Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-04 / 2. szám
10. oldal, 1993. január 4. SPORT BAJA ÉS KECSKEMÉT A KOSÁRLABDA VÁROSA r Érmek és elszalasztott lehetőségek Baján kosárlabda-szakosztály először 1928-ban alakult meg a Ciszterci Rend III. Béla Gimnáziumában, Keiner Mátyás l.-es tanuló vezetésével. Ekkor még palánkok és lépésszabály nélkül, sok dulakodással játszottak. Az igazi kosárlabda csak 1935/36- ban erkezett a városba Szabó László és Dévényi József testnevelőkkel, és 1937-ben a tanítóképzőben mutatták be a palánkos játékot. A következő tanévben a III. Béla Gimnázium és a tanítóképző is házibajnokságot rendezett. Az iskolai keretekből való kilépést a KISOK-versenyek jelentették, amikor pécsi csapatokkal mérkőztek. Az első igazi bajai kosárlabdázónak Bácskai Sándor tekinthető, aki a jó érzéke mellett, tudatosan is játszott. Lehel Kornél szervezésében. Az első városi egyesület — a Bajai MÁV TISE, 1946-ban alakult — bemutató-mérkőzését augusztus 12-én tartotta a Bátaszéki Vasutas ellen. Ezt követően alakult meg a női szakosztály is. Az egyesület indult a kosárlabda-szövetség pécsi kerületi bajnokságban, az országos vasutasbajnokságban és sok barátságos oda- vissza mérkőzést játszott. A szakosztályokat időközben átvette a Bajai SZAK és 1948-ban beneveztek az NB II-be. A sportmozgalom átalakulását követő zűrzavaros évek után az újraszervezett NB II-ben a Bajai Bácska Posztó férfi-, illetve a Bajai Építők és a Bajai Törekvés női csapata indult, 1957 tavaszán a félfordulós bajnokságban. Ezt a férfiak veretlenül megnyerték, a következő teljes bajnokság után pedig csoportelsőként jutott az NB I-be a Bácska Posztó. Ekkor már Tax Imre volt az edző, aki időnként még beállt a csapatba, ha szükség volt rá. A Bajai Építők női együttese egy év múlva követte a fiúkat a legjobbak közé. A férfiak először az 1960/61-es évad végén szereztek bronzérmet, majd ezt a szép teljesítményt 5 évenként még kétszer megismételték. (1966-ban és 1971-beh.) Ezen időszak legkiemelkedőbb játékosa Kovács József volt, aki húszéves pályafutása alatt hatszor lett a bajnokság kosárkirálya. A harmadik helyezések között 1968-ban a dobogó második helyéig jutott a Bácska Posztó. Ezt az eredményt 1988-ban megismételték, de akkor csak másodpercek választották el az időközben BSK néven összeolvasztott egyesület kosárlabda-szakosztályát a legnagyobb sikertől, a bajnoki címtől. Ez máig fájdalmas emlék Baján. Ez az ezüst egy felfutó korszak utolsó nagy teljesítménye volt, amelyet 1986-ban egy bajnoki bronz, és egy, a legvégén elveszített MNK-döntő, 1987-ben pedig szintén egy bronz, és mellette egy hazai pályán megnyert MNK-döntő jellemzett. Sajnos, az elmúlt négy évben kétszer is csak kívülálló tényező mentet- temegafiúkatakieséstől. Most azonban úgy néz ki, hogy újra talpra áll az immár ismét egy év óta Bajai Bácska néven szereplő csapat, Kancsár Zoltán edző vezetésével. A nők nyolcévi első osztály beli szereplés után 1967-ben búcsúztak a legjobbaktól. Azóta az NB II-ben játszanak, de most összejött egy rutinos, az NB I-et is megjárt játékosokkal megerősített fiatal csapat, a Bajai TK-ELMA, amely Nagypál Gábor edzővel az élen a feljutást tűzte ki céljául. A Bajai TK-Intermotor gárdája szintén az NB II-ben kosarazik. Ók az 1991/92-es bajnokság végén kivívták az NB I. B-ben szereplés jogát, de a kellő feltételek hiánya miatt visszalépni kényszerültek. Valószínűleg most is ez a sors vár majd Pump Gábor edző még veretlen csapatára. Kecskeméten így kezdődött Az első kosárlabda-mérkőzéseket az iskolákban játszották, mégpedig az 1930-as évek elejétől, tehát később, mint például Baján. De mindkét helyen palánk nélküli játék folyt. Baján, amint azt Tax Imre Kosaraskönyv című művében leírja, a szabályok nem voltak kötöttek és a játék a rögbire hasonlított. Kecskeméten Nyitrai Emil tanár az egymás érintése nélküli, szigorú szabályok szerinti kosárlabdát tanitotta, ahol labdát ugyan lehetett vezetni, de a labdavezető nem dobhatott kosarat. Minden, mezőnyben elkövetett személyi hibáért egy, a palánk alattiért két büntető járt. A 2 x 15 perces mérkőzéseken általában 20— 22 ponttal már nyerni lehetett. Az „igazi” kosárlabdaélet 1947 februárjában kezdődött, amikor megalakult a Kecskeméti MÁV férficsapata és benevezett a szegedi kerületi bajnokságba, ahol tíz együttes között a 4. lett. Ugyanebben az évben alakult meg a KAC színeiben az első női együttes is. Két év múlva mindkét csapat NB II-be jutott, és a kecskeméti kosarasok száma meghaladta a százat. Télen a Piarista Gimnázium kistermében, nyáron szabadtéri pályákon folyt a játék. Az 1951-es átszervezés — amely megszüntette az NB Il-t, s csupán egy szűk I. osztály maradt, zömében fővárosi csapatokkal — a pangás időszakát hozta. Csak 1957-ben, az NB II. visszaállításával indult meg ismét a fejlődés. A fiúk a Petőfi, a lányok a MÁV, később Dózsa csapatában utazgatták keresztül-kasul az országot, hiszen az egycsoportos N B11-ben Soprontól Debrecenig, Szegedtől Salgótarjánig mindenütt volt csapat. A Petőfi fiúegyüttese 1964-ben, Gu- óth Iván vezetésével, a nők, Addmik Ferenc edző irányításával, 1965-ben jutott fel először az NB I-be. A Petőfi egy év után kiesett, de később visszakerülve, jogutódja azóta megszakítás nélkül játszik az I. osztályban. A Dózsa néhány évi NB Il-es szereplés közben, szinte már a megszűnés határáról került vissza a legjobbak közé, ahol azóta is változó sikerrel szerepel. Ötvenéves az MKOSZ • Éber András, Baja város polgármestere (balról) vette át a zászlót Horváth Frigyestől, a szövetség főtitkárától. A kosárlabdasport jubileumi éve volt az 1992-es esztendő. Éppen 80 éve, 1912-ben Kuncze Géza testnevelő tanár Amerikából hazatérve dobta diákjai közé az akkor még fűzős bőrlabdát, és az általa készített, palánk nélküli gyűrűbe dobálásra tanította őket. A másik, még ennél is jelentősebb jubileum 1942. november 14. Ezen a napon alakult meg az önálló vezetőszerv, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, és innen számítjuk a hazai kosárlabdázás szervezett, céltudatos művelését. A látványos játék, a szellemes küzdelem azóta tömegeket hódított meg. Ma már háromezernél több igazolt kosarast tartanak nyilván, de legalább ugyanennyien űzik ezt a játékot alapszinten, iskolákban és a tömegsportklubokban. Az MKOSZ elnöksége az évfordulóra emlékezve, a sportág népszerűsége érdekében határozta el, hogy nagy bázisainak „A kosárlabda városa” kitüntető címet és zászlót, a városok első számú vezetőinek pedig „A kosárlabda városának polgármestere” feliratú emlékplakettet adományoz. A társadalmi munkások, edzők, játékvezetők pedig emlékjelvényt kaptak. A kitüntetett városok sorában Kecskemét és Baja az elsők között volt. A megyeszékhelyen 1992. december 13-án, Baján december 17- én adta át a zászlót és a kitüntetéseket Horváth Frigyes, az MKOSZ főtitkára. Hogyan, s mivel érdemelték ki városaink e megbecsülést, milyen élmények színesítették a kosarasok életét? A teljesség igénye nélkül, ezekről szólnak az alábbi írások. A kitüntetettek Kecskeméten: Probojáczné Túri Éva, Kerpesicsné Guóth Márta, Adamik Ferenc, Guóth Iván, Ké- gel Tamás, Kuna Miklós, Szabó • Merész József, Kecskemét polgár- mestere köszönte meg a szövetség elismerését. Zoltán, Tóth József, ifjú Tóth Viktor, Vasvári Károly. Baján: Ágfalvy György, Faidt Mihály, Galántai Ferenc, Gombás László, Hidasi .Albert, Kovács József, Mihályfy János, Rátvay Zoltán, Schmidt Lajos, idős Vétek Frigyes, Weidinger Dezső. Bokszbajnok, aki a „bajai kosárlabdáért” emlékérmet kapott Az elmúlt év utolsó hazai mérkőzését játszotta a Bajai Bácska kosárlabdacsapata. A feldobás előtt rövid ünnepség keretében „Baja a kosárlabda városa” zászlót adott át Horváth Frigyes, az MKOSZ főtitkára Éber András polgármesternek, majd tizenegyen emlékérmet vehettek át a kosárlabdáért végzett munkájuk elismeréseként. Közülük a talán kevéssé ismert Hidasi Albertet kértük rövid bemutatkozásra. — Érdekes módon fiatalkoromban én nem a kosárlabda, hanem a boksz rajongója voltam — mondta. — Ezért természetesen ebben a sportágban versenyeztem a ’40-es évek második felétől. Ebben az időben még megyebajnokságot is nyertem. Hét év aktív sportolás után sem szakadtam el a sportvilágtól, hiszen ezután is mindig vállaltam munkát valamelyik szakosztályban. Foglalkoztam a labdarúgással, mikor Dunai neve fémjelezte a bajai csapatot, aztán egy osztálytársam kérésére vállaltam szerepet a kosárlabdában. Nyolcévig segítettem ezt a szakosztályt, majd átvette a tanács, s ekkor régi szerelmemhez, az ökölvíváshoz tértem vissza. Edzőként 1972-től 1974-ig foglalkoztam a bajai bok- szolókkal, aztán — mivel ez a sportág mostohagyerekké lett — visszatértem a kosarasokhoz, és azóta is segítem őket társadalmi munkában. Mindig olyan munkát végzek, amihez éppen nincs megfelelő emberük, igy például a hazai mérkőzéseken jegyet árulok, vidéken pedig sokszor jegyzőkönyvvezető vagyok. Természetesen társadalmi munkásként, hiszen sohasem a sportból, hanem a sportért éltem és élek. Nem sikerült a beetetés Baja is a kosárlabdázás városa lett nemrég, és ebből az ünnepi alkalomból tizenegy sportember és sportvezető kapott emlékjelvényt a szövetségtől. Két kitüntetettet, Vétek Frigyest és Rátvay Zoltánt kértük meg, hogy mondjanak el egy- egy sztorit játékosmúltjukból. ’ — Vétek Frigyes: „A Baja és Kecskemét közötti ellentétek, versengések a sportra is kihatottak, és ezért a két város kosárcsapatainak összecsapása mindig is nagy presztízscsatát hozott. Mindkét gárda mindent megtett a győzelemért. Ha ez szabályosan nem ment, akkor egy trükkért sem mentek a szomszédba. így történt, hogy egy alkalommal, amikor még szabadtéren voltak a találkozók, egy kecskeméti meccsen a Baja dobhatott büntetőt. Ám dobás közben a palánk szerkezete mozogni kezdett és ennek következtében kimaradt a büntető. A következő dobásnál már jobban figyeltünk, és észrevettük, hogy Tokaji Sándor (Sanyi), a Kecskemét alacsony termetű intézője rázta a palánk tartóját. Ezután már nem volt gond a dobásainknál.” — Rátvay Zoltán: „Jutalomtúrán vett részt 1969 őszén a Bajai Bácska csapata Franciaországban. Egyik mérkőzés előtt, amelyet egy munkássportkörrel kellett játszanunk, meghívtak bennünket vacsorára. Abban a hiszemben mentünk el, hogy a leendő ellenfelünkkel együtt „készülünk” így a meccsre. Am a többfogásos vacsora közben kiderült, hogy „dublőrök” esznek velünk, miközben a helyi csapat a találkozóra készült. De hiábavaló volt a „beetetésünk”, így is simán vertük őket. A francia konyha sem tudott kifogni rajtunk. A meccsre a régi, később lebontott kápolnában került sor, és a Baja nem kegyelmezett. Bár „bunda” már akkoriban is létezett, legfeljebb nem pénzért, hanem barátságból adták a meccseket. A mérkőzés vége felé már jócskán vezetett a bajai gárda, amikor a terem egyik sarkából egy nagy papirtekercs került elő, amely kézről kézre járt, rajta a felírás „Üdvözöljük megyénk új NBlI-es csapatát”. A harag azonban nem tartott sokáig. Egy év múlva a Dózsa női gárdája úgy tartotta az NB I-ben a Bajai Fehémemügyárnői együttesét, hogy a kecskeméti edző 20 pontos vezetésnél lecserélte a teljes kezdőcsapatát, és addig ültette a cserepadon, míg a Baja megnyerte a mérkőzést. Ketten öt ellen • Guóth Iván a legeredményesebb kecskeméti edzők közé tartozik, akinek a módszereit Székesfehérváron és Szegeden is méltányolták. Az 1962—63- as évben háromfordulós őszi, tavaszi, őszi volt az NB -Il-es bajnokság. A Kecskeméti Petőfi 21 győzelemmel a 2. helyen végzett, pedig a sikert akkor sem adták olcsón. Egy különleges mérkőzés amelynek a szereplői ma már alig ismertek — akár a hihetetlen történetek könyvében is helyet kaphatna. A csapat Budapesten a régi TF-teremben — ahol ma már csak kézilabdáznak — játszott. A játékvezetők akkoriban sem kímélték nagyon a vidékieket, s a rendes játékidő végére a legjobbak Bauman, Tóth Győző* Polgár, Király, Zsadányi és Szeghalmi már kipontozódtak, s három további Pető- fi-játékosnak volt négy személyi hibája. A végén 57-57 volt a mérkőzés állása, tehát hosszabbítás következett, amelynek első két percében 6 ponttal vezetett a Petőfi, de addigra újabb három kecskeméti kosaras pontozódott ki. A pályán az örök bohém Székely, és a rendkívül intelligens kosaras, Galgóczi Sanyi maradt. Ekkor valami egészen szokatlan dolog történt. Az ellenfél, a Vörös Meteor nem tudott mit kezdeni az emberfölényével. Kosarat ugyan dobott minden támadásból, de a két ravasz kecskeméti fiú addig mesterke- det, amíg ők is becsempészték a labdát az ellenfél kosarába. Már csak fél perc volt hátra, amikor a Meteor edzője négypontos kecskeméti előnynél időt kért. A két kecskeméti fiú Guóth edzőhöz ballagot és Székely megkérdezte: „Mondd Ivánka, most mit csináljunk?” Guóth edző némi töprengés után csak annyit mondott: „Elveszitek a labdát, bedobjátok, aztán elmehetnek ...” Galgóczi elcsípte a bedobást, Székely nem hibázta el a ziccert, a Meteor-játékosok pedig idegességükben még a gyűrűt sem találták el. A Petőfi — kétjátékosa öt ellenében — megnyerte a mérkőzést, a szurkolótábor a vállán vitte az öltözőbe a találkozó hőseit. • Adamik Ferenc, a kecskeméti kosárlabda egyik nagymestere. írta: Géczy Zsolt, Szabó Zoltán, Zalavári László, fényképezte: Farkas Tibor, Papp Zoltán, szerkesztette: Banczik István. Ilyen is volt A mondás szerint két dudás nem fér meg egy csárdában. A megye két nagy bázisának — Bajának és Kecskemétnek — a kosárlabdacsapatai soha nem voltak nagy barátságban. Kezdetben csak hírből ismerték egymást, de 1951-től, amikor az NB-s bajnokságokat eltörölték, s helyette megyei küzdelmeket vezettek be, bizony egyik társaságnak sem Ízlett a rendszer. Nagy volt a távolság, rossz a közlekedés, így aztán hamar el is váltak az útjaik. A bajaiak inkább Pécs, a kecskemétiek Kiskunfélegyháza, Nagykőrös felé fordultak, ahol külön bajnokságokat rendeztek. A bajai férfi- és női csapat már régen NB I-es volt, amikor a kecskeméti férfiak 1964-ben először feljutottak a legjobbak közé. Akkoriban még nem alakult ki a Petőfi nagy gárdája, s az első NB I-es év végén bizony kiesésre álltak. Az utolsó két mérkőzés előtt az volt a helyzet, hogy csak akkor előzhették volna meg a 13. helyezett OSC-t, ha a Szombathely és a Baja együttesét is megverik. Nos, a szombathelyiek jól álltak, és nem nagyon erőlködtek, így nyert a Petőfi. Következett az utolsó, döntő összecsapás, a Baja—Petőfi megyei rangadó. • Kovács József (balról) és Vétek Frigyes, akik nemcsak kiváló bajai játékosok, de legalább olyan eredményes edzők is voltak.
