Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-14 / 243. szám
VILAGTÜKÖR PCTŐFIPÉPC HAZAI TŰKOR • Bob Mote, a North Conway-i (USA, New Hampshire állam) Varacsko- sok játékosa elcsípi a labdát a Sárosok elől a 22. sárlabda-világbajnokságon. Szerencsés véletlen 13,5 kilós meteorit csapódott a hét végén New York külterületén egy gépkocsiba. Az égitest zuhanását az Egyesült Államok egész keleti térségében észlelni lehetett — jelentették űrügynökségek az amerikai meteorológiai szolgálatra hivatkozva. A jelenséget több tv-állomás filmre vette. Szakemberek véleménye szerint a lezuhant égitest egy meteorraj részét képezte, amely október 9-én minden évben megfigyelhető az éjszakai égbolton. A kárvallott gépkocsi tulajdonosa, Michelle Knapp egyetemista lány elmondta, hogy a becsapódás megrezegtette lakásának ablakait, és olyan érzése támadt, mintha az épületre zuhant volna valami. Amikor az utcára lépett, autójának tétjén egy nagy lukat látott, a gépkocsi alatt pedig jókora krátert. „Az utca kövezete teljesen felforrósodott” — újságolta az ifjú hölgy. Japán robotverseny Kétnapos versenyt tartanak Japánban a robotoknak —, az elmés szerkezetek többek között távolugrásban, futásban mérhetik össze erejüket. A Kanszai környéki köze! ötszáz egyetem és középiskola diákjai neveztek be a robotolimpiára, amelyen a diákok a térség kis és közepes méretű üzemeivel együttműködve kifejlesztett automatáikkal indulnak. Az olimpián egyébként a robotok eredetiségét, kecses mozgását, sőt a fény- és hangeffektusaikat is érzékeli a zsűri, azon túl, hogy méri, mekkorát ugranak, teljesítik-e a viz alatti, illetve a lejtőn lefelé történő futás megpróbáltatásait. Az oszakai olimpián általános iskolások is indulnak, robotrajzaikat állítják ki. Madonna fizetni fog? A francia adóellenőrök szorosan a nyomában vannak a napokban Hamburgból magánrepülőgépén Párizsba érkezett Madonnának. Az amerikai rocksztár, aki a francia főváros Ritz Szállójában szállt meg (ahol egy lakosztály 45 000 frankba kerül egy éjszakára) azért látogatott a francia fővárosba, hogy ott reklámot csináljon új könyvének, a „Sex”-nek, amelynek képein a művésznő anyaszült meztelenül látható erotikus pózokban. A Libération értesülése szerint a francia adóhatóság 10 és fél millió frankot követel Madonnától, aki — balszerencsés esetben — többet veszíthet el, mint a ruháit — így a nagy példányszámú párizsi lap. Az adókövetelés abból a két hangversenyből származik, amelyeket az énekesnő 1987-ben tartott Franciaországban, de amelyekkel kapcsolatban elmulasztott adóbevallást tenni. Az összegben benne foglaltatik a kamatok és a büntetés is. Lichtenstein • Vaduzi (Lichtenstein fővárosa) utcarészlet, háttérben a főhercegi várpalota. (Fotó: Gaál Béla) Kínai turistacsalogató Turisták ezreit vonzza Kína egyik nemzeti parkjába a nagy lehetőség: talán éppen nekik adatik meg, hogy találkozzanak a vörös szörnnyel, amelyet a helybéliek csak a „Vad” néven emlegetnek. A kétméteres emberformájú lény, amelynek testét vörös szőrzet borítja, leginkább a tibeti Jeti testvére lehetne. Bár híre már bejárta az országot, s jó tu- ristacsalogatónak bizonyul, a szörny a maga valóságában még soha nem mutatkozott. Igaz, lábnyomokat és szőrzetmaradványokat már hátrahagyott. A hétfőn megjelent 36/10-es számú kiskeretes hirdetés helyesen: Személyautók beszerzése Belgiumból, piaci ár alatt, 1-től 3 éves korig. Tel.: 76/347-276 36/10 AKCIÓ Ruházati BT. Bálásruha- vásár a kecskeméti technika házában. Időpont: október 14-étöl október 16-áig (szerdától péntekig) Nyitva: 7.30—18.00-ig. Válllás áruk széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat! Jöjjön be hozzánk, megéri! 3/92 Domokos-köszöntő Kitéphetetlen szálakkal kötődik Kunszentmiklóshoz a most hetvenéves, a Köztársaság tiszti keresztjével kitüntetett Varga Domokos. Megkérdeztem egyszer a Kutya- fülűek, a Kamaszkrónika, a Vizek könyve, az Aranyhomok, a Kölyökkóstolgató, a Tisztelt család és sok más népszerű könyv szerzőjét, hogy mit köszönhet a szülőföldnek. — Legfőképpen a nyelvet. Ide kötődnek stílusom gyökerei. A szentmiklósi népi beszéd ritmusa, tagolása, mondhatnám muzsikája mindörökké a fülembe zeng. Az egész magyar nyelvterületnek a népi és élő beszédére jellemző különben, hogy a prózában mondott szöveg is kicsit versszerű. Ez a többé- kevésbé szabályos szakaszokba rendeződő, ereszkedő hangsúlyú beszéd beleszűrődött stílusomba. Nagy irodalmi élményeim is segítettek ebben, de az alapot Kunszent- miklós adta. H. N. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Kerékpáros-balesetek Kiskunhalason a Tó utcán haladt a város központjából kifelé egy kerékpáros hétfő délután. Egy útkereszteződéshez érve úgy kanyarodott balra, hogy nem adott elsőbbséget az őt már előző autónak és összeütköztek. A kerékpáros nő, a kiskunhalasi K. Ferencné könnyebben, míg a csomagtartón szállított négyesztendős kisfia súlyosan megsérült. Ugyancsak kerékpáros okozott balesetet hétfőn 15 óra 10 perckor Kecskeméten. A Dózsa György és az Ipoly utca kereszteződésében D. Ferenc, a kerékpár vezetője nem adott elsőbbséget egy autónak és karamboloztak. A kerékpáros súlyosan megsérült. BŰNÜGYEK A Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában a következő jelentősebb ügyekben indult rendőrségi vizsgálat: — Egy kecskeméti autót hétfőre virradó éjjel feltörtek és elvitték a bent talált rádiósmagnót. A kecskeméti Tatai utcában egy építkezésről építőanyagot lopott valaki és 110 ezer forintos kárt okozott. . — A Halasi úti gumiszak üzletet feltörték, majd 90 ezer forintra becsült autógumit vittek el az üzletből. — Az ablakrácsot levágva jutott be egy bűnöző a Törekvés Téesz kecskeméti élelmiszerboltjába, ahonnét 213 ezer forintnyi élelmiszerrel távozott. — Csalás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki a Shell benzinkútnál Kecskeméten átvette kipróbálásra egy nagykőrösi polgár Yamaha motorját. Az 500 ezer forintot érő járművel ismeretlen helyre távozott. — Egy szalkszentmártoni lakásból október eleje és 10. között fűnyírót, kerékpárokat, gázpalackokat vittek el. A kár 90 ezer forint. — Betörték vasárnap a kiskunhalasi áruház kirakatát. Videomagnók tűntek el: a kár 143 ezer forint. — Ismeretlen járt Kiskunfélegyházán egy Szegedi utcai lakásban is. A tolvaj ékszereket szedett össze: a kár 54 ezer forint. Pénzen vett legények Tíz legény került „kalapács alá” a Kongresszusi Központ nagytermében, a Kiskegyed szerkesztőségének jóvoltából. Vágó István, az árvetés játékmestere ismertette a világ legegyszerűbb játékszabályát: azé a legény, aki többet fizet érte. A licitálni kívánó hölgyek készültek. A drága szinházi táskák mélyén, a sminkkészlet mellett, most súlyos ezrek is lapultak. Az árverésre kerülő fiatalemberek tablóját már gondosan tanulmányozták. Közel 1800 lelkes résztvevő tapsa fogadta a mindenre elszánt bátor urakat, akiket hirdetés útján toborzott a Kiskegyed. Kellemes muzsika és híres, népszerű előadók műsora tarkította az árverést. A kikiáltási ár 300 forintról indult. A színpadhoz nem szokott legények hősiesen tűrték a rivaldafényt, és mindent elkövettek, hogy elnyerjék a hölgyek tetszését. A licitálók tapssal jelezték vásárlási szándékukat, a közönség és a játékmester biztatására. A legmagasabb áron, 26 ezer forintért kelt el Győrfi István, a budapesti testépítő edző. A pénz jó helyre került: a SZETA kapja meg, a Kivert Anyák Háza javára. A vásárló hölgyeket és az elkelt urakat a seregélyesi Taurus Kastély Hotel várta pezsgős vacsorával, ajándékcsomaggal, és páronként 2-2 szobával. Mindenki ott tölthette az éjszakát, ahol óhajtotta. Ez most már maradjon a párok örök titka. K. A. Kiállítás Baján Rangos művészeti eseményre kerül sor holnap 16 órai kezdettel a bajai Petőfi-szigeti Ifjúsági Házban. Kukovics Rózsa festőművész tanár mutatja be legújabb alkotásait. A tárlatot a magyar művészettörténészek legidősebbike, dr. Szíj Rezső nyitja meg. Romboló kamion A bajai Duna-híd kiszélesítése óta számtalan teherautó próbálkozott a személygépkocsiknak fenntartott sávban átjutni a hídon. Volt olyan is aki a magasságjelző oszlopon akadt fel, de mindeddig nem okoztak jelentősebb forgalmi fennakadást. Vasárnap reggel egy osztrák rendszámú teherautó nem vette figyelembe a súly- és magasságkorlátozó táblákat és így elkerülhetetlen volt az oszlopokkal való ütközés. A tetemes anyagi kár mellett a jelzőrendszer annyira meghibásodott, hogy még tegnap is zárva volt a Baja felé vezető sáv. Felvételünkön a megrongálódott gépkocsi látható, melynek ponyvája alatt egy Mercedes kisbuszt szállított. Megviselte azt is az ütközés. • A rakomány is megsérült. (Fotó: Papp Zoltán) MENTŐK, TŰZOLTÓK, RENDŐRSÉG Az elmúlt hét végén szombaton tíz alkalommal riasztották a halasi mentőket. Egy idős férfit otthonában ért baleset, leesett egy székről. Fejsérüléssel szállították a kórházba. Ketten rosszul lettek, egy személyt pedig kijózanítás céljából szállítottak. A Tompán történt közúti baleset ’következtében egy férfi életét vesztette. Ez a hét vége sem múlt el öngyilkossági kísérlet nélkül. Egy középkorú nő nagy mennyiségű gyógyszert szedett be, a gyors intézkedésnek köszönhetően az életét megmentették. Az Akácos vendéglő előtt, éjszaka, egy hölgyet leütöttek, fejsérüléssel szállították a halasi kórházba. A tűzoltóknál eseménytelen volt a hét vége. Sem a városban, sem a környéken tűzeset nem történt. Annál több munkájuk akadt viszont a rendőröknek. Két közúti baleset történt, az egyik halálos kimenetelű, a másik könnyű sérüléssel végződött. Hivatalos személy elleni erőszak miatt vettek őrizetbe egy ittas embert. Sok volt ezen a hét végén is a lopás. Tompán az egyik családi házból pénzt, Halason kerékpárt loptak. Betörtek a Sóstói strandbüfébe, kiverték a Halasi Áruház kirakatüvegét, az Alsóöregszőlőkben lévő hétvégi házból pedig vízszivattyút és gázpalackot tulajdonítottak el az ismeretlen tettesek. Fáber Erzsébet PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 328-777 1992 X 14-én, megrendelés sorszáma: 230 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon 327-611. Telexszám 26-216 bmlv h. Telefax 329-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft, egy évre: 3388.— Ft. ISSN 0133-235 x KECSKÉI HÍRADÓ Elegem volt abból, hogy politikailag zsaroljanak nyilatkozza a kécskei testület egyik lemondott képviselője a Kécskei Híradó ma megjelenő számában. Ezzel szemben alig mernek beszélni a habselyem dolgozói. Vajon miért? A gyár vezetője miért tért ki a nyilatkozat elől? S valóban a kapun kell bemászniuk az elkésett dolgozóknak, miközben a főnökök a Kiskegyedet olvassák? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Híradó egyik riportja: A városházi tudósításból megtudhatja az olvasó, miről döntöttek legutóbb a képviselők, valamint a Tök a virágok között című írásból megismerhetnek egy lelkes kécskeit. NAPTÁR 1992. október 14., szerda Névnap: Helen Napkelte: 6 óra 01 perc Napnyugta: 16 óra 58 perc Holdkelte: 18 óra 02 pere Holdnyugta: 9 óra 01 perc IDŐJÁRÁS A többórás napsütés mellett időnként megnövekszik a felhőzet, eső azonban még sehol sem valószínű. Napközben sokfelé megélénkül a délkeleti, déli szél. A csúcshőmérséklet 10, 15 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti. Október 12-én Kecskeméten a középhőmérséklet 9,0 (az 50 eves átlag 12,2), a legmagasabb hőmérséklet 13,7 Celsi- us-fok volt. A nap 2,2 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel mínusz 1,6, délután 9,9 Celsius- fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,8 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1029,3 millibar — erősen emelkedik. Október 12-én Baján a középhőmérséklet 10,8 (az 50 éves átlag 11,7), a legmagasabb hőmérséklet 10,6 Celsius- fok volt. A nap 1,7 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap mínusz 2,5, délután 10,6 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,0 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1027,9 millibar — emelkedő tendenciájú. Agrometeorológiai tudnivalók a 76/ 320-468-as telefonon. HÍREK VIZSGAKIÁLLlTÁS DICSÉRETE. A Hermann Lipót alapítványi díjat minden évben kiosztják a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatói között. Az idén Fekete György kulturális államtitkár-helyettes közreműködésével Rácz-Fodor Katalin kiskunhalasi grafikusművész, a címerek alkotója vehette át a szepteníber 25-ci évnyitó alkalmával az elismerő díjat, amelyre az év végi vizsgakiállítás alapján jelölték. — ALAPKŐLETÉTEL. Az Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány és a Hungarosprint Rt. kezdeményezésére, az Alpok Adria Munkaközösség és a Duna menti tartományok Munkaközössége támogatásával az európai kerékpárút-hálózat alapkövét helyezik el október 16-án Rajkán, a Duna árvédelmi töltésén. — TŰZVARÁZS. A kecskeméti Zománcművészeti Alkotólclep Tűzvarázs című szabadegyetemének következő előadására csütörtökön, este hat órára várják az érdeklődőket. A rendezvény vendége Molnár Géza tudományos kutató, aki a kultúra és a környczctalakí- tás összefüggéseit elemzi előadásában.------VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAP. A kecskeméti polgármesteri hivatal gazdasági hivatala gyűjti a vállalkozásfejlesztési alapból kérhető kölcsönigényeket. A tegnapi lapszámunk erről a témával foglalkozó írásába egy értelemzavaró nyomdahiba is becsúszott. A vállalkozó ugyanis a tervezett fejlesztés értékének 50 százalékáig igényelhet kölcsönt. — UTAK BÁCSSZŐLŐSÖN. Az elmúlt héten adták át Bácsszőlősön az új utakat. Szilárd burkolattal látták el az Ifjúság utcát és a Kossuth utcát, amely az önkormányzatnak 2 millió forintjába került. Végre a lakosok legnagyobb örömére —- elkészült a buszforduló, mely eddig esős időben sok bosszúságot okozott a falubelieknek, hiszen a víz megállt az út szélén, lehetetlenné téve így a várakozást. A buszmegállót körbcszegclyeztck és lebetonozták. — JAPÁN TÖRPEFÁK. A budapesti és a szegedi Bonsai Klub kiállítást rendez a hét végén a Petőfi-szigeti Ifjúsági Házban. A szombaton és vasárnap 9 és 18 óra között nyitva tartó tárlaton az érdeklődők vásárolhatnak is a kiállított törpefákból, és kérdéseikre választ kaphatnak a jelen levő szakemberektől. fit* A Falutévé holnapi adása A tervezett témák: — Kert-Ész: a liliomról. Szüret Gyöngyösön — A nyíregyházi Taurus — Áwas- hi-fajta Bakonyszegen A vidék jövője — Teréz-köszöntő. Sakkparti a lyukasoran • Kiskunmajsán, a piactér melletti Sport büfé a helyi sakkélet központja. A szabadtéri asztal eleve úgy készült, hogy a 64 mező mint egy intarzia illeszkedjen a betonba, így sakktáblára sincs szükség. Felvételünkön a közeli gimnázium diákjai múlatják a lyukasórát. (Fotó: Bálái F. István) ♦y TÜRELMETLENSÉG A fiú tizedik születésnapján az apa felsóhajt :- Hányat kelt még aludnunk, mire a gyermekünk eltart minket?