Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-21 / 300. szám
MEGYEI KORKÉP 1992, december 21., 7. oldal • Kindla László Régi kedves tanítványom a Tompa községben lakó Kindla László. Huszonnégy éves korában vált rokkanttá. A falu külterületén álló házuknál — az inkább üdvözlő, mint elriasztó kutyaugatásra — László testvére, Tiszity Lászlóné, Erzsiké siet elém. Kérdésemre, hogy nem okozok-e kellemetlenséget, fájdalmat a fiúnak a látogatásommal, a beszélgetéssel, azt mondják, hogy Laci szívesen fogadja a vendégeket, örül, ha szót válthat valakivel, nem vált zárkózottá. Szólnak neki, hogy itt vagyok, és mindjárt vezetnek is hozzá. A szobában mosolyogva, örömmel fogad a fiú. Arca keskeny, sápadt, ugyanakkor nyugodt és derűs. A televízió bekapcsolva, az asztalon rádió, könyvek. A fehér vaságy két vége fém áthidalóval összekötve, rajta kapaszkodók. Tehát — hála Istennek — nem teljesen béna, mint ahogy a faluban hallottam — mérem fel magamban. Először ő érdeklődik arról, hogy most mit csinálok, hogyan élek, aztán jövök én, félve, a kérésemmel. — Lacikám! Ha nem kellemetlen neked, mondd el, kérlek: hogyan kerültél ebbe az állapotba? — Kiskunhalason, a Sóstón fürödtünk. Fejest ugrottam a vízbe, és az egyik előrenyújtott kezem nekiütődött egy bója betonlábának, majd olyan erővel csapódott vissza az államhoz, hogy eltört két nyakcsigolyám, megsérült a gerincvelőm, lebénultam. A fürdőmester meglátta, hogy valami bajom van, kivittek a partra, hívták a mentőket. Azok bevittek a halasi kórházba, itt kezeltek egy hétig, majd átkerültem Szegedre, ahol megműtötték. Két hét múlva Budakeszire, a rehabilitációs intézetbe szállítottak. Hónapokig voltam ott, aztán hazahoztak. Most már a kezeim és a felső testem is bírom nehezen mozgatni, pedig Kiskunhalason azt mondták, hogy teljesen béna maradok. Én nem fogadom el a mostani állapotomat sem. Mindent megteszek azért, hogy meggyógyuljak. Talpra fogok állni. Nekem, amíg egészséges voltam, sikerült elérnem azt, amit nagyon akartam, ha nem is azonnal, ha nagyon meg is kellett dolgoznom érte; remélem, most is sikerül. Mindent megteszek ennek érdekében. Mozgok, tornászom, amenynyit bírok, masszírozom magam. Van bennem hit és akarat. — Kik nyújtanak segítséget neked? — Elsősorban az édesanyám és a testvérem. Hivatalosan Erzsiké az ápolóm, ő fizetést is kap ezért, de nem lehet itt mindig. Férje, két gyermeke van, és a szomszéd faluból, Kisszállásról jár át. Édesanyám, aki maga is beteges, segít neki az ápolásomban, és ha a nővérem nincs itt, akkor ő van velem. Veronika néni, a polgármesterünk meg szokott látogatni, hoz ajándékot. Neki köszönhető, hogy a házunkat átalakították, alkalmassá tették arra, hogy a tolókocsival mozoghassak benne, bevezették a vizet, fürdőszobát alakítottak ki. Az anyagokat tompái vállalkozók, kisiparosok adták össze, ők segítettek a községi építőbrigádnak is a munkák elvégzésében. Televíziót a volt munkahelyemtől, a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalattól kaptam, rádiót egy holland—magyar segélyszolgálattól, amellyel a kiskunhalasi Harmath Rózsa révén kerültem kapcsolatba. Némi pénzt is kapok havonta tőlük. Hogy nyugodt és bizakodó vagyok, azt Szegedi Tivadar baptista lelkésznek köszönhetem, aki gyakran eljön hozzám, beszélget velem, az ő segítségével hoztam helyre a lelkivilágomat. — Mivel töltőd az időt? — Nézem a televíziót, hallgatom a rádiót, olvasok, főleg hajózással, vízgazdálkodással kapcsolatos könyveket. Foglalkoztat az elsivatagosodás, az öntözés. Vannak elképzeléseim is ezzel kapcsolatosan, de nem mozog még annyira a kezem, hogy le is írhassam a gondolataimat. — Mire van szükséged? — kérdem, arra gondolva, hogy sok a segíteni akaró ember. — Én nem kérek semmit. Amit adnak, azt elfogadom és megköszönöm. Mivel László ennyire szerény, édesanyját faggatom arról, minek örülne a fia. — Távkapcsolós televíziónak biztosan, mert segítségünk nélkül is azt a műsort nézhetné, amelyiket akarja. Némelyik adást szívesen rögzítené, újra megnézné, gondolatait leírná. Ezekhez is eszközök kellenének. A rokkantsági nyugdíjból nem telik ilyenekre. Kiss Béláné tompái tudósító • Zombori látkép. • A zombori rádió munkatársai kevéske benzinjük ellenére segítették lapunk tudósítóját. HETI SOROZATUNK A HARMADIK EVEZRED HÍVŐINEK KÉZIKÖNYVE A katolikus egyház katekizmusa (1.) II. János Pál pápa, december 7- én, a Vatikánban bemutatta és átadta az új katekizmus első példányát a meghívott bíborosoknak, püspököknek és — mint a hírügynökségi jelentés külön kiemelte — jegyespároknak, fiataloknak. Egy nappal később a Szentatya ünnepélyes hálaadást celebrált a mű sikeres befejezéésért, 9-én pedig Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, a katekizmus szerkesztőbizottságának elnöke a nemzetközi sajtónak is bemutatta a vaskos kötetet. A könyv voltaképpen november 16. óta nyilvánosan is hozzáférhető: Párizs két katolikus könyvesboltja ekkor kezdte árusítását. Az első visszhangok történelmi jelentőségű eseménynek tekintik a kötet megjelenését. A katolikus egyház katekizmusáról beszélgetünk dr. Török Józseffel, a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia prodékánjával, a magyar kiadás egyik fordítójával. — Professzor úr, a Paris Match „az év bestsellere" címet adta a katekizmusnak. Egy másik lap szerint „a harmadik évezred egyházának katekizmusát” mutatták be Rómában. Hogyan lehet e könyvet a jelentőségének megfelelően tekinteni? — Tökéletesen igaza van a Paris Matchnak, a katekizmus valóban az év bestsellere, de az is tény, hogy a harmadik évezred hívőinek is kézikönyve. Mint ahogy a Szentatya is jelzi: egyszerre készült korunk hívőinek és azoknak a nemzedékeknek, amelyeknek a hitet a mostani nemzedék fogja átadni. Hogy miért lehet történelmi jelentőséget tulajdonítani megjelenésének, arra egy meggyőző példa: az előzmény, vagyis a korábbi katekizmus a Tridenti Zsinat után készült, Szent V. Pius irányításával 1566-ban adták ki, és négy évszázadon keresztül ez volt érvényben, ez határozta meg a katekizmusok sokaságát. Nem az egyház hitét határozta meg, mert az kétezer év óta egy és ugyanaz! Abban volt mértékadó, hogy egy adott korhoz kívánt szólni, éspedig azokra a kérdésekre felelve, amelyeket a kor fölvet. A könyv történelmi múltja is ezt bizonyítja, hiszen a „katekézis” fogalma — az Apostolok Cselekedeteiben és Szent Pál leveleiben olvasható először — az evangéliumi üzenet megerősítését közvetítette a hívők körében. Majd pedig a tanítást magában foglaló könyv „katekizmus” néven vált ismertté, benne az alapvető keresztény igazságok világos, könnyen érthető megfogalmazásával. • Az új katekizmus kiadásának kezdeményezője, II. János Pál pápa, gyermekkel. (Fotó: PN-archív) ■— Mi tette szükségessé, hogy a katekizmus most, 1992-ben jelenjen meg, több mint négyszáz év után? — Az egyház életében egymást követik a zsinatok, de egyik sem érvényteleníti az előzőeket, hanem azok beágyazódnak a történelmi folyamatosságba. S hogy az egyház a tanítását a folyamatosság jegyében minél jobban ki tudja bontani, azt érhetővé tegye, a zsinati tanítást közzé kell tenni. A 16. században is erre volt szükség. A II. Vatikáni Zsinat után megint ezt kellett tenni. Ez esetben valójában az a lényeg, hogy a mostani katekizmus is a zsinati megújulás folyamatába tartozik, hiszen a II. Vatikáni Zsinat — amely 1962-től 1965-ig tartott — után következett először az egyház belső, istentiszteleti rendjének megújulása. Utána megújították az egyházjogot. Ebbe a folyamatba tartozik a katekizmus is, melynek kiadását a zsinat befejezésének 20. évfordulóján, az 1985-ben összeült püspöki szinódus kérte a pápától. Vagyis azt kérte, hogy a katolikus egyház ismét adja közre tanítását a zsinati dokumentumok kellő felhasználásával. Felhívnám a figyelmet arra, hogy a katekizmus közzététele a Fidei depositum, a Hit letéteménye kezdetű apostoli konstitúcióval történt, amit II. János Pál október 11-én írt alá, pontosan a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 30. évfordulóján. Az ilyen dátumok egybeesése nem véletlen, hanem nagyon is tudatos. ( Folytatjuk) • • •• A VÖRÖSKERESZTTEL ZOMBORBAN Legnagyobb hiány a békéből van Mindössze három hétre volt szüksége a bajai Vöröskeresztnek arra, hogy a testvérvárosból érkezett humanitárius kérést konkrét adományokra váltsa. Rádi Józsefné és munkatársai két napig gyűjtötték a lakossági felajánlásokat, hogy még a komoly tél beállta előtt segíteni tudjanak a Zomborban levő több mint 10 ezer menekültnek a ruházkodásban, és az élelmezésben. A Czirfusz Ferenc utcában kialakított ideiglenes raktárhelyiségben ezer zsák ruha, többszáz karton cipő, 150 liter olaj és több mázsa tartós élelmiszer gyűlt öszsze. Volt aki pénzadománnyal segített, melyet a Vöröskereszt konzervvásárlásra fordított. Bár a magyar határon egyre jobban működik az ENSZ-embargó határozatainak végrehajtása, a bajaiak bírták a nemzeti bank, a határőrség és a vámszervek engedélyét, a négy kamionnyi anyag kiszállításához. A konvojban helyet kapott lapunk munkatársa is. Az előre leegyeztetett szerda déli időpontban ötperces ügyintézés után átlendült a magyar határon, a küldöttség, de ahelyett, hogy felemelt sorompók fogadták volna őket, egy haragtól elkékült határőr karjelzéseibe ütköztek. Sőt azt is végig kellett nézni, amint a másik határőr az időközben feltűnt horvát felségjelű autótól megtagadta a belépést, és a hozzáfűzött ideológia sem volt éppen európai. Hosszú magyarázkodás és mutogatás után a konvojt irányító személyautót átengedték a határon, így a közeli Bezdánból a helyi iskolaigazgató segítségével sikerült mozgósítani a fogadó szervezetet. Kiderült, hogy alapvetően mindent elrendeztek a zomboriak, csupán a vámos nem szólt át a szomszéd szobában levő új váltásnak, ezért volt a kényszerű másfél órás álldogálás a senki földjén. A zombori Vöröskereszt székházában a helyi és a vajdasági újságírókkal együtt megtudtuk, hogy a legfrissebb adatok szerint a két éve tartó menekültáradat mára 10 621 főre duzzadt. Nagy részük rokonoknál, ismerősöknél, családoknál talált ideiglenes otthont. Csupán a középiskolások vannak átmeneti kollégiumokban, és az egyedülálló öregek pedig szociális otthonokban. A menekültekkel való foglalkozást kormánytisztviselő irányítja, szigorú nyilvántartást vezetnek, és a Vöröskereszt mellett külön csoport foglalkozik az iskolás gyerekekkel és az egészségügyi ellátással. Az igényekhez mérten nincs elég befogadó építmény, és csak 3 ezer ember számára tudták biztosítani a téli ruházatot. Áthidalhatatlan problémát okoz a téli fűtés kérdése, mert az embargó miatt minimálisak a készletek, és saját szemünkkel is láttuk a többszáz méteres kígyózó sorokat az üzemanyagtöltő állomásoknál. Iskolakezdéskor még volt annyi pénze a menekültügyi irodának, hogy a gyermekeknek uzsonnát tudtak biztosítani, de hiába a nemzetközi segítség októbertől ez idáig már nem jár uzsonna a menekülteknek. Gordana Szavin vöröskeresztes titkár és Ángya Bracsulin szakmunkatárs arról panaszkodtak, hogy a menekültekkel való foglalkozás minden energiájukat leköti, így nem tudnak foglalkozni az alapszervezeteikben felmerülő szociális igényekkel. Amíg a tájékoztatót hallgattuk, a középiskolásokból verbuvált önkéntesek nekiálltak lepakolni a segélycsomagokat. A ruhák Zombor legnagyobb sportcsarnokának kondicionáló termébe kerülnek, melynek • A zombori Vöröskeresztnek 26 középiskolában van szervezete, most is ők segítettek a bajai adományok lepakolásában, majd később a szétosztásban is. LÁTOGATÓBAN AZ EGYKORI TANÍTVÁNYNÁL Van bennem hit és akarat • A régi városháza épületében működik az információs központ és itt kaptak helyet a nagyobb pártok is, mely a választási kampány ideje alatt igen forgalmas. használata jó ideje fel van függesztve, de ki is érne rá ma Zomborban sportolni, hiszen a lakosság nagy része a mindennapi megélhetés után rohan. Szerencsére a zombori információs központ munkatársai kevéske benzinjüket feláldozva • (villogott az üzemanyagjelző lámpácska a kis Renault-ba) végig vittek a városon, mely egyáltalán nem hasonlított a két évvel ezelőtti polgárháború előtti állapotokhoz. Szinte lépten-nyomon lehetett látni siető katonákat, négyesével járőröző rendőröket, és csoportokba verődő valutázókat, feketeárusokat. Az üzletek kirakatai és az árukészletek meglepően egysíkúak, mindenből csak a kommerszet kínálják. Javában dúlt a választási kam-. pány is, mindent elfedett a plakátháború és a kollégák szerint nincs esély a változásra, bár a vajdaságiak nemzetiségi és felekezeti hovatartozástól függetlenül békére vágynak. Ennek jegyében a történelmi egyházakkal együttműködve a katolikus és az ortodox karácsony és újév tiszteletére a színházban és a városháza előtti főtéren közös ünnepléseket szerveznek. Sikerült szót váltani a zombori magyarság legnagyobb egyesületének, a Petőfi Kultúregyesület elnökével, Hallai István úrral is, aki elmondta, hogy a menekültek 8 százaléka, tehát közel ezer fő magyar ajkú. és a sokat szenvedett Baranyából került a városba. Éppen ezért jóleső érzés a nyugatbácskai 20 ezer magyarnak, hogy minden politikai nehézség ellenére az anyanemzet segít, és példanélküli a bajaiak, és a Baja környéki települések önzetlen adakozása. A város vezetői szintén megköszönték a testvérváros adományait és kihangsúlyozták, hogy remélik a jövőben néma humanitárius problémák lesznek azegyüttműködés alaptételei, hanem sokkal inkább a két város kulturális, és gazdasági előrelépése. Átadták a bajai Vöröskeresztnek dr. Robacsek Sándor Doroszló körzeti orvosának (aki ama. tőr festő is) alkotását, melyet a doktor úr akkor ajánlott fel. amikor hírét vette az adományszállítmánynak. A felmérések szerint a bajai készletből több mint 2 ezer embernek könnyíthetik meg a tél átvészelését, és az élelmiszeradagokból pedig mindenkinek juthat néhány jobb falat az ünnepekre Szerencsére a visszaúton már nem akadtak adminisztrációs nehézségek, így este 8 órára a Vöröskereszt k üld öttsége hazaérhetett Papp Zoltán
