Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-31 / 307. szám
\ MILYEN VOLT 1992 ÉS MILYEN LESZ 1993 1992. dacember 31., 5. oldal • Hetedik a sorrendben a bolygónk környezetével foglalkozó Rio de Janeiró-i világkonferencia, egy első helyezéssel és 265 ponttal. A fotó a magyar környezetvédelem legsúlyosabb gondját, Bős—Nagymarost idézi, pontosabban azt a pillanatot, amikor Dunacsúny térségében megkezdték a Duna-meder elrekesztését. # 233 ponttal a dél-afrikai apartheid felszámolásával kapcsolatos történések állnak a nyolcadik helyen. • Kilencedik helyen a Los Angelesben és több más amerikai városban kitört zavargás található. • A tizedik helyen, 179 ponttal, a közel-keleti béke megteremtésével kapcsolatos események állnak. Csökkenő pontszámaik alapján a 11-től 20-ig terjedő listán szereplő világpolitikai események a következők voltak: Az AIDS terjedése (152); az amszterdami épületkomplexumra zuhant egy izraeli repülőgép (131); a Kínai Kommunista Párt kongresszusa (120); az európai mezőgazdasági ártámogatás, amely megbéklyózza a GATT világkereskedelmi tárgyalásokat (108); a thaiföldi demokráciát követelők veresége (92); a perui alkotmány felfüggesztése és a Fényes Ösvény nevű gerillaszervezet vezetőjének letartóztatása (75); Nemzetközi békeerőfeszítések Kambodzsában (72); muzulmán felkelők elfoglalják az afgán fővárost (65). 1991-ben, hasonló felmérés során, az első helyet az Öbölháború, a másodikat a Gorbacsov elleni puccskísérlet és a harmadikat a jugoszláviai konfliktus szerezte meg a 105 megkérdezett szerkesztő szavazatai alapján. BESZÉLGETÉS JESZENSZKY GÉZA KÜLÜGYMINISZTERREL Közép-Európa helyzete romlott az idén Sivatagi viharral kezdődött és Reménység hadművelettel fejeződik be ez az év. A hidegháború számos tartozéka végképp a múlté lett, viszont úgy tűnik, mintha lehetetlen lenne megbirkózni a helyi konfliktusokkal, elsősorban a volt Jugoszlávia területén kialakult válsággal. Milyen is az 1992-es esztendő?— kérdeztük Jeszenszky Géza külügyminisztert. — Ceau§escu Romániájával kapcsolatban hallottam és meséltem magam is egy ironikus megjegyzést, hogy jó átlagos év van: rosszabb mint az előző, de kedvezőbb, mint a következő lesz. Remélem, hogy a most záruló 92-es évet nem így ítéljük meg. A magyar külpolitika számottevő eredményeket ért el a rendszerváltozás óta, előtte is megvoltak az eredményei, de most minőségi változás következett be. Sokan talán úgy érzékelték, az idén bizonyos megtorpanás történt, főként annak kapcsán, hogy a szomszédainknál választások voltak, a kampányok során magyarellenes érzületek is jelentkeztek, olyan incidensek következtek be, mint Mátyás király szobrának ügye Kolozsvárott, s ami súlyosabb az incidensnél, a Duna elterelése. Ezekkel a sajnálatos, Magyarország által nem provokált eseményekkel együtt is úgy vélem, hogy hazánk helyzete nem romlott, hanem sok tekintetben javult. Tovább közeledtünk az európai integrációhoz, a tavalyi év végén aláirt társulási szerződések életbe lépnek: ennek kézzelfogható haszna jelentkezik a külkereskedelemben s állandósult a politikai dialógus, formálódik az a jövő, amelynek végcélja csakis az Európai Közösségbe történő teljes jogú bekapcsolódásunk lehet. Erősödtek a kapcsolataink a Nyugateurópai Unióval, a NATO-val, nemrég tértem vissza Brüsszelből a NATO előszobáját jelentő Északatlanti Együttműködési Tanács üléséről. — A hasonlatnál maradva, szándékozunk-e az előszobából bejutni a belső terembe? — Az „előszobában” való tartózkodás természetesen csak átmeneti lehet. Az előszobából a belső terembe kell belépnünk, de mint sok ünnepi alkalommal szokásos, a vendégek együtt gyülekeznek, majd kitárul az ebédlő ajtaja. Nem mindenki készült fel egyformán erre a bebocsáttatásra. Számunkra azonban csak ez az egy út lehet, még ha kicsit több időt is kell eltölteni az előszobában. Visszatérve a mögöttünk álló évhez, a nyugateurópai kapcsolataink elmélyülése mellett távolabbra is tekintettünk. Közvetlenül hasznosítható példát kínál Mexikó, melynek elnöke vendégünk volt, s az általam vagy kollégáim által felkeresett távol- és közel-keleti országok, s úgy remélem, kézzelfogható eredményei lesznek Japánban tett utamnak is. Számunkra különösen fontos Közép-Európa. Voltak, akik már temették a „visegrádi hármast”, ám ez az esztendő úgy végződik, hogy immár négyesfogatként aláírtuk a szabadkereskedelmi egyezményt. Új szomszédaink közül Horvátországgal és Szlovéniával államközi szerződést köthettünk, Ukrajnával, Horvátországgal és Oroszországgal közös nyilatkozatot tettünk a kisebbségi politika elveiről, Szlovéniával ezeket szerződésben rögzítettük.. Aligha kell hangsúlyoznom annak fontosságát, hogy Jelcin elnök eljött Magyarországra, s nemcsak a parlamentben mondott egy megrendítő beszédet, hanem Nagy Imre és mártírtársainak sírjánál is tisztelgett. Továbbra is létezik a Közép-Európai Kezdeményezés, amelyet a délszláv válság során már szinte leírtak; november végén a Grazban tartott találkozón meghatároztuk ambiciózus jövő évi programját, s Magyarország átvette az elnökséget 1993-ra. A lengyel, osztrák, szlovén és magyar külügyminiszter washingtoni útja is azt a célt szolgálta, hogy a délszláv válság áttekintése mellett hangsúlyozzuk: az Egyesült Államok érdeke nem megfeledkezni Közép-Európáról. • Jeszenszky Géza: A magyar külpolitika számottevő eredményeket ért el a rendszerváltozás óta. Nagyon fontosnak tartom, hogy az Egyesült Államok politikai elitje még inkább tisztában legyen azzal: igaz, hogy Közép-Európa két világháború kiindulópontja volt, de itt indítottuk el a Nyugat számára annyira jelentős változást, a kommunizmus összeomlásának folyamatát is. Ha ebben a térségben sikeresen befejeződik az átalakulás, megvalósul a demokrácia és a virágzó piacgazdaság, úgy ez az üzenet eljut egészen a Sárga-tengerig—Többször is említette a délszláv válságot. Mit mondhatunk el róla most, hullámzó tárgyalások, meghiúsuló tűzszünetek közepette? — Megdöbbenten állunk a konfliktus kegyetlensége és intenzitása láttán. Ez ugyanakkor erősíti a felismerést, hogy az igazság és a jog szellemében, Európának és a világnak mindent meg kell tennie mielőbbi befejezéséért. Európai chartáink szellemében nem engedhetünk teret az erőszakos határváltoztatásoknak, az etnikai tisztogatásoknak, a népirtásnak. Miközben a demokráciák mindinkább látják, hogy saját tekintélyük forog kapcsán, kialakulóban vannak azok az intézmények, cselekvési módozatok, amelyek hivatottak megakadályozni nemcsak ennek a válságnak a további elmérgesedését, hanem más fenyegető konfliktusok kialakulását is Moldáviától Karabahon át a Kaukázus vidékéig. Van mindennek még egy tanulsága: a konfliktusoknak adottak a történelmi gyökerei, de egyik komoly okuk, hogy a kommunizmus, miközben internacionalizmust hirdetett, az embereket nem nevelte rá arra, hogy egymást őszintén becsüljék, s a tárgyalás az egyetlen célravezető mód a vitás kérdések eldöntésére. Nyugat- Európában természetesek ezek a pozitív elemek. Ha ez a térség Európa része akar lenni, át kell vennie az alapvető viselkedési szabályokat. — Mire számit a magyar külpolitika a jövő esztendőben? — Számítok az Európai Közösséghez s a nyugat-európai integrációs szervezetekhez való kapcsolatok elmélyülésére, a ehhez jó kilátásokat nyújt az edinburghi csúcs. Hiszen alapvetően rendezte az EK-n belüli kérdéseket, s olyan biztató üzenetet tartalmazott számunkra, hogyha most még nem is lehettünk igazán a napirenden, az egyik fő téma leszünk a következő, koppenhágai értekezleten. Ennek a folyamatnak, meggyőződésem szerint, csakis kedvező hatása lehet közvetlen térségünk problémáira. Hét szomszédunk van, közülük néggyel a viszonyunk felhőtlennek mondható — holott például a magyar —horvát viszonynak is megvolt a maga történelmi terhelése —, s kiválóak a kapcsolataink a távolabbi szomszédokkal, hogy úgy mondjam, a szomszédaink szomszédaival. Elképzelhető, hogy a Középeurópai Kezdeményezés (a volt Hexagonálé) részéről — amelynek, mint említettem, hazánk lesz jövő évben a soros elnöke — olyan lépések születnek, hogy könnyebbé válhat a kereskedelem, a közös vállalkozás, a kölcsönös mozgás s mindez pozitív kihatással lehet az egész régióra. Közép-Európa helyzete az idén talán romlott a tavalyihoz képest, de megteszünk mindent, ami rajtunk múlik, hogy jövőre sokkal kedvezőbb kép alakulhasson ki. — Négy szomszédunkkal felhőtlen a viszony, várható-e, hogy a többi három (Szlovákia, Románia, Szerbia) irányában új kezdeményezéseket teszünk? — Eddig sem kezdeményeztünk keveset, de 1992 éppen említett szomszédainknál a választások, az államalapítás éve volt, annak minden következményével. Reméljük, hogy az 1993-as esztendő a stabilitás éve lesz számukra, ami kölcsönös érdekünk. — Mit várhatunk a Clintonérától? — Kapcsolataink kiválóak voltak a Bush-kormányzattal s ezek a jó politikai és személyes kapcsolatok is segítettek abban, hogy Washingtonban megértsék térségünk problémáit. Magyarország ugyanakkor soha nem hanyagolta el a kétpártiságot az Egyesült Államok viszonylatában. Magam is régóta ismerem a Demokrata Párt sok kiemelkedő képviselőjét, szenátorokat, tanácsadókat, akiknek számos magyar barátja, ismerőse van. Amikor híre jött, hogy Clinton győzött, bennem is az vetődött fel: a dinamizmust mutató új elnöknek módja lesz új megoldásokat keresni az európai válságokra is. A jelzések szerint Clinton és csapata igyekszik majd minél többet tenni nemcsak a válságok felszámolásáért, de ezek megelőzéséért is, vagyis azért, hogy az átmenet Közép- és Kelet-Európában minél zavartalanabb legyen. A demokraták ellenzéki helyzetben többször számon kérték a válságok határozottabb kezelését. Reméljük, hogy kormányra kerülve ezt a gyakorlatban is átültetik. Magyarország jó partner jesz abban is, hogy az Egyesült Államok ne csak Moszkvára tekintsen, hanem vegye észre a köztes régiót, Közép-Európát. Az Oroszországgal való együttműködés akkor lehet igazán sikeres, ha Közép-Európa bizonyos értelemben példát mutat. Azt remélem, erre az új amerikai vezetés fogékony lesz. — Egy külügyminiszter, hivatalból, sokat utazik. Olvasóink kérdését tolmácsolva: mire emlékszik vissza a legkellemesebben, s mire kevésbé az év során tett látogatásai közül? — Sokat utazom, de ezek rövid utak, úgyis mondhatnám, hogy nagyon intenzíven kell utaznom. Idén két hosszabb utam volt, az egyik Kínába, a másik Japánba s mindkettőről egy nappal korábban kellett hazatérnem, elsősorban a térségünkben dúló válságokkal kapcsolatos feladatok miatt. Ami tehát kevésbé kellemes emlék, hogy ezeken az utakon azt kellett elhagyni, ami más utak programjába időhiány miatt bele sem kerülhet, a tájakkal, az emberekkel való akárcsak rövid ismerkedést. De hát ez velejárója a posztnak és a világnak. Ami a kellemesebbeket illeti, nehéz lenne felsorolni, milyen sok tárgyalásról állhattam fel úgy, hogy ott sikerült a magyar álláspontot világosabbá tenni, rokonszenvet ébreszteni hazánk iránt. Nagyon sok külügyminiszter kollégámmal alakult ki jó személyes kapcsolatom, s az ilyen személyi szimpátiák az országok közötti megértést is szolgálják. A kellemes emlékek közül kettőt emelnék ki, amik talán kicsit „melléktermékei” voltak a magas diplomáciának: az idei március 15-ét Buenos Airesben, az ottani Magyar Házban töltöttem, az ott élő magyarság meginditó szépségű ünnepségén. Különösen megragadott, hogy milyen nagy számban és mennyire egységesen vesznek részt a messzi távolban élő magyarok hagyományaink ápolásában. A másik: az 1949-ben lezárt két szlovén —magyar határátkelő megnyitása, amikor az egymástól mesterségesen elválasztott emberek közvetlen hasznát tapasztalták a külpolitikának. Réti Ervin U
