Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-13 / 191. szám
/V, \ Érdekegyeztetés a MAV-nál A vasutasok kollektív szerződésének néhány pontjában megegyezés született a MÁV vezetősége és a szakszervezetek között az érdekegyeztető tárgyaláson, megállapodtak a rendkívüli felmondás körülményeinek ügyében: továbbá a kártérítési szabályozás kérdésében is. Közalkalmazottak jogállásáról A kormány mai ülésen a tervezett napirend jelentést vital meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek a közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról is. Eltemették a cseh bíborost Tegnap a prágai vár Szent Vitus- székesegyházában, az érseki főtemplomban örök nyugalomra helyezték az augusztus 4-én, kilenc- venhárom éves korában elhunyt Frantisek Tomásek bíborost, volt cseh érseket. A hazájában és külföldön egyaránt széles körben tisztelt főpászlort az új érseki sírba temették. A gyászszertartáson és misén a szövetségi, valamint a cseh és a szlovák kormány vezető képviselőin kívül részt vett több külföldi méltóság is, így Lech Walesa lengyel és Thomas Klestil osztrák elnök, Helmut Kohl német szövetségi kancellár, Antall József miniszterelnök és Roland Dumas francia külügyminiszter. Túri vásár A földművelésügyi miniszter fő- védnökségével az idén Mezőtúron rendezik meg, a hagyományos túri vásárral összekapcsolva, a Mezőgazdasági Kistermelés ’92 országos kiállítást. Ezen a kertbarátok, a mezőgazdasági kistermelők és vállalkozók mutatják majd be eredményeiket. Az augusztus 27--30- áig tartó eseménysorban mezőgazdasági szakmai, környezetvédelmi tanácskozások, bemutatók, szakember-találkozók is sorra kerülnek majd. Kerékpárosok Nagykőrösön Augusztus 14-én kezdődik Nagykőrösön, a Pálfái-parkerdő- ben a,XXII. Nemzetközi és Országos Túrakerékpáros Találkozó. Á 19-éig tartó rendezvény programjai közül néhány: kerékpárutak Ceglédre, Szolnokra, Kecskemétre (Töscrdőbc). Mountainbike-versenyek, kerékpáros felvonulás, táncestek, teaház, főzőver- seny, kirakodóvásár. Új lap: Világszövetség Szombaton jelenik meg a Magyarok Világszövetségének új, kétheti lapja, a Világszövetség. Á kiadványt tízezer példányban adják ki: ötezer példányt Magyarországon, kétezret az utódállamokban, háromezret pedig a nyugat-európai és tengerentúli országokban terjesztenek majd, a világszövetség címlistája alapján. Vízbe fojtott újszülött Vízbe fulladt újszülött holttestére találtak a Duna Mohács-szigeti bal partján. Az 54 centiméteres, három és fel kilogrammos, életképes leánycsecsemő valószínűleg a múlt héten, hétfői megtalálása előtt három-négy nappal született, feltehetően orvosi beavatkozás nélkül, mert köldökzsinórját egy fehér cipőfűzővel kötötték el. A nyomozás eddigi adatai szerint születése után a vízbe dobták, halálát fulladás okozta. Brit bürokrácia A brit bürokrácia ezúttal valószínűleg túllőtt a célon —- nem úgy, mint áldozata, a 18 éves Simon Terry, jki olimpiai érmet szerzett hazájának, 1908 óta először e sportágban. A brit társadalombiztosítási intézetnek nem a bronzérem ellen volt kifogása, hanem hogy helyezését hazáján kívül érte el: s a szabályok úgy rendelkeznek, hogy külföldre utazó brit állampolgár nem jogosult munkanélküli-segélyre. így Simon, hazatérte után, a sok gratulálólevél között megtalálta a törvénytisztelő hivatal üzenetét is, amelyben heti 30 font sterlinges járadékának megvonásáról értesítik. V __________________________y iset Ü Ko4 |) '''■í^ecs karr>b\JZ^' PETŐFI A(EPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. érf., 191. szám Ara: 9,60 Ft 1992. augusztus 13., csütörtök MA Nyári rejtvénymagazin 5—6—7—8. oldal A JÁRVÁNY ÁLDOZATA LETT? Meghalt egy kisfiú Vasárnap még a tőserdei szabadstrandon tanította úszni édesapja a kilencéves kecskeméti Gál Lacikát. A kisfiú szerdán délelőtt - egyelőre pontosan nem ismeri okok miatt - meghalt. Csütörtökön a fájdalomtól sokkos állapotba került apa katonai szuronnyal támadt az orvosra, akit a gyermek haláláért felelősnek tart. Lacikát a következő pénteken — hátborzongató közjáték kíséretében eltemették. Mindez alig két hete történt. Időrendi sorrendben, így is össze lehet foglalni azt a tragédiát, melynek igazi okát valószínűleg sem a törvényszéki boncolás eredménye, sem a rendőrségi nyomozás nem lesz képes minden érintett számára megnyugtatóan feltárni. Mert lehet, hogy „csak” annyi történt: túlságosan zö- työgött a Lacikát Kecskemétről Halasra szállító mentőkocsi, s kicsúszott karjából az infúzió. De szállítani sem kellett volna, ha lenne a megyeszékhelyen is fertőzőosztály. Niccs. Szakmailag bizonyára nem indokolt . . . (A tragédiát felidéző riportunk első része a 3. oldalon található.) Huszonkét vállalat elkelt Eddig 22 vállalat kelt el a decentralizált privatizációban, a bevétel mintegy 1 milliárd forint, további 180 gazdálkodó szervezetet pedig már átalakítottak a tanácsadó cégek. Ösz- szesen 51 vállalat viszont még semmilyen kapcsolatot sem teremtett egyetlen tanácsadó céggel sem — mondotta Slosár Gábor ügyvezető igazgatóhelyettes tegnap az ÁVÜ-ben, az igazgatótanács ülését követően. SZOMBAT A HATÁRIDŐ Földigény-bejelentés az önkormányzatnál Augusztus 15-éig a helyileg illetékes önkormányzatoknál jelenthetik be földigényüket azok, akikre a kárpótlás I. törvény vonatkozik. Igénylésük elbírálását a kár- rendezési hivatalnál gyorsított eljárással végzik majd. Bugacon körülbelül 11 ezer aranykorona értékű földet, azaz körülbelül 2200 hektárt jelöltek ki kárpótlásra. Bár a földalap-kijelölést megfellebbezték a kárrendezési hivatalnál, így döntés még nincs. A múlt hét közepéig huszonötén adták be igényüket földre, ez körülbelül 1500 aranykoronát, azaz 300 hektárt jelent. Akik eddig bevitték az önkormányzathoz irataikat, a volt földjeiket szeretnék megszerezni, melyek többsége nem tartozik a kárpótlási földalapba. Az is igaz, hogy a földigénylés és a kárpótlásra kijelölt terület nagyságrendben különbözik egymástól. Amit nem kérnek a leendő tulajdonosok, annak hasznosítása e pillanatban igen nagy kérdés. Fajszon, Tóth Erzsébet jegyző szerint ötvenkilencen jelentettek be termőföld tulajdonjogának megszerzésére igényt. Ez a számítások szerint 6600 aranykoronát jelent. A kárpótlási igény — melyet a kár- rendezési hivatal jelzett annak idején -— 18 ezer aranykorona. A jegyző szerint az utolsó napokban is várható, hogy jónéhányan benyújtják papírjaikat. A többi kárpótlási törvény szerint érintett nagy valószínűséggel nem nyújt be termőföldigénylést. Vélhető, hogy a földrendező bizottságban nagy viták lesznek, s nem valószínű, hogy megegyezés születik a földárverések előtt. Bácsbokodon, Héhn László jegyző elmondta, hogy a földigénylést bejelentők nagy többsége az aranykorona-érték meghatározásával volt bajban. így csak becsülni tudják, hogy a 60 ezer aranykorona értékű kárpótlásra kijelölt földterület (mintegy 2000 hektár) egyhar- madára nyújthatnak be a kárpót- landók igényt. A tapasztalat az, hogy aki az önkormányzathoz bevitte a papírjait, licitálás nélkül, azaz az ezer forint aranykoronán- kénti áron, szeretne földhöz jutni. G. E. NÖVÉNYTERMESZTŐK HÁTRÁNYBAN Mezőgazdaságiár-alakulás • A kecskeméti piacon is gyakori beszédtéma a termelők között az árak alakulása. A mezőgazdasági termékek felvásárlási ára júniusban 10 százalékkal haladta meg a tavalyi árszintet. A januártól júniusig tartó időszakban azonban összesen csak 6 százalékos volt az emelkedés az 1991. év hasonló időszakához képest. Az ágazatok között azonban igen nagy az eltérés — állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal felmérése. A növénytermelési és kertészeti terméket előállító gazdálkodók kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek az állati termékek előállítóihoz képest. Tizennyolc hónapos kislányával zsarolták a rablók azt a foktői fiatalasszonyt, akit kedden reggel támadott meg otthonában két férfi. Az elképesztő bűncselekmény során 29 ezer forintnyi készpénzt és két aranygyűrűt zsákmányoltak a lakásból, majd egy fehér, feltehetően nyugati típusú (egyes tanúk szerint Mercedes) autóval menekültek ki a faluból. A Béke utcai ház 20 esztendős tulajdonosa fél kilenc körül a hátsó udvarban hallott zajt a lakásból. Gyanútlanul indult előre, s mivel ott nem látott senkit, az előAz előbbiek felvásárlási árai ugyanis az 1991 -es szintnél is alacsonyabbak voltak, átlagosan 6,7 százalékkal. Kivételt képez azonban a gyümölcsfelvásárlás, ahol a tavalyi árakhoz képest a január—júniusi időszakban, átlagosan 19 százalékkal magasabb bevételhez jutottak a termelők a felvásárlás során. Élő állatok és állati termékek vonatkozásában az árak csak 6-7 százalékos emelkedést mutattak júniusig. szobába lépett. Abban a pillanatban valaki hátulról megragadta mindkét kezét, és megszorította. A másfél éves kislány közben a szobából hívta anyukát, mire a másik támadó kiemelte az ágyból. „Ha nem adsz, megnézheted a gyereket ...” fenyegették meg az anyát, aki gondolkodás nélkül vette elő a 29 ezer forintot. Még lehúzták az ujjúról a gyűrűket és pillanatokon belül eltűntek a házból. A rablók 20-22 év körüliek, mintegy 180 centiméter magasak, vékony testál katúak, kreol bőrűek (Folytatás a 2. oldalon) Rokkantkocsival a Szafariparkba Ma indul háromnapos kirándulásra a Bécs melletti Szafariparkba huszonöt kecskeméti mozgássérült — köztük tizenhárom tolókocsis — fiatal. Az utazás költségeit a városi családsegítő központok adták össze, az Express Utazási Iroda a szervezést vállalta ingyenesen. A Vöröskereszt természetbeni támogatással járult az utazás komfortjához. A Szafaripark magyarországi képviselője kedvezményes belépőjegyeket ajánlott fel a mozgássérült fiataloknak. (A4, oldalon írást közlünk a különleges állatkertről.) ELSŐ SORSOLÁS LAKÓTELEKEN Félmilliónál több szelvény a Top-Tipp játékban A Lakitelek Alapítvány május 15-én hirdette meg az olimpiai TOP-TIPP játékot, amelynek szelvényei napi- és hetilapokban jelentek meg. A játékos kedvű sportbarátoknak 13+1 kérdést kellett megtippelniök, amelyek a barcelonai olimpiával voltak kapcsolatosak. A pályázatra félmilliónál is jóval több szelvény érkezett be. Az első sorsolást tegnap délután, a lakiteleki népfőiskolán tartották meg. Lezsák Sándor megnyitó szavaiból kiderült, hogy mindössze három telitalálatos akadt, akik egy-egy Opel Astrát nyertek. Mivel tizenharmas szelvény nem volt, így a még megmaradt két Astrát a tizenkettesek közt sorsolják ki. A tegnapi számítógépes húzáson 8950 családi csomagot (sporttáskát, benne könyveket, társasjátékot, gumi kézerősítőt stb.) nyertek a szerencsések. A számítógép indítógombját Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívó nyomta meg. Ezután következnek a megyei sorsolások, majd augusztus 19-én a margitszigeti showmű- sor keretében a még megmaradt fődíjnak keresnek gazdát. A Bács-Kiskun megyei sorsolás augusztus 18-án, Kecskeméten, a Széktói stadionban lesz. Ekkor 56 díj kerül a szerencsekerékbe. (Folytatás a 2. oldalon) GYEREKÉVEL ZSAROLTÁK AZ ANYÁT Rablótámadás Foktőn Előbb kezdődhet a szüret • Marosi Béla soltvadkerti szőlősgazda mustrálja a termest. A meleg időjárás következtében az idén 2-3 héttel előbb kezdődhet a szüret hazánkban, mint más években. Ez azt jelenti, hogy a szőlő szedését már szeptember elején meg lehet majd kezdeni. A Földművelésügyi Minisztérium szakembereinek előzetes becslése szerint mintegy 800 ezer tonna szőlőtermésre lehet számítani. Ez a mennyiség a tavalyinál mintegy 3 százalékkal, az utóbbi 5 év átlagánál pedig 13 százalékkal több. A jó szőlőtermésből mintegy 4,5-5 millió hektoliter mustot, illetve bort sajtolnak majd. A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének főtitkára szerint gondot okozhat az a tény, hogy több pincegazdaság is csődöt jelentett, és így felvásárlási, értékesítési gondokkal kell szembenézniük a közép- és dél-magyarországi termelőknek, valamint két történelmi borvidékünkön gazdálkodóknak. A minisztérium megállapítása szerint tovább súlyosbítja a gondokat, hogy a feldolgozók jelenleg is még igen magas tavalyi borkészlettel rendelkeznek, s ezért pénzügyi nehézségekkel is küzdenek. (MTI) Asszonyok, gyerekek menekülnek Szarajevóból Tegnap délután elhagyta Szarajevót háromszáz embert — asszonyokat és gyerekeket — szállító autóbuszkonvoj. A buszokat két páncélozott szállító harcjármű kísérte ki az ostromlott boszniai fővárosból. A csoport távozását a szerb csapatok és a kéksisakosok vezetői között létrejött megállapodás tette lehetővé. KATONAI BIZTOSÍTÁS AZ ÉLELMISZER-SZÁLLÍTMÁNYOKNAK Bosznia a nemzetközi ügyelem központjában Szinte valamennyi fontos nemzetközi szervezet megtárgyalja a hét végén a Biztonsági Tanács Boszniával kapcsolatos, mára várható határozatának végrehajtásából rá háruló feladatokat. A francia külügyminisztérium szóvivője szerint a BT határozata két kérdésre terjed majd ki: a humanitárius szállítmányok katonai biztosítását rendeli el, s egyben követeli a táborok megnyitását a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői előtt, illetve szükség esetén az ilyen szemlék ugyancsak katonai eszközökkel történő biztosítását. Ma, pénteken és szombaton tanácskozik majd a Nyugat-európai Unio.a NATO és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, valamint ülésezik a Lord Carrington által vezetett békekonferencia is. A Nyugat-európai Unió katonai szakértői már ma délelőtt összeülnek Rómában annak megvitatására, hogy mely tagállamok vesznek részt a humanitárius konvojok biztosításának feladatában és milyen eszközökkel. A NATO apparátusa pénteken foglalkozik ezzel a kérdéssel. • A 81 éves Mara Katie a bosnyák területvédelmi erők egyik tagjának panaszolja, hogy nincs mit enni a faluban. (MTl-fotó)