Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-07 / 288. szám

* 2. oldal, 1992. december 7. Pofosz­kongresszus Szolnokon _ Csaknem háromszáz küldött rész­vételével tartották szombaton Szol­nokon a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének .harmadik kongresz­­szusát. A megyeháza dísztermében tartott megnyitó ünnepségen ott volt a kormány több tagja, több ország­gyűlési képviselő, köztük Kónya Jmre, az MDF frakcióvezetője, Csurka István és Zétényi Zsoll M[DF-es képviselők. Fónay Jenő, a Pofosz elnöke el­mondta: a jelen egy ik legfontosabb feladata, hogy méltó helyre kerüljön 1956 a történelemkönyvekben. „A valóság ismeretéhez azonban elen­gedhetetlen az igazságszolgáltatás” fogalmazott Fónay, majd a kong­resszus egyik fő feladatának nevezte: „Követeljük az egész ország terüle­tére kiterjedő 1956-os kutatásokat, s azok eredményeinek közzétételét, még az életünkben.” Az elnök beje­lentette: amennyiben az Országgyű­lés nem alkotja meg az igazságszol­gáltatással kapcsolatos törvényt, ak­kor a Pofosz folytatja a bűnösök listájának közzétételét. A Magyar Politikai Foglyok Szö­vetségének Hl. kongresszusa szom­baton délután és vasárnap zárt ülés­sel folytatta munkáját. MSZP-tanácskozás Az MSZP felhívással fordul a par­lamenti pártokhoz, hogy 1993-ban kezdjenek tárgyalást azokról a kér­désekről, amelyeknek megoldása elengedhetetlen az ország stabilizá­ciójához hangzott el a szocialis­ták szombati országos párttanács­kozásán. Itt egy nyilatkozatot is elfogadtak, melyben egyebek mellett leszögezik: a Magyar Szocialista Párt utólag meg­erősíti, hogy nem mentegeti, hanem elutasitja az előző, alapjaiban hibás, történetileg végérvényesen meghala­dott rendszert: elítéli annak bűneit, a törvénytelenségeket. Jóllehet azokért sem politikai, sem erkölcsi felelősség nem terheli — azok helyett, akiknek ez kötelességük lenne —, megköveti az áldozatokat, hozzátartozóikat, mindazokat, akiket az elmúlt évtize­dekben meghurcoltak. Az erdélyi magyar színjátszás 200. évfordulója A Mátyás-szobor ügyének fe­szültsége méltatlanul beárnyékolta az idei év nagy fontosságú kulturális évfordulóját, az erdélyi magyar szín­ház 200. évfordulóját, amelynek ün­nepségei hétfőn kezdődnek valósá­gos nemzetközi fesztivál keretében Kolozsvárott. A Szamos-parti városban, ahol két évszázada tartották az első ma­gyar előadást, és ahol 1821-ben épült fel az első állandó magyar színház, szinte már évek óla készülnek erre a megemlékezésre, és az egész mostani évad már ennek a bicentenáriumnak a jegyében alakult. Ma délben nyílik meg a Kolozsvá­ri Magyar Színház történetét bemu­tató kiállítás, 18 órától kerül sor az eseménysorozat ünnepélyes megnyi­tójára, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház Szentivánéji álom­előadását láthatják a megjelentek. Nemcsak az erdélyi, de az egyetemes magyar kultúra kiválóságai közül is sokan ott lesznek az ünnepi esten. (Meghívót kapott a polgármesteri hivatal is, bar Funaraz utolsó percig igyekszik megakadályozni az évfor­dulós plakátok kiragasztását.) A FRANCIA „CLASSIC” KOZMETIKA! CÉG jó mégjelenésű, eladásban jártas hölgyek jelentkezését várja rendkívüli karácsonyi akciójához Érdeklődni: 20—21 óra között, a 06/76/329-883-as telefonon lehet. ,x> A Soroló Szerencsejáték 49. heti húzásának eredménye. B, D, G, C, E, F, H, I. A. Nem végleges adatok szerint 7—10 találatos szel ­vény nem volt, így ezek tovább halmozott nettó nyereményalapja átkerül az 50. játék­hétre. A 6-os 985, az 5-ös 78 forintot ér, ezeket a postahivatalokban lehet felvenni december 11-étől. Figyelem! Minden 10 nyeretlen Soro­ló-szelvény, amelyet december 23-áig meg­küldenek a Soroló 2751 Nagykőrös, Pf. 100, vagy a kecskeméti televízió, Kecskemét, Sza­badság tér 3. címre, ajándéksorsoláson vesz részt (csak december havi szelvényeket lehet beküldeni). Sok értékes nyeremény talál gaz­dára. _____ B & B Választás a Felső-Kiskunságban • Délelőtt 11 .OO-ig 95-en szavaztak le a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában kialakított szavazókörben. (Fotó: Walter Péter) Fontos-e Észak-Kiskunság pol­gárainak az, hogy képviselje valaki érdekeiket a parlamentben? Akar­­nak-e helyi embert küldeni az Or­szággyűlésbe, oda, ahol évtizedek­re előre eldöntik a honatyák az or­szág és a homoki térség sorsát is. Erről nyilváníthattak véleményt vasárnap a helyi választópolgárok. Az ország házában jó néhány hó­napja Faddi József kisgazda po­litikus halálával — üresen maradt Bács-Kiskun megye 4. számú vá­lasztókörzetének képviselői széke. A pótválasztás első fordulójában nyolcán indultak eredménytelenül, ugyanis november 22-én a lakosok­nak alig több mint egyötöde élt a törvényadta jogával. Annak ellené­re, hogy a pártok pénzt, időt, ener­giát nem sajnálva, miniszterektől kezdve népdalénekesekig minden­kit felvonultattak a kortesrendez­vényeken, csakhogy becsalják a gyűlésekre az embereket. Ennek el­lenére a választópolgárok fele sem ment el szavazni. Ezért is került sor tegnap a második megmérettetésre. Az elmúlt két hét a korábbi rendez­vénysorozat zajához képest csen­desnek bizonyult. A jelöltek közül ketten — a két legnagyobb párt tá­mogatottja visszaléptek. Miku­lás napján így hat névre voksolhat­tak a polgárok, akiknek ha valami­vel több mint a 25 százaléka helye­sen tölti ki a szavazólapot, akkor érvényes a forduló. S valaki man­dátumot kap arra, hogy belépjen a nagypolitika színterére. December 6-án reggel neki állt es­ni az eső — csakúgy, mint két hete. No, nem esett nagyon, de aki tétová­zott, hogy elmenjen-e szavazni, in­kább otthon maradt. így volt ez La­josai izsén is, ahol délig alig 1200-an látogattak el a szavazókörökbe, ahová pedig több mint 8,5 ezer em­bert vártak A kerekegyházi műve­lődési otthonban fél tízre a mise után — 48-an leszavaztak a 797 vá­lasztó közül. Kunadacson a polgár­­mesteri hivatalba 10 órakor érkezett a 77. polgár. A szavazókor vezetője elmondta, hogy jóvaDöbben jöttek eddig mint két hete. Úgy vannak az emberek a voksolással, inkább élnék a szavazási jogukkal, minthogy még egyszer érvénytelen legyen a fordu­ló. Hadöntésmost nem születne,ak­kor januárban újra kiírnák a válasz­tást, s minden elölről kezdődne meg­int. Kunszentmiklóson Gergely Sán­dor jegyző tájékoztat a tízórási rész­adatokról. A városban 10-ig 847-en, Szalkszentmártonban 108-an, Du­na vecsén 165-en, a 17 településen összesen a polgárok 6,6 százaléka lá­togatta meg a szavazóköröket. Idő­arányosan nem rossz az eredmény — mondja — de messze vagyunk még a 25 százaléktól, az érvényes forduló részvételi minimumától. Négy órával később már jobbak a részeredmények, ugyanis a válasz­tók 15 százaléka leadta voksát. Dél­után a kunszentmiklósi választási bizottság az eredményesség érde­kében javasolta a helyi választási bizottságoknak, hogy ha érdemes, úgy este nyolcig hosszabbítsák meg a szavazókörök nyitva tartását. KDNP-nagygyűlés Pócspetriben A folytatás fejlődést jelent; az 1994-es választásokon ez lesz a jel­szava a Kereszténydemokrata Néppártnak —jelentette ki Surján László pártelnök, a KDNP szom­bati, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben tartott politi­kai nagygyűlésén. Kifejtette: a rendszerváltás utáni rövid időszakban érthetően nem va­lósulhat meg minden, amit a kor-Az Európai Közösség hivatalos közlönyében várhatóan december 10-én jelenik meg a magyarországi sertéspestis kapcsán született brüsszeli döntés. Ennek alapján új­ra lehetővé válik a magyar sertés­­hű sexport a közösség országaiba Békés megye kivételével, amire előreláthatólag hat hónapig marad fenn a tilalom. A közösség döntött arról is: amennyiben hazánkban újra pestises gócot diagnosztizál­nának, azt 24 órán belül jelezni kell, ellenkező esetben az egész or­szágból megtilthatják akár egy év­re is a sertéshús exportját — tájé­koztatta a sajtó képviselőit Raskó György, a Földművelésügyi Mi­nisztérium államtitkára á hét vé­gén, miután hazaérkezett az Euró­pa Parlament mezőgazdasági bi­zottságának üléséről. Az ülésen Raskó György beszá­molt arról, hogy hazánk olyan ag­rárpiaci rendtartást dolgoz ki, amivel a legtakarékosabb megol­dások megtalálására készteti a ter­melőket. így válik majd lehetséges­sé. hogy valóban ki tudjuk hasz­nálni hazánk komparatív előnyeit. Az államtitkár cáfolta a lengyel miniszternek azt az állítását, mi­szerint Magyarország jóval több támogatást nyújt a a mezőgazda­­sági termelőknek, mint Lengyelor­szág. Az ÖECD felmérése szerint ugyanis az egységnyi termékre jutó támogatás hazánkban negatív elő­jelű, azaz az elvonás az ágazatban nagyobb, mint a támogatás mérté­ke. Raskó György szerint a tej, a marha, a cukor és a búza esetében nem lehet exportunkat növelni az EK-államokba, azonban azt kérte, mánykoalíció eltervezett. Ezért Sur­ján László szerint a most hatalmon lévő pártokjogosan állnak majd oda 1994-ben a nemzet elé, hogy kérjék a folytatásra a lehetőséget. A KDNP elnöke hangsúlyozta: a mostani út, amelyen az ország jár, rögös, nehéz, szenvedésekkel teli, de az egyetlen, amely lehetséges a felemelkedéshez. Úgy vélte: a választók a folytatás mellett voksolnak majd. hogy a harmadik országokban, ahol versenyképesek a magyar ter­mékek, szűnjön meg a tisztességte­len verseny. Erre jó kilátást bizto­sít az a GATT-egyezmény is, mely szerint öt éven belül 36 százalékra kellene csökkenteni a közösség ál­lamainak az exportszubvenciót, ami jelentősen növelné a magyar termékek versenyképességét a kül­földi piacokon. A közösség képvi­selői sürgették a növényvédelmi és állat-egészségügyi intézkedések minél korábbi törvényi szabályo­zását Magyarországon. Finnország ünnepén Finnország nemzeti ünnepe, füg­getlensége kikiáltásának 75. évfor­dulója alkalmából Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke távi­ratban fejezte ki jókívánságait Mau­­no Koivisto elnöknek. Antall József miniszterelnök Aho miniszterelnöknek. Szabad Gjfergy, az Országgyűlés elnöke Ilkka Suo­­minennek, a finn parlament elnöké-, nek, Jeszenszky Géza külügyminisz­ter Paavo Väyrynen külügyminisz­ternek küldött üdvözlő táviratot. Tiu elégedett Elégedettségét fejezte ki budapes­ti megbeszéléseinek eredményeivel Nicolae Tiu moldovai külügymi­niszter vasárnapi bukaresti sajtóér­tekezletén, amelyen szombaton vé­get ért magyarországi látogatása is szóba került. A chisinaui külügyek irányítója aláhúzta: Magyarország vezetői biztosították őt arról, hogy támogatást nyújtanak Moldovának a Dnyészter menti helyzet diplomá­ciai úton történő megoldásához. A román és a moldovai külügymi­niszter vasárnapi, bukaresti megbe­szélésének Témája a kétoldalú együttműködés, Teodor Melescanu román külügyminiszter megfogal­mazása szerint mindenekelőtt a Prut (határfolyó) két oldalán élő romá­nok további közeledése volt. A Petőfi Printing Service Kft. azonnali belépéssel alkalmaz univerzálisan jól képzett FŰTŐKET gáztüzelésű kazánok kezelésére A berendezésekkel: — kis nyomású gőzt kommunális célra — nagy nyomású gőzt, olajat technológiai célokra kell előállítani. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: december 10-éig, telefonon: 328-777/211 mellék, Balázs István ügyvezető igazgatónál. 3521 Brüsszeli döntés a sertéspestis ügyében EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Panic mégsem indulhat A szerb választási bizottság vasárnap ismételten megvonta a jogot Milan Pániétól, a jelenlegi szövetségi miniszterelnöktől, hogy induljon a hónap végi szerbiai elnökválasztáson -jelentette a Reuter. A belg­rádi legfelsőbb bíróság ezt megelőzően hatálytalanította a választási bizottság első, ilyen értelmű döntését. Arra a törvényre hivatkozva rekesztették ki az Egyesült Államok­ból hazatelepült milliomost a választásról, hogy csak az indulhat, aki legalább egy éve állandó szerbiai lakos. Szlovéniai választások Szlovéniában vasárnap megkezdődtek az általános választások, amelyeken a másfél millió szavazó az államfő és a parlamenti képvise­lők személyéről hivatott dönteni. Az elnöki tisztségre pályázó nyolc jelölt közüj a legnagyobb esélye Milan Kucan jelenlegi államfőnek van. A törvényhozás 90 helyéért 25 párt 1500 jelöltje indult. Két poszt a nemzeti kisebbségek képviselőinek a magyaroknak és az olaszok­nak — van fenntartva. Kijárási tilalom Algírban A francia rádiók és televíziók vasárnapi helyszíni jelentései szerint nyugodtan telt el az első éjszaka Algírban és a környékén lévő me­gyékben. amelyekre vonatkozóan szombattól meghatározatlan ideig tartó éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Ebben a körzetben az ország lakosságának hatvan százaléka él, s az elmúlt hónapokban itt került sor a legtöbb fegyveres akcióra a biztonsági erők ellen. A tér­ségben a hatóságok mintegy húszezer rendőrt, csendőrt és katonát összpontosítottak. Anarchia Afganisztánban Az afgán fővárosban szombaton szünet nélkül folytak az összecsa­pások a mudzsahedek rivalizáló csoportjai között, s a harcokban nehézfegyverzetet is bevetettek. Kabulban nehéz kivenni, ki is harcol ki ellen. Egyes források szerint a síita, Irán-barát csoportok és a Maszud-léle tádzsik fegyveresek között folyik a küzdelem, de mindkét fél cáfolja, hogy ő robbantotta volna ki az ellenségeskedést. A PFSZ a béketárgyalásokról A PFSZ vasárnap Tuniszban közleményben jelentette be, hogy a palesztinok, ha csökkentett létszámmal is, de részt vesznek a kétolda­lú arab izraeli tárgyalások hétfőn Washingtonban kezdődő újabb, nyolcadik fordulóján. Washingtonba utazott vasárnap Izrael küldött­sége, amely hétfőtől az arab delegációkkal folytatja a kétoldalú tár­gyalásokat. Üjabb idegenellenes támadások Németország több városában ismét megtámadtak menekültottho­­nokal. Müchenben és még 15 bajor településen — vasárnap estére •■Kgy,y4tPS.|ieptcLúlPP,tí úJotll?old,ali radiyi^rusra” m^tgyal akci­ót hirdettek meg. A vesztfáliai Westerkappelnben, a Düsseldorffal •» szemközti Neussban és az alsó-szászoiszági Königs!ulterben gyújtó-/.'ű gatásos merényleteket követtek el gazdasági menekülteknek vagy áttelepülőknek szállást adó épületek ellen. A baden-württembergi Sindclfingenben kigyulladt egy i l'emeletes ház, amelyben külföldiek, menekültkérelmiik elbírálására várók is laknak, de a rendőrség kizár­ja a politikai motívumot: valószínűleg egy 23 éves német okozott tüzet kilencedik emeleti lakásában. Gazdasági megállapodás Magyar indonéz gazdasági együttműködési megállapodást írt alá pénteken Dzsakartában Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcso­latok minisztere Arifin Siregar indonéz kereskedelmi miniszterrel. A megállapodás szerint magyar cégek készek részt venni indonéz autóbuszgyárak, erőmüvek cs élelmiszer-ipari üzemek építésében. Az indonéz kereskedelmi miniszter hangsúlyozta Kádár Bélával folyta­tott megbeszélésén, hogy Indonézia Budapestben látja európai áruex­portjának „kapuját”. Mint mondta, hazája a közeljövőben megnyitja budapesti kereskedelmi központját, hogy előmozdítsa általa az indo­néz áruk és szolgáltatások kelet-európai exportját. a Pátria Rt. karácsonyi meglepetése egy új szaküzlet, ahol: exkluzív kivitelű márkás golyós- és töltőtollak, tollkészletek, naptárak, agendák, A/4 és A/5-ös méretű Cambridge mappák, ajándéktárgyak egyedi választékban kaphatók. NYOMTATVÁNY és PAPÍR-ÍRÓSZER SZAKÜZLET 6000 Kecskemét, Batthyány u. 24. • Telefon + fax: 76/328-568 Nyitva: hétfőtől csütörtökig 7.30-16.00 óráig, pénteken 7.30-15.30-óráig

Next

/
Thumbnails
Contents