Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-03 / 259. szám
• A birodalom szétesése felkészületlenül érte a tagköztársaságok lakóit. HETI SOROZATUNK KELETI BŰNÖK Rabló pandúrok Az egykori Szovjetunió köztársaságaiban tevékenykedő gazdasági partnerek kapcsolatait szabályozó jogi normák hiánya, valamint az igazságügyi intézmény- rendszer gyors privatizálódási folyamata nemcsak megteremtette, hanem bizonyos értelemben törvényesítette is a rendőrség gengsztertörekvéseit. Az omszki események is ezt igazolják. A 3. számú omszki városi autó- közlekedési vállalat gépkocsivezetője az üzem pénztárosára várt a bank előtt, amikor mellé hajtott két sárga-kék, észak-kazahsztáni rendszámmal ellátott Zsiguli. A kazah rendőrök udvariasan, de határozottan arra kérték a vállalati sofőrt, hogy üljön át a közlekedésrendészetiek autójába. Ezt követően az orosz RAF kazah rendőri kísérettel elindult Kazahsztánba, azaz egy szomszédos államba. Az első pihenőt Marjanovka járási székhely elhagyása után tartotta a gépkocsioszlop. A megrémült, magát minden tekintetben ártatlannak tudó gépkocsivezetőt kitették a Zsiguliból, autóját pedig magukkal vitték. Az omszki rendőrség kapcsolatba lépett a petropavlovszki kollégákkal, akik határozottan tagadták a gépkocsilopás tényét, sőt előadták az esettel kapcsolatos saját verziójukat. Szerintük a patropav- lovszki taxivállalat kérte fel a saját rendőrségét arra, hogy tisztázza a helyzetet a cég omszki adósával, aki tőlük bérelte a RAF-ot, de bérleti díjat nem volt hajlandó fizetni. Fizetségképpen a taxisok felajánlották a rendőröknek a vita tárgyát képező autót. A petropavlovszki rendőrök kapva-kaptak az alkalmon: kidolgozták és kiválóan végre is hajtották a gengszterakciót a szomszédos, független állam területén. Természetesen mindezt a jogrend helyreállítása nevében tették. Meggyőzően, a gyakorlatban bizonyították be, hogy a zsarolás, különösen, ha a rendőrség lép fel a zsaroló szerepében, a legbiztosabb, legrövidebb útja a gazdasági viták megoldásának. Az eset talán humorosnak is tűnhet, pedig a helyzet egyáltalán nem nevezhető viccesnek, mert az egykori Szovjetunió területén mára már egyáltalán nem működnek a gazdasági viták megoldásának civilizált módszerei. Sokan törik a fejüket azon, hogy miként juthatnak hozzá jogos tulajdonukhoz, ha a megbízhatatlan kereskedelmi partner a volt unió egykori köztársaságában él? Forduljanak bírósághoz? Nem igazán jó és biztos megoldás. A tapasztalat azt mutatja, hogy előnyösebb dolog zsarolókhoz fordulni segítségért, különösen akkor, ha ezt majdnem törvényesen tehetik, hiszen sem a kazah, sem az orosz igazságügyi szervek alkalmazottainak nem tilos „pénzt keresni”. A rendőrségi gengszterizmus Oroszországban kétségkívül új jelenség, s ma már tulajdonképpen törvényesítették is. A fenti eset kapcsán ugyanis az omszki rendőrségen közölték: bűntény esete nem forog fenn, eljárást nem kívánunk indítani”. Ezek szerint minden különösebb ok nélkül bárkit beültethetnek egy rendőrautóba és átvihetnek egy szomszédos államba, ahol valaki már előre kifizette az „igazságszolgáltatás” tarifáját. (AN-hírpanorám a) Egy élő legenda: Albert Schweitzer Éppen 40 éve történt. 1952-ben hideg volt az a késő ősz, de nem csak meteorológiai értelemben. Nyirkossá, fagyossá tette a politikai légkör, a hidegháború is. A svéd királyi palotában azonban ezzel éppen ellentétes témáról, a békéről, a humanizmusról folyt a beszélgetés. A téma illett a személyekhez és az alkalomhoz: a Nobel-díj átadása után fogadta Gustav Adolf svéd király a frissen kitüntetett Albert Schweitzert. A tudós orvos Nobel-díjának szép története van. Az orvosi és teológiai diplomával rendelkező férfi elhatározta, hogy a beteg afrikaiak gyógyításának szenteli életét. Kórházának első cölöpépítménye már 1912-ben, tehát nyolcvan éve került tető alá Francia Egyenlítői Afrika egyik szegletében, az Ogawe folyó partján. Ott telepedett le a német állampolgárságú házaspár, akiket az első világháború kitörése után nem sokkal a Pireneusokban levő tábor drótkerítései mögé internáltak. A hajdani sorbonne-i diák gyanús volt! Amikor vége lett a háborúnak, éveken átjárja Európát, hogy pénzt szerezzen az afrikai kórház bővítéséhez. Már 1939-et mutat a naptár, amikor Európából végleg visszatér az őserdőbe, hogy újabb és újabb bambuszpavilonokban gyógyítsa a maláriában, a tífuszban, a leprában szenvedő betegeit. Az 50-es években hosszabb amerikai körutat tesz, amelynek nyomán Schweitzer Társaságok szerveződnek, s ezek révén több szállítmány gyógyszer, kötszer és élelmiszer érkezik a lamberenéi dzsungelkórházba. A nagy humanista 1965. szeptember 4-én súlyos betegségben hal meg az őserdei klinikán. Alig vett magához gyógyszert, „kevés van, kell a betegeknek” — mondta orvosainak. Az 1957-ben elhunyt felesége mellé temették az őserdőben. A lamberenéi kórház ma már korszerű intézmény. Flíven őrzi azonban —ahogy a helyiek mondták—a Nagy Fehér Csodatevő emlékét, aki nemcsak a tudományával, hanem lényének humanizmusával, mélyen emberi érzéseivel is gyógyított. Ferenczy Europress ANYAKÖNYVI HÍREK KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek (1992. október 27. és 28. között anyakönyvezettek): Drozdik Károly (anyja neve: Seres Erika), Bognár Dóra (Németh Zsuzsanna), Pintér Richárd (Kálmán-Nagy Katalin), Tóth Bálint (Vojnárovits Ildikó), Trungel- Nagy Mihály László (Szita Magdolna), Mehr- felsz Viktor (Sándor Ágnes), Piroska Mária (Juhász Erika), Klement István (Túri Terézia), Kiss Tibor (Molnár Mónika Piroska), Göröcs Nándor (Sárkány Anikó). Házasságot kötöttek: Kovács Edit—Piroska Gábor, Patyi Erzsébet—Hojsza István. Meghaltak: Bíró Rudolf — Kunszállás, Molnár Istvánná Tóth Ilona — Kunszállás, Molnár Istvánná Gulyás Rozália — Városföld, Farkas Mária — Kiskunfélegyháza, Pap Istvánná Tóth Rozália — Kiskunfélegyháza, Szabó Antal—Tiszaalpár, Kürti Zoltán—Tiszaalpár, Bugyi Béla—Jászszentlászló, Major Gáspár — Kiskunfélegyháza, Banos Jánosné Nagy Ilona — Kiskunfélegyháza, Dora Pálné Zsámboki Jusztina — Kiskunfélegyháza, Rőfi Géza Mátyás — Kiskunfélegyháza, Szilágyi Lajosné Kis Etelka — Tiszaalpár, Szabó András Ferenc—Kiskunfélegyháza. KALOCSA Születtek (október 19. és 26. között): Farkas Alex (anyja neve: Hugyecz Rózsa), Diós Krisztián (Fülöp Vilma), Samu József Krisztián (Kákonyi Tímea), Tóth Anna Csenge (Mácsai Edit). Házasságot kötöttek: Radios Vince és Szendrei Julianna. Meghaltak (október 19. és 26. között anyakönyvezettek): Fischer János (Kalocsa), András András (Kalocsa), Roland Fülöpné Szabó Borbála (Budapest), Malomsoki Sándor (Du- napataj), Evetovics Jánosné Kelle Erzsébet (Szekszárd), Balázs Sándomé Halász Mária (Foktő), Szapek László (Tass), Kovács Fe- rencné Fejes Julianna (Kecel), Podhradszky Aurél György (Dunavecse), Illés Ferencné Iván Erzsébet. KORALL N Kárpótlási jegyét napi áron és tört aranyát aranyékszervásárlásnál beszámítjuk. — Vállalunk aranyékszer-javítást. — Tízezer Ft feletti vásárlás esetén ajándékot adunk. KORALL ÉKSZERBOLT Kecskemét, Arany János u. 10. \ 135/11 A Glória Bútoripari Rt. kedvezményes bútorszövetvásárt rendez készleteiből. Eladásra kerül: Lucia, Fortuna, Zafír, Tájfun, Tornádó, Lavina fantázianevű szövetek kis és nagy tételben. Fizetés: készpénzben. Az árusítás helyei: — Glória bútorbolt, Kecskemét, Matkói út 99. — Glória kárpitosszaküzlet, Kecskemét, Rákóczi út 4. — Glória márkabolt, Budapest Vili., Práter u. 14. Mintakollekció itt megtekinthető. Árusítás ideje: kedd—péntek 9—13 óráig X X X X X X X X X X x X X X 215685 XXXXXXKXXXföeKXXXKXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' x^ X X Gépi forgácsolás, szerszámgyártás! — Esztergályozás (700 mm, 0 150 mm): tengelyek, perselyek, csapágyházak stb., — marás (1600x400 mm): egyenes-ferde fogaskerék, lánckerék, homlokkerék, fogasléc, ékpályák stb., — szerszámtervezés, -gyártás, — szerkezeti lakatosmunkák gyártása, szerelése. Érdeklődni lehet: 76/329-790, 329-870, Béna Pál, Rehák István. BÉRLETI HIRDETMÉNY! A Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat bérbe adja a Kecskemét, Széchenyi tér 1—3. sz. pincehelyiséget A pince hasznos alapterülete: 267 m2. A helyiség alkalmas raktározási, értékesítési és sportolási célokra. Bővebb információt az IKTV műszaki osztálya ad — Kecskemét, Villám István utca 2—4., telefon: 322-522 1/11 Hí********************************************* * * * * * * * * * * * * * * * Hí Hí Hí Hí * A SELC0-TRADE engedményes aranyvásárt rendez Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Házban, 1992. november 4-én, de. 10—du. 17-ig. * Hí * * * * Hí Hí Hí * * Hí * Hí * * * 3163 HíHíHíHíH<HíHíH<H<H<HíHíHíHíH:HíHíHíHíHíHíHeHeH«H«HíHíHíHíHíHíHíHíHíHíHíHíHíH<H<H<HíH<HeHeHí PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY! Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Gazdasági Irodája pályázatot hirdet a Kecskemét, László Károly u. 10—12. szám alatti önkormányzati tulajdonú, az IKTV fenntartásában lévő, 151 m2 alapterületű, összközműves, jó műszaki állapotú iroda és egyéb helyiségek határozatlan idejű használati jogának elnyerésére. A helyiség bérleti díja 3564 Ft/m2/év + áfa. A fizetendő igénybevételi díj induló összege 3 322 000 Ft. A helyiség használati jogát — az előírt egyéb feltételek fennállása esetén — az a pályázó szerzi meg, aki a pályázati tárgyalás során a legmagasabb összegű igénybevételi díjra tesz ajánlatot. Az igénybevételi díjat egy összegben kell megfizetni. A pályázatot Írásban a polgármesteri hivatal félemelet 46. sz. szobájába Illés Péter előadónak 1992. nov. 20-áig kell eljuttatni. A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó nevét, lakcímét (székhelyét), — folytatni kívánt tevékenység megnevezését, —nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja. 30/11 1000-féle GÉPKOCSI és YAMAHA motorok VÁSÁRLÓI KLUB rendszerben 24—72 havi kamatmentes részletfizetésre KÍNÁLATUNKBÓL: OPEL Astra 1.7 D SUZUKI Swift 1.0 MITSUBISHI Colt PEUGEOT 205 XL YAMAHA SR 125 20 278 Ft/hó, 15147 Ft/hó, 17 936 Ft/hó, 17 954 Ft/hó, 7285 Ft/hó. Kihelyezett ügyfélfogadás: KISKUNHALAS, Rendezvény- és Programiroda, Bokányi u. 8. 1882. november 4., 9—16 óra. Ismerje meg és használja ki Ön is a kamatmentes részletfizetés előnyeit! (—<* PROMO-INDRA C0NS0RCI0 LJ Promo-lndia 25 Baja: Fehér István, Rezét u. 3. CONSORCIO 18/11 ezt sem ezt sem mutatjuk be idén, az őszi budapesti autókiállításon Helyette: a Volkswagen és az Audi valamennyi Magyarországon forgalmazott típusa 1992. november 2-től egy teljes héten át kedvezménnyel megvásárolható (részletfizetés esetén 4%)* • Sőt, ezen a héten nyújtott nyitvatartással várjuk vásárlóinkat: hétfőtől - péntekig 8-19 óráig szombaton 8 - 18 óráig Brill Kft. 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 14. Tel/Fax: 76/321-343 Ha az autót november 2. és 7. között megrendeli és az előleget befizeti. ,861 Mini-Max Kecskemét, Dunaföldvári út (tel.: 76/328-283) azonnali belépéssel felvesz szerkezeti lakatost és kőművest ■ Katonaviselt autóvillamossági szerelőket és karosz- szérialakatosokat keresünk felvételre. MINI-MAX Kecskemét, Dunaföldvári út Tel.: 76/328-283 861/a Német és francia, használt ruházat és katonai ruházat viszonteladók részére eladó! Raktárak: Szolnok, Thököly u. 85. Apostag, Duna u. 2/B (csak katonai áru) Szeged, Fő fasor 66. Debrecen: (Faárubolt) Rákóczi u. 7. Tel.: 56/374-455 Tel.: Dunavecse 118 Tel.: 62/355-392 Tel.: 52/13-541 3121 Javítóműhelyek, figyelem! A Városföldi Dózsa Mgtsz értékesíti a volt autójavító üzemének diagnosztikai műszereit, elfekvő készleteit, szerszámait. Érdeklődni a helyszínen: hétfőtől péntekig 14—16 óráig. Telefon: 327-066 28/11 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ A soltvad kerti Brett BT. ♦ ♦ megvásárlásra kínál ♦ ♦ MTZ—80-as új motorokat ♦ ♦ 170 000 Ft + áfa * eladási áron. —512-es gyári, felújított kombájnmotort 90 OOO Ft + áfa. Cím: Soltvadkert, Felsőcsábor 34. Telefon: 78/81-570; Telex: 26-928 106/10 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! A Hódmezővásárhelyi Ramon Téglagyárban ■ nagy szilárdságú, fagyálló, tömör, kisméretű faiazótégla kapható: I 0 6,56 Ft + áfa, II 0 6,08 Ft + áfa, III ő 5,36 Ft + áfa. Árunk tartalmazza a gépi felrakás díját. Rendelje meg telefonon: 62/346-096. ■ Kedvezményesen házhoz szállítjuk, kívánságára lerakodással együtt. Gondolja meg, megéri! 3055 ■ A Magyar Hitel Bank megbízása alapján a PENTABER BT. ÁRVERÉSEN értékesíti a Dr. Csanádi u. 4. (Városkapu) alatti 120 m2-es üzlethelyiséget A licitálás három 40 m2-es helyiségre lesz lehetséges. Kikiáltási ár (egyenként): 2 400 000,— Ft + áfa. Az árverés időpontja: 1992. november 19., 10 óra. Bánatpénz: 200 000,— Ft. Árverés helye: PENTABER BT. irodája, Baja, Dr. Csanádi u. 4., tel./fax: 79/21-595 210/11