Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-30 / 282. szám
LABDARÚGÁS 1992. november 30., 11. oldal így látták Kiskőrösön és Baján az NB Il-es labdarúgóőszt Akár a második helyen is lehetne az újonc • Himcr Istvánt ekkor még mint a bajnokcsapat edzőjét éltették. Arról nem szereztünk tudomást, hogy mostani felállítása után hasonlóképp rea- gáltak-e a csapat tagjai? Mi befolyásolta a csapat eredményességét ? Idegen pályán nyuszik voltak Himer István edzővel egy kávé mellett értékeltük az NB Il-es kiskőrösi csapat őszi teljesítményét. — Mi volt a célkitűzés az őszi forduló kezdetén ? — Mint minden újonccsapatnak a biztos bentmaradás úgy, hogy közönségünket elsősorban a hazai mérkőzéseken ki tudjuk szolgálni és a Bajai FC-vel együtt a megye labdarúgását méltón képviseljük a második vonalban. — A célkitűzést a csapat teljesítette. — Úgy érzem, hogy a nem kis elvárásnak eleget tettünk, amelyben voltak kimagasló csúcsok (pl. a 8. forduló után első hely) és a 8. helynél nem volt lejjebb a táblázaton a csapat. — Melyik mérkőzéseken nyújtott a csapat kiváló teljesítményt és mikor gyengébbet ? — Kiemelkedő teljesítmény volt a Salgglas, Eger, Kazincbarcika és Baja elleni hazai, valamint a III. kér. TVE és Bag idegenbeli mérkőzés. Kimondottan csalódás két mérkőzésen fordult elő, ebből a nagyobb a BMTE-Törley elleni hazai vereség és a Tisza vasvári ban elszenvedett 5—l-es nagy zakó. — Vegyük sorrendbe a történéseket kissé részletesebben. — A bajnokcsapatból eltávozott Himcr, Selmeczi, Nagy L., Bárány. Guljajev a nyári szabadságáról, a bajnokság kezdetére érkezett visz- sza. A felkészülést 5 ukrán játékossal és a Videotonból igazolt Csontossal kezdtük el. Mivel tudtuk, hogy három külföldi szerepelhet a csapatban, szinte az utolsó pillanatban a bajnokság kezdete előtt leigazoltuk Kincsest, a BVSC-ből és Kccsmarikot a Szolnoki MTE-ből. az első három fordulóban a kiválasztott ukránok közül Kvasnyi- kovnak és Makrickijnak még nem volljátékengedélye, Beregszászi pedig külföldön tartózkodott. Mindezek ellenére Huszáros rajtot vettünk és bizonyítottuk ezzel, hogy az N B Ill-as bajnokcsapat érett volt az NBII-re. — Objektív körülményként említem meg az NB III-as gólkirály Szűcs szinte egész ősszel tartó sérülését. Szubjektívként a sportszerűenjátszó csapatomból történt négy kiállítást és a feleslegesen begyűjtött sárga lapok utáni kényszerpihenőket. A fentieket azért tartottam fontosnak, mert egy szűk, I6 fős kerettel dolgoztam végig az őszi bajnokságot. Ebben az időszakban tovább nehezitette a csapat nehéz helyzetét, hogy nem tudtam Kuhlevszkijhez nyúlni (kölcsön adtuk Bajára), a három külföldi szerepeltetése miatt. így a keret tovább szűkült. Ezek ellenére az a furcsa helyzet állt elő, hogy ha az utolsó fordulóban Kábán nyerünk, akkor második helyen várhatná a csapat a tavaszi folytatást. — Egyéni teljesítmények? — Megszokhatták, csak a csapat teljesítményével foglalkoztam, de eltérek ettől az új helyzet miatt. Kiemelkedőt nyújtott Pecznyik, Kincses, Makrickij, Linnyikov, Kecsmarik. A sérülések ellenére jó teljesítméhyt produkált Szlovák, Csintalan. Az elvárásoknak megfelelt Bischof, Szűcs, Tóth, Kanál, Agócs, Beregszászi, Szentesi. Viszont csalódást okozott Márics játéka és Kvasnyikov fegyelmezetlensége, aki miatt több bajnoki pontunk maradt a tarsolyban. Köztudott, hogy a nyár folyamán önálló futballklub alakult. Itt is rendszerváltás történt? A felkészülés megkezdése előtt leültem az elnökség tagjaival (akik ma is a barátaim) és megbeszéltük a tennivalókat. Nézetellentéteink voltak, ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy együtt nekivágunk és megoldjuk a magasabb szintű feladatokat. Teljesítették, amit egy újonctól elvárhattak a szurkolók. Most mégis föláll a kispadról. .. — A válásnak mindig vannak nyertesei és vesztesei. Egyet tudok, hogy én vesztes vagyok és egy csapatot hagyok magam után. Mindezekből levonom a tanulságot, s úgy érzem, hogy bölcsebbé és érettebbé váltam. Nem hiszem ázt, hogy szakmai tudásomat valaki is megkérdőjelezhetné. Tiszta szívemből kívánom, hogy amit 3 év alatt felépítettünk, azt vigyék tovább és ezen a Sikeres'úton haladjanak. Mindent köszönök! Szabó Ferenc A csapatkapitány nehéz tavaszra számít Pecznyik Gábor kiskőrösi csapatkapitány belülről látta az őszi mérkőzéseket. — Nagyon örülök, hogy egy sikeres ősz után vagyunk. Számomra is meglepetés ez a jó helyezés, bár a mezőny nagyon tömör, kiegyensúlyozott. Ennek ellenére nehéz tavasz vár a csapatra. — Igen, mert nyolcszor játszunk idegenben. Egy jó téli alapozással viszont meg tudjuk szerezni azt a pontszámot, ami egy biztos bent- maradáshoz szükséges. — Véleménye szerint hány pontot kell elérniük, hogy ne legyenek kiesési problémáik. — Nehéz erre válaszolni, 12—14 szükséges lesz. Sz. F. Miért kellett mennie Himernek? — kérdeztük Pecznyik Sándort, a kiskőrösiek ügyvezető elnökét. — Röviden úgy fogalmazhatnék, hogy az együttműködés feltételei nem voltak biztosítottak. Egyébként közös megegyezéssel bontottunk szerződést, s azt hiszem, Himer Pislát sem törte meg a szakítás, ami egyébként nem ellene irányult, hanem a kiskőrösi labdarúgás érdekében tettük meg ezt a lépést. Természetesen ennek megvoltak az előzményei, tulajdonképpen mi már az őszön is gondolkodtunk a váltásban. A kisebb-nagyobb problémák ellenére nem változtattunk a fölálláson, de az idény végére sem fegyelmileg, sem szakmailag nem olyan munka folyt a csapatnál, amit joggal elvárunk. Ez természetesen nem tetszett a gárdát támogató, szponzoráló embereknek sem. Ok is kifogást emeltek az edző ellen, s nekünk meg lépnünk kellett. Himcr utódja Teliinger Vilmos, ungvári szakember, eddig pályakezdőként tevékenykedett a csapatnál. — rajtmár — 5. Kiskőrös 15 7 2 6 25—19 16 Újoncként derekasan helytállt a kiskőrösiek labdarúgócsapata az NB II-es osztályban. Az őszi idényben nyolc mérkőzést játszottak hazai pályán és ebből az eredmény 5 győzelem egy döntetlen és egy vereség. A gólkülönbség 17—4 és 12 pont. Az idegenben játszott mérkőzések jóval gyengébben sikerültek. Csak 2 győzelem és öt vereség, 8—15-ös gólkülönbség, tehát mindössze szerény négy pont a mérleg! Az otthon oroszlánként küzdő gárdából idegen pályán mégis kiütközött az újonc, s az oroszlánból nyuszi lett. A csapat által megszerzett 16 pont 53,33 százalékos teljesítmény, tehát szép eredmény, több a vártnál, ám utólag mégis azt mondják Kiskőrösön, hogy egy kis szerencsével, jobb odafigyeléssel és több önbizalommal még szebb is lehetett volna. A kiskőrösiek az ősszel remekül kezdtek. Az első nyolc forduló után negyediknél rosszabb helyen egyszer sem álltak, sőt a 8. hét végén a táblázat élén találták magukat. Igaz, a királyság rövidnek bizonyult, mert a Tiszavasvá- riban elszenvedett súlyos vereséget otthon a BMTE-Törley elleni vereséggel megtoldva a nyolcadik helyen kötöttek ki. A kiskőrösi együttesben 19 labdarúgó kapott játéklehetőséget. A szám azonban csalóka, mert ebből Sörös ,egyszer játszott csereként 18, Ócsai pedig 36 percet. Kuhlevszkij három kezdőjáték és egy csere után Bajára távozott. Szlovák a hatodik mérkőzésen megsérült, s bár utána még kétszer próbálkozott, az őszi idény végét kénytelen volt kihagyni. A fő teher tehát 15 labdarúgó vállát nyomta. A sérülés, eltiltás, betegség, formahanyatlás a Kiskőröst sem kerülte el, így az említett 15 labdarúgóból csak ketten, Linnyikov és Pecznyik léptek pályára valamennyi mérkőzésen. A legtöbbször szerepelt együttes (zárójelben a játszott mérkőzés és a + jel után a csereként történt beállás). Kvasnyikov (11) — Márics (12+1), Kincses (14), Tóth (12), Linnyikov (15), Pecznyik (15), Bischof (12 + 2), Szűcs (12 + 2), Makrickij (12+1), Csintalan (9 + 5), Kecsmarik (14). A további sorrend: Szentesi (4+1), Szlovák (7+1), Kanál (7+1), Beregszászi (1 +5). Gólok, kitűntek, sárga és piros lapok Az együttes a 15 mérkőzésen 25 alkalommal vette be az ellenfél kapuját ami mérkőzésenként 1,67 átlag. A 19 kapott gól 1,2- es átlagot jelent. Nem kaptak gólt 5, nem szereztek gólt 4 találkozón. Házi gólkirály Kecsmarik 7 góllal, 6 gólos Csintalan, 4 gólos Linnyikov, 2 gólos Szűcs, I gólosok Bischof, Kuhlevszkij, Szlovák, Márics, Agócs, Pecznyik. A kitűntek közt szerepelt Makrickij 8 mérkőzésen. A további sorrend: 6 Kecsmarik, Linnyikov, 5 Pecznyik, 4 Kincses, 3 Tóth, Szlovák, Bischof, Kvasnyikov, Csintalan, 2 Szűcs, Márics, 1 alkalommal Szentesi, Kuhlevszkij, Kanál. A játékvezetők 21 sárga lapot és négy pirosat mutattak fel a kiskőrösi labdarúgóknak. Három sárga lap miatt Csintalan és Kincses volt kénytelen kihagyni egy mérkőzést. 2 sárga lapja van Bischofnak, Tóthnak, Kecsma- riknak, Pecznyiknck, Kanálnak. Egy sárga lapnál áll Kvasnyikov, Márics, Makrickij. Linnyikov egy mérkőzésen belül kapott két sárgát és mindjárt pirosat is hozzá. Kivüle Tóth, Kanál és Kvasnyikov kényszerült idő előtt zuhanyozni. Befejezésül a nézőszámok érzékeltetik, hogy Kiskőrösön népszerűbb a foci, mint más pályákon. A hazai találkozókat 12 700, az idegenbeli mérkőzéseket 7900 néző tekintette meg. Szabó Zoltán csel talán lehet olyan játékot kialakítani, amivel előre tudunk lépni. Személy szerint azt szeretném, ha a hazai pályán úgy tudnánk szerepelni, hogy bravúrnak számítana Bajáról ponttal távozni. Legyen bevehetetlen vár a bajai pálya A bajaiak jelentős változások utón vágtak neki az új idénynek, hiszen távozott a klubtól Kincses Viktor edző, valamint többjátékos is, Horváth Gy. azóta az NB I-es Pécs kapusa, B. Szabó és Rumán a szintén első osztályú Győri Rába ETO-t választotta, Morvái Nemesnádudvarra igazolt, Vén Evanicsot követte Kalocsára, és nincs már a klubnál Berényi, Bognár és Ángyán sem. Ezek után mit hozott az ősz? Marion László (a BFC elnöke): — Három és fél év után úgy éreztük, váltani kell az edzői posztot, mert új arcra és elképzelésekre volt szükség. Ezért került Kincses Viktor helyére új mester Rónai Sándor személyében. Alaposan kicserélődött a játékosállomány is, a nyáron ide kerültek fiatalok és rutintalanok, ám roppant lelkesek voltak. A bajnokság elején úgy láttuk, hogy ezzel az anyaggal maximum 14-15 pont szerezhető. Az egyébként is kevés játékos aztán menet közben a sérüléseknél annyira megfogyatkozott, hogy kénytelenek voltunk új embereket igazolni. Az, hogy elsők és utolsók egyaránt voltunk az őszön, valószínűleg annak tudható be, hogy még egy mérkőzésen belül is nagyon hullámzó volt a csapat teljesítménye. Bár reálisnak tűnik középmezőnybeli szereplésünk, mégis úgy érzem, hogy az erősítések után, a nagyszerű idegenbeli szereplésünkkel, kellő összpontosítás és odafigyelés esetén, egy kiugró sikert is elérhettünk volna. A tél legfontosabb feladata az elnökség számára, hogy a működési és versenyeztetési költsége ket előteremtse. Ez, remélem, si kerül, és egy kemény téli alapozással, valamint 10-24 edzőmecs• Márton László, a BFC elnöke. Az első öt között végezhetünk vallja Rónai Szakmai elemzést Rónai Sándortól, a csapat edzőjétől kértünk. A nyári felkészülést mindössze 14 fővel kezdtük, majd Kálmán, Palla és Ádám leigazolásával lettünk 16-an. Az előkészületi mérkőzéseken az 1—4—3—2-es játékrendet gyakoroltuk, támadó felfogású csapat kialakítását terveztem. A mutatott játék és az eredmények egyaránt bizakodással töltöttek cl, amit budafoki győzelmünk meg is erősített. Az ezt követő hat mérkőzésen azonban mindössze két pontot szereztünk, ami azt mutatta, hogy kevesek és gyengék vagyunk. Ralfai sérülése következtében 16- an maradtunk, és ráadásul nem mindenki felelt meg az NB II. követelményeinek. Szerencsére, idekerült Bogdán, a rutinos középhátvéd, majd Kuhlevszkij, aki veszélyes támadó. Később tovább erősödtünk a rosztoviakkal, hiszen Parovin és Bula- shenko egyaránt kiváló játékos. Ez az eredményekben is megmutatkozott, mivel nekik és néhány látványosan feljavuló meghatározó futballistánknak köszönhetően 50 százalékos teljesítménnyel az első 10-ben tudtunk végezni. Ősszel egyénileg a csapatból Szabó és Bogdán emelkedett ki. Biztos átlagot hozott Szűcs, Kiss, Ádám, Kovács B. és félszezontól alaposan feljavuló Kovács I., aki 7 góljával az együttes őszi gólkirálya lett. Kuhlevszkij, Parovin és Bula- shenko egyértelműen bevált, viszont Horváth, Faddi, Koch és Tóth nem nyújtotta azt, ami joggal várható tőlük. Jóval több kell a László, Palla, Gombás, Fehér, Kálmán ötöstől. Feltétlenül meg kell említeni Farkas Lászlót, akire kapusként számíthatok, és ez biztonságot ad. Jó hír, hogy az alapozást már Rafiái is velünk tudja kezdeni, és felkerül a felnőttkerethez a már bajnoki mérkőzésen is bemutatkozó Goretieh Gábor és Krisztián — akikre szorgalmuk alapján, úgy látom, már komolyan számítani lehet - továbbá Kővári és Szentmártoni az ifiből. A tavasz folyamán reális esélyt látok arra, hogy az első öt között végezzünk. Ehhez az kell, hogy a csapat együtt maradjon, és ne tizedeljék sérülések, a játékosok hozzáállása az edzéseken is és a mérkőzéseken is legyen megfelelő, és a külső tényezők döntően ne befolyásolják az eredményes szereplés lehetőségét negatívan. Ez utóbbin azt értem, hogy a játékosok számára például biztosítva legyen a nyugodt megélhetés, s így megfelelően tudjanak koncentrálni a mérkőzésekre. Géczy Zsolt • Rónai Sándor hajai edző jó irányt mutatott csapatának. Idegenben jobban ment a bajaiaknak 9. Bajai FC 15 7 1 7 20—19 15 Bár az első mérkőzésen, a BMTE-Törley ellen idegenben elért háromgólos győzelmével az őszi első bajnoki forduló után a ■ táblázat első helyét foglalta el a Bajai E'C, a szép álmok gyorsan szertefoszlottak. Rónai Sándor csapatáról hamar kiderült, hogy rutinta- lan, nehezen irányítható gárda, s a játékosok közül többen még nem érettek az NB Il-es mezőnyben a szereplésre. A nyitómérkőzésen „mesterhármast” produkált Horváth legközelebb csak a hetedik mérkőzésen, a Hajdúnánás ellen találta meg a kaput, de a társak sem remekeltek, mert a fordulópontot jelentő nyolcadik mérkőzésig a hat találkozón mindössze kétszer vették be az ellenfelek kapuját! így lett a vezető csapatból a hetedik forduló végén sereghajtó. Talán jó is, hogy így történt, mert a csapat és a vezetők is rádöbbentek, hogy valamit tenni kell. Az erősítés még időben érkezett, s ezután a három egymást követő győzelem egyszeriben a 7. helyre repítette a gárdát, az ellenfelek közt volt a bajnoki címre pályázó DVSC. Gond nyilván még ezután is akadt, de a Salgglass elleni hazai fiaskó és a Kiskőrösön kapott öt gól inkább a kisiklások számlájára írható. A bajaiak 15 ponttal zárták az őszi idényt, tehát pontosan 50 százalékos teljesítménnyel. A mérlegük különös: két hazai találkozón 3 győzelmet, egy döntetlent és 3 vereséget könyvelhettek el. Idegenben 4 győzelem és 4 vereség van a számlájukon! A csapatban az őszi idényben 22 labdarúgó kapott játéklehetőséget. Ez a szám nyilván nagyobb, mint a nyilvántartott játékoskeret, de a Bajai FC ősz elején felvonultatott kezdőcsapata az idény végére kicserélődött. Az idegenlégiósok Kuhlevszkij, Parovin és Bulashen- ko — csak az utolsó öt, illetve négy mérkőzésen kerültek a csapatba. Bogdán nyolc mérkőzésen állt a védelem kulcspozíciójában. Két ifjúsági korú labdarúgó, a Goretity testvérek egy mérkőzésen álltak be csereként. A Bajai FC legtöbbször szerepelt együttese (zárójelben a játszott mérkőzések száma, a + jel után a csereként történt beállás). Szabó L. (15) — Szűcs (13), Kovács B. (13), Faddi (11 + 1), Kiss (15), Koch (10+ 2), Tóth (10)., Kovács I. (14), Horváth (15), Ádám (13+1), László (6+ 5). Valameny- nyi mérkőzésen tehát csak Szabó L., Kiss és Horváth játszott. A további sorrend: Bogdán (8), Gombás (2 + 7), Kuhlevszkij (4+1), Parovin (4), Bulashenko (4), Palla (4+2), Fehér ( + 5), Kálmán (2+1), Rafiái (2), Goretity K. ( + 1), Goretity G. (+1). Gólok, kitűntek, sárga és piros lapok Az adott gólok száma 15 mérkőzésen 20 (1,33 mérkőzésenként). A kapott gól 19 (1,26). Öl mérkőzésen nem kaptak és ugyancsak öt találkozón nem szereztek gólt. A legnagyobb győzelmet (4 0) a Szarvas ellen aratta a bajai gárda, a vereségcsúcs a kiskőrösi 0—5 volt. A házi gólkirály Kovács L, 7 góllal. 5 golos: Horváth, 3 gólos: Kuhlevszkij (5 mérkőzést játszott), 1 gólosok: Tóth, László, Bogdán, Bulashenko és Szabó L. kapus, aki 1 l-esből volt eredményes. A kitűntek közt 7 alkalommal szerepelt Szabó L., Kovács B. és Kovács I. A további sorrend, 5: Kiss, 4: Horváth Á., Szűcs, 3: Ádám, Bogdán, 2: Kuhlevszkij, Bulashenko, 1: Faddi, Tóth, Koch, Parovin. Sárga lapof figyelmeztetésben 19 esetben részesült bajai labdarúgó. A csúcstartó Kovács B., aki kétszer gyűjtött be 3-3 lapot, és ezért szerepelt csak 13 mérkőzésen. Kovács I. 3 sárga lap miatt egy mérkőzést hagyott ki. Horváth, László és Faddi kétszer. Gombás, Ádám, Tóth és Parovin egyszer kapott sárga lapot. Piros lapot három bajai labdarúgónak adlak. A Budafok ellen RafTai már a 24. percben kénytelen volt elhagyni a pályát, a DVSC ellen Debrecenben Szűcs és Koch ment idő előtt az öltözőbe, ám érdekes módon, ezeken az idegenben játszott mérkőzéseken a megfogyatkozott csapat is győztesen hagyta cl a pályát. Baján ezen az őszön kissé visszaesett a mérkőzések látogatottsága. A legnagyobb nézőszám 1200 volt. A hét őszi hazai mérkőzést 7400. a nyolc idegenbelit 6900 néző tekintette meg. Szabó Anitán