Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-06 / 236. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1992. október 6., 3. oldal TÁVFŰTÉSIÁR-EMELÉS Hogyan lehetne csökkenteni a költségeket? NEM JUT BÉREMELÉSRE JÖVŐRE? Szakszervezeti ismertető a közoktatás helyzetéről (Folytatás az I. oldalról) A városban már nem egy helyen — így például a Batthyány utcán, a Dobó körúton is lehetőség nyílt a hőfogadók mennyiségmérésére. Ez azt jelenti, hogy egy-egy ház vagy lépcsőház önállóan, a saját fogyasztása szerint fizet díjat. Ez egyféle megoldás. — Megoldható ez lakásonként is ? — Megoldható, de sokkal na­gyobb költségekkel. Az előbb em­lített módon egy lakásra egy-két- ezer forintos teher esik, míg az egyéni fogyasztásmérő és szabá­lyozó költsége — például Dunaúj­városban, ahol a rendszert arra al­kalmassá tették, lakásonként kö­rülbelül negyvenezer forintra rúg­tak. Nálunk mindez valamivel ala­csonyabb lenne — esetenként tíz­tizenkétezerből meg lehetne olda­ni, mégis városi szinten három­százmilliós beruházást igényelne. Kedvező felárakkal biztatja a Pick Szeged Szalámigyár és Hús­üzem Rt. a vele szerződésben álló sertéstenyésztőket: október l-jétől a hónap végéig 5 forintos időszaki felárat adnak a sertés kilogrammjá­ért. A szalámigyárnak nagy szüksé­ge van a jó minőségű alapanyagra hazai megrendelései és exportszál­lítmányai teljesítéséhez, ám a be­szerzést az utóbbi időben nehezítet­te, hogy több mint 28 százalékkal Az utóbbi napokban ismét fris­sen eltűnt gázpalackok után nyo­moz a rendőrség. Baja környékén már szinte megszokottá váltak ezek a lopások, alig telik el hét, hogy egy-két esetben ne számolna be a sajtó ilyen és hasonló esetek­ről. Az elkövetések sűrűségét sok minden indokolhatja, hiszen ezek a gázcseretelepek jobbára lakóhá­zaktól távolabb esnek, és a külső megvilágításuk sem megfelelő. így volt ez legutóbb Felsőszentivánon, ahonnan 47 darab úgynevezett kis- palackot loptak el. A kár értéke 281 ezer 500 forint. A körülményekről a bajai rend­őrkapitányság nyomozóosztályán érdeklődtem. Mi nem zárkózunk el egyik meg­oldás elől sem, az önkormányzat­tal együtt keressük a módozato­kat. De éppúgy a fogyasztók véle­ménye a döntő, mint például ab­ban, hogy a hivatalos fűtési idény megkezdése előtt egy-egy közösség igényli-e a fűtést? Amennyiben egy lépcsőház saját fogyasztása szerint kíván fizetni, akkor mi azt sem határozhatjuk meg, hogy a lakók egymás kö­zött milyen elv szerint osztják meg a pénzt. Légköbméteren­ként vagy négyzetméterenként, lakók száma szerint, nekünk mindegy. Bármilyen megoldás is születik, a finanszírozás lehetősé­geit kell mielőbb megtalálni. Az IKTV álláspontja az, hogy az a fontos, hogy a fogyasztók csak az után fizessenek, amit valóban fogyasztanak! esett vissza Csongrád megyében a sertésállomány mennyisége. A tenyésztői kedv fellendítése és a termelési biztonság fokozása ér­dekében egyaránt érdekeltté akar­ják tenni a kis- és a nagyüzemi sertéstartókat. A kistermelőknek például amennyiben azok szer­ződést kötnek velük — minimum 1 forinttal többet fizetnek kilo­grammonként a mindenkori piaci árnál. — A módszerek alapján eldönthe- tő-e, hogy azonos az elkövető? — Nagyon nehéz egyértelmű vá­laszt adni. Találkoztunk már azo­nos módszerekkel, de talán a tv vagy a sajtó is tippekkel szolgálhat a tolvajnak. — Mi lehet a sorsuk az ellopott palackoknak ? — Rejtély. Az utóbbi egy évre nem tudok hirtelen pontos számadatot mondani az ellopott palackokról, de a rengeteg jelző a helytálló. Az orszá­gon belül inkább falvakban szétterí­tik, és olcsó pénzért magánszemé­lyeknek értékesítik. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy aki tudatában van annak, hogy bűncselekményből származó árut vásárolt, büntethető. — berki — Számíthatnak-e nagyobb anyagi megbecsülésre a pedagógusok a kö­zeljövőben? Mikor fogadja el az új közoktatási törvényt az Országgyű­lés? Miben reménykedhet a hazai ta­nári gárda, és mit tehet érdekükben az érdekképviselet? Ezekről s más kérdésekről tartott tájékoztatót Po- korny Zoltán, a Pedagógusok De­mokratikus Szakszervezetének or­szágos ügyvivője a hét végén, Kecs­keméten, a megyei csoportok képvi­selőinek. Ismertetőjében elmondta, hogy a hazai átalakulás szempontjából stratégiai ágazatként kezelendő ok­tatásügy reformja háttérbe szorul a parlamentben. Sem ősszel, sem télen nem várható a közoktatási törvény- javaslatok tárgyalása. Ennek hiá­nyát azok a diákok is kárát látják, akik, befejezvén tanulmányaikat, szakismeretek nélkül kerülnek ki az iskolapadokból. A munkaerőpia­con hátrányos helyzetben lesznek, s pályakezdő munkanélküliként kilá­tástalan jövő vár rájuk. Az előadó becslése szerint, jövő év elejére az el­helyezkedési gondokkal küszködő fiatalok száma elérheti a százezret is. 17 ••• Wf• Van-e jovoje a dávodi spárgának? A községi hangosbemondó felhí­vására nem sokan jöttek el Nagyba- racskán, a művelődési házban októ­ber l-jén rendezett előadásra, melyet Solymosi Tivadar felvásárlási elő­adó tartott a spárga termesztésről. Mi az oka az érdektelenségnek? Az előadó elmondta, hogy nem csak Nagybaracskán, az áfészhez tartozó többi községben sem volt számotte­vő érdeklődő a spárgatermesztés iránt. Évek óta nem fizetik meg a paraszti munka gyümölcsét. Ezt még tetőzte a kedvezőtlen aszályos időjárás. A tervezett árbevétel tehát elmaradt, így nem csoda, hogy óva­tos hozzáállás tapasztalható a lakos­ság részéről. Pedig jó az áfész kezdeményezése, mert olyan növény meghonosítását szeretné elérni a térségben, amely hosszú távon értékesíthető és eddig biztos exportja volt. A fehér spárga termesztéséhez a lazább szerkezetű, homokos talaj megfelelő. Ilyen terü­let minden községben található. A másik fontos feltétel, hogy legyen a családban egy-két szabad munka­erő, mivel április, május hónapok­ban a szedése odafigyelést igényel. A felszedett spárgát naponta el kell szállítani a vevő részére. Ezért a szer­vezett termeltetését, értékesítését kí­vánja megoldani az áfész. A terme­lőknek írásos tájékoztatót, folyama­tos ingyenes szaktanácsadást bizto­sít. A gazdaságosságát tekintve, eb­ben az évben jól bejött. Ez adja a bátorságot a meghonositásához. Egy száz négyzetméteres terület be­ruházási költsége mintegy ötezer fo­rint, és a harmadik év júniusára 15 ezer forint árbevétel várható, amely beruházás lényegesen jobb a banki kamatnál. A harmadik év után a fenntartása, ápolása már nem oly költséges, a növény 10-15 évig ma­rad egy helyen. A csátaljai áfész min­den községben mintatelep létesítését tervezi, ahol bemutatókat szervez­nek, az érdeklődők bármikor megte­kinthetik az ültetvényt. F. M. Bán János Vízzáró gát a Ferenc-csatornán • Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság szakemberei megkezdték a Sugovica cs a Ferenc-csatorna vízszintjét szabályozó Deák Fcrcne-zsilip kapujainak felújítá­sát. Ahhoz, hogy a kijavított hármas kapurendszert daru segítségével a helyére tudják emelni, vízteleníteni kell a zsilip medenceit. A napokban fiildgáttal rekesztet­ték el a kifolyást, ezért várhatóan egy hónapig nem kerül friss víz a kedvelt horgász­paradicsomba. (Fotó és szöveg: Papp Zoltán) Kedvez a Pick Rt. a sertéstartóknak Lopott gázpalackok nyomában VAGYONNYILATKOZAT NOVEMBER 30-ÁIG (l.) Mit mond a jogszabály? November 30. a vagyonnyilatkozatok beadásának határideje. Az irat­mintákat, annak rovatait átnézve állíthatjuk: nem lesz egyszerű kitölteni a lapokat, s leadni azokat a szoros határidőre. Segítheti a szakszerű nyilatkozattételt az Adókódex című kiadvány, amelynek felhasználásával ötreszes sorozatunkban lapunkban is tájékoztatni kívánjuk olvasóinkat a legfontosabb kérdésekről. Az általános érvényű vagyon­nyilatkozat viszonylag új intézmé­nyé adójogunknak. Legutoljára — bizonyos vagyonnagyság felett 1947-ben volt Magyarországon vagyonbevallás. Akkor a kiugró vagyonok visszaszorítását céloz­ták az adóügyi köntösbe bújtatott intézkedések, a vagyondezsma. A háborús nyereség megadóztatá­sát szolgálta a vagyonszaporulati dezsma. Az 1992-ben hatályos adójog- szabályok a következőket tartal­mazzák a vagyonnyilatkozatról. A magánszemélyek jövedelem- adójáról szóló törvény szerint az adókötelezettség magában fog­lalja egyebek között a magánsze­mélyek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét is. Továbbá ha az adóhatóság be nem vallott adó­köteles jövedelmet tár fel, ennek összegét a jövedelem megszerzé­se évének bevételeihez kell hoz­zászámolni. Az adózás rendjéről szóló tör­vény kimondja, hogy az .állami adóhatóság a belföldi állandó la­kóhellyel rendelkező magánsze­mély teljes vagyonáról vagy egyes vagyontárgyairól, más belföldi jö­vedelmet szerzett magánszemély belföldi vagyonáról vagy egyes belföldi vagyontárgyairól legfel­jebb évente egy alkalommal va­gyonnyilatkozat tételére kötelez­heti, ha az adózó adóbevallási kö­telezettségének nem tett eleget vagy az adóhatóság az 51. parag­rafus 2. bekezdésében foglalt fel­adatai alapján indokoltnak tartja. A vagyonnyilatkozatot az adóha­tóság kizárólag a jövedelemadó el­lenőrzéséhez használhatja fel. ( Folytatjuk ) • Pokorny Zoltán, a Pedagógusok De­mokratikus Szakszervezetének országos ügyvivője. (Fotó: Straszer András) A kormányzat jövőre nem szán­dékozik központi béremelést adni a közoktatási dolgozóknak, annak ellenére, hogy 1993-ban 17-18 szá­zalékos lesz az infláció. A PDSZ azon lesz — mondotta Pokorny Zoltán —, hogy legalább tízszázalé­kos kompenzálást kapjanak a dol­gozók. Az intézmények szempont­jából gondot jelent a kétkulcsos fo­gyasztási adó bevezetése. A tansze­rek egészét a nyolcszázalékos áfa érinti, amelyet az iskoláknak kelle­ne kigazdálkodniuk. Az intézmé­nyek az önkormányzatokhoz for­dulhatnak, azoknak viszont a jöve­delmét a kormányzat 1993-ban csökkenti. A polgármesteri hivata­lokba eddig befolyt helyi személyi jövedelemadó 50 százalékából 20- at lecsíp várhatóan az Országgyű­lés. így tovább kell takarékoskod-, niuk, s bizonyára kevesebbet költe­nek majd az oktatásra is. A közalkalmazotti törvény pénz­ügyi rendelkezése 1994. január 1-jé­tol lép érvénybe. Ez számottevő béremelést jelent az oktatásügyben dolgozók számára. Ennek fedezetét a PDSZ szerint a kormányzat nem fogja tudni előteremteni 1994 elejé­re. Ezért szorgalmazza az érdek- képviselet, hogy fokozatosan emel­jék az alkalmazottak bérét, így ugyanis könnyebb megvalósítani a fejlesztést. A szakszervezet jelenleg tárgyalásokat folytat a Pénzügymi­nisztériummal, eddig azonban nem sikerült konkrét eredményeket elér­niük. B. Zs. Testvérvárosi hét Nagykőrösön • Több mint felszáz cspclkampi lakos I4IMI kilométert utazott, hogy viszonozza a nagykőrösiek látogatását. A németországi partnerváros ötnapos nagykőrösi bemu­tatkozása során termékbemutatóval, komolyzenei cs rockkoncerttel és a hagyo­mányőrző néptáncegyüttes műsorával kedveskedett a vendéglátóknak. Az espelkam- pi vendégek nagykőrösi családoknál kaptak szállást. Heinz llcnnemann polgármes­ter mindenkit a nevén szólított, aki már járt vendégként városukban. Fz nemcsak imponáló, kedves gesztus, hanem annak jele is, hogy a tavaly május óta fönnálló partnervárosi kapcsolatot Kspelkamphan is komolyan veszik. Nagy taps jutalmazta a hagyományőrző néptáncegyüttes (képünkön) műsorát. (Fotó: Varga Irén) pletyka, sztárok válásra bere miuMMui *•). *• «*f* ’MV» »Mt*»«« Mg U »*• t*W 9*. tarn MUM»«*. Ma MM»*«*" U *»« k A kiábrándító no Jó hírünk van: újra kedd, megjelent a KISKEGYED! A 27. szám tartalmából: • Házasság válásra berendezve • Csak hűséges férj lehet Amerika elnöke • Beszédes mozdulataink • Smink centiről centire — Mit tart kiábrándítónak egy nőben? — híres férfiak válaszolnak. — Foglalkozása: Puskás Öcsiné És itt az idő! Október 12. Budapest Kongresszusi Központ. AZ ELSŐ LEGÉNYÁRVERÉS ********************************************** A gázprogramról Az orgoványi képviselő-testület leg­utóbbi ülésén beszámolót hallgatott meg a helyi általános iskola munkájá­ról, valamint a sportkör tevékenységé­ről és terveiről. A képviselők ezek után a Mól Rt. által tervezett nagyszabású gázprogramról beszéltek, arról, hogy Orgoványnak milyen esélyei vannak a programhoz csatlakozni. Drágábbak az alap­anyagok Páhin Páhi önkormányzata legutóbbi ülé­sén döntést hozott az önkormányzati intézmények élelmezési nyersanyag­költségeinek emeléséről. Ez elsősorban az óvoda és az iskola konyháját érinti. Az intézkedésre az élelmiszerek piaci árának növekedése adott okot. Mindenki hozzon gyertyát Baja vezetése a József Attila Műve­lődési Központot bízta meg. hogy ok­tóber 6-án, este I8 órakor katonai tisz­teletadással tervezze meg az aradi vér­tanúk emlék ünnepségét. A szervezők arra kérik a lakosságot, hogy g rendez­vényre mindenki hozzon magával egy szál gyertyát. Ügyfélfogadás A Megyei Tisztiorvosi szolgálat (Kecskemét, Ady E. u. 19.) ügyfélszol­gálati rendje: Megyei tiszti főorvos (fszt. 18. szoba) kedd 14.00 15.00. Helyettes megyei tiszti főorvos (fszt. 16. szoba) csütörtök 14.00—15.00. Nemzetközi oltóhely (vérvételi hely) szerda 8.00 -12.00. Járványügyi vizsgálatok (vérvételi hely) (HIV-szürövizsgálat) hétfő 10.00 12.00. 16.00 17.00, péntek 10.00 12.00. Általános témakörök: egészség­ügyi vállalkozások engedélyezésével kapcsolatos megbeszélések (II. em. 204. szoba), gáztervek engedélyezésével kap­csolatos megbeszélések (I. cm. 106. szo­ba), mozgáskorlátozott személyek gép­kocsi-beszerzésével összefüggő támoga­tás ügyintézése. másodfokú eljárás pa­naszos ügyeinek rendezése (I. em. 115. szoba). Dijazásos vízvizsgálatok ügyin­tézése (I. cm. 103. szoba) csütörtök 10.00 15.00. Megyei tiszti főgyógyszerész (Kecs­kemét, Bakony u. 2.) (I. em. 105. szo­ba) hétfő 14.00 15.00. Orvosnyilván­tartás ügyintézése (I. em. 101. szoba) szerda 8.00- 12.00, csütörtök 8.00— 12.00. Orgoványi félelmek Sok, illegálisan Magyarországra ér­kezett romániai cigány tartózkodik Or- goványon, illetve annak környékén; egy részük az éppen most folyó szüret­ben, talál ideiglenes munkát magának. A helybeliek által „falkának” nevezett csoportokban körülbelül 30-40-en van­nak, többségük elhagyatott tanyákban húzódik meg, és rendezkedik be. A ma­gányosan élő idősek pedig mi taga­dás félnek. Eddig, szerencsére, nem volt semmi­féle konfliktus, de vannak arra utaló jelek, hogy nem kerülhető ki a „beköl­tözők ügyével” való foglalkozás. Mivel nincsenek bejelentve — lévén, hogy il­legálisan tartózkodnak az országban , nem jogosultak az ingyenes orvosi kezelésre sem. Egy esetben ezt már nem nagyon akarták tudomásul venni, és fenyegetően léptek fel a helyi orvossal szemben. A KÖZÉLET HÍREI • Nemzeti Liberális Kör alakult Kecs­keméten. Nyilvános beszélgetést ren­deznek a közelmíiltban mcgalakitott Kecskeméti Liberális Kör célkitűzései­ről, tevékenységéről, október 8-án, 18 órától, a kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központ 32-cs termében. A találkozó elején dr. Dcbreczcni Jó­zsef, az MDF országgyűlési képviselője tart előadást „A nemzeti liberalizmus esélyei” címmel. A kör szellemi mű­helyként kíván működni, melynek ren­dezvényein bárki részt vehet.

Next

/
Thumbnails
Contents