Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-14 / 294. szám
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 1992. december 14., 5. oldal Szerencsekerék-játék előfizetőinknek Ismét megrendezzük előfizetőinknek a Petőfi Népe nagy népszerűségnek örvendő „Szerencsekerék” játékát. Újra négyszázszőr fordul a szerencsekerék, melynek nyomán négyszáz előfizetőnk nyerhet értékes ajándéktárgyakat. A szerencsejáték fődíjai: 100, 60 és 40 ezer forint értékű ajándéktárgyak, a nyertesek vála_sztása szerint. A fentieken kívül még 397 nyeremény, amelyek között olajsütő, porszívó, magnó, autósrádió, kerékpárok, fényképezőgépek, órák, konyhai kisgépek és felszerelések, tetőtől talpig felöltöztetés, 5 és« 10 ezer forintos élelmiszer-vásárlás stb. szerepelnek. — A „Szerencsekerék”-játékban azok az előfizetők vehetnek részt, akik 1993. januárban előfizetői lapunknak. A játékban a Petőfi Népében megjelenő Szerencsekerék szelvényekkel lehet részt venni, amelyeket kitöltve és kivágva kell beküldeni. A szelvények december 7-étől 1993. január 14-éig — hetente kétszer — minden hétfői és csütörtöki lapszámunkban megtalálhatók. Minden előfizetőnk korlátlan számú szelvnynyel vehet részt a játékban, vagyis az előfizetett lappéldányokon kívül, tetszés szerinti mennyiségben vásárolhat Petőfi Népét, hogy azokból is kivágja és beküldje a szelvényeket. A szelvények beérkezési határideje: 1993. január 19. A sorsolás időpontja: 1993. január 26. A részletes nyereménylistát: 1993. február 3-ai számunkban közöljük. A szelvényeket lehet folyamatosan is beküldeni, de elegendő epyszerre'-is eljuttatni a?, alábbit címek valamelyikére: 1. Petőfi Népe Szerkesztőség f „Szerencsekerék” 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Pf. 76. 2. Petőfi Népe bajai szerkesztőség „Szerencsekerék” 6500 Baja, pártok háza, Árpád tér 1. 3. Petőfi Népe kiskunhalasi szerkesztőség „Szerencsekerék” 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 12. Y JÓ HÍR OLVASÓINKNAK! ^ A Petőfi Népe [ januártól sem emel árat! Á Az öregek ellen Keserű szájízzel írom le e sorokat, több klubtársam nevében is. Ugyanis van egy klub Kecskeméten, a Széchenyi tér 22. szám alatt, amelyet egyesek már többször próbálták le hetetlenné tenni, hogy az öregeknek kellemetlenséget okozzanak. Újabban a következő történt. Van egy. rokkantnyugdíjas házaspár, aki az úgynevezett büfében üdítőt és kávét árult, némi kis keresettel, ami azt jelenti, hogy tíz-húsz személy szórakozik naponta a klubban, s őket szolgálták ki. Ezt a kis keresetet tette lehetetlenné egy személy (a nevét nem kívánom leírni) az által, hogy nem működhetnek, mert adózni kellene nekik. Kérdezem én, vajon miből? Nagyon hiányzik nekünk az a kis kávé vagy üdítő. Kérem a szerkesztőség segítségét azzal, hogy levelemet leközlik. Hátha az a személy, aki ezt gátolja, rájön, hogy ki ő, hogy hivatása az öregek segítése, nem pedig hogy ártson nekik. Tisztelettel: Domokos István Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.1. 1. NAPJAINK HUMORÁBÓL Nem halad a kárpótlás Nagyon lassan halad a kárpótlás. Sajnos, labilis törvényeket hoztak, melyek állandóan módosításokra szorulnak, ezért bizonytalanság van a kárpótlási törvény végrehajtásában is. Sokkal egyszerűbben ment az elvétel, mint most a visszaadás. Amikor tőlünk elvették a szőlőnket, megszabták, hogy 1 hektárért például 20 ezer forintot fizettek (ez jelképes összeg volt akkor). Nem nézték, hogy nekünk mibe került a telepítés és azt sem, hogy ha elveszik, mennyivel nehezebb lesz a megélhetésünk. Amikor mi telepítettük a szőlőt, akkor még nem voltak talaj-előkészítő gépek, s bizony kézi erővel, ásóval-kapával forgattam a földet én is, 70-80 centiméter mélyen. Amikor elvették a szőlőnket, nem vették figyelembe, milyen sokba van nekünk a telepítés és menynyi keserves munkánk volt benne. Akkor most sem szabad figyelembe venni sem a telepítési költséget, sem a szőlő jelenlegi értékét. A szántóból szőlő lett, ezért 5 AK- ról 35-40 AK-ra emelkedett a föld értéke. Ez tükrözi, hogy ebben benne van az ültetvény értéke is. Ezért igazságtalanság lenne az egykor 5 AK-s földünket most 35-45 AK-ért megvenni, s ezenfelül még az ültetvény értékét külön felbecsülni és megfizettetni. S nem tudjuk, hogy ennek az aranykorona-értéknek hányszorosáért leszünk kénytelenek megvenni, mert a licit felmehet akár az öt-hatszorosára is vagy még ennél többre. Bizony jó lenne, ha nem mindig mi húznánk a rövidebbet. Sajnos, a kárpótlási jegyek kiküldése is elég lassan halad, pedig ígérték, hogy a gyorsított eljárás során 60 napon belül elbírálják a kérelmeket. A 60 nap már régen eltelt, s bizony jó lenne,'ha most már mindenki megkaphatná a kárpótlási jegyét, hogy 1993. március 31-éig befejeződjenek a földárverések. Ugyanis az árverés időpontját 60 nappal előtte tudni kell a kárpótlási hivatalnak, hogy az árverés időpontját és az árverésre kerülő földek adatait megjelentessék a Magyar Közlönyben és a napilapokban. Szeretnék kérni minden kárpótlásra várót, úgy induljon az árverésre, hogy ne csak a saját érdekét keresse, hanem a lehető legnagyobb toleranciával viselkedjen felebarátai iránt. A békesség nagyon nagy kincs, őrizzük meg! Marosi Béla, Soltvadkert, Büdöstó dűlő 91. Kedves Olvasóink! Újólag abba a helyzetbe kerültünk, hogy az Önök közlésre szánt levelei nem férnek el a szerdánkénti egy újságoldalon. Ezért közlünk ma is levélösszeállítást. Szeretnénk, hogy minden közérdekű téma napvilágot lásson. Az alábbi írások a kárpótlással, környezetvédelemmel, az idős emberekkel és szeretetcsomag-akciónkkal kapcsolatosak. A Levélváltás rovatban ezúttal a Kecskeméti IKTV főmérnöke válaszol egy korábban közölt olvasói reklamációra. Szerdán ismét jelentkezünk, várjuk további írásaikat. A szerk. LEVÉLVÁLTÁS A Petőfi Népe december 2-ai számában megjelent Milyen munka ez? című olvasói levélre az alábbiakat válaszoljuk. Hegedűs Mária panaszát — miszerint a távfűtési díjról nem kapott értesítéseket — kivizsgáltuk. Az október 1-jétől érvényes távfűtési díjakat a Kecskeméti Lapokban és fizetett hirdetésként a Kecskeméti Futárban közzétettük. Valamennyi fogyasztónknak kiküldtünk értesítést a saját lakásának távfűtési díjáról (ezen értesítés félhavi fűtési hődíjat tartalmazott) és a novembertől érvényes távfűtési díjról, mely már egész havi fűtési hődíjat tartalmazott. Ezen értesítéseket a távfűtés dolgozói dobták be fogyasztóink postaládáiba. Amennyiben ajánlott levélben küldenénk ki valamennyi távfűtési értesítést, az költségként évi 2,5 millió forint távfűtési alapdíjban jelentkezne, s köbméterenként 2,50 forinttal emelné a fizetendő díjat. Az épületben végzett felmérésünk azt mutatta, hogy fogyasztóink megkapták az értesítéseket, kérésünkre többen ezt aláírásukkal is igazolták. November 7-én kaptuk meg Hegedűs Mária távfűtésidíjnagyságát kérő levelét, melyre november 13-án válaszoltunk. A továbbiakban sem kívánjuk a hasonló értesítéseket ajánlott levélben kézbesíteni, ezért kérjük fogyasztóinkat, hogy a postaládákra a pontos nevet és címet szíveskedjenek kiírni, valamint fogyasztói névváltozás esetén ezt a tényt szíveskedjenek közölni a távfűtési üzemnél is, az új szerződéskötés érdekében. Ugyanis ennek tudható be, hogy ajánlott leveleink 2 százaléka a „címzett ismeretlen” jelzéssel kerül vissza hozzánk. Losonczy László főmérnök, Kecskeméti IKTV Felmelegítette a szívünket Őszintén szólva, nem is tudom, hogy kezdjem levelemet. Ma, december 4-én, megkaptuk 12 éves kisfiam számára azt a csomagot, amit az Önök páratlanul mély humanitásról tanúskodó akciója indított el. (Mikulásra: Szeretetcsomag-akció. A szerk.) Mit mondjak? Csak sírni lehetett, hogy milyen nagyszerű emberek akadnak a mai valóságunkban. De sírni kell azért is, mert sokan voltunk, akik olyan álomvilágban éltünk több mint 4.0 éven át, hogy azt hittük, ha leráz ez a nép egy rendszert a nyakáról, akkor különösen azok, akik sokat szenvedtek a régitől, busás kárpótlást kapnak az újtól. Sajnos, ez nem következett be. Velem együtt sokan vagyunk olyanok, akik már nem is fogják megérni, hogy ez bekövetkezzen. Sokak számára erre már nincs idő, mert az egészségügyben van egy sokszor beigazolódott ironikus megállapitás: Az operáció sikerült, de a beteg meghalt. Én, mint kérő levelemben le is írtam, 67 éves kisnyugdíjas vagyok, feleségem október 7-étől munkanélküli, de csak februárban kap először munkanélküli-segélyt, s még van egy 17 éves másik eltartott fiunk is. Februárig annyi köztartozásunk gyűlik össze, hogy azzal már nem fogunk bírni. De mindegy, ez az adomány anynyira felmelegítette a szivünket, hogy legalább még egy kis lelki kitartást nyújt karácsonyig. Ami utána" következik, azt majd úgyis eldönti a sors. Mindenesetre elhatároztuk, hogy ezt valamiképpen mi is viszonozzuk, s ha meg elfogadják, küldünk olyan holmikat a legjavából, amiket az említett két gyerek kinőtt, s már nem tud hordani. Kérjük, juttassák el arra érdemes, kérelmező családokhoz. Kisfiam ugyan a küldemény játékhiányát reklamálta, de felvilágosításunkra belátta, hogy ezért így is nagy-nagy köszönetét érdemelnek a szervezők és az adományozók. Egyelőre csak Önöknek tudjuk megköszönni úgy, hogy a jó Isten segítse Önöket hivatásukban. Ilyenkor azt illene írni, hogy tiszteletem, de ha nem veszik rossz néven, én emberileg ölelem Önöket és kívánok mindannyiójuknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet. Dr. Göldner Vilmos Baja, Bara u. 4/FIV. 15. (Kedves Göldner úr! Hasonló jókat kívánunk mi is Önnek és kedves családjának. Szívből örülünk, hogy kellemes pillanatokat szerezhettünk Önöknek a szeretetcsomaggal. A szerk.) Páhin savas eső esett Iskolai tanulmányaink és kirándulásaink során sokat hallottunk a környezetszennyezésről, a környezetvédelem problémáiról. Ezért a Páhi Általános Iskola tanulói közül hat 6. osztályos és hat 7. osztályos tanuló jelentkezett az úgynevezett európai légszennyezettségi programhoz, melyben 12 más ország tanulóival együtt veszünk részt. A programot a norvég természetvédelmi társaság az angol WATCH-szervezettel együttműködve állította össze, s tervezte meg a levegőszennyezés problémáival foglalkozó tevékenységek dokumentumait. Mielőtt a vizsgálódást elkezdtük volna, felállítottuk a kísérlethez szükséges eszközöket, a széliránymutatót, csapadékmérőt, hőmérőt, megismerkedtünk a légszenynyezettség, a savas eső fogalmával. Aztán elkezdődött a munka. így a szeptember 28. és október 23. között végzett vizsgálódásaink eredményeként megállapítottuk, hogy erősen savas eső esett abban az időszakban. Először arra gondoltunk, hogy az esővíz savassága azért mutatkozik, mert kevés a csapadék, s igy a szennyezettség erősebben mutatható ki. Ez az elképzelésünk később megdőlt, s megállapítottuk, hogy Kiskőrös felől jött a szennyező anyag. Jó lenne kideríteni, hogy mely üzem • A szakkör tagjai munka közben. A képen balról jobbra: Rohoska Éva, Pecznyik Ágnes, Madácsi Melinda, Balázs Lászlóné tanárnő (fehér köpenyben), Farkas Anita, Borzák Katalin, Kiss Róbert, Böbék István, Dömök Tamás. (Az iskola felvétele) okozta, okozza ezt a környezeti problémát. Észrevételeinket elküldtük Norvégiába, a természetvédelmi társasághoz, elemzésre. A savas eső elemzéséről készülő jelentést karácsony előtt mi is megkapjuk. Kíváncsian várjuk, mi a helyzet Európában. Közben felvettük a kapcsolatot testvériskolánkkal, a norvégiai Hamar város 8. c osztályos tanulóival, s kicseréljük tapasztalatainkat, prospektusokat, fényképeket küldünk egymásnak megyénkről, hazánkról. Igyekszünk elmélyíteni az országaink közötti barátságot. Jövő májustól egy ózonvizsgálati programban veszünk ré$zt. Vizsgálatunk, reméljük, eredményes lesz és sok új ismeretre teszünk szert. Munkánkat egyébként Balázs Lászlóné tanárnő irányítja. Páhi Általános Iskola természetbarát szakkörének tagjai Címünk: 6000 Kecskemét. Szabadság tér 1/A Szabadrablás az Aranyhomok Tsz-ben Az igazságtalanság már a vagyonrész megállapításánál kezdődött, amikor azt a kereset alapján állapították meg, a Szabadszállási Aranyhomok Tsz-ben. így semmizték ki az alapító tagokat és azokat, akik hosszú éveken át dolgoztak a kiskirályok jóval magasabb fizetéséért és nyereségéért. A kiválásnál is visznek minden jó gépet és területet, hátrahagyva az őstéesznek a sok adósságot és a szőlőt, amit most nem éri meg művelni. A közgyűlésen megszavaztatott kiválás, szerintem, nem volt helyes, mivel a tagság nem tudta áttekinteni a kivitt és a maradó vagyont, mert nem kapták meg írásban, csak felolvasták. Sok csoportos és egyéni kiváló volt, így képtelenség volt csak hallásból áttekinteni, amire szavazni kellett. így fosztották ki az őstéeszben maradókat és a kívülálló vagyonrész-tulajdonosokat, akiknek szinte csak az adósság maradt. Egy kifosztott vagyonrész-tulajdonos (Név és cím a szerkesztőségben) Kedves, türelmes nővérek A közelmúltban látogatóban voltunk a lajosmizsei szociális otthonban. Körülbelül három óra hosszát töltöttünk ott, eközben beszélgettünk a betegekkel és alkalmunk nyílt arra, hogy megfigyeljük, érzékeljük az ott dolgozó nővérek nehéz, áldozatos munkáját. Megragadott bennünket a kedvességük, türelmességük, figyelmességük, amivel körülvették az idős, beteg embereket. Kérem, hogy lásson napvilágot e pár sor. mert ezek a nővérek minden elismerést megérdemelnek, hivatástudattal végzik szép munkájukat. Üdvözlettel: N. G.-né Kecskemét, Szarvas u. 20. Egy fosztogatóhoz A segítségüket szeretném kérni. Valaki december 3-án Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központ előtt álló személyautóm ajtaját kinyitva, elvitte a fekete válltáskámat. Nem tudhatta, hogy egy nyugdíjas pedagógust fosztott ki, aki — éppen sok száz gyermeknek örömöt szerezve — egy bábelőadás után, a következő előadásra készülve, még öt percre visszafutott valamit elintézni. Azóta már tudhatja, hiszen a kölcsön fényképezőgép, a karóra, a kis számítógép, tűzőgép és sok apró, nekem fontos dolog mellett, az iratokból már elolvashatta a nevemet és címemet is. A pénztárcámban megszámolhatta az előző napon kézbesitett nyugdíjamat is, meg azt a spórolt pénzt is, ami* az unokáimnak szántam karácsonyi ajándékra. Az irataimat, utazási igazolványomat nem tudja használni, és a négy kisunokám fényképei sem szereznek neki, valószínűleg, örömöt. Kérem hát, ha olvassa e levelet, karácsonyi ajándékul küldje vissza nekem, hiszen neki teljesen felesleges. Az a fabábú, ami szintén a táskámban volt. Hüvelyk Matyi lett volna a következő műsorban. A gyerekek kedvenc meséjének bátor kis hőse, aki különböző viszontagságok után ugyan, de visszakerült szüleihez. Szeretném, ha hozzánk is visszatérhetne! Előre köszö-Dr. Juharos Imréné Kecskemét, Petur bán u. 2. Szerkeszti: Rapi Miklós ÚJABB NÉGYSZÁZ NYEREMÉNY Téli