Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-24 / 226. szám
PETŐFI NÉPE 8. oldal, 1992. szeptember 24. Hatvan éve jelent meg a Tanú első száma Németh László és Kecskemét 1932 nyarán határozta el Németh László, hogy tanulmányait, kritikáit saját „egyszemélyes” folyóiratában jelenteti meg. „De könnyebb volt ezt a folyóiratot elgondolni, sőt megírni — mint fenntartani” — olvashatjuk emlékezésében. „Arra, hogy kiadó vállalja, gondolni sem lehetett; énnekem pedig, az akkor már kétgyermekes családapának, egy ideiglenes iskolaorvosi állás 270 pengő- nyi jövedelme volt csaknem minden anyagi bázisom. Nagyon is jogos volt hát, amit egy irodalmi vezér a Tanú első számára mondott: »Majd meglátjuk, meddig bírja meddig erkölcsileg és meddig anyagilag.«" A gazdasági válságtól nyomorf ’atott nyomdák közül több is vál- alta volna a folyóirat előállítását, olcsóbban is, mint a kecskeméti, Németh László mégis ezt, a Részvény Nyomdát választotta. Ennek a vezetője, Tóth László ugyanis személyesen fölkereste az írót, s Németh László nemcsak irodalmi tájékozottságáról győződhetett meg, hanem ráérzett arra is, hogy 8 kecskeméti nyomdavezetőben megvan a kedv a magyar irodalom állóvizének fölkavarására. Tóth László nemcsak a Tanú nyomdai előállításáról gondoskodott, hanem részt vett a terjesztésében is, s csakhamar többé-kevésbé szilárd anyagi alapokra helyezte a folyóiratot. Nagy szerepe volt így abban, hogy a Tanú, amelyben Németh László legfontosabb, később A minőség forradalma köteteiben részben újra közölt tanulmányai megjelentek, napvilágot láthatott. A Tanú hozta a kecskeméti nyomdába 1934-től a népi írók nemzedéki folyóiratát, a Választ, majd a Magyarságtudományt, az Apollót, s itt készült részben Németh László közvetítésével több élvonalbeli költő, író (pl. Gcl- léri Andor Endre, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, Szentkuthy Miklós, Erdélyi József, Sinka István) kötete is. A Tanú megszűnése (1937) után a nyomda kiadásában jelent meg Tanúkönyvtár sorozatcímmel Németh Lászlótól a Kisebbségben (l939) és a Téli hadjárat (1940), még a Tanú-évek idején az Ember és szerep (1934). A ’30-as években így a Részvény Nyomda a magyar irodalom kiemelkedő műhelyevé vált. Tóth Lászlón kívül köszönhető ez a részvényesek áldozatvállalásának is. A nyomda részvényeinek többsége a helybeli református egyház, továbbá lelkészek, tanárok és az egyházhoz kötődő más értelmiségiek tulajdonában volt, akik régi protestáns hagyományt követve felelősséget éreztek a műveltségért, az irodalomért, s azt vallották: „Ez a vállalat nem nyerészkedésre alakult. Célja volt a sajtó útján szolgálatot tenni a magyarságnak, közelebbről Kecskemét ügyének, célja volt a magyar szellemi élet reprezentánsai munkáinak megjelentetését könnyebbé tenni, és ezáltal a magyar kultúrának tenni szolgálatokat”. (Elnöki jelentés az 1937-es üzleti évről.) Németh László — több írótársával együtt — szoros személyes kapcsolatba is került a város irodalom iránt érdeklődő értelmiségével. Több előadást tartott a Katona József Társaságban és a protestánsok Hétfői Körében, cikkei jelentek meg a Kecskeméti Lapokban. Németh Lászlót Kecskeméten szinte szükebb ha- zájukbelinek tekintették. A Kecskeméti Lapokban olvashatjuk 1938-ban, a Villámfénynél nemzeti színházi bemutatójáról írt beszámolóban: „Németh László színjátékának sikere őszinte örömet kelt Kecskeméten,”' alíöT ‘Németh László lelkes barátokat szerzett puritán egyéniségének és írásainak a Katona József Társaságban és a Hétfői Körben tartott előadásaival, s azzal a megbecsüléssel, amely Kecskemét iránt számos írásában kifejezésre jut”. Katona Piroska emlékezéséből idézhetem: „Németh László 1932-ben Kecskeméten nemcsak nyomdát talált, ahol a tanú megjelenhetett, hanem érdeklődő és értő olvasókat is, akik a korszakalkotó folyóirat új számait kézről kézre adva ismerkedtek meg az író világával, szegődtek híveivé. Én akkor érettségiztem. Idő és hely szerencsés egybeesése folytán a Tanúban — egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan — elsőrangú vezetőre találtam. Diákotthoni társam, Lukács Magda, aki ’36-ban Kcrényi Károly professzornak, Németh László jó barátjának lett a felesége, máig elismeréssel emlegeti: »Te már akkor is tudtad, ki Németh László, amikor még Károly sem!«” Tóth László megismertette Németh Lászlót Kecskemét szőlő- és gyümölcskultúrájával, konzervgyártásával, exportjával, gazdasági eredményeivel is. Elolvastatta vele Váry István Mathi- ász Jánosról írt könyvét, amelyet azután Németh László a Magyar Útban lelkesen ismertetett. A kecskeméti homok szőlőskertjeit nemzeti példának nevezte ismertetésében, s Katona József véleményére („Aki tartományokat pusztít, halhatatlanságot nyer — aki virágzóvá tészi, alig érdemesittetik egy-két sor írásra”) emlékeztetőén írta: „Nálunk életükben csak a politikusoknak és a színészeknek, haláluk után pedig az íróknak van némi halhatatlanságuk. Akik a földünket elborító életet változtatták meg merész, mezőgazdasági vagy 'ipa-* ri kezdeményezéssel, a szakkönyvek koporsóiban foszladoznak”. A kecskeméti homok míveseinek munkásságát országos példává, nemzeti programmá emelte Németh László, amikor meghirdette: „Csináljunk kertországot Magyarországból.” Mint Magyarság és Európa című könyvében írta, ehhez nem kell külföldi példát követnünk. „Kecskemét magyar, s itt-ott az országban virágba borulnak a fiók-Kecskemétek.” 1942- ben Szegeden tartott előadásában mondta: „Magyarország máris be van oltva Kecskemétekkel, s nekünk egy új országot kell építenünk, mért ne csináljuk (szellemben és gazdaságban) a kert-ideál szerint.” Idézhetjük végül emlékc- ző-összegező vallomását: „Kecskemét a diadalmas belterjesség, a homokból tüzes és illatos minőséget csikaró munka és lelemény jelképe lett szememben — az, amit A minőség forradalmában meghirdettem. Amikor Kert-Magyarország eszméjét és nevét a magyar gondolkodásba belévetettem, voltaképp Magyarország elkecskemétiesíte- sére gondoltam.” Nemeth László vágyott arra is, hogy ne csak eszmét adjon, hanem személyesen is hozzájáruljon a kertország megteremtéséhez. Az Ember és szerep honoráriumaként az akkor parcellázott Kisnyírben kapott egy holdnyi erdőirtást. „Ez lett volna első materializációja ama Cseresznyésnek, amelyért néhány év múlva darabomat írtam" emlékezett az író. Életkörülményei nem tették lehetővé, hogy vágya megvalósuljon, később a más irányt vett történelem homok alá temette Kert-Magyarország megvalósításának a lehetőségét is. De mint annyi más Németh László-i gondolat, ma ez a terv is újra megvalósíthatónak látszik.* Orosz László • O A. (Részlet egy hosszabb tanulmányból) Van part és vannak még csillagok (A TANÚRÓL — 1992-BEN) Részletek a Tanúból Létezik a Tanú története, s alighanem létezik a Tanú olvasásának története is. Talán nincs is még egy olyan folyóirat, a maga pár száz példányával, amelynek hatása, igaz, búvópatakszerücn, de ekkora intenzitással járta volna át irodalmunkat. Ennek oka a lap tartalma mellett a formában, az egyedülírtságban rejlik. Az egyszerű, folyóiratformátum a barnával nyomott címmel, s a sárguló papírral a vállalkozásra hívja fel a figyelmet. A vállalkozásról beszél most is, 1992-ben erősebben. gazdagabban, mintha éppenséggel Németh László életmüsorozatának oldalain keresnénk a szóban forgó tanulmányokat. Valószínűleg ez magyarázza azt is, hogy immáron nemzedékek sora őrzi a Tanú-olvasások élményét. Igaz, nem volt könnyű hozzájutni a laphoz sohasem. De hát a jobb könyvtárak őrizték, hol bekötve, hol pedig az egyes évfolyamokat egyszerűen madzaggal összekötve, mint Szegeden a Somogyikönyvtár ... Az olvasmány élményét pedig valószínűleg fel is erősítettek a lap megszerzésének körülményei: ket idősík tolódott egymásra: a harmincas évek kiútkeresésének ideje, s immáron hatvan másik esztendő cgy-egy pillanata amikor újabb kiútkeresésének gondolata merült fel a szellem embereiben .. . Annak, aki a Tanút érteni akarja, az alkalmanként kinyomtatott hat-nyolcszáz példány egyikét kell kezébe vennie. Ekkor jut közel a Tanú mögött álló íróhoz és a vállalkozás céljához. S nemcsak arról van szó, hogy Németh tervszerűen építkezik: tehát nem egyszerűen arról, hogy az egyes szamok szisztematikusan épülnek egymásra beleértve az idő mozgása által megkívánt elmozdulásokat is. Inkább arról, hogy ezek a ma már széteső füzetek Németh László írói-gondolkodói kiútkeresésének egészéről tanúskodnak, világképteremtő törekvéseit hitelesítik. Jelzi ezt az is, hogy a Tanú programja már a lap elindítása előtt kialakult: a program kereste itt a maga számara megfelelő formát, s nem fordítva: nem a készen kapott kereteket igyekezett Németh László kitölteni ilyen vagy olyan módon. Az egyedül írt folyóiratban az új politika Németh László által helyesnek vélt tételei kapcsolódnak az új művészetről és új tudományról már korábban kifejtett gondolatokhoz, megjelenik az új ncn\esség és a minőség forradalma kifejezés is: ezek pedig a szellemi és világnézeti lázadásnál intenzívebb életforma- és magatartásbeli lázadásra utalnak. Ahogy Németh László mondja: „ . . . azt kívánom, hogy a gondolat ne csak a toliunk alatt váljék írássá, hanem a mozdulatainkban is; csak az írt és telt írás egységében méltányolom az eszmét”. Figyelemre méltó Németh László világnézeti lázadásának az. időpontja. A húszas évek vége és a harmincas évek eleje, amikor Németh világnézete kialakul és formát ölt, Európában és a világban a nagy világnézeti útkeresések és konfrontációk időszaka — amelyből aztán a jobb- és baloldali diktatúrák is kinőnek majd. Keleten ekkor már létezik a sztálini diktatúra, amely a lenini felfogásból fejlődött ki cáfolva ezzel többek között Németh Lászlónak a sztálinizmust és a leninizmust az utóbbi javára megkülönböztető tételét is. A másik oldalon. Nyugat jelentős országaiban, ugyancsak lényegesnek tekinthető húszas évekbeli előzmények után, tömegmozgalommá erősödik a fasizmus, s a Tanú indulását követően fél évvel Hitler hatalomra kerül Németországban. Németh következetesen elhatárolta magát a jobb- és baloldali diktatúráktól, a fasizmustól és a bolseviz- mustól, s velük szemben a minőségszocializmus, a változatoknak is helyet adó, a mellérendelésen felépülő társadalompolitikai felfogás és a tervgazdaságot 'a vállalkozások lehetőségével összekapcsoló gazdasági elképzelés tételeit állította szembe. S talán ez az a pont, ahol érdemes megállnunk, s Németh korabeli gondolatainak bemutatása, leírása helyett fel kell tennünk a kérdést: honnét fakad az a hit, mely szerint a társadalom egésze az apró szigetek felől átjárható és megváltoztatható? A kérdést talán már korábban meg kellett volna fogalmaznom; akkor, amikor Németh vállalkozásáról, világnézeti vonatkozásairól beszéltem. Mert bizony jókora hit kellett ahhoz, hogy egy magyar író a két oldalról szorongató diktatúrákkal a maga pár száz példányos folyóiratát állítsa szembe. Mégis úgy érzem, Németh vállalkozásának egésze kapcsán kell tűnődnünk ezen a kérdésen. S bárhonnét is közelítsünk a válaszhoz, azt kell látnunk, hogy Németh sokszor deklarált és szinte az egész munkásságán végighúzódó XIX. század-ellenes- sége mellett megőrizte ennek a szazadnak az egyik legjellemzőbb vonását: az egyéniség kultuszát. S bár legtöbbször nem az egyéniségről beszélt, hanem az alkatról, élete nagy pillanataiban, így a Tanú írásakor, 1943- ban a szárszói beszéd elmondásakor, az ötvenes években a Galilei megírásakor, s 1956-ban az Emelkedő nemzet megírásának pillanatában az egyéni felelősségvállalás értelméről adott példát — még akkor is, ha a célkitűzés és a megvalósítható eredmény között szükségszerűen nagy is volt a különbség. De induljunk ki máshonnét: nem az egyéniség szabadságát védte Németh akkor is, amikor — politikai kérdéseket is gyakran érintő íróként — következetesen távol maradt a pártoktól, noha egy- egy politikai elképzelés azokkal talán könnyebben megvalósítható, vagy egyszerűen csak megvalósítható lett volna? S talán ez a pont, az egyéniség elkiáltó szerepének fontosságába vetett hit értelmezi számunkra a Tanú már-már irracionálisnak tűnő vállalkozását: a pár száz példányos folyóirat szembeszegezését a két oldalról fenyegető diktatúrákkal. Ezért írtam fentebb: a Tanút az érti igazán, aki a lap eredeti formátumát is ismeri és érzékeli. De ugyancsak ez az a pont, amelyre figyelve a Tanú 1992-ben távolabbinak tűnik, mint korábban bármikor. Mert igaz, válság van most is, akárcsak hatvan esztendővel ezelőtt, meglehet civilizációs méretekben is fenyegető, ha másban nem is, de a környezetszennyezésben biztosan, de az egyén cselekvési tere eltűnt, struktúrák és technikák igazgatják életünket, megtanultuk a regionális fejlődési vonalakban rejlő lehetőségeket és korlátokat, ismerjük a fejlődési trendeket, de mindezek csak azt sugallják számunkra, amit az innét nézve olyannyira vágyott, s a mienkénél modernebb társadalom is: fogyasztók vagyunk és leszünk, elképzeléseinkben és vágyainkban is kiszolgáltatottak az újabb technikáknak. Nem egyszerűen az egész megismerésének a lehetősége tűnt el, nem volt az adott Németh László számára sem, s Némethben nagyobb is volt az alázat annál, mintsem hogy ilyenekről beszélt volna, de tűnőben a vágy és a törekvés is a hasonló nekibuzdulásokra. így marad meg a hatvan esztendővel ezelőtt útjára indított Tanú újabb irányjelzőként azok számára, akikben már nem egyszerűen az a hit él, hogy a csillagok vezetnek, hanem az is, hogy van part és vannak még csillagok. Fűzi László Az oldalt összeállította: Fűzi László Folyóiratom ihletője e kor igazi múzsája: a szorongó tájékozatlanság. Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part s a csillagok vezetnek. Nem akarok tanítani. Az essait a nyilvános tanulás műfajának tekintem; egy lélek égtájakat keres s közben égtájakat segít megtalálni; munkásságom meghívó egy tanácskozáshoz, melyet önmagámmal folytatok. (Tanú. 1932) * * * Más a munka és más a szenvedély, de az ép ember más időkben mégse volt munka és szenvedély teljes kétéltüje. A munka is szenvedély volt, vagy legalább lehetett s a személyiség nem húzódott vissza a munkás nappalból a munkátlan estébe; az ember nem akkor lett önmaga, amikor leitatta a főkönyvet s letette a vakolókanalat. Robotnak nevezzük a fásult, személytelen munkát, de a robotot az a tizenkilencedik század terjesztette ki és szigorította meg, amely cltörülte. A munkamegosztás a munkást is megosztotta munkája és élete közt. Emberek járnak a földön két élettel, melyek épp oly tökéletlenül érintkeznek, mint Babits Gólyakalifájában a hasadt lelkű hős két élete. Az erőket kihasználó tizenkilencedik század felhasználta a munkát és visszautasította az egyéniséget; mozgóláncához elég volt a kezünk és lemondott a másik nyolc óra javára az agyunkról. E szédületes Taylor- rendszerben egymásután vesztették el méltóságukat a foglalkozások. A század haladt, azonban a munka süllyedt. Előbb az. ipar hullott bele a gyár darálójába, aztán sorra a szellemi foglalkozások. Még mindig igen magas képesítést követelnek a szellemi munkástól. Ha végzett munkájukat nézem, ezt a nagyzolást atavizmusnak kell tartanom. A vegyész, mérnök, orvos sok szép dolgot tud és felejt, de hónapok alatt oda lehet idomítani a helyére egy jófejű szakmunkást. Kinek a munkája áll magasabb szinten: a bankhivatalnoké, vagy a közlekedési rendőré? Gyermekkoromban még volt valami kis élet a tanári hivatásban, ma a tanár is tantervlebonyolító automata. (A minőség forradalma. 1932) * * * Ha behunyom a szemem s kimondom a szót: „költő” Keatsre gondolok. Éltek nagyobb költők is nála? ü az egyetlen, akit noha személy, fogaimul is használhatok. A többi költő más is volt: szabadsághős, színész, filozófus, különc, misztikus, .irodalmár, Keats csak költő, nagyságát egy forrás táplálta: a költészete. Alig huszonöt éves korában halt meg. „Az élet csak egy nap írta, gyenge harmat- csepp veszélyes útján a fa tetejéről.” Életrajz ez a sor. Harmat- csepp volt; esett és csillogott. (Keats Hyperionja vagy a minőségforradalma, 1933) * * * Egy világban, ahol gép és emberi lelemény munkája közt egészséges értékviszony alakulna ki, újra felvirradna a napja a minőségnek. Az érték a minőség skáláját követné s az emberek rászoknának arra, hogy a nemesebbet, mint értékesebbet tartsák számon. Az életmód átalakulna: a kertek felemelnék a földmívest, a minőségmunka az iparost. Az emberi életben több helye volna az idilinck s nagyobb lehetősége a művészetnek. A lélek, melyet az utolsó száz év építkező zavara elkábított, ráérne végre önmagával foglalkozni. (Uj politika. 1933) Németh László (Fotó: PN-archív)
