Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-30 / 282. szám

VOACTÜSCÖI; PETŐFI NÉPE Rajeczky Benjamin emlékére Az Európa-hírű ciszterci zenetu­dós emlékére szülővárosának, Pásztónak önkormányzat^ és egy­házközsége szobrot állíttatott. Szervátiusz Tibor szobrászművész alkotását vasárnap délelőtt leplezi le Surján László népjóléti minisz­ter, a KDNP elnöke és Kerekes Károly ciszterci főapát szenteli fel a Nógrád megyei településen. • Különböző típusú gázpisztolyok közül választ egy vevő egy moszkvai bolt pultjánál. Jelcin orosz elnök a közelmúltban rendeletileg engedélyezte az orosz állampolgárok számára az önvédelmi fegyver viselését. (MTI-fotó) A lipicaiakat megmentették A bécsi Hofburg XVI. század­ban épült bálterme teljesen leé­gett, a Spanyol Lovasiskola tető- szerkezetében a védelmében be­vetett vízágyúk károkat okoztak. A nemzeti könyvtár nagytermét sikerült megmenteni, az itt elhe­lyezett 120 ezer könyvet időben biztonságba helyezték. Ez az el­ső gyorsmérlege annak az egye­lőre kiderítetlen okból pénteken hajnalban — nem sokkal egy óra után — támadt hatalmas tűznek, amelynek eloltására csaknem 400 tűzoltót vetettek be. Az első hírek szerint ember­áldozat nincs. Sikerült időben kimenteni a Spanyol Lovasiskola lakóit is, a lipicai lovakat a kö­zeli népkertben helyezték el. Európai Irodalmi Díj Madridban csütörtökön Manuel Vazquez Montalban spanyol írónak ítélték oda „Galindez” című regényé­ért az idei Európai Irodalmi Díjat. Az Európai Fordítói Díjat a gö­rög Szókratész Kapszaszkisz kapta James Joyce „Ulysses” című regé­nyének görög nyelvre történt átül­tetéséért. Az Európai Közösség kulturális miniszterei áltál 1989-ben alapított és egyenként 20 000 ECU pénzjutalom­mal (mintegy 28 000 dollár) pénzju­talommal járó díjakat évente ítélik oda az európai kultúrfővárosokban a kortárs irodalom terén kiemelkedő alkotásokért, illetve kiváló minőségű fordításokért. Veszélyes videojátékok A N intendot és a többi televízióba csatlakoztatható komputeres tömegőrületet gyártó japán cégek a mostani karácsony előtt már figyel­meztetik vásárlóikat: vigyázzanak, mert baj történhet. A Sega cég Sonic 2. játékát, amelyben Sonic, a sün­disznó próbálja legyőzni a gombo­kat nyomogató tulajdonos segítsé­gével dr. Robotnikot, a gonosz el­lenséget, például ilyen szövegű hasz­nálati utasítással kíséri a brit piacon: „ha a videojáték alkalmazása köz­ben szédülést, kettős látást, szem­vagy izomrángást, öntudatvesztést, önkéntelen mozgást vagy hányás­hoz vezető émelygést észlel magán, azonnal hagyja abba a játékot és for­duljon orvoshoz”. Hasonló figyel­meztetést adott közre a Nintendo is. Megismétlik Woodstockot Az amerikai Woodstockban visszaforgatják a történelem kere­két, és megpróbálják megismételni az 1969-es nevezetes popfesztivált, amely Déry Tibor novelláját és a vígszínházi „Popfesztivál” musi­calt is ihlette. Arról nincs hír, hogy ezúttal az ezerszer elbúcsúzott Lo- comotív GT-t is meghívták, de a londoni Evening Standard értesü­lése szerint egyéb eredetiek, példá­ul Crosby, Stills, Nash and Young, a Who, a Grateful Dead, a Jeffer­son Airplane és Joan Baez minden­képpen ott lesz az 1994-re tervezett eseményen, amelyre az 1969-es 400 ezer helyett csak 250 ezer nézőt várnak. A 13. havi bérről Kiskoroson A kiskőrösi képviselő-testület legutóbbi ülésén napirendi pont­ként tárgyalta a közalkalmazottak 13. havi fizetésének kérdését. Mi­vel a törvényben meghatározott feltételek mellett nem lehet kifizet­ni ezt a pénzt, lévén, hogy nem biztosították hozzá a keretet, a polgármester felterjesztést küldött a miniszterelnökhöz, melyben fel­hívta a figyelmet a helyzet visszás­ságára. Mivel Kiskőrösön a ’92-es költségvetés elkészítésével még nem számoltak 13. havi bér tételé­vel, a béralap és az ehhez járuló tb.-előirányzat maradványából próbálták a szükséges pénzt előte­remteni. Ennek megfelelően, ahol az év folyamán megtakarítottak valamennyit, ott lehetővé tették a 13. bér kifizetését, sőt néhány in­tézményben pluszkeretet is biztosí­tani tudott a kiskőrösi önkor­mányzat erre a célra. Bán Vállalkozó orvosok tapasztalataikról A vállalkozó háziorvosok szá­moltak be tapasztalataikéi Surján László népjóléti miniszternek szombaton. A megbeszélésen — a mintegy nyolcvan, rendelőjét bér­lő háziorvosból — csaknem hat- vanan vettek részt. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy rendelőik bérbevételével anyagilag jobban jártak, mert több lehetőségük nyílt a takaré­kosságra és az önálló gazdálko­dásra. A rendelők bérbeadása egyébként az önkormányzatok­nak is hasznot hoz, mert csökken­tek terheik és jelentősen javult a területi betegellátás színvonala. A résztvevők viszont rámutattak arra, hogy nem kapnak hiteleket és a szakorvosi intézmények gyak­ran nem ismerik a különbséget a „vállalkozó háziorvosok” és a ma­szek — praxisukat otthon folytató — orvosok között. Surján László miniszter támo­gatja a „vállalkozókat” és bízik sikerükben. 80 éves szerszámok között • A híres kiskunfélegyházi kovácsdinasztia tagja — Tarjányi Sándor — 47 éve dolgozik a kovácsfűjtató mellett. A műhelyben látható különleges szerszámok nagy részét a mester édesapja készítette. A félegyházi kovács­ember — a lópatkolástól a dísztárgyakig — szinte minden kovácsmunká­ban járatos. (MTI-fotó) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Aratott a halál Tázlár külterületén, pénteken es­te fél hétkor, egy autós későn vette észre az úttesten előtte—feltehető­en a kerékpárját éppen felállító — soltvadkerti R. Pált, akit elütött. A kiskunhalasi kórház műtőjében R. Pál még aznap este belehalt sé­rüléseibe. Szabadszálláson az egyik csintovai tanyabejárónál M. Lajos, 56 éves helyi lakos az általa, vélhe­tően ittas állapotban, vezetett me­zőgazdasági vontatóval letért a földútról, s az onnan mintegy hat méterre levő kanálisban járművé­vel felborult. M. Lajos elvesztette eszméletét és a kanálisban megful­ladt. Ballószögön, a Kossuth utcá­ban, péntek este 9 órakor egy vilá­goskék Trabant, fékezés nélkül el­ütötte a helybéli M. Mihályt. Az 56 éves férfi belehalt sérüléseibe. A Trabant megállás nélkül tovább­hajtott. A rendőrség a cserbenha- gyót elfogta. A ladanybenei úton, szombat délután 5 óra után, Kecs­kemét felé tartott egy budapesti au­tós Volkswagenjével. Haladás köz­ben szemből elütötte a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sáv kö­zepén, a kerékpárját toló 63 éves B. Imrét, aki röviddel a kórházba szállítását követően sérüléseibe be­lehalt. SBF wm A Falutévé holnapi adása A tervezett témák: — Adótipp: az útalapadó visszaigényléséről — Tejpiaci rendtartás II. — vitas­suk meg! — Ismét Rózsaszentmár- tonban: gyár — saját telken — Bú­csú Fegyverneken — Kakasposta­láda — Elza-köszöntő. Szentély-emlékhely lesz ? Michael Jackson, a még mindig legnépszerűbb amerikai popsztár mintegy 170 ezer dollárért megveszi Benny Hill, az áprilisban elhunyt, világhírű angol komikus southamp- toni házát. A milliomos, de nemtö­rődöm Benny Hill egész életében nem volt hajlandó fényűzőbb lak­helyre költözni, s háromszobás egy­szerű otthonában is találtak rá, mi­után a szívbaj végzett vele. Michael Jackson Benny Hill odaadó hive volt, s szentély-emlékhelyet kíván a házban berendezni Benny Hifinek. J&k lalYl A ■ : világmárka akkumulátort az AUTÓFLEX KÉR. KFT.-től az Alföld Áruházban. Viszonteladóknak a nagykereskedelmi raktárunkban, Kecskemét-Kadafalva, tel.: 76/327-905 A múltból a jövőbe Elavult, elörege­dett haszonjármű- vét most a legkor­szerűbbre cserélhe­ti. Ha nálunk vásá­rol vagy lízingel FORD TRAIMSITOT mi 120 000 Ft értékben beszámítjuk az Ön tulajdonában már legalább négy hónapja meglevő Barkas, Zsuk, Nysa, illetve Avia gépkocsiját. Indul a Ford Transit-akció! Ezt az egyedülálló cserelehetőséget egyszerűen képtelenség kihagyni! Tudiuk jól, vállalkozásának egy korszerű haszonjárműre lenne szüksége. Akciónkkal az Ön üzletmenetét szeretnénk segíteni azért, hogy . . . NE LEGYEN ÜRESJÁRAT A VÁLLALKOZÁSÁBAN! MINIPROFIT Tlazakécske, Szolnoki u. 42. Tel.: 76/541-236 Ziccer & SCH'o/t reklám Ml dJLkJUJHb fekete—fehér, egyszínű színes és színes fénymásolás az Alföld Áruház földszintjén MEDI-PRINT KFT. SHOP: Alföld Áruház, Tel.: 76/322-644. IRODA: Kecskemét, Március 15. u. 53., 76/346-439 iáéi ■U6JLALL*.. Um BACS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 328-777 1992. XI. 30-án, megrendelés sorszáma: 230011 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 327-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 329-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapk^algestt^ao^ahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál i Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft',T£PŐ 1914,— Ft, egy évre: 338Í.^ Ft. ISSN 012 Császártöltés külterületén, szombaton hajnalban, H. Zsolt, 22 éves keceli fiatalember, édesapja autójával az egyenes útszakaszról letérve felborult a jobb oldali árok­ban. A jármű vezetője könnyebben megsérült, az autóban félmillió fo­rint kár keletkezett. H. Zsolt eny­hén ittasnak bizonyult, a jogosít­ványát elvették. Az M5-ös autóút és az 50-es főút kereszteződésénél Kecskemét felől Lajosmizse irá­nyába haladva egy Skoda a jobbra ívelő kanyarban megcsúszott, át­tért a bal oldalra és ütközött a szemből érkező Mercedesszel. A balesetnek két súlyos és két könnyebb sérültje van, mindkét autó totálkáros lett. Tiszakécskén, a Szabolcska—Tompa utca ke­reszteződésénél, vasárnap hajnali fél négykor, a 24 éves, helybeli B. Antal gyorshajtás miatt elvesztette uralmát a Renault 9 típusú autó felett és. az út menti villanytrafó­nak ütközött. A vezető könnyebb, utasa, a szintén tiszakécskei Z. Jó­zsef combcsonttöréssel járó sérü­lést szenvedett. A Renaultban 200 ezer, a trafóban 20 ezer forint kár keletkezett. M. Gy. Egy pesti orvos felesége sétál az ötéves Jenőkével a Bazilika előtt. A gyerek megkérdi: — Anya, ez micsoda? — Ez a Bazilika, kisfiam. — És az micsoda? — Az Isten háza. — Hát a Jóisten nem az égben lakik ? — Ott lakik, de itt rendel. LOTTO A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a 48. játékhét lottónye­reményei, a jövedelemadó levoná­sa után, a következők: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találata 56 fogadónak volt, nyereményük egyenként 267 333 forint; 3 találatos szelvény 4796 darab, nyereményük egyenként 2601 fo­rint; a 2 találatos szelvényekre egyen­ként, 105 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 talá­latos nettó nyereményösszeg: 39 451 199 forint. Egy jó „üzlet” a berendezésnél kezdődik! Ezért kínáljuk Önnek azt a páratlan lehetőséget, hogy üzletét Béta-Modul üzletberendezéssel rendezze be, közvetlenül a gyártótól. KFT. Tiszakécske, Szolnoki út 24. Tel.: 76/341 331 Budapest XX., Marx Károly u. 44. Tel.: 76/341-331. Nyíregyháza, Kallói út 18/A. Tel: 42/10-822. Pécs, Rácvárosi út 29/1. Tel.: 72/36-759. Szeged. Juhász Gyula u. 36. Tel.: 62/351 488 49/11 NAPTÁR 1992. november 30., hétfő Névnap: András, Andor Napkelte: 7 óra 10 perc Napnyugta: 15 óra 56 perc Holdkelte: 11 óra 14 perc Holdnyugta: 22 óra 02 perc Előrejelzés ma estig: Kevés felhő lesz, csapadék nélkül. Reggelre néhol köd képződik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet hétfőn 5 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 28-án Kecskeméten a középhő­mérséklet 3,9 (az 50 éves átlag 1,6), a legma­gasabb hőmérséklet 7,2 Celsius-fok volt. Nap­sütés nem volt, csapadék nyomokban. Tegnap reggel 5,3, 13 órakor 7,8 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 5,3 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1021,6 millibar — gyengén emelkedő — volt. November 28-án Baján a középhőmérséklet 3,7 (az 50 éves átlag 2,1), a legmagasabb hőmérséklet 9 Celsius-fok volt. A nap 0,7 órán át sütött, 0,6 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7,6, 13 órakor 6,6 fokot mér­tek, a legalacsonyabb hőmérséklet 5,4 Celsius- fok volt. A tengerszintre átszámított légnyo­más 1022,9 millibar — süllyedő — volt. Agrometeorológiai tudnivalók: a 76/320- 468-as telefonon. — ORGONA ZUGLIGETNEK. A Német Szövetségi Köztársaság kormá­nya a közelmúltban orgonát adományo­zott a zugligeti Szent Család plébánia- templomnak. A Kozma Imre plébános nevével fémjelzett Magyar Máltai Szere­tetszolgálat hű pártfogója volt az egykori NDK-beli menekülők ezreinek 1989. au­gusztus 14. és november 14. között. — KIÁLLÍTÁS AZ ISKOLÁBAN. Holnap délután 2 órakor kiállítás nyílik a bajai általános iskola és diákotthon­ban, a Barátság tér 18. szám ajatt. A tár­laton Szerencsésné Bessenyei Éva szegedi festőművész alkotásait mutatják be. — NÉPFŐISKOLA HERCEG- SZÁNTÓN. A hercegszántói önkor­mányzati vállalkozói és gazdálkodói népfőiskola előadás-sorozatában ma 18 órától A bankok kapcsolata a vállalko­zókkal címmel Horváth Máté, a bajai Postabank igazgatója tart előadást. (Fizetett politikai hirdetés) — SZÁMLÁT AD az új taxióra. Három hónapos sikeres gyakorlati próba után sorozatgyártásra kész a szolnoki Elektrosoft Kft. által kifej­lesztett nyugtát adó taxióra, a Prin- tax — tájékoztatta az MTI-t Nagy Gábor elnök. A cég saját kockázatá­ra kifejlesztett készülékével jövőre a hazai piac 60 százalékának ellátását célozta meg, annak ellenére, hogy je­lenleg már 10 nyugati típusú taxióra van forgalomban. A számlát adó ké­szülékek közül a tesztelés alapján a szolnoki, illetve egy izraeli bizonyult a legjobbnak. Ezért az Elektrosoft együttműködési ajánlattal kereste meg a tel-avivi székhelyű Metrome- teor LTD elektronikai gyárat. Az eredmény: vegyes vállalatuk alapító okiratát várhatóan még az idén alá­írják. Megyei mesemondó­verseny Kunszentmiklóson lezajlott a me­gyei könyvtár által meghirdetett me­gyei mesemondóverseny területi for­dulója. A verseny során két kategó­riában hirdettek eredményt. Eszerint az alsó tagozatosok közül első helye­zett Bíró Károly Kunszentmiklósról, második Bállá István szabadszállás­ról, a harmadik pedig Sümegi Csaba Szalkszentmártonból. A felsős kategóriában Baki Ágnes lett az első, Fehér Éva a második, míg Tóth Péter a harmadik. Mind­hárman kunszentmiklósiak. (Molnár Péterné tudósítótól)

Next

/
Thumbnails
Contents