Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-09 / 161. szám

• Ötletes megoldást talált a pihenésre a képünkön látható amerikai fiatalember. Kocsija fölött függő ágya védelmet biztosít a csúszómászók ellen, egyben lehetetlenné teszi annak ellopását is. (Fotó: PN-archív) Egy különleges kommandó ve­tett véget a werli túszdrámának. A helyi börtönben foglyok kerítet­ték hatalmukba a személyzet né­hány tagját, egymillió márkát kö­veteltek készpénzben, valamint au­tót a meneküléshez. Mint a rend- .őrség, illetve az észak-rajna-veszt- fáliai igazságügy-minisztérium szóvivője közölte, a különleges egység akkor lépett közbe, amikor a túszejtők áldozataikkal éppen be akartak szállni a kocsiba. Á ko­rábbi hírekkel ellentétben nem hárman, hanem csak ketten vol­tak, s amikor látták, hogy nincs esélyük, két túszukat benzinnel ön­tötték le. majd felgyújtották őket. A rendőrségi közbeavatkozás megmentette az áldozatok életét. Az akció közben a túszejtők is megsérültek. Az emberrablók ked­den a vesztfáliai város börtönének kórházi részlegében .először hat embert ejtettek túszul, de hármu­kat a nap folyamán elengedték. Pusztul környezetünk PETŐFI NÉPE Kecskeméti iskolások érkezése külföldről Több kecskeméti iskola tanuló- csoportja külföldön tartózkodik, vi­szonozva az ottaniak tavalyi látoga­tását. Az utazásokat szervező Euró­pa Jövője Egyesület vezetőségének kérésére közöljük az alábbiakat, az érintett családok megnyugtatására. Az angliai Folkestone-ból a Béke téri és a Jókai utcai iskolák csoport­jai várhatóan ma 13 órakor, a török- országi Rodostóból a Szent Imre ut­cai és az Arany János Általános Is­kola csoportjai július 10-én, pénte­ken a délutáni órákban érkeznek az Erdei Ferenc Művelődési Központ elé. Az Angliából érkező csoportok Belgiumon át jönnek haza, így út­jukat nem veszélyezteti a francia- országi kamionos blokád. A Velka Bistricába utazott Pető- fi-iskola, valamint a Mari Auto­nóm Köztársaságban, Jóska Ólá­ban vendégeskedő Kodály-iskola csoportja még nem adott hírt ma­gáról. BŰNÜGYEK Tolvaj az építkezésen. Kalo­csán egy Mikszáth Kálmán utcai építkezésről loptak el nyílászáró­kat a múlt hét végén. A kár az el­ső felmérések szerint közelíti a százezer forintot. Tömlőket. Az akasztói gazda­bolt udvaráról locsolótömlőket vittek spórolós „gazdák” a hét végén. Ä területre a kerítést ki­bontva jutottak, majd távoztak a 60 ezer forintra tartott holmival. Imrehegyi besurranó. Az egyik tüskösi tanyába besurrant hét­főn napközben valaki. Kész­pénzt keresett és talált: 20 ezer fo­rinttal, valamint 100 ezer forint­nyi arany ékszerrel állt odébb. Szenvedély. Egy lajosmizsei férfi a jelek szerint szenvedélye­sen gyűjtötte a lőszereket, jólle­het fegyverviselési engedélye nem volt. A rendőrök géppisz­tolylőszert találtak nála, így közrend elleni bűncselekmény címén eljárás indult ellene. n. n. m. Megyei képzőművészeti tárlat Halason Az Egyesült Államokban honos 14 880 növényfajta 21 százaléka el­pusztulhat á következő évszázad­ban, ha a légkör csupán kismérték­ben is felmelegszik, ritkább fajták közül pedig minden második telje­sen kihalhat állítja egy amerikai tanulmány. Az AP ismertetése sze­rint az amerikai tudósok szerint a legritkább növényfajtáknak lesz a legkisebb esélyük a túlélésre. Bár a növényvilág megért már néhány je­lentős, de természetes légköri hő­mérséklet-változást, ám azok las­sabban mentek végbe a mostani, az emberi civilizáció miatti, mondhatni mesterséges melegedéshez képest, s a növényeknek volt idejük a „költöz­ködésre”. A hőmérséklet változásá­val ugyanis az egyes növényfajták a szám uk ra megszokott klíma felé ter­jeszkedtek, majd —miután az éghaj­lat ismét a régi lett — visszaköltöz­tek. Kiskunhalas adott otthont a me­gyében élő képzőművészek idei kiállí­tásának. A tárlatot dr. Bánszky Pál művészettörténész rendezte, s Kőtörő Miklós, a Bács-Kiskun Megyei Köz­gyűlés elnöke nyitja meg, ma 19 óra­kor, a GyűjteményekHázában(Boká- nyiDezsőu.4). A kiállító művészek: Benes József grafikusművész, Eskulitz Tamás szobrászművész, Gerle Margit kera­mikusművész, Majoros Gyula képző­művész, B. Mikii Ferenc festőművész, Molnár Péter képzőművész, Kalmár- né Horóczi Margit festőművész. A kiállítás augusztus 30-áig lá­togatható, hétfő kivételével na­ponta 10-től 18 óráig. Fúvószenekari hangverseny Baján Fegyverroncsok árverése Több száz tonnányi, az Öböl­háborúból visszamaradt anyag és felszerelés árverése kezdődött meg a szaúd-arábiai Dammam városá­ban. A tíznapos eseményt többen az évszázad vásárának nevezték. A dúsgazdag szaúdi vásárlók az árveres nyitónapján összesen két­millió rial (630 ezer dollár) érték­ben vásároltak roncsdarabokat, maradványokat a sivatagban visz- szamaradt amerikai repülőgépek­ből és helikopterekből, illetve meg­semmisített iraki tankokból. Az aukció egyébként a speku­lánsok fellegvára — írta a Reuter. Az árverés már korábban megren­dezett első fordulójában egy arab kereskedő összesen 50 millió ria- lért (13,3 millió dollárért) vásá­rolt alkatrészeket, és ezeknek egy- harmadát már továbbadta, saját bevallása szerint jókora haszon­nal. Repülő helyett lóval, öszvérrel A héten szünetel a belső légifor­galom Mongóliában, mivel az or­szágnak elfogyott az érintett jára­tokra jutó kerozinkészlefe. A jára- • tok előreláthatólag a hét végén in­dulnak újra. Az intézkedés elsősor­ban a külföldieket érinti, akiknek megváltott jegyeit kívánságra visz- szatérítik. Gyakran a helyiek is re­Dél-Afrika . f, § :v>'. Vívi J-**: Ói**- •:. «..V- • — . ........... ; .. • *. - • • Gyerekjáték lenne? Szó sincs ró­la! Csupán érdekesen elhelyezett dél-afrikai lakóházakat kapott len­csevégre a fotós. (PN-archív) Ma este 7 órai kezdettel hang­versenyt ad a német művelődési központ dísztermében a franciaor­szági Argentan város koncert- fúvószenekara. A zenekar vezetője Élő Buddha Egy nyolcéves tibeti kisfiú lett az el­ső élő Buddha, aki megkapta ehhez a kínai kommunista kormány hivata­los hozzájárulását — közölték Pe- kingben. Á tibeti buddhista vallás tanítása szerint az élő Buddha olyan személy, aki elég szent ahhoz, hogy halála után a Nirvánába kerüljön, de aki ismétel­ten a reinkarnációt (újjászületést) vá­lasztja, hogy másokon segitsen. A China Daily című pekingi lap je­lentése szerint a kisfiút az élő Buddha 17. reinkarnációjaként választották meg. A kiválasztás nemrég történt egy lámakolostorban, 70 kilométerre Lhászától, a tibeti fővárostól. Drága hajtincs Anagy angolköltő,az 1788 és 1824 közt élt Byron egy hajtincsét 4 620 font sterlingért (kb. 8000 dollárért) adták el Londonban—közölte Bon­hams műkincskereskedő. A világosbarna, 15 centiméteres hajtincset egy kilétét felfedni nem akaró angol gyűjtő vásárolta meg, aki azt Cambridge-ben tanuló fiának akarja ajándékozni. ..............* A hajtincset a költő barátjának, John Fitzgibbonnak, a későbbi Lord Clare-nek ajándékozta, amikor 1805-ben otthagyta a harrow-i isko­lát. Ezt követően a relikviát több csa­lád is birtokolta. A kikiáltási ár400 font sterling volt. és betanítója az ottani zeneiskola igazgatója, Gerald Cieslik. A mű­soron régi és mai francia zene, to­vábbá fúvószenekari indulók sze­repelnek. Vadonatúj kerekes kút pülőgéppel járnak, tekintve az or­szág települései közötti hatalmas !■; távolságokat. Mig viszont a kül­földieknek a repülőgépek helyett autó bérlésére is telik, a helyi la­kosság egyelőre kénytelen beérni amúgy is szokványos közlekedési ! eszközeivel: a lóval, az öszvérrel és a tevével. • A Püspökladányban élt Dorogi Márton gyűjtései nyomán Galánfv András hajdúszoboszlói faragó népművész rekonstruálta az Alföldön régeb­ben oly gyakori kerekes kutat. Az ilyen, térplasztikának is beillő ács-, faragó- és kerékgyártómunkát igénylő népkutak ma is díszei lehetnek egy-egy portának vagy utcaszegletnek. (Fotó: MTI) REKLAMÁCIÓ A kofa legrégibb vásárlói­nak fürjtojásokat kínál, bizal­masan megsúgva nekik, hogy azok növelik a férfierőt. Az egyik vevő, egy javakorabeli asszony, legközelebb már ma­ga kér fürjtojásokat, de meg­jegyzi: — Most frissebbeket adjon, mert a múltkori ötből négy hatástalan volt! Privatizációs fórum Kiskunmajsán A Gazdakörök Országos Szö­vetsége fórumot rendez július 10- én, pénteken 10 órakor a kiskun- majsai művelődési központban. A téma: Privatizáció a mezőgazda­ságban. A fórum vendége és egy­ben előadója dr. Szabó Tamás, a privatizációs ügyekkel megbízott miniszter lesz. Várják a gazdakö­rök tagjait, s szívesen látnak min­den más érdeklődőt. PETŐFINEK bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992 VII. 9-én, megrendelés sorszáma: 230 007 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: évre: 2940.— Ft. ISSN 0133-235 x ‘fűi öp Felülvizsgálás A Népjóléti Minisztérium felké­résére a Magyar AIDS Bizottság szakértői vizsgálatot kezdenek az- %al a kedden elhangzott bejelentés­sel kapcsolatban, mely szerint két magyar orvos meggyógyított hat AIDS-beteget. A két orvos jelenlegi „szenzáció­ja” azonban elsősorban azért kér­dőjelezhető meg, mert a Szent László Kórház állásfoglalása sze­rint az ellenőrző vizsgálaton meg­jelent négy — állítólagosán gyó­gyult — beteg laboratóriumi ered­ményeiben semmiféle javulás nem következett be. Az ügy e magas szintű vizsgálata sürgető, hiszen a bejelentés a bete­geket és a fertőzötteket megtévesz­ti, elvonja a nemzetközi tapsztala- tokon alapuló jelenlegi terápiás gyakorlattól. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az emlitett hat beteg közül kettő megszakította kapcso­latát a Szent László Kórházzal, s így ellenőrzésükre nem is kerülhe­tett sor, holott az elsősorban az ő érdekeiket szolgálta volna. Bátmonostori emlékérem • Két jeles évfordulóról készített emlékérmet Bátmonostor önkor­mányzata. Az egyik oldalon Szent László királyunk szentté avatásá­nak 800. évfordulója alkalmából a nagy király arcmása, a másik olda­lon pedig Bátmonostor alapításá­nak évfordulójára az egykori három tornyú monostortemplom szerepel. Az érem tallérméretben, ezüst, ezüstözött és bronz változatban ké­szült. Fritz Mihály szegedi művész alkotása. G. Z. Világbajnokok, türelem! A közelmúltban mi is megírtuk; az Országgyűlés döntése értelmé­ben, havonta 2500 forint juttatás­ban részesülnek a nyugdíjban lévő világbajnok magyar sportolók is, nemcsak a nyugdíjas olimpiai aranyérmesek. Az új törvényerejű rendelet ér­telmében mintegy 150-160 nyugdí­jas világbajnok kap majd rendsze­res havi támogatást. Szerencsére néhányan Bács-Kiskunban is érin­tettek, érdeklődésükre tárcsáztuk fel az Országos Testnevelési és Sporthivatal illetékes osztályát, ahol Kőműves Lászlótól a követke­zőket tudtuk meg: Amint az új tör­vényerejű rendelet megjelenik a Magyar Közlönyben, a végrehajtá­si utasítás szabályozza majd, hogy mely sportágakra vonatkozik és milyen módon juthatnak hozzá az érintettek a havi támogatáshoz. Addig is, világbajnokok, türe­lem ... NAPTÁR 1992. július 9., csütörtök Névnap: Lukrécia Napkelte: 4 óra 57 perc Napnyugta: 20 óra 41 perc Holdkelte: 16 óra 10 perc Holdnyugta: 1 óra Várható időjárás az ország területére ma estig: Derült, száraz, napos idő. Mérsékelt, gyakran megélénkülő északkeleti szél. Délután 25 fok körül alakul a hőmérséklet. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Július 7-én Kecskeméten a középhőmérsék­let 19,6 (az 50 éves átlag 21,6), a legmagasabb hőmérséklet 25,9 Celsius-fok volt. A nap 2,6 órán át sütött és 5,2 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 16,4,14 órakor 24,2 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 14,7 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1015,7 millibar —- alig változó — volt. Július 7-én Baján a középhőmérséklet 19,9 (az 50 éves átlag 21,6), a legmagasabb hőmér­séklet 26 Celsius-fok volt. A nap 4,3 órán át sütött és 7,2 milliméter csapadék hullott. Teg­nap reggel 17,5,14 órakor 24,1 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 14,1 Celsius- fok volt. A tengerszintre átszámított légnyo­más 1016,1 millibar — emelkedő — volt. Aktuális agrometeorológiai értékelést, nö­vényvédelmi előrejelzést és védekezési taná­csokat kaphatnak az érdeklődök a 76/20-468- as telefonon. A háromperces szolgáltatás reg­gel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HÍREK — AZ ÉLETVÍZRŐL. A pí-víz ha­tásáról tart előadást pénteken este 6 órakor dr. Lehoczky László belgyó­gyász szakorvos a kecskeméti Otthon moziban. — FÉNYADÁS. Ma 18 órakor ismét fényadás lesz Kecskeméten, a Budai utca 2. szám alatt. Ezután beszámol­nak a résztvevőknek az országos fény- adó-találkozóról. A belépés díjtalan. — HATMILLIÓ ÚTÉPÍTÉSRE. A nyárlőrinci régi utcákra is sor került az idei útépítések során. Most több mint hatmillió forintot lakossági társulásból és önkormányzati támoga­tásként — költenek erre a célra. A kivi­telező a lakiteleki útfenntartó szerve­zet. A Falutévé holnapi adása "A tervezett témák: — Pénz-profit — Földjelzáloghitel-alapítvány Nagybani piac Kétéves az értéktőzs­de II. — Piacos Rózsi I. — Figyeljenek a kisbíróra! — Amália-köszöntő. Vöröskeresztes gyűjtés — csekkszámla Tegnap A hontalanok megsegítésére címmel hírt adtunk a Vöröskereszt gyűjtési akciójáról, melyet a jugoszlá­viai menekültek javára szerveznek. Pótlólag közöljük a pénzadományokat fogadó OKHB Rt. csekkszámlaszá­mat: 250—12 833. Ifjúsági találkozó Imrehegyen Az eredetileg június 30-ára tervezett imrehegyei katolikus ifjúsági találkozó időpontja megváltozott, a rendezvény az eredeti helyszínen szeptember 26-án lesz. A vallási életben elmélyült fiatalok találkozóján ökumenikus istentisztele­tet tartanak, a programot a kalocsai főegyházmegye szervezi. Joghézag esetére # Nincs reménytelen jogi eset, legfeljebb ha semmi megoldás nem kínálko­zik, egy pohár bor vigaszt nyújt. (Fotó: Walter Péter) Véget ért a túszdráma

Next

/
Thumbnails
Contents