Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-25 / 278. szám
8. oldal, 1992. november 25. MEGYEI KORKÉP Bács-Kiskun megyeiek a XXV. Nyári Olimpiai Játékokon Telefonközpontos lesz az űszóolimpikon • A Vidákovics testvérek, Julianna, Ilona és Zsófia Vereczkei Zsolt paraolimpiai bajnok társaságában. A bronzéremhez vezető út is pofonokkal volt kikövezve • Mizsei György, a Kiskunfélegyházi Honvéd olimpiai bronzérmes ökölvívója (középen) szüleivel. A barcelonai paraolimpián világcsúcsot úszó, s ezzel természetesen aranyérmet nyerő Vereczkei Zsolt nem mindennapi sikerét nagymértékben nevelőszüleinek köszönheti. Vidákovics Julianna, Ilona és Zsófia a győztes életéről mesélt lapunknak. — Rendszeresen segítünk olyan gyerekeken, akik szülők nélkül maradtak. Zsolttal akkor ismerkedtünk meg, mikor 1981 karácsonya előtt a budapesti mozgásjavító intézetből, 7 gyerek kivételével, mindenkit kivittek ünnepelni. Mi ekkor mind a 7 magára maradtat hazahoztuk, s közülük volt a legkisebb Zsolt. Ötéves volt ekkor, és rajtunk kívül senkit sem ismert, akihez tartozhatott volna. Már ekkor sírva utazott vissza, de ettől A barcelonai olimpián a bajaia- kat Pekli Mária judoka képviselte. Az olimpiai jelenlét nagymértékben segítette a város cselgáncsozó- it, hogy megerősödjön újjáalakult klubjuk. Eleky István elnök és Gyúró László mesteredző, amikor megtudták, hogy versenyzőnőjük tagja az olimpiai keretnek, mindent megmozgattak annak érdekében, hogy megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a felkészüléshez. A mesteredző szerint a kiutazáshoz való jog megszerzése borzasztóan nehéz megterhelést jelent a versenyzőknek, mert legalább három nemzetközi A kategóriás versenyen kell pontszerző helyen szerepelni. Pekli Máriának ezt három III. és két V. helyezéssel sikerült teljesítenie. A kerettagság megszerzésekor a szövetségi kapitány által kiadott edzéstervhez kellett igazodni, melyben két külföldi edzőtábor, és négyhetes olimpiai felkészitő is volt, ami nem egymás után következett, így az egyesületben az ott végzett mennyiségi munkát technikai csiszolással kellett ellensúlyozni. Ehhez kapcsolódott még a pszichológiai felkészítés. Eleky István, a klubelnök, a legnagyobb figyelmet az olimpikon egyéb problémáinak egyengetésére fordított. Szerencsére az önkormányzat minden egyes tagja partner volt a versenyző lakásviszonyának megoldásában, melyért a klub ezúton is köszönetét mond. Az egyesület nehéz anyagi helyzete mellett viszonylagos biztonságot tudtak adni azzal, hogy Pekli Mákezdve állandósult a kapcsolatunk. Hétévesen kezdte az első osztályt, és iskoláskorában a hét véget és a szüneteket mindig nálunk töltötte. Hatodikos korától már egyedül utazott hozzánk Bajára, és vissza Pestre. Itthon nagyon szívesen segített mindenben, ám érdekes módon, úszni nem szeretett eleinte. A sikerek persze meghozták a kedvét és az olimpiai bajnoksága óta alig várja, hogy újra edzhessen. A 8. osztályt tavaly járta ki, de november 16-ától ismét tanulni kezdett. Ekkor indult az a négy hónapos telefonközpont-kezelői tanfolyam, amelyre már nagyon várt Zsolt. Egyedül az aggasztja — mivel nagyon otthonszerető —, hogy újra csak hét végeken lehet velünk. Géczy Zsolt ria alkalmazott lett főállásban. Sajnos, azt már nem tudták elintézni, hogy a Vasvári utcai torna- csarnokot ne a felkészülés kellős közepén kezdjék el átalakítani, és csak a takarítónő áldozatos munkájának köszönhető, hogy a kitűnő versenyzőnek nem porban és malterban kellett az edzéseket végeznie. Hogy ezért ki a felelős, ma már nem keresik. — Marikánál hál’ Istennek az volt a legfontosabb, veszi át a szót Gyúró úr, hogy nagyon vágyott a jó eredményre és nekünk ezt a felfokozott hangulatot csak baráti és atyai tanácsokkal kellett szinten tartani, a buzdítás minden fokát kimerítve. Meg kell dicsérjem az egyesület versenyzőjét is, akik a szezon végeztével, szabadidejüket feláldozva, edzőpartnerként segítettek. Amikor elbúcsúztunk tőle, becsületes helytállást kértünk, hiszen már az is nagy dolog, hogy bajai versenyző beléphetett az olimpiai falu kapuján. Amikor hazajött, magamhoz öleltem és azt kértem, hogy vállaljon még egy olimpiai ciklust, legyen ott Atlantában. Ma úgy látjuk, hogy van benne annyi erő, hogy a következő olimpián eredményt produkáljon, melyhez minden támogatást megpróbálunk biztosítani. Vajon a város jelenlegi hiányos költségvetéséből mennyi anyagi eszköz jut arra, hogy a becsületesen dolgozó versenyzőnek, edzőnek, klubelnöknek a szakmai munka helyett ne a kilincselés feladata jusson? Papp Zoltán Zsoldos világversenyeken akar felejteni és feledtetni Kecskemét egyetlen olimpikonját éremesélyesnek tartották az edzői, Barcelona előtt. Zsoldos Zsolt ifjúsági kora óta a nemzetközi cselgáncs élvonalába tartozik. Joggal reménykedett egy kiugró olimpiai eredményben is. Mint ismert, Barcelonában a magyar cselgáncsküldöttség kiválóan szerepelt, ám a sikerekben nem osztozott Zsoldos: idejekorán elbúcsúzott a súlycsoportja küzdelmeitől. Nagysolymosi Sándor edző akadályt nem ismerve utazott el az olimpiára, jegye, szállása sem volt, mégis látni szerette volna tanítványa győzedelmes versenyzését. Kissé csalódnia kellett! — Mindenképpen érmet vártam Zsolttól! — emlékezik néhány hónap távlatából az edző. — Két héttel az utazás előtt vírus támadta meg, de érdekes, hogy nem fizikailag, hanem idegileg készítette ki a betegség Zsoldost. Amikor Barcelonában találkoztunk és közösen edzettünk azonnal észrevettem, hogy teljesen szétszórt, úgymond túlpörgött. Ennek ellenére hozott három meccset, s ha szerencséje van és elkerüli a belgát, akinek a stílusa nem fekszik neki, akkor így is ott lehetett volna az éremgyüjtők közt! — Gondolom ettől függetlenül csalódott volt az edző és a klub is. A klub, amely nem sokkal az olimpia előtt alakult meg. — Igen, csalódtunk. Ám azt is tudjuk, hogy Zsolt becsülettel elvégezte a rászabott munkát, nagyon akarta a sikert, hiszen erre tette föl az életét. Hagytunk időt a számára, döntse el, oda tudja-e tenni magát a rosszul végződött olimpia után? Akkor mégegyszer bizalmat szavazunk neki, támogatjuk a felkészülését a jövő évi Eb-re és világ- bajnokságra. Gondolkodási időt kért, mert tudja jól: feneketlen zsákba nem szeretnénk aranyat pakolni... — Hogy döntött, folytatja, vagy abbahagyja a cselgáncsot? — kérdeztem néhány nappal később Zsoltot. — Nem volt könnyű a döntés! Nagyon akartam az olimpiát, erre tettem föl a sportpályafutásomat és az életemet. Túlpörögtem, begörcsöltem s nem jött össze. Ám itthon nagyon megértőén fogadtak, senki nem volt kárörvendő, de éreztem, hogy ezt a kudarcot egyedül kell megemésztenem, nem csapatsportágban indultam, senkire sem hivatkozhattam. Rágódtam, tépelődtem, végül lementem az edzésre, úgy döntöttem, folytatom! Jövőre kontinens- és világ- bajnokság lesz, jó lenne sikerélménnyel befejezni a sportot. — S ha ott kijön a lépés, s éremmel tér haza? — Erről még korai beszélni. A klubban a helyzetem biztos, nyugodt körülmények közt készülhetek. Őszintén megmondva, először azt hittem, hogy csak föllángolás az egész, az új egyesület vezetői részéről. Ám azt hiszem, a Kecskeméti Judo Club életképes, lelkesen halad előre. Ebben is szeretnék segíteni! Rajtmár István • Zsoldos Zsolt, a Kecskeméti Judo Club válogatott cselgáncsozója a jövő évi világversenyeken szeretne bizonyítani. Összeállította: Banczik István Bács-Kiskun sportolói ebben az évben igen sok értékes helyezést szereztek a különböző szintű hazai és nemzetközi versenyeken, de közülük is az élre kívánkozik Mizsei György teljesítménye, aki a barcelonai olimpián bronzérmet harcolt ki az ökölvívók 71 kg-os mezőnyében. Az éremszerzés körülményeiről maga az érintett már igen sokszor beszélt, ezért szüleit és egykori edzőjét kértük meg, elevenítsék fel a pályakezdés és az olimpiai időszak alatti emlékeiket. Mizsei György édesanyja: — Gyuri nagyon eleven gyerek volt és hogy a beleszorult sok energiáját levezessük, a férjem — aki maga is ökölvívó volt —, elhatározta, hogy megtanítja az ökölvívásra. Az egyik régi nadrágjának elvágtuk a szárát, megtöltöttük homokkal, majd felkötöttük az udvarban egy fára. Ezzel el is készült az első homokzsák, amit aztán reggeltől estig püfölt, roppant nagy buzgalommal. Tóth György nevelőedző: 1983 —84-ben remek kis ökölvívógárda jött össze a Honvéd Kun Béla SE színeiben, ahol olyan jó nevet kiharcolt félegyházi fiúk vitték a prímet, mint a három Borbély testvér, Hidegh Laci, Pintér Pista és Buk- nitz Robi. Ezt az örömet még csak tetézte, hogy akkoriban került átadásra az új ökölvívótermünk is és ennek köszönhetően jelentkezőkben, újoncokban nem volt hiány. Általában ősszel a tanévkezdés után jöttek a gyerekek hozzánk és egy ilyen nagyobb kompániával állított be egy vékonydongájú göndör kis srác is, akinek már az első mozdulatain meglátszott, hogy milyen jó ritmusérzéke van. Amikor bemutatkozott, egyből beugrott, hogy az édesapja nálam edzett, sőt még a nagybátyja is, aki istenáldotta tehetség volt. Szerintem Gyuri ezt örökölte, mert első látás- ra-hallásra elsajátított minden mozdulatot és ezért korán megtanulták tisztelni az ellenfelek. A Magyar Olimpiai csapat tagjaként egy kiskunhalasi fiatalember is kiutazhatott a nyáron Barcelonába. Sós Attila, a Határőr Dózsa lovasa kemény munkával szerezte meg ehhez a jogot, s ugyanilyen elismerésre méltó módon hálálta meg a bizalmat. Az olimpia befejeztével legjobb magyar lovasként értékelhették, s a militaryszakág versenyében, amelyben indult — 96 résztvevő között a 31. helyen végzett. Nem rajta múlott, hogy négytagú csapatuk nem tudott értékelhető eredményt felmutatni. — Hogyan élted meg, hogy teljesítményed alapján a mezőny első harmadába tartozol? — kérdeztem. — Őszintén szólva elégedetté tett — mondta. — Bár, ha meggondolom, hogy jobb kezdés vagy a második napi feladatok sikeresebb megoldása már mennyivel előkelőbb helyet hoz a sorban . . . Valójában a díjlovaglásomat sem ítéltem rossznak, a lovam is jól ment, mégis kevés ponttal jutalmazták. A terepverseny lényegesen javított a dolgon, hiszen a 77-ikről a 39. helyre rukkoltam előre. Pedig nem volt köny- nyű, amit az is bizonyít, hogy a nagyügetőrészen többek között a kétszeres olimpiai bajnok Mark Todd is kénytelen volt feladni. A harmadik versenyszámban, a díjugratásban hibátlan pályát lovagoltam, s időeredményem alapján soroltak a harmadik helyre. — Áruld el, előtte mire számítottál! Bevallom, az volt a vágyam, hogy be tudjam fejezni a versenyt, hogy értékelhető legyen, be bukjak, ne zárjanak Mizsei György édesapja: — Amikor hazajött első olimpiájáról, a tiszadobi úttörő-olimpiáról, büszkén jelentette ki, hogy érmet nyert. Én megkérdeztem tőle, hogy milyet? „Hát bronzot!” — mondta. Erre én azt feleltem, hogy fiam ez a te tudásoddal édeskevés! Azonnal nekiláttunk kesztyűzni, és bár minden ütésemnél fájt a szívem, amikor megütöttem, de azt akartam, hogy tudja és érezze, csak az erős és jól felkészült ökölvívó lehet saját maga ura a ring- ben, mert ott másra nem számíthat. Mizsei György édesanyja: Ezt jól megjegyezte, mert ezután már sorra jöttek a győzelmei. Hozta a szép érmeket és tiszteletdíjakat, melyeket a mai napig is én őrzök. Úgy vigyázok rájuk, mint a szemem fényére, mert jól tudom, hogy az én drága kisfiam mennyit szenvedett értük a szorítóban, mint most legutóbb az olimpián is. A férjem, aki a Dégáznál dolgozik, szabadságot vett ki a barcelonai ki — és, hogy azért minél jobb helyezésem legyen. Egyébként el sem tudtam képzelni, mi az, hogy olimpia, túl nagy tapasztalatokkal nem rendelkezem hatalmas világ- vagy nemzetközi versenyek tekintetében. Persze 21 évesen nemigen jutnak ki lovasok az olimpiára, csak a nevelőapámról Suti Istvánról tudom, hogy ennyi idősen versenyzett a római olimpián díjugratásban és tizedik lett. napok idejére és igy szinte^ egész napos ügyeletet tartottunk. Általában a rádió volt a leggyorsabb, először ott hallgattuk a mérkőzéseit, mint például a döntőbe jutásért vívott kubai Lemus ellenit, amely számomra maga volt a kín- szenvedés! Amikor hallottam a riporter el-elcsukló hangját, hogy most itt, most ott ütötte meg nagy erővel a kubai világbajnok az én drága kisfiámat, csak sírtam. A férjem nem győzött vigasztalni, hogy nem olyan fájdalmasak azok az ütések és Gyuri majd visszaadja. Én viszont csak akkor nyugodtam meg valamennyire, amikor este a tévében is láttam az egészet és a saját szememmel győződhettem meg róla, hogy Gyurikám tényleg jól van és ez a vereség nem viselte meg annyira, mint ahogy a rádióközvetítés alapján gondoltam. Hiába, egy anya sohasem tud szurkolóvá válni, legalábbis ebben a sportágban, ahol pillanatppjíiéöt zuhognak a pofonok . . . Farkas TÍb&° — A munkádat hogyan befolyásolja ez a rendkívüli esemény? — Nagyon is ösztönzőleg. Eddig is szívvel-lélekkel dolgoztam, ezután még jobban fogok. Különösen Varró József és Tuska Pál gratulációi jelentenek hajtóerőt, de nem volt olyan ember, aki ne örült volna velem. Zsizsik nevű nyolcéves lovam volt a legjobb állapotban a kerctlovak közül. Úgy vélem, kellő megvigyázása mellett megyünk mi még együtt olimpiára. IRODABÚTOR — íróasztalok, a hozzávaló sarokelemekkel, gördülőszekrényekkel; — tárgyaló-, dohányzó-, gépíróasztalok; — szekrények, polcos, vitrines, akasztós kivitelben; — székek, fotelek: főnöki, titkárnői, tárgyaló, gördülős, forgó, állítható kivitelben; — számítógépállványok; — praktikus, helykímélő, forgó irattartók. • Lízing- és részletfizetési lehetőség • Belsőépítészeti tervezés és kivitelezés • Szerelés, házhoz szállítás. OFFICE CENTER, Kecskemét, Horváth D. u. 14. (a megyei rendőrkapitányság mellett). Tel.: 76/321-908, 327-407; fax: 76/346-549 123/11 Lesz bajai cselgáncsozó Atlantában • Pekli Mária, a Bajai Judo Club válogatott versenyzője a barcelonai tapasztalatok birtokában már a következő olimpiára készül. A szakág legjobb magyar lovasa volt az olimpián • Sós Attila, a Kiskunhalasi I latárőr Dózsa válogatott versenyzője enyingi tenyésztésű pejkancájának a nyergében.
