Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-04 / 157. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1992. július 4., 3. oldal Nem költöztetik ki a piacot • Az ellenőrzést megszigorítják, de a bajai piac marad. E néhány sorral szeretnénk segíte­ni az egész várost bejáró téves hír eloszlatásában, miszerint sokan tudni vélik, hogy a bajai piacot rövi­desen kiköltöztetik a városközpont­ból. A dologból annyi igaz, hogy a jelenlegi áldatlan helyzet — óriási zsúfoltság, elégtelen higiéniai viszo­nyok stb. — megszüntetésén, illetve jobbításán a képviselő-testület állan­dóan munkálkodik. Legutóbb dr. Kemény Attila képviselő sürgősségi indítványt terjesztett elő a testületi ülésre, mely a nemzetközi piac jog­szabályai és egyéb szempontú rende­zését javasolta. A képviselők azonban — hosszas vita után — ezt a határozati javaslati pontot nem fogadták el, attól tartva például, hogy a feketekereskedelem és a kontárok működése tovább folytatódik, még kevésbé ellenőriz­hető helyszínekben, például kapual­jakban, közterületen és így tovább. Aminek azonban gátat szab­nak, az a vállalkozói engedély nélküli kereskedés. Megszigorítják az ellenőrzést, és szükség esetén a büntetés eszközével is élnek. Pél­dául akkor, ha — mint tegnapi piaci terepszemlémen tapasztal­tam — a jugoszláv árukat oro­szok és lengyelek kínálják, akik adót, vámot és tb-járulékot aligha fizettek. G. Z. KELEBIÁN SÁTORTÁBOR EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT Özönlenek a bosnyák menekültek (Folytatás az 1. oldalról) — Mi történik azokkal, akik itt akarnak maradni? — Természetesen vannak jó né- hányan, akik itt kémek védelmet, és semmiképpen nem kívánnak vissza­utazni. Őket lehetőleg minél gyor­sabban, a Menekültügyi Hivatal se­gítségével táborokba irányítjuk. Ma éjjel közel kétszázan, főként asszo­nyok, gyermekek és idősebb embe­rek kértek ideiglenes védelmet, reg­gel szállítottuk őket Nagyatádra. — Elhangzott, hogy az osztrákok a háború elől menekülőket nem uta­sítják vissza. — Igen, amennyiben bizonyítani tudják ezt a tényt. Dehát hogyan A megváltozott rendelkezések szerint a munkavállalót heti két pi­henőnap illeti meg, mely közül az egyiknek vasárnapra kell esnje. Erre a napra a munkavégzés rendkívüli esetben rendelhető el. Ott, ahol a működés jellege ezt indokolja, a tör­vény kivételekre lehetőséget biztosít. A szabadság számítása is megvál­tozik, ugyanis megszűnik a munká­ban töltött időhöz igazodó alap és pótszabadság rendszere. A törvény­hozók abból indultak ki, hogy az életkor előrehaladtával az alkalma­zott regenerálódásához egyre több szabadidő szükséges. így az évek nö­vekedésével ennek mértéke fokoza­tosan emelkedik: lehet ezt bizonyítani? Sérülésekkel, sebesülésekkel? Azokat meg rögtön el kell látnunk. Tény, hogy elseje óta még nem tudok olyanról, akinek el­fogadták volna, hogy a háború ve­szélye elől menekült. — Nem kicsi a veszélye annak, hogy a beteg gyermekek különböző fertőzésekkel érkeznek hazánkba. Tudnak-e ez ellen hatásosan védekez­ni? — Jelenleg éppen nálunk tárgyal egy összetett csapat, a területünkhöz tartozó megyék tisztiorvosaiból, a Menekültügyi Hivatal munkatársai­ból és a kerület illetékeseiből, hogy kidolgozzanak egy hatékony intéz­kedési tervet ezzel kapcsolatosan. H. T. Az alapszabadság 20 nap, 25. élet­évtől 21 nap, 28. életévtől 22 nap, 31. életévtől 23 nap, 33. életévtől 24 nap, 35. életévtől 25 nap, 37. életévtől 26 nap, 39. életévtől 27 nap, 41. életév­től 28 nap, 43. életévtől 29 nap, 45. életévtől 30 nap. A gyermeke nevelésében na­gyobb szerepet betöltő vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt 1 gyermek után 2, 2 után 4, en­nél több gyermek után legfel­jebb 7 nap pótszabadság illeti meg. Ez először a gyermek szü­letésének az évében, utoljára ab­ban az évben, amelyben a gyer­mek betölti a 16. életévét. Garázda főiskolások a bajai éjszakában Egyre sűrűbben találkozni letört vagy kidöntögetett közlekedési táblákkal és felborogatott kukák­kal egy-egy hét végén. K. Zs. és F. A. főiskolások nem várták meg a hét végét, hanem a felvételi értesítő napján részegségbe menő házibulit szerveztek. Útban hazafelé nem bírtak erejükkel. Végighaladva a városközponton, ordítozva törni- zúzni kezdtek. A Martinovics utcai ABC faláról az esőcsatornát rúg­ták le és így tettek a Szent Antal utcában is, csak ott az útra dobták a csatorna darabjait. Ezután a Fő­nix Club előtt a kukák következ­tek. Itt azonban megálljt paran­csolt a rendőrjárőr, akit a lakosság riasztott. A fiúk nemigen emlékeznek cse­lekedeteikre s megpróbálják ta­gadni vandálságukat, azonban a velük lévő hajadon B. B. megerősí­tette, hogy bizony társai nem ép­pen főiskolás módon viselkedtek. VÉLEMÉNYEK SZABADON A Magyar Demokrata Fórum Bács-Kiskun Megyei V álasztmány ának állásfoglalása Göncz Árpád köztársasági el­nök magatartása, amellyel minisz­terelnökünknek a Magyar Rádió és a Magyar Televízió elnökei fel­mentésére irányuló előterjesztését elutasította, szűk csoportérdeket szolgáló cselekedeteinek sorába il­lik. Ennél meglepőbbek „honfitár­saihoz” intézett, a rádióban és tele­vízióban közölt beszédének dema­gógiába hajló kitételei (vastagabb szelet kenyér illúziója, munkahe­lyek délibábos látszata), vagy a ki­nevezési jogkörrel és az alkot­mánybírósági döntéssel kapcsola­tos sajátos vélekedései. Göncz mind a rádió, mind a te­levízió elnökét a függetlenség és pártatlanság bástyafokán álló ve­zéreknek vélve védelmezi. Mind­azok a rádióhallgatók és televízió- nézők, akik a hallottakról és a lá­tottakról elfogulatlan véleményt alkotnak, nem csupán azt tudják, hogy a köztársasági elnök hangoz­tatta függetlenség és pártatlanság súlytalanná válik a gönczi bizonyí­tásban, de ő maga is egy erejét elveszítő politikai csoport fegyve­re. Amikor elítéljük a köztársasági elnöki _ magatartást, felhívjuk Göncz Árpádot annak a kötelessé­gének elfogulatlan teljesítésére, amellyel — megbízatása folytán — nemzetének és népének tarto­zik. * * * Állásfoglalásunk mellett felkér­jük a budapesti és megyei választ­mányokat, hogy — egyetértésük esetén — csatlakozzanak követelé­sünkhöz: hazánkban állíttassák helyre az alkotmányosság szelle­me! Lakitelek, 1992. július 2. Magyar Demokrata Fórum Bács-Kiskun Megyei Választmánya KÖRNYEZETVÉDELMI NYÁRI AKADÉMIA Jogunk van az egészséges környezethez A társadalmi-gazdasági átala­kulás elején tartó mai Magyaror­szág számára történelmileg meg­van a lehetőség, hogy a gazdaság elkerülhetetlen átalakítása és a szerkezetváltás során a környezet- védelmi szempontokat előtérbe ál­lítsa — fejtette ki Tarján Lászlóné dr., a Környezetvédelmi és Terü­letfejlesztési Minisztérium állam­titkára a bajai, ma bafejeződő négynapos környezetvédelmi nyári akadémia nyitóelőadásában. Amint ismeretes, a környezet vé­delmében tett eddigi erőfeszítések elégtelennek bizonyultak, a rom­lást nem sikerült megállítani. Az a politika, mely a környezetvédelmi ráfordításokon takarékoskodott, a végeredményt tekintve gazdasági szempontból is hátrányos követ­kezményekkel járt: a környezet- szennyezés ma már a gazdasági fej­lődést is akadályozza. Nem kétséges, hogy a szennye­zett környezet rontja a magyar me­zőgazdaság és az élelmiszeripar termékeinek külpiaci megítélését, kisebbíti az ország idegenforgalmi vonzerejét. A népesség egészségi állapotának romlása növeli az egészségügyi kiadásokat. Be kell latnunk, hogy az Európai Közös­ös egységes piaci követelményei­nek csak a környezetvédelmi erői szítések fokozásával tudunk eleg tenni. Mindenekelőtt a környezet és gazdaság harmonikus fejlődés biztosító kapcsolatrendszerek k alakítása a cél. Először a környez romlását kell megállítani, ma — és ez előreláthatólag két évi zedre szóló feladat —, a folyam tosan keletkező környezeti kárc felszámolása után az egészségi életkörülményekhez alkalmas kö nyezetet kell teremteni. Az elsődleges tennivalók: a lev gő tisztasága, a vízbázisok megóv; sa, a veszélyes hulladékok biztoi ságos elhelyezése, a természetvéd lem hatékonyabbá tétele, és végül települések környezetvédelme. Az előbbi célok feltételezik a k< zös felelősségvállalást, a társada mi munkamegosztást és főleg ; önkormányzatok környezetvéde mi szerepének erősítését. A baj rendezvényen elhangzott előad; sok magas színvonala, a körny zetvédelmi szakemberek felk szüksége bizonyította, hogy a tis: ta, egészséges környezetért - melyhez egyébként minden embe nek joga van — folytatott küzd- lembe hazánk jó eséllyel kapcsi lódhat be. Gá| Zo|tán Mennyi szabadság illeti meg a dolgozót? Visszakapja ingatlanát a katolikus egyház Az önkormányzati vagyonról rendelkezett Kiskőrös képviselő-testülete Ha nem vesz részt Kiskőrös önkormányzati képviselő-testüle­tének legutóbbi ülésén a megyei közgyűlés elnöke, aligha sikerül határozniuk a katolikus egyház által visszaigényelt Rákóczi utcai ingatlan visszaadásáról. Érvei és a megyei közgyűlés remélt állás- foglalásának hatására szavazták meg hosszú vita után a módosí­tott előterjesztést. A dr. Szenoh- radszki Béla polgármester által előterjesztett bizottsági javaslat ugyanis egy állami pénzből léte­sített új iskola fölépítéséhez, mint feltételhez kötötte a most kisegítő iskola 1996. július 31-re tervezett visszaadását. A vélemé­nyüket nyilvánitók közül senki sem vonta kétségbe az egyház kérésének jogosultságát. Végül is többségi szavazattal az említett határidővel lemondtak az ingat­lanról, de egyúttal bejelentették igényüket egy új tanintézet felé­pítéséhez szükséges állami támo­gatásra. Élénk vitát váltott ki a művelő­dési központ esetleges átalakítása. Újabban egy külföldi érdekeltség jelentette be, hogy szívesen nyitna gyorsbüfét az épületben. Minimá­lis szavazattöbbséggel úgy foglal­tak állást, hogy elvileg lehetséges­nek tartják a városképi és az intéz­mény működésével nem ellentétes üzletek létesítésére vonatkozó tár­gyalásokat. Több finomítással fogadták el az önkormányzati vagyonról, hasznosításáról, a vállalkozások támogatásáról beterjesztett rende­lettervezetet. Jóváhagyták egyebek között a beterjesztett vagyonlel­tárt, az ipari szövetkezet, valamint a családsegítő központ és nevelési tanácsadó beszámolóját. A polgármester, valamennyi föl­szólaló képviselő és Kőtörő Mik­lós, a megyei közgyűlés elnöke jó­nak minősítette a megyei és városi önkormányzat gyakorlati együtt­működését. Áttekintették a helyi sportmoz­galom főbb kérdéseit. Mivel az NB II-ben az eddiginél nagyobbak a Petőfi Spartacus SE fociszakosztá­lyának a kiadásai, a nevezési díjra és a pálya korszerűsítésére 2 millió Ft-ot szavazott meg a közgyűlés. Támogatják a szakosztályok önál­lósodásának gondolatát. Egyhangúan köszönetét monda­nak a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Los Angeles-i Csoport­jának a hősi emlékműre összegyűj­tött, múltkori híradásunk óta 100 dollárral növekedett, összesen 1300 dollárért. (Bogár Gyula épí­tész toldotta meg a korábban el­küldött összeget.) Több, elsősorban a borászat helyzetével foglalkozó kérdést tet­tek föl a parlamenti munkájáról beszámoló dr. Pohankovics István képviselőnek. H. N. ADENBEN KEVESEN BESZÉLNEK MAGYARUL Tisztek lesznek • Hajdú Ignác őrnagy ismerteti a végrehajtandó feladatot. (Vámos Ilona felvétele) A Szabadszálláson szerzett bi­zonyítvány mellé tiszti rend­fokozat jár ...legalábbis Angolá­b an és Jemenben. Komoly elisme­rése ez az itt folyó technikusképzés színvonalának. Minderről azon­ban már csak múlt időben beszél­hetünk, hiszen az ezrednél megszű­nik a külföldi hallgatók képzése. — Talán helyesebb úgy fogalmaz­ni, hogy az idén nem érkeztek első­évesek — mondja Horváth Zoltán alezredes, a parancsnok. — Ez ugyanis még nem jelenti azt, hogy ilyen jellegű feladatot a későbbiek­ben sem fogunk kapni. Lehet, hogy csak hosszabb-rövidebb szünetről van szó, egy esetleges újabb állam­közi szerződés megkötéséig. Négy éve képzünk külföldi hallgatókat, eközben rengeteg gyakorlati tapasz­talatot szereztünk és nélkülözhetet­len személyes kapcsolatokra tettünk szert. Az elmúlt héten például ismét Szabadszálláson járt Muhsen Nagi Bin Nagi, a Jemeni Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagy­követe. Miután megtekintette a vég­zősök szakharcászati vizsgáját, elis­meréssel szólt a hallgatók szakmai és katonai felkészültségéről. Ezek a fi­úk egyébként még Dél-Jemenből ér­keztek hozzánk, de már az egyesített ország katonái lesznek.-— A rendszerváltást követően az „internacionalista segítségnyújtás” helyett a honvédségen belül is előtér­be került a gazdaságosság kérdése. Lehet, hogy a küldő országok so­kallják a valutában kért tandíjat? — Ennek a megítélése nem a mi feladatunk. Az ezrednél két év alatt harcjárműtechnikusokat ké­pezünk ezekből a fiatalemberek­ből, akik ezt követően otthon kü­lönböző szintű parancsnokként kamatoztatják az itt szerzett tudá­sukat. Szakalegységek élén üze­meltetik és javítják majd ezeket a berendezéseket. Arról pedig, hogy ebben az évben miért nem kaptunk elsőéveseket, én is csak találgatni tudok . . . Alawi Sáef huszonnégy, éves, nős, egy kisfiú édesapja. Őrmes­terként szolgált Jemenben, rövide­sen azonban hadnagyi rendfoko­zatot kap. Arról kérdeztük, ho­gyan jut eszébe égy adeni fiatalem­bernek Szabadszállásra jelentkez­ni iskolára. — Ez azért nem egészen így tör­tént. Korábban ugyanis azt sem tudtam, hogy létezik egy ilyen ne­vű település. Otthon csak azt kér­dezték tőlünk, hogy ki akar külföl­dön tanulni. Ázt viszont, hogy ho­va fogunk kerülni, már a parancs­nokok döntötték el. Engem Ma­gyarországra jelöltek ki, de ezt azóta sem bántam meg. Nagyon jól éreztem itt magam és sok igazi barátot ismertem meg. Legjobban talán azt sajnálom, hogy a nyelvtu­dásomat otthon nem tudom hasz­nosítani. Aden ben nagyon kevesen beszélnek magyarul. Persze azért az is elképzelhető, hogy majd vala­mikor találkozók egy ismerőssel az utcán ... — galambos — ÜGY KEZDŐDÖTT, HOGY VISSZAÜTÖTT...! Verekedés a pályaudvaron Dulakodó férfiakat választottak szét csütörtökök este a kecskeméti buszpályaudvaron. A szemtanúk értesítették a rendőröket, akik az egyiket, a sérült B. I.-t orvoshoz vitték, míg a másikat, a kecskeméti S. D.-t előállították. Meghallgatá­sukkor kétféleképpen adták elő a történteket. B. I. szerint a másik támadt rá és súlyosan bántalmaz­ta. Ezzel szemben áll S. D. vallo­mása, aki védekezésében azt adta elő, hogy gázspray-vel szembe fúj­ták, mire ő csak közölni akarta, hogy az illető „mással szórakoz­zon”. A vége persze az lett, hogy összeakaszkodtak és mind a két férfi megsérült. A rendőrségen elő­állított S. D. még aznap este távoz­hatott a kapitányságról, de a ga­rázdaság szabálysértésként kezelt ügyben folytatódik a vizsgálat. Nem kell telekre várni A korábbi évekhez képest, amikor az önkormányzat alig győzte kijelölni az építési telkeket, mára szinte alig kér­nek építési engedélyt a bajaiak. Való­színű a pénztelenség az oka, hogy a ko­rábban kijelölt telkek közül a volt vá­rosi kertészet helyén és a Kaszás utcá­ban még mindig van 8 darab beépítés­re váró telek. Ézek közművel ellátva 500 forintos négyzetméterenkénti áron vásárolhatók meg. A polgár- mesteri hivatal ennek ellenére Baja- szentistvánon, a Vazul utca folytatá­saként, mintegy 20 darab telek kimé­résére készül, melyet szintén közművel látnak el. Addig azonban, míg a szere­lési munkálatok nem készülnek el, nem tudják meghatározni a forgalmi értéket. Várhatóan szeptemberben le­het jelentkezni a vásárlásra. Az agrárágazatért A napokban kapták kézhez a me­gye mezőgazdasági termelői azokat az aláírásgyűjtő íveket, melyeket az agrárágazatért teendő intézkedések érdekében kívánnak az Országgyűlés­hez eljuttatni. A jászteleki T olbuhin és a Kengyeli Dózsa Tsz tagságának kez­deményezésére kérik az Országgyű­léstől, hogy a csődtörvény végrehajtá­sát függessze fel az agrárágazatban, a kárpótlási és a szövetkezeti átalakulá­si törvény végrehajtásáig. Szeretnék elérni azt is, hogy az átalakulás után a mezőgazdasági termelőknél a hitele­ket reorganizációs hitelekké alakít­sák. Intézkedést sürgetnek a nyári, va­lamint az őszi betakarítási, talaj­előkészítési és vetési munkák elvégzé­séhez szükséges pénzügyi források előteremtésére. Gasztronómiai bemutató Legalább háromszáz szakember volt kíváncsi arra a háromnapos gasz­tronómiai bemutatóra, melyet július 1 -jén nyitottak meg a budapesti Duna Palotában. Az összejövetel célja, hogy a résztvevők tájékozódjanak a Bács- hús legújabb termékeiről, valamint a német Küppersbusch cég konyha­technológiai újdonságairól. A szak­emberek szerint olyan termékekre van ma kereslet, melyek a magas élvezeti és esztétikai érték mellett a korszerű cso­magolási és forgalmazási technológiá­ban első osztályúak. Megtartották a Semmelweis- ünnepséget Az Egészségügyi és Szociális Alap­ellátó Hálózat központjában július 2- án megtartották a hagyományos Semmelweis-ünnepséget. Dr. Gebeu- er József főorvos rövid beszédet tar­tott, majd dr. Szabó Győző igazgató főorvos az egészségügyben 10,20 és 30 éve dolgozóknak adott át emlékpla­kettet, Eber András polgármester pe­dig jutalmazta az intézményvezető­ket. Új határátkelőhelyek A helyi lakosság helyzetének köny- nyítésére, illetőleg a szankciók beveze­tésének következményeként előállt túlzsúfoltság enyhítésére két, de in­kább három határátkelőhely megnyi­tására lenne szükség a következő he­tekben, illetőleg napokban a magyar és a román határon—mondotta pén­teken, Budapesten, az aradi magyar —román találkozó ismertetésére ösz- szehívott sajtótájékoztatóján Marto- nyi János külügyi államtitkár. Ebben, mint rámutatott, mindkét fél egyet is ért. A magyarjavaslalszerintaborsiés a nagylaki átkelőhelyek tehermentesí­tésére Battonyánés Méhkeréken is ha­marabb meg kell nyitni az átkelőhe­lyet, sőt egy továbbit Dombegyháza —Varjasnál. A megnyitás feltételei adottak, a román fél azonban közölte: még kormányzati döntés szükséges az átkelőhelyek tényleges üzembe helye­zéséhez. Áz államtitkár leszögezte azt is: a jelenlegi két nagy határátkelő, a nagylaki és a borsi korszerűsítése im­már sürgető, ennek részletes finanszí­rozásához Magyarország és Románia az EK-tól — a Phare-programtól kér támogatást.

Next

/
Thumbnails
Contents