Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-06 / 185. szám

r Elhunyt Faddi József Hosszú betegeskedés után ked­den a kecskeméti kórházban el­hunyt Faddi József, Bács-Kiskun megye negyedik választókörzeté­nek országgyűlési képviselője. A politikus a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt orszá­gos vezetőségének is a tagja volt, aki néhány héttel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet. Faddi József az FKgP parlamenti frakciójának szakadása után az ún. „tízek cso­portjához” tartozott. Tóth Menyhért Sevillában Ma este 8 órakor Mojzcr Miklós nyitja Sevillában a Művészetek pa­vilonjában a Másvilágkép című, három magyar művészt, Gaál Jó­zsefet, Samu Gézát, Tóth Menyhér­tet bemutató kiállítást. Az augusz­tus 24-éig megtekinthető tárlaton látható Tóth Menyhért-festménye- ket a Kecskeméti Képtár és Tóth Menyhért Emlékmúzeum kölcsö­nözte a szervezőknek. A kormány ma tárgyalja A szociális ellátásokról szóló tör­vénytervezet koncepciójának meg­vitatása szerepel többek között a mai kormányülés napirendi pontjai között, és a miniszterek várhatóan több korábban alkotott törvény, il­letve rendelet módosításával is fog­lalkoznak. Tuzsértól Kécskéig Tutaj kötött ki tegnap reggel Ti- szakécskén, a Tisza partján. A 36 méter hosszú 6,5 m széles vizi jár­művet az ukrán határtól alig né­hány kilométerre fekvő Tuzséron szerelték össze, mely a folyón két hét alatt úszott le Kécskéig. A 110 tonnás tutajon hét ember csörgött le a folyón, s az utazásról az MTV szegedi körzeti stúdiója is filmet ké­szített. S hogy mi lesz a 60 köbmé­ternyi fával? Egy részét Zámbori Sándor vállalkozó hasznosítja, a másik felét a nagyrévi iskola tető- szerkezetének kijavítására használ­ják fel. Fogadás vállalkozóknak A nyár elején a németországi testvérváros, Waiblingen meghívá­sára gazdasági együttműködésről szóló konzultáción vett részt Nagy András Baja város országgyűlési képviselője és Cserháti János alpol­gármester. Az ott folytatott tárgya­lásokról 13-án egy fogadás keretén belül számolnak be, melyre a bajai nagyvállalkozókat és a gazdasági egységek vezetőit hívták meg a tisz­ti klubba. HÚSZMILLIÁRD MUNKANÉLKÜLI-SEGÉLYRE Nem merül ki a Foglalkoztatási Alap A kormány garanciát vállalt arra, hogy idén biztosítja a munkanélküli­járadékok, segélyek hiányzó anyagi fedezetét, de ehhez a kifizetések ellenőrzésének szigorítását, az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök ha­tékonyabb felhasználását követelte meg. Az első fél évben 15 milliárd forin­tot fizettek be a munkaadók és a munkavállalók a munkabérek járu­lékaként. A közalkalmazotti terüle­tek ilyen jellegű befizetésére a költ­ségvetés 10 milliárd forintot irány­zott elő. Ennek teljes egészét — a múlt évről maradt 1,5 milliárd forin­tos nyitó állománnyal együtt — az első fél évben felhasználták. A Szoli­daritási Alapnak így is maradt volna 6 milliárd forintos hiánya, ezt a költ­ségvetés fedezte. A csaknem 33 milli­árd forintos első fél éves összegből — a technikai tartalékokkal együtt — mintegy 31 milliárd forintot hasz­náltak fel. (Ebből 20 milliárd forin­tot fizettek ki munkanélküli-jára­dékra, -segélyre, 8 milliárd forintot a járadékok, segélyek társadalom- biztosítási járulékára.) Az év végére várható 700 ezer munkanélkülivel számolva az első fél évben 6 milliárd forint, a második fél évben további 19 milliárd forint költségvetési támogatásra lesz szük­sége a Szolidaritási Alapnak. A 700 ezer munkanélküli-ellátáshoz az egész év során mintegy 67 milliárd forint szükséges. Próbaárverések A vártnál jóval több érdeklő­dő vett részt a Komárom-Eszter- gom megyei településeken a va­lódi földárveréseket megelőző imitált akciókon: az eddig meg­rendezett próbaárveréseken. Eze­ket kettős céllal szervezte, illetve rendezi meg még az elkövetkező hetekben is a karrendezési hiva­tal: leméri munkatársainak felké­szültségét, s ellenőrzi az e mun­kához szükséges gépek, berende­zések működőképességét. A má­sik, ugyancsak fontos cél, hogy a kárpótlásban érintettek megis­merkedhessenek ezzel a magyar gyakorlatban még újnak számító eljárással. A gyakorlásra kiadott fénymásolt kárpótlási jegyek megkülönböztető jelekkel van­nak ellátva, hogy azokkal sem­miféle visszaélést nem lehet elkö­vetni. Az első igazi árverést egyéb­ként augusztus 24-én tartják. Mennyiért gyógyítanak bennünket? Mennyibe kerül a beteg ellátása, ha kórházba kerül? Az átlagpolgár ezt nem tudhatta, de nem is érdekel­te, mert a társadalombiztosítás auto­matikusan fedezte a gyógyítás költ­ségeit. Illetve sok esetben csak azok nagyobbik hányadát. A felmerülő költségek kisebbik részét — para­szolvencia formájában — a páciens állta, ha olyan orvoshoz került, aki elvárta, hogy borítékot csúsztassa­nak a zsebébe. De mennyiért is gyógyítanak ben­nünket? Mire is megy el a tb.-járulék jelentős része, mely a bruttó fizetés 44 százalékát teszi ki idehaza? A Magyar Közlöny 67-es számának melléklete közli az egészségügyi ellá­tás bizonyos költségvonzatait. Ha valaki befekszik a kórházba s egyágyas szobát sikerül kiharcolnia — avagy csak szereznie —, úgy egy­napi ellátása — hotelszolgáltatás, élelmezés, gyógyszerköltség, fizikális orvosi vizsgálat és az ápolási tevé­kenység — 10 ezer forintban kerül. (Folytatás 2. oldalon) • Minden egészségügyi vizsgálat pénz­be kerül, amit — jórészt — a társada­lombiztosítás fedez a biztosítottaknak. KŐTELEZŐ GYŐZELEM A vetélytársak kezében vízilabdázóink sorsa • Benedek lövése nyomán görög kapuban a labda. Az olaszokkal elért döntetlen és a spanyoloktól elszenvedett vere­ség után kötelező volt a győzelem a magyar vízilabda-válogatott szá­mára tegnap este a görögök ellen. A barcelonai olimpiai csoportmér­kőzésen úgy kezdett válogatottunk (5—3), hogy lelépi szerényebb ké­pességű ellenfelét. A második (2 —1) és a harmadik negyedben (1 -—1) csak szenvedett a magyar csa­pat. Háromszor is kapufán csat­tant a görögök lövése. A hajrában aztán ismét megmutattak valamit vízilabdázóink (4—2) abból, amit a sportág hagyománya alapján a szurkolók joggal elvártak volna valamennyi találkozón. A . 12—7- es magyar győzelem azt jelenti, hogy még a hollandok elleni mai siker esetén is az ellenfelek kezében lesz vízilabdázóink sorsa. Már csak szerencsével juthatnak a leg­jobb négy közé. VISSZAFIZETETT HITELEK Növekvő pénzmegtakarítás A várakozásoknál gyorsabb volt júniusban a lakossági meg­takarítások növekedése. Míg az előzetes adatok alapján a Ma­gyar Nemzeti Bankban úgy szá­moltak, hogy a bruttó megtaka­rítások összege 902 milliárd fo­rint körül alakul a VI. hónap végére, a végleges számok elér­ték a 914,2 milliárd forin­tot. Tovább csökkentek a lakossági tarto­zások. Az ál­lampolgárok ugyanis a magas kamatok miatt általában több hitelt fizetnek visz- sza, mint amennyi új kölcsönt vesznek fet? így a fél év végén a lakosság 177 milliárd forinttal tar­tozott a bankoknak, míg május­ban ez az állomány 179,1 milliárd forint volt, áprilisban pedig 182 milliárd forintot tett ki. LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK Bankbetétek május 477,9 június 493,3 Devizabetétek 137,8 142,1 Pénzintézeti értékpapír-áll. 197,9 201,5 Nettó megtakarítások: 704,9 737,2 Vállalat a minőségért Új országos hatáskörű vállalatot alapított a Földművelésügyi Mi­nisztérium, augusztus elsejével. A nem profitérdekeit Állattenyész­tési Teljesílményvizsgáló Vállalat feladata a törzskönyvezéshez szük­séges állatnyilvántartás, adatfelvé­telezés, termésellenőrzés és tejvizs­gálat lesz. Az új cég vállalkozik ezentúl az adatok elsődleges feldol­gozására és a tenyésztők informálá­sára is. A szövetkezetek átalakulásáról Országos konferencia kezdődik Budapesten ma, a szövetkezetek átalakulásáról. Célja, hogy áttekin­tést adjon a mezőgazdasági ágazat, ezen belül is a szövetkezeti átalaku­lás nyomán kialakult gondokról. A fórumon a foglalkoztatáspoliti­kai problémák kezelésére szolgáló kormányzati elgondolásokról és eszközökről, valamint a szövetke­zetek feladatairól és lehetőségeiről lesz szó. Meghalt a motoros Halálos baleset történt kedden este 22.40-kor Felsöszentiván kül­területén. Az 55-ös úton haladva a 25 éves Konyár Antal Lajos bajai lakos segédmotor-kerékpárjával át­tért a menetirány szerinti bal oldal­ra, ahol összeütközött egy horvát állampolgár vezette BMW személy- gépkocsival. A szerencsétlenül járt fiatalembert kórházba szállították, ám a gyors orvosi segítségnyújtás sem tudta már az életét megmente­ni. '---------------— _______________________, H armincezer vajdasági magyar elmenekült Harmincezer magyar volt kényte­len távozni eddig a szerbiai Vajdaság­ból, elsősorban a boszniai szerb me­nekültek beözönlése miatt — jelen­tette a BBC brit televízió tegnap dél­utáni híradója. A BBC szerint a ma­gyar kormány az ENSZ-től vár tá­mogatást a Szerbia északi részén ki­alakítandó biztonsági övezet gondo­latához, mivel — úgymond — félő, hogy az „etnikai tisztogatás” követ­kező célpontja a helyi magyar kisebb­ség lesz. A televízió helyszíni tudósításban számolt be arról, hogy a vajdasági magyar falvakba ezrével özönlenek a szerbek Boszniából, azzal a belgrádi ígérettel a tarsolyukban, hogy itt üres lakások várják őket. A hivatalos ál­láspont szerint a jövevényeknek olyan helyiekkel kell felvenniük a kapcsolatot, akik el akarnak költöz­ni, de gyakori, hogy a szerb menekül­tek erőszakkal foglalnak lakásokat — mondotta a BBC tudósítója. ESŐ NAGY DÉRREL-DÚRRAL Tűzzel, vízzel foglalkoztak a tűzoltók Hidegfront vonult át az országon, Kecskemétre és környékére, azon­ban csak egy nyári zápor jutott kia­dós mennydörgéssel kísérve kedden. A tűzoltóknak mégis sok dolguk akadt. A vihar következtében öt helyre vonultak ki, hogy kiszivaty- tyúzzák a csapadékvizet a mélyebben fekvő épületek helyiségeiből. Este 21.30-kor újból riasztották az ügyele­tet, Kerekegyházáról, ahol a villám egy juhhodályba csapott, elpusztítva 11 bárányt s 9 juhot. A tűz következ­tében 150 ezer forint veszteség érte a gazdát. Két órával később Alsólajo­son mentettek a tűz őrei, ahol a lajos- mizsei önkéntesekkel együtt akadá­lyozták meg a lángok tovább teijedé- sét. Itt egy nádfedelű istállóba vágott a mennykő, s a tűz közel 120 ezer fo­rintos pusztítást végzett. Egy fertály­óra sem telt el, amikor megint csör­gött az ügyelet telefonja. Ezúttal Fü- löpházára kellett menniök a tűzol­tóknak, ahol a kerekegyházi önkén­tesekkel a Il-ik kerület 76-os számú tanyájában egy égő garázsban és ku- koricagóréban kellett eloltani a tüzet. A villámcsapás okozta kár itt is száz­ezrekre rúg. Bűnügy lett a Vörös-kastélyból Anélkül, hogy egy fillért is ki­adott volna, majdnem megvásá­rolta a kunbaracsi Vörös-kastélyt a budapesti, szellemi szabadfog­lalkozású hölgy, bizonyos Ba- loghné Barna Ildikó. Ez majdnem azt jelentette, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal kima­radt a vásárlást előzetesen enge­délyezők sorából, s mivel az épület műemlék, így az ő szavuk döntő. Nem is engedélyezték volna, hiszen a kastély már Sz. J. tulajdona volt. A hölgy azonban üzleti alapon be­hálózta SZ. J.-t és visszaélt bizal­mával. Az ügyben elkészült a vád­irat, amelynek tartalmával lapunk 3. oldalán ismerkedhetnek meg. Heves harcok Szarajevóban Fókuszban a munkanélküliség A munkanélküliséggel foglalko­zó tárcaközi bizottság alakult, amely havonként ülésezik. A szep­temberi találkozón áttekintik, mi­re elegendő 1993-ban a Szolidari­tási Alap, s elemzik a munkanélkü­liség várható alakulását. Az elmúlt két leghevesebb tü­zérségi összecsapásnak minősí­tették a helyszínen tartózkodó újságírók a Szarajevóban tegnap kora reggel újult erővel kirob­bant harcokat. A beszámolók szerint az éjszakai, többórás he­ves zivatar után virradatkor csaknem húsz percen keresztül rakéta-sorozatvetőkből lőtték a várost, majd egy órán át ikna- vetők, rakétavetők, tüzérségi fegyverek robaja hallatszott a városban. A keddi heves ágyúzás miatt a békefenntartó erők a re­pülőtéren 72 órára kénytelenek voltak leállítani a segélyszállít­mányok fogadását. Uj üzletsor Kecskeméten Másfél évvel ezelőtt kezdődött meg az építkezés Kecskeméten a Széchenyi téren. A beruházó az IKTV, a tervező Farkas Gábor Ybl-díjas mérnök,,a kivitelező a Kiskunfélegyházi Építőipari Kft. volt. — Északi térfal néven jegy­zett épület már csaknem elké­szült. Az új helyen minden kereske­dő illetve vállalkozó megvásárol­hatta a 10-400 négyzetméterig terjedő helyét, 90 százalékos ké­szültségi fokozatban. A 220 mil­lió forintos beruházás műszaki átadása megtörtént, a leendő cukrászda, kávézó-, ajándék-, di­vatáru-, sportruházati üzlet, va­lamint szépségszalon, bank, uta­zási iroda tulajdonosai már na­pok, hetek múlva megnyithatják üzletüket. A kis alapterületű boltok mel­lett lesz háromszintes üzlet is a kiskörút felől, az épületben levő passzázs belsőudvarábíin tizen­négy további vállalkozónak kí­nált lehetőséget kereskedelmi te­vékenységhez. Ez idő szerint úgy tűnik itt nyílik meg a ház első boltja, férfidivatáru-cikkeket kí­náló üzlet. — sei — • A vállalkozók hamarosan megnyithatják üzleteiket. (Fotó: Gaál Béla) 1 MA Termőföld­árverési hirdetmény 9. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents