Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-17 / 194. szám
PETŐFI NÉPE VÁLASZ CIKKÜNKRE 6. oldal, 1992. augusztus 17. A LEOLVASÓ ÁTLÁT A VÍZEN Bonyodalmak a vízóra körül 9 Madártávlatból. (Fotó: Gaál Béla) Hová folyik a víz? című cikkünkben beszámoltunk arról, hogyan jártak a vízművel a kecskeméti Tinódi utca lakói. Vízaknájukat elöntötte a víz, az illetékesek ennek ellenére le tudták olvasni a pontos adatot a mérőóráról. Tassy Lajos közös képviselő azt is elmondta, hogy az egyéni mérőórák által regisztrált fogyasztás sokkal kevesebb a közös óráról mért adatoknál. Vajon igazuk van-e? Tassy úr július végén tárgyalt a vízmű illetékeseivel: arról kérdeztük, sikerült-e pontot tenni a vita végére? — Kompromisszumos megoldás született, bár a vízmű azzal gyanúsít minket, hogy mi törtük össze a közös vízóra üvegét, hogy az ne működhessen! Sőt, azt állítják, hogy mi magunk árasztottuk el vízzel az aknát, ennél fogva velünk akarják kifizettetni a csere költségeit! Azt viszont elismerték, hogy nem mér jól a fogyasztómérőjük, de nem a mostani, hanem az előző volt rossz szerintük. Tehát nem többet mért a kelleténél, hanem kevesebbet! Méghozzá sokkal kevesebbet! Azt mondták, hogy öt évre visszamenőleg kifizettethetnék velünk az ebből adódó, általuk meghatározott különbözetet! De hadd kérdezzem meg, miért törtük volna mi lakók össze a vízórát, amikor már mindenkinél ott voltak az egyéni fogyasztásmérők, melyek a valóságnak megfelelően mértek? Egészen egyszerűen rágalom, hogy mi tettük volna! — Ma már a saját külön fogyasztásukat fizetik, nem? Nem, dehogy! Közölték velem, hogy amennyiben jelentős eltérés mutatkozik, mondjuk a tavalyi év hasonló időszakához képest, akkor — és most figyeljen — módosítani fogják a számlát, és kifizettetik velük a különbséget! — Attól függetlenül, hogy mit mutat az egyéni órájuk? — Úgy látszik, azt nem fogadják el: csak a saját, közös mérőóra szerint hajlandók számlázni! A vizmü Izsáki úti épületében beszélgetünk Dóka Péterrel és Pet- rovics Irénnel, a számlázási osztály képviselőivel: — Azzal kezdemén, hogy a vízóráink technikailag nem tudnak többszörös adatot mérni! — mondta Dóka Péter a beszélgetés elején. — Nem mérnek tehát hamisan, ezt nem árt tisztázni az elején! — Ezek szerint mégis, hiszen most azt mondják, hogy a Tinódi utcában kevesebbet mértek évekig, egészen pontosan január 20-áig, amikor lecserélték a régi órát. Most öt évre visszamenőleg ki akarják fizettetni a lakókkal a különbséget? — Valóban, a Tinódi utcaiak irreálisan alacsony összeget fizettek januárig. Ez akkor derült ki, amikor Tassy úr tiltakozása ellenére lecseréltük a régi órát: rögtön utána ugrásszerűen nőtt a mért vízfogyasztás (a háromszorosára). Az érvényben lévő rendelet szerint öt évre visszamenőleg a lakóktól beszedhetjük ilyen esetekben a különbözetet! — Már elnézést, de tehetnek arról a lakók, hogy a vizmü saját órája — mely hitelesítve volt — rossznak bizonyult? — A lakók kötelessége, hogy bejelentse nekünk, ha rendellenesen működik az óra! Miért nem ellenőrizték, miért nem nézték meg korábban? — A lakók? Tehát annak ellenére, hogy Önök mérték a saját órájukról az adatokat, és önök számlázták az összeget, most a lakó a hibás, és neki kell fizetnie? — Jogunkban áll kifizettetni ezt a különbözetet, de mi nem fogjuk ezt öt évre visszamenőleg kérni, csak egy negyedévre! — Nem a vízmű kötelessége egyébként, hogy négyévenként hitelesítse a saját óráit? — De igen. — Mióta működik ez a vízóra? — 1986 óta. — Akkor 90-ben hitelesíteni kellett volna, nem? — Nézze, a lakók vizet fogyasztottak, és nem annyit fizettek, amibe ez került. Nekik vagy a közös képviselőnek jelenteni kellett volna, hogy túl kevés vízdíjat fizetnek. Általában a becsületesek szólni is szoktak, mert nem érdekük, hogy tévesen számlázzunk. Tehát az önök vízórái, ahogyan az elején mondta, technikailag nem képesek arra, hogy a valós fogyasztás kétszeresét mérjék, de arra igen, hogy a tizedrészét? — így van. — Es ebben az esetben behajthatják az önök által meghatározott különbözetet. Ennek értéke lehet napi 200 liter is fejenként? Tinódi utca, Kecskemét. Kutyaszorítóban a lakók? (Fotó: Walter Péter) — Ezt nem mi határozzuk meg, hanem egy rendelet. — Nem tartja soknak az ilyenkor kiszámlázott 200 lit er/nap/fő adatot? — Valóban, ez több az átlagnál, de ez egyfajta kényszerítő erő, hogy mindenki számszerüsítse a fogyasztását. Mi egyébként inkább az előző év hasonló időszakát vesz- szük alapul. — Visszatérve a Tinódi utcaiak esetére: a közös képviselő azt sem értette, hogyan tudták leolvasni a vízórát, amikor az akna víz alatt volt?! — Teljesen mindegy, hogy víz alatt van-e, vagy sem! Mi le tudjuk olvasni! — Hogyan? — A leolvasó dolga az, hogy az adatokat leolvassa. Egyébként átlátunk a vízen, és minimális tévedéssel meg tudjuk állapítani, hogy mit mutat az óra. De nem érdemes ezt most konkretizálni. — Mégis, jelen esetben mi történt? — Ne menjünk bele! Az előírás szerint egyébként a lakóknak kell tisztán tartani az aknát! — Azért én elmondanám a részleteket — veszi át a szót Petrovics Irén, Dóka úr kollégája. — Ugyanis valóban nem igaz, hogy nem tudjuk leolvasni az órát, hiszen július elsején a leolvasáskor még száraz volt az akna. Július 15-én egy lakó bejelentette, hogy a vízóra víz alá került. Embereink kimentek, leszivattyúzták a vizet és bejelentették a hibát a Városgazdálkodási Vállalatnak, mivel az ő locsolóvezetékük hibájából történt a baj. De 17-én újra ki kellett mennünk, mert az akna újra víz alá került: valószínűleg a lakók árasztották el. Hétfőn megint száraz volt az akna — miután másodszor is ki kellett szivattyúznunk, de ekkor a vízóra üvegje volt már betörve, úgyhogy nem is tudott tovább üzemelni. Elképzelhető, hogy ezt is a lakók törték össze! — Tassy úr szerint az üveg csak meg volt repedve, és a vízmű emberei vették ki belőle az üveget. — Nem, itt szándékos rongálásról van szó, és az idevonatkozó rendeletek értelmében a vízóra sértetlenül való megőrzéséért a lakók a felelősek, tehát az újabb cserét nekik kellene megfizetniük! Jelen esetben ettől is eltekintettünk! — mondja Dóka Péter. — De ha jól tudom, a közös képviselő már öt-hat éve kérte, hogy hadd zárhassa a vízórát, amit Önök akkor nem engedélyeztek számára! — Hogy fértünk volna akkor az órához? — Például egy kulccsal.. . — Nem várhatja el tőlünk senki, hogy kulcscsomóval járjuk a várost! A lakók nagyobb bizalommal kellene, hogy legyenek irántunk! — Úgy tudom, most viszont engedélyezték a vízakna lezárását. — Igen. — Miért törték volna össze a lakók a vízórát, hiszen akkor már mindenkinek volt egyéni fogyasztásmérője? Érdekükben állt volna ezt tenni? — Igen, de nem akarok tippeket adni másoknak, úgyhogy hagyjuk ezt! — Ha már az egyéni órákat említjük, vajon miért mérnek ezekkel a lakók lényegesen kevesebbet, mint amit Önök eddig számláztak nekik ? — A válasz kézenfekvő! A lakók takarékoskodnak, mivel már maguk is látják, hogy mennyit fogyasztanak. Érthető pszichikai motivációról van szó. — Azt állítja, hogy felére, harmadára eshet vissza a fogyasztás a takarékosság következtében ? — Hogyne! Ráadásul a WC le- húzóját is kicserélik a tartályosról csaposra. Ezzel is sok vizet spórol-, nak meg. Nézze, ha a lakók agyon- takarékoskodják is magukat, a vízműnek akkor is el kell tartania magát: költségeink akkor is vannak: fenntartás, fizetés stb. — Ezek szerint hiába takarékoskodunk, a vízmű kapacitásából kifolyólag akkor is állandó költségekkel dolgozik! — Igen, sajnos, így van. — Még ha a lakók fele annyit fürdenek, mint korábban: még ha ez igaz is lenne: ez a magánügyük. Annyit kellene, hogy fizessenek amennyit fogyasztanak, nem? — Még így is lehetnek problémák, mivel mi ezentúl is a közös fogyasztásmérő alapján fogunk számlázni mindenütt! — Ott is, ahol az összes lakásban egyéni vízórákat szereltek fel? — Ott is. Elvileg ugyanannyit, vagy nagyjából ugyanannyit kellene mutatniuk: de ahol jelentős eltérés várható, ott a különbözetet a lakóknak ki kell fizetniük. — Miért, miből adódhat jelentős eltérés? Máshogy nem mérhetnek a fogyasztók órái, mint a maguké? — Nem, de ha a ház hálózatában csőtörés van, vagy olyan fogyasztó működik, melyen nincs óra, akkor az igy elhasznált víz- mennyiséget is a ház fogyasztja. A Tinódi utcaiak is, ha 5-600 köbméteresnél nagyobb eltérés mutatkozik majd a tavalyi év hasonló időszakához képest, a banki kamatoknak megfelelően fogják a plusz különbözetet megtéríteni. Az ő érdekük is, hogy kiderüljön, hogy valahol folyik a víz! — Miben maradtak most a Tinódi utca lakóival? — Az év végéig összehasonlítjuk a főórát a lakók egyéni fogyasztás- mérőjével. Akkor majd ki fog derülni, hogy történt-e tévedés, és ha igen, kinél? Bán János A Petőfi Népe 1992. július 25-ei számában megjelent interjúra reagáló észrevételeiket tisztelettel megköszönöm. Úgy gondolom ugyanis, hogy a részemről általános érvényűnek tekintett, többek között az ivóvízméréssel kapcsolatos ellenzérzések, az Önök véleménye alapján lényegesen nem módosult. Elsősorban azért nem, mert a vízfogyasztási szokások szélsőséf es példái — mindegy, hogy az evés vagy sok —jellemzőnek nem tekinthetők. Természetesen elfogadom — a cikkben is utaltam erre —, hogy sokan vannak egyedül, vagy kis létszámú családban élők, akik az átlagnál lényegesen kevesebbet fogyasztanak. Természetes, hogy ugyanez az arány nagyobb létszám esetén fordított. Hogy e mennyiségeket csak egyedi almérő felszerelésével lehet-e megállapítani, vagy a lakóközösség konszenzussal egy korrekt, mindenki számára elfogadható átalányt határoz-e meg, bárkinek szíve joga elfogadni vagy elvetni. Magam a mérő felszerelését kezdeményezők és az azzal ellentétes állásponton levők véleményét is tiszteletben tartom, azzal együtt, hogy az adott család vagy lakóközösség egyedi körülményei ezt indokolják, vagy nem. Biztosan akad olyan fogyasztónk, akinél bőségesen megtérül a lakásonkénti mérősítés költsége, és természetesen olyan is, akinél az eddigi közösségen belüli átalány a tényleges mérés alapján a kétszeres fogyasztást is mutathatja. Ijpz, hogy Ők a sajtó nyilvánosságát nem kérik, de ettől még példák sora bizonyítja az ilyen esetek előfordulását is. TISZTELT V. J.! Az összegyűjtött fürdővízzel történő WC-öblítés a civilizált országokban — elsősorban a higiéniai aspektusok miatt — nem tartozik az elfogadott víztakarékossági gyakorlat körébe. Ha azonban az egyre nehezedő megélhetési körülmények miatt ilyen módszerrel kényszerül valaki a családi kiadásokat csökkenteni, miért ne tehetné meg? Mindez azonban abba, a kizárólag magánügynek tekinthető kategóriába tartozik, amelyet — kicsit naturalista módon végiggondolva Lapjuk ez évi, 190. számában megjelent két olvasói levélre (Horváthné Szénási Katalin, Reile Géza u. 12. és V. J., Kalocsa) válaszomat az alábbiak szerint adom meg, kérve annak szíves megjelentetését. Tisztelt Horváthné Szénási Katalin és V. J.! • Szennyvíztelep, tartályokkal. a művelet részleteit — nem illik másoknak ajánlani. Természetesen ennek ellenére véleményét tiszteletben tartom, viszont engedje meg, hogy módszerét — gondolom a fogyasztók döntő többségének egyetértésével — ne tartsam követendő példának. TISZTELT HORVÁTHNÉ! Az Ön által laikusnak nevezett véleményét és kettő főre vetített havi 4-5 m3-es vízfogyasztását ugyan miért vitatnám? Tessék elhinni, hogy ugyanilyen létszámú család Kecskeméten számtalan akad, amelyik 25-30 m3 vizet is fogyaszt egy hónap alatt. Ugye nem gondolja, hogy e két szélső értéket jellemzőnek kell elfogadni, és ennek alapján tévedhetetlen következtetésekre lehet jutni?. Ön kifogásolja, hogy az általam kétséges minőségűnek tartott, sokféle bizonytalan eredetű vízórát miért hitelesítettük, miért engedtük behozni az országba. TISZTELT ASSZONYOM! Ön attól vásárol almérőt, akitől a legelőnyösebbnek látja. Mi azt nem hitelesítettük, legfeljebb a felszerelés műszaki körülményeit ellenőriztük. Hogy 4 év múlva, a hitelesítés lejárta után lesz-e vállalkozó, aki azt kijavítja és hitelesítésre alkalmassá teszi, nem tudom. Tartok tőle, hogy annak idején ez majd sok embernek gondot fog okozni, amelyet jó lett volna elkerülni. A DÁV példáját magam-is követendőnek tartanám, csakhogy a vízmérők utólag kerülnék „bepré- selésre” a lakások mellékhelyiségeibe, szerelési és leolvasási gondokat okozva, nem pedig a lépcsőházba, vagy egyéb közös helyiségbe, könnyen hozzáférhető módon. Ezért, azt hiszem, hogy a két rendszer összehasonlítása csak mint követendő cél tűnik elfogadhatónak, új lakások építésekor. Befejező gondolatait viszont teljes egészében osztom: A nyugati gyakorlatot valóban célszerű lenne megszivlelnünk. Ott ugyanis már elég régen rájöttek arra, hogy nem azért csökken a víz- fogyasztás mert almérőket szerelnek fel, hanem a tényleges takarékosság eredményeként. Ezért a lakásonkénti mérősítés módszerét nem is alkalmazzák. Tanulhatnánk még tőlük európai modort, toleráns társalkodási formát és egymás véleményének tiszteletben tartását illetően is. Magám — munkatársaimmal együtt — erre törekszünk. E szándék jegyében készséggel állunk minden fogyasztónk — így az On rendelkezésére a megalapozott vélemények és javaslatok hasznosítására. Szekeres István elnök vezérigazgató A szürőgépház.
