Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-26 / 279. szám

KAPASZKODÓ Munkanélküliség helyett vállalkozás Fafaragó akart lenni Erdély­ben, de a sors az anyaországba v etette, ahol vállalkozásba kez­dett egy Lajosmizse környéki tanyán, hogy terveit megvalósít­hassa. A sepsiszentgyörgyi szü­letésű Váncsa István olyan üze­met szeretne létrehozni, ahol — az évszázados erdélyi hagyo­mányokat felhasználva — egye­di tervezésű bútorgarnitúrákat gyárthat a megrendelőknek. A szakma szeretetét nem a csa­ládból hozta, dédapjáig visszame­nőleg ugyanis mindenki tanárként kereste a kenyerét. A mesterséget a világhírű Szervátius Jenőtől és tanítványától, a csíksomlyói nép­főiskolán tanító Bálint Andrástól tanulta. Tudását nem sokáig tudta kamatoztatni. Erdélyországban, mert az akkori bukaresti rezsim a kisebbség beolvasztása mellett a magyarság kulturális értékeinek a lerombolásába is belekezdett a 80- as években. Egy súlyos baleset kö­vetkeztében Magyarországra kerül gyógykezelésre, ahol megismerke­dik leendő feleségével, s 1985-ben átköltözik Romániából. Pénz nélkül, de mégsem üres zsebbel érkezett Budapestre. A szakismeretei mellett áthozta azt a gépparkot is, amellyel elindíthat­ta feleségével az eddig még.két sze­mélyes vállalkozásukat. Öt évig spóroltak, hogy Lajosmizsétől hat kilométerre egy tízhektáros birtok közepén tanyát vásárolhassanak. Itt alakították ki hosszú hónapok munkája alatt a jelenlegi kis műhe­lyüket, s hozták helyre, tették lak­hatóvá a családi házukat. Mindent a maguk erejétől teremtettek meg, hitelt soha egyetlen banktól sem kértek. Váncsáék ma a faipari „tu­cattermékek” mellett díszkerítése­ket szállítanak Budapestre, a Skála Prizmába, mely több évre előre ga­rantálja a termékeik megvásárlá­sát. A tervekről kérdezve Váncsa István elmondta, hogy már a kö­zeljövőben négy munkást — esz­tergályost, asztalost, fürészest. • A lánya bölcsőjét és a maga jövő­jét is „megfaragta” Váncsa István. anyagmozgatót — alkalmazna, hogy bővítse a termelést. A jöve­delem nagy részét pedig a tanya végén épülő új műhely befejezésére fordítja. Ha kész lesz az épület, akkor talán profilt válthat a vállal­kozás, s elindulhat az az egyedi bútorgyártás melyről évek óta ál­modozik, s mely megvalósításáért régóta küzd a vállalkozó. Ha a cég megerősödik akkor az üzletbe be­lép a Kanadában élő húga, a svéd­országi öccse s nagybátyja is, aki az erdélyi Kovászna megye 1,6 millió tonna fűrészárut előállító ál­lami vállalatnak a vezetője. Ván­csa István ha nem kezd bele a vál­lalkozásába, akkor már jó egy éve elbocsátották volna abból a pusz- tavacsi faipari üzemből, ahol ko­rábban dolgozott. Állás nélkül nem akart maradni, mert dolog nélkül nem tudta volna elképzelni az életét. Belefogott valamibe, s bízik a sikerben, mert érzi, hogy csak idő kérdése s előbb-utóbb el­éri a célját, ha nem is erdélyi fafa­ragó művészként,, hanem magyar- országi vállalkozóként. B. Zs. • Dísztárgyak is készülnek Váncsáék műhelyében. (Fotók: Gaál Béla) F. M. boldogulni akar Rokkant nyugdíjas most F. M., a második szívműtét után. Negy­venkilenc éves az egykori agrár­mérnök, havi tízezret kap a megél­hetésre. Ezt mondja el: — Sokat gondolkoztam, éjsza­kákon át nem aludtam, egyre csak tépelődtem: mihez is kezdhetnék? S aztán jött a fiam és a sógorom, biztattak, hogy vágjunk neki a nyár végi és kora tavaszi fóliázás­nak. A fiam szerzett egy négyszáz négyszögöles területet a városon kívül, kedvező áron, a feleségem testvérének meg van megfelelő fó­liaváza. Fűtés nélkülire terveztük, tehát télen szüneteltetjük a gazdál­kodást. Ilyen kicsi területen az ne­künk nem lenne kifizetődő. Első alkalommal futóparadicsomot pa- lántáztunk a negyven méter hosz- sz.ú, hét méter széles sátor alá. Szó­val hétszáz palántát ültettünk pa­radicsomból, és négyszáz paprikát. — Azt már mondta, hogy a terü­letet kedvező áron szerezték meg. De mennyibe került a váz, a sátor? — A száznegyvenezer forintot érő, horganyzott csövekből álló váz megvolt a sógornak. A fóliate­tő bizony nem ment ingyen. De ha meggondolom, hogy már a legelső szüret bizonyítja: egy esztendő alatt bejön az összes kiadás, bele­értve a nyolcvan mázsa istállótrá­gyának az árát is, akkor jogosan lehetünk bizakodóak. Nézze meg ezeket a magasra felfuttatott para­dicsomokat! Az arasznyi palánták­ból néhány hét leforgása alatt gyö­nyörű termés mutatkozik. És ez így, a késői szezonban nem kis do­log! V. M. EGÉSZSÉG ÉS MUNKA NÉLKÜL Kétszeres hátrányban Napjainkban a munkanélküliség so­kakat érint. De vajon mi történik a kor­látozott munkavégző-képességű embe­rekkel, akik a beszűkült munkaerőpia­con is hátránnyal indulnak? Hogyan ér­vényesülhetnek, van-e módjuk a rehabi­litációra?— kérdeztük Bognár Ágnest, a Népjóléti Minisztérium főelőadóját. — Fontos feladatunknak tartjuk a korlátozott munkavégző-képességű em­berek hátrányainak csökkentését a munkaerőpiacon. A foglalkoztatási re­habilitációnak személyre szabottnak kellene lennie, hogy az adott egyén be­tegségéhez igazodjon. — Milyen ösztönzők segítik ezt elő? Hiszen egyetlen munkáltatótól sem vár­ható el, hogy érdekei ellenére foglalkoz­tasson megváltozott munkaképességű embert. ' — Egyrészről negatív ösztönzéssel próbáljuk ezt elérni. Ezen azt értjük, hogy létezik egy kötelező foglalkoztatá­si szint, amelyben a munkáltatók szá­mára előírjuk, hogy a dolgozóik létszá­mának 3 százalékában megváltozott munkaképességű embereket kell, hogy foglalkoztassanak, és amennyiben ezt a kötelezettségüket nem teljesítik, akkor bizonyos összeget egy alap javára kell befizetniük. Ez a rehabilitációs alap. Másrészt ismeretes, hogy a megválto­zott munkaképességű ember a munka­körök többségében csökkent munkatel­jesítményre képes. Éppen ezért került bevezetésre a bérarányos dotáció. Ez azt jelenti, hogy az állami költségvetés fi­nanszírozza a megváltozott munkaké­pességű dolgozó bérének 35 százalékát, így gazdaságossá válhat a foglalkozta­tásuk, bár valószínű, hogy ez a mai munkanélküliségi helyzetben inkább el­mélet, mint gyakorlat. Tapasztalatunk szerint nagyon sok fogyatékos ember kerül ki az utcára. Többen, mint az egészséges munkavállalók. Sajnos, a kötelező foglalkoztatás és a hozzá tartozó fejkvóta nem igazán ösz­tönző, mivel rendjét még 1987—88-ban dolgozták ki, és azóta nem változtattak rajta. Márpedig az a tapasztalatunk, hogy — ismerve a magyar lakosság szo­morú egészségi állapotát — a megválto­zott munkaképességűek létszáma emel­kedik. Sőt, talán az eddig látensen meglévő, megváltozott munkaképességűek most szem elé kerülnek, pontosan a munka- nélküliség miatt. — Fel tudják mérni, valójában mek­kora ez a kör? — Sajnos, gyakorlatilag nem műkö­dik semmiféle információs rendszer. Semmilyen statisztika nem tartalmazza azt, hogy a munkavállalók hány száza­léka, milyen típusú megbetegedésben szenved. Most már azért javul a helyzet, mert idén már a munkaügyi központok vezetik a náluk megjelenő munkanélkü­liek adatait. Közvetett információink vannak, így a rokkant nyugdíjasok szá­ma, járadékosok száma, de ebből az nem derül ki, hogy az aktív állomány­ban hány megváltozott munkaképessé­gű van. Becsléseink szerint legalább fél­millió. — Mi történik a súlyosabban fogya­tékosokkal? Azokkal, akik ilyen ösztön­zők ellenére sem találják meg helyüket a normál munkaerőpiacon? — Az ő foglalkoztatásukra jöttek lét­re a célszervezetek. Elsősorban megvál­tozott munkaképességű dolgozókat fog­lalkoztatnak. Ez azt jelenti, hogy az ösz- szes dolgozónak 60-70 százaléka súlyos fogyatékos. Ilyen például a nyíregyházi Start Vállalat (800 főt alkalmaz), de Debrecenben, Pécsett is van ilyen. A több mint 40 célszervezet behálózza az egész országot. Közhasznú munka a megyében A közhasznú foglalkoztatás várható­an a jövő év folyamán is több ezer mun­kanélküli foglalkoztatását teszi lehető­vé. A támogatás feltételei a munkaügyi központ pillanatnyi ismeretei szerint nem változnak. Ezek szerint a munka­ügyi központban regisztrált munkanél­küliek foglalkoztatása életén a többlet­foglalkoztatásból eredő közvetlen költ­ségek 70 százalékos megtérítése lehetsé­ges. A fennmaradó 30 százalékot a munkáltatónak, az önkormányzatnak, esetleg valamely foglalkoztatási célú alapítványnak kell fedeznie. A megye több mint száz települése közül immár 80 vesz részt a közhasznú foglalkoztatásban. A Bács-Kiskun Me­gyei Munkaügyi Központ munkaerőpi­aci programok osztályának adatai sze­rint az év folyamán 103 munkáltatóval kötöttek szerződést munkanélküliek ily módon való munkához juttatására. Ter­mészetesen igen erős szóródás figyelhető meg a térség egyes részei között, hiszen van ahol még mindig kizárólag kommu­nális feladatokra tudják csak elképzelni ezt a foglalkoztatási módot. Vannak azonban olyan települések, ahol igen jelentős létszámban alkalmaznak mun­kanélkülieket szociális, egészségügyi vo­nalon is. Az a több mint 1200 személy —• aki rövidebb-hosszabb ideig alkal­mazásban állt közhasznú dolgozóként — az országos átlagnak megfelelő, ám figyelembe véve a megye foglalkoztatási feszültségeit, rengeteg lehetőség van még a területen. A Munkaügyi Minisztérium is támo­gatja a közhasznú foglalkoztatásban számának jelentős emelését, ennek pe­dig első állomása a jövő évi igények bejelentése. A munkaügyi központ kéri mindazokat a munkáltatókat, akik élni kívánnak a lehetőséggel, igényeiket leg­később december 10-éig jelezzék a mun­kaügyi központnál. Nagy Ágnes Keresnek, kínálnak, hívnak Kedd délutáni állásajánlatok, a megyei munkaügyi központ tájékoztatója alapján Kecskemét: gépi varró 10, szakácsnő 2, könyvkötő 1, varrónő 41, eladó 5, betanított varrónő 10, férfiszabó 10, sütőipari szakmunkás 5, cipőfelsőrész­készítő 38, gondozónő 1, autókárpitos 1; betanított tűző 1, ápoló 6. kozmeti­kus 1, betanított baromfi-feldolgozó 5, pultos 1, fodrász 2, lángossütő 1, sza­kács 4, gépi varró 1, csomagoló 6, taka­rító 2, kerti munkás 1, cukrász 1, rak­tárkezelő 1, konyhai kisegítő 1, AWI hegesztő 1, kőműves 20, tetőszigetelő 4, autóbuszvezető 6, víz-gázszerelő 1, pék 2, hidegburkoló 8, kovács 2, bádo­gos 1, lakatos 6, lovász 1, nyomdai szitás 1, élelmiszergyártó I, központi­fűtés-szerelő 5, segédmunkás 7, ács­állványozó 3, fűrészgépkezelő 8, aszta­los 1, esztergályos 2, villanyszerelő 6, autószerelő 4„ úttisztító 6, fémcsiszoló 2, varrógép-műszerész 2, kazánfűtő 2, rakodómunkás 6, borász 5, gépkezelő 1, autófényező 1, tehergépkocsi-vezető 1, vagyonőr 1, adminisztrátor 1, faipari mérnök 1, tréner 1, ügynök 1, gyors- és gépíró 2, titkárnő 3, gépészmérnök 1, gépésztechnikus 1, építésztechnikus 1, üzletkötő 25, számviteli ügyintéző 1, adminisztrátor 1, pénzügyi előadó, szo­ciális munkatárs 4, számlázó 1, munka­ügyi előadó 1, könyvelő 3, magasépítő mérnök 1, szállodai portás 1, elektro­műszerész 1, logopédus 1, revizor 1, jogász 1 fő. Baja: asztalos 2, bolti eladó 6, bőr­díszműves 3, villanyszerelő 2, ács 3, cér- názó 15, élelmiszer-ipari gépész 1, hűtő- gépkezelő 1, kazánsavazó 1, kőműves 10, varrónő 55, cukrász 1, történelem - magyar szakos tanár 1, óvónő (Sze­retnie, Kunbaja, Bácsbokod) 3, építés- vezető 1, titkárnő 1, adminisztrátor 1 fő, földrajz—rajz szakos tanár 1 fő. Kalocsa: húsipari szakmunkás 2, var­ró szakmunkás 30, betanított szabász 3, elektroműszerész 4, konyhavezető 1, ács-állványozó 1, női fodrász 1 fő. Du- naszentbenedek: mezőgazdasági gépész- technikus 1 fő. Apostag: gépi varró 8 fő. Bátya: építőipari adminisztrátor 1 fő. Dusnok: betanított varrónő 20 fő. Har- ta: asztalos 1 fő. Kiskőrös: lakatos 2, villanyszerelő 1, segédmunkás 3, marós 1, kőműves 4, erjesztő munkás 2, anyagmozgató be­tanított munkás 1, varrónő 20, eszter­gályos 2 fő. Kiskunfélegyháza: cipőfelsőrész­készítő 5, betanított női munkás 5, var­rónő 3 fő. Kiskunhalas: kőműves 20, varrónő 38, gondozónő 2, láncoló 1, hotelpor­tás 1, rendőrjárőr 15, gyors- és gépíró 1, ács-zsaluzó 2, felszolgáló 4, hideg­burkoló 5, szakipari művezető 1, be­tonkeverőgép kezelő 1, villanyszerelő 2, szakács 2, vendéglátó-ipari eladó 9, géplakatos 1, biztosítási üzletkötő 10, bejárónő 1, ács-állványozó 3, betaní­tott műanyagipari műszakvezető 1, se­gédmunkás 3 fő. Bácsalmás: varrónő 10, faipari mun­kás 3 fő. Katymár: varrónő 5 fő. János­halma: vulkanizáló 2, kéményseprő 1 fő. Kiskunmajsa: cipőfelsőrész-készítő 2, adminisztrátor németnyelv-ismeret- tel) 1, kőműves 2, szülésznő 1 fő. Kunszentmiklós: cipőfelsőrész-készí­tő 2, lakatos 3 fő. Szabadszállás: varró­nő 8, biztosítási üzletkötő 1 fő. Szalk- szentmárton: kőműves 1, ács-állványo­zó 1, biztosítási szervező 1 fő. Dömsöd: cérnázó 2 fő. Dunavecse: faipari gép­munkás 5, biztosítási szervező 1 fő. Ti- szakécske: lakatos 5, hegesztő 3, fel­szolgáló 2, szakács 2, varrónő 15, biz­tosítási ügynök 2 fő. Szerkeszti: Barta Zsolt MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — biotippel és kert-ész 6.00: A Reggel 8.05: A Financial Times kelet­európai gazdasági híradója 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi Benne: 9.00: Nyeregben vagyunk — NSZK-tévéfilmsorozat — Az álomlovak 10.00: Soha ne térj vissza! —An­gol tévéfilmsorozat —111/2. (ism.) 11.00: Játék 11.15: Évgyűrűk 12.00: Hírek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 17.10: Képújság 17.15: Pénzvilág 17.30: Postabank Tenisz Gála — Közvetítés a Budapest Sportcsar­nokból 18.30: Menedzser Magazin 18.40: Havi mérleg 19.15: Napközi — egy műsor és va­lami más 19.35: Esti mese — Égből poty- tyant mesék — Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora — Kucsmás szomszéd 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Postabank Tenisz Gála — Közvetítés a Budapest Sportcsar­nokból 22.10: Közjáték (ism.). 22.20: AKTuális 22.45: Miskolc '91 — Dixieland Fesztivál — 2. rész 23.15: Telesport — Labdarúgó Ku­panap 23.45: Híradó 23.50: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Nap TV 15.55: Műsorismertetés 16.00: Hírek — Időjárás 16.05: A chateauvalloni polgárok — Francia tévéfilmsorozat — XXVI/19. rész (ism.) 16.59: Magyarországi néptáncok — Sárközi Karikázó és dunán­túli csárdás (ism.) 17.15: Kérdezz! Felelek 17.30: Tipplista 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 18.18: A találékony unoka — Len­gyel rajzfilmsorozat— A könyvtár (ism.) 18.30: Stan és Pan — Amerikai filmsorozat FF — X//// 7. rész: Tel- jes menü 18.55: Sajtócézár — Ausztrál tévé­filmsorozat VI/4. rész: Minden „Post" nyerő 20.00: Körzeti tévéstúdiók mű­sora 21.00: Össztűz — Aktuális közéleti vitafórum 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Éhségsztrájk — Riportfilm 23.15: Mr. Halpern és Mr. John­son — Angol tévéfilm 54' ÚJVIDÉKI TV 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Tv-napló — szlovákul. 16.15: Művelődési műsor. 16.45: Tv- napló— magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szer­bia ma. 18.30: Tv-napló — ruszinul. 18.40: Rajz­film. 18.45: Tv-napló — románul. 19.00: Tv- napló— magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.15: Rek­lám. 20.20: Kém vetélytárs nélkül — sorozatfilm. 21.10: Hfrek — magyarul. 21.15: Politikai maga­zin. 22.15: Szórakoztató zenés műsor. 22.45: Tv- napló. 23.15: Beverly Hills — amerikai sorozat. 00.15: Hírek. Műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli ^Krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszem­le. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Bibó István: Zsidókérdés Magyarorszá­gon 1944 után — 2 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai fi­gyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism). 13.30: A római katolikus egyház félórá­ja. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Riportműsor (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefó­rum. 17.05: Magyarországról jövök . . . 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Kedves olvasmányaiból Gyurkovics Tibor válogat. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nél­kül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: A Rádió lemez­albuma. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti informáci­ós magazinok. 11.00: Mindenes (ism.). 11.50: Jegyzet (ism.). 14.00: Slágermúzeum. 14.30: Eszperantó híradó. 15.05: Erről beszéltünk. 16.00: Az Amerika Hangja műsora. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: ín limba mater- ná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (horvát). 20.30: Na matern- jem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar mű­sora. 23.45: Auf Deutsch gesagt (ism.). 4.25— 6.55, 9.00—11.00, 12.00—14.00, 17.00— 18.30, 21.00—23.00, 24.00—0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hí­rek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: A Petőfi válaszol. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napó­ra. 12.00: Nótakedvelőknek. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: A Szabó család (ism.). 13.30: Fúvósmuzsika. 14.00— 17.00: Kabarécsütörtök. Közben: 15.00— 15.05: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Rádiót nyer­het. 18.00: Az After Crying együttes felvéte­leiből. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjá­rás. 19.05: Az én újságom. 19.35: Népdalok. 20.06: Kattogó Kabaré — 30. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Daráló (ism.). 21.35: Heavy metal híradó. 22.00: Infrahang. 22.30: Jazz­lista. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthír­adó 23.10—4.20: Napforduló. 0.10—4.20: Kossuth kh. Petőfi URH. Közben: 2.06—3.00: Mélyrepülés. 4.03—4.20: Operaénekesek nó­tafelvételeiből. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 8.50: Owen Marshall (am. sor). Szerelmi bánat. 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). 10.05: Dr. Marcus Welby (am. sor). A döntő pillanat 2. 11.00: Viva. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet jétékai (am. sor). 13.20: Kalifornia klán (am. sor). 14.15: A Springfield-sztori (am. sor.). 15.00: Quincy (am. sor.). Minden szerencse. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó—játék. 17.30: Forró nyeremény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sor). 20.15: Mini Playback Show. 21.15: S.O.S.-hívás (német sor.). 22.15: Tessék? 23.15: Gottschalk-show. 24.00: L. A. Law (am. sor.). Vénusz-pillangó. 1.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). Az állatkertben. 1.30: Quincy (ism ). 2.30: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.30: Be­szélgetés (ism.). 4.30: Robbanékony (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszé­dok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Capito? (ism.). 9.30: Colbyék (ism.). 10.20: Salzburgi történetek (ism.). 11.55: Szerencsekerék (ism). 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). Fáradozások. 14.30: Szomszédok (ausztrál sor.). Beverly szakácsművészete. 15.05: Colbyék (am. sor.). Gyűlölet és trükk 16.00: MacGyver (am. sor.). Kedves Abe. 17.05: Mindent vagy semmit. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.00: Sport. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Wolf körzete (német sor.). A gyilkosság büntetendő. 21.15: Tiltakozás. 22.15: Sötét to­rony (am. horror) 24.00: Hírek. Sport. 0.05: Electric blue (angol erotikus sor.). 0.45: MacGy­ver (ism.). 1.40: Akut (ism.) 2.05: Műsorismerte­tés. PRO 7 5.15: Vegas (am. sor.). Az utolsó lövés. 6.00: Vicki (am. sor ). Aki egyszer hazudik . 6.20: Rajzfilmek (ism.). Gadget felügyelő — Casimir és tsa — Tiny Toon kalandjai — Flintstone család. 8.00: Harttól Hartig (ism ). 8.50: „Colt" a bizton­ság kedvéért (ism.). 9.50: Perry Mason (ism). 11.35: San Francisco utcáin (ism ). 12.30: Bili Cosby-show (ism.). 13.00: Perry Mason (am. sor.). A rút kiskacsa esete. 14.00: Szerelembe es­ve (am. film). 15.45: Harttól Hartig (am. sor). Modern múmia. 16.40: Rajzfilmek — Gadget fel­ügyelő — A dzsungel könyve — Tiny Toon ka­landjai — Flintstone család. 18.30: Bill Cosby- show (am. sor.). Aranylakodalom. 19.00: San Francisco utcáin (am. sor.). Orvlövész. 20.00: Hí­radó. 20.15: Újoncok (angol film) 22.10: T J. Hooker (am. sor.). Terror az akadémián. 23.15: A lepkés gyilkos (spanyol krimi) 0.50: Hírek. 1.00: Éjféli telefonáló (ism.). 1.55: Kabaré és sza­tíra (ism.). 2.40: Hírek. 2.50: Ráktérítő (ism). 4.10: Hírek. SUPER CHANNEL 13.30: Hírek 14.00: Belföldi tudósítások. 14.30: „Fekete" sorozat. 15.00: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sor.). 19.30: „Fekete" sorozat. 20.00: Én, a kém (sor ). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Európa-film. 22.00: Hírek. 22.30: Úzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: Colorado (ism.). Színház, mozi, KTV, IKTV Kiskun Tv Kecskeméti Ciróka Bábszínház: Rákóczi út. 3.10.00 és 14.00 órakor: SZEGÉNY DZSONI ÉS ARNIKA. Városi mozi: fél 4,,háromnegyed 6 és 8 órakor: KOKTÉL. Színes, mb., amerikai film. Árpád mozi: háromne­gyed 6 és 8 órakor: MICSODA CSA­PAT. Színes, amerikai film. Stúdió­mozi: 7 órakor: THELMA ÉS LOUI­SE. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KISKUN­FÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: MINT A TŰZ. Színes, mb. amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdiómozi: 6 órakor: EU ROPA. Színes és fekete-fehér dán —francia—német film. 14 éven aluli­aknak nem ajánlott! KTV: 9.00— 10.00: KÉPÚJSÁG. 10.00—10.30: Extra — A szerdai műsor ismétlése. 10.30 11.00: TELESHOP. 14.00— 15.00: KÉPÚJSÁG. 15.00—16.00: TELESHOP. 18.00—22.00: TV—TÉ- VÉ-produkció.. — Sráckarika. — Calypso-tv Az amerikai álom XXVI/3. — K—9000: Amerikai krimi (100 perc). IKTV: 10.00: KÉPÚJSÁG — Reklám. 10.30: Barbár fivérek. Szink. USA-kaland. 12.00: KÉP­ÚJSÁG — Reklám. 12.30-ig. 19.00: KÉPÚJSÁG — Reklám. 20.00: Hu­nyadi László. Ism. Magyar opera. 21.30: KÉPÚJSÁG — Reklám. 22.00- ig. Kiskun TV: 05—18.00: KÉP­ÚJSÁG. 18.00-22.00: TV-TÉVÉ műsora. 22.00—24.00: KÉPÚJSÁG.

Next

/
Thumbnails
Contents