Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-10 / 188. szám

OLIMPIA »91 1992. augusztus 10., 5. oldal Nyolc új magyar olimpiai bajnok Barcelonában 134-re emelkedett a magyar olimpiai győzelmek szá­ma, s a csapatsportokat is figye­lembe véve eddig 243 versenyző iratkozott fel a bajnokok listájára. A dicsőségtáblára „újoncként” ke­rült fel Ónodi Henrietta, Kovács Antal, Repka Attila, Farkas Péter, Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mé­száros Erika és Kőbán Rita neve. Minden idők legtöbb olimpiai aranyérmével a vívó Gerevich Aladár büszkélkedhet, aki 1932 —1960 között hétszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Az önmagukért beszélő ered­mények mellett legalább ennyire érdekesek, ha nem érdekesebbek az előzmények. Ronny Weller, huszonhárom éves súlyemelő például tavaly megcsúszott Sko­dájával s az Odera menti Frankfurt közelében fának ro­hant. Menyasszonya, a húsz­esztendős Sylvia azonnal ször­nyethalt, őt magát kómában, A rangsorban őt két másik vívó, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál követi, mindketten 6-6 bajnoki címet könyvelhettek el. A barcelonai sikeremberek kö­zül Egerszegi Krisztina és Dar- nyi Tamás egyformán negyedik olimpiai elsőségét szerezte, s ez­zel a magyar örökrangsorban — holtversenyben dr. Fuchs Jenő­vel és Kulcsár Győzővel— az ötödik helyre jöttek fel. Ám az egyéniben szerzett aranyérmek alapján Keleti Ágnessel együtt ők az éllovasok. szétroncsolódott arccal és jobb lábbal szállították a kórházba. Csak kivételesen erős szervezeté­nek, majd hasonlóan szilárd akaratának volt köszönhető, hogy felépült, újra versenyezhe­tett s arannyal hagyja el Barce­lonát. Az első útja — mondta — a temetőbe vezet, mert úgy érzi, a fényes érem elvesztett kedveséé is. Vihar Barcelonában — lezárt repülőtér Trópusi felhőszakadás zúdult vasárnap reggel Barcelonára. Olyan sűrű volt a vizfüggöny, hogy emiatt egy órára be kellett zárni az el Prat repülőteret. A bar­celonai légikikötőben kaotikus ál­lapotok uralkodtak, mivel sok lá­togató nem várta meg az olimpia végét. A szervezők egyébként azzal számolnak, hogy a résztvevők, il­letve a nézők első nagy hulláma, mintegy 42 ezer ember, hétfő és szerda között hagyja el az olimpia városát. Megvan a negyedik ... Szombaton már a negyedik dop­pingesetet jelentette be a NOB szó­vivőnője, Michele Verdier. A bar­celonai játékok során negyedik­ként az amerikaiak súlylökőnőjét, Bonnie Dassét zárták ki az olimpi­áról, miután tiltott szer nyomára bukkantak szervezetében. A „bűnös” ezúttal is az a „szte- roidhelyettesítő”, Clenbuterol ne­vű szer volt, amelyet az amerikai kalapácsvetőnél, Jud Logannál is kimutattak. A 33 éves Dasse kizá­rása egyébként nem változtat a női súlylökés sorrendjén, hiszen a te­xasi atlétanő gyenge eredménnyel kiesett a selejtezőben. Eltiltásáról a sportági szövetség (IAAF) hoz majd döntést. A barcelonai olimpiáról dop­pingolás miatt kizárt versenyzők: Whu Dang (kínai, röplabdázó), Madina Biktagoriva (Egyesített Csapat, maratonfutó), Jud Lo­gan (amerikai, kalapácsvető), Bonnie Dasse (amerikai, súlylö­kő). A magyar örökrangsor élcsoportja: (egyéni, csapat) 1. Gerevich Aladár, vívó 1936—1960 7 arany (1, 6) 2. Kárpáti Rudolf, vivő 1948—1960 6 arany (2, 4) Kovácsnál, vívó 1936—1960 6 arany (1, 5) 4. Keleti Ágnes, tornász 1952—1956 5 arany (4, 1) 5. Egerszegi Krisztina, úszó 1988—1992 4 arany (4, 0) Damyi Tamás, úszó 1988—1992 4 arany (4, 0) dr. Fuchs Jenő, vívó 1908—1912 4 arany (2, 2) Kulcsár Győző, vívó 1964—1976 4 arany (1, 3) 9. Papp László, ökölvívó 1948—1956 3 arany (3, 0) Balczó András, öttusázó 1960—1972 3 arany (1, 2) dr. Fenyvesi Csaba, vívó 1968*—1972 3 arany (1, 2) Kabos Endre, vívó 1932—1936 3 arany (1,2) Berczelly Tibor, vívó 1936—1952 3 arany (0, 3) Gyarmati Dezső, vízilabdázó 1952—1964 3 arany (0, 3) dr. Kárpáti György, vízilabdázó 1952—1964 3 arany (0, 3) Rajcsányi László, vívó 1936—1952 3 arany (0, 3) Egy arany előtörténete Atlanta a jövő városa • Az amerikai kosárlabda-álomcsapat négy év múlva hazai környezetben léphet pályára. Megismételhetik olimpiai bajnoki címüket... Vasárnap befejeződött a jubileu­mi, XXV. nyári olimpiai játékok küzdelemsorozata. A 22 órakor kezdődött záróünnepség előtt ter­mészetesen a nagy versenyek érté­kelése, a katalán főváros emlékeze­tes bő két hetének eseménysoroza­ta áll még az érdeklődés homlokte­rében, ám egyre többen beszélnek már a jövőről. Az 1996-os ötkarikás fesztivál­ról, amelynek házigazdája Atlan­ta. Maynard Jackson atlantai pol­gármester is természetesen megje­lent a Montjuice-hegyen lévő Olimpiai stadionban, hiszen fel- adata volt, hogy átvegye az olim­piai zászlót, ünnepélyesen meghív­ja a világ sportoló fiatalságát váro­sába. — Atlanta nem lehet Barcelona — nyilatkozta Maynard. — A ka­talán főváros 2000 éves történe­lemre tekint vissza, mi pedig éppen 127 éve temettük Sherman tábor­nokot, a polgárháború nagy har­cosát. Jószerével az ő síremléke vá­rosi történelmünk legbecsesebb emléke. Nincs olyan pompás he­gyünk, mint a Montjuic, tenge­rünk sem, hiszen az óceán 200 mérföldnyire található tőlünk. At­lanta tehát nem vetélkedhet Barce­lonával, de új város, a jövő városa. Annak minden előnyével együtt. A polgármester vasárnap mu­tatta be a XXVI. olimpia hivatalos figuráját, „mascot”-ját. „Ez titok, várják meg a barcelonai estét” — utasította el Maynard az atlantai újságírókat, akik európai utazásá­nak előestéjén faggatták őt a kaba­lafigura, az ötkarikás „védjegy” mibenlétéről. Az amerikai város büszke arra, hogy 65 ezres szállodai férőhellyel rendelkezik. Nálunk nem lesz gond a szobákkal, amint az Barce­lonával megesett. A centenáriumi olimpiát vendégül látó Atlantának ugyanakkor vadonatúj uszodát és pályakerékpáros-stadiont kell épí­tenie. Arról nem beszélve, hogy 512,5 millió dollárt terveztek be az atlétikai viadalok házigazdái tisz­tét ellátó Olimpiai stadion építésé­nek folytatására és befejezésére. Ez a létesítmény az Atlanta-Fulton County stadion mellett található; egyébiránt a Fulton is 50 ezres. Az Atlanta Journal-Constitu­tion nevű amerikai lap felmérte, a városiakat érdekli-e az olimpia. Állítólag az eddigi rendező váro­sok hasonló tetszési indexével ösz- szevetve Atlanta polgárai árulják el a legkisebb érdeklődést az ötka­rikás viadal iránt. Persze van még négy év, változhat a helyzet. S e négy év kiemelt feladata az olimpiai falu felépítése lesz. A munkálatok 64,9 millió dollárt emésztenek majd fel. A Georgia Tech főiskolás „bázis” területén készül el a sportolók szálláshelye. A Techwood Homes nevű cég ka­pott megbízást a munkálatokra. Az atlantai „közember” okkal emlegeti fel, hogy a város közbiz­tonsága nem éppen mutogatniva­ló. — Harminc éve élek itt — mondta a színes bőrű, 57 esztendős Mary Amey. — Azóta ígérgetik, hogy a bűnözést visszaszorítják, de a kábítószer-kereskedők soha . olyan nyugalomban nem éltek, mint éppen mostanság. Vasárnap, amikor befejeződött a barcelonai olimpia, az amerikai város utcáin ötven táncos lejtett „rítustáncot”, így emlékezve és emlékeztetve arra, hogy Atlantá­nak kerek négy éve van hátra a centenáriumi olimpia eseményeire való tökéletes felkészülésre. A cél: legyen négyfegyvernemes a csapat Az olimpiai játékok legeredmé­nyesebb magyar sportágának, a ví­vásnak a képviselői Barcelonában is „szállították” a várt érmeket. A fegyverforgatók ismét kitettek magukért. De hogyan látja a sze­replést Kovács Tamás technikai igazgató? — Maximálisan elégedett va­gyok, az egy arany- és két ezüst­éremmel medálok tekintetében fe­lülmúltuk a szöuli szereplést (mint ismert, négy éve egy arany- és két bronzérem született — a szerk.), mégha három ponttal el is marad­tunk a legutóbbi olimpia eredmé­nyétől. Három pozitívumot említe­nék meg: Szabó Bence egyéni győ­zelmét, a párbajtőrcsapat ezüstér­mét és a férfi tőrözők negyedik he­lyét. A tőrözők és a párbajtőrözők várakozáson felül teljesítettek, a kardozók hozták formájukat, hal­ványan, várakozás alatt szerepeltek a női tőrözők. Elemezné külön a fegyverneme­ket? — A férfi tőrcsapatot nem világ- klasszisok alkotják, így óriási fegy­vertény tőlük a negyedik hely. A nőknél egyéniben Stefanek Gert- rúd könnyű ágon volt, mégsem tu­dott élni a lehetőséggel. Jánosi Zsu­zsát bírói tévedés fosztotta meg a döntőtől, Mincza Ildikó erőnléti gondokkal küszködött. A csapat- versenyen pedig csak Jánosi és Mincza felelt meg. Tudomásul kell venniük, hogy a zsűrik általában a jó vívókat segítik ítéleteikkel. Eh­hez azonban el kell jutni egy bizo­nyos szintre. A párbajtőrözők sze­repeltek önmagukhoz képest a leg­jobban, egy döntős helyet és egy • Szabó Bence átveszi az olimpiai aranyérmet Schmitt Páltól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől. ezüstérmet szereztek. Pedig na­gyon mélyről, a 12. helyről indul­tak. A három fiatal lendülete és a két idősebb rutinja jól kiegészítette egymást. Otthon is vannak tehet­ségek, tehát sok van még ebben a szakágban. A kardozóknál Szabó Bence fantasztikus vívással lett bajnok, a csapatnak pedig el kell ismernie, hogy a vetélytársa most jobb volt. Hogyan tovább? — Á felkészülés jól sikerült. A jövőben is ezt az utat kell jár­nunk. Bízni kell a fiatalokban to­vábbra is. Barcelonában tiz olim­piai újonc szerepelt a csapatban. A legfontosabb feladat, hogy At­lantára négyfegyvernemes legyen a magyar vívás, mert most nem volt az. Fel kell hozni a tőrt, elsősorban a férfivonalat. A nőknél van után­pótlás, elég csak a junior világbaj­nok Mohamed Aidára gondolni, a férfiaknál azonban sötét a kép. Nem hallgathatom el, hogy nem látom rendezettnek a sportág anyagi jövőjét. Ezen a téren is ten­ni kell, hogy biztosítsuk a feltétele­ket. Tehát vezetőként nekivág az újabb ciklusnak? — Nagyon szeretném csinálni, de . .. most nagyon fáradt vagyok, ez az egy év kemény volt — fejezte be Kovács Tamás. A MOB lapszemléje EL MUNDO DEPORTIVO A FIFA vezetői a végrehajtó bi­zottság hozzátartozói, illetve köz­vetlen munkatársai számára 11 be­lépőt kértek a diszpáholyba, a bar­celonai illetékesek viszont csak hármat voltak hajlandóak szá­mukra felkinálni. Joao Havelange, a FIFA nyu­godt természetéről híres elnöke fel­háborodásában példátlanul udva­riatlan cselekedetnek minősítette a COOB korlátozó intézkedését, s kijelentette: ha a kért 11 belépőt nem adják át időben, a FIFA veze­tői bojkottálják az olimpiai dön­tőt! Havelenge-nak egyébként ez az ügy csak olaj volt a tűzre. A FIFA elnöke több korábbi nyilatkozatá­ban nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy Barcelonában a fut­ball erősen háttérbe szorul, mert a szervezők nem fejtettek ki igazán hatásos propagandát. Havelange lépten-nyomon a korábbi olimpi­ákra, Moszkvára, Los Angelesre és Szöulra emlékeztet, amelyeken a labdarúgás a „leglátogatottabb” sportágnak számított. * * * „A sportolók nem voltak szoli­dárisak Szarajevóval” c. tudósítás arról számol be, hogy az olimpiai résztvevők közül senki sem volt hajlandó szimbolikus összegű fel­ajánlást tenni a szarajevóiak meg­segítésére, még az érmesek sem, akikre minden országban jelentős­nek mondható elismerés vár. Elégedettek a spanyolok Meghozta az eredményét a sok­éves erőfeszítés, Spanyolország fe­lülmúlva minden eddigi olimpiai szereplését a legjobbak között vég­zett. Az ibériai ország a világ sportjá­nak élvonalába került. A váratla­nul jó szereplés egyrészt annak kö­szönhető, hogy milliókat invesztál­tak a spanyol sportba az elmúlt években. Huszonhárom vállalat évi egymillió dolláros összeggel szponzorálta a spanyol olimpiai csapatot. A hazai versenyzők több sportágban értek el teljességgel vá­ratlan sikert. A legnagyobb megle­petést alighanem a 23 éves Termin Cacho futó okozta, aki szombaton megnyerte az 1500 m-es síkfutást. Rajta kívül várakozáson felül tel­jesítettek a cselgáncsozók, az ököl­vívók és az íjászok is. A Spanyol Olimpiai Bizottság nagyon elége­dett a jól bevált finanszírozási rendszerrel. Carlos Ferrer Salat, a spanyol OB elnöke szerint a kiváló olimpiai szereplés biztató jel az or­szág sportéletének jövője szem­pontjából. Campbell csak egyet tévedett Jarigin: Az orosz válogatottal folytatom A szabadfogású birkózó olimpia rajtja előtt a 37 éves Chris Camp­bell tippelt az MTI munkatársának kérésére: „Hét érmet szerzünk, s ta­lán megelőzzük az Egyesített Csa­patot”. Nos, az olimpiának vége a Katalán Testnevelési Egyetem há­rom szőnyegén, és a veterán (haja alig, szakálla annál nagyobb), szí­nes bőrű amerikai ügyvéd csaknem tökéletes jós volt. Az Egyesült Álla­mok hat éremhez jutott: közte Campbell bronzához is. A csapa­tok pontversenyét az 1—6. helyek figyelembevételével Ivan Jarigin vezetőedző Egyesített Csapata nyerte meg, amelyben nem keve­sebb mint hét orosz nemzetiségű birkózó szerepelt. Lévén, hogy egy nagy korszak e sportágban is lezárult, vége a „szovjet egyesített érők” hosszú évtizedes uralmi időszakának, töb­ben faggatták Jarigint: mit hoz a jövő, hiszen ő most már csak orosz sikerekért dolgozik? — Odahaza rendelkezünk olyan hátországgal, tehetségekkel, akik­nek tervszerű menedzselésével ugyanúgy élen maradhatunk, mint eddig — válaszolta Jarigin. — Ha megnézi barcelonai döntőseinket (három arany-, két-két ezüst- és bronzérmet vittek el az Egyesített Csapat birkózói — a szerk.), azok kivétel nélkül mind oroszok vol­tak. Orüdzev és Szmal fehérorosz, nem nyertek. Gobedzsivili grúz, ő sem nyert. Egyszóval, az igazi klasszisok az orosz válogatottban szerepelnek a jövőben is. Kérdés persze, hogy a pályafu­tása második olimpiai bajnoki cí­mét megszerző Fadzajevre (68 kg) és M. Hadarcevre (90) számíthat-e a jövőben is Jarigin, e két kivételes klasszis évek óta minden versenyt megnyert, ahol indult. Pedig a vi­lágbajnokságokra és olimpiára „előregondolva” egy jó orosz válo­gatottra nagy szükség lenne hi­szen Európa kapkodhatta a fejét a más kontinensbeliek hatalmas „csapásai” elől... Barcelonában az Egyesített Csapat és az Egyesült Államok 3-3 elsőséghez jutott, de mindjárt velük egy helyütt kell em­líteni a koreai birkózást! A Koreai NDK két aranyérme mellett a Ko­reai Köztársaság is összehozott egy aranyat, ami ugye már há­rom . . . Ázsiából a hagyományos szabadfogású erő, Japán megtor­pant, viszont a hallatlanul draszti­kus küzdőmodorral előrukkolt Kuba helytállása emlékezetes ma­rad. Irán számára csalódás, hogy nem vitt el bajnoki címet. Európá­ból a bolgárok úgy ahogy tartot­ták a lépést, míg az egyesített erők­kel fellépett németek bizony sze­rény ezüstérmüknél sokkal többet vártak. Ha Európa lépéshátrányba került a világgal szemben, akkor mit lehet mondani az egyetlen pon­tot sem szerző magyarokra? Azt, hogy tökéletesen elölről kell elkezdeni mindent. MÜNCHENI OLIMPIA *> A túszokkal a mester- lövészek végeztek Amint kialszik az olimpiai láng Barcelonában, egy korábbi lángra emlékeznek Izraelben: éppen húsz esztendeje, hogy Münchenben, a Fekete Szeptember nevű terrorista­szervezet cselekménye nyomán 11 izraeli sportoló vesztette életét. Az évfordulón túlmenően - 1972. szeptember 5-én történt a túszszedés — a tragédia eddig nem ismert rész­letét hozta nyilvánosságra egy tel- avivi újság. A Yediot Ahronot sze­rint az áldozatok közül nyolccal nem a terroristák végeztek, hanem a szabadításukra kivezényelt német mesterlövészek. A lap úgy tudja, hogy a müncheni rendőrség a túsz­dráma véres befejezése után boncta- ni vizsgálatokat végeztetett az áldo­zatokon és ebből már akkor levon­ták a tragikus következtetést, de ezt mindmáig titokban tartották. Mint emlékezhetünk, nyolc ter­rorista hatolt be az izraeli csapat szállására az olimpiai faluba és 11 sportolót, többségében ökölvívó­kat és súlyemelőket ejtett túszul. Azt követelték, hogy bocsássák szabadon az Izraelben fogva tar­tott 234 palesztint. Az izraeli tit­kosszolgálat felajánlotta, hogy Münchenbe küldi legjobb embere­it, Bonn azonban ezt elutasította, mondván: „megcsináljuk egyedül is”. Miközben a terroristákat és a túszokat szállító helikopterek a re­pülőtérre indultak, német mester- lövészek foglaltak tüzelőállást. Az izraeli újság szerint ezek nem vol­tak kellőképpen felkészítve és lövé­seikkel nemcsak halálosan megse­besítettek nyolc túszt, hanem a ter­roristáknak választűzre is módot adtak. A Yediot Ahronot úgy tudja, hogy a kudarccal végződött szaba- dítást követően a német hatóságok 1 millió dollár kártérítést fizettek az izraeli áldozatok hozzátartozóinak. (MTl-Press)

Next

/
Thumbnails
Contents