Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-05 / 184. szám
OLIMPIA ’92 1992. augusztus 5., 11. oldal VÍZILABDA Pólósrandevú az éjszakában Meglehetősen szokatlan időpontban, este 9 órakor szállt vízbe a magyar és a spanyol vízilabda válogatott a B csoport hétfői rangadóján. A legutóbbi világbajnokság bronz, illetve ezüstérmesének összecsapásán sok minden múlott. Az előzetes latolgatások nagyjából úgy szóltak, hogy ha győz a Kon- rád-legénység amint az sikerült néhány hete az ibériai edzőtáborozás közben (igaz, tétnélküli, előkészületi mérkőzésen) - a vendéglátók legjobbjai ellen, hatalmas lépést tesz a csoportgyőzelem, s így az elődöntőbe jutás felé. Döntetlen esetén ugyancsak marad esély az első, vagy a továbbkerülést még szintén biztosító második hely megszerzésére. A vereség viszont másokra bízná a döntést, hiszen a csoport zárómérkőzésén, az olasz — spanyol találkozón a felek úgy játszhatnának, hogy kölcsönösen továbbjuttassák a piásikat... Ebből a hipotézisből kiindulva tehát Konrád János szövetségi kapitány csakis pontszerzésre buzdíthatta Schmiedtéket azon a mérkőzésen, amelyen a hazai pálya előnyét élvező spanyolok nagy számú szurkolósereg támogatását tudva maguk mögött, a győzelem kicsikarásának reményében ugrottak a Montjuic-hegyen lévő városi uszoda vizébe. Úgy kezdődött a találkozó, hogy a spanyolok rontottak, a magyarok viszont nagy lehetőséghez jutottak a Benedek javára megítélt büntető révén. A sértett lőtte a négyméterest bele a kapusba ... Ez a hiba érthető módon a, spanyolokat nyugtatta meg, akik kétszer egymás után is bevették Kuna kapuját. A szépítés nem ment, dehát egyetlen lövési kísérlettel nem is lehetett... (0:2). Biztató momentum volt a második játékrész elején: Tóth I. négyméterest harcolt ki, hogy ez is kimaradjon .. . Ezúttal Gyöngyösi tette naggyá a spanyol portást, Reliant Végre összesen kilenc perc eltelte után! — Benedek balja villant (1:2). Kuna kétszer is bravúrosan hárított, de a magyarok akcióikat sorra-rendre csapnivalóan rosszul fejezték be. pedig a házigazdák sem játszottak jól, többször könnyelműen ellőtték a labdát. Egészen addig, míg két perccel az újabb szünet előtt Estiarte, a hazaiak nagy kedvence előnyből mégiscsak bevette a magyar kaput (1:3). A harmadik hét percben is a spanyolok hozták el a labdát, s megtehették, hogy csak a következő akcióból növeljék előnyüket: ekkor Ballart pazar húzását kísérte hangorkán a hálás szurkolók részéről. Aztán újabb két spanyol találat, s óriásira nőtt (1:6) a különbség. Nemcsak a gólok, hanem a két csapatjátéka tekintetében is. Varga balkezes bombája csak átmenetileg némította el a már ekkora győzelmet ünneplő nézősereget, amely rövidesen a hetedik gólnak ujjonghatott. A megkésett válasz Tóth Imrétől érkezett, aki a harmadik büntetőt végre belőtte (3:7), Petőváry pedig az utolsó pillanatban vágta be a labdát (4:7): „Természetesen” a spanyolok úsztak rá gyorsabban, s azonmód ki is használták a lehetőséget (4:8), utána kényelmedre vették az iramot, és tehették, mert elvetélt magyar ellentámadások sorjáztak be (5:8). Jellemző kép a végén: Schmi- edt háromszor ismételhetett a kapu torkából, s mindháromszor a kapusba lőtt. . . Jogos vereség, ilyen különbséggel is (5:8). A B csöpőrt állása a mai folytatás előtt 1. Spanyolország 3 3 31:17 6 2. Olaszország 3 2 1 24:19 5 3. Magyarország 3 1 11 24:26 3 4. Kuba 3 1 2 29:32 2 5. Görögország 3 — 1 2 19:25 1 6. Hollandia " 3 1 2 14:22 1 Lakatos nem jutott a legjobb négy közé Az olimpiai ökölvívóversenyek negyeddöntőjében a bolgár Bozsi- nov 17:8 összesített pontaránnyal nyert Lakatos Pál ellen. A 48 kg- osok csoportjában a bolgár junior világbajnok igazolta jó hírét, és győzelme után örömében ugrált, Lakatos pedig bánatosan ballagott a szorító sarkánál tartózkodó Papp Lászlóhoz. „Bújkálj, ne maradj ott!” hangzott a kislétszámú magyar szurkolók kiáltása az első menet indulásakor, de csakhamar látni lehetett, hogy a kissé magasabb, és főleg hosszabb karú Bozsinov nem tiszteli magyar ellenfelét. Egyenesei, főként bal kézzel irányított ütései rendre érték Lakatos védtelen fejét. A minimális bolgár előnyt jelentő első menet után a második és főként a harmadik már tekintélyes előnyhöz és végső győzelemhez segítette a bolgárok reménységét. Lakatos időnként még fel-feltámadt, de például a befejező szakaszban az éllépő Bozsinov líe'yett a levegőbe mentek ütései, és ilyenkor a junior világbajnok rajtaütésszerűen rátámadt, egyeneseivel nyitott és adott pontokat jelentő sorozatokat. A mérkőzés pontozása így alakult: 3:2, 8:4, 17:8. Igaza lett Dőry Miklósnak, aki vezetőbíróként van jelen Barcelonában, amikor még a találkozó elején kijelentette: nehéz mérkőzése lesz L akatosnak, mert Bozsinov kerüli a belharcot és jól osztja be erejét. Dőry Miklós egyébként már nem „lép szorítóba”, mert mérkőzésvezetés közben bal lábánál ínszalagszakadást szenvedett. Ő volt eddig az olimpia egyetlen vezetőbírója, aki — úgymond — „hivatásának teljesítése közben” lett sérült. Hétfőn is bicegve foglalta el helyét a szorító mellett, mert a továbbiakban a bírói testület pontozóként tart igényt kiváló szakismeretére Eredményes kerekesek Amíg a sportágak legjobbjai Barcelonában, az olimpián küzdenek meg egymással a minél jobb helyezésekért, addig itthon a különböző utánpótlás-korosztályok „kis palántái” versenyeznek a különböző sportágak bajnoki címeiért. A Millenáris betonteknőjében 27 egyesület közel kétszáz ifjúsági korú kerekese vetélkedett egymással az idei pályakerékpáros bajnokságon, ahol nem várt szép félegyházi siker született. A még serdülőkorú Gye- nes Andrea (Húsos SK) az 500 m-es időfutamban 19 társát megelőzve, 42,4 idővel lett magyar bajnok. Edzője, Endre József elmondta, hogy kis tanítványa remek formában versenyezett és serdülőkora ellenére teljesen megérdemelten lett bajnok az ifik között, ráadásként még a sprintdöntőbe is bekerült, ahol végül is a harmadik lett. Rajta kívül még a következő helyezéseket érték el a Húsos SK kerékpárosai: 500 m gyermekidőfu- tam (24 ind.) Szabó Zoltán negyedik, Tóth László hatodik, míg az ifjúsági fiúk 1000 m-es állórajtos időfutamaiban 38 induló közül Besze Gábor a 7. helyet szerezte meg. F. T. • Gyenes Andrea, a félegyházi pályakerékpárosok újdonsült országos bajnoka. (Farkas Tibor felvétele) ÚSZÁS Simon tizenegy számban indult Budapesten, a Komjádi uszodában került sor a hét végén az országos utánpótlás-úszóbajnokságra. Kecskeméti VSC színeit a fiúk között egyedül Simon Jácint képviselte. A kecskemétiek 13 éves versenyzője a háromnapos viadal alatt 11 számban állt rajthoz, és mindegyikben élete legjobb idejét úszta. Eredményei, A döntő; 2. lett a 200 méteres pillangóúszásban 2:25,29 perces idővel. 4. lett 400 vegyesen 5:18,47, 200 gyorson 2:12,78, 100 pillangón 1:07,43 és az 1500 méteres gyorsúszásban 17:58,71 perces idővel. Utóbbi számban csak három tized- másodperccel maradt le a dobogóról, 5. lett 100 gyorson 1:02,47, 6. 400 gyorson 4:40,47, és az 50 méteres pillangóúszásban 31,57 másodperccel, míg a 200 m vegyesúszásban 2:31,84 perces idővel a hetedik helyen ért célba. Ezenkívül a B döntőben 50 gyorson harmadik, 50 háton hetedik helyen végzett. Edzője: Frü- hauf Tibor. A kecskeméti lányok közül Kira Violetta szerepelt a legeredményesebben. Az A elöntőben hatodik helyen ért célba a 100 méteres mellúszásban 1:29,76 perces idővel, 200 mellen a 8. — ideje 3:10,06 —, 50 mellen szintén a nyolcadik — ideje 42,57 másodperc — lett. A KSVC 4 x 100 méteres vegyesváltója (Kira, Kovács, Rozgonyi, Dobos) 5:47,96 perces idővel a hetedik helyet szerezte meg. A B döntőben a 200 vegyesen Kira a negyedik, 50 pillangón pedig az ötödik lett. Szintén B döntőbeli eredmények; Rozgonyi Anna 200 mellen a második, 200 háton a hetedik lett. Dobos Nikolett 200 háton a hatodik, 200 gyorson a hetedik helyen végzett. A lányokkal Csocsó- né Nyilas Ildikó edző foglalkozik. Pechesek Sírni csak a győztesnek szabad — hangzik Székely Éva olimpiai bajnoknőnk szállóigévé vált könyveimé. Néhány bajnok érthetően — már eddig is könnyező szemmel lépett az emelvényre, s hallgatta hazája himnuszát. De mit csináljanak azok a balszeren esések, akik szinte az utolsó órák ban estek el a szereplési lehetőség tői? Dan O'Brien, az Egyesült Ál tízpróbás világbajnoka ki tűnő formában vette az akadályokat az amerikai atléták minősítő viadalán, azután a rúdugrásnál minden magyarázat nélkül begörcsölt, s harmadszorra sem volt képes átvinni a 480 centiméteres magasságot. Nem jutott el Barcelonáig. A maratoni futók közül az etió- piai Belayneh Densimo számított esélyesnek, de Addisz Abeba-i házába betörtek, megsebesítették, s kiesett az edzésből. Sajnos, magyar példák is akadtak Martinék Jánostól Temesvári Andreáig. Ina Justh, a németek 22 esztendős női evezőse ott volt a megnyitón, de később rosszul lett és súlyos vakbélmütétet kellett rajta végrehajtani, Barcelonából leginkább csak kórtermét láthatja A legtragikusabb történet Ron Karnaugh amerikai úszóé. Apja súlyos szívbetegsége ellenére is ragaszkodott hozzá, hogy személyesen is köszönthesse fiát a lelátóról. Amikor a csapat bevonult, rosszul lett és az újabb szívroham halálosnak bizonyult. Fiához csak másnap érkezett el a szomorú hír. Maradona átigazol? A Diego Maradona körül szárnyra kapott átigazolási hírek egyre átláthatatlanabbak. Marcos Franchi, az argentin futball- csillag menedzsere Madridban egy sajtótájékoztatón cáfolta, hogy a világsztár előszerződést kötött volna az Olympique Marseille, illetve az FC Sevilla csapatával. Egy azonban biztos, hogy a francia es a spanyol első ligás csapat egyaránt szemet vetett az „isteni Diegóra”, és tárgyalások folynak ez ügyben a Nápollyal, ahová Maradonát még szerződés köti. Az olasz klub kész tárgyalni, a kérdés azonban még nem dőlt el, hogy ki lesz Diego új munkaadója. A kalocsai tenni akarás és becsvágy eredménye A Kalocsai Futball Clubban a kemény tavaszi menetelés mellett maradt szusz és becsvágy: mindez tudással párosulva az egy éve önállósodott szakosztály történetének legszebb eredményét hozta. A megyei első osztályú bajnokságban elért harmadik helyezést a szurkolók és szakemberek egyaránt a további sikerek alapjának tekintik. Az egyesület életében nem mindennapi teljesítmény hátteréről Tóth László, a KFC elnöke mondta el véleményét: — Lassan egy éve, hogy az önálló kalocsai labdarúgó-szakosztályt szorgalmazók hívó szavára közel száz, a futballt szívügyüknek tekintő szurkoló létrehozta az egyesületet. — mondta a KFC elnöke. — A cél az volt, hogy az önálló gazdasági háttér megteremtésével egy időben új, korszerű alapokra helyezzük a kalocsai labdarúgást. Amellett, hogy nagy erőfeszítéseket tettünk az anyagiak előteremtésére, megkezdtük a csapatépítést. Szerettünk volna a megyei I. osztály 1991—92-es bajnokságában az első hat közé kerülni. Az őszi szereplésünk a vártnál lényegesen gyengébben sikerült, de tavasszal már a haimadik helyre kerültünk. Tizenöt mérkőzésből tízet megnyertünk, három döntetlennel, kettő vereséggel végződött. Az eredmények hatására sikerült visszahódítani a szurkolókat, a korábbi, átlagosan kétszáz néző nyolcszázra emelkedett. Menet közben a premizálást alapjaiban átdolgoztuk. Jelenleg kimondottan eredménycentrikus rendszer működik, melynek hatása jól érezhető. Nem titkolom, egy év múlva szeretnénk az NB III-ba jutni. Meggyőződésem, hogy egy ekkora város, mint Kalocsa, vállalni tudja ezt a terhet. Magunk is törjük a fejünket, miként tudnánk helyzetünkön könnyíteni. A baráti kör a sportpálya büféjét üzemelteti, az egyesület buszának vállalkozás formában történő üzemeltetése is hoz valamit a konyhára. Nem beszélve arról, hogy az idei bajnokságban a serdülők első helyezése, az ifjúságiak ezüst-, a felnőttek bronzérme több magán- és jogi személyt ösztönzött arra, hogy az adóalapból levonható támogatást fizessen be a kalocsai Ybl Banknál vezetett egyszámlánkra. Természetesen további pénzre van szükség ahhoz, hogy játékosigényeinket az anyagiakhoz igazíthassuk. Több kezdeményezés közül kiemelném a közelmúltban a hagyományteremtés szándékával rendezett Pünkösdi Kupát, amelyre olasz és német csapatokat hívtunk, hogy fiataljaink a nemzetközi labdarúgás élvonalával is megismerkedhessenek. A csapat jó passzban van ahhoz, hogy szereplésével bizonyítsa: támogatásra méltó labdarúgásunk jelentős húzóereje a tömegsportnak, ami a város fiatalságának érdekét is szolgálja. Optimista vagyok, s bízom abban, hogy az 1992-—93-as bajnokságban reális cél lesz az NB Hiba jutásunk. Zs. F. ÖLTÖZŐI HÍREK Saját erőkre A Miske NB III-as labdarúgócsapatától elsőként a „bukott” edző, Gabala Ferenc távozott. Őt követték a játékosok közül Palásti, Szekeres és Bozai. Visszakerültek viszont a csapatba a mellőzöttek, vagyis Pesti, Pécsi, Veres, Bognár Z. és Csög. A napokban várják vissza az ukrán légiósokat és velük megerősödve a siker reményében indul harcba a Czár Ignác edző vezette gárda. A Kecskeméti SC együttesénél Bende József vezetőedző mellett másik fiatal tehetséges szakvezető, Egyed Zoltán tölti be a pályaedzői tisztet. Az NB II-ből kiesett csapatból Varga Németországba szerződött. Florinnak ugyanez nem sikerült, igy egyelőre a KSC-nél maradt. Erdei a megyei I. osztályú Kerekegyháza kapuját őrzi. Ide tart Tóth Csaba is, aki helyett nyilván Juhász és Máté jön cserébe. Árva Lajosmizséről, Kovács Hartáról, Süli Péter a Szegedi Dózsától került a KSC-be. A gárda csupa fiatal labdarúgóból áll, köztük mindössze heten felnőttkorúak, és többségében 21-22 évesek. A fő cél, hogy a KSC saját nevelésű fiataljait visszahozzák, nagyjából teljesült, mert a jelenlegi gárdából ketten nem idevalósiak. A megyei I. osztályban a Kalocsai FC bonyolítja le a legnagyobb forgalmat. A célkitűzés, hogy a Kalocsán nevelt számtalan tehetséges labdarúgó támaszkodva közül legalább néhányat visszavigyenek az anyaegyesületbe. Márton Zsolt Miskéről ment vissza, remélhetőleg véglegesen. Farkas Zoltánt Budafokról hozták haza, Vén Csaba pedig elég hosszú vándorlás után most Bajáról igazolt fiatalkori sikereinek színhelyére. Vén Gábort, aki Vácon sporttagozatos iskolába járt, a Vác egy évre kölcsön adta a Kalocsának. Végül Földi Tibort Miskéről igazolták. A csapat házi gólkirálya, Csupor Endre viszont a kezdéskor nem jelentkezett, s Vörös Attila is bejelentette, hogy felhagy az aktív játékkal. A Kalocsai FC új edzője is hazai szakember. Molnár Ferenc már többször volt szakvezető, s legutóbb a Miske NB II 1-as csapatánál edző. majd az NB II-ben technikai vezető volt. A legfrissebb hír, hogy a Kiskőrös NB Il-es labdarúgócsapata hazaérkezett Munkácsról, ahol egy héten át a legjobb feltételek közt folytatták a felkészülést a bajnokságra. Közben két nem hivatalos edzőmérkőzést is játszott az együttes. A kiskőrösiek itthon töretlen lendülettel folytatják a munkát. A hét folyamán két előkészületi mérkőzésre is sor kerül. Himer István edző elmondta, hogy a szombati Soltvadkert—Kiskőrös találkozó után hirdeti ki a Kiskőrös NB Il-es keretét. Szabó Zoltán Idegenlégiósok a Bácskánál A Bajai Bácska KSE NB l es férfi kosárlabdacsapatához két új idegenlé giós érkezett. PavelGrednyev a 29 éves. 210 cm magas center az orosz I. ligából igazolt Bajára Azegykori Szovjetunió ban sokszoros ifjúsági válogatott volt Ponterős, a palánk alatt is távolról is remekül dob. A másik erősítés Nemül Vujadinovics 26 éves, 202 cm magas bedobó, a ju goszláv bajnokságban játszott. Volt csapata most kerüli lel az I. ligába Távolról rendkívül eredményes, 3 pon tos dobó. A két idegenlégióssal 15-re bővült a Bajai KSE csapatkerete, amelyben az idősebb játékosok már nem kaptak helyet. Háncsát Zoliim vezetésével napi két edzéssel készül a gár da a tavalyinál jobb NB I-es A csopor tos szereplésre. Ligaértekezlet Kiskoroson A megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság északi csoportját irányító kiskőrösi labdarúgó szövetség 6-án. IS órai kezdettel Kiskőrösön, a művelődési központban tartja a csoport ligaér tekezletét. MA LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kalocsa ifjúsági Dunaferr ifjúsági. Kalocsa, 16 órakor. Kalocsai FC Dunaferr junior, 17.30-kor. Kaposvári Rákóczi Bajai FC, 17 órakor. Miske Móraha- lom. Dórakor. Hajós Kecel, Dórakor. Kecskeméti TE Lajosmizsc, 17 órakor. Szekszárd Kiskőrös. 17 érkor. Mezőberényben az utánpótlás Tíznapos mezőberényi edzőtáborozáson vesz részt az NB 1 A csoportos KSC Meds női kosárlabdacsapatának . teljes utánpótláskerete. Az utazás Költségeit a városi kosárlabda-szövetség vállalta magára, az edzőtáborozást pedig önköltséges alapon oldották meg. A mini, gyermek, serdülő és kadett korosztályú lányokkal Adamik Ferenc edző főleg a technikai alapelemek elsa játítását gyakoroltatja. Teniszverseny Országos korcsoportos teniszversenyre került sor a hét végén Kecskeméten. A KSC teniszezőinek eredményei, gyermek lány: 3. Glied Alexandra. Fiú: 2. Soponyai Csaba. Serdülő lány: 1. Szűcs Ildikó, 2. Vörös Krisztina, fiúk: 1. Szalay Szabolcs, 2. Bar dóczky Kornél, 3. Kellé György. Ifjú sági fiú: 1. Bardóczky. 2. Szelei, 3. Kelle. Újonc fiú: 2. Molnár Zoltán, 3. Vörös Attila. A gyermek fiúk versenyében a soltvadkerti Németh István a harmadik lett. Nemzetközi természetbaráttalálkozó Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Természetbarát Szövetség, amelyen Szabó Imre, a szövetség főtitkára elmondta, hogy augusztus 15-től 24-ig tábort szerveznek a Nemzetközi Természetbarát Szövetség és a Természet- járó Fiatalok Szövetségével közösen Búbánatvölgyben. A rendezvényen, amelynek célja egyfajta kulturális tapasztalatcsere, valamint a természetbarát-mozgalom értékeinek elmélyítése, Európa 25 országából mintegy 89-90 fiatal részvételére számítanak. A táborban különböző kulturális programok, viták és sportolási lehetőség, hegymászás, evezés, barlangászat várja majd az érdeklődőket. Teniszsuli A Kandó Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkásképző intézetben szervezett teniszsuli utolsó turnusára még augusztus 6-án, 17-től 19 óráig lehet jelentkezni a Kecskemét, Bethlen körút 63. szám alatti pályán. Autóverseny a hét végén Az. Autóker-OSC autósportszakosztálya a hét végén rendezi az Au- tóker-Budapest Raliba Mitropa Kupa magyarországi futamát, amely egyben a Hungária Biztosító trófeájáért kiírt országos bajnokság egyik állomása is. A mezőny pénteken 12 órakor rajtol a fővárosból, a résztvevők a Dózsa György út városligeti részén kijelölt első gyorsasági szakaszt teljesítik. Ennek időeredménye nem számít az összértékelésbe, ám a győztes elnyeri az. egyik szponzor, az Esti Hírlap szerkesztősége által felajánlott 50ezer forintos pénzdíjat. A nap folyamán még homokos, aszfaltos és földulas részek várnak az indulókra, majd másnap, azaz szombaton 7 órától újabb három gyorsasági szakaszon — valamennyi aszfaltos a Vértesben — kell bizonyítaniuk rátermettségüket. Az erőpróba össztávja 684,2 km. r