Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-05 / 210. szám
SPORT 1992. szeptember 5., 11. oldal Hosszú kényszerpihenők A labdarúgás új szabályai, a köny- nyenkapható eddigbocsánatosbű- nöknek számítható szabálytalanságokért sárga és piros lapok egy kicsit „megkeverték" a labdarúgókat. Bizonyítja ezt a sárga és piros lapok hosszú sora az NB I-től lefelé a legalacsonyabb osztályig. Az NB I. szerdai fordulója során például tíz labdarúgót állítottak ki. AzNB III. Alföld-csoportjában a hét végén kilenc labdarúgó ment idő előtt zuhanyozni és 26 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők. A fegyelmi bizottság sem volt éppen szűkmarkú, s különösen visszaesők kaptak kemény büntetést. Sokba került a KTE-nekés Endre Lászlónakazamá- sodik szabálytalanság, ami legalábbis kintről úgy látszott — egy kicsit felesleges volt. Endre öt mérkőzést kénytelen kihagyni. Ugyanennyit kapott Gárdián (Kiskundorozsma), aki a KTE elleni mérkőzésen az első öngólt rúgta, és akit most a Szegedi Dózsa elleni mérkőzésen állítottak ki. A Kiskundorozsmára rájára rúd. Sza• A labdarúgó-bajnokság őszi fordulójában az új szabályok miatt gyakran villannak a lapok. lai nevű játékosuk nyolc, Róka három hétig nem játszhat. Három hetet kapott Boka (Szegedi Dózsa). A KTE elleni mérkőzésen kiállított Gyimesi (Nagyszénás) egy hét eltiltással megúszta. A többiek felfüggesztett büntetést kaptak. — Három, illetve az NB I-ben négy forduló után mit tapasztalt az új szabályok alkalmazásánál? — kérdeztük Nyári Ferenc tői, a megyei labdarúgó - játékvezetői testület elnökétől. —Az eseményeket hetente értékeljük —mondta —és úgy látom, hogy a játékvezetők alkalmazkodtak jobban a megváltozott helyzethez. Az esetek többségében helyes döntéseket hoznak. Természetesen a labdarúgók vannak nehezebb helyzetben, mert bennük hosszú évek reflexei működnek, például a hazaadásnál. Bár itt megkell jegyeznem, hogy akapusokat felkészítették, mert egyetlen esetről sem hallottam, hogy a hazaadott labdához kézzel nyúltak volna. Sokkal nehezebben szokják meg a játékosok, hogy a szabadrúgás elvégzését ne akadályozzák. Aki már kapott egy sárga lapot, annak bizony vigyáznia kell, mert a játékvezetők nem mérlegelnek (ellenőrzik őket is), hanem a második komoly szabály talanság után irgalom nélkül felmutatják a sárgával együtt a pirosat is. Hallottam, hogy vasárnap sokan háborogtak a KTE mérkőzésén Endre kiállítása miatt. Nos, az ellenőr jelentése szerint teljesen jogszerű volt. — Tehátfolytatódik a sárga és piros veszedelem ? —Meggyőződésem, hogy az edzők és játékosok is tanultak a történtekből, ezután már kevesebbet kell a játékvezetőknek a zsebbe nyúlni, és csökken a fegyelmi bizottságmunkája is. Sz. Z. BAKOS A GOKART-VILÁGBAJNOKSÁGON Harmincán pályáznak az első tízbe • Bakos András A többi kecskeméti sportághoz hasonlóan a gokart is alaposan megsínylette az új idők új szeleit. Bár a kartozók a múltban is hozzászokhattak a teljes önfenntartáshoz, ennyire mostohán talán soha sem ment a soruk. A gondok és problémák ellenére mindig akadt, s szerencsére mostanság is akad olyan kecskeméti kartozó, aki világversenyen képviselheti hazánk színeit. Bakos Andrást, bár az utóbbi időben a Mozart SE színeiben versenyez, mindenki kecskemétinek tekinti. Tudják róla jól, hogy csak azért igazolt Móczár Péter „istállójába”, mert ott legalább a versenyzési és a fölkészülési feltételei adottak. Bakos Andris a hét végén a világbajnokságon indul, a belgiumi Mariemburgban. Elutazása előtt beszélgettünk a versenyzővel. Két éve a tizenhetedik, tavaly a tizenharmadik volt a világbajnokságon. Az idén is remélhetünk-e négy hely előrelépést? Nagyon szeretném! Célom a legjobb hat közé kerülés, bár ezt sokan megmosolyogják, nem bíznak bennem. Hogyan készült föl a világbajnokságra ? Külön edzésterv alapján, naponta úszás, kerékpározás és erőnléti edzés szerepelt a programban. A rendkívül kanyargós pályán sokat számít majd, hogy kinek mikor fárad el a karja, csuklója. Ezeket az izomcsoportokat speciálisan erősítettem. A fölkészülési versenyeket hogyan értékeli? Sok alkalommal kifejezetten balszerencsés voltam, s ezért maradtam le a jó eredményekről. Karamboloztak előttem, a motorom piszkot kapott fel a pályáról és megállt, meg hasonló kellemetlen dolgok. Csak a világbajnokságon elő ne forduljon! Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek M ariemburgban ? Az olaszok, Picchini a világbajnok, aztán Trulli. Rossi, Orsini és Baggió, valamint a német Siemens. a svédek közül pedig Gabri- elsson és Rydell. Bármelyikük első lehet, s szerintem harmincán pályáznak az első tíz közé kerülésre. Vagyis több mint az ötvenhat indulót számláló mezőny fele! Ennek ellenére szeretném életem legjobb eredményét elérni Mariemburgban mondta Bakos András. De ki fog játszani? Hiába jutott fel a tavasszal az élvonalba a Bajai TK férfikosár- labda-csapata, mert megfelelő játékosállomány és elegendő pénz híján nem tudta vállalni az indulást, sőt még az NB Il-es részvétel is bizonytalanná vált. Most rendeződtek az anyagiak, így a TK is ott lesz az NB Il-es bajnoki rajtnál. A bajaiakat 12 másik együttessel a nyugati csoportba sorolták. Pump Gábor edző azonban nincs valami jó hangulatban, mert összesen hét játékos áll a rendelkezésére. A tavalyi csapatból Vétek a Bácskába igazolt, Szőkét behívták katonának, míg Módos abbahagyta. Egyelőre Likár is a tanítóképző csapatával edz, de még nem tudni, hol folytatja. A két hét múlva kezdődő bajnokság előtt szeptember 8-án, Budapesten ligaértekezleten vesznek részt a csapatok képviselői. Mizsei már pelenkáz és kesztyűzik Amint tegnapi lapszámunkban már hírt adtunk róla, családias ünnepségre érkeztünk csütörtökön Kiskunfélegyházára. A megyei sportigazgatóság ötvenezer forint értékű színes televízióval akarta megajándékozni Mizsei György olimpiai bronzérmes ökölvívó családját. Ám az ünnepségre érkezett vendégek éppen a családfőt, Mizsei Györgyöt nem találták Majsai úti albérleti lakásán. Mivel a felesége sem tudott hollétéről, megkezdődött a találgatás és az olimpiai bronzérmes keresése, akit szakosztályvezetője látott utoljára, amint szerdán délután százezer forint lakáselőleggel ügyvédjéhez indult. Tegnap végre megnyugtató hírt kaptunk. Nikolicsné Szabó Erika, a városi önkormányzat sportszervezője arról tájékoztatott bennünket, hogy Mizsei Györgyöt tegnap otthon találta, s a százezer forintos lakáselőleg átadásának elismervé- nye is jó kezekben van. Pénteken már családi körben volt az olimpiai bronzérmes, éppen három hónapos kislányukat pelenkázták a feleségével, amikor a sportszervező meglátogatta őket. Mint kiderült: Mizsei Györgynek váratlanul Csongrádon élő testvéréhez kellett utaznia, s már nem volt lehetősége a hozzátartozóit értesíteni. Az aggodalom tehát felesleges volt, Mizsei tegnap már az edzésen is megjelent, s megnyugtatta klubtársait, vezetőit; egészséges és már újra kesztyűzik. __u:__ Ú ton hazafelé • Világjáró kerékpárosaink, a budapesti Maráz Ferenc és a helvéciai Molnár Pál hazafelé tartanak, s az előzetes terveknek megfelelően szeptember 11-én, pénteken lépik át az országhatárt Sopronnál, 12-én pedig Budapestre érkeznek. Molnár Pál innen folytatja útját hazafelé, s szeptember 13-án, vasárnap 15 óra körül érkezik Kecskemétre. A város és a megye sportvezetői az Ifjúsági Otthonban fogadják a kitartó kerékpárost, aki rövid pihenő után hazakerekezik Helvéciára. KOSARASHÁZASSÁG A JÖVŐÉRT Egy cipőben a férfiak és nők (Folytatás az 1. oldalról) — Sokan nem értették, nem akarták megérteni, mit akartam! — mondta Szarka Balázs, az U ni ver kosárlabda-egyesület elnöke. — Kosárlabdáztam én is, aztán tíz éven át voltam vezető a KTE-nél, s cégem tíz községben támogatja a sportot. Soha nem támogattam azonban az álprofizmust! Tavaly megkerestek, bajban voltak, azt ígérték nyolcszázezer forintból kijönnek. Erre elköltötték több milliót... — Ez, azt hiszem, érzékeny pontja lehet beszélgetésünknek. A régi vezetőség cáfolja, hogy elköltötte ezt a pénzt. — Erről nem szívesen beszélek, ez a múlt. Ám ha valaki elhiszi, hogy nyolcszázezer forint elegendő a fölszerelésre, az utazásra, a telefonokra, telexekre és a játékosokra, azaz ennyiből működtetni lehet egy ekkora klubot, az nincs tisztában a mai gazdasági helyzettel. — Pedig úgy tudom, hogy a többmillió és a nyolcszázezer forint közötti különbségből lett a konfliktusa a régi vezetőkkel. — Próbáltam számon kérni tőlük a különbséget, ez nem tetszett. Végül újból az lett a kérdés: kell-e egyáltalán a kosárlabda Kecskemétnek? Érdemben az önkormányzat sem tett semmit, csak azt kérdezték, hogy Szarka Balázs miért fordít hátat a sportágnak? Nos, Szarka Balázs nem akart hátat fordítani! Csak partnereket keresett, olyanokat, akik megértik az elképzeléseit. — Nem volt könnyű rájuk találni, hiszen ráment a nyár, szinte a teljes fölkészülési időszak. —Továbbra is kevés az olyan ember a helyi sportban, aki nemcsak beszél, hanem cselekszik is. Tudom jól, hogy a nézők a jó játékra jönnek elsősorban, ám ez a sportág nem egy-két kosarast foglalkoztat. Soksok tehetséges helyi nevelésre van szükség, jó alapra, s ehhez jó szakemberekre és lelkes sportmunkásokra. Szinte az utolsó pillanatban, akkor, amikor már a visszalépés gondolata vetődött föl, találkoztunk össze a KSC női szakosztályának vezetőivel. Rövid tárgyalások végén kötöttünk laza együttműködést. — Mit remélhetünk a kosarasok házasságától? — Mind a két szakosztály vezetője Tóth Viktor. Ő és munkatársa az elit csoportba vitték a női csapatot. Ami az évek során náluk bevált, azt szeretnénk a férfiaknál is megvalósítani. Nem lesz könnyű, de azt hiszem, jobb, hogy az élvonalban indulást választottuk. Bár szenvedhetünk súlyos vereségeket eleinte, de kiharcolhatjuk a bentmaradást. — Gondolom, rendeződött a klub anyagi helyzete is. — Anyagi helyzetünk nem fényes, de önzetlen munkával meg lehet oldani a feladatot. Tóth Viktor és csapata ezt már bizonyította. Ám az Univer egyedül kevés, kellenek még támogatások, olyan emberek segítsége, akik aggódnak ezért a szép játékért. Szükséges az önkormányzat szemléletváltása is, hiszen nem hagyhatnak magára egy többszáz gyereket is foglalkoztató klubot! □ □ □ Szarka Balázs a férfi kosárlabda megmentőjeként érkezett egy esztendeje. Most újból ezt a szerepkört kapta meg a kecskeméti sport képzeletbeli rendezőjétől. Első szerepének „eljátszásáért” nem kapott vastapsot. Most, mégis újrázik. A sportágért aggódókkal együtt reméljük: mostani föllépése nagyobb sikert arat a „nézők” körében ... Rajtmár István Itáliai focikörkép Vasárnap rajtol a legerősebb európai labdarúgó-bajnokság, az olasz első liga, amelynek csapataival a magyar totózók hétről hétre találkoznak majd. A klubok vezetői ezúttal sem sajnálták a pénzt az új sztárok megszerzésére. Bár egy mérkőzésen egyszerre csak három idegenlégiós léphet pályára, a csapatok többsége ennél több vendégjátékossal rendelkezik. Az Ancona, Détári Lajos új csapata a magyar irányítón kívül két argentin játékost igazolt, és így próbálják az újoncot az első osztályban tartani. Az Atalanta négy dél-amerikai futballistával erősített. A Bresciánál három román, Raducioiu, Sabau és Hagi rúgja a labdát. A Fiorentina az argentin Batistua, a brazil Mazipho és Dun- ga mellett két Europa-bajnoki döntőst, a dán Brian Laudrupot és a német Stefan Effenberget szerződtette le. Az Internazionalénál négy vendégjátékos vetélkedik a csapatba kerülésért. Miközben Matthaus, Brehme és Klinsmann már távozott Milánóból, helyettük a volt NDK-válogatott Sammen, az orosz Salimov, a macedón Pan- cev és az uruguayi Ruben Sosa érkezett. Utóbbi kettő és Toto Schil- laci alkothatják az új álomcsatársort. A Juventus a tavalyi második helyezése után most az aranyéremre pályázik. A csapathoz a brazil Julio Cesar és a német Kohler mellé érkezett az angol Platt és a német Andreas Möller. Az igazi sztárok azonban a több millió dollárért vásárolt hazaiak: Vialli és Baggio. A Laziónál az angol Paul Gascoigne igazolása jelenti a szenzációt. A Napolinál nagy kérdés, hogy Maradona visszatér-e a kikötővárosba? A Parmánál, az Újpest KEK-ellenfelénél öt vendégjátékos van. Közülük az argentin Sergio Dániel Berti és a kolumbiai Fausti- no Asprilla új szerzemény. A régiek a svéd Tomas Broolin, a belga Georges Grun és a brazil Claudio Taffarel. A tavalyi bajnok Milan semmit sem bíz a véletlenre. A három holland szupersztár, van Basten, Gullit és Rijkard mellé megszerezték a francia Jean-Pierre Papint, a szerb Savisevicet és a horvát Bobant. Gi- arluigi Lentiniért pedig rekordösz- szeget, 30 millió dollárt fizettek a Torinónak. Az olasz szurkolók, a Milan híveket kivéve, a legutóbbinál izgalmasabb bajnokságban reménykednek. Akkor ugyanis a milánóinak a nyitánytól a befejezésig, 34 fordulón keresztül vezetve lettek bajnokok. Együtt a keret Szeptemberién, szerdán játssza a magyar labdarúgó-válogatott második világbajnoki selejtező-mérkőzését idegenben, Luxemburg ellen. Jenei Imre szövetségi kapitány kihirdette 19 fős keretét, amely a hétfő délelőtti elutazásig kétjátékossal csökken. A keret tagjai: Petry. Balogh T. (FTC), Simon, Telek, Limperger, Disztl L„ Lőrincz, Nagy T., Szlezák, Cseh, Bognár Gy„ Pisont, Sallói, Détári, Kiprich. Kovács K„ Balog T. (MTK), Nagy Zs., Kámán. Kettesek, négyesek—bakon Tegnap a díjhajtással kezdődött, szombaton a maratonhajtással folytatódik és vasárnap az akadályverseny nyel zárul az országos kettes- és né- gyesfogathajtó-bajnokság Szilvásváradon. A négyesek közül hiányzik Juhász László, a bajnoki cím védője, mert két lova is sérült. A világbajnokságon szerepelt csapatból így csak Bárdos György és Bozsik József állt rajthoz. A kettesek versenyében népes mezőny rajtolt, köztük több megyebeli is, akik versenyben lehelnek a dobogós helyezésekért. Kosárlabdatorna Balaton Füszért Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatomára kerül sor a hét végén Kaposvárott. Az NB I-es bajnokság főpróbájának tekinthető viadalon részt vesz a Bajai Bácska együttese is. A mérkőzések szombaton 8, vasárnap 9 órakor kezdődnek a kaposvári városi sportcsarnokban. Új edző Lajosmizsén Lajosmizsén Törő Sándor edző távozása után - üres maradt az edzői kispad, s az őszi idény első három mérkőzésén nem is volt szakvezetője az együttesnek, mert a tisztet csapatkapitányként ideiglenesen töltötte be Csi- ma Gyula. A klub vezetői az elmúlt héten szerződést kötöttek Szőczey Lajossal, s így ő irányítja a csapat munkáját. Remélhetőleg eredménnyel, mert azegyüttes bizony nem a legjobban áll Három mérkőzés után, pont nélkül, a' táblázat 15. helyét foglalják el. Tőke a diáksportnak Amegyei Diáksport Tanács minapi ülésén részt vett dr. Leitner József, az MDSZ főtitkára is, aki elismeréssel szólt a Kecskeméten megrendezett Középiskolás Röplabda Világjátékokról. A Bács-Kiskun megyeiek szakmai munkáját, vendégszeretetét azóta is dicsérik. A rendezvény azonban nemcsak ezekből a szempontokból volt sikeres, gazdaságilag is jelentős nyereséggel zárult. Ez azt jelenti, hogy a tőkéből a diáksport profitálhat majd. Amint Galamb Istvánné, az MDST megyei elnökének tájékoztatójából kiderült, a megye diáksportja eredményes évet zárt, a Bács-Kiskunt képviselő sportolók 12aranyérmet, 17 ezüstöt és 15 bronzérmet szereztek az országos versenyeken. Időpontváltozás Változott a szeptember 6-án. vasárnap 16 órára kiírt Solt vad kert Túr- keve NB Il-es férfi kézilabda-mérkö zés kezdési ideje. A vadkerti csapat vezetőinek értesítése szerint a felnőt t- találkozó vasárnap délután 15 órakor kezdődik, az ifjúsági mérkőzést pedig 16 órakor játsszák a sóit vadkerti sportcsarnokban. Pályaavató Szánkon Új, műanyag borítást kapott a négysávos, automata tekepálya Szánkon. amely az ehhez kapcsolódó egyéb korszerűsítésekkel mára nemzetközi követelményeknek is megfelel. A létesítmény ünnepélyes átadására szombaton 10 órakor kerül sor. Falnék keretében két mérkőzést is rendeznek. Reggel 8 órától Kiskunhalas fér fi válogatottját fogadják a szanki tóközök, míg 10 órától Szeged és Szánk női válogatottja mérkőzik. Kiesett a Majsa Kézilabda férfi Magyar Kupa mérkőzésen 9 8-as félidő után 23 —20-ra kikapott a Kiskunmajsa együttese Tökölön. A salakos pályán lejátszott találkozón a majsai csapatból Farkas és Zsódi hiányzott. Azonban még tartalékosán is nyerniük kelleti volna a közepes játékerőt képviselő Tököl ellen.