Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-15 / 244. szám
VILAGTUKOR HAZAI TŰKOR • Az utolsó látogatók is elhagyják a világkiállítás területét, ugyanis öt és fél hónapos nyitva tartás után bezárta kapuit a sevillai Expo. Képünkön a magyar pavilon. (MTI-fotó) Keresik Exupéry gépét Egy francia cég megkezdte Antoine Saint-Exupéry francia Írónak a második világháború idején eltűnt gépe roncsainak felkutatását. Egy radarral felszerelt hajó kutat át egy 100 négyzetkilométeres területet a Nizza melletti Angyalok öblében, ahol a feltevések szerint német harcigépek 1944. július 31-én lelőtték Saint-Exupéry P—38-as típusú gépét —jelentette a Reuter. Saint-Exupéry, akinek a Kis herceg című regényén nemzedékek nőttek fel, a szövetségesek oldalán harcolt, s önként vállalkozott a felderítő repülésre. Disznómáj emberben Amerikai orvosok disznómájat ültettek egy kómában lévő asszony szervezetébe, hogy így kíséreljék meg az életét megmenteni — közölte a minap a Cedars- Sina-i kórház szóvivője. Az intézményben ez volt az első ilyen jellegű szervátültetés. Az AP beszámolója szerint a beteg nyolc órát feküdt vasárnap a műtőasztalon, állapota válságos, de stabil. A nyolcórás műtétre azután került sor, hogy hiába vártak emberi donortól származó májra. A beteg a műtétet jól viselte, a beültetett disznómáj működik a szervezetében. Az átültetés ideiglenes; addig marad a disznómáj a szervezetben, amíg megfelelő emberi szervet nem találnak. Cápatámadás Ausztráliában A napokban egy cápa megtámadott és megölt egy hullámlovast a kelet-ausztráliai Moreton- sziget partjainál, Brisfcane-től 25 kilométerre. A DPA jelentése szerint az áldozat barátai a strandról voltak kénytelenek tétlenül végignézni, amint az öt-hat méter hosszú ragadozó széttépi a fiatalembert. 1948 óta az ausztráliai Queensland szövetségi államban 58 cápatámadást jegyeztek fel, ezekből 19 emberhalállal végződött. Női hokikapus • Manón Rhcaumc, a Nemzeti Hoki Liga első női játékosa sikerrel hárítja a támadást, a korongot elkapva, a Tampa Bay—St. Louis Blucs-mérkőzésen. A Tampa Bay női kapusa húszéves. Freddie Mercury öröksége Teljes a zűrzavar Freddie Mercury, a tavaly novemberben AIDS-ben elhunyt Queen-sztár hagyatéka körül, s örökösei szegénységben tengődnek. A The Sun című pletykalap értesülése szerint Mercury olyan nagyvonalúan — vagy elnagyoltan? — fogalmazta meg végrendeletét, hogy évekig is eltarthat, míg a jogászok kibogozzák, kinek, mennyi jár. Freddie azt akarta, hogy 8 millió fontra becsült vagyonának többségét egykori hűséges barátnője, a 35 éves Mary Austin, valamint saját nővére és szülei kapják. Mary Austin már beköltözött Mercury 4 millió fontot érő londoni házába, de készpénzt még egy pennyt sem látott, ezért nem tudja fenntartani a házat. A fő baj az, hogy Freddie Mercury nem rendelkezett müvei jogdíjainak további sorsáról. wmmmmmmmamatssm Szerencsekerék-játék ELŐFIZETŐINKNEK 1 Négyszáz nyeremény. Bejelentem, hogy 1992. október és november hónapokra a PETŐFI NÉPÉT előfizetem. olvasható aláírás, pontos cím Ez a szelvény a november 3-ai sorsoláson való részvételre jogosít, külön igazolás az előfizetésről nem kell, mert a 400 nyertest a postai nyilvántartásból azonosítjuk. Kérjük a szelvényt az alábbi címre eljuttatni: Petőfi Népe Szerkesztősége, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Pf. 76, vagy Petőfi Népe bajai Szerkesztősége, 6500 Baja, Pártok Háza, Árpái) tér 1, vagy Petőfi Népe kiskunhalasi Szerkesztősége, 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 12. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ; 1992. október 27. Nemzetközi Zenei Szakvásár Fíungaccord ’92 elnevezéssel Nemzetközi Zenei Szakvásárt rendeznek november 11-étől 15-éig Budapesten, a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem dísztermében. Ezt szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Mészáros József, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat veBŰNÜGYEK Kifosztott autók. Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában, Kalocsán az Asztrik téren, Soltvadkerten pedig a Szarvas- kút dűlőben nyitottak ki egy- egy személygépkocsit. Rádiós magnót, videokamerát és készpénzt tulajdonítottak el a tolvajok. A három tulajdonos együttes kára majd’ 400 ezer forint. Tolvajok jártak a kalocsai ATI oktatópályáján is. Itt egy IFA teherautóról szereltek le három darab akkumulátort. A kár 42 ezer forint. Boltbetörések. Egy ABC-t, egy butikot és egy ruházati boltot törtek fel a közelmúltban, ismeretlen tettesek. Az apostagi ABC kára 30 ezer forint, a kecskeméti butikból 200 ezer forint értékű áru hiányzik, a kalocsai ruházati boltból pedig félmilliót érő zsákmánnyal távoztak a tolvajok. Szezon végén. Egy nyaralót fosztottak ki szombatra virradóra ismeretlen tettesek a Szeli- di-tónál. Konyhafelszerelési cikkeket és italféleségeket vittek el, a tulajdonos kára több mint 100 ezer forint. Fényes nappal. Vasárnap, a délelőtti órákban, került terítékre egy lakás Kunszálláson, a Hunyadi utcában. A tolvajok kifeszítették az ajtót, készpénzt és arany ékszereket vittek el — 140 ezer forint a kár. —g— Kisiklott a vonat A kétegyházi MÁV-állomáson, kedden délután, a menet közbeni váltó-átállítás miatt, kisiklott egy tehervonatnak egyik vagonja, lezárta a vágányt és több mint hét órán át akadályozta a forgalmat. Ezért 11 vonat utasai csak autóbusz-átszállással közlekedhettek és négy nemzetközi expressz másfél —hét órát késett a Lökösháza— Kürtös országhatár közötti vonalon. KEGXEHÉn llAPOK Jugoszláviából becsempészik a tiszta szeszt, itt adnak hozzá aromát és denaturált szeszt, s vodka, pálinka vagy konyak formájában már csempészik is tovább az egykori tovarisokhoz, ahol változatlanul kelendő a tüzes víz. — Minderről bővebben a Kecskeméti Lapok friss számában olvasható. A heti magazin bemutatja a kaszinókirályt, akinek tervei vannak Bács-Kiskun megyeszékhelyén is, s interjút közöl a tibeti gyógymód specialistájával. „Igenis, volt visszatartó hatása a halálos ítéletnek. Azt mondják, a kötél eltörlése humánus, európai. Biztosan így van. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy aki képes minden lelkifurdalás nélkül, előre megfontolt szándékkal más életét elvenni, az hosszú börtönévek után is megteszi ezt a szörnyűséget.” Ez egy most nyugalomba vonult nyomozó, a Bunyós Kovács véleménye, akinek kalandos életéről sorozatot közöl a hetilap, mely változatlanul színes, érdekes sportösszeállítással is kedveskedik olvasóinak. zérigazgatója, aki a vásárigazgatói tisztet tölti be. Mint elmondta: a kiállítást és vásárt — amely az első ilyen jellegű hazai rendezvény lesz — hagyományteremtő szándékkal rendezik meg. Reményeik szerint az évek során a frankfurti zenei vásárhoz hasonló méretűvé növi ki magát. A Három kívánság Bácsalmáson A népszerű gyermekműsor, a Három kívánság október 17-én Bácsalmáson vendégszerepei Dévényi Tibor, Zoltán Erika és Kiki közreműködésével. A programra szombaton 9 órakor várják az érdeklődő gyerekeket és szülőket a művelődési központba. Nyakas tojás • Erdélyi Tamás kisiparos magyartarka tyúkja különös tojást tojt Hatvanban. „Nyaka” lett a tojásnak. A furcsa, természetellenes képződmény csodájára járnak, de a csodát az is előidézhette, hogy a gazda erjedő mustját kóstolhatta a torkos tollas. (MTI-fotó) Madármentő kandúr Először csak véletlennek minősítette, dé másodszorra már a jólneveltségnek tudta be macskája viselkedését egy bajai család. Történt ugyanis, hogy Bonifác nevű kandúr a napokban ismételten egy sárga tollazatú papagájjal a szájában érkezett meg napi sétájáról. A ki tudja honnan előkerült megszeppent madárkát olyan kíméletesen vigyázta, hogy a konyha ablakán beugorva sem sérült meg, és hangos dorombolással értesítette a gazdit a „vendégről”. A háziak hiába érdeklődtek szomszédoknál, madárkának nem lett meg az igazi tulajdonosa. Végül a család egyik ismerőse fogadta be a kis papagájt, mert az otthoni kalitkájukban árválkodó madaruknak jól jött a hirdetés nélküli társratalálás. Hogy a közvetítő kandúrt is meghívták-e az esküvőre, arról nem szól a fáma. P. Z. A Falutévé holnapi adása A tervezett témák: - Pénz— Profit — A budapesti árutőzsde és a nagybani piac hírei - Új tejátvételi rendszer - Az állami gazdaságok privatizációjáról Járdaépítés Gilvánfalván Gál-köszön- tő. Szerkesztő műsorvezető: Sári Enikő. cipő-ajándékbolt. Női és gyermekcipők, kerámiák, ajándéktárgyak NŐI BÖRCSIZMÁK 3250,— Ft-tól 3980,— Ft-ig Kecskemét, (Széchenyiváros) Széchenyi st. 5. Nagykőrös, Széchenyi tér 2. 15Q Q PETŐFI NÉPE BACS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvéri László vezérigazgató. Telefon: 328-777 1992. X. 15-én, megrendelés sorszáma; 230 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság ter 1/A. Telefon 327-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 329-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft. negyedévre: 957,— Ft, fel evre: 1914, Ft, egy évre 3388,— Ft. ISSN 0133-235 x Csalót keres a rendőrség Különösen nagy kárt okozó csalássorozat elkövetése alapos gyanúja miatt folytat nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya Markovics József Szeged, Római krt. 26/A szám alatti lakos ügyében. Markovics József a Bermuda Mezőgazdasági és Kereskedelmi Betéti Társaság ügyvezetőjeként a társaság tevékenységének bővítéséhez magánszemélyektől kölcsönöket vett fel, melyhez fedezetül tehergépkocsit, személygépkocsit ajánlott fel. A felvett kölcsönök után a banki átlagot meghaladó kamatot helyezett kilátásba, azonban a nyomozás eddigi adatai szerint a kölcsönöket nem szándékozott visszafizetni. A rendőrség kéri azokat a magán- személyeket, akiket Markovics József hasonló módon károsított meg, jelentkezzenek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán. (Telefon: 62/323-011/12- 93), vagy bármelyik rendőrnél. __ N APTAR 1992. október 15., csütörtök Névnap: Terez Napkelte: 6 óra 03 perc Napnyugta: 16 óra 56 perc Holdkelte: 18 óra 47 perc Holdnyugta: 10 óra 06 perc IDŐJÁRÁS Változóan felhős idő lesz, legfeljebb délen, délkeleten fordulhat elő kisebb eső. A délkeleti, déli szél a nappali órákban élénk, helyenként erős lesz. A több-kevesebb napsütés hatására kora délutánra általában 12, 17 fokig melegszik fel a levegő. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti. Október 13-án Kecskeméten a közép- hőmcrséklet 3,5 (az 50 éves átlag 11,0), a legmagasabb hőmérséklet 10,5 Celsi- us-fok volt. A nap 8,7 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel mínusz 1,6, délután 11,4 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,1 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1023,0 millibar — erősen süllyedő. Október 13-án Baján a középhőmérséklet 2,3 (az 50 éves átlag 11,5), a legmagasabb hőmérséklet 11,4 Celsius-fok volt. A nap 8,1 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 0,4, délután 11,8 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,1 Cclsi- us-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1021,9 millibar — süllyedő tendenciájú. Agrometeorológiai tudnivalók a 76/ 320-468-as telefonon. HÍREK BEZÁR A KÉPTÁR. A Kecskeméti Képtár, a földszinti kiállítótermek tatarozása miatt, október 17-én, szombaton, zárva lesz. SZÜRETI MULATSÁGOT rendeznek október 16-án a kaskantyúi Harmónia Szakosított Szociális Otthonban, ahol a „közhírré tétetik . .után a helyi általános iskolások adnak műsort, majd az otthon lakóinak meglepetése szórakoztatja a vendégeket, közöttük a bácsborsódi otthonból érkezetteket. UFÓKLUB. A Budapesten október 24-én kezdődő Ufó-világkongresszussal kapcsolatos tudnivalókról tartanak megbeszélést, szombaton, 16 órakor a kecskeméti ufóklubban. A résztvevők azt is megtudhatják, hogyan lehet bejutni a világkongresszus rendezvényeire. BUDAPESTI NAGYBANI PIAC Tojás (db) Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Fokhagyma Fejes káposzta Kelkáposzta Karalábé Karfiol Gomba Alma Körte Saláta (db) Dióbél Mák Uborka Zöldpaprika Paradicsom Szőlő 5 6,50 10—13 26-32 45 50 13—20 90 120 20-23 35—40 30 35 65 90 150—180 ló 46 35 45 15—20 340 360 95- 100 30—60 20 80 25 70 22 ..-55 Ü ZÉRKEDÉS — Tegnap délelőtt boldog telektulajdonos voltam. — Miért csak délelőtt ? — Mert délután a telket már szép haszonnal továbbadtam. SUZUKI A Magyarországon gyártott SUZUKI személygépkocsik „SZÜLETÉSNAPI” BEMUTATÓJA lesz 1992. október 22—23. és 24-én KECSKEMÉTEN, az Erdei Ferenc Művelődési Központban A Ml AUTÓNK, amely október 22-től az ÖNÉ IS LEHET. A MAGYAR SUZUKI RT. MÁRKAKÉPVISELETE: Magyar Autóklub Bács-Kiskun Megyei Szervezete Vevőszolgálat, bemutatóterem, szerviz: 6000 Kecskemét, Jász u. 26. Tel.: 76/329-906, 76/321-875 66/10