Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-11 / 266. szám
TISZTELT SZERKESZTŐSED 1992. november 11., 7. oldal Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér l/A Kedves Olvasóink! Nem túlzás, szinte ömlenek a méltatlankodó levelek szerkesztőségünkbe, így hát — akarva, akaratlanul — ilyenekből készült mai összeállításunk is. Több olyan levelet olvashatnak az alábbiakban, melyekkel kapcsolatban bizonyára másoknak is lesz véleményük. írják meg. így például szívesen közölnénk hozzászólást a kecskeméti önkormányzat és a Fecske utca lakóinak utcanévvitájához, az elkeseredett kiskunfélegyházi családanya leveléhez, vagy az egész társadalmunkat élénken foglalkoztató abortuszkérdéshez, hogy csak néhányat említsünk a sok téma közül. Várjuk tehát leveleiket, természetesen minden egyéb közérdekű témában is. (A szerk.) Levél a honatyákhoz! Az alábbi levél másolatát meg- küldtem a kecskeméti „honatyáknak. Kérem, ha lehet, Önök is tegyék közzé soraimat., Tisztelt Képviselő Úr! Mind az Ön.választókörzetében élő lelkész írok Önnek. Lelkipásztor társaimmal és híveink közösségével alaposan beszéltünk az alábbi témáról, s ezt összefoglalva, mint az Ön választója, kérem, képviselje véleményünket a parlamentben az élet védelme, illetve az abortusztémában. Mindnyájan fájdalommal szemléljük a volt Jugoszlávia területén zajló fájdalmas eseményeket, ahol védtelen embereket, gyermekeket gyilkolnak meg. S látjuk, hogy a dráma szereplői közül sokan szinte megszokják már, hogy semminek tekintsék embertársaik életét. Ha kisebb arányokban is, de az előzőhöz hasonlítható tendenciát vélünk felfedezni hazánkban is. Növekszik a bűnözés, szaporodnak a betörések, s ami a legfájdalmasabb, a gyilkosságok, és számos területen tapasztaljuk, hogy csökken az ember tisztelete. Ezért kötelességünknek tartjuk, hogy felemeljük szavunkat minden olyan döntéssel kapcsolatban, amely csökkenti az ember iránti tiszteletet, minden döntéssel szemben, amely nem részesíti az életet teljes védelemben, sőt, netán engedélyezi annak elpusztítását. Tiltakoznunk kell minden kísérlet ellen, amely valamilyen módon az élet semmibevételére nevelheti népünket! Nem feladatunk itt kitérni azokra a vitákra, hogy mely időponttól kezdve tekintsük a magzatot embernek, de le kell szögeznünk, hogy mi a művi abortuszt gyilkosságnak tartjuk és semmiképpen sem tudjuk támogatni. Még egy vitathatatlan szempontot meg kell említenem. Nemzetközi felmérések és a lelkipásztorok mindennapi tapasztalata egyaránt igazolja, hogy az abortuszon átesett nők — fiatalok és felnőttek — egy életre szólóan sérülnek. Azok is, akik az abortusz alkalmával természetes dolognak tartották a magzat elpusztítását. Sebzettségük széles körökben kihat: egyéni életükre, gyermeknevelésükre, társadalmi magatartásukra. A magzat, az édesanya és a társadalom érdekében ismételten kérem, hogy szólaltassa meg véleményünket a parlamentben, illetve képviselje ezt a szavazáskor. Tisztelettel: Jávorka Lajos, rk. pap, kecskeméti plébános Amikor még megtapsolták a buszvezetőt Több éve már, hogy a Kunság Vo- lán járataira felszerelték a világító számjelzéseket. Ezzel kapcsolatos elismerését már a Petőfi Népében is kifejtette egy idős, nyugdíjas. Tudom, hogy az utasok sokasága örömmel nyugtázta ezt. Nem sokkal ezután felszerelték a buszokat mikrofonnal és hangszóróval, hogy a járművezetők bemondhassák a következő megállóhelyet. Kellemes volt hallani, amikor egy-egy buszvezető jó munkát kívánt a felnőtteknek, jó felelést a tanulóknak. Volt úgy, hogy a 6-os busz vezetője a Piarista Gimnáziumnál lévő megálló előtt bejelentette: kislányok, itt megállók, mert tudom, sokaknak ide van közel az úti célja. Meg is tapsolták, mert a teli busz innen csaknem utas nélkül ment tovább. Lehetséges, hogy ez utóbbi szabálytalan is volt, de ... A mikrofonok már eltűntek. Bizonyára ennek gazdasági okai vannak. A helyi ismerettel nem rendelkező utasoknak mindenesetre jót tett a tájékoztatás. Nyugdíjasként sokat utazom hétvégi telekre, SZTK-ba és máshová. Osszvonalas bérletem van. Érthetetlen számomra, hogy a régebbi időkhöz képest miért változott meg az a szokás, hogy a központi megállóban a buszok bevárták egymást, legalább két-három percnyi ideig. Még kellemetlenebb egyes buszvezetők magatartása. Ebben főleg a 2-es járat vezetői — tisztelet a kivételnek—jeleskedtek. Általában sietnek. A 4--erjárat — valószínűleg az útvonal hossza és a sok utas, valamint a forgalmi kereszteződés miatt — rendszerint késik, de a 2-es nem egy esetben a 4-es beérkezésekor már indul is. Nem tudom, kinek mi a véleménye a következő esetről. 1992. október 23., 11 óra. A 2-es a Rávágy téri megállóban leáll. Az első ajtónál hárman szeretnénk leszállni. Az ajtó nem nyílik. Rohanás a középső ajtóhoz. Központi megálló. Hatan- nyolcan maradunk a buszon, amely általában a 4-es vonalán megy tovább. Ott is állt meg, annak az indulóhelyén. A buszvezető emelt hangon közli: Végállomás. Rákérdezek: Nem ez lesz a 4-es? Válasz mégemel- kedettebb hangon, csaknem ordítva: Nem mondtam, hogy végállomás!? Ismét rákérdezek: Nem lehetne ezt más hangnemben közölni? Válasz: Majd adok egyet a pofájára. — Egy-két perc múlva felkerül a buszra a 4-es jarat jelzés. Az első ajtóhoz közel lévén, ott szállunk be. Farkasszemek tekintenek rám. Félelemérzésem van, hiszen lehet, hogy ez az ember birkózó, karatés, bokszoló, de ha egyik sem, ő harmincöt éves lehet, s én már 60 éves vagyok. B. S. Kecskemét (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) Nagy csalódás a Ifjúsági Otthonban Panaszomat azért nem tudom lenyelni, mert több száz gyermeket, velük együtt a szülőket, nevelőket érinti. Múlt heti, keddi lapszámukban röviden tájékoztatták az olvasókat, hogy az Ifjúsági Otthon november 6-án, 15 órakor ajándékműsort rendez 10 éves fennállása, alkalmából, főleg gyermekeknek. Állítólag a gyermekintézményekben nagybetűkkel hirdették ugyanezt, csak részletesebben. Mi is nagy örömmel vittük unokánkat, a színházterem tömve volt, a pótszékeken is ültek, sokan állva reménykedtek, hogy talán akad még egy-két pótszék. Csak vártunk, de sem művészek, sem rendező, sem szervező 15 óra 20 perckor még sehol. Csak az óriási gyermekzsivaly a nagy várakozásban. Lementem a portára, megkérdeztem, ki tud felvilágosítást adni, s közölték, hogy senki, a szervező sincs itt. Aztán egy fiatal hölgy kénytelen volt a színpadra menni és közölni, hogy sajnos ő nem a művészek közé tartozik, akik nem érkeztek meg, ismeretlen okokból, ezért elnézést kér, és kéri a gyerekeket, menjenek haza. Úgy érzem, ekkora csalódást pár mondatos magyarázattal nem lehet elintézni, ezért kérem a sok gyermek és szülő, nagyszülő és pedagógus nevében a számon kérést. Várjuk az előadóművészek mielőbbi jóvátételét. Tisztelettel: Beregszászi Lászlóné Kecskemét, Világ u. 7. Tíz fillér nem volt itthon A Petőfi Népe október 21-ei számában olvastam a Szegényeknél is vannak szegényebbek című levelet. Én személy szerint egyetértek a levelet író nagybaracskai úrral. Ugyanis nekem is van három gyermekem. A legnagyobb másodikos, a középső 5 éves, a kicsi egyéves. Sajnos, a férjem hónapok óta munkanélkülisegélyen van (volt), munkahiány miatt. Én jelenleg gyesen vagyok, egyébként takarító kisiparos a foglalkozásom. Ebben a helyzetben, amikor a férjemnek van „szabad ideje”, ő próbálja végezni az én munkámat. Sajnos, nincs túl sok a megrendelésem, mert mindenki inkább maga takarít, mivel nem tud érte pénzt adni. így jelenleg a családi pótlékból, a gyesből, illetve, ha van munka, akkor jó esetben ösz- szesen 21 ezer forintból élünk. Ebből a lakásrészletünk 10 ezer forint, fizetni kell a villanyt, a gázt, a közös költséget, és még két csekket. Arról már nem is beszélek, hogy mibe kerül az élelem, a ruházat. Á gyest minden hónap 5-éig kellene megkapnom. Történt, hogy nem jött a pénz. Vártam a postást egy-két napig, de nem hozta. Tíz fillér nem volt itthon. Bementem a polgármesteri hivatalba, elmondtam a bajomat egy úrnak, aki a szociális osztályra küldött. Mentem. Előzőleg adtam be kérelmet egy kis segélyre. Elmondtam, még kenyeret sem tudok venni, ha lehet, legalább 100 forint gyorssegélyt adjanak. Előkeresték a kartonomat, megnézték és közölték, szó sem lehet róla, hiszen a gyerekek tejjegyet kapnak havi 300 forint értékben, s ha minden igaz, ingyenes étkezésben részesülnek, de ez még nem dőlt el, s nemrég kaptunk segélyt iskoláztatásra. Ez mind szép és jó, örülök is neki szívemből. De senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor gyermekem kéri; anya, vegyél egy csokit, s azt kell válaszolnom, hogy nem lehet, mert nincs pénzem csak annyi, hogy esetleg holnap kenyeret tudok venni. Ugyanakkor mit lehet hallani újabban? Azt, hogy ha nem tudom fizetni a lakáskölcsönömet, kilakoltat az OTP. Nekünk senki 10 fillérre! nem segített lakást venni. Mi nem vagyunk pénzesek gyerekei. Mi két szegény családból származó gyerekek voltunk, akik a saját kezünk munkájával jutottunk oda, ahol jelenleg tartunk. Akkor miért rajtunk csattan az ostor? S most a parlament is mit csinál az abortusszal? Vitázik róla. Mi közük van hozzá? Vagy azt akarják, hogy több eldobott gyerek legyen a kukákban és az erdőkben eldugva? A nő joga eldönteni, fel tudja-e nevelni, el tudja-e tartani a gyereket. Inkább azzal törődnének, hogy minél jobb társadalmi légkört biztosítsanak, hogy a nők azt mondhassák, igenis szülök egy vagy két gyereket, mert biztosan fel tudom nevelni, s még jó érzés is, hogy én nevelhetem a jövő nemzedékét. Ha ezzel törődnének, bizonyára nem kellene olyan megalázó helyzetbe kerülni senkinek, mint amilyenbe a polgármesteri hivatalokban kerül lassan minden ember. Mindezt egy elkeseredett családanya írta, aki bizony nem nagyon tudja, mi lesz vele. Tisztelettel: Szél Istvánná Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos u. 85. IV/16. [Az alábbi levél másolata annak, amelyet a kecskeméti (volt?) Fecske utca lakói küldtek el hétfőn a város közgyűlésének. Az utca lakóinak kézjegyével ellátott levelet az ö kérésükre közöljük. A szerk.7 Mi komolyan vettük a rendszer- váltást és a vele együttjáró demokráciát. Ezért —- miután az újságból értesültünk arról, hogy az utcánk Fecske nevét elveszik és helyette a Werbőczy nevet adják — tiltakozunk. Az utca minden lakója aláírta beadványunkat, melyben leírtuk kérésünket és indokainkat. Választ Hideg Antal alpolgármester úr aláirásával kaptunk, melyben az állt, hogy beadványunkat tárgyalni fogják és az eredményről „értesítenek. Ekkor még bíztunk Önökben. Miután az ígért időpontra választ nem kaptunk, érdeklődésünkre újabb levelet küldtek, melyben az állt, hogy beadványunkat még nem tárgyalták. Levelük hangvétele már kioktató volt, s bizalmunk ekkor már megingott. November 4-én meglepődve láttuk, hogy minden értesítés és ígéret ellenére az utca két végére kifüggesztették az általunk nem kívánt utcanévtáblát. A fentiek miatt úgy gondoltuk, hogy ha az utca egyetlen lakója sem kéri ezt az utcanevet, a táblákat leszereljük és ezúton visszaküldjük Önöknek. (A Werbőczy nevet senki nem vezettette be személyi igazolványába.) Ismételten kérjük Önöket, hogy korábbi beaványunkat vegyék figyelembe és azt számunkra kedvezően elbírálni szíveskedjenek. Indokaink a következők. Furcsa szokás Reno-éknál Örömmel értesültem arról, hogy a német Reno cég egyik képviselete hírős városunkban is megnyitotta kapuit, fantasztikus árukínálatával. Végre egy színvonalas üzlettel gyarapodott Kecskemét — gondoltam. Az üzletben tett első látogatásom alkalmával ez a feltételezésem be is igazolódott. Ám a második alkalommal, amikor ismét megcsodáltam a széles körű áruválasztékot, megalázó inzultusban volt részem az üzlet egyik alkalmazottjának jóvoltából. Dicséretes, hogy jól öltözött úriemberek állnak az ajtóban és mustrálják a kiás bejövő vásárlókat. Ám meggondolatlan üzletrontás, ha ezt túlzásba viszik, mint az én esetemben. Körülnéztem és távozásomkor udvariasan elköszöntem. Az ajtóban álló úr megkérdezte, hogy mit vásároltam. Micsoda figyelmesség — gondoltam, hogy mi mindenre kiterjed a figyelmük! Ám, amikor felszólított, hogy mutassam a táskám, bevallom, egy kicsit meglepődtem. Nem tudom, mit gondolt rólam a többi vásárló, de egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy ez hozzá tartozik az üzlet profiljához, vagy pedig úgy néztem ki, mint egy tolvaj, vagy esetleg a jól öltözött ajtónálló egy ifjú hölgy táskájának egyéb tartalmára volt kíváncsi? Miután alaposan megszégyenített, még arra sem méltatott, hogy elnézést kérjen. S. A., Kecskemét (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) Sírva teszem le a tollat, de reménykedek „ Tisztelt szülők! Nagyon kérem Önöket, ha gyermekük hazamegy egy új kerékpárral vagy netán a szokottnál jóval több pénzzel, kérdezzék meg tőle, honnan, kitől származik, de ne elégedjenek meg a magyarázattal, járjanak a végére. Ha nem így teszik, Önök is részeseivé válnak a gyermekük által elkövetett bűnöknek. Sajnálatos esemény zavarta meg családom nyugalmát november 9- én. Lányom a szokásos edzésre sietett, időhiány miatt kerékpárral, mivel nincs lehetőségük a versenyzőknek (napi két edzés) a biztonságos tárolásra még pénzért sem, így a tárolóhoz zárta a kerékpárt számzárral. A kimerítő edzés után rohant volna haza, de a kerékpárnak nyoma sem volt. A hőn áhított Mountain Bike-Girardengósip női, a színe lila és sárga, melyet a család csak részlet- fizetéssel bírt megvenni júniusban. NAPJAINK HUMORÁBÓL Szeletelési díj, burkoltan? November 5-én délelőtt a kecskeméti csemege élelmiszerüzletben kértem 10 deka téliszalámit. Előttem több vevő állt, s volt' időm az árakat nézegetni. Amikor rám került a sor, a fiatal eladónő a 855 forintos egységár helyett 875 forinttal számolta a 11 dekára sikerült, tálcáról levett szalámit. Rákérdeztem, hogy miért 875 forint az ára? Azt válaszolta: mert rájön a szeletelési díj. Ez viszont sehol sem volt kiírva. Az üzletben tíz-tizenöt tálca is ki van rakva egymás mellé, különböző felvágottakkal. Én azt gondoltam, hogy a vevők gyorsabb kiszolgálása érdekében választották ezt a megoldást és nem azért, hogy kilónként 20 forinttal többet felszámolhassanak. Kéidezem, mindegyiknél felszámolnak szeletelési díjat? Egyébként olyan gyorsan áraznak, hogy alig lehet követni. Nem beszélve a sok idős vásárlóról, akik alig látnak. így hány embert csapnak be naponta. Szomorú ez, kérem . . . R. I.-né Kecskemét (Teljes név és cím a szerkesztőségben) Szerkeszti: Rapi Miklós FOGADOORAKON Önkormányzat, kontra Fecske utcaiak Mi úgy gondoljuk, hogy ha utcánknak van egy számunkra elfogadhatóbb, s minden szempontból - jobb javaslata és ezzel nem sértünk jogszabály t, személyes jogokat stb., akkor Önöknek már csak egy dolguk van ezzel, mégpedig az, hogy azt elfogadják, vagy elfogadtassák, mert Önöket ezért is választottuk. Elvártuk volna, hogy előre megkérdezzenek bennünket az új utcanévvel kapcsolatban, és ne próbáljanak helyettünk gondolkozva a nyakunkba varrni olyan nevet, amelyet mi nem szeretnénk. Melléklet 6 db Werbőczy utca feliratú névtábla. Természetesen, ha utcanévjavaslatunkat elfogadják, az új táblák felszerelését vállaljuk. Tisztelettel: A Fecske utca lakói A gyermekfodrász már sok ilyen eltulajdonításról hallott az uszoda előtti területen. Ez komoly gond. Nem lehet ez ellen semmit tenni? Kik azok a gonoszok, akik ilyet tesznek, és a szüleik, akik elnéznek efölött? Biztos vagyok benne, hogy serdülő gyerekek teszik, mert a felnőttek tudják már, hogy milyen sokat kell dolgozni azért, hogy megvegyék álmaik kerékpárját. Sírva teszem le a tollat, de mégis abban reménykedem, hogy hátha van szülő, aki felfigyel bánatomra és segít a kerékpárt visszajuttatni, jutalom ellenében. * Kovács Sándorné, Kecskemét, Mártírok u. 68. (E levél közlésével segíteni szeretnénk Kovácséknak. Ezért szívesen fogadunk minden nyomravezető bejelentést szerkesztőségünkben is, személyesen, levélben vagy telefonon. A szerk.) Mégis viszik az újságot November 4-én megírtuk, hogy Bereczki Tiborék (Kecskemét, Pákozdi csata u. 2.) novemberre Petőfi Népe nélkül maradtak, mert a kézbesítő nem ment az előfizetési díjért, a posta hírlaposztályán pedig 2-án már nem fogadták el tőlük a pénzt. Bereczkiék a minap örömmel közölték, mégis kapják az újságot úgy, hogy a kézbesítő hölgy naponta viszi, s helyben fizetnek. Ugyanis tévedés történt, egyik szomszédasszonyuk félreinformálta a postást, azt mondta neki, hogy Bereczki Tiborék lemondták az előfizetést, holott erről szó sincs, kedvelik lapunkat. (A kedves kézbesítő hölgy azért mégis csak megkérdezhette volna a legilletékesebbeket is. A szerk.) Köszönet a boltosoknak Vidéki József Kecskemét, Akadémia körút 57. II.,4. szám alatti lakos a Helvéciái Állami Gazdaság Akadémia körúti üzletéből hazatérve, megdöbbentee jiyugT tázta: sehol a pénztárcája. Benne díjasigazolványa és több orvosi papírja. Másnap ismét vásárolni ment ugyanabba a boltba, s nagy örömére visszakapta tárcáját a boltosoktól, hiánytalan tartalommal. Szerencséje, hogy ők találták meg. Köszöni becsületességüket. (r. m.) Világjáró kerékpáros Szivacon Ljubomir Kuveljics igencsak viharvert állapotban köszönt be szerkesztőségünkbe. Tolmács segítségével közölte, hogy június 10-én szállt kerékpárra a szomszédos Vajdaságban, s bejárta a skandináv országokat. Öt hónap alatt 8 ezer kilométert kerekezett, vontatva — igencsak tákolmánynak tűnő hálókocsiját. Egy halom külföldi újsággal bizonyította, mindenütt fotózták, cikkeztek róla. Rekordot döntött: még senki nem tett meg biciklivel ilyen hosszú utat, ilyen rövid idő alatt. Most Hercegszántón keresztül hazaindul, hogy kipihenje hobbija sei — A helyzet magaslata Kérem önöket, soraimat szíveskedjenek a Petőfi Népében megjelentetni. Hónapok óta vártam a helyesen kitöltött betegbiztosítási kártyámra. A múltkor sürgőssé vált, hogy kártyám legyen, ezért kértem a társadalombiztosítási igazgatóságot, hogy minél előbb küldjék meg. Ehelyett azonban olyan adatokat kértek, amiket annak idején a kérelmemben is olvashatóan megírtam (lásd: melléklet). Az a véleményem, hogy a társadalombiztosítási igazgatóság nem áll éppen a helyzete magaslatán, már ami a pontos munkát illeti. Nyugdíjas törzsszámom egyébként: 695—04 645—2. Süli-Csontos Dávid, Tázlár, Kossuth u. 28. (A hivatkozott mellékletben, a megyei társadalombiztosítási igazgatósághoz küldött levélben szerepel Süli-Csontos úr személyi száma, születési helye, anyja leánykori neve. Ugyanezt kérték mégegyszer tőle ahelyett, hogy a biztosítási kár-
