, s a Kecske­méti Alföld Szakszövetkezet szak­embergárdája hozta rendbe és állí­totta fel a régi, lényegesen kisebb kapacitású közelében. Ezzel hosszú távra megoldódott a há­romezer-kétszáz lakosú község ví­zellátása. A település szennyvízcsatorná­zására is elkészült már a tanul­mányterv. A megvalósítást Hajós­sal közösen szeretnék. A célcso­portos beruházásra beadták a pá­lyázatot. • \ 401) köbméteres »lohus felállításá­val a Császártöltés ré}>i uradalmi terüle­tén, Kiscsalán lakók vízellátása is meg­oldódott. (Kép és szöveg: P. S.) agresszív szabalysertok Bunyó a parkolóban A hét végén történt tragikus autó­balesetek után természetesen a közle­kedési helyzet volt a kecskeméti rend­őrkapitányság tegnap délutáni sajtó- tájékoztatójának témája. Mint azt dr. Kubicsek András rendőr őrnagy el­mondta, tavaly emelkedett a balese- tekszámaa térségben, amit részben az agresszivit4ssal, részben a tudatos szabályszegéssel magyaráznak. En­nek mintegy igazolásaként ismerte­tett néhány, olyan esetet, amelyek a napokban történtek meg Kecskemé­ten. A városi uszoda melletti parkoló­ban összekoccant két autó, majd egy­másnak támadtak a vezetők. Á fiata­labb, 25 éves sofőr úgy lökte (ütötte?) meg az idősebb embert, hogy az a földre esve koponyaalapi sérülést szenvedett és még nem nyerte vissza az eszméletét. Ugyanígy megmagya­rázhatatlan: vezetés közben petárdá­kat dobált ki egy lajosmizsei férfi a ko­Miért mondtak fel a vezér- igazgatónak? A kecskeméti székhelyű Hírős Sütőipar Rt. vezérigazgatójának. Nagy Ervinnek a múlt héten azon­nali hatállyal felmondott a cég igazgatósága. A volt vezető pénte­ken kapta meg erről a hivatalos ér­tesítést, és még aznap fellebbező keresetet nyújtott be ellene a mun­kaügyi bíróságon. Álláspontja szerint munkaszerződése, vala­mint az rt. közgyűlésének döntése értelmében a vezérigazgató feletti munkáltatói jogokat csak a köz­gyűlés gyakorolhatja, ez a testület mentheti fel, az igazgatóság nem. Vitatja a felmondás indokait is, amit dr. Szegő Andrea, az igazga­tóság elnöke kérésünkre lapunk­nak is megküldött, s a 3. oldalon ismertetjük. Nagy Ervin vélemé­nyével együtt. Horn Gyula bejelentése Lemondott az Országgyűlés kül­ügyi bizottságának elnöki tisztéről és testületi tagságáról Horn Gyula. A Magyar Szocialista Párt elnöke döntését hétfőn az Országgyűlés plénuma előtt jelentette be. Hornt korábban a külügyi bizottság koalí­ciós pártjainak 13 képviselője levél­ben szólította fel a távozásra, mivel úgy ítélték meg, hogy a pártelnöki tisztsége összeférhetetlen a bizott­ságban betöltött vezető posztjával. A kormányfő tudomásul vette Horn Gyula lemondását. Megkö­szönte az eddigi együttműködést, és nyugtázta azt az igényt, hogy a szo­cialista párt adja a bizottság elnö­két. TELI SZÜNET UTÁN . Ülésezik a parlament • Sürj-óssiíiml fár”> atnak a nvu“cllalaM>k emeléséről. Az Országgyűlés téli szünet utáni első munkanapján, hétfőn napirend előtt sürgősséggel napirendjére vette a Nemzetközi Pénzügyi Társaság­ban a Magyar Köztársaság alaptő­ke-részesedésének megemeléséről, valamint a nyugellátások, baleseti ellátások és egyéb ellátások emelésé­ről szóló országgyűlési határozati ja­vaslatokat. Az előbbi előterjesztés megtárgyalására a keddi plenáris ülésen kerül sor. Az elnöklő Szabad (* örgy bejelentette: a kormány be­nyújtotta a távközlés- és műsorszó­rás-politika koncepcióját. A kormány ugyanakkor vissza­vonta a rádió- és televízióstúdió- alapítás korlátozásáról, valamint a frekvenciamoratóriumról szóló törvényjavaslatát. Az Országgvülés elnöke az Ál­lampolgári Jogvédő Liga által tá­mogatott. a lakáskamatok emelése elleni tiltakozással kapcsolatos né­pi kezdeményezés hitelesítési eljá­rásának eredményéről is tájékoz- , tatta a T. Házat. Á hitelesített alá­írások száma nem érte el az 50 ezret, de meghaladta a 10 ezret. Felkérte a költségvetési bizottsá­got, tegyen előterjesztést arra vo­natkozóan, hogy indokoltnak tart­ja-e a népi kezdeményezés napi­rendre tűzését. Ezt követően a T. Ház meg­szavazta az ülés tárgysorozatát, majd megkezdte a társadalom- biztosítási törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Nincs rendkívüli gabonahelyzet Nincs rendkivüli helyzet a „ga­bonafronton” — hangsúlyozta, az MTI kérdésére válaszolva, tegnap Makay György, a Magyar Gabo­nafeldolgozók és Kereskedők Szö­vetségének ügyvezető titkára. Ez­zel azokat a híreket cáfolta, ame­lyek szerint az országban búzahi­ány van, mégpedig olyan mértékű, hogy nincs biztosítva az ország ez évi kenyere. Jelien Sándorné, a Földművelés­ügyi Minisztérium illetékes osz­tályvezető-helyettese arra muta­tott rá, hogy hazánkban tavaly mintegy 3,4 millió tonna búzát ta­karítottak be. A nálunk termett búzának átlagosan mintegy 75-85 százaléka szokott étkezési minősé­gű lenni. Tavaly azonban a beta­karításkor esős volt az időjárás, és emiatt a szakemberek csak mint­egy 60-62 százalékra, azaz mintegy 2,1 millió tonnára becsülték az ét­kezési búza arányát. Ha tekintetbe vesszük, hogy hazánkban a ma­lomipar évi őrlési szükséglete mintegy 1,5-1,7 millió tonna, exportengedélyt pedig mindössze 0,4 millió tonnára adott ki az FM az NGKM-mel közösen, akkor látható, hogy a gabonamérleg lé­nyegében nullszaldós. E mennyi­ség elosztása azonban egyenetlen, többek között azért, mert tavaly augusztusban, részben pénzügyi nehézségek miatt, részben taktikai okokból több vállalat nem szerezte be a területileg meghatározott őr­lési szükségletének megfelelő mennyiségű gabonát. Mivel a ko­rábbi tröszti szervezetben működő készletkiegyenlítő mechanizmus megszűnt, egyes cégeknél lehet időleges hiány, amelyet importtal is fedezhetnek. Ellenben eddig csu­pán 40 ezer tonna gabona behoza talára nyújtottak be kielégítően megindokolt importkérelmet a mi nisztériumhoz. Kivonták a koronát # V áttolniuk nem adunk ki tóid) eschs/louík koronái. A csehszlovák korona bankje­gyek és utazási csekkek felvá­sárlásának, illetve eladásának haladéktalan beszüntetését kérte hétfőn, immár hivatalosan a Cseh Nemzeti Bank és a Szlo­vák Nemzeti Bank a magyar il­letékesektől, illetve a magyar kereskedelmi bankoktól és az egyéb váltóhelyektől. A kérés azzal kapcsolatos. hogy a csehszlovák korona megszűnése és az új cseh, illetve szlovák va­luták bevezetése már a közeljö­vőben várható tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank illetékese az MTl-t. A magyarországi valutaváltó- helyeknél levő csehszlovák koro­na-készletek a fentiek szerint forgalomból kivontnak tekinten­dők. A cseh és szlovák nemzeti bankok elvi készségünket fejez­ték ki a jelenleg meglevő készle­tek ellenértékének megtérítésére, ennek részleteiről a Magyar Nemzeti Bankkal a közeljövőben fognak tárgyalni. További értesí­tésig az MNB az érintettek türel­mét kéri. esi ablakán, míg egy másikra azért fi­gyelt fel a rendőijárőr, mert ittassága miatt hullámvonalban közlekedett autójával az egyik kecskeméti utcá­ban. Végül eljárást kezdtek egy kecs­keméti gépkocsivezető ellen, mert — feltehetően ittasan — utolért egy au­tót a 44-es úton, és hátulról meglökte. Ezt követően megfordult és igyeke­zett megszökni a helyszínről. HATÁRSÉRTŐK Néhány hét után ismét naphosz- szat kell várakozni a kamionosok- nak a magyar—román határon. Mint az MTI kérdésére Krisán At­tila határőrségi szóvivő hétfőn el­mondta: Nagylaknál 17, Gyulánál 20 órába telik a kilépés. A hét vége egyébként is mozgalmas volt a ha­tárőrségnél. Összesen 151 határ­sértővel volt dolga a testületnek.

Next

/
Thumbnails
Contents