Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-29 / 255. szám
Bugac # Fülöpjakab • Pálmonostora # Petőfiszállás Kiskunfélegyháza és vidéke KÉT ÉV GONDOLKODÁSI IDŐ Megújult képzés a gépészeti szakközépiskolában Nehéz helyzetben van a magyar oktatásügy, állandóan jelen lévő pénzügyi problémák teszik olykor szinte lehetetlenné a tanítást. Ugyanakkor egyre több fiatal kénytelen szembesülni —közvetlenül a középiskola befejezése után—azzal a ténnyel, hogy szakmával a kezében, nem talál magának állást. Megoldás azonban, úgy tűnik, mégiscsak van. A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközép- iskola példája legalábbis ezt mutatja. Aziskola a Szakképzési Alap 1992. évi decentralizált keretére nyújtott be pályázatot a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központhoz. Azelnyert támogatás összege több mint hárommillió forint. Beszélgetőpartnerünk ennek kapcsán Tóth Gyuláné igazgató, aki a nyár óta vezeti az intézményt. — Iskolánk immár húsz éve folytat gépipari területen szakképzést, 1985 óta pedig technikusképzést is. A mai ismeretanyag dinamikus növekedése és gyors változása mellett nem elégséges az az ismeretanyag, amellyel az intézmény ellátja a gyerekeket. Ezt felismerve döntöttünk úgy, hogy ez év szeptemberétől — az önkormányzat és az országos szakmai irányítás támogatásával — alapvetően megújítjuk a képzés tartalmi és szerkezeti részét egyaránt.- Mit takar ez az igen jól csengő elképzelés? — Közös alapozású szakközépiskolai képzést valósítunk meg, mely• Tóth Gyuláné, a „Pégé" igazgatója. nek lényege az, hogy a nálunk tanuló diákoknak két év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy eldöntsék, milyen irányban mennek tovább. Ennek megfelelően ezekben az években elsősorban a közismereti tárgyakon van a hangsúly, mellette számítástechnikát és idegen nyelvet tanulnak a diákok, ez utóbbit heti négy órában. A műszaki tárgyak csak mint alapozó tárgyak szerepelnek. A második év vége lesz azután az a bizonyos választóvonal, amikor eldől, ki milyen iskolatípusban folytatja tovább tanulmányait. — Ez az időszak elegendő ahhoz, hogy a gyerek bárhol folytathassa, vagyis biztosítja az átjárhatóságot az egyes iskolatípusok között ? — Teljes mértékben, ám ennél sokkal fontosabb, hogy amikor választ, egy intézményen beiül kell csak döntenie. Természetesen a továbblépésnek kemény feltételei vannak. Azoknak, akik gimnáziumban szeretnék folytatni, legalább négyes átlaggal kell rendelkezniük a közismereti tárgyakból, és nem lehet hármasnál rosszabb osztályzatuk. Véleményünk szerint mintegy kilencven első éves közül mintegy húsz lesz alkalmas a gimnázium elvégzésére. A többség szakközépiskolában folytatja, ám az ennél gyengébbek számára is tudunk majd kínálni néhány szakmát. A beiratkozott tanulók zöme valószínűleg szakközépiskolás lesz, de célunk is ez. Szeretnénk megadni iskolán belül a választás lehetőségét, azzal, hogy a gyengébbeknek se kelljen elmenniük. —Milyen képesítést nyújt a szakközépiskolai képzés második szakasza ? — Négy év elteltével érettségi és szakmunkás-képesitő vizsgát tesznek a diákok, profiljaink a következők: gépgyártás-technológia, számitás- technika, gépgyártástechnika és általános gépszerelő, -karbantartó szak. A végzés után lehetőség van, megfelelő eredmény elérése esetén, technikusi képzettség megszerzésére is, az ötödik évben. Nagy Ágnes Egy darabka múlt Lehet, hog\ nem illeszkedik szervesen — mégis hiányozni fog. Szegényebb lesz Kiskunfélegyháza egy régi épülettel. Az önkormányzat ugyanis lebontja a városrendezési terv szerint „oda nem illő” (?) Hattyú cukrászdát, a bontásból származó építőanyagok értékesítésére pedig nyilvános árverést hirdetett. A testület — többszöri határidőmódosítás után — végül október 31-éré tűzte ki a bontás megkezdését. Eltűnik az oda nem illő toldalék- épület és vele együtt egy darabka múlt is. Maga a főépület, a Hattyúház — Petőfiék hajdani mészárszéke és a fogadó — 1819 és 1820 között épült, klasszicista stílusban, úgynevezett dongamennyezetes, árkádos megoldással. Ám alig telt el két évtized, a korabeli városvezetés bizonyos gazdasági szempontok kényszerítő hatására úgy döntött, hogy átalakítja az épületet. így 1854-ben befalazták árkádjait, megszüntették dongamennyezetét és az addigi kettő helyett jó néhány üzlethelyiséget alakítottak ki benne. Ebben a formában sikerült átvészelnie az 1887-ben véghezvitt nagyszabású átalakításokat is, és így érte meg a századfordulót. A kilencszázas évek elején jelentkezett Novoszel János vállalkozó az akkori városatyáknál azzal a kéréssel, hogy engedélyezzék számára a Hatty úház mellé egy üzletrész építését. Kérésének helyt adva, hamarosan elkészül a toldaléképület, amely kezdetben vaskereskedésként, majd csemegeboltként, később, a sör és a csinált borok idején talponállóként működött. Az épületegyüttest többször fenyegette a lebontás veszélye, míg végül 1950-ben műemlékké nyilvánították, s így biztonságba került. Jelenlegi arculatát az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején kapta, ettől kezdődően cukrászdaként üzemelt. Tíz évvel ezelőtt aztán ismét felvetődött lebontásának gondolata, ekkor fogalmazódott meg először a ma is hivatkozási alapként szolgáló „oda nem illő” minősítés. Az épületrész sorsa mára megpecsételődött ... Szász András A GOM BAFEJUEK AJÁNDÉKA Beatles-relikvia Mostanság sokszor olvashatunk az újságokban arról, hogy régi idők rock- sztáijainak relikviát, ruhadarabjait, használati tárgyait, auto- gramos fotóit vagyonokért árverezik el. A lista élén legtöbbször a Beatles együttes tagjainak egykori dolgai szerepelnek. Szőkébb hazánkban is elegy gazdag ember. Kiskunfélegyházán tanít, a Kossuth-iskolában. A pálmonostori Elges László tinédzserkorában irt levelet a liverpooli fiuknak, nem is remélve, hogy vála• íme a bizonyíték — iga/., szerkesztőségünk csak reprózásra kapta kölcsön az eredeti dedikált fotót. szül saját kezű aláírásukkal ellátott fotót kap. A boríték, a bélyegző, a kép igazi. A tanár úr pedig azóta is féltve őrzi a relikviát, a gombafejű- ek ajándékát. B. T. ELADÓ SZOLGÁLATI LAKÁSOK BUGACON Mit mondanak a bérlők? Két szolgálati lakást hirdetett meg. eladásra a közelmúltban Bugac ön- kormányzata. Endre Imre polgár- mester tájékoztatása alapján azért, mert a bérlők jogcíme megszűnt, a lakások értéke pedig folyamatosan csökken. De mit mondanak minderre maguk a bérlők? A Kossuth utca 10. szám alatt a község egykori tanácselnöke él. Kilencévi közszolgálat után, 1984-ben ment nyugdíjba. Már akkor meg akarta venni a szolgálati lakást— természetesen kedvezményes feltételekkel. írásbeli kérelmeit azonban sorra elutasították. Most pedig másfél milliós irányárral meghirdették a házat. Szerinte azonban nem ér ennyit, hiszen utoljára 1978-ban volt felújítva. Azóta pedig talán néhány ezer forintot költöttek a tető és a cserép javítására . Ezt az elhanyagolt épületet csak úgy lenne hajlandó megvásárolni, ha azt az ingatlankezelő vállalat értékelné fel. A vásárlásnál ötvenszázalékos kedvezményt kér és húszévi részletfizetési lehetőséget. A Kossuth utca 13. is eladó. A jelenlegi bérlője már több mint húsz éve lakik itt. A ház áráról és az eladás előkészítéséről neki is van véleménye — ám ennek közzétételéhez, sajnos, nem járult hozzá. Egy harmadik helyre is ellátogattam. Ä Kossuth utca 8. már régen elveszítette szolgálati jellegét. A július 25-ei testületi ülés jegyzőkönyvében olvastam, hogy a jelenlegi lakók hétszázezer forintért megvásárolhatják a házat. Bár ez az ajánlat kedvező, a fiataloknak egyelőre ennyi pénzük nincs. Valószínűleg ezzel még nem ér véget a hivatalos megfogalmazás szerinti „jogcím nélküli, jóhiszemű bérlők” kálváriája. De mi is okozza ezt a helyben topogást? Talán az, hogy új jogszabály az ilyen esetek rendezésére még nem született, az újsághirdetések pedig nem jártak sikerrel. Úgy látszik, az emberek nem szeretnek lakottan venni házat... Sz. Égető Zsuzsa A POLGÁROK EBERSEGE SEGÍTETT Fegyvert loptak pénz helyett Bugac-Felsőmonostoron csütörtök délben ismeretlen tettesek törtek be Sz. József lakásába — adta hind a Petőfi Népe október lfí-én, szombaton. Elvitték a tulajdonos lemez- szekrényét, amiben egy golyós és egy sörétes puskát tárolt, egyébként szabályszerűen. A fegyverek a tartozékok nélkül használhatatlanok. A rövid hírből kiderült az is, hogy a kiskunfélegyházi rendőrök már másnap megtalálták a fegyvereket a közelben, a betöréssel gyanúsítható személyeket pedig őrizetbe is vették pénteken. A gyors eredményt segítette a környéken élők ébersége, a rendkívül jó személyleírás és az összehangolt rendőri munka — foglalja össze a történteket Kuklis János főhadnagy, a kiskunfélegyházi kapitányságon. — A bejelentés 14 óra 40 perckor érkezett, és a tulajdonos szerint délelőtt 11 és 14 <>ra között történhetett a bűncselekmény. Betörték a tettesek az ajtót, bejutottak a szobákba, majd az egyik szekrényből arany ékszereket és a lezárt fegyverszekrényt elvitték. Ezen a ponton kapcsolódott a felderítéshez az a néhány részinformáció, amihez — érdekes módon - már a betörés felfedezése előtt jutottak a félegyházi nyomozók. Még délelőtt ismeretleneket láttak ugyanis kijönni az egyik bugaci hob- bitanváról. A szemtanú gvan út fogott, jól megnézte a fehér Ladában ülő kreol bőrű csapatot és felhívta a rendőrséget. Délben ért ki a tanyára a járőr, ahol beigazolódott a gyanú. Valakik feltörtéle az őrizetlenül hagyott épületet. Ám ugyanez a ladás csapat szóba elegyedett később néhány fogatossal is, akiktől lóvásárlás címén információkat gyűjtöttek. A tanyabetörés szemtanúja és a fo- gatosok olyan kiváló személyleírásokat adtak, hogy néhány rutinos rendőrnek azonnal tippje volt az elkövetője személyére. így került a rendőrségre R. László, F. János, A. Mária, J. Erzsébet és M. Szilvia folytatja Kuklis főhadnagy. — Ugyanígy az 1300-as Lada, aminek a hátsó rendszámát kólával kevert homokkal dörzsölte be valaki. Az elsőt pedig lehajtották, hogy ne lehessen azonosítani a bugaci pusztában a jtirművet. A 16,18,20 éves fiatalokat külön- külön hallgatták meg. Mind mást mondott, mind másként jelölte meg az alibijét. Addig, míg egyikük nyelve meg nem eredt, majd vallomást tettek a többiek is. Előbb az őrizetlen hobbitanyán jártak — mondták —, ahonnét a vadász házába mentek. Elvitték a lemezszekrényt, a közeli erdőben feltörték, és ijedtükben ott is hagyták a fegyvereket. Egyikük sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan rács mögé kerülnek ... X oszlop) • \ sárral bekent rendszám a bizonyítékok közé kerüli, de a sár nyomat még most is meg tudja mutatni Kuklis főhadnagy a Ladán. (A szerző ___________________________felvétele)_______________-___________ S záműzött diákok • \ idéki lsl\án festő az egyik tanterem renoválásán dolgozik. Nem várt nehézségekbe ütközött az iskolaév megkezdése a Constantinum háziasszonyképzőjében és a közgazdasági szakközépiskolában Kiskunfélegyházán. A mai napig nem készült el ugyanis a volt Kállai Éva Leánykollégium átalakítása. így a háziasszonyképzőben az elméleti oktatás a Sarlós Boldogasszony Plébánia hittantermében folyik, míg a köz- gazdasági szakközépiskola tanárt, diákot, szülőt egyaránt komoly megpróbáltatások elé állító helyzetbe került. Ez utóbbi intézményben kilenc tanterem jut tizenkét osztályra. Két Nyertesek Kiskunfélegyházán Az 1992. évi Közművelődési Alapból a kiskunfélegyháziak is részesülnek. A Bács-Kiskun megyében támogatott 218 pályázó közül hatan félegyháziak. Ezek a következők (zárójelben a támogatás összege): Fúvószenekari Egyesület (60 ezer Ft), Fúvószenekari Egyesület ifjúsági fúvószenekara (43 ezer forint), Közművelődési Egyesület (43 ezer forint), Mozgáskorlátozottak Csoportja (25 ezer forint), Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (26 ezer forint), Szakmaközi Művelődési Ház Holló László Képzőművész Köre (20 ezer forint). A listán nem szerepelnek az önkormányzatok, a kulturális intézmények és a magánszemélyek. tanulócsoportot az épületen kívül helyeztek el, közülük az egyiket tanításra teljesen alkalmatlan, magánlakásokkal körülvett nagyobb méretű szobában. Az iskola új elektronikus írógépeit a földön kénytelenek tárolni, de nem használhatók a nyelvi laboratórium'esz- közei sem. Á „száműzött” diákok kiszakadtak az iskolaközösségből, tanáraiknak fölös teher az állandó ingázás. Ezért fordult beadvánnyal a közgazdasági szakközépiskola vezetése szeptember 28-án, a művelődési, ifjúsági és sportbizottsághoz. A bizottság megtárgyalta a helyzetet, de átfogó, a város és az iskola hosszabb távú érdekeit is figyelembe vevő oktatási koncepció, valamint a megvalósításhoz szükséges pénz hiányában nem tudott megoldási javaslatot adni. A probléma azonban nem tűr további halasztást, hamarosan megindul ugyanis a beiskolázás az uj tanévre. Mind a szülők, mind a diákok szeretnének megnyugtató, távlati megoldást látni maguk előtt. Éppen ezért az önkormányzati bizottság kibővített ülésén ismét napirendre tűzi a kérdést. A vitára meghívást kapott az érdekelteken kívül Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselője, Fekete Pál is. — o — Egészségügyi fórum Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára október 31-én, szombaton, délelőtt tíz órai kezdettel egészségügyi fórumot tart Kiskunfélegyházán, a városháza dísztermében. Az Önkormányzatok és egészségügyi alapellátás című rendezvényre minden érdeklődőt meghív dr. Szabó Mária tiszti főorvos és Fekete Pál országgyűlési képviselő. Lemondott a képviselő Seregély Jánosné bugaci képviselő, a pénzügyi ellenőrző bizottság tagja, az önkormányzat legutóbbi ülésén lemondott tisztéről. A képviselő asszony nem tartotta szükségesnek megindokolni, hogy mi késztette öt erre az elhatározásra. Az így megüresedett képviselői hely sorsáról a ma délután négy órakor kezdődő ülésen döntenek a község vezetői. Az 1990-es választások és a személyes beszélgetések alapján valószínűleg Kunszabó Ferenccel egészül majd ki. Bugac önkormányzata. Falufórum Pálmonostorán A földről és a kárpótlási törvénnyel kapcsolatos kérdésekről rendeznek fórumot október 13- án. Pálmonostorán. A község adottságai alapján ugyanis lehetőség lenne több belterületi porta végére néhány száz négyszögöl szántót kimérni. A korábban rendelkezésre álló rövid határidő miatt azonban az ezzel kapcsolatos tervek nem készültek el. Amennyiben viszont időközben bővülne a földrendező bizottságok jogköre, úgy ezek az igények nagyon egyszerűen kiclégíthető- ek lennének. Késik az iskola felújítása Csáki Béla, Fülöpjakab polgármestere szerint egyértelműen a kivitelezőket terheli a felelősség az iskola felújítása körüli bonyodalmakért. Az udvaron megépítendő új épületszárnyban kapna helyet a két új tanterem, a pinceklub és a könyvtár. A költözésről azonban egyelőre még szó sem lehet. A majd’ két hónapos csúszás következtében viszont még mindig tanításra használják a fiatal pedagógusházaspárnak Ígért szolgálati lakást és a rendőrségi körzeti megbízott sem kaphatta meg az irodáját. Ebben ugyanis jelenleg még a könyvek vannak bezsúfolva. Segítség a nyugdíjasoknak Egyszeri segélyt visz a napokban Petőfiszállás valamennyi 60 éven felüli lakójának a postás. Ugyanis a legutóbbi testületi ülésen azért határoztak erről, hogy a tél közeledvén minden családban megugrik a kiadás, ami különösen megterheli a nyugdíjasok pénztárcáját. A községben egyébként az ott élők egyhatoda betöltötte már a hatvanadik életévét. Munkanélküliség Félegyházán Három százalékkal nőtt a munkanélküliek száma szeptember folyamán Kiskunfélegyházán és vonzáskörzetében. így ma már az álláskeresők száma csaknem 2800, akiknek az átlagos havi segélye kevéssel több a 8 ezer forintnál. A munkanélküliségi ráta F'élegyházán a „legkedvezőbb" 9.6 százalék a megyében, ám elhelyezkedni a településen és környékén szinte reménytelen. Az oldalt szerkeszti: Galambos Sándor