Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-19 / 299. szám

Magyarország a béke híve A magyar kormány olyan, új ér­telemben vett igazi békefenntartás híve, amely lehetővé teszi az ennek garantálásához szükséges katonai erők telepítését még az ellenséges­kedés kirobbanása előtt, éppen an­nak megakadályozására — hangsú­lyozta Jeszenszky Géza pénteken Brüsszelben, az Észak-atlanti Együttműködési Tanács előtt mon­tek, hogy ő tartsa meg a tanácsko­zás alaphangját megadó, úgyneve­zett nyitó kulcsbeszédet — minde­nekelőtt új tagállamokként üdvö­zölte a Cseh és a Szlovák Köztársa­ságot. Európai léptékkel Wolfart János, a Nemzeti és Et­nikai Kisebbségi Hivatal elnöke is­mertette, hogy az Országgyűlés em­beri jogi bizottsága befejezte a ki­sebbségi törvényt előkészítő mun­káját. A törvénytervezet európai léptékű. A cigánysággal kapcsolat­ban szó volt egy konniktusmegelő­­ző program kidolgozásáról, de hosszú távon az oktatás-nevelés te­rületén az esélyegyenlőség megte­remtésére kell törekedni. Juhász Ju­dit szóvivő bejelentette, hogy a kor­mány felhatalmazta Kádár Béla külgazdasági minisztert, hogy aláír­ja a hazánk és az Európai Közösség között a textiltermékek kereskedel­méről szóló egyezményt. Választás március 21-én Az Országos Választási Bizottság Bács-Kiskun megye 4. számú egyé­ni választókerületében (Kunszent­­miklós) az időközi országgyűlcsi­­képviselő-választás első fordulóját 1993. március 21-éré tűzte ki. Felosztották az alapot Harminchat vállalkozó részesült kamatmentes hitelben a kecskeméti önkormányzat vállalkozásfejleszté­si alapjából. A 30 millió forint fel­osztásáról a jövő keddi PN-kalauz­­ban részletesen is beszámolunk. Kellektív szerződés a MÁV-nál Aláírták a MÁV 1993-ra érvé­nyes kollektív szerződését. Az ál­lamvasutak vezérigazgatósága és a MÁV-nál működő 12 szakszervezet a kormány és a szakszervezetek kö­zötti megállapodás alapján kötötte meg a szerződést. A jövő év január­jától érvényes kollektiv szerződés az 1992-re érvényes dokumentum meghosszabbítása, kiegészítve a kormány által garantált intézkedé­sekkel. Drogellenes akció A fiatalok drogfogyasztásának megelőzése érdekében indított ak­ciót a Vám- és Pénzügyőrség Or­szágos Parancsnoksága. Az akció során húszezer ajándék töltőtollat osztanak szét 65 budapesti közép­iskolában. Hasonló akciókra azért van szükség, mert a ke­ménydrogok iránti kereslet egye­lőre még nem komoly Magyaror­szágon, de az előrejelzések szerint a hazai kábítószerpiac kialakulá­sa csak idő kérdése. Gyermekek az Operában A kormány az idén december 25- én is rendez karácsonyi ünnepsége­ket az Operaházban, melyre az or­szág minden tájáról összesen ezer gyermeket várnak. A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány ezúttal nem központi ünnepséget szervez, hanem 12, elsősorban hal­mozottan hátrányos helyzetű gyer­mekeket nevelő otthonban „hely­ben” karácsonyozik. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal hagyo­mányteremtő szándékú felkérése nyomán pedig a gyermekeknek egész napos, játékos vetélkedőkkel tarkított rendezvényeket tartanak a vidéki nagyvárosokban. Rendőrökre támadtak Tizenöt tagú cigány csoport tá­madt tegnap délben a lajosmizsei rendőrökre Táborfalván. A kecs­keméti városi kapitány helyettese arról tájékoztatta munkatársainkat a történteket követően, hogy a rendőrök a támadás elhárítása so­rán a fegyverüket használták. Ri­asztólövést adtak le, és segítséget kértek Kecskemétről. A megyénk­ben dolgozó rendőrök egyébként azért kerültek a Pest megyei Tábor­­falvára, mert Lajosmizse környéki betörések tettesei, illetve bűnjelek után kutattak. Az intézkedés még péntek este is tartott, így annak vég­eredményéről nincs információnk. Az agrárágazat 2,5 millió dolláros exportja Az agrárágazatnak várhatóan ebben az évben is sikerül teljesí­tenie kiviteli tervét, amely mint­egy 2,5 milliárd dolláros export­tal számolt — mondta Sárosi László, a szaktárca államtitkára pénteken, Budapesten, a Föld­művelésügyi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatóján. Az ágazat nemzetközi kereskedelmi kapcsolatainak alakulásával fog­lalkozó tájékoztatón a további­akban elmondta: az év első 9 hónapjában az agrárexport érté­ke megközelítette a 2 milliárd dollárt, s ez 14 százalékkal — mintegy 250 millió dollárral — több az előző év hasonló idő­szakához képest. A növekedés a korábbi éveket jelentősen meg­haladó gabonakivitelünknek kö­szönhető. A gabonaexport-több­let mintegy 328 millió dollár ér­tékű volt. Az év első 11 hónap­jában a Nemzetközi Gazdasági kapcsolatok Minisztériumának adatai szerint az agrárexport már elérte a 2,4 milliárd dol­lárt. Nagy agrárdiplomáciai siker­nek mondta az államtitkár azt, hogy Békés megye kivételével a magyar sertés- és sertéshúsex­port ismét az egész ország terü­letéről megindulhatott az EK- országokba. Lakossági megtakarítások Novemberben közel 20 milli­árd forinttal emelkedtek a meg­takarítások az MNB előzetes adatai szerint. Tovább növeked­tek a bankoknál elhelyezett beté­tek, forint- és devizamegtakarí­tások. Csökkent viszont a lakos­ság tulajdonában lévő pénzinté­zeti értékpapir-állomány. Ten­denciaváltozás tapasztalható a lakossági hitelállománynál. Ja­nuártól október végéig több hi­telt fizettek vissza, mint ameny­­nyit felvettek, így csökkent a la­kosság eladósodása. November­ben ez a helyzet megváltozott. A bruttó megtakarítások szintje elérte a 1019,4 milliárd forintot. Magyarország a világ szabad országai között A világ lakosságának negyede élt 1992-ben teljesen szabadon, 75 államban, köztük Magyarorszá­gon — állapítja meg a Freedom Forum (Szabadság Fórum) ember­jogi szervezet csütörtökön kiadott jelentése. A felmérés a „részben szabad” 73 ország csoportjába so­rolja a szovjet utódállamok több­ségét, valamint Romániát, Albáni­át, Horvátországot. A befolyásos szervezet, amely­nek élén Max Kampelman, több EBEÉ-tanácskozás amerikai kül­döttségvezetője áll, évente a hely­színen is vizsgálja a politikai és az emberi jogok érvényesülését az egyes államokban, s a helyzet tük­rében sorolja azokat három cso­portba. A harmadik a nem szabad országoké, amelyek idén 38 orszá­got számláló kategóriájában szere­pel például Bosznia, Jugoszlávia, Kína, Kuba, Észak-Korea, Szaúd- Arábia, Türkmenisztán, Tádzsi­kisztán és Üzbegisztán. A fórum figyelembe veszi töb­bek között a pártok, a választások szabadságát, a kisebbségek önren­delkezését, a sajtó és a művészet szabadságát, a jogbiztonságot, az egyházak és a szakszervezetek jo­gait, nemkülönben a személyes szabadságjogokat. A skála 1-től 7- ig terjed: az összesítve 1—2,5 pon­tot elérő országok a szabadok, a 3,5—5,5 pontosak a részben sza­badok kategóriájába kerülnek, A gyerekek már csak a történelemkönyvből ismerhetik meg a tankokat. (Fotó: PN-archív) afelett a nem szabadokéba. Míg a nyugat-európai országok 1-1 pont­tal, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Szlovénia 2-2 ponttal minősült szabadnak. Ma­gyarországgal kapcsolatban a je­lentés megállapítja, hogy „Antall József miniszterelnök az év folya­mán nyomás alá került az MDF nacionalista szárnya részéről”, ugyanakkor 1992-ben erőre kap­tak az MSZP-ben tömörülő volt kommunisták. A jelentés felemlí­tette azt is, hogy az Alkotmánybí­róság elutasította az emberijog­sértésekben vétkes kommunisták felelősségre vonását előirányzó törvényt. Románia vonatkozásában — amely 4 ponttal, Grúziával, Gua­temalával került a részben szaba­dok közé — a jelentés rámutat: 1989 óta kétmillió ember hagyta el az országot, és az újraválasztott Ion Iliescu elnök a piaci reformok lelassítását jélentette be. Rendőrkézen a rablók Három bátor asszony segítségé­vel a helyszín közvetlen közelében fogták el a rendőrök a szerda éj­szakai kiskunfélegyházi rablás tet­tesét, aki a Szentesi úton támadt rá kiszemelt áldozatára. A férfi hátul­ról ütötte le, és éppen a zsebét for­gatta ki, amikor három, munkából hazafelé tartó asszohy megzavarta. Kiabálásuk menekülésre késztette a rablót, de nem jutott messzire 1200 forintos zsákmányával. A se­gítségül hívott rendőrjárőr hama­rosan elfogta. Hasonló sorsra jutott kecske­méti „kollégája” is. Ő ugyancsak szerdán indult portyára, és végül a megyei korház környékén kö­tött ki. A bejáratnál dolgozó mozgóárust szemelte ki magá­nak, akitől több mint hatezer fo­rintot vett el erőszakkal. A „ta­lált” pénznek azonban ő sem örülhetett sokáig. Kamiontűz Baján Baján, a Blévisz telepén teg­nap délután fél négykor egy orosz kamion vezetőfülkéje gyul­ladt ki, a műszerfalban keletke­zett elektromos rövidzárlat mi­att. A lángokat a bajai tűzoltók fékezték meg, s így megmentet­ték az 5 millió forint értékű bú­torrakományt. A becsült kár így is 100 ezer forint. ENSZ BT-határozat Boszniáról Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag olyan határo­zatot fogadott el, amelyben éles han­gon megbélyegzi a szerbek által a boszniai mohamedánok ellen elkö­vetett tömeges erőszakot, és sürgeti a bűncselekmények kivizsgálását. A BT-határozat értelmében a békefenntartó erők fegyveres ka­tonáinak kiküldésével is támogat­ják amjd az EK erőfeszítéseit a történtek kivizsgálására. * A boszniai szerb vezetés újabb ultimátumot adott Szarajevónak: a lakosságnak tegnap délelőtt tízig csoportokban gyülekeznie kellett a katolikus székesegyház előtt, kü­lönben kiteszi magát a harctéri ak­cióknak. Önkormányzatok az ünnepre Karácsonykor nagyon sok ott­honban arra sem telik, hogy fenyő­fát állítsanak az ünnep tiszteletére. A szerény nyugdíjból élőkre, a nagycsaládokra, a egyedülállókra sok helyen csak a helyi önkormány­zatok gondolnak. Ezekben a na­pokban juttatják el a polgármesteri hivatalok az ajándékcsomagokat vagy a szerény összegű pénzkülde­ményeket a rászorulóknak. Fülöpházán a képviselő-testület a közelmúltban döntött úgy, hogy 225 nyugdíjasnak 1500 forintnyi egyszeri segélyt juttat el a szeretet ünnepéig. A nagycsaládoknak és a gyermekeiket egyedül nevelőknek két-kétezer, a többi családnak kis­korúnként ezer forintot postáztak szét a településen. Lakiteleken a település elöljárói az élelmiszercsomagok összeállítá­sát javasolták a polgármesteri hiva­talnak, mely a napokban száz pol­gárnak osztja szét az ajándékokat. Szentkirályon a községházán is összeállították már a karácsonyi csomagokat. A 14 küldemény mindegyikébe egy-egy doboz sza­loncukrot is tettek, hogy legyen mi­vel feldíszíteni a szentestén a fenyő­fát. A helyi szociális bizottság emel­lett száz idős embernek és 27 csa­ládnak pénzesutalványt is elküld a jövő hét elejéig. Tasson kedden a falu elöljárói úgy határoztak, hogy közel félmil­lió forint támogatásban részesítik a szerényebb anyagi körülmények között élőket. így a rendszeres szo­ciális segélyben részesülők három­ezer, a gyermekeiket egyedül neve­lők és a nagycsaládosok gyerme­kenként ezerhatszáz forintot kap­nak. A tassi polgárok hétfőtől szerdá­ig vehetik fel a pénzt a községháza pénztárában. Jászszentlászlón az önkormány­zat az iskola és az óvoda pedagógu­sait is bevonta a 70 ezer forintos keret szétosztásába. A szociális jut­tatásokat a családok december 24- éig kapják kézhez. B. Zs. A bajai Vöröskereszt kamionjai Zomborban • A bajai adományokat szállító konvoj megérkezése Zomborba a Vörös­­kereszt székháza elé. A két éve tartó jugoszláviai pol­gárháború menekültáradatát nemcsak az ország határain kívül lehet fellelni, hanem nagyon sokan tartózkodnak a Vajdaságban is. Baja testvérvárosában, Zombor­ban tízezer-hatszázhuszonegy me­nekültet tart nyilván a városban működő menekültügyi hivatal. Mivel helyi erőből csak háromezer ember számára tudtak téli ruháza­tot előteremteni és nagy gondok vannak a téli fűtőenergiával és az élelmezéssel is, humanitárius segít­séget kértek Bajáról. Az adományok összegyűjtésére a bajai Vöröskereszt vállalkozott és a kijelölt két napon a bajai pol­gárok és a Baja környéki települé­sek ezer zsák ruhát és több száz­ezer forint értékű tartós élelmiszert adtak össze. Az adományokat szerdán szállították ki. Az esemé­nyen lapunk munkatársa is részt vett, tapasztalatairól hétfői lapszá­munk hetedik oldalán olvashat­nak. A FŐKAPITÁNY TÁVOL MARADT Korrekt sajtótájékoztató a rendőrségen A megyei rendőrfőkapitány szolgálati elfoglaltsága nem tette lehetővé tegnap, hogy az általa ki­jelölt időpontban tartott sajtótájé­koztatón megjelenjen. így válasz nélkül maradt a Petőfi Népe pénte­ki számában feltett egyik kérdé­sünk: mi a véleménye arról, hogy Budapesten a demokrácia jegyé­ben 24 órás sajtóközpontot hoztak létre a rendőrök, akik úgy vélik, így gyorsabban tájékoztatható a közvélemény. A főkapitány úr képviselője ígéretet tett arra, hogy a kérdésre a következő alkalom­mal még visszatérnek. A PM a 13. havi illetményről Az 1993-as költségvetési tör­vény lehetővé teszi, hogy a közal­kalmazottaknak és köztisztvise­lőknek járó 1992-es 13. havi illet­ményre januárban folyósítson pénzt a Pénzügyminisztérium. A kifizetéseket a kormány döntése alapján legkésőbb január 31-éig kell teljesíteni. A fizetés már sok helyen megtörtént, számos helyen erre azonban csak 1993 januárjá­ban kerülhet sor. A felelős szervek a januári több­lettámogatást— 1993. évi költség­­vetési támogatásuk terhére — a Pénzügyminisztériumtól igényel­hetik. Kivételt képeznek a helyi önkormányzatok, hiszen ők janu­árban automatikusan kéthavi álla­mi hozzájárulást kapnak. A költségvetési törvény külön rendelkezésére azért volt szükség, mert az államháztartási törvény szerint a központi költségvetési szervek részére a működési célú támogatásokat havonta, időará­nyosan kell folyósítani. így az in­tézmények januári pénzügyi hely­zete akadályozhatta volna a 13. havi illetmény kifizetését. Halálos baleset az E75-ösön Az E75-ÖS főút 72—73 kilomé­terszelvénye között halálos baleset történt tegnap a kora esti órákban. Mint azt a helyszínen járt egyik tűzoltó, Hencz Henrik elmondta, az Y elágazás közelében defektet szerelt egy pótkocsis IFA vezetője, s az álló járműbe rohant bele a Bu­dapest felől érkező FIAT Tempra. A személyautó vezetője csak köny­­nyebben sérült meg, de a mellette üíő felesége azonnal meghalt. A gépkocsi utasa a helyszínen életét veszítette, (llencz Henrik felvétele) HOLNAP Advent negyedik vasárnapja Nem tudni, hogy a főkapitányság első emberének távolléte volt-e az oka, de korrekt, nyílt, vagyis a né­hány hete még szokásos hangnem­ben folyt a tájékoztatás. így szóba került, hogy péntek óta 17 sérüléssel járó baleset történt a megye útjain: 6 Kecskemét, 6 Baja, 2-2 Kalocsa és Kiskunhalas, egy pedig Kiskunfél­egyháza térségében. A főkapitány úr döntése értelmében viszont tovább­ra is marad a hírblokád a Petőfi Né­pe ellen, így olvasóinkat nem tájé­koztathatják a rendőrök a megelőző napi balesetekről. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents