Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-29 / 178. szám

I SPORT OLIMPIA ’92 Bácska Bárka Baján • Start előtt a Bácska Bárka népes mezőnye. Jobbról a második hölgy Hajdú Judit, aki egykoron a Kecskeméti Vízmű országos hírű, tehetséges úszója volt. Jelenleg Ausztriában él, itthon töltött néhány napot, és kedvtelésből indult a bajai vetélkedőn. S ha már ott volt, meg is nyerte a versenyt. (Farkas Tibor fely.) Kézilabdás sikerek Edzőtáborozással egybekötött kézi- labdatomán vett részt a Mizse KC serdü­lő fiúcsapata Szentesen. A Takarékszö­vetkezet Szarvas Kupa ’92 elnevezésű nemzetközi tornán jól szerepeltek a mi- zsei fiatalok, akik hat együttes közül a há­zigazdák mögött a második helyen vé­geztek. A torna legeredményesebb játé­kosa 47 góllal a lajosmizsei Sipos Ottó lett. Az együttesből az egész torna folya­mán kiemelkedő teljesítményt nyújtott Sipos,* Apró, Godó, Szabados és Fazekas kapus. Utóbbit meghívták a serdülővá­logatottba. A lányok mezőnyében négy csapat indult. Közülük a Békéscsaba sze­rezte meg az első helyet, a KTE előtt. A legtöbb gólt Káli Gabriella (KTE) sze­rezte, a legjobb kapusnak pedig Száraz Hajnalkát (KTE) választották. Átmozgató edzés a kosarasoknál Hétfőn volt az első gyülekezőjük a KSC-MEDSNB1.A osztályú női kosár­labdacsapat tagjainak. A bajnokságra való felkészülésük kezdetén, igen hiá­nyos felállásban jelentek meg a lányok. Ifj. Tóth Viktor edző augusztus végéig nem számíthat 1 ványi, Kosjár K. és Zsol- nay hármasára, akik az ifjúsági váloga­tottal a görögországi EB-döntőre készül­nek . Ramona, a csapat erőssége csak egy későbbi időpontban csatlakozik a keret­hez. A laza, átmozgató délelőtti edzést követően, délután már labdával is dol­goztak a kosarasok. A továbbiakban az erőnlét fokozása, majd a csapatjáték ki­alakítása a cél, melyre igen jó lehetőségek adódnak, hiszen augusztusban négy fel­készülési tornán is részt vesznek a kecske­métiek. Vízilabdás nyári tábor A Villanó Fókák Kecskeméti Póló Klubja nyílt napközis tábort tart a fedett uszodában, amelyre minden úszni tudó általános iskolást várnak. A tábor, ahol napi háromszori étkezést is kapnak a gyerekek, augusztus harmadikától egész hónapban folyamatosan tart. Jelentkez­ni a kecskeméti fedett uszodában lehet ezen a héten szerdán, csütörtökön és pén­teken, este 17—18 óra között, vagy au­gusztus 3-án, hétfőn reggel 7.30-kor Val- kay Ferenc edzőnél. Hárman még nem neveztek Az olvasók, s persze a szurkolók is, na­gyon várják már a labdarúgó N B111. Al­föld-csoport és a megyei 1. osztályú lab­darúgó-bajnokság sorsolását. Mikorra várható az őszi program? — Sajnos, az N B111-as csoportunkból három csapat nevezése még nem érkezett be — mondta Czenczik István, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára. — Név szerint a Gyula, Orosháza és a Nagyszé­nás nem jelentkezett. Még egy napig vá­runk, és utána rövid időn belül elkészít­jük és kiküldjük mindkét osztály sorsolá­sát. A labdarúgó NB II. Keleti csoportjának sorsolása 1. forduló, augusztus 16. (vasárnap), 17 órakor: Kazinc­barcika—Eger, Bag—Hatvan, BMTE-Törley —Baja, Tisza- vasvári—Ka- ba, Kiskőrös— Hajdúnánás, Szarvas—III. kér. TVE, Salg- glas—Debre­cen. 19 órakor: Szeged SC Gödöllő. 2. forduló, au­gusztus 22. (szombat), 17 órakor: Debre­cen—Szeged SC, Hatvan Kazincbarcika. Augusztus 23. (vasárnap), 17 órakor: Gödöllő —Szarvas, III. kér. TVE—Kis­kőrös, Hajdú­nánás—Tisza- vasvári, Kaba —BMTE-Tör­ley, Baja—Bag, Eger—Salgglas. 3. forduló, augusztus 30. (vasár­nap), 17 órakor: Kazincbarcika Baja, Bag—Kaba, BMTE-Törley —Hajdúnánás, Tiszavasvári—III. kér. TVE, Kiskőrös—Gödöllő, Szarvas—Debrecen, Eger—Hat­van. 19 órakor: Szeged SC—Salg­glas. 4. forduló, szeptember 5. (szom­bat), 16.30-kor: Debrecen- Kiskő­rös. Szeptember 6. (vasárnap), 16.30­kor: Salgglas—Szarvas, Gödöllő— Tiszavasvári, III. kér. TVE— BMTE-Törley, Hajdúnánás—Bag, Kaba—Kazincbarcika, Baja Hat­van. 19 órakor: Szeged SC—Eger. 5. forduló, szeptember 12. (szom­bat), 16.30-kor: Hatvan—Kaba. Szeptember 13. (vasárnap), 16.30- kor: Kazincbarcika—Hajdúnánás, Bag—III. kér. TVE, BMTE-Törley —Gödöllő, Tiszavasvári -Debre­cen, Kiskőrös—Salgglas, Szarvas —Szeged SC, Eger—Baja. 6. forduló, szeptember 19. (szom­bat), 16 órakor: Debrecen— BMTE-Törley. Szeptember 20. (va­sárnap), 16 órakor: Szarvas—Eger, Salgglas -Tiszavasvári, Gödöllő Bag, III. kér. TVE—Kazincbarci­ka, Hajdúnánás—Hatvan, Kaba —Baja. 19 órakor: Szeged SC— Kiskőrös. 7. forduló, szeptember 26. (szom­bat), 16 órakor: Hatvan—III. kér. TVE. Szeptember 27. (vasárnap), 15 órakor: Kazincbarcika—Gödöllő, Bag—Debrecen, BMTE-Törley— Salgglas, Tiszavasvári—Szeged SC, Kiskőrös—Szarvas, Baja—Hajdú­nánás, Eger—Kaba, 8. forduló, október 4. (vasárnap), 14 órakor: Kiskőrös—Eger, Szarvas —Tiszavasvári, Salgglas- - Bag, Debrecen—Kazincbarcika, Gödöl­lő—Hatvan, III. kér. TVE Baja, Hajdúnánás—Kaba. 18 órakor: Szeged SC—BMTE-Törley. 9. forduló, október 10. (szombat), 14 órakor: Hatvan—Debrecen. Ok­• Linnyikov tavasszal a/. NB lll-as Kisköröshöz iga­zolt. Ősztől viszont már egy osztállyal feljebb erősíti a város újonccsapatát. Az első fordulóban a Hajdúnánást fogadják a kiskőrösiek. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Videoton —Bajai FC, Székesfehérvár, 17 óra­kor. Bácsborsód—Kisdorog, 17 óra­kor. Fájsz—Vaskút, 17 órakor. Tom­pa—Mórahalom, 18 órakor. Kecske­méti SC—Lajosmizse, 17 órakor. tóber 11. (vasárnap), 14 órakor: Ka­zincbarcika Salgglas, Bag—Sze­ged SC, BMTE-Törley—Szarvas, Tiszavasvári Kiskőrös, Kaba— III. kér. TVE, Baja—Gödöllő, Eger —Hajdúnánás. 10. forduló, október 18. (vasárnap, 13.30-kor: Tiszavasvári—Eger, Kis­kőrös—BMTE-Törley, Szarvas— Bag, Salgglas Hatvan, Debrecen —Baja, Gödöllő—Kaba, III. kér. TVE —Hajdúnánás. 18 órakor: Sze­ged SC—Kazincbarcika. 11. forduló, október 25. (vasár­nap), 13.30-kor: Kazincbarcika— Szarvas, Bag Kiskőrös, BMTE- Törley- -Tiszavasvári, Hajdúnánás —Gödöllő, Kaba Debrecen, Baja- Salgglas, Hatvan—Szeged SC, Eger- —III. kér. TVE. 12. forduló, november 1. (vasár­nap), 13 órakor: BMTE-Törley— Eger, Tiszavasvári BAg, Kiskőrös —Kazincbarcika, Szarvas—Hat­van, Szeged SC Baja, Salgglas— Kaba, Debrecen -Hajdúnánás, Gödöllő—III. kér. TVE. 13. forduló, november 7. (szom­bat), 13 órakor: Hatvan—Kiskőrös. November 8. (vasárnap), 13 órakor: Kazincbarcika Tiszavasvári, Bag BMTE-Törley, III. kér. TVE— Debrecen, Hajdúnánás—Salgglas, Kaba Szeged SC, Baja—Szarvas, Eger —Gödöllő. 14. forduló, november 14. (szom­bat), 13 órakor: Debrecen—Gödöl­lő. November 15. (vasárnap), 13 óra­kor: Bag Eger, BMTE-Törley- Kazincbarcika, Tiszavasvári—Hat­van, Kiskőrös Baja, Szarvas— Kaba, Szeged SC—Hajdúnánás, Salgglas III. kér. TVE. 15. forduló, november 22. (vasár­nap), 13 órakor: Kazincbarcika— Bag, Gödöllő Salgglas, III. kér. TVE - Szeged SC, Hajdúnánás— Szarvas, Kaba Kiskőrös, Baja— Tiszavasvári, Hatvan—BMTE­Törley, Eger— Debrecen. Az érmesek mondták Ma utazik a bajai olimpikon AZ OLIMPIA SZERDAI MŰSORA Darnyi Tamás, a 400 méteres vegyes úszás olimpiai bajnoka: Háromszáz méternél már tud­tam, hogy én nyerek. Mivel gyor­son én vagyok a jobb. De világ­csúcsra nem gondoltam. Nyerni, ez volt csak a lényeg. Jó formában vagyok, remélem ez megmutatko­zik a 200 méteres vegyesen is. Hogy mi volt az első, ami eszembe jutott a célban? Legelőször is az, hogy nagyon-nagyon elfáradtam. Nem tervezem még a visszavonu­lást, miért is tenném. Amíg jól megy, és jól is esik az úszás, addig folytatom. Pablo Morales (27) amerikai, a 100 méteres férfi pillangóúszás aranyérmese: — Várnom kellett, hogy oldódjon bennem a feszült­ség, vissza kellett mennem a me­legítőmedencébe — mondta, mi­után az eredményhirdetéskor könnyekben tört ki, és nem vett részt a hivatalos sajtóértekezle­ten. — A sportolók tapasztalata azt mutatja, legfontosabb az, hogy az ember túltegye magát a csalódásokon és valamire össz­pontosítson. Anthony Nesty, a suriname-i bronzérmes: — Visszavonulok. Rendkívül keményen dolgoztam az elmúlt 14 évben, és azt hiszem, most már itt az ideje, hogy távoz­zam. Nem vagyok csalódott, minden tőlem telhetőt megtet­tem. Nicole Haislett amerikai, a női 200 méteres gyorsúszás olimpiai bajnoka: — Hihetetlen. Bár termé­szetesen azért jöttem, hogy nyer­jek, még most sem tudom elhinni, hogy ez a valóság. Vasárnap nagy csalódás ért, de tudtam, hogy túl leszek rajta, és ma már jól fogok szerepelni. Franziska van Almsick, a német ezüstérmes: — Túl nagy volt a fe­szültség. Venjamin Tajanovics, az Egyesí­tett Csapat olimpiai bajnok 4 x 200 méteres váltójának tagja: A csapat sajnálja, hogy az ered­ményhirdetéskor nem hallhattuk saját himnuszunkat. Az orosz him­nuszt kellett volna eljátszani. Chun Byung Kwan dél-kóreai, a súlyemelés 56 kilogrammos olim­piai bajnoka: — Nagyon örülök, hogy súlyemelésben én vagyok or­szágom első olimpiai bajnoka. Örülök, hogy átélhettem ezt a fel­emelő pillanatot. • A csomagok már a repülőtéren, így indulás előtt jut még egy kis idő a szépségápolásra is. A szakmai érdekek figyelembe- vételével csak ma utazik Bar­celonába a bajaiak kitűnő cselgán- csozónője, Pekli Mária. A hétfői, utolsó hazai edzésen elmondta, hogy nagyon irigyelte olimpikon­társait, akik részt vehettek a szín­pompás megnyitón, és már élvez­hetik a katalán vendégszeretetet. Az utolsó egy héten a gyorsító munkán volt a hangsúly, mely a szituációk elemzésére, és a dobá­sok gyakorlására szorítkozott. Minden edzést a várható mérkőzé­sek időpontjában tartották, ame­lyen a legfőbb segítőtárs az udvar­ló, Horváth István volt. Bizony nem volt irigylésre méltó a fiatal­ember helyzete, mert nemcsak a nagy meleget, de az edzésenkénti 80-90 dobást is ki kellett bírnia. Pekli Mária azt is elmondta, hogy súlyának megtartása egyál­talán nem okoz gondot, csupán az idegesíti, hogy az első mérkő­zésre kisorsolt kínai kislányt nem ismeri, és általában nagyon jók a kínai versenyzők. Csupán az vigasztalja, hogy leendő ellen­fele sem ismeri az ő technikai fo­gásait, és így módja lesz bevetni a jól bevált figurákat. Gyúró László edző arra intette verseny­zőjét, hogy a tatamira lépés előtt pörgesse fel magát, ugyanis az eddigi versenytapasztalatok azt mutatták, hogy az első mérkőzés után Pekli ellenállhatatlanul tud küzdeni. Reméljük, a bajai kis­lány jó eredménnyel fog megör­vendeztetni mindnyájunkat. P. Z. 8.00: EVEZÉS, reményfuta­mok. 8.30: LOVAGLÁS, military te­replovaglás. 9.00: SPORTLÖVÉSZET, selej­tezők, kisöbű sportpuska, férfiak, 60 lövés fekvő, gyorstüzelő pisztoly, férfi­ak, 30 lövés. 9.30: KOSÁRLABDA, férfiak, csoportmérkőzés. 10.00: TOLLASLABDA, férfi egyes, női egyes, férfi pá­ros, női páros. KÉZILAB­DA, férfiak, csoportmérkő­zés. ÖTTUSA, lovaglás. BIRKÓZÁS, kötöttfogású selejtezők, 57, 62, 82, 90 — 48, 74, plusz 100 kg. ÚSZÁS, előfutamok, férfi 400 m gyors, női 100 m pillangó, férfi 200 m mell, női 100 m mell, férfi 4 x 100 m gyorsváltó, női 800 m gyors. TENISZ, 1. forduló: férfi egyes, női egyes. ASZTALITENISZ, női egyes csoportmérkőzé­sek, 1. forduló. RÖPLAB­DA, nők, csoportmérkő­zés. 11.00: TORNA, férficsapat, sza- badonválasztott. 11.30: KÉZILABDA, férfiak, cso­portmérkőzés. KOSÁR­LABDA, férfiak, csoport- mérkőzés. 12.00: ASZTALITENISZ, női egyes csoportmérkőzések. 12.30: SPORTLÖVÉSZET, kis­öbű sportpuska, férfiak, döntő. 13.00: ÖKÖLVÍVÁS, selejtezők. RÖPLABDA, nők, cso­portmérkőzés. 13.15: VITORLÁZÁS. 14.30: KÉZILABDA, férfiak, cso­portmérkőzés, Brazília— Magyarország. KOSÁR­LABDA, férfiak, csoport- mérkőzés. 15.00: SÚLYEMELÉS, 67,5 kg, B csoport. MŰUGRÁS, férfi műugrás, döntő. TOR­NA, férficsapat, szabadon- választott. BASEBALL, se­lejtezők. 16.00: GYEPLABDA, nők, cso­portmérkőzés. KÉZILAB­DA, férfiak, csoportmérkő­zés. 16.30: CSELGÁNCS, nők, 66 kg, férfiak, 86 kg. KOSÁR­LABDA, férfiak, csoport­mérkőzés. 17.00: TOLLASLABDA. ÖTTU­SA, lovaglás — egyéni és csapat BAJNOKAVATÁS. BIRKÓZÁS, kötöttfogás, selejtezők: 57, 62, 82, 90; döntők: 48,75, plusz 100 kg. 17.30: GYEPLABDA, nők, cso­portmérkőzés. EVEZÉS, reményül tárnok. KERÉK­PÁR, 4000 m-es férfi egyéni üldözőverseny, elődöntők. ÚSZÁS, BAJNOKAVA- TÁS öt számban, férfi 400 m gyors, női 100 m pillan­gó, férfi 200 m mell, női 100 m mell, férfi 4 x 100 m gyorsváltó._ 18.20: KERÉKPÁR, férfi repülő­verseny, selejtező. 18.30: SÚLYEMELÉS, 67,5 kg, A csoport, döntő — BAJ­NOKAVATÁS. 18.40: KERÉKPÁR, női repülő­verseny, negyeddöntő. 18.55: KERÉKPÁR, férfi repülő- verseny, reményfutam. 19.00: ÖKÖLVÍVÁS, selejtezők. LABDARÚGÁS, csoport- mérkőzések. KÉZILAB­DA, férfiak, csoportmérkő­zések. RÖPLABDA, nők, csoportmérkőzések. 19.30: KERÉKPÁR, 4000 m-es férfi üldözőverseny, döntő. 20.00: GYEPLABDA, nők, cso­portmérkőzés. KERÉK­PÁR, férfi repülőverseny, negyeddöntő. ASZTALI­TENISZ, női páros cso­portmérkőzés, í. forduló. TORNA, férficsapat, sza- badonválasztott, döntő. 20.30: KOSÁRLABDA, férfiak, csoportmérkőzés. Egyesült Államok—Németország. KÉZILABDA, férfiak, cso­portmérkőzés. KERÉK­PÁR, férfi repülőverseny, negyeddöntő. 20.40: ASZTALITENISZ, női pá­ros csoportmérkőzés. 21.00: BASEBALL, selejtezők. LABDARÚGÁS, csoport­mérkőzések. 21.20: ASZTALITENISZ, férfi páros csoportmérkőzés. 21.30: RÖPLABDA, nők, cso­portmérkőzés, Kína-—Ku­ba. 22.00: CSELGÁNCS, nők, 66 kg, döntő, férfiak, 86 kg, döntő. 22.30: KOSÁRLABDA, férfiak, csoportmérkőzés: Horvát­ország—Spanyolország. H atodik alkalommal rendez­ték meg Baján a Bácska Bárka elnevezésű távúszóver­senyt. Az úszósport népszerűsí­tése, az úszóhagyományok újjá­élesztése céljából lebonyolított viadalon a résztvevők hét kate­góriában mérték össze tudásu­kat. A kánikulai forróságban megrendezett versenyen sokan teljesítették a kétezer méteres távot.

Next

/
Thumbnails
Contents