Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-04 / 209. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1992. szeptember 4., 3. oldal A TERVEK MÁR ELKÉSZÜLTEK Művelődési ház a lerobbant moziból Új korszak vette kezdetét az immár 313 éves kunszentmiklósi Bak- say Sándor Református Gimnáziumban. Már az intézmény neve is jelzi, hogy újból egyházi tulajdonba került az iskola. A tanévkezdésről, a tervekről beszélgettünk dr. Miklóssy János igazgatóval. —Augusztus 31 -én az ünnepélyes tanévnyitóval nálunk is kezdetét vette a tanév. Az igazgatóság célja egy minél nagyobb szabású ünnepség megrendezése volt, és úgy érezzük, ez sikerült is. Hiszen beszédet mondott dr. Hegedűs Lóránt püspök, fellépett a gimnázium egykori növendéke Németh József operaénekes és az iskolában eltöltött éveire emlékezett Varga Domokos író. Jelen volt Für Lajos honvédelmi miniszter és Csurka István, az MDF alelnöke, akik közül az utóbbi rövid beszédet is intézett a mintegy 900 főnyi hallgatósághoz. Dr. Miklóssy János elmondta még, hogy nincsenek híjában gondoknak ugyan — ezek főként anyagi természetűek —•, ám ennek ellenére szeretnének megfelelni a történelmi igényeknek és elvárásoknak. A gimnázium református jellege nem kizáró körülmény más vallásúak vagy fe- lekezeten kívüliek befogadására és oktatására. Az iskola komoly eredményeket kíván elérni a tanulmányi munkában, ugyanakkor hangulatossá és széppé akarja tenni diákjai számára az itt eltöltött éveket. Mindezt azért, hogy a jelenlegi tanulók is ugyanolyan örömmel járjanak ide vissza évtizedek múltán, mint az évnyitón is résztvevő több mint száz öregdiák. — AHlyen lényeges változások történtek az iskola életében a reformátussá válással? — kérdeztem az igazgatót. — Nagyon nagy változás nem történt, hiszen például a matematikát ugye nem lehet „református módon” tanítani. Leglényegesebb módosulás az, hogy tantervbe vett hittanoktatás folyik. Illetve aki nem azt választotta, az erkölcstant tanul. Célunk egy, a mainál szilárdabb erkölcsű nemzedék felnevelése, amely azonban a tudományok és a gyakorlati élet világában is otthon van — mondotta dr. Miklóssy J ános. Sitkéi T amás Bácsalmás elvesztett 20 milliót Bácsalmás önkormányzata már második alkalommal szerette volna a szennyvízhálózat fejlesztését megvalósítani. A beruházást egyrészt önkormányzati pénzből, másrészt céltámogatásból finanszírozták volna, amihez kellene még a helyi lakosok anyagi hozzájárulása is. Éppen ezért a közelmúltban igényfelmérést végeztek, hogy létrehozhassák a társulást. Ám az érintettek közül — a város délkeleti részén — mintegy félezer család 30 százalék mondott igent. A többiek viszont, nem tudják vállalni a terhet. így a társulás nem jöhet létre. Ezzel viszont a korábban nyert 20 millió forint céltámogatásról a város kénytelen lemondani. De a szennyvízhálózat fejlesztéséről a képviselő-testület nem mond le, ezért az idén újabb pályázatot adnak be. Amennyiben támogatáshoz jutnak, úgy a gerincvezeték kiépítését — mintegy 1700 méter hosszan — folytatják. (Juhász Jenő tudósítónktól.) Nyarlőrinci siker Katzenelnbogenben A közelmúltban a Katzenelnbogenben megrendezett magyar napok szervezője a nyárlőrinci Klement Zoltánná volt, akit bemutatkozásuk sikeréről kérdeztem. — A romantikus lovagvár kiállító- termében három tárlattal mutattuk be hazánkat. Történelméről, nagy sorsfordulóiról összeállított fényképdokumentáció méltán felkeltette a látogatók érdeklődését. El kell mondjam azt is, hogy néhány politikai menekült lelkivilágát könnyekig felkavarta az ötvenhatos blokk. Ottlétünk hírére több száz kilométerről érkeztek a kint lévő magyarok. Nem kisebb érdeklődés kísérte az Alföld művészeinek — Bozsó János festő, Pálfy Gusztáv és Kerekes Ferenc szobrász—alkotásait. Mindehhez megnyerő hátteret adtak a terem ódon, romantikus díszítései. —A szőkébb haza, Nyárlörinc felkínálta termékeket hogyan fogadták? — Azzal kell kezdenem, hogy utazásunkat az önkormányzaton ki vül az Olympos, a Szikrai Borászati, a Nat Fruits és a Borbási Faiskola Kft. is támogatta, amelyek termékei iránt már ottlétünkkor nagy volt az érdeklődés. Létrejött egy olyan üzletkötés is, aminek eredményeként a németországi központi gazdasági adatbankban ingyenes felvételt nyertek a már említett nyárlőrinci kft.-k. A számitógépes adatfeldolgozással az eladható termékek gazdasági mutatói ország-világ elé tárva jelentős üzletkötések teremtődhetnek meg. — Vendéglátóik zenei kultúránkba is belehallgathattak. — A Kodály-iskola komolyzenei bemutatóján is mindennap telt ház volt. A Nomád zenekar játéka, válogatott népdalai tomboló sikert arattak éppúgy, mint cigányzenéjük és magyamóta-blokkjuk. Ehhez már igazi csemegének számított a honi ételek kóstolója. Végül ajándékot is kaptunk: Németországba és Svájcba történő újabb meghívással tértünk haza —fejezte be nem kis örömmel és lelkesedéssel Klement Zoltánná. P.S. • A szabadszállási filmszínház lepusztult épülete, amely a tervek szerint a felújítás és átalakítás után mozi és művelődési házként működne. (Fotó: Gaál Béla) Tavaly az év elején került a lepusztult moziépület a szabadszállási önkormányzat tulajdonába. A képviselő-testület a közelmúltban megtartott ülésén úgy döntött, hogy átalakítják, felújítják a település képét is elcsúfító épületet. Az elképzelések szerint megnövelik a színpadot: hogy akár színielőadásokat is bemutathassanak majd itt. A kevesebb ülőhely ellenére a nagyterem 300 nézőt lesz képes befogadni. Emellett négy kisebb termet alakítanának ki, amelyek különböző szakköri foglalkozásoknak adhatnak helyet. Az épület képe kívülről is alaposan megváltozna, hiszen az oldalszárnyakat félnyeregtetővel fednék le. Ezek Albert László építész tervező tervei, akit a testület meghív szeptember 16-ai ülésére, hogy részletesen megismerkedhessen elképzeléseivel. A képviselők ezután döntenek arról, tudja-e az önkormányzat, illetve milyen ütemezéssel képes finanszírozni az átalakítás költségeit. G. B. Nosztalgia Őreit igazíthatnák öreg barátom napirendjéhez. Délelőtt pontosan 10 órakor indul napi sétájára, ha esik, ha fúj, ha káni- kuláz. Megveszi kedvelt két lapját. Megszokott utcákon tér haza. Ebédig olvasgat. Meglepve tapasztalta kedvelt pavilonjánál hétfőn: leltároznak. Ehhez is hozzáedződött az elmúlt negyven évben, hogy nem kelt túlságosan komolyan venni a nyitva tartást. Változtatott útvonaléin, mert minden áron napilaphoz akart jutni. A következő eladó is pakolászott, számolt, a harmadiknál sem járt szerencsével. Mindenütt leltároztak a megyeszékhelyen . Magában dünnyögött csak régi módi lévén: miért egyszerre. Miért nem zárás után ? Újra kimondhatatlan vággyal gondolt vissza ifjúkorára. No, nem (csak) a szép lányok miatt. Lesz-e olyan világ, amikor efjéle önkényeskedéssel nem sértik meg, amikor a kereskedő, az iparos, az eladó alkalmazkodik a vásárlóhoz, amikor órát igazíthatnak autóbuszhoz, vonathoz, üzletek nyitva tartásához. Lesz-e ? H. N. Kiskerti vetélkedő Szeptember 5-én és 6-án a városföldi klubkönyvtárban kiskerti terménykiállítást rendeznek, ahol bárki bemutathatja a legszebb zöldségeit, gyümölcseit és dísznövényeit. De lehet jelentkezni — mától szombaton délig — szörpökkel, befőttekkel is. A megnyitó 5-én, 18 órakor lesz. A bemutató vasárnap este 7 óráig látható. Speciális óvoda kellene A kiskőrösi családsegítő szolgálat új szolgáltatása, vállalják a sérült gyermekek felügyeletét. Ehhez adott a helyiség, s most már a megfelelő személy is: a gyermekfelügyelő, akit tavasz óta alkalmaznak. A szolgálat munkatársai azonban azt tapasztalták: ez a segítség a problémáknak csak egy kis töredékét oldja meg. Igazából arra lenne szükség, hogy ezek a gyerekek ugyanúgy élhessenek, mint az egészségesek. Mindezt megkaphatnák a speciális óvodában, aminek létrehozásáért a családsegítő szolgálat síkra- szállt. A helyi önkormányzatot sikerült megnyerniök elképzeléseiknek, most a megyei testület döntését várják. Természetesen úgy gondolták, hogy a szolgálat is részt vállal a feladatból. Am ha sikerül is elképzeléseik megvalósítása, ezzel még mindig csak a problémák egy részét oldják meg. Azok a sérült gyerekek, akik elvégzik a kisegítő iskolát, jobb esetben otthon tétlenkednek, rosszabb esetben az utcán csavarognak. Nekik is rossz, a szülőknek is. Nem lenne így, ha a fiatalok dolgozhatnának. Ezért akar a családsegítő a kecskeméti Humán Kft.-vei és a kiskőrösi ön- kormányzattal közösen munkahelyet teremteni á középsúlyosán sérült fiataloknak.. A jó szándék, mellett ehhez más egyéb feltételek is adottak (például helyiség), jósze- rint csak a munkalehetőség hiányzik. a. m. A családi pótlék összege Az alábbi táblázat segít eligazodni a gyermeket nevelőknek, mennyi családi pótlékot kapnak kézhez októbertől. Régi összeg Emelés Új összeg Egygyermekes család 2370 230 2600 Egygyermekes egyedülálló 2750 350 3100 Kétgyermekes család 2820 280 3100 Kétgyermekes egyedülálló 3250 350 3600 Három- és többgyermekes család 3250 350 3600 Három- és többgyermekes, egyedülálló 3400 400 3800 Tartósan beteg, ill. testi vagy lelki fogyatékos gyermek 4350 600 4950 VÉLEMÉNYEK SZABADON A megyei agrárkerekaszta! állásfoglalása A közelmúltban megalakult megyei agrárkerekasztal megvitatva az Agrárszövetség megyei választmányának előterjesztését, azt kiegészítve — a következő állásfoglalást hozta, kérve a mezőgazdaság iránt elkötelezett országgyűlési képviselőket, hogy megvalósításukat segítsék elő: — Az agrárpiaci rendtartást második éve ígérik, és várják a termelők. Ha az 1993. évi költségvetés elfogadása előtt nem kerül sor az agrárpiaci rendtartás törvénybeiktatására, a mezőgazdaság ma még működőképes része is veszélybe kerül. A mezőgazdasági termékek behozatalával kapcsolatban szükséges — az európai gyakorlathoz hasonlóan — a hazai termelőket védő importszabályozás. A pótadók és büntetővámok kiszabásához a kormányzat kérje ki a terméktanácsok véleményét is. — Kérjük a parlamentet, hogy mielőbb hozza meg az olyan fontos szakmai törvényeket, mint a földtörvény, állattenyésztési és állat-egészségügyi, növényvédelmi törvény. 7 Megoldást kellene a kormánynak találni arra, hogy a kárpótlásra kijelölt területek is szolgálhassanak hitelfedezetként. Ezekért ugyanis kárpótlási jegyet fognak kapni a gazdaságok, amelyet ugyan felhasználhatnak hiteltörlesztésre, de valószínű, hogy csak későn, akkor jutnak hozzá, amikor már felszámolás alatt állnak. A kárpótlási jegyek hiteltörlesztésre való felhasználhatóságát az állam segítse elő azzal, hogy garantálja: bizonyos idő eltelte után beváltja azoktól a hitelezőktől, akik elfogadták, de nem tudták céljaik szerint felhasználni. A rendkívüli aszály rendkívüli helyzetet teremtett, ezért a jövő évi termés megalapozásához a mezőgazdaságnak segítségre van szüksége. Az őszi munkák elvégzésének támogatására kilátásba helyezett kamatpreferenciát ártámogatás formájában kaphassák meg a termelők vetőmag-, műtrágya- és üzemanyag-vásárlás esetén. A mező- gazdasági üzemeknek egyharmada csődben van, a többiek is nehezen jutnak hitelhez, így az említett támogatás nem jut el az üzemekhez, illetve csak igen szűk kör számára jelent segítséget. Enélkül viszont a parlagon maradt területek növekedésével kell számolni, az általánosan jellemző pénzhiány következtében. — A szőlőtermelők — a felvásárlócégek csődje miatt hasonló helyzetben vannak mint tavaly, ezért a kormánytól hasonló segítséget kérnek és várnak. — Az agrárkerekasztal reméli, hogy a kecskeméti nagybani zöldséggyümölcs piac megépültével javulni fognak az értékesítési biztonság feltételei. A kárpótlásra jogosultak közül sokan tervezik, hogy tulajdonjoguk helyreállítása mellett további művelésre nagyüzemnek adják bérbe földjüket. A kerekasztal felhívja az érintettek figyelmét, hogy vegyék tekintetbe: ez csak megfelelő táblaméretben lehetséges, a szövetkezetek és állami gazdaságok ezt segítsék elő, ha módjuk van a bérbevételre. — A fiatal agrárszakemberek, akikben a tudás és a vállalkozóhajlam is meglenne, nem rendelkeznek az ehhez szükséges feltételekkel, eszközökkel, tőkével. Elősegítendő, hogy ehhez hozzájussanak,' megkülönböztetett támogatást érdemelnek. Az agrárkerekasztal elhatározta, hogy az adótörvény jövő évre vonatkozó módosítása előtt közgazdasági elemzést készít, amelyet információs anyagként az országgyűlési képviselők rendelkezésére bocsát. A megyei agrárkerekasztal 25 +1 = RENAULT A Korona Kft. és a Konzumbank Rt. fantasztikus nyerési esélyt kínál! 25 nullkilométeres, kis fogyasztású RENAULT 5-öst, ráadásul pedig +1 full extrás, bőrüléses RENAULT 21-est ajánlunk 900 ezer forintért, csak most! A 25+1 vásárló közül 1 visszanyeri az autó árának felét! + Mindegyik Renault részletre is megvehető. + Első részlet a vételár 50%. + A fedezet maga a gépkocsi. + 24 havi futamidő, 12,5% évi kamat. + Ügyintézés azonnal, helyben. KORONA KFT., KECSKEMÉT, MÁJUS 1. TÉR 6. TEL.: 46-939 Földrendezés Nagybaracskán Ez idáig 131-en jelentették be Nagy- baracskán a kárpótlásra jogosultak köréből földigényüket. Közülük választották és alakult meg a tíztagú földrendező bizottság. A napokban valameny- nyi érdekelt névre szóló értesítést kap kézhez. A bizottság fel kívánja térképezni, hogy a kárpótlást igénylők hol és milyen módon kívánják hasznosítani a megszerzendő földterületeket. Nagy segítséget nyújtana munkájuknak, ha a meghívóban szereplő napon, szeptember 7-étől 11-éig, délután 2 és 5 között minden érdekelt megjelenne a polgár- mesteri hivatal tárgyalójában. Vitafórum Fekete Pál országgyűlési képviselő és Ficsór József polgármester az ország és a város előrehaladásának esélyeiről közös tájékoztatót cs vitafórumot tart Kiskunfélegyházán. Az- érdeklődőket ma 18 órára várják a városházán. Népdaléneklési verseny Idén ősszel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Kecskeméti Ifjúsági Otthon. Ennek alkalmából népdaléneklési versenyt hirdetnek, a Lakitelek Alapítvány támogatásával. A jelentkezőket a megye egész területéről várják. A versenyre október 23-án lesz: eddig is a 22-342-es telefonszámon érdeklődhetnek. ■. ,'j‘wv -v. ' t\ \ Évnyitó A Kecskeméti Tanítóképző Főiskola szeptember 7-én, hétfőn tartja tanévnyitóját az Erdei Ferenc Művelődési Központ színháztermében. A délelőtt tizenegy órakor kezdődő ünnepélyen az arany- és gyémántdiplomák átadására is sor kerül. Segítség nyelvtanuláshoz Nem előzmények nélküli a kecskeméti Korona Nyelviskola legújabb felajánlása, amelynek révén tehetséges, ám rosszabb anyagi körülmények között élő diákok nyelvtanulását szeretnék elősegíteni. Korábban a városi közgyűlés közreműködését kérték az arra érdemesek kijelöléséhpn, most pedig közvetlenül fordultak Kecskemét 12 középfokú iskolájához, hogy ismertessék a nyelviskola vezetőségének döntését. Ennek lényege: vállalják, hogy az 1992/93-as tanév első felében valamennyi kecskeméti középiskolából két diák ingyenesen vagy négy 50 százalékos kedvezménnyel lehet a Korona nyelviskola tanfolyamának hallgatója. Miután egyik céljuk a tehetséggondozás, a középiskoláktól olyan, anyagilag is rászoruló diákok kijelölését várják, akiknek esélyük van az érettségi előtt a középfokú állami nyelvvizsga letételére. Az ajánlat az első félévre szól. de a levél azt is tartalmazza, hogy a javasolt tanulók előmeneteléről a szemeszter végén tájékoztatják a küldő iskolákat. Ami pedig sejtetni engedi; eredményes munka eseten ez az ösztöndíj meghosz- szabbítható. V árosgazdálkodás Kiskőrösön Kiskőrös város képviselő-testülete legutóbbi ülésén több fontos témában hozott határozatot. A különböző bizottságok jelentései alapján egyebek között megállapították: az önkormányzat az idén eddig jól sáfárkodott a rábízott anyagiakkal. A bevételek a vártnál kedvezőbben alakultak. A jó gazdálkodás eredményeként az első fél év végén 5 százalékos megtakarítást és 8 1 százalékos költségvetési többletet könyvelhettek el. Megnyugtató az a tény is, hogy a város polgárainak egy része már kifizette egész évi adóját. A szennyvízcsatorna-hálózat építésének folytatására, valamint az egészségügyi intézmények számára gépek és műszerek beszerzésére céltámogatást kért az önkormányzat. Ugyanakkor területi támogatást kért a város az Állami Fejlesztési Intézettől, Soltvadkert- tel, Kecellel és Kalocsával együtt, a gázprogram megvalósítására. SZÁZ ÖREGDIÁK IS ÜNNEPELT Tanévkezdet Kunszentmiklós régi—új gimnáziumában