Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-18 / 298. szám

4. oldal, 1992. december 18. MEGYEI KORKÉP Diákok a templomokban Közeledik az időpontja az isko­lák hagyományosnak mondható karácsonyi hangversenyeinek a ha­lasi templomokban. A református gyülekezeti házban szombaton (de­cember 19-én), este fél hatkor a fel­sővárosi iskola tanulói adnak ünne­pi műsort versek, zeneszámok, kó­rusművek összeállításával. Az alsó­városi katolikus templomban de­cember 24-én délután és az éjféli misén pedig a Szűts-iskola kórusai énekelnek majd. Készülődés Mézeskalács figurákat készíthet­nek december 20-án, 12 órától mindazok, akik az ágasegyházi fa­luházba ellátogatnak. Ugyanitt 15 órától, karácsonyi ajándékműsort ad a helyi népdalkor és citeraegyüt­­tes, valamint a katolikus egyház. Csomag a börtönökbe A Magyar Börtönpasztorációs Társaság kéréssel fordul mindazon jóérzésű honfitársainkhoz, akik le­hetőségeikhez képest élelmiszercso­magot tudnának küldeni egy-egy büntetését töltő elítéltnek, akinek nincsen hozzátartozója. A szeretet­szolgálatban részt vevők az alábbi címen jelezhetik szándékukat: 6753 Szeged-Tápé, Heller köz 6. Telefon: 62/325-139. A társaságtól kapják majd meg a „címzett” nevét, a cso­magküldési engedélyt és a részletes tájékoztatót. A csomagok várható­an az ünnepek után jutnak el a bör­tönökbe. Kalocsai ajándék Szép hagyomány Kalocsán, hogy a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskola tanuló­ifjúsága karácsonyi műsorral ked­veskedik szüleinek és a tantestület­nek. Az iskola énekkara által szer­dán megszólaltatott Kodály- és Bárdos-müvek, népdalfeldolgozá­sok, a Betlehemes játék nagy tet­szést váltott ki a nagyszámú közön­ségben. A zárószámmal, a kalocsai Gyermekbokréta Táncegyüttes bú­csúztatta az idei évet. Tárlat Csuta György festőművész alko­tásaiból rendeztek kiállítást a kecs­keméti „E” Galériában, ahol a be­mutató december 24-éig látható. Közmunkával Dunapatajon a sportegyesület támogatásáról döntöttek nemrégi­ben. A községi sportegyesület anya­gi támogatását négyszázezer forint­ban határozták meg. A testület el­kötelezte magát, hogy az általános iskolával közösen használt helyisé­geket közmunkások segítségével felújíttatják. Piarista szakmunkásképzés Általános iskolát végzett fiatalok számára hirdet felvételt a gödi Pia­rista Szakmunkásképző Iskola kő­műves-, kőfaragó-, ács- és díszmű­­lakatos-szakmákban. A képzési idő 3 év. A gyakorlati oktatásról az is­kola gondoskodik. Korlátozott lét­számban kollégium is igényelhető. A vonattal és autóbusszal jól meg­közelíthető Pest megyei iskolába ja­nuár 15-éig lehet jelentkezni az alábbi címen: 2131 Göd, Jávorka u. 18. Telefon: 27/45-167. Kiállítás Kaskantyún Füle Antal Csávolyon élő festő alkotásaiból látható kiállítás a kas­­kantyúi kultúrházban, ahol a be­mutató karácsonyig nézhető meg. Egyháztörténeti kézikönyv A miskolci székhelyű Új Misszió Alapítvány gondozásában jelent meg a napokban Szántó Konrád ferences egyháztörténésznek, a Páz­mány Péter Hittudományi Egyetem tanárának újabb könyve, A kom­munizmusnak sem sikerült címmel. A szerző 1945-től 1991-ig, a Szent­atya magyarországi látogatásával bezárólag elemzi a magyar katoli­kus egyház legújabb kori történetét. Az olvasmányos, fotókkal illuszt­rált összeállítás egyedülálló a hazai könyvpiacon, jól hasznosítható a hitoktatás területén is. A könyv szerkesztője, Czoborczy Bence, az Új Misszió katolikus folyóirat fő­­szerkesztője, a dokumentumértékű fotókat Koós Gyula és Mocsári László készítette. A majsai orgonáért • A majsai templom orgonájának felújítására összefogott a város apraja-nagyja. (Fotó: PN-archív) Kiskunmaj­­sán felújítás alatt áll a temp­lom orgonája. A munkálatok előmozdítására fordítják annak a jótékonysági hangverseny­nek a bevételét — illetve a be­folyt adomá­nyokat, mivel a koncert ingye­nes — amelyet december 22- én, délután 16 órai kezdettel a templomban tartanak. A fu­volák, oboák, hegedűk, har­sonák és egyéb instrumentu­mok megszólal­­tatói a város zeneiskolai tanárai, valamint diákjai, Tóth Kovács László igazgató vezetésével, aki a szintén fellépő helyi ifjúsági fúvós­­zenekart is dirigálja. Sipos László vezényletével a templom énekkara is részt vesz a hangversenyen, mi­ként a zeneiskola kórusa is, Tóth Kovács Lászlóné karnagy irányí­tásával. A műsoron Bach-, Händel-, Schubert-, Gounod-, Loillet- és Vi­­valdi-kompozíciók, valamint kó­rusművek és karácsonyi énekek szerepelnek. • Az iskolások köszöntik a nyugdíjasokat Nyugdíjasok találkozója Tompán Hatvan nyugdíjasa van a tompái polgármesteri hivatalnak és a hoz­zá tartozó intézményeknek. Őket hívta találkozóra a község polgár­­mestere. A meleg fogadtatás után az iskola irodalmi színpada szép karácsonyi műsorral kedveskedett a nyugdíjasoknak, majd a község jegyzője, Káposzta József köszön­tötte őket. Ä jókívánságok mellé mutatós és értékes élelmiszercso­magot is kaptak az ünnepeltek. A közös vacsorát kellemes hangu­latú beszélgetés követte. Kecskeméti Életrajzi Lexikon PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA - SZABÓ TAMÁS — SZÉKELYNÉ KÖRÖSI ILONA KECSKEMÉTI ÉLETRAJZI LEXIKON Jiecslwnéti füzek({^ 4. 9 A kiadvány címlapja. Egy-egy település „őslakói” rendszerint lokálpatrióták. Ezer szállal kötődnek lakóhelyükhöz, ismerik múltját, megélik jelenét, tervezik jövőjét. A település törté­netét gyermekkoruktól tanulják, gyűjtögetik, mesélik, adják tovább a következő generációnak, vagy az „idetelepülőknek”. Az elemi isko­lákban — hála a lelkes pedagógu­soknak — a tanterven túl könyv­tárosokkal, népművelőkkel együtt helyismereti játékok, vetélkedők során át próbálják a gyerekeket érzelmileg is szülőhelyükhöz kötni. A diákok tanulmányaihoz, a fel­nőttek általános tájékozódásához kellenek, kellenének nagyon jó helytörténeti munkák, feldolgozá­sok. 1968-ban Kecskemét 600. éves évfordulójára jelent meg Hel­­tai Nándor és dr. Váry István össze­állításában a Kecskemét jelesei cí­mű életrajzi gyűjtemény, a város 310 kiemelkedő egyéniségét, a ró­luk szóló legfontosabb forrásmun-. kákát közreadva. .. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Tu­dományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tu­dományos Intézete közötti megál­lapodás keretében, a Kecskeméti Monográfia Szerkesztőség gondo­zásában, a Kecskeméti Lapok Kft. kiadásában most került bolti for­galomba a 260 oldalas Kecskeméti Életrajzi Lexikon, Péterné Fehér Mária, Szabó Tamás és Székelyné Körösi Ilona munkája. A Kecske­méti füzetek sorozat 4. kötete Me­­rász József polgármester ajánlásá­val szól valamennyiőnkhöz, kecs­kemétiekhez, e városhoz kötődők­höz és természetesen a téma szak­embereihez. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Kisodródás A kisodródás mint baleseti té­nyező kizárólag a jármű kanyaro­dásakor szokott bekövetkezni s ennek egyértelmű oka az eltúlzott sebesség. Vagyis a vezető érzi, nem bírja megtartani a gépkocsit az úton, annak veszélye nélkül, hogy felboruljon s inkább enged a centrifugális erőnek, amely vi­szont kisodorja az út helyes vonal­­vezetéséből. Jobbik eset, ha — mondjuk egy kanyarban — a ki­sodródás csupán azzal jár, hogy az illető átlépi a felező vagy záróvo­nalat, de baleset nem történik. Csakhogy az esetek többségében a kisodródás tragikus következmé­nyekkel jár: vagy felborul, meg­­pördül a jármű, vagy összeütközik egy szemben érkező gépkocsival. Ez utóbbi történt a múlt év októ­ber 11-én, a déli órákban Csátalja és Dávod között. Sz. T. harmincéves bajai fiatal­ember vezette az ismerőse tulajdo­nát képező Mazda személygépko­csit. A férfi nem volt gyakorlott autós, hiszen az említett időpontig mindössze 10 ezer kilométert veze­tett, ugyanakkor korábban két alka­lommal is volt büntetve éppen közle­kedési vétségek miatt — mindkettő ittas járművezetés volt, kombinálva jármű jogtalan elvitelével. Mindaz, ami 1991. október 11-én történt ter­mészetesen összefüggésbe hozható Sz. T. egyéniségével. A Mazdával 100-110 kilométeres sebességgel szá­guldott, mellette ott ült a gépkocsi tulajdonosa. Egy jobbra ívelő kanyarba ért, amikor azt vette észre, hogy előtte, vele azonos irányban, erősen az út szélére húzódva baktat egy lovas kocsi. De a lófogatú járművet ké­sőn észlelte ahhoz, hogy a túlzott sebesség miatt szabályosan meg­előzze, ezért hirtelen és intenzíven fékezett, de a Mazda így is átsod­ródott a menetirány szerinti bal oldalra és ott frontálisan ütközött a szembe érkező, P. M. vezette sze­mélygépkocsival. Az ütközés nagy erejű volt annak ellenére, hogy ké­sőbb a helyszínelők a Mazda után több mint 36 méteres fék nyomot rögzítettek. A szembejövő jármű utasai kö­zül K. K. jugoszláv állampolgár olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette. P. M., ugyancsak jugoszláv állampolgár súlyos sérü­lést szenvedett, 120 nap alatt gyó­gyult meg. F. M. sérülésének gyógytartama 42 nap volt, s a Mazda első,jobb oldali ülésén uta­zó Sz. M. sérülésének tényleges gyógytartama szintén 120 nap volt. A száguldó Mazda vezetője a szörnyű karambolt megúszta könnyű sérüléssel. Természetesen ellene eljárás indult. Ennek során elismerte ugyan büntetőjogi felelősségét, de azt hangsúlyozta, hogy ő csu­pán 70-80 kilométeres sebesség­gel haladt s úgy gondolta, a lo­vas kocsit megelőzheti anélkül, hogy nem kell áttérnie a bal ol­dali sávba. Ennek ellenére a Mazda mégis áttért az ellenkező oldalra s ekkor vette észre a szembe közlekedő autót, de az üt­közést már nem tudta elkerülni. Ezt a védekezést a bíróság csak abban a részében fogadta el, hogy Sz. T. valóban úgy akarta meg­előzni a lovas kocsit, hogy nem tér át az ellenkező sávba. Viszont ezt azért nem tudta megtenni, mert eltúlzott sebessége miatt a járműve kisodródott. A korábban megelő­zött Wartburg vezetője a tárgyalá­son elmondta, hogy ő nyolcvan ki­lométeres sebességgel haladt, ami­kor a Mazda megelőzte, tehát an­nak jóval nagyobb sebességgel kel­lett közlekednie s ezzel a sebesség­gel próbálta előzni a lovas kocsit is. Á szembe jövő autó vezetője viszont arról beszélt, hogy amikor látta az ő forgalmi sávjába áttérő Mazdát, lehúzódott az út jobb szé­lére, arra gondolva, hogy így talán elfér a másik jármű. Sajnos, a sod­ródás olyan nagy mértékű volt, hogy összeütköztek. A bíróság első fokon Sz. T. bű­nösségét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében állapította meg és ezért a vádlottat egy év hat hónapi fogházra ítélte, négy évre eltiltotta a járművezetés­től és 15 ezer forint pénzbüntetés­sel sújtotta. Ugyanakkor a fogház­­büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesz­tette. Fellebbezés folytán a megyei bíróság elé került az ügy, ahol megváltoztatták az első fokú ítéle­tet. Ennek megfelelően Sz. T.-nek le kell ülnie a másfél év fogházat, de érvényben maradt a négyévi el­tiltás is. A pénzbüntetést és a fel­függesztést tehát a megyei bíróság mellőzte. Ilyen formájában az íté­let jogerős és végrehajtható. Gál Sándor HETI SOROZATUNK A NŐK EGÉSZSÉGE A fogamzásgátlásról Hogyan kell szedni a tablettákat? A szájon át szedhető fogamzásgát­ló tabletta orvosi vény alapján csak gyógyszertárból szerezhető be. Ma­gyarországon 1-3 hónapra elegendő mennyiség rendelhető egyszerre. Egy levél vagy korong alakú doboz 21,22 vagy 28 tablettát tartalmaz a gyári ki­szerelés szerint. (Az újabb készítmé­nyeknél a tabletta mellett szerepel a hét napjának a megnevezése is, mint figyelmeztető jelzés.) A tablettaszedés megkezdése a menstruáció (Vagyis a ciklus) 1. vagy 5. napján történik. A kombinált készítményeket 21 na­pon keresztül kell beszedni, lehetőleg egyazon időpontban, például mindig este lefekvéskor, vagy reggel ébredés­kor. A 21. tabletta beszedése után 7 nap szünet következik, majd ezután a 21 + 7 napos sémát kell folyamato­san tartani, függetlenül a menstruáció megjövetelének vagy elmúlásának időpontjától vagy az esetleges közti vérzéstől. A szervezet alkalmazkodik majd a tabletta „diktálta” ritmushoz. A progresszív mikrotablettát (pl. Continuin) megszakítás nélkül kell szedni hónapokon, esetleg éveken át mindennap, ugyanabban az időben (legfeljebb 3 órát szabad késni). Egy­napi elfelejtkezés esetén már bekövet­kezhet a terhesség. Mikor jelentkezik a hatás ? Azonnal, ha az alkalmazás meg­kezdése a már említett módon a menstruációhoz igazodik. Bekövetkezhet-e terhesség a 7 napos szünet során? Nem. A tabletta fogamzásgátló ha­tása a 21 napi szedést követő 7 napos szünetben is érvényesül. Mi történjék, ha egy vagy több nap feledékenységből kimarad? Ha a normál dózisú, kombinált tablettáról van szó, másnap kettőt kell bevenni (egyet reggel, egyet este vagy egyszerre mind a kettőt, a szokott idő­ben), majd a napi 1 tablettával kell folytatni. A teherbeesés valószínűsége igen csekély Tőleg hacsak egy nap ma­rad ki, és ez is a tablettaszedés kezde­tén. Ha a feledékenység kis dózisú, kombinált tabletta (Anteovin, Tri- Regol, Marvelon, Cilest) használata esetén következett be és a késedelem meghaladja a 12 órát, a fentiekhez ha­sonló módon, a hiányt azonnal pótol­ni kell 2 tabletta bevételével, de továb­bi 2 héten át még kiegészítésként más fogamzásgátlásra (kondom, sperma­­tocid) is szükség van. Többnapos fele­dékenység esetén csak a remény ma­rad. Várni kell a menstruációt és kon­domot használni, esetleg a tablettasze­dést is folytatni. Mi a tennivaló, ha a két csomag kö­zötti 7 napos szünet valamilyen okból hosszabbra tolódik ? Amilyen gyorsan csak lehet, kezdje el az újabb csomagot. Gondolni kell arra is, hogy a tabletták nem azonnal hatnak. Mi történik, ha véletlenül egyszerre két tabletta kerül bevételre ? Semmi más, csupán csomagjának egy nappal hamarabb ér a végére, és a következőt egy nappal korábban kell felbontania. Szükséges-e a tablettaszedést időn­ként szüneteltetni? Ez már felesleges. Csak zavart okoz a szervezet működésében és kockáztat egy nem kívánt terhességet. Ha vala­milyen oknál fogva mégis meg kell szakítani, az újrakezdésig más védeke­zési módszert kell alkalmazni. Ha valakigyermeket szeretne, a tab­letta szedése után meddig várjon a te­herbeeséssel? Általában két ciklust ajánlanak. Ez idő alatt a méh nyálkahártyája „ma­gához tér”. De ha előbb esne teherbe, a magzatra nézve semmilyen veszélyt nem jelent. Megkell-eszakítaniafogamzásgát­­ló tabletta szedését műtét esetében ? Ha a beavatkozást előre tervezik, jobb a tabletta szedését szüneteltetni, mert fokozhatja a tromboembólia­­veszélyt. Sürgős műtét esetén tudassa a sebészével. Fokozott megfigyeléssel, esetleg megelőzésként adott véralva­dásgátló szerekkel zavartalanná lehet tenni a műtét utáni időszakot. Feltét­lenül fontos abbahagyni hosszabb ágyhozkötöttség esetén. A tablettaszedés szabályai: — Előzetes kivizsgálásra van szükség. — Csak a menstruáció 1. vagy 5. napján ajánlatos elkezdeni. A tablettákat kivé.tel nélkül, midennap be kell szedni,' lehetőleg ugyanabban az időben. — Ne hagyja félbe a megkezdett csomagot, még akkor sem, ha kelle­metlenül érzi magát tőle. — Azonnal lépjen kapcsolatba orvosával, ha bármilyen rendelle­nességet észlel. (Résziét dr. Anne de Kervas­­doué Nők egészségkönyve című, a közeljövőben megjelenő köteté­ből.) Az ellenség a vas? Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondjuk, alapjaiban rengeti meg az orvostudományt, az egészségneve­lést az Amerikában napvilágot látott új elmélet. Az egészben az az érdekes, hogy a kutatók semmi újat nem talál­tak, csupán a régóta ismert tényeket gondolták újra. Régóta ismert, hogy a nők sokkal ritkábban kapnak infarktust, mint a férfiak, egészen a klimaxig. A menst­ruáció elmaradásával a nőknél is megnő az infarktusveszély. Eddig az orvosok úgy gondolták, hogy a hor­monok védik a nőket. Ázt is tudjuk, hogy azok a nők, akiknek műtétileg el kellett távolítani a méhüket, gyak­rabban kapnak infarktust — annak ellenére, hogy a petefészkük válto­zatlanul termeli a hormonokat. Ugyanakkor azoknál a nőknél, akik­nél egy genetikai rendellenesség mi­att a koleszterinszint nagyon magas, ritkán kapnak infarktust. Ezen tényék újragondolása során jutottak a kutatók arra a következte­tésre, hogy az oly sokszor elátkozott koleszterin helyett inkább a vas lehet a felelős az infarktusokért! Véleményük szerint a túl magas vaskoncentráció okozza a szívpana­szokat. A nők, amíg rendszeresen menstruálnak, havi rendszerességei nagy mennyiségű vasat veszitenek, ezért szervezetükben a vaskoncent­ráció nem tud túl magasra emelked­ni. A menstruáció elmaradásával vi­szont az ő testükben is elérheti a va­­szint a kritikus értéket, vagyis gyak­rabban kaphatnak infarktust — ahogy ezt a tények is bizonyítják. A kutatóknak van még egy nagy meggyőző érvük. Addig, amíg a Föl­dön az infarktusok gyakorisága és a lakosság koleszterinszintje között nem tudtak egyértelmű és szoros ösz­­szefüggést találni, addig a vaskon­centrációt is figyelembe véve kimu­tatható a kapcsolat. Persze, az új elképzelés még távol­ról sem tekinthető bizonyítottnak, de számos, eddig rejtélyesnek tűnő dol­got meg lehet vele magyarázni. És ha mindez igaz? Jobb lesz, ha kerüljük a régi jól bevált ételeket, bú­csút veszünk a spenóttól, sóskától, természetesen a húsoktól, de legfő­képp a májtól. (MTI-Press) B. K. SZÍNHÁZ, mozi, tv KECSKEMÉT, KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: este 7 óra: A KAKTUSZ VIRÁGA. Tisza Fűszert részére szerve­zett előadás. Városi mozi: fél 4 órakor: TOM ÉS JERRY — A MOZIBAN. Színes, mb., amerikai film. 3/4 6 és 8 órakor: DEV­LIN, A TRÜKKÖS ZSARU. Színes, amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! Árpád mozi: délelőtt 10 órakor: TOM ÉS JERRY A MOZIBAN. Színes, tnb., amerikai film. 3/4 6 és 8 órakor: SZŰNJ MEG, FRED. Színes, mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: JÓ REG­GELT, VIETNAM! Színes, mb., ameri­kai film. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mo­zi: 5 és 7 órakor: BUMERÁNG. Színes, mb., amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdiómozi: 6 órakor: ANYÁM KASTÉLYA. Színes, francia film. KTV: 9.00 10.00: KÉPÚJSÁG. 10.00 -11.00: FÓRUM — A csütörtöki adás ismétlése. 11.00—12.00: ,TELESHOP. 14.00-15.00: KÉPÚJSÁG. 15.00 15.30: Müsorajánlat. 15.30—19.40: ATV-Vikcnd. Víkend előtt Díszlet nél­kül. Advent Tölgyesi Agnes: Mind­örökké (dokumenturnfilm). A férfi, aki­nek négy neve volt. Fr. film (90 perc). 19.40 20.00: SOROLÓ — Regionális szerenpsejáték sorsolása. 20.00 24.00: TV-TEVF.-produkció. Túl a holnapon Sláger és horoszkóp — Autó-motor. Az elrabolt pornósztár. Amerikai film (105 perc). Richard Clayderman zongo­rázik. IKTV: 10.00: KÉPÚJSÁG — REKLÁM 11.00-íg. 19.00: KÉPÚJSÁG — REKLÁM. 20.00: Videokomédia 70 ism., szórakoztató összeállítás. 21.30: KÉPÚJSÁG ~ REKLÁM ,22.00-ig. Kiskun TV: 05—18: KÉPÚJSÁG. 18— 20: Fekete Doboz műsora. 20- 24: TV­­Tévé műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents