Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-03 / 156. szám
PETŐFI NÉPE Amerikai magyarok kitüntetése Hivatalos felszólításra Mihail Gorbacsovnak ki kellett cserélnie SIL luxuslimuzinját egy Volga típusú szerényebb gépkocsira. A jelenlegi orosz vezetés nyilvánvalóan ily módon reagált arra, hogy a volt orosz államfő az utóbbi időben egyre élesebben birálja Borisz Jelcin politikáját—jelentette Moszkvából a DPA német hírügynökség. Gorbacsov egy munkatársának kijelentése szerint a volt elnök már A koffein új szerepben umi megtermékenyítés során — vagyis „a lombikban” — kétszer olyan gyakorisággal volt képes egy adott petesejtet megtermékenyíteni, mint a kezeletlen hímivarsejtek. Egyelőre azonban korai lenne hasonló eredményre következtetni a koffein természetes körülmények közötti hatásáról, jelentették ki a kutatók: ennek felderítése további kutatásokat igényel. Az eddig élénkítő hatásáról ismert koffein, most új szerephez juthat a házaspárok mindennapi életében. Segíthet a terméketlen vagy nehezen fogamzóképes kapcsolatokban, ' ugyanis angol kutatók megállapításai szerint élénkítő hatása van a spermiumokra is. A tudósok szerint a koffeinnel kezelt sperma fürgébb, laboratóriKétezer méter fölött Csütörtökön délelőtt a Parlamentben Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a művelődési és közoktatási miniszter által adományozott Pro Kultúra Hungáriáé Emlékplakettel tüntette ki Kossá- nyi Miklóst és feleségét, Kossányi Máriát, az amerikai magyarság körében kifejtett áldozatos tevékenységük elismeréseként. A Kossányi házaspár az egyetlen magyar nyelvű tv- és rádióadó létrehozója és működtetője Észak- Amerikában. BŰNÜGYEK • Afrika távoleső részein ilyen kezdetleges körülmények közepette végzik gyógyító munkájukat az orvosok. (Fotó: PN-archív) Gorbacsov limuzinja használta is a Volgát. Karen Kara- geszjan szerint az orosz vezetés ezzel a rendelkezésével megszegett egy korábbi megállapodást. A rendelkezés indoklásáról egyébként Gorbacsov „csapata” csak az orosz televízió híradásából értesült. A televízió szerint ugyanis, mivel az orosz kormány tagjai csak szerényebb gépkocsikon közlekednek, ezért logikus lenne, ha Gorbacsov lemondana SIL luxuslimuzinjáról. Riasztott a denevér Feltehetően másik nyugvóhelyet keresett magának egy denevér a brémai Kunsthalléban és ezzel beindította a riasztórendszert. A helyszínre érkezett rendőrök tűvé tették azépü- letet. műkincstolvajt keresve, míg végül ráakadtak a „tettesre”, amint békésen csimpaszkodott az egyik festmény keretén. Biztos, ami biztos alapon, a múzeum egyik alkalmazottja kitessékelte a szabadba a denevért — nehogy megismételje a „riasztást”. Lajosmizse határában. Újabb két betörésről szereztek tudomást a lajosmizsei rendőrök a közelmúltban. Alsóbene egyik tanyájából egy színes tévét vittek el a tolvajok, Benéről pedig különböző műszaki cikkeket loptak el. Ez utóbbi helyen 100 ezer forint volt a kár. Hétköznap. Három gazda tett panaszt az elmúlt napokban hétvégi házának, illetve tanyájának a kifosztása miatt. Az izsáki Gedeon dűlőből lakásfelszerelési tárgyakat, Szentkirály határából élelmiszereket és ruhaféleségeket, Hartáról ugyancsak élelmiszert és egy gázpalackot loptak el az ismeretlen tettesek. Az együttes kár 90 ezer forint. Nyitás előtt. Kedvesnek egyáltalán nem nevezhető vendégek jártak szerdára virradóan a1 tassi vasútállomás büféjében és Akasztón, a Parti vendéglőben. Dohányárut, édességeket és italt vittek el. Több mint 100 ezer forint kárt okoztak. Tettenért betörök. A rendőr- járőr munka közben zavarta meg a betörőket kedden a, Jánoshalma és Vidéke ÁFÉSZ élelmiszerboltjában Kéleshal- mon. Az intézkedés során azonban a négy tettes közül egy kereket oldott. Öt csak másnap fülelték le, azt követően, hogy egy újabb betörést hajtott végA környezetvédők az MO-ás ellen A környezetvédők a környékbeli lakosság támogatásával azt szeretnék elérni, hogy az M0 autópálya M3 és az Ml, M7 autópályák közötti 2000 utánra tervezett szakaszát ne építsék meg. A Magyar Környezetvédelmi Egyesület hangsúlyozza: ez a szakasz a budai tájvédelmi körzeten haladna át, és veszélyeztetné a természetvédelmi értékeket. A csak nagy költséggel kivitelezhető szakasz a környezetvédők szerint alig csökkentené az Ml, M7 és az M3 autópálya között az út hosszát. Az 1993 —1994-re elkészülő Ml, M7, és M3 közötti déli részhez képest ez az északi összeköttetés csak 6-10 kilométert spórolna meg az autósoknak. Megépítése viszont természetvédelmi és lakossági érdekeket sértene. A környezetvédők ezért mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a természetvédelmi területen áthaladó szakasz megépítését. A munkák további ütemezése előtt környezetvédelmi hatástanulmány elkészítésére tartanak igényt. Felemelő esemény • Kecskemét központjában befejezéshez közeledik az üzletházépítés. A felvonulási házikót elszállítják. (Fotó: Straszer András) NAPTÁR 1992. július 3., péntek Névnap: Kornél, Soma Napkelte: 4 óra 52 perc Napnyugta: 20 óra 44 perc Holdkelte: 8 óra 35 perc Holdnyugta: 22 óra 26 perc ■ét kivárható időjárás az ország területére ma estig: Általában kevés lesz a felhő, csupán délután növekszik meg időnként a go- molyfelhőzet és legfeljebb egy-egy zápor, zivatarfordulelő. A legalacsonyabbéjsza- kai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Július l-jén Kecskeméten a középhőmérséklet 21.5 (az 50 éves átlag 20,7), a legmagasabb hőmérséklet 28,1 Cefcáus-fok volt. Csapadék nem volt, a nap 10 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 17,8, délután 14 órakor 27,8 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 12,7 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1013,3 millibar, alig változik. Július l-jén Baján a középhőmérséklct 19,4 (az 50 éves átlag 20,8), a legmagasabb hőmérséklet 27,5 Cebíus-fok volt. A nap 9,6 órán keresztül sütött, 0,3 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 17,0, délután 14 órakor 26,8 fokot mértek, a legalacsonyabb hőméréklet 13,0 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1013.5 millibar — csökkenő tendenciájú. Tanácsadás telefonon: Aktuális agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat kaphatnak az érdeklődők a 76/20-468-as telefonon. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. — KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓ. Fekete Pál országgyűlési képviselőjúlius 3-án, pénteken, 8—12 óráig fogadónapot, 18 órától dr. Réczi László önkormányzati képviselővel közös képviselői beszámolót tart Kiskunfélegyházán, a városházán. — FÖLDHIVATALI KIRENDELTSÉG. Kunszentmiklóson megkezdte működését a Kecskeméti Körzeti Földhivatal kirendeltsége. A Wesselényi utca 8. szám alatt nemcsak a városból, hanem Tassról, Szalkszentmártonból, Szabadszállásról, Kunadacsról és Kunpeszérről is várják az ügyfeleket. — LADANYBENEI GÁZPROGRAM. Jó ütemben halad Ladánybenén a gázvezeték-építés. Az árokásó gép eddig több mint hat kilométer hosszú ágyat készített elő a külterületen lefektetendő vezetéknek. A jövő héten pedig már a település központjába, a Fő és a Rákóczi utcába költöznek a dolgozók. A vezetéképítéssel egyidejűleg sor kerül a közületek gázellátására is. — AJÁNDÉK. Az Alexander von Humboldt Alapítvány Németország legrangosabb tudományos intézményeinek egyike, amely hajdani ösztöndíjasának, dr. Liszt Ferencnek további kutatómunkáját támogatja: Ennek keretében tegnap Rehfeld német főkonzul jelképesen több mint kétmillió forint értékű műszereket adott át a Pécsi Orvostudományi Egyetem Klinikai Kémiai Intézetének. — KUTYAKIÁLLÍTÁS. Nagykőrösön a kutyások és állatbarátok klubja szervezésében a Magyar Kutyasport Unió védnökségével nemzeti nyílt (CAC) kutyakiállítást rendeznek szombaton 9 órától, a Ceglédi út 21. szám alatt található sporttelepen. A kiállításon minden kutyafajta résztvehet. — A MELBOURNE Academy Boys Choir hangversenyére várják az érdeklődőket ma este nyolc órára a Kodály Intézet belső udvarába. Az est programjában Kodály, Bartók és kortars ausztrál szerzők művei szerepelnek. — KI MIT TUD A BÖRTÖNBEN. Házi ki mit tud vetélkedőt rendeznek vasárnap Kalocsán, a női börtönben. A versengésre eddig tizenhárom együttes es egyéni szereplő adta be jelentkezését, tánc, ének, valamint paródia kategóriában. — AUTÓVÁSÁROK. Július 4- én és 5-én Kecskeméten rendeznek autóvásárt, vasárnap pedig Lajos- mizsén és Kiskunhalason. — ORSZÁGOS ÁLLAT- és kirakodóvásárt rendeznek július 5- én, vasárnap, a kiskunfélegyházi vásártéren. Éjszakai baleset Vezetői engedély és bukósisak nélkül, segédmotor-kerékpáron, szabálytalanul utast szállított p! Sándor 16 éves, halasi fiatalember! Balotaszállás határában, az 53-as számú főúton szerdán hajnalban fél egy előtt pár perccel, egy balra ívelő kanyarban a padkára hajtott és egyensúlyát vesztve motorral az úttestre borult. A baleset következteben P. Sándor súlyos sérüléseket szenvedett. Ki vásárolt brikettet és tűzifát? Tatai, dorogi, mecseki brikett, pécsi iszap, kazánszén, tűzifa — ez mind kapható volt 1990-ben Kiskunfélegyházán az Izsáki úti Tü- zép-telepen. Tóth Ferenc magán- kereskedő a bérbe vett telepen elsősorban kiskunfélegyházi és környékbeli polgároknak adott el tüzelőanyagot. Minden vásárló kapott egy számlát, amelyen az áru megnevezése, a mennyiség és az ár volt megjelölve. Hiányzott viszont róla a vásárló neve és lakcíme. Ezt ugyan az akkori adószabályok szerint nem feltétlen kellett feltüntetni, de nem ártott volna. Ez derült ki az egyébként hibátlanul és precízen kitöltött okmányok alapján az APEH számára. Á kereskedő a vásárlók érdekeinek megfelelően az olcsó árat számolta fel minden egyes lakossági értékesítésnél. Ám azért, hogy igazolni tudja, itt valóban lakossági eladásokról volt szó, szükséges az egykori vevők nevének és lakcímének beszerzése. Ezért kérjük azokat a szén-, brikett-, tűzifavásárlókat, akik 1990-ben az Alföld Tüzép Kiskunfélegyháza, Izsáki út 8. sz. alatti, Tóth Ferenc kereskedő által bérbe vett telepén vásároltak, jelentkezzenek nevükkel és lakcímükkel személyesen a Kiskunfélegyházi Centrum Áruház előtti téren (mai naptól júl. 7-ig, egész nap) a kereskedő megbízottjánál vagy levélben, a vásárlás tényét, meny- nyiségét igazolva az alábbi címen: Tóth Ferenc 6100 Kiskunfélegyháza, Móra tér 20.1/3. Segítségüket tisztelettel köszönjük. Világkiállításon Hollókő és a Duna-part Nagy fogás Százmillió forint értékben foglalt le tiszta szeszt a vám- és pénzügyőrség a napokban. A hivatal tájékoztatása szerint egy budapesti székhelyű kft. hamis vámokmányokkal 1992. május 14. és június 10. között nyolc kamionnal összesen 100 ezer üveg tiszta szeszt csempészett az országba, s ezzel 74 millió forint bevételtől fosztotta meg a költségvetést. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán azt is elmondták, hogy június 30-án Részkénéi belépett török kamionban 28 kiló heroint találtak. A kábítószert a hütőkamion mennyezetében rejtették el. A kamion szigorított átvizsgálását július l-jén a szegedi vámudvarban végezték el, mert alapos volt a gyanú, hogy a két török állampolgárral érkezett kamion nem csak vámárut szállít. • Tükörrepülés címmel fotókiállítás nyílt a napokban Kecskeméten, a helyőrségi klubban. A neves fotóművész, Féner Tamás érdekes képi párhuzamot von a vadászrepülők, a balett- és cirkuszmüvészek, a bányászok, az orvosok és az üvegművesek munkája között. A tárlatot július 10-éig tekinthetik meg az érdeklődők. (Fotó: Gaál Béla) A vevők jelentkezését kérjük Előkerült múmiák Különösvéletlenfolytántöbbmint ötszáz egyiptomi múmia került elő a kairói orvosi egyetem raktárából. A Krisztus előtti 2600 és 850 közötti időből, többségükben a hatodik dinasztia korából származó múmiákat még századunk 40-es éveiben szállíttatta át egy angol antropológus az Egyiptomi Múzeumból az egyetem raktárába, hogy boncolásukkal megfejtse a mumifi- kálás titkát. Az ottfelejtett 528 bebalzsamozott holttesten kívül a raktárban megtalálták Sasank fáraó eltűntnek hitt, 1939-ben a Nílus deltájánál kiásott csontvázát is. A múmiák között felfedezték Tu- tenhamon hét hónapos korában meghalt fiának holttestét is. Július 8-án, szerdához egy hétre nyílik meg Párizsban a világörökségek világkiállítása. Ezen Magyarország két világöröksége is szerepel: a hollókői ófalués Budapest Duna-parti panorámája, benne a budai várral. . Az ebből az alkalomból szerdán Salgótarjánban rendezett sajtótájékoztatón Korill Ferenc, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke elmondta: az előkészületek során kormány- program rangjára emelkedett bemutatkozási alkalom kulturális érétkeink kitűnő népszerűsítési lehetősége. Tekintve, hogy az ez időben a világ fővárosába látogató turistacsoportok egyik megállóhelye lesz a világkiállítás, becslések szerint több százezren tekintik majd meg a két magyar világörökséget is. Tükörrepülés — fotókon • Miközben a síkságon néha elviselhetetlen a kánikula, az Alpok kétezer méteres magasságában már hó födi a földet. (PN-archív) bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. VII. 3-án, megrendelés sorszáma: 230 007 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940.— Ft. ISSN 0139-235 x A Falutévé MSLl- holnapi adása A tervezett témák: — Interjú Gergátz Elemérrel — Manökenne- velde — Faludoktor a daganatos betegségekről — Műanyagba szódát? — Kakas-hálózati hírek — Ulrik-napi nóta. Szerkesztő műsorvezető: Sári Ernő. BIZTOSÍTÁS — Jó napot kívánok, szeretnék életbiztosítást kötni az új feleségemre. — De uram, hiszen csak most vett fel egy jókora összeget az előző hitvese halála miatt! — Igen, de hátha megint eltalálom. Kastélymentő tábor Majkon Nemzetközi ifjúsági építőtábort szervez az oroszlányi önkormányzat. A tábor elsődleges célja az lesz, hogy minél több értéket megmentsenek a közigazgatásilag a városhoz tartozó Majkon lévő, egykori Esterházy-kastélyból. Ezt az teszi szükségessé, hogy a hajdan az egyik legszebb hazai barokk kori épület állagmegóvására az elmúlt évizedekben kevés figyelmet, s még kevesebb pénzt fordítottak, így igencsak megviselte a kastélyt az idő vasfoga. Augusztus 9. és 23. között több mint félszáz finn, francia, olasz, skót és magyar fiatalt várnak. Ők hazai muzeológusok, régészek, továbbá környezetvédelmi szakemberek és a pozsonyi egyetem építészhallgatóinak irányításával látnak hozzá az értékmentéshez, illetve a kastély környékének a rendbetételéhez. A majki műemlékegyüttes megmentését szolgáló akció első lépéseként a hozzá tartozó 17 egykori szerzetesi cellalakást állították helyre, széles körű összefogással. Ezután a múlt században földrengés miatt összedőlt templom épségben maradt tornyát alakították át kilátóvá. A toronyban a közelmúltban szerelték be az új órát. Az I Esterházy-kastély megmentésére az oroszlányi önkormányzat egy alapítványt hozott létre.