Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-09 / 239. szám

VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE Közlekedésbiztonsági nap BŰNÜGYEK Török kamion. Kiskunfélegy­háza közelében egy török kami­on ponyváját vágta ki valaki, keddre virradóan. Azonban nem elégedett meg a károko­zással, mert a platóról tíz kar­tont is magával vitt a tolvaj. A kár 238 ezer forint. Tolvaj a vonaton. A kiskun- halasi rendőrök ismeretlen vas­úti tolvajok után nyomoznak tegnap hajnal óta. A nemzet­közi gyors egyik görög utasát lopták meg alvás közben; elvit­ték a táskáját, amiben 1500 né­met márka és 4000 márka érté­kű ékszer volt. A forintra átszá­mított kár 270 ezer. Tanyáról. Egy soltszentimrei tanyába az ajtót betörve jutot­tak be bűnözők. Különböző műszaki cikkekkel távoztak, így összesen 80 ezer forintnyi kárt jelentett be a gazda. Szeremlei százezrek. A sze- remlei Fő utcán egy lakatlan házat nyitottak ki a tolvajok. Akármennyire is lakatlan volt az épület, nyilván a berende­zése megvolt, mert a feljelen­tés szerint ruhaneműk, edé­nyek, használati tárgyak tűn­tek el. Az első becslések 450 ezer forintos kárról tesznek említést. Ülés alól. A kecskeméti Rá­kóczi úton parkolt egy tisza- kécskei polgár kocsija kedden délután. Valaki felnyitotta a fülkét és megkereste az ülés alá helyezett táskát. Harminc- ötezer forint volt benne. Üzlet Bátmonostoron. A ba­jai áfész bátmonostori üzleté­ben kedden éjjel jártak betö­rők. Élelmiszerek, mosópo­rok, cigaretták tűntek el: a kár 80 ezer forint. Csőtörés SZERVIZ CcMIOTI másolók és faxok árusítása, szerviz- és kellékanyag-ellátás MEDI-PRINT KFT. SHOP: Alföld Áruház. Tel.: 76/322-644. IRODA: Kecskemét, Március 15. út 53. 76/346-439 1861 Takarékos németek Október első két hetében a télre történő felkészítést is szolgálják a rendőrségi ellenőrzések. így aki­nek a kocsiján rosszul beállított fényszórókat tapasztalnak a rend­őrök, azokat figyelmeztetik majd, hogy a Magyar Autóklub az idén j is nyílt napokat rendez országszer­te. Kecskeméten, Tiszakécskén, Kiskunfélegyházán, Kiskunhala­son, Baján és Kalocsán október 17-én, azaz a jövő szombaton az autóklub műszaki állomásain in­gyen vállalják a fényszórók beállí­tását. A szolgáltatás nem csak a klubtagok körét érinti, bárme­lyik autós igénybe veheti ezen a napon. I Töretlen népszerűségnek örvend az olasz fiatalok körében a motorke­rékpár. Mindezt csak fokozza az a tény, hogy lakott településeken még a bukósisak használata sem kötelező. (MTI-fotó) Nevelhetetlen honatyák A Diena című rigai lap szerint ne- velhetetlenek a lett képviselők: nem lehet megakadályozni, hogy fontos törvények elfogadásakor hiányzó parlamenti padszomszédjuk szavazó­gombját is meg ne nyomják. A lett parlament vezetői, hogy véget vesse­nek a nem igazán jogszerű gyakorlat­nak, zárakat szereltettek fel a szava­zópultokra, s kiosztatták a képvise­lőknek a gombok működésbe hoza­talához szükséges kulcsokat. Az újí­tás nem vált be. A „feledékeny” hon­atyák rendszerint benne hagyják a kulcsot a zárban, s változatlanul tart a mások helyett szavazás gyakorlata. Schiller levelezése Elkészült Friedrich Schiller le­velezésének teljes, tíz kötetből álló gyűjteménye, a Hermann Böhlaus Utóda kiadásában — közölte a napokban a Neckar menti Mar- bachban a kiadó szóvivője. A most elkészült 10. kötet 229 velet tartalmaz az 1790. piárcius és 1794. május közötti időraakból. Ezzel az^rszágos Schiller-kiadás a helyére léphet a nagy német köl­tő levelezése eddig egyetlen tudo­mányos igényű gyűjteményének, amelyet Fritz Jonas 1892 és 1896 közt adott ki. Az országos kiadás tíz kötete összesen több mint 2200 levelet tartalmaz. Ezeknek mintegy 85 százalékát sikerült Schiller kézírá­sa alapján megfejteni. Ellentétben Jonas gyűjteményével, az országos kiadás minden egyes levélhez rész­letes magyarázatot fűz. Örvendetes, hogy ismét piacra került az országos kiadás hosszú időn át hiányzó első kötete. Francia prüdéria? Félő volt, hogy a francia olvasók nem jutnak időben a popzene nem csupán zenei képességeiről ismert sztárja. Madonna könyvéhez „vi­lágpremier-napján, október 21-én. A határrendészeti szervek lefoglal­ták a popsztár „Sex” című könyvé­nek az Egyesült Államokban nyo­mott és Le Havre kikötőjébe érke­zett 25 ezer példányát. Úgy vélték, a belügyminisztérium illetékes szerve­inek kell eldönteniük, pornográf ki­adványnak, avagy csak erotikus műnek minősül az „alkotás”. Fran­ciaországban ugyanis az erotikus művek szabadon terjeszthetők, de a pornográf írások eladását szigorú szabályok korlátozzák. A Madon­na-hívőket végül is a minap meg­nyugtatták: a belügyminisztérium illetékese közölte: a popsztár műve nem minősül pornográf alkotásnak. Takarékoskodnak a németek: az 5 idén csökkent a világ legnagyobb j népünnepélyére, a müncheni sör­íj ünnepre, az Oktoberfestre ellátó­éi gatók száma, a sörből is kevesebb | fogyott, ám „a tejfogyasztás jól a alakult” — közölték a szervezők a Nem versenyez tovább 159. Oktoberfest vasárnap esti be­zárása után. A kevesebb látogató ugyanakkor rekordszámban akart söröskorsót „emlékbe”: a felügye­lők 53 ezer korsót vettek el távozó vendégektől, ami nagy ugrás a ta­valyi 30 ezerhez képest. Esküvő pap nélkül Megtartották az első homosze­xuális „esküvőt” Prágában — je­lentette a napokban a Blesk című bulvárlap. A 33 éves Vladimír és az egy évvel idősebb Lukás fogadott örök hűséget egymásnak a Szent Orsolyáról elnevezett belvárosi templomban. Pap természetesen nem volt jelen. A „házasulókat” így senki sem adhatta össze. Ott volt vi­szont az örömszülők, a rokonság és az ismerősök népes tábora. A csehszlovák jog — nem be­szélve a katolikus egyházról — nem teszi lehetővé azonos neműek házasságkötését. A csehszlovák püspökkari konferenciához közel­álló körök — a hír hallatán — leszögezték: a „szertartás” résztve­vői durván visszaéltek azzal, hogy a templom egész nap nyitva áll mindazok előtt, akik imádkozni akarnak. • A tegnapi csőtörés az 52-es és 5-ös út kereszteződésében jelentősen lelassította Kecskemét átmenő forgalmát, tovább növelve a légszennyezést, a zajt. A 250 milliméteres csőből folyó víz csak azért nem árasztotta el a környéket, mert közvetlen mellette van a csatornanyílás... S. A. Szezonzáró mérleg Az idei vérhasjárvány nem ked­vezett a vízparti üdülőterületek forgalmának. Soltvadkerten ahonnan egyébként nem jelentet­tek megbetegedést — az idén nyá­ron 70 ezer vendég volt a tóparti strandon, a kempingben pedig több mint négyezer belföldi és 751 külföldi állampolgár sátorozott le. Összesen több mint 21 ezer ven­dégéjszakát jegyeztek a nagyköz­ségben. A belga király a Lugossy utcában? Megyek a húszason a Lugossy ut­cán keresztül, a városközpontba. A körúti lámpa után lassan cammo­gunk, buszunk nem tudja megelőzni a lassú kerékpárost. A sofőr mérgelő­dik, az utasok nézik a lassúság okát, mire mellettem megszólal egyik úti­társam: — Az a baj, hogy ezek a kétkerekűek akadályozzák a forgal­mat! Mire én: — De uram! Olvastam az egyik képes hetilapban, hogy a belga király biciklivel jár. S ha ő men­ne itt előttünk? Egy másik útitársam imigyen szól közbe: — Bocsánat, uram, neki telik ke­rékpárra! (Nem szóltam erre semmit. Mert mit is mondhattam volna? Azt, hogy „Nézze, uram, ő legalább tud gyor­sabban hajtani?” Vagy pedig azt, hogy „Belgiumban higgadtabbak a buszsofőrök”?) V. M. • A brit Nigel Mansell, az Olasz Nagy­díj előtt röviddel bejelenti, hogy a szezon végén kiválik a Williams-csapathól, mi­után nem tudott az anyagiakban meg­egyezni cégével. A Forma—1-cs autós gyorsasági verseny idei világbajnoka az amerikai Indy Car kategóriára tér át. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 328-777 1992. X. 9-én, megrendelés sorszáma: 230 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal cime: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 327-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 329-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre. 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft, egy évre: 3388 — Ft. ISSN 0133-235 x Megette a kutya! — Tessék már megállni egy pilla­natra! Maga újságíró, ugye? Az én nevem ..., ugyan intézze már el, hogy nyerjek az előfizetési akcióju­kon. — Előfizette a lapot? — Nem. Hogyan is tenném. Reg­gel eljövök otthonról, s ha bedobná a postaládába az újságot a postás, mire hazamegyek, estére kiszedik a kutyák, és megeszik. — Megeszik a Petőfi Népét? — Bizony, megeszik, szétszag­gatják. Akkor meg minek fizessek elő rá? Ez katasztrofális. Ez azért még­sem megoldás. Talán egy szájkosár kellene. Esetleg az újságra rá kell nyomtatni: Vigyázat, a kutya ha­rap! (Borz) Hálaadó ünnepély A kiskőrösi püspöki gyülekezet október l l-én, du. 4 órakor tartja szokásos évi hálaadó ünnepélyét. Igét ez alkalommal Pataky Albert lelkész hirdet. / Szamárszerelem • Ugyan, drágám, ne csacsiskodj! (Galambos Sándor felvétele) város és mfá Cia/.dát cserélt a Szelidi-tó, Fel- sőlajos egy nagy család, Ballószö- gön faluház épül, Szalkszentmár- tonban nagy muri volt a szüreti bál. — Mindez honnan tudható? Nos, egyéb sok érdekes olvasni­való mellett, a Város és Vidéke című heti magazin most megjelent számából, amely immár a Felső- Kiskunság 55 településén kapható. Napról napra találkozunk a munkanélküliség kérdésével, amely, sajnos, egyre fiatalabb kor­osztályokat érint. Ez alkalommal azt tudhatja meg az olvasó, hogy e szomorú gond enyhítésére, mi mindent igyekeznek tenni a kis- kunfélegyháziak. A Város és Vidéke, új szolgálta­tásként, ezentúl ingyen közli a la­kossági apróhirdetéseket. A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: — Faludoktor - Az új vállalkozók és a TB — Új évad a békéscsabai színházban — Falunap Buzsákon — Lottószámok - Gedeon- köszöntő. Szerkesztő: Bőle István. Műsorvezető: Práger György. UTOLSÓ KÍVÁNSÁG A Sing-Sing egyik fegy őre be­megy a siralomházba és így szól a halálra ítélthez: — Holnap, mielőtt villamos­székbe ültetik, szokás szerint megkérdik majd, hogy mi az utolsó kívánsága. — Igen, sóhajt a halálra ítélt, na és?--Nézze, magának már úgyis mindegy. Kérje azt, hogy emel­jék fel a fizetésemet. NAPTÁR I992. október 9., péntek Névnap: Dénes Napkelte: 5 óra 54 perc Napnyugta: 17 óra 08 perc Holdkelte: I5 óra 48 perc Holdnyugta: 03 óra 30 perc Eleinte kevés felhő, száraz idő várható, majd pénteken délutántól nyugat felöl megnövekszik a felhőzet és elszórtan valószínű záporeső, eső. Az északi szél délnyugatira fordul és meg­élénkül. Erősödik a nappali felmelegedés. A hőmérséklet délután általában 16—21 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 7-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 15,2 (az 50 éves átlag 12,0), a legmaga­sabb hőmérséklet 22,6 Celsius-fok voit. Csa­padék nyomokban, a nap 6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 12,1, délután 13,8 Celsi- us-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérsék­let 12,1 Celsius-fok. A tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1023,4 millibar — emelkedő tendenciájú. Október 7-én Baján a középhőmérséklet 15,6 (az 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 23,0 Celsius-fok volt. A nap 5,7 órán keresztül sütött, 0,5 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel Í3,l, délután 18,0 Cel- sius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmér­séklet 12,9 fok volt. A tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1023, 1 millibar — emelkedő tendenciájú. Agrometeorológiai tudnivalók: a 76/320- 468-as telefonon. — KONCERT A KATONÁBAN. Ma, 18 órától, a kecskeméti Katona József Gimnáziumban koncert lesz, melyen a következő együttesek lépnek fel: Misery, Tus, Fatima. — MÉG EGY POLGÁRMESTER. A Kiskőrös és vidéke oldalon tegnap megjelent Emlékezés dr. Szenohradszki Bélára című írás alatt jelzett polgár- mesterek közül lemaradt egy név, még­pedig Cseh-Szakáll Sándor, fülöpszál- lási polgármester neve. Elnézést ké­rünk. — HELVÉCIÁN, október 10-én, szombaton szüreti mulatságra várják az érdeklődőket. A zenés, táncos felvo­nulás 14 órakor lesz, majd az adonyi, a beloianniszi görög, a hartai sváb nép­tánccsoportok bemutatója 17 órakor kezdődik. A bálnak a Helvéciái Állami Gazdaság az ebédlőjében ad helyet. — A KEREKDOMBÉRT Kör egye­sület október 10-én felvonulással egy­bekötött szüreti mulatságot és búit ren­dez. A felvonulók 13 órakor indulnak a kefékdombi fürdő bejáfáfátőfi’a bál pedig este 7 órakor kezdődik. — KORLÁTOZOTT könyvtári szolgáltatás Kecskeméten. A Katona József Megyei Könyvtár széchenyivá- rosi fiókkönyvtárában határozatlan ideig technikai okok miatt:— a zene- hallgatás és -másolás szünetel. — HAGYOMÁNYŐRZŐ szüreti mulatság lesz október 10-én, szomba­ton, Bácsalmáson. A program utcai fel­vonulással és csalogatóval kezdődik, majd vásári komédiára invitálják az érdeklődőket. A bajai ODEON Szín­ház ez alkalommal vendégszerepei a városban, este pedig szüreti bál lesz. (Juhász Jenő tudósítónktól.) — UTOLSÓ NAPJÁHOZ ért az idősek hete rendezvénysorozat. Ma 10 órai kezdettel, a Széchenyi tér 22. szám alatt, Borsos Tibor tart tűzvédelmi elő­adást időseknek. Este 18 óra 30 perc­kor, a Margaréta Otthon ebédlőjében megrendezésre kerülő kecskeméti Gi­tár Klub műsorával zárul az egyhetes sorozat. A ga/dasagi átalakulások korát él­jük. Nem meglepő tehát, ha az egykori állami vállalatok tulajdonosai vagy ezért vagy azért megváltoznak. A Ha­lasi Sütőipari Vállalat például pályázat útján került egy siófoki vállalkozó ke­zére olvasható a Halasi Tükör októ­ber 9-ei számában —, míg a vízmű a törvény szerint lett az önkormányzato­ké. Ez utóbbi működtetésével kapcso­latos tárgyalásokról a címlapon talál­ható ismertető. A Félidőben című sorozat legújabb vendége Tóth Zoltán, Kiskunhalas polgármestere. A beszélgetés során azt is megemlíti, hgoy elégedett talán so­sem lesz, bár talán mérleget vonni sem olyan könnyű az embernek saját magá­ról. Míg a gazdasági szférában a tulaj­don átalakítása folyik, addig az úgyne­vezett alvilág sem ül ölbe tett kezekkel. A szeszcsempészek nyomában című írásból akár algoritmusokat is elsajátít­hatnak az érdeklődők, milyen eljárás­sal készíthető a legtökéletesebb „erede­ti” Napóleon konyak-utánzat. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX | Akció a szezonban J Ismét önöknél az Ali Kft. X Termelői áron kínáljuk bőr X felsőruházati termékeinket Már 10 500 Ft-tól w bördzsekik, kabátok, kosztümök, yg alkalmi nadrágok, bélelt X gyermekkabátok kaphatók X 1992. okt. 10-én, 9—17-ig, az SZMT-székházban. $. Kecskemét, Kisfaludy u. 6. w. 760 ű w -a '-tí'-tf w -y is* -y ír & -iK x w w vr w: w ^

Next

/
Thumbnails
Contents