Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-15 / 12. szám
2. oldal, 1993. január 15. KÉRDŐJELEK Bombák, több címre? Úgy minősítette a londoni BBC, kormost kapott Szaddam Husszein azzal, hogy száz amerikai—angol-—francia repülőgép háromórás támadást intézett a sivatagban tilosban „parkoló" iraki rakéták ellen. Az iraki elnök tehát figyelmeztetésben részesült, nem pedig — ugyancsak az angol rádió szavaival — „verésben", mert megszegte az 1991-es Öbölháború lezárásaként reá rótt kötelezettségeket, s újból különbözőfinomabb-durvább katonai lépésekkel kísérletezik. Mit tanulhatott a mostani leckéből Husszein? Annyit mindenképpen, hogy volt ellenfelei Bush elnök hivatali szolgálatának utolsó óráiban egy jottányit sem engednek Irak önmagát rehabilitálni remélő terveinek. Az sem maradt titok, hogy az akció Clinton egyetértésével zajlott le. Ami kérdéses? Kipróbálja-e január 20., az új amerikai elnök hivatulhalépése után Bagdad: Washington továbbra is egy sajátos irak—irán—izraeli—török (és mellékesen kurd) egyensúlypolitikát követ-e az Öböl- térségben, vagy pedig Husszeinnel szemben keményebb amerikai vonalvezetésre kell számítani? Ha folytatódik ennek kiderítésére az iraki katonai póker, nyilván további bombák hullanak, s talán nem is csak a sivatagban. A világsajtó azonban további ..üzenetet" is kiolvasott a szerdai közel-keleti akcióból, s úgy tűnik, immár jogos a kérdés: lehetséges, hogy az új kormányzat alatt sem húzódik vissza Amerika egy modern tengerentúli csigaházba, ahogyan az elnökválasztási kampány idején sokan kiolvasni vélték Clinton programjából? Mindenképpen tény, hogy a távozó elnök az utód egyetértésével küldte az Adria térségébe az USA legnagyobb repülőgép-anyahajóját, a Ken- nedyt is. Erről a sivatagi bomba- hullás után különösképpen nem feledkezhet meg senki, akinek bármiféle szerepe van a délszláv konfliktusban: még akkor sem, ha Szaddam Husszein kétségkívül nem lánya Bushnak, s egyetlen délszláv politikus sem érzi magát Clinton menyének . . . Kocsis Tamás Ferenczy Europress A nyugdíjaskamara többet kér A Nyugdíjasok Országos Kamarája ragaszkodik ahhoz, hogy a nyugdíjakat ne az Országgyűlés által megszavazott 14 százalékkal, hanem legalább 16 százalékkal emeljék az idén. Az ehhez szükséges 6—11 milliárd forintot a privatizációs bevételekből és a Miniszterelnöki Hivatal újonnan létesített hivatalainak költségcsökkentéséből lehetne előteremteni. Ezt Mihalovics Ervin, a kamara szociálpolitikai és társadalombiztosítási bizottságának elnöke jelentette ki a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján. /i PETŐFI NÉPE szerkesztősége felvételre keres fotólaboránst Szakmai gyakorlattal, rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a Petőfi Népe titkárságán. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 481-418 PETŐFI NÉPE Ötszáz dühös ember • A hiábavaló átért vajon ki fizeti meg a ben/inpén/t? (Fotók: Walter Péter) • Az ágasegyházi Poor-tanyán sikerült bejutni az istállóba, de a látottak nem nyerték meg az érdeklődők tetszését. (Folytatás az I. oldalról) A Poor-tanyán, sok egyéb mellett, 1795 darab juh, 257 magyarszürke holstein-fríz tehén, 30 póni- ló és 32 ló cserélt volna gazdát a tervek szerint. Ehhez képest húszegynéhány lovon kívül más nemigen volt a telepen. Murányi József alkalmazottja, Szakter János úgy vélte, annak kellene magyarázkodni, aki meghirdette az árverést. Többen felvetették, hogy a nyomokból ítélve az éjszaka, vagy legfeljebb egy-két napja hajtották el a tanyákról az állatokat. Szakter úr szerint ez decemberben történt, de semmi jelentősége, ipivel elmarad az árverés. Amikor Szakter János elmondta, hogy ő a Budapesten tartózkodó Murányi József meghatalmazottja, elszabadultak az indulatok. Akadt, aki kidobott benzinpénzét pótolandó úgy nyilatkozott: megfog egy lovat, és elviszi. Szerencsére, nem fajultak el a dolgok. A sokaságból egy végrehajtási papírt adtak elő, mely szerint december 8-án történt a 11 milliós foglalás a tanyákon. Papp Zoltánék Öttömösről érkeztek, s ök is ott voltak már a reggel nyolc órára hirdetett tranzakción a kerekegyházi Balogh- tanyánál. Szarvasmarhát akartak venni, de az istállók lakattal voltak bezárva, de lehettek bent állatok, mert trágyalé folyt ki. A Poor- tanyán, viszont sikerültaz érdeklő-.,, dőknek bejutni egy istállóba, s szemügyre vették a húsz-egyné- hány lovat. Egyöntetű vélemény volt, hogy az 50 ezer forintos kikiáltási árat a legtöbb jószág akkor sem érné meg, ha lehetne vásárolni. Két Mercedessel fél 12 körül robogtak be a tanyára" Murányi József újabb emberei. Arról számoltak be, főnökük kifizette tartozását, s egy január 7-én kelt nyilatkozatot is hoztak magukkal Mészáros Pál végrehajtótól, hogy az első hirdetést nem a végrehajtó iroda adta fel. Dél elmúltával erősen megfogyatkoztak az emberek, , újabb csoport, meglehetősen határozott fellépésű bennfentes érkezett. Az érdeklődők, a létszámot tekintve is kisebbségbe kerülve, jobbnak látták gyorsan távozni. A megyei végrehajtó iroda vezetője tegnap érdeklődésünkre egyébként elmondta, végső soron nekik is joguk lett volna feladni a hirdetést, tehát a fővárosi kft. törvényesen járt el. A Kertforg Kft. munkatársától arról érdeklődtünk, miért nem módosították a hirdetést, mikor a bíróság felfüggesztette a végrehajtást? Arról tájékoztatott, hogy hétfőn délután fél ötkor tudták meg az árverés leállítását. Próbálták a hírt rádióban is bemondatni, de ez nem sikerült. Akik telefonon érdeklődtek, azokat tudták csak értesíteni. Mihályka Gyula Volt munkaszolgálatosok nyugdíj-kiegészítése A múlt év végén született kormányrendelet alapján nyugdíjemelés jár azoknak, akik 1951 és 1956 között politikai okokból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munkaszolgálatot teljesítettek — tájékoztatta az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal csütörtökön az MTI-t. A nyugdíjemelésre azok jogosultak, akik 6 hónapnál hosszabb ideig voltak munkaszolgálatosok. Abban az esetben, ha valaki egyéb szabadságkorlátozást is elszenvedett, akkor a munkaszolgálat idejét össze kell vonni az egyéb szabadságkorlátozás időtartamával. Az egy évet meg nem haladó időtartam esetén az emelés összege havi 500, ezen felül pedig további havi 250 forint minden megkezdett év után. A munkaszolgálat ideje a rendelet értelmében szolgálati időnek számit. így az erre jogosultaknak a megnövelt szolgálati idővel kell újraszámolni a nyugdíját a megállapítás idején érvényes jogszabályok alapján. A nyugdíjemelésre kérelmet kell benyújtani az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz. A kérelmet formanyomtatványon célszerű benyújtani, amelyeket a kárpótlási hivatalokban, illetve a megyei hadkiegészítő parancsnokságokon lehet beszerezni. Németh Miklós az MSZP miniszterelnök-jelöltje ? Amennyiben az 1994-es választásokon az MSZP győz, a jelenlegi ártelnök, Horn Gyula feltehetően ülügyminiszter lesz, s igen valószínű. hogy az MSZP' Németh Miklóst, az 1989—90-es átmenet kormányának vezetőjét jelöli a miniszterelnöki posztra. Erre a következtetésre juthattak a TV 2 Napkelte című, csütörtök reggeli adásának nézői. Horn szerint, ha Németh indul a jövő évi magyarországi választásokon, akkor az MSZP színeiben szerepel. Az MDF alapszabálymódosítási vitái Jelenleg az MDF alapszabálytervezete körülbelül akkora vitát váltott ki párton belül, mind a médiatörvény kérdése — jelentette ki az MTI munkatársának Sellei Aba, a demokrata fórum szervezési osztályának vezetője, az országos választmány egyik ügyvivője. Az egyik vitatott kérdés jelenleg az, hogy mennyire legyen szervezett a párt. Magyarországon sokan a szervezettséget centralizmusnak fogják fel, és olyan vádak hangzanak el egyes MDF-es körökben, hogy centralizációs törekvés, valamint hatalomkoncentráció tükröződik a szervezettség megszilárdításában. Áttérve a január 22-étől 24-éig megrendezendő VI. országos gyűlésre, Sellei Aba elmondta: a küldöttek közvetlenül választják meg a pártelnököt és az országos elnökséget. Mint ismeretes, eddig hat elnökjelölt volt, de Csurka István bejelentette: nem vállalja a jelölést. Az előzetes tervek szerint az új vezetés megválasztására 22-én kerül sor, a küldöttek az eredményt szombaton tudják meg. a Bush-kormány utolsó napjaiban is kész újabb katonai csapást mérni rá. Erről beszélt tegnapi tévé- nyilatkozataiban Richard Cheney védelmi miniszter. Az eseménnyel kapcsolatosan Herman János, a Külügyminisztérium szóvivője tegnap, az MTI kérésére összegezte az iraki katonai célpontok ellen intézett figyelmeztető jellegű légitámadással kapcsolatos magyar álláspontot. Rámutatott: az Öböl-háború lezárása óta az Iraki Köztársaság kormánya egyre több jeiét adta annak, hogy igyekszik kibújni Kuvait elleni 1990. évi agressziója kapcsán, illetve annak következményeképpen elfogadott, rá konkrét kötelezettséget rovó ENSZ-határozatok maradéktalan teljesítése alól. Sikeres szövetséges légiakció Az amerikai kormányzat szerdán este elégedetten nyugtázta, hogy az Irak elleni katonai akciót sikeresen, veszteség nélkül tudták lebonyolítani. Richard Cheney védelmi miniszter jelezte, hogy a jövő héten hivatalba lépő új amerikai kormány hasonló döntésekre kényszerül. Az akcióban 80 harcigép és 30 támogató repülőgép vett részt. Feladatuk az volt, hogy megsemmisítsenek hat szovjet gyártmányú, SAM—2 és SAM—3 típusú légvédelmi rakétaüteget — közölte esti tévényilatkozatában Cheney. Cheney cáfolta a véleményeket, hogy a nagyszabású támadás, amelyben az Öböl-koalíció más tagjai is részt vettek, aránytalan meretű volt és nem véletlenül esett a Bush-kormány utolsó napjaira: az irakiak ismételten provokáltak, és a megtorlás mindenképpen elkerülhetetlen volt — hangoztatta. A dél-iraki katonai rakétatámaszpontok ellen szerdán végrehajtott szövetségi légitámadásban tizenkilenc ember vesztette életét, tizenöt pedig megsebesült—közölték iraki katonai források csütörtökön. Az első iraki közlemény szerint a szövetséges légibombázás „számos lakóházat megrongált Bászra külső övezeteiben, ahol a polgári lakosság él”. Kuvait teljes harckészültségbe helyezte hadseregét, számítva egy esetleges bagdadi megtorlásra a szövetségesek dél-iraki légi csapására válaszul. Amennyiben Irak továbbra sem hajtja végre az ENSZ határozatait, EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Pusztít az éh- és a fagyhalál — A boszniai fővárostól hatvan kilométerre lévő Zepában ötvenegy gyermek halálát okozta a hideg és az éhség —jelentették rádióamatőrök. Kedden este harmincnégy felnőtt haláláról is beszámoltak a városból. A szerbek által kilenc hónapja körülzárt, a külvilágtól teljesen elszigetelt várossal az egyetlen kapcsolatot az amatőr rádiósok híradásai jelentik. Az ENSZ segélyszállító konvojait a szerb fegyveresek mindeddig nem engedték a térségbe. A behavazott utakon aknák is nehezítik az átjutást. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának belgrádi szóvivője szerint remélik, hogy az ENSZ-konvoj pénteken eléri a várost. Heves tüzérségi összecsapás Szarajevóból tegnap heves tüzérségi tűzről érkeztek jelentések, elsősorban a város központjából. A muzulmán és a várost ostromló szerb erők a körzet szűk kis utcáiban állnak szemben egymással. A szerb egységeket számos harckocsi is támogatja. A szórványos lövöldözések ejfél után is folytatódtak, kézifegyverekből még hajnalban is lőttek. A szarajevói rádió közlése szerint a parlament körüli kormányzati negyedbe hat ágyúlövedék csapódott be. Az óvárosban és a város más körzeteiben szintén szórványos ágyúzás volt hallható. Bosnyák győzelem Genfben? Alija Izetbegovic boszniai államfő szerint a boszniai rendezésről szóló genfi megállapodás politikai győzelmet jelent a bosnyákok számára. — A szerb oldal kénytelen volt feladni a saját szerb köztársaság gondolatát, s most ezt meg kell magyaráznia népének — közölte a boszniai rádiónak és televíziónak adott szerdai interjújában. Izetbegovic úgy vélte: Karadzic boszniai szerb vezető beleegyezése azt jelenti, hogy a boszniai szerb köztársaság megszűnt létezni. Eközben az egyoldalúan kikiáltott horvátországi „szerb köztársaság" kormánya teljesen elfogadhatatlannak minősítette a genfi megállapodást. Orosz—ukrán megbeszélések Több mint másfél órás, négyszemközti megbeszéléssel kezdődött meg tegnap az orosz és az ukrán kormányfő moszkvai találkozója. A tárgyalások központi témáját gazdasági kérdések alkotják, köztük Ukrajna súlyos energetikai helyzete és a vállalatközi együttműködés leépülése, valamint a szovjet adósság kezelésének ügye. Leonyid Kucsma ukrán miniszterelnök szerdán késő este érkezett Moszkvába. Veterán leszerelési szakértő Az orosz elnök veterán diplomatát, a leszerelési kérdések egyik vezető szakértőjét nevezte ki a Nemzetbiztonsági Tanács titkárhelyettesének. A 61 éves Jurij Nazarkin eddig a külügyminisztérium leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési igazgatóságának főnöke volt. 1987 és 1989 között Nazarkin a szovjet küldöttséget vezette a genfi leszerelési tárgyalásokon, s ő irányította a szovjet—amerikai leszerelési tárgyalásokon részt vevő szovjet delegációt is. Beválasztása a befolyásos tanácsadó testület vezetésébe azt jelzi, hogy az orosz vezetés a korábbinál is nagyobb figyelmet kíván szentelni a leszerelési kérdéseknek. Katonai körzet a Kaukázusban Az orosz belügyminisztérium 35 000 katonát telepít Eszak- Kaukázusba, ahol új katonai körzetet létesít. Erről az orosz nemzetbiztonsági tanács döntött szerdai ülésén, a kaukázusi szeparatista erők visszaszorítása céljából. A tanács ismét utasította az orosz csapatokat a törvénytelen katonai csoportok lefegyverzésére. Az ITAR-TASZSZ értesülése szerint Tádzsikisztánban a kormánycsapatok — a helyi lakosság kérésére — tisztogatóműveleteket kezdtek az ország egyes hegyvidéki területein. Az akciók célja, hogy felszámolják az ottani településeket ellenőrzésük alatt tartó, törvényen kívüli fegyveres csoportokat. Nincs fennakadás a határokon —A január l-jén életbe lépett orosz kiutazási törvény első tapasztalatai nem igazolják a 15-20 milliós orosz menekültáradatot jósló félelmeket — jelentették ki moszkvai illetékesek. A témáról tartott tegnapi sajtóértekezleten határozottan cáfolták, hogy bármiféle fennakadás lenne a határokon vagy az útlevelek kiadásában az új rendelkezések életbe lépése nyomán. A törvény életbe lépése óta mindössze néhány száz útlevelet adtak ki. Fény derült arra is, hogy sokan illetéktelenül tartottak maguknál és használtak szolgálati és diplomata-útleveleket, s ezeket az alvilág is előszeretettel használja. Enyhítő körülmény 2010-ben — Kérem, vegyék figyelembe ne- hAz gyermekkoromat! Apám szekus9 anyám pártaktivista volt •. • ______________(NEMETHY LASZLÖ rajza)