Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19 / 196. szám
Magyar életképek Szent VÁNKOSBAN, MOCSÁRBAN, BARLANGBAN, HORDÓBAN A korona sorsa egybeforrott a magyar nép történelmével. Első királyunk idején elsősorban az uralkodó méltóságának megtestesítője volt, csak fokozatosan vált a hatalom jelképévé is. Szent István leszármazottai, az Árpád-házi királyok, a nyugat-európai szokásoktól eltérően, nem az arra az alkalomra készített új koronával avattatták magukat, hanem mindig az első uralkodóéval. Ezért is alakult ki nálunk az általánostól élté-, rő koronakultusz. A korona birtoklása a hatalom, a kormányzás birtoklását is jelentette. Erzsébet királyné 1439- ben áldott állapotában lett özvegy. Még meg sem született fia számára szerette volna megszerezni a trónt. A török szultán fenyegető terjeszkedése miatt a magyar főrendek szívesebben láttak volna egy az országot megvédeni tudó uralkodót, és meg is találták a lengyel Ulászló személyében. A várandós Erzsébet erről tudomást szerezvén megkérte udvarhölgyét, lopja el az akkor Vi- segrádon őrzött koronát. Kottaner Jánosné, a hűséges alattvaló, visszaemlékezésében leírta: a véletlen szerencse segítette példátlan cselekedete végrehajtásában. A lopás éjszakáján éppen gyengélkedett Visegrád várnagya, az őrjárat is lazított, így senki sem figyelt fel a kulcslopásra, lakatreszelésre. Kottanerné mindmáig ismeretlen nevű segítőtársával es a koronával Komárom várába sietett, ahol a királyné valóban fiúnak adott életet. Néhány héttel később Fehérváron, a több évszázados szokásnak megfelelően királlyá koronázták az akkor három hónapos Lászlót. Ezt később törvénytelennek minősítette az országgyűlés, mivel hiányzott az. országot képviselő főpapok, főrendek, előkelőségek hozzájárulása. (Ulászló ugyan birta támogatásukat, de korona híján mégsem lehetett magyar király.) Erzsébet, hogy pénzhez jusson, nyolcezer aranyforintért a Habsburgoknál elzálogosította a koronát. Onnan • A korona napjainkban a Nemzeti Múzeum egyik legféltettebb kincse. A magyar korona kalandos története csak nagy nehezen tudta visszaszerezni Mátyás, aki már évek óta uralkodott, amikor súlyos váltságdíj árán megérhette, hogy az ország koronás királya is legyen. A Bocskai-, a Rákóczi-szabad- ságharc, majd Napóleon támadása miatt folytatódott a korona rejtélyes útja. 1849-ben, a Habsburgok trónfosztásával egy időben megtiltották a királyságjel vényeinek nyilvános használatai is. Ám az ősi ékszer mindenüvé híven követte a kormányt, először Debrecenbe, Budára, majd Szegedre. Szemere Bertalan miniszterelnök —, „hogy az osztrák dinasztia beiktatásba ne jusson és így a törvényesség e jelét a nép előtt feine használhassa" — Orsóvá mellett egy füzesben elásatta a koronát rejtő ládát. Négy évig maradt titok a titok, amíg egy áruló magyar nyomra nem vezette az osztrákokat. A talajvíz addigra alaposan tönkretette az ország legfőbb jelképét, de volt idő a rendbehozatalára, hiszen legközelebb csak másfél évtized múlva, 1867-ben vették elő, amikor Ferenc József és felesége lett osztrák császár és magyar uralkodó is. Hazánk történetében Erzsébet volt az első és egyetlen királyné, akit a férjével egy napon királynővé szenteltek. István koronája ezután már csak egyszer tölthette be eredeti rendeltetését, 1916-ban, amikor a máig az utolsó magyar király, IV. Károly fejére került. A második világháború végén Szálasi Ferenc a koronára tette le nemzetvesztő esküjét, majd Veszprémben, a viadukt sziklabarlangjában, később pedig Kőszegen és Velem községben rejtette el a koronaőrökkel. Ausztriában, Mattsee falu határában egy benzineshordóba dugták, majd elásták, ám az üres ládát, mintha benne lenne a korona, továbbvitték. Az amerikaiaknak csak nagy nehezen vallották be a koronaőrök: Szálasi utasítására a nemzetvezető halála esetén öt évig kellett volna hallgatniuk a rejtekhelyről. A parancs úgy szólt: ha akkor nem nemzetiszocialisták kormányozzák Magyarországot, a koronát megőrzésre át kell adni a Német Birodalom Führeré- nek” — mondta kihallgatásakor a koronaőrség vezetője, Pajtás ezredes. Az amerikaiak előbb Európában, majd évtizedekig Amerikában őrizték a magyar államiság jelképét. 1978 elején az Országházban rendezett ünnepségen adták vissza legbecsesebb történelmi ereklyénket. FEB • Szent István napja csak az utóbbi időkben vált az új kenyér megünneplésének alkalmává. Hogy az ünnepnek megmarad-e ez a tartalma, azt majd a jövő dönti el. Szent István-napi népszokások A magyar nép évszázadokon át mindig megemlékezett Szent István ünnepéről. Hagyományosan zöld ágak, virágok díszítették a falusi portákat, malmokat és templomokat. Magyarszentmárton népe e napon megjutalmazta a legjobb lovakat nevelő férfit, a legszebb facsemetét nevelő nőt. Az alpári születésű egy kori j uhászbojtár, Kádár Lajos mondta el egy gyűjtőnknek, hogyan élt a tiszaalpári néphitben és szokásokban Szent István napja: A birkákat csak István királyig fejték az én időmben. Akkor még a juhász megfejhette háromszor-négyszer a maga hasznára. Ez olyan ráadás volt a juhásznak, hogy legyen túrója neki. Akkor már nem szabad mindennap megfejni, hanem először két nap, aztán öt nap, hogyhajó a mező. Leginkább nem szokott jó lenni a mező, kiég akkorára. A legényavatás is Szent István király napján történt. Aratás után, ha a legényjelölt a kaszát is derekasan forgatta, aztán csépléskor serénykedett, a zsákot is hordta fel a padlásra. De ha avval legénykedett, hogy csúnyán beszélt, a család úgy szavazott, hogy nem történhet meg a lepényavatás: Az ördögök rovásán vagy szamba véve, az olyan beszédűnek parazsat kellene a nyelvére tenni, taknyos vagy! (Bősnyák Sándor gyűjtése.) • A képén a szazad elejen épült, nemregen restaurait szentkirályi katolikus templom látható, előtte István király szobrával. SZENTKIRÁLY KRÓNIKÁJÁBÓL A község népe hű maradt patrónusához A Tiszakécske és Kecskemét közötti kis település népe hűen őrzi Szent István emléket. Nemcsak azzal, hogy a katolikus templom elé István király szobrát állították, hanem azzal is, hogy a soha el nem fogadott Lászlófalva helyett visszaszerezték az ősi elnevezést, Szentkirályt. Á falu plébánosa, Puskás Mihály a tavalyi szentkirályi búcsú alkalmára készített egyházi értesítőben hosszasan foglalkozik —- egyebek közt dr. Pálóczi Horváth András kutatásainak eredményeit felhasználva — az egyházközség és a katolikus templom történetével. íme néhány részlet a falu krónikásának írásából. „Minden kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy Szentkirály Árpád-kori eredetű falu, amely templom titulusáról, vagyis védőszentjéről kapta nevét. Amikor Szent László király uralkodása idején — 1083-ban — szentté avatták István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt, általánossá vált, hogy az épülő templomok patrónusává választották a „szent királyt”. Ez a kifejezés — szakemberek szerint — mindig Szent Istvánra vonatkozik. Bizonyítja ezt az is, hogy a Szentkirály nevű települések ma is többnyire őt tisztelik patrónusként. (.. .) Községünk temploma feltehetőleg ebben az időszakban épült, román stílusban. Minden valószínűség szerint a tatárjárás alkalmával — ha nem is teljesen, de,— pusztulásnak indult. Ahogy IV. Béla idejében megkezdődött sok helyütt a betelepítés, feltehetően itt is a betelepülők rendbehozták a templomot és újból megindult a hitélet . . . Az 1880-as években a szentkirályi katolikus hívek részére a régi iskola helyéről lévő vert falú iskola szolgált istentisztelet helyéül, írja Takács Mihály szent- királyi lelkész. 1896. augusztus 7-én óriási jégeső és szélvihar vonult át Szentkirályon, amely a régi iskola tetejét a plébániaföldön lévő tanyáig röpítette. A régi iskola pusztulása után merült fel a gondolat, hogy Szentkirályon templomot kell építeni a katolikus lakosság számára. (. . .) Az építkezést az 1901-es év tavaszán kezdték és ugyanazon év őszén be is fejezték. Az új szentkirályi katolikus templomot Bogyó; Pál. kecskeméti prépost plébános szentelte fel 1901. december 14-én. (. . .) 1952-ben Szentkirályt elcsatolták Kecskeméttől és sokak szóbeli közlése alapján az akkori tanácselnök azt javasolta, hogy az önállósuló községet nevezzék el Lászlófalvának. Mivel senki nem mert ellenszegülni, félve a következményektől, ezért máról holnapra a több száz éves múltú települést elnevezték Lászlófalvának. Ha arra gondolunk, hogy itt Szent László királyra történt volna utalás, akkor ez bizony melléfogás, mert Szent Istvánt, a honalapítót nevezték „szent királynak”. Ez a nép mindig Szent Istvánt tisztelte patrónusaként. Viszont az a szóbeszéd járta akkor, hogy az illetékes funkcionárius, lévén keresztneve László, önmagáról neveztette volna el a községet. Történelmi szempontból, ami nem bizonyítható hitelt érdemlően, az nem elfogadható. A lakosság többsége soha nem szerette meg ezt a nevet. Viszont a község határa megőrizte a régi neveket: Felső- és Alsószentkirály. A környék népe a lászlófalvaikat továbbra is szentkirályiaknak nevezte.” —jegyzi le az egyházi értesítőben a ma is Szentkirályon szolgáló Puskás plébános. ALAPKŐLETETEL A DUNA FENEKÉN A polgári egyenlőség hídja A még nem létező magyar főváros, Buda—Pest első állandó hídjának alapkőletételi ünnepségét 150 esztendővel ezelőtt, 1842. augusztus 24-én tartották, az addigra már elkészült pesti hídfő alapgödrében. A Lánchíd teljes hossza 380 méter, szélső nyílásai 88,70, középnyílása 202,62 méter. A pillérek alapjai lenyúlnak a Duna medrébe, a láncok a mederbe épített két kőE illér tetején lévő sarukra támaszodnak és a hidfőben, a föld alatt lévő lehorgonyzó kamrában végződnek. (Lásd a mellékelt ábrát, a Lánchíd eredeti tervéből.) A tervező William Clark és az építésvezető, Adam Clark — mindketten angolok, de csak névrokonok — világszerte ismert építészeti remeket alkotott. A híd megvalósi- tásából oroszlánrészt vállaló Széchenyi István javaslatára és kérésére jöttek Magyarországra. Gyakorlatilag két évig tartott a kivitelezés legkényesebb része, a hídfők és a pillérek alapozása. — Egy cölöp 15x15 hüvelyk (nagyjából 38 cm) vastag, 20-25 méter hosszú volt — tudtuk meg Gáli doktortól. A cölöpöt, hogy biztosan a helyére kerüljön, általában 400-szor kellet a mintegy 1,5 tonnás verőkossal leütni. A több ezer eredeti cölöp nagy része még ma is a helyén áll. A hídfők és a pillérek alapozásával 1847-ben végeztek, ezután kezdődött a vasszerelés. Először a hídláncokat szerelték össze, mégpedig úgy, hogy a lánc egyik végét összekötötték a lánckamrában lévő horgonyzással, majd a hídfő és a pillér irá• Részlet a Lánchíd eredeti terveiből. A láncok lehorgonyozása a lánckamrában. nyába folytatták a szerelést. A nehéz láncokat csigasorok közbeiktatásával, a partra telepített gőzgép segítségével emelték a helyükre. Az utolsó láncszem beemelését egy úszó állványról nézte végig Széchenyi gróf is. Azonban váratlan baleset történt: a lánc rázuhant az úszó állványra, az ott-tartózko- dók a Dunába estek. Széchenyi ki tudott úszni a partra, de egy munkás életét vesztette. A baleset csak rövid, a márciusi forradalom jóval hosszabb időre félbeszakította az épitkezést. Hogy a Budát ostromló osztrákok ne tudják a láncok lehorgonyzásait felrobbantani, Clark Adám elárasztotta a lánckamrát, a szivaty- tyúkat pedig szétszereltette. Áz építkezés csak a világosi fegyverletétel után folytatódott. Az első kocsi 1849. január elsején haladt át a még el sem készült hídpályán: 12 gránátos kíséretében Budáról ezen az úton menekítették ki a koronát. A Lánchidat illetően már korán megvalósult a közteherviselés: az építéséről 1839-ben elfogadott törvény kimondta: minden gyalogos — a nemesek is — egy-egy krajcárt, a kocsik 4 krajcárt kötelesek fizetni az áthaladásért. Kossuth Lajos ezért is nevezte a Lánchidat a polgári egyenlőség hídjának. (Sz. M.)
