Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-25 / 200. szám

• M VH ** PETŐFI NÉPE *5T • l'ágas, kényelmes belső tér jellemzi az új európai légibuszt. (IN-Press-fotó) 30 ezer házasságkötés Csaknem 30 ezer házasság- kötés színhelye lesz ma a szöu­li olimpiai stadion. A mintegy kétórás szertartás során a helyszínen tartózkodó 20 ezer dél-koreai pár mellett három kontinens 10 ezer párja mű­holdas kapcsolat segítségével lép egymással frigyre. A cere­mónián, amelyet Sun Myung Moon, az Egyesülés Egyház lelkésze vezet majd, a 40 ezer dél-koreai jövendőbeli férjhez és feleséghez Afrikából, Latin- Amerikából és Ázsiából 20 ez­ren csatlakoznak. A házassá­got kötők nagy része ismeret­len egymás számára, szent kapcsolatuk pusztán Moon tiszteletes sugallatára jön lét­re. A dél-koreai pap az elmúlt heteket a 131 országból szár­mazó jövendőbelik fényképei­nek összepárosításával töltöt­te. Az újonnan házasulok a tiszteletes által javasolt szemé­lyekkel kapcsolják össze életü­ket,® mert hitük -szerint az ige­hirdető választásában maga az Isten nyilvánul meg — olvas­ható az Egyesülés Egyház közleményében. Ki az a Larry Lurex? Nem más, mint Freddie Mercury, egyik régi művésznevén, még a Queen előtti időkből — ezt a saját kárán tanulta meg John Boylan angol kőműves Liver­poolban. A 39 éves mester egy tanácsi házsor renoválásánál egy padláson mintegy ezer ócska lemezt, és több magnó­szalagot talált az ismeretlen Larry Lurextöl. Az egészet ki­dobta a szemétbe. Két nappal később öccse elmesélte, hogy A legpontosabb óra Francia kutatók egy új eljá­rás alkalmazásával százszoro­sára növelték a céziumatom­órák pontosságát. Lézersugár segítségével 1,2 cm másodper­cenkénti sebességűre sikerült le­lassítaniuk a céziumatomok mozgását, ami 2,5 milliomod Kelvin-fokra való lehűtésnek Hatszoros életmentő Utolsó kívánságom, hogy szerveimmel más betegeket megmenthessek — közölte a 10 éves Paula Moss, miután meg­tudta: agydaganata van, s ment­hetetlen. A bradfordi, hosszú, hullámos, barna hajú kislány vá­gya halála után beteljesült: egy- egy ép szervét összesen hat em­1 I Batman-jelmezes rabló Jó humorérzékről tanúsko­dott az a rabló, aki a gengszter­vadász Batman jelmezét öltötte magára egy benzinkút elleni tá­madáshoz az amerikai Kansas Miez már készülődik Billy Payne, az 19%. évi nyári olimpiai játékok elnöke Mic/.zei, a játékok kabalafigurájával. (MTI-fotó) Ki az a Larry Lurex? berbe ültették be. Máját egy nyolc hónapos pólyás kapta meg. Szíve egy 57 éves férfi mell­kasában dobog tovább. Veséivel egy 16 éves fiú és egy ugyanannyi idős lány élhet tovább. Az angol Paula szemének szaruhártyái se­gítségével két beteg nyerte vissza szeme világát. felel meg. A lézerfénnyel egyfaj­ta „szökőkutat” hoztak létre, melyben az atomok felemelked­nek, majd lesüllyednek, miköz­ben kétszer áthaladnak a mik­rohullámú mezőn. Az ilyen „hi­deg” atomokkal működő atomóra eltérése 300 millió év alatt mindössze egy másodperc. Cityben. Egészen hétköznapi módon, azaz — példaképével ellentétben — nem repülve, ha­nem két lábon hagyta el a tett színhelyét fekete maszkjában. Szőrén állva, Párizsba A Rekordok könyvébe sze­retne ismét bekerülni Claide Auger francia lovas, Magyar- országról induló attrakciójával. A fiatalember szeptember 19. és 26. között két ló hátán állva teszi meg a Mosonmagyaróvár és Párizs közti távolságot. A rendkívüli sportesemény alatt Auger 1432 kilométert fog megtenni, átlagosan napi 10 órás „álldogálással”, és együt­tesen 18, Cob fajtájú ló hátán. A maraton szeptember 19-én indul. Auger minden lópáron egy órát üget, átlag 18 kilomé­teres óránkénti sebességgel. Egyórás lovaglás után egyper­ces átszállás következik, majd az újabb hátas pároson újabb egyórás lovaglás, amit már ne­gyedórás pihenés követ. A fo­gat Iá francia nemzeti lovasnap­ra őr kézi k majd Párizsba. W-WIW.WV • Az Agrár- szövetség felhívása Az Agrárszövetség Bács- Kiskun Megyei Választmánya megyei agrárparlament létreho­zását kezdeményezi, az ágazat­ban működő érdekképviseletek, országgyűlési képviselők és a parlamenti pártok megyei veze­tőinek, az FM megyei képviselő­jének, agrárszakértőknek rész­vételével. Az Agrárszövetség szeretné, ha ebben a körben rendszeressé válna a vélemény- és információcsere. Igaz, az ága­zat kardinális problémái nem helyben megoldható kérdések. Egy ilyen fórum azonban arra mindenképpen vállalkozhat, hogy a gyakorlati tapasztalatok információs bázisává váljon a törvényhozók számára is. Napja­inkban a mezőgazdaságban olyan folyamatok zajlanak — pri­vatizáció, szövetkezetek és álla­mi gazdaságok átalakulása —, amelyek hosszú távra meghatá­rozzák a parasztság jövőjét, akár az egyéni gazdálkodást, akár a társas vállalkozást, szövetkezést választják. Elsősorban a falvak, a vidék, de mindannyiunk érdeke, hogy ezek a változások nagyobb zökkenők nélkül megtörténjenek. Úgy véljük, fontos ezekről véle­ményt cserélni mindazon szerve­zetek képviselőinek, akiknek meghatározó szerepük van a végrehajtásban, a közvélemény formálásában, parlamenti pozíci­ójuk birtokában a legmagasabb szintű döntések meghozatalá­ban. Az Agrárszövetség a me­gyében élő országgyűlési képvi­selőkön, a parlamenti pártok me­gyei vezetőin túl számos — a me­zőgazdasággal, élelmiszeripar­ral kapcsolatos — érdekképvise­leti szervezetnek küldött meghí­vót a megyei agrárparlamentre. Ha van olyan szervezet, illetve érdekképviselet, amelyik kima­radt, amely létezéséről nem tu­dunk, elnézést kérünk, és őket is tisztelettel várjuk Kiskunhalasra, az állami gazdaság kereskedelmi főágazatának tanácskozótermé­be (Kiskunhalas, Majsai u. 18. sz.), 1992. augusztus 27-én, 14 órakor. Agrárszövetség Bács-Kiskun Megyei Választmánya Bűnügyek TÖRÖK VESZEDELEM. Hivatalos személy elleni erőszak címén vettek őrizetbe a hét végén két törököt. Egy velük szemben intézkedő rendőr őrmestert lök- döstek, ruháját megszaggatták, aki emiatt gumibotot használt el­lenük. A dulakodás közben a 16 esztendős és a 49 éves török ál­lampolgárok könnyebben meg­sérültek. A vizsgálat megkezdő­dött ügyükben. FOSZTOGATOTT, gyújto­f atott. Kecskeméten, a Kemény .sigmond utcában törtek be egy lakásba a napokban, majd' 228 ezer forint értékű arany ékszert, festményt és készpénzt vittek el. Az ismeretlen tettes(ek) távozá­suk előtt a lakást is felgyújtották. HÚSTOLVAJ. A kalocsai áfész pecsenyesütőjébe az ünne­pek alatt törtek be. A tolvaj szálonnát és sertéshúst vitt el, melynek értéke 50 ezer forint volt. A STRAND RÉMEI. A kecskeméti rendőrség két 18 éves és egy 17 éves fiút vett őri­zetbe augusztus 20-át követő­en. Mindhármukat azzal gya­núsítják, hogy a széktói stran­don különböző ruhaneműket loptak el a vendégektől. FELÖLTÖZÖTT. Hamis vagy lopott kulcs segítségével nyitotta ki a betörő Kiskunhala­son a Bokányi utcai farmer­üzletet. Dzsekiket és pólókat vitt el: a leltár 220 ezer forintos kárt állapított meg. „ n m KERÉKPÁR BMX Csikós világbajnok! Négy napon át Csillebérc adott otthont egy fiatal sport­ág, a kerékpá­ros BMX világ- bajnoki küzdel­meinek. Me­gyénket öt ver­senyző képvi­selte, mivel Mé­száros Kornél sérülés miatt az utolsó pillanat­ban kénytelen volt visszalép­ni. A megyebe­liek közül Csi­kós Gábor telje­sítménye kíván­kozik az élre: a 14 év alattiak szabadstílusú versenyében vi­lágbajnok lett! Félcső verseny­számban a har­madik. A 14 év felettiek sza­badstílusú ver­senyében Mi- rity Andor má­sodik, talajon a negyedik. Ifjú Sinkó Lajos szabadstílus­ban ezüstérmes a 16 év felettiek közt, félcsőn hatodik. A 15 év felettiek közt Jóni György félcsőn • Mirity Andor egy második és egy negyedik helyezést szer­zett a világbajnokságon. Szőlőbemutató Katonatelepen Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai bor­szőlőtermesztés válságba került. A borkereskedelem visszaesése a termelés csökkenését vonta maga után, s ez együtt jár a termelés szabályozásának kényszerével is. Bács-Kiskunban a termesztők nagy száma is indokolttá teszi, hogy a szakemberek megpróbál­ják megkeresni az ágazat túlélé­séhez szükséges lehetőségeket. Ennek jegyében hívják fel a fi­gyelmet a borszőlőtermesztés mellett az étkezési szőlő termesz­tésének hasznára. A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet és az Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesülete nyílt étkezé- siszőlő-bemutatót szervez Katona­telepen, a Mathiász-telepen, au­gusztus 27-én, délelőtt 9 órakor. Díjkiosztás természetvédőknek A Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány kuratóriuma a közel­múltban bírálta el az 1992. évi pá­lyázatra beérkezett pályamunká­kat. A díjak ünnepélyes átadására tegnap délután került sor a nemze­ti park igazgatóságán. Mint dr. Tóth Károlytól, a kuratórium el­nökétől megtudtuk, ebben az év­ben 500 ezer forint állt rendelkezé­sükre az elfogadott kilenc pálya­munka támogatására. Kiemelésre méltó tanulmányt készített a vidrák biológiájáról dr. Beier László. Dr. Fáy József és dr. Mező Tibor kecskeméti állatorvo­sok a park területén megsérült ál­latok gyógyítását végzik majd a pályázaton nyert pénzből, Schantl- né Farkas Julianna, soltszentimrei tanárnő pedig hároméves progra­mot dolgozott ki az óvodai termé­szetvédelmi nevelés bevezetésére. A kuratórium döntése értelmében anyagi támogatásban részesült to­vábbá Szabó Réka, Madarász Bog­lárka, Tajti László, Szabadkai Ivett, Tóth Tünde és dr. Bába Károly. • Új vámudvar és vámszabadterület nyílt Kecskeméten, az István király körúton. Az augusztus 1 -jei új vámjogszabályok megjelenésére lépett tegnapi ünnepélyes megnyitóval a Bagoly Kft. A megyében elsőként egy helyen van az áruforgalom, a speditíció, a raktározás és a vámügyintézés, mely gyors, pontos és szakszerű. Vámudvaruk tízezer négyzetméter területű, melyhez 800 m2-es fedett tárolótér tartozik, a tizenhatezer négyzetméteres vámszabad- területen pedig 2700 m2-es a fedett csarnok. A Bagoly Kft. korszerű számítógépes komplex ügyintézéssel, azon­nali vámfizetési lehetőséggel, maximális biztonsági feltételekkel (fegyveres őrzés), kulturált környezetben parkolási és tisztálkodási lehetőséggel, büfével és nyilvános telefonnal várja az exporttal és importtal foglalkozó cégeket és magánembereket egyaránt — na­ponta 6 órától 22 óráig. 185/8 wjTívmm BACS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. Vili. 25-én, megrendelés sorszáma: 230 008 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245.— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940— Ft. ISSN 0133-235 x >* <*>" * Aki saccolja az időt Kérdezem a buszmegállóban egy negyven —ötven közötti férfiútól, hogy mennyi az idő. Mire tétovázás nélkül ezt mondja: Néz­ze, uram, én ugyan nem tudom. Mert én, hogy úgy mondjam, saccolom az időt. —- Hogyhogy? — kérdezem tőle. Mire a válasz: — Uram, én munkanélküli vagyok. Nem kell időre menni sehová. Nem kések el se­honnan sohasem. Nem vonnak felelősségre az időkiesésért. Szóval, szabad vagyok, mint a madár. Érti? Én csak úgy megsaccolom az időt... — Mégis: mennyi idő lehet éppen most? — kérdezem tőle. Mire ö: — Szerintem pontosan a duplája a felének. '"'’/%Ä>szinte válasz örömével mentem tovább. I*>v A V. M. NAPTÁR 1992. augusztus 25., kedd Névnap: Lajos, Patrícia Napkeitc: 5 óra 54 perc Napnyugta: 19 óra 38 perc Holdkelte: 2 óra 13 perc Holdnyugta: 17 óra 48 perc Derült, száraz idő várható, mérsé­kelt légmozgással. Délutánra 27, 32 fo­kig emelkedik a hőmérséklet. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 23-áo Kecskeméten a középhő­mérséklet 25 (az 50 éves átlag 19,4), a legma­gasabb hőmérséklet 31,5 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 7,8 órán át sü­tött. Tegnap reggel 19,2, 14 órakor 28,2 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 17,5 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1016,2 millibar — emelkedő — volt. Augusztus 23-án Baján a középhőmérséklct 24.4 (az 50 éves átlag 19,7), a legmagasabb hőmérséklet 32,1 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 7,5 órán át sütött. Tegnap reggel 20,8, 14 órakor 28,2 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 18,4 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1017.4 millibar — csökkenő volt. Aktuális agrometeorológiai értékelést, nö­vényvédelmi előrejelzést és védekezési taná­csokat kaphatnak az érdeklődők a 76/20- 468-as telefonon. A háromperces szolgálta­tás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. — TESTÜLETI ÜLÉS KISKÖ­RÖSÖN. Kiskőrös Város Képvi- selő-testülete soron következő ülé­sét holnap, 14 órai kezdettel tartja a városháza dísztermében. A fon­tosabb ügyek közül a céltámogatá­sok igénylése 1993-ra, a város la­kosságának szociális helyzete, a Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ beszá­molója, a város építészeti öröksége és annak védelme, és a városban működő alapítványok munkájáról szóló előterjesztés kerül a szenáto­rok elé. — GÁZLÁNGGYÚJTÁS. Au­gusztus 29-én — a tervezettnél ha­marabb — Ladánybenén sor kerül az ünnepélyes gázlánggyújtásra, ahol az emléktábla-avatás után 15 órától sportprogram várja a köz­séglakókat. A Ladánybene 27 reg- gae-zenekar koncertje 20 órakor kezdődik, majd utcabállal zárul a község életében jelentős nap. — KÉT-MÉRLEG. Kunszent- miklós Város Önkormányzata au­gusztus 27-én, csütörtökön tartja a soron következő ülését, ahol a leg­főbb napirend, a KÉT, azaz a helyi Építőipari és Szolgáltató Kft. első fél évi működése lesz. A honatyák előtt dr. Horváth László ügyvezető igazgató számol be. — IZRAELI EMLÉKEK. Ambrus Lajos alkotásaiból ren­deztek kiállítást a kecskeméti hely­őrségi klubban, ahol a huszonhét kép legtöbbje izraeli emlékeket idéz. A Ballószögben élő festőmű­vész tárlatát szeptember 3-áig, na­ponta 10—18 óráig láthatják az érdeklődők. — INFORMÁCIÓS EST. A TOP 12 önsegélyező kör augusz­tus 28-án, 18 órától a bajai Ma cherie kávéházban információs es­tet tart, ahol sor kerül az újabb csoport megalakulására is. A rész­vétel díjtalan. Hatos lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint az augusztus havi ha­toslottó-sorsolás nyerőszámai a következők: 5, 6, 7,11, 16, 45 A pótszám: 14 TABLETTA A nagymamának fáj a gyom­ra. Lánya ajánlja, hogy vegyen he egy jó tablettát, amelyet a tévében hirdetnek, állítólag na­gyon hatásos. — Nem kell! — jelenti ki ha­tározottan a nagymama. — A tévében ugyanaz a nő naponta háromszor panaszkodik gyo­morfájás miatt, heveszi ezt a tablettát, de úgy látszik, nem se­gít neki, mert másnap elölről kezdi. A Faluiévá holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: — Géptipp: praktikus kiegészítőkről — Kárpótlás a gyakorlatban — Üzlet hajón — Tőzsdei hírek — Lóról lóra — Izsó-köszöntő. hallotta a rádióban egy vetél­kedőben: Larry Lurex a Queen tavaly AIDS-ben elhunyt sztárjával azonos. Menten visszatértek a hulladéktelepre, és 600 lemezt meg két szala­got még sikerült épségben ki­menteniük. Az ötgyermekes családapa Boylan most azt tervezi, hogy a lemezeket és a szalagokat a Sotheby’s árve­rési cég útján értékesíti. Szak­értők szerint közel 200 ezer dollárra számíthat. a negyedik. Fodor Pál a felnőttek­nél félcsőn szerzett bronzérmet. A BMX-esek menedzser edzője Sinkó Lajos.

Next

/
Thumbnails
Contents