Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-02 / 207. szám
8. oldal, 1992. szeptember 2. PETŐFIN EPE Le is lőhettem volna! A horvát gárda őrizetében ,. . • A kőkereszt derékba kapta a találatot. Aki kardot fog, nem a megfeszítettre hallgat... Akik a szétvert városokban, falvakban kezdik újra az életet, ilyen hétköznapokra számíthatnak. E gy kecskeméti kamionos utastársaként augusztus 18-án a késő délutáni órákban Barcsnál átléptem a horvát—magyar határt. Szabadságon lévén, csak félig-meddig hírlapírói minőségben, inkább turistaként. A kamionos szívességből vitt el, meg hogy ne unatkozzon a hosszú úton. Engem a kíváncsiság és az ingyenes németországi „kirándulás” lehetősége ültetett a kocsiba. Az árut Horvát- országban, egy daruvári öntödében kellett felvennünk, hogy aztán a híres Thyssen acélipari cég gelsenkircheni csőgyárába szállítsuk. A határtól 16 kilométerre, Verőcén (horvátul: Virovitica) áthaladva arra lettem figyelmes, hogy az út jobb oldalán egy ház teljesen romokban áll. A település egyébként normális életet mutatott, harci készültségnek semmi nyoma. Csak elvétve sétált az út szélén egy-egy terepszínü ruhába öltözött gárdista, de nem látszott, hogy bármivel is törődnének. Úgy tűnt, hogy az emberek nem éreznek veszélyt, mindenki a saját dolgával foglalkozik. Néhány száz méterrel odébb ugyan volt még egy összedőlt ház, de a körülbelül Kiskőrös nagyságú városkán egyéb kár nem látszott, így a romok sem hatottak háborús nyomoknak. Úgy is tűnhetett, hogy bontják az épületeket... A Verőce utáni első falu viszont már a megdöbbenések sorozatát hozta ránk. Szinte minden harmadik ház kapott valamilyen találatot, jó néhány porig rombolva. S ugyanígy a következő község... Az épen maradt házakon is lehúzva a redőny. Lakóik elmenekültek, mindegyik település úgyszólván teljesen üres. Itt-ott egy öregasszony, vagy öregember bámul a semmibe, különben csak a betört ablaküvegeken kilógó függönyöket lengeti a szél. Mintha kísértetek járnának ... S ez így megy több mint harminc kilométeren át, Veliki Zdenci településig. Különösen Lon- carica és Grubisno Polje kapott sokat. Mivel az alkonyat miatt fényképezni nemigen lehetett, úgy terveztem, hogy másnap, visszafelé jövet fotózom le a látnivalókat. A kép egyébként a televízióból jól ismert: rom, rom hátán. Az újdonság talán annyi lehet, hogy a felvételek mutatnák: az emberek még mindig félnek, s nemigen mernek visszatérni a falvakba, hozzákezdeni az újjáépítéshez. S visszafelé jövet fotózunk is. Fényképezni tilos táblát sehol sem látni, fel sem merül bennem, hogy bármi probléma lehet. Hiszen látta az egész világ.. .De sietünk, s csak a kamionból, menet közben készülnek a felvételek. Verőcén, annál a romnál —az utolsónál—amit először pillantottam meg, arra kértem a sofőrt, hogy álljon le. Kell egy felvétel biztos kézzel is. Visszasétáltam száz métert, exponáltam kettőt-hármat, s indultam a kamion felé, amikor az úton —csikorgó fékekkel megállva—egy Opel vágott elém. Egy gárdista ugrott ki belőle. Egyik keze a pisztolyán, a másikkal egy igazolványt mutogat idegesen, majd mellém érve kirántja a kezemből a gépet. Közben a tarkómra egy ütést kapok. Annak éreztem, pedig csak egy százkilencven magas horvát gárdista csípett nyakon. A sofőrrel együtt durván félrelöknek bennünket, s rádión jelentenek a központnak. Kezük a pisztolyon, a szemük rajtunk. Mivel látszik, hogy nem ismernek tréfát, előveszem az igazolványaimat, s magyarázok: magyar újságíró vagyok. Abban reménykedek, hogy így elkerüljük a durva bánásmódot. Mondanak valamit, ami körülbelül Oduzete oplsane • A harcosok mosolyognak, de nem ismernek tréfát... (MTI-fotók) ezt jelenti: fogd be a szád! Újabb autó jön, s bámészkodók gyűrűjében tessékelnek be bennünket. A laktanya úgy két kilométer, a parancsnokra várni kell. Magyar tolmácsot hoznak. A főnök — egy harmincöt körüli testes horvát — is megjön. Nézi az igazolványt. — Ez nem jó. Nincsenek akkreditálva mondja. — Különben is, hogy kerül egy újságíró a kamionba'.’ Nagy nehezen elmagyarázzuk. Közben hivatkozók a horvát —magyar barátságra, Zrínyi Miklósra, a közös, török elleni harcokra. Enyhül a légkör, de újra gyorsan megfagy. — Nekünk mindenki gyanús, hisz háború van — mondja a horvát. — Honnan tudjam, hogy nem csetnik? Le is lőhettem volna! —Nemhogy engem, de a csetniket sem lőhette volna le, hisz tűzszünet van—válaszolok. — Ezt nem fordítom le—így a tolmács. — Nagy baj lenne. Végül úgy döntenek, hogy átadnak bennünket a civil rendőrségnek. Ők majd előhívják a filmet, s meglátják, hogy fényképeztünk- e valami olyasmit, amit nem szabad. Míg a rendőrre várunk, elbeszélgetünk az őrzésünkkel megbízott gárdistával. — Tudják-e — kérdezi, hogy a horvát gárdában magyarországi önkénte- sekis harcolnak? —Hallottunk róla—feleljük. — Egyikük a Dráván úszott át, hogy nekünk segíthessen. Belevaló fiúk! Ezt nem kommentáljuk. Megjön értünk a rendőrség. POTVRDA O PRIVREMENOM ODUZIMANJU PREDMETA Potvrduje se da je potplsana ovlaStena aluibena osoba na oanovl ölana 211. at. 4. u vezl sa ciánom 151. I 154. ZKP-a izvrilla prlvremeno oduzimanje od . Adut brol 4 _ I _________:___________y ali|edeélh predmeta: ----------.---------- jec/t/n c.i'irfitm mvT t vair-v 3(3 &/AS-2 7 Jsq 4oo ■ rwpl» otobi leoja Ja preuzeli predmeta I Ilg: • Rend a lelke mindennek. A Horvát Köztársaság pontosan adminisztrál: átvételi elismervény a film ideiglenes elvételéről. • A gránátszilánk nem kímélte a postaládát sem. Nem is’hagyon van, aki levelet adna fel... Újabb szállítás, újabb bámészkodók. A rendőrtiszt elfogadja azt az érvet, hogy nincs kint a fényképezni tilos tábla. Horvátországot látogathatják a turisták, s fényképezhetnek. Elnézést kér, s visszaadja a gépet. A filmről elismervényt kapunk, mivel — fekete-fehér lévén—egyelőre nem tudták előhívni. Végül két óra kieséssel megússzuk, be lehet hozni. Rendőrkocsi visz visz- sza a kamionhoz. —Jó utat — mondják. Megkönnyebbülve köszönünk el, levonva a tanulságot: a horvát gárda éber, s harcra kész. Bálái F. István Kárpátalja: a kiutazás megkönnyítése érdekében A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöksége nyílt levélben fordult Ukrajna elnökéhez az országból való kiutazás megkönnyítése érdekében. Jelenleg ugyanis komoly gondokat jelent a kiutazás Ukrajna állampolgárai, de különösen a kárpátaljaiak számára, akiknek pedig sok rokonuk él külföldön. Az országból való kiutazás mind a mai napig engedélyhez van kötve; ez egyfajta „kifelé vízum” formájában ölt testet. Ilyesmire az európai gyakorlatban nemigen lehet példát találni. — A gyakorlatban az útlevél megszerzéséhez a meghívókon és a hatóság szeszélye által megkívánt dokumentumon kívül hosszú utánajárás szükséges, ami csupán a törvénytelen haszonszerzésnek kedvez — szögezi le levelében a KMKSZ. — E jog bürokratikus feltételekhez való kötése megkérdőjelezheti, hogy az ország elhagyása Ukrajna polgárainak egyik alapvető személyi szabadságjoga. Fokozottan sújtja ez a különböző nemzetiségekhez tartozó polgárokat, akik ezáltal akadályoztatva vannak a saját nemzetükkel való kapcsolattartásban, amelyet egyébként a nemzeti kisebbségek jogairól szóló ukrán—magyar közös nyilatkozat is hangoztat, s az Ukrajna nemzeti kisebbségéről szóló törvény is garantál számukra. Ebből kiindulva a KMKSZ elengedhetetlennek ítéli a kiutazási jog érvényesíthetőségének maradéktalan biztosítását, amelynek feltétele: az állampolgárok rendelkezzenek világ- útlevéllel. A levél szerint a KMKSZ tisztában van azzal, hogy a különböző gazdasági természetű problémák megjelenésétől ez fokozott terhet róhat a határfelügyeleti szervekre, ám néhány kishatárátkelő nemzetközivé nyilvánításával, főleg az azokon folyó munka radikális átszervezésével e gondok nagymértékben enyhíthetők lennének. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kéri Leonyid Kravcsuk ukrán elnököt, hogy hatalmának súlyával járuljon hozzá a megfelelő törvények elfogadásához, és ahhoz, hogy mindenki európai, civilizált módon kelhessen át az ország határain. 23 KILOGRAMM KÁBÍTÓSZER Beindult a drogturizmus A nyolcvanas évek közepéig a közvélemény a hazai kábítószer-fogyasztókat csaknem kizárólag a ragasztót in- haláló szipusokkal, az alkoholt gyógyszerrel kombinálókkal azonosította. A valódi drogok birtoklása és fogyasztása — gondolok itt elsősorban az orvosok és gyógyszerészek által hozzáférhető morfiumra és származékaira — egy szűk, kiváltságos csoport privilégiumának számított. A marihuánás cigaretta vagy mondjuk az LSD helyett nálunk az ifjúsági szubkultúrában az indiai (vad)kender és elenyésző mértékben a Nyugat-Berlinből vagy Amszterdamból becsempészett hasis vált honossá. Az orvosi vényeket hamisító gyógyszerélvezők ellen számos büntetőeljárás indult a nyolcvanas évek elején, de a (valódi) kábítószerrel való visszaéléssel vagy csempészettel kapcsolatos ügyekről csak elvétve olvashattunk. Az utóbbi két évben viszont megszaporodtak az ilyen esetek, s az ezekről tudósító sajtóbeszámolók. A kemény drogok hazai terjedéséről, a vélt és valós veszélyekről beszélgettünk dr. Balatoni István rendőr ezredessel, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgató-helyettesével. A balkáni útvonal — Hogyan kerülnek az országba a kábítószerek? — Két útvonal tekintetében is érintettek vagyunk. A legfontosabb az úgynevezett balkáni útvonal, amely korábban Jugoszlávián vezetett át. Addig hazánk csak tartalék útvonalnak számított, de a jugoszláv polgárháború óta első számú tranzitúttá lépett elő. Hadd utaljak arra, hogy a Balkánon jó néhány magyar állampolgárral szemben folytattak le a külföldi hatóságok (pl. a bolgárok) büntetőeljárást. Bulgária területén, mint köztudott, heroinszállítmányok buktak le. A másik útvonal a légi. Itt a Dél- Amerikából származó kokaincsempészet indult be elsősorban. Hangsúlyozom, akár csak a balkáni útvonal esetében, mi nem vagyunk terjesztési célállomás, itt is elsősorban a tranzit miatt váltunk fontossá. Repülőgépen főleg a testüregben történő szállítással próbálkoznak. Kétségtelen ugyanakkor, hogy bizonyos jelek arra utalnak, hogy van törekvés a hazai terjesztésre is. Kezd beindulni a drogturizmus. r' Ártatlan turisták? — A magyar csempészek mennyire kapcsolódnak a nemzetközi kábítószer- maffiái k) hoz? — A magyarok próbálkozásai inkább egyéni akciók. Ilyen például, amikor egy magyar polgár arra vállalkozik, hogy Törökországból Ausztriába vagy Németországba juttat kábítószert, anyagi ellenszolgáltatásért, mint szállító. Ám azok a személyek, akiket idehaza büntetőeljárás alá vontunk, mindig arra hivatkoztak, hogy Isztambulban itt és itt hagyták a kocsijukat, vagy eltűnt az autójuk, és akkor rejtették el benne idegen kezek a heroint. — Ennek azért lehet valami alapja, hiszen az igazi profik számára egy ilyen balekfuvar nem csupán veszélytelen, de a legolcsóbb is. — Ez így jó krimi, de én nem hiszek a mesékben. Inkább az olyan történetekben hiszek, hogy valaki önként vállalkozik arra, hogy a gépkocsijába rejtve két-három országon átviszi a drogot. És ezt korántsem’bagóért teszi. — Tényleg, mennyit kapnak egy-egy ilyen fuvarért? — Ezt inkább tőlük kellene megkérdezni. gondolhatja, hogy nem kötik az orrunkra... A bíróságtól viszont öt vagy akár nyolc évet is kaphatnak, az alapeseteket ugyanis öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény. — De a kábítószerek pillanatnyi hazai árfolyamáról biztosan rendelkezik adatokkal... — A hasis árfolyama 700—1000 forint között mozog grammonként, 2— 300 forintért lehet kapni egy szál marihuánás cigarettát. — A kábítószeres rágógumit pedig az iskolák előtt, ingyen kínálják a gyerekeknek ... — Egyszer és mindekorra tudomásul kéne venni, hogy kábítószeres rágógumi nincs! És ez a beetetés is hülyeség. Akárhány ilyen bejelentésre ugrottunk, egyszer sem igazolódott a „bekínálás”. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell felkészülnünk erre is. Nélkülözhetetlen „téglák” — Rendőröktől hallottam, hogy a va- lutázó arabok is érdekeltek a drogüzletben. — A nálunk tartózkodó arabok körében nem tapasztalható egyértelmű kábítószer-fogyasztás, droggal való üzérkedés. Még azok között sem, akik egyébként jogsértéseket követnek el. Aki feketén devizázik, az nem üzletel kábítószerrel. .. — A rendőrség a kábítószeres ügyekben mennyire támaszkodik a beépített informátorok, vagyis „téglák" értesüléseire? — Az ügyek egy meghatározott százalékban — hadd ne mondjam 30, 50 vagy 70 százalékában — folyóik titkos információszerző munka, és ebben meglehetősen szorosan együttműködünk a Vá- més Pénzügyőrséggel. A tranzit jellegű szállítások rendkívül konspirativ módon folynak, az információkhoz teljesen nyílt eszközökkel lehetetlen hozzájutni. Ugyanakkor egy informátor beépítése borzasztóan alapos előkészítést igényel. — Egy-egy szállítmányról a fülesek elsősorban az informátoroktól érkeznek? — Ügye válogatja. Ám a módszerbeli részletkérdésekről — azt hiszem — oktalanság lenne beszélni... — Tavaly hány ügy vált ismertté? — 1991-ben 46 felderített ügyünk volt. Ezek során 7 magyar, 3 jugoszláv, 3 kolumbiai állampolgár mellett indiai, nigériai, török, libanoni, brazil és svájci állampolgárokat is őrizetbe vettünk, illetőleg helyeztünk később előzetes letartóztatásba. Durván 23 kilogramm kábítószert foglaltunk le. (MTI-Press) Mihály volt király: ne hallgassatok az uszítókra Mihály volt román király is szükségesnek tartotta, hogy állást foglaljon a román határok és nemzetiségek kérdésében, elhatárolva magát a gyűlöletkeltő kampánytól és válaszolva az elnöki palota publicistáinak vádjaira, amelyek szerint ő is cinkosa a „magyar irredentizmusnak". A Romania Libera szerdai számában közölt nyilatkozatában, amely nem utal közvetlenül a budapesti magyarságrendezvényekre és az azzal kapcsolatban Romániában kelltett kampányra, egyértelműen ezekre a megnyilvánulásokra reagál. Az a Románia, amelyben születtem és amelynek hűséget fogadtam, csak egy egységes és oszthatatlan terület lehetett az 1923-as demokratikus alkotmánynak megfelelően szögezi le I. Mihály, aki más helyeken is jelzi állás- foglalásában. hogy törvénytelennek tekinti a Molotov—Ribbentrop paktum után bekövetkezett területcsonkításokat, beleértve román földeknek a Szovjetunióhoz történt csatolását. A nemzetiségi kérdést érintve a volt exuralkodó leszögezi: azt a büszkeséget, hogy románok vagyunk, semmi sem támaszthatja alá jobban, mint a kisebbségi lakosság iránti nemeslelkű magatartás. Felhívtam a figyelmet arra, hogy a kisebbségek minden szükségletére és óhajára oda kell figyelni, hogy ugyanannak az (1923-as) alkotmánynak a szellemében minden román állampolgárt egyenlő jogok és kötelességek illetnek meg, etnikai származástól, vallástól, nyelvtől vagy társadalmi osztályhoz való tartozástól függetlenül. Erdély román föld — folytatódik a király üzenete —, majd nyilvánvalóan a budapesti magyarságrendezvények nyomán a hatalomhoz közel álló körök által kibontakoztatott propaganda- kampányra utalva hozzáfűzi: jelenleg nem létezik semmiféle fórum, amely kétségbe vonhatná az 1918-as egyesülést. Senki sem jogosult arra, hogy a románok Erdély iránti érzéseit arra használja, hogy nosztalgiát keltsen bennük —jobb- vagy baloldali — diktatúrákat idéző formációk iránt. m Másfelől a király leszögezi, hogy nem javasolhatnak számára semmiféle „autonomizálási” vagy „föderalizálá- si” tervet sem, mivel ő magát tekinti biztosítéknak a románok egységére és folytonosságára történelmi földjükön. Szerinte a mai román kormány közömbössége is hozzájárult ahhoz, hogy a környező országokban, köztük a Magyarországon élő románok elvesztik nemzeti önazonosságuk tudatát. Az exkirály végül felszólítja a románokat: ne hagyják magukat provokálni a gyűlöletre uszító sötét erőktől. Ha ezekre hallgatnak — figyelmeztet —, a román népről az a kép alakulna ki, hogy nincs demokratikus elhivatottsága és képtelen békességben együttélni a más nemzetiségű román állampolgárokkal.
