Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-27 / 202. szám

8. oldal, 1992. augusztus 27. MEGYEI KORKÉP OLCSÓN KELTEK A FÖLDEK TASSON Szerveződik a jövő társadalombiztosítója Ma még utópisztikus álom, hogy a társadalombiztosítás tíz perc alatt számítsa ki a több évtizedes mun­kánk után járó nyugdíjunkat, vagy 20 másodperc alatt adjon felvilágosí­tást telefonon, bármilyen illetékessé­gi körbe tartozó kérdésben. Pedig a világ nyugati felén már így mennek a dolgok! Szerencsére, egy Világbank­program keretében hazánknak is esélye van a felzárkózásra. — Ha nem is máról holnapra, és nem is az említett példákhoz hasonló mértékben, de változtatunk a rend­szer jelenlegi működésén — tudtuk meg Rittler Attilától, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgató- ság fejlesztési irodájának vezetőjé­től, aki egyben a világbanki projekt menedzsere is. — A Világbank ki­emelten kezeli ezt a programot, mi­vel hasonló átalakítást eddig még nem finanszírozott. A program vég­rehajtására 130 millió dolláros hitelt nyújt, amelyhez a magyar fél is hoz­zájárul. A hitel öt év alatt hívható le, és ötéves türelmi idővel tíz év alatt kell visszafizetnünk, 7-7,5 százalé­kos, igen kedvező kamattal. Továb­bi kedvezmény, hogy a hitel egy része kiváltható nemzetközi segélyekkel: Phare-, illetve különböző kormány­segélyekkel. —Milyen konkrét célok megvaló­sítása szerepel a programban ? — A működőképes infrastruktú­ra megteremtése a legfontosabb fel­adat. Ezen a telefon- és számítógép­hálózat kiépítése értendő. Ma az ügyintézők munkaidejének nagy ré­sze azzal megy el, hogy elavult és túl­terhelt vonalakon próbálnak meg kapcsolatot teremteni, információ­hoz jutni. Az ügyfelek, akik érdek­lődni szeretnének, szintén reményte­len helyzetben vannak. A program révén lehetőségünk lesz úgynevezett PBX-központok üzembe helyezésé­re, s ezzel jelentősen megnő a vona­lak száma. A végcél az, hogy az ügy­fél szinte várakozás nélkül jusson va­lamelyik ügyintézőhöz, aki az előtte levő számítógépből kikeresi az ér­deklődő adatait és megadja a kért felvilágosítást. A számítógépbe be­tápláljuk az összes szükséges sze­mélyazonosítási, jogosultsági, járu­lékfizetési adatot. A pontos nyilván­tartás révén jelentősen lerövidül a rendszeres vagy eseti kifizetések vá­rakozási ideje. A számítógépes háló­zat kiépítésének külön jelentőséget ad az a tény, hogy a munkahelyek többsége ma már nem vállalja a tb.- kifizetohely szerepét. Ez a feladat te­hát egyre inkább a megyei társada­lombiztosítási igazgatóságokra há­rul, amelyek gépi feldolgozás nélkül nem győznék a táppénz, a családi pótlék, a nyugdíj, az anyasági ellátá­sok jogosultságának és mértékének megállapítását. Szeretnénk elérni, hogy a hivatal „menjen” az ügyfelekhez. Ezért szolgáltatói irodákat állítunk fel, ahol személyesen, s a jelenleginél nyugodtabb, kulturáltabb körül­mények között intézhetik ügyei­ket. Előzetes terveink szerint két­száz telefonnal, számítógéppel fel­szerelt irodát nyitunk az ország­ban. A készpénzellátáson kívül az egészségügy finanszírozási rend­szerét is korszerűsíteni szeretnénk, megteremtve a társadalombiztosí­tó, a kórházak és a gyógyszertárak közötti információáramlást. — Az elmondottak alapján a tb. hamarosan az ország legnagyobb adatbázisával rendelkezik majd. De mikor? — A jövő társadalombiztosítója 8-10 év alatt alakul ki, de látható jelei már 2-3 év múlva észlelhetők lesznek. A világbanki projektnek azonban már a jövő évtől költség­megtakarításra, racionalizálásra kell ösztönöznie. Az átalakulás so­rán ugyanis jelentős összegeket le­het elpazarolni, de megtakarítani is. Az átmeneti állapot „túlélésére” ezért stratégiai tervet dolgozunk ki. FEB KÖZELMÚLTUNK TITKAI Holttest a kadarkában • l)r. Kajm>c/\ /.oltán, a kárpótlási hivatal os/.tályvc/.ctöjc ismerteti a/, árverés szabályait. (Kóló: Kurta Zsolt) Világéletében igyekezett alkal­mazkodni az éppen időszerű hata­lomhoz I. G. kecskeméti rendőrka­pitány. A proletárdiktatúra hó­napjaiban azonnal tisztséget vál­lalt, noha harangozni sem hallott a marxizmusról. Néhány év múl­tán szívesen mutatkozott Héjjas Iván társaságában, kitüntetésért folyamodott Horthyhoz. Az oro­szok bejövetele után az első szóra elfogadta a városi rendőrkapitányi állást. A magyarokkal könnyen boldogult, békességes, konfliktus­kerülő természetét azonban alapo­san megpróbálták a frontokról visszatérő hatalmas szovjet kötelé­kek teljesíthetetlen követelései, ga­rázdálkodásai. A legszívesebben azonnal elfe­lejtette volna a látott-hallott rém­ségeket. Még tanácsot sem tudott adni a kétségbeesetten hozzá for­dulóknak. Ha nem teljesítették a főként a tanyavilágban borra és nőkre vadászó katonák kívánsága­it, úgy végezhették, mint az egyik borbási tanya lakói. Karácsony es­téjén hiába könyörgött életéért Si­pos István, felesége és, a 21 eszten­dős Horváth Mária. így járt több máriahegyi család is, számtalan idős és fiatal magyar Szarkásból, Úrihegyről, Városföldről, Kisfái­ból ... Szovjet katonai bíróság pusztí­totta el őket, ha ellenálltak. 1945 decemberében egyszerre akasztot­ták föl 18 éves fiával Hollik Sán­dort, valamint Lengyel Józsefet és Szabó Istvánt. A velük együtt le­tartóztatottak közül csak hármat mentettek föl, tízen többéves bör­tönbüntetést kaptak. (Szívesen ír­nék a még életben levőkről, ha tu­datnák címüket.) Fogyott a bor, fogyott a ma­gyar. Hetente, olykor naponta jelen­tettek hasonló borzalmakat. Közben olyan őszinte lelkese­déssel druzsbáztak a szovjet nacsal- nikok a helyi főnökökkel, mintha a béke szigetén múlatnák az időt, mintha meghívott vendégek lenné­nek. Bejelentés nélkül toppantak be a kommunista párttitkárhoz, a pol­gármesterhez, a rendőrkapitány­hoz. Az így megtiszteltek vagy ve­szélyeztetettek mindig tartottak otthon némi harapnivalót és itókát a váratlan látogatók számára. Nem sokat, mert csak akkor távoz­tak a tovarisok, ha az utolsó csep­pig elfogyott a kínált ital. Egy I. G. számára különösen bonyodalmas nap estéjén még ak­kor sem. Megjátszott vidámkodás­sal fogadta az itt állomásozó had­osztálytól az őt lakásán felkereső tiszteket. Koccintottak Sztálinra, Rákosira, a szép magyar asszo­nyokra, Kecskemétre, az orosz— magyar barátságra. A házigazda csak imitálta az ivást, tudta, résen kell lennie. Kiürültek a boroskan- csók, a bütykösök, de a gárdatisz­tek maradtak. Némi tanácstalan­ság után a rangidős a fejéhez csa­pott, behívatta gépkocsivezetőjét és kezébe nyomott egy üres demi­zsont. Ugorjon át a közeli, szesz­raktárnak is használt borospincébe, teli üvegkosárral térjen vissza. A házigazda elsápadt az ötlet hallatán, hiába próbálta fegyel­mezni magát. Fél lábbal a börtön­ben érezte magát. Felajánlotta, hogy majd ő átsétál a közeli borle­lő helyre... Az egyenruhások azonban egy pillanatig sem óhaj­tották nélkülözni társaságát. Felkészült a legrosszabbra. Az öt perc múltán visszatért gépkocsivezető fülig húzódó mo­solyáról látszott, hogy közben ő is alaposan meghúzta a demizsont. Felszólítás nélkül töltötte tele a poharakat. „Kadarka”, jegyezte meg az egyik tiszt. Rábólintottak. A rendőrkapitány kivételével egy szuszra kiitták a kínált nedűt. Nem nyugodtak, amíg nem kor­tyolt egyet a házigazda is a pohár­ból. Azt hitte, mindjárt rosszullesz, kifordul a gyomra. A vendégek még egy pohárral lehajtottak a szomszédból hoza­tott pótlásból, és hosszan búcsúz- kodva távoztak. Sohasem tudták meg, hogy mit, miből ittak a rendőrkapitánynál. A vendéglátó tudta. Nem sokkal az említett látogatás előtt jelentet­ték, hogy egy szovjet katona a kiöm­lő kadarkában lelte halálát. Nyil­ván nem akart veszkődni a legna­gyobb hordó csapjának a megnyi­tásával. Szomjas volt, rettenetesen szomjas. Beleeresztett egy sorozatot a híres kádármester remekébe. Biz­tos, ami biztos, egy másikba, har­madikba is. Már a csizmaszárig ért a piros lé, amikor ő maga is beleszé­dült a bortengerbe. Csak a géppisztolya látszott ki a kadarkaözönből. A sötétben nem vette észre az üres demizsont meg­merítő gépkocsivezető. Heltai Nándor Földárverés a Duna mellett termőföldjét. Azaz gondoskodjék a nyerészkedő a művelésről, aho­gyan tud. A téesz nem fizet túl ma­gas bérleti dijat, mindössze 15 kiló- nyi búza árát koronánként. Ennyit tud a mai viszonyok között kigaz­dálkodni. parcellát szerezni, amilyen olcsón csak lehet. Megegyezés nincs. Leg­alábbis hivatalosan nincs. Az árve­rési bizottság elindítja a licitálást. Háromezren senki sem tartja, így százforintonként lefelé kell enged­ni az aranykorona árát. Hétszáz­nál egyszerre lendül az emberek keze, mindenki tartja az összeget, mintha csak összebeszéltek volna. Övéké a tábla, már csak a kimérés sorrendjén kell megegyezniük. Puskás Antal is szerzett földet családjának. — A feleségemet képviselem — mondja. Nem sok kárpótlási pa­pírt kaptunk, de remélem: legalább vagy ötholdnyi területet sikerült visszaszerezni. A nejemnek vala­mivel nagyobb földjét vették el an­nak idején. — Mihez kezd a család a birtok­kal? — kérdezem. — Beültetem szőlővel, aztán bortermelő leszek — válaszol Anti bácsi. — A mai világban a művelési költségek nagyon magasak, s a bor­nak sincsen keletje. Nem fél attól, hogy tönkremegy? — Nem, megállók én a saját lá­bamon. Értek én a földhöz, meg géplakatos is vagyok. Traktorokat tervezek, szerelek össze. Olyano­kat, amelyek megállják a műszaki vizsgán is a helyüket. Ihol néhány masinám — mutatja az új tulajdo­nos négykerekű remekműveinek fotóit, melyet táskájából vesz elő. Ezek egyikével dolgozom majd a földünkön, a saját szőlőmben. A harmadjk táblára négyen je­lentkeztek. Ők is a lehető legol­csóbban akartak földhöz jutni, így a licitálás mellett döntöttek. A ki­lences terület egy része aranykoro­nánként mindössze 500-ért talált új gazdákra. Tass környékén a föld viszonyok ki tudja hanyadjára változnak már az évszázad folyamán. A háború előtt a határ nagy része Hóman Bálint kultuszminiszter és Darányi miniszterelnök családjáé, s a Bo- ronkayaké volt. Aztán megtörtént a földosztás, melyet követett a földelvétel. 1992-ben, ’93-ban pe­dig a jelenlegi hatalom igyekszik jóvátenni az előző rendszer bűneit, amelynek része a kárpótlási folya­mat. A tassi nép nagy többsége az agrártermelésből él. A faluban azt mondják, hogy az emberek több­ségét inkább a tulajdonjog meg­szerzése érdekli, mint a farmergaz­dálkodással együtt járó bizonyta­lanság. Sokan úgy gondolják, hogy a birtokukat benthagyják az átalakuló szövetkezetben, mert ott a szakemberek többet tudnak ki­hozni a szántókból, mintha a gaz­dák egyedül kínlódnának eszkö­zök nélkül ebben a válságos idő­szakban. Másrészt a helybeliek ra­gaszkodnak is a téeszhez, mert az 400 embernek ad kenyeret. Ha tönkremenne, úgy minden máso­dik falusi polgár munkanélkülivé válna. Akkor pedig még nehezebb lesz Tasson a világ. Barta Zsolt A Soltról Budapestre tartó bu­szok többsége nem megy be Tassra, annak ellenére, hogy a falut üdülő­körzetnek minősítették. így aztán gyalogolnia kell annak, akit a me­netrendszerű járatok egyike csak a település legszélén található csárdáig visz. Ketten szállunk le a falu végén. — Merre tart? — kérdi útitársam, látva, hogy nem vagyok idevalósi. — A szövetkezet irodáját keres­ném. Talán toronyiránt kellene men­nem —- mulatok a település házai kö­zül kiemelkedő református templom épülete felé. — Úgy kerülő lesz — feleli az idősödő úr. Ha velem tart egy ideig, utána a legrövidebb úton eljuthat a központba. Átvágunk a gondozott temetőn. Kísérőm, Nagy Sándor mutatja az egyik sírt. — Itt nyugszanak a szüleim — mondja. Annak idején nyolc gyere­ket neveltek fel, keményen dolgoz­tak világéletükben, de nem volt gond, mit is aprítsanak a tejbe. Nagy házuk volt csűrrel, pajtával, 23 hold földdel, meg másféí száz birkával, s egyéb jószággal. Aztán jöttek a kommunisták, meg a pribékek, s menniük kellett a kolhozba. Nem volt választásuk. Kárpótlásra ma­gam is beadtam az igényemet, de még nem kaptam meg a papírokat. Az egyik utcánál útbaigazít, majd elbúcsúzik. Az egykori Lenin úton baktatok tovább, melyet a helyi elöl­járóság azóta Dunai útnak keresztelt át. Ám a polgárok közül nem min­denki cseréltette le még az utcanév­táblát. Talán azért nem, mert nem tel­lett rá. Vagy, mert megszokták az év­tizedek alatt. Vagy csak azért, mert olyan mindegy, hogy mi is van kiírva. A közel háromezer lelket számláló te­lepülésen a postás úgyis mindenkit megtalál. Jó harminc éve Lenin ma­gyarországi követői a legtöbb ma­gyar településen akit csak lehetett be­hajtottak a téeszbe. A tassi paraszt- emberek sem tudták elkerülni, hogy az agitátorok ne végezzenek kiváló munkát a faluban, istenítve a közös gazdálkodás szovjet formáját. Azóta eltelt egy jó emberöltő. Ahelyi Dózsa szövetkezet beilleszkedett a falu életé­be. Nem tartozott soha a gulyáskom­munizmus kirakatkolhozai közé, de szégyenkeznie sem kellett—eltekint­ve egy-egy esztendőtől — az évtize­dek alatt. A Kiskunságban igen jó­nak számító földjének terméséből megéltek a dolgozók. A szövetkezet foglalkoztatta a legtöbb helyi pol­gárt, s a helység fejlesztéséből is kivet­te a részét, amikor csak tehette. A téesz irodaháza még a jó években épült, akkor, amikor a hazai gazda­ságról még csak véletlenül sem gon­dolta senki sem, hogy egyszer a pad­lóra kerül. Az árverés A nagy épület ebédlőjében ked­den délelőtt 80 helybéli beszélget. Az árverésre jöttek. Néhányan közülük földet akarnak szerezni, a többségük azonban csak kíváncsiskodik. Ér­dekli az embereket, hogy kinek s mi jut a nemzeti igazságtétel tassi fóru­mán. Találgatnak. Ósszebeszélnek- e, megegyeznek-e az árverezők, avagy egymást kisemmizve az égig licitálják a kárpótlási földek árát. Reggel 27-en jelentették be szemé­lyesen vagy megbízottjaikon keresz­tül a kárpótlási hivatal munkatársai­nak a részvételi szándékukat. A nemzeti földtulajdon átalakulását levezénylő hivatal megyei csoportja közel három órán keresztül ellenőrzi a jelentkezők jogosultságát. így le­het ugyanis elkerülni, hogy illetékte­lenek kezébe kerüljön a tassiak föld­je. A polgárok leadják a kárpótlási értékpapírokat, amelyek áráért par­cellákat szeretnének szerezni. A pre­cíz adatfeldolgozás lassan halad, az óra már tizenegyet is elütötte. Elkez­dődik az árverés második napja. Dr. Bajnóczi László, a hivatal osztályve­zetője ismerteti a földszerzés szabá­lyait. Hangsúlyozza, hogy ha valaki megszerzi eav terület tulajdonjogát a táblában milyen sorrendben is jelö­lik ki a parcellákat. A kárpótlási hi­vatal szakemberei a letétbe helyezett papírokat újból ellenőrzik, elszá­molnak a résztvevőkkel, akik tér­képvázlatot tartalmazó okiratot kapnak. Ez a papír tanúsítja tulaj­donjogukat addig, amíg meg nem érkezik a földhivatal hivatalos irata. Borhely Ambrus új tulajdonosként megkapja a tulajdonjogot igazoló térkép» á/.la- tot a kárpótlási hivatal munkatársaitól. licitálás során, ám eláll vásárlási szándékától, úgy a letétbe helyezett papitok 20 százalékát — a törvény rendelkezése értelmében — elveszíti. Három tábla került kalapács alá, szántót, legelőt szereznek ma az új tulajdonosok. Az első kárpótlásra kijeíölt rész valahol a megyehatár mellett húzódik. Százötvennyolc hektár nagyságú, 3501 aranykorona értékű föld. A megművelését nehezí­ti, hogy gázvezeték húzódik a terüle­ten keresztül, s ingoványos szakasz is található a táblában. Nyolc polgár ül a bizottsággal szemben az első sorban. Van aki megbízás alapján feleségét, édesanyját s a szomszédját is képviseli. Az osztályvezető felteszi a kérdést: született-e megállapodás a felek között? Az első sorban ülők megbízottja igennel felel, ami azt je­lenti, hogy a kárpótlási jegy névérté­kéért, azaz aranykoronánkénti ezer forintért vásárol ma az első csoport földet. Az egyezség következtében nem kerül sor licitálásra. Időközben az emberek maguk között azt is el­döntötték. hogy a felosztásra váró s ki nem mérik—legkésőbb október végéig, térítésmentesen — az új bir­tokokat. — Mit kezd a földdel, kérdezem Borbély Ambrust, az új tulajdonost. — Benthagyom a szövetkezetben. Eddig is ők művelték, műveljék to­vább ezentúl is. Hétfőn valaki aranykoronán­ként 500 forintért jutott egy Duna- part mellett fekvő területhez. A keddi árverésen részt vevő első csoport mégsem licitált. Nem nyomták le az árakat. Borbély Ambrus azt mondja, hogy ő csak annyi földet akar, ahány aranyko­ronányi értékpapírt kiküldött neki a hatóság. Nem akar ő nyerészked­ni, s többre szert tenni, mint amennyi korábban is volt a család­jának. A döntés hátterében az er­kölcsi mellett egy másik, gazdasági szempont is szerepet játszik. A szövetkezet vezetői hétfőn reggel ugyanis kijelentették, hogy aki a papírok névértéke alatt vásárol meg egy aranykoronányi szántót is. annak nem fogják bérbe venni A licitálás A harminchektárnyi második t:ihl:ih:m t r/i'nt'uvi'n nőnek I ii italnak .1 lassi polgárok. Ilits/a/ formiert ki I el ei*\ arain koronáin i told.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents